Népújság, 1967. augusztus (18. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-19 / 195. szám

fli&infigr'­i A fiatalabb generáció már csak olvashat arról, hogy a századvég híres táncát, a kán­kánt törvény tiltotta, míg az­tán párizsi diadala után mu­latók és revüszínpadok híres számává lépett elő. Ez a tör­vényi tilalom, ez az erkölcs körüli küzdelem Amerikában zenés vígjátékká értelmesült Abe Burrows tolla nyomán, hogy aztán a sok dallal, né­hány kitűnő tánc­számmal megtűzdelt história egy hos­­­szú, színes, pazar kiállítású filmen eljusson hozzánk. A szép és szellemes, vörös hajú Simone Pistache körül, a párizsi Paradicsom Bál név­re hallgató mulatóban, csak úgy zsonganak az emberek. Nem azért, mert ő a tulajdo­nos, hanem mert szép és fia­tal, s nem veti meg a ve­szélyt sem. Félvilági mulató­jában úgy ad jelt a tiltott tánc, a Kánkán elkezdésére, hogy barátja és ügyvédje asz­talánál ülve, nem sokat hede­rítve a mellette ülő idősebb vendégre — rangos párizsi bí­ró — az asztal felett a levegő­­be rúg. Az erkélyen felharsan a vérpezsdítő zene és kezdő­dik a mozdulatok, tánclépések vi­haros kavalkádja, amely érthetően hozta lázba az ak­kori közönséget. Egy kicsit a m­ait is. A századvég Párizsá­ban, a bokát fedő bukj Te [szok­nyák világában erkölcsi fel­háborodás követte azt a tán­cot, ahol az alsó ruhadarabok és a női lábak sok-sok fodor­ral a magasba repültek. Rend­őrök rohantak, bírák tárgyal­tak, vádak elhulltak. De mi­ért? Mert Simone barátja, Francois ravasz ügyvédi fir­kával védte Párizs jókedvű, csinos, táncolva is hamis éj­szakai lányait, és a bírói pul­pituson az a Paul Barriere ült, aki szívesen felkereste még hajlott korában is a Pa­radicsom Bál termeit, így nem csoda azután, hogy a fiatal bíró, ez a paragrafu­sokba becsomagolt arisztokra­ta, személyes ügyének tekinti eljárni ebben a kánkánügy­­ben. Esetében is áll a közmon­dás: ne menjen a jégre az olyan, aki. . A fiatal bíró be­leszeret íamone-ba s így tör­tén­hetik, hogy dolgozószobájá­ban, ko­moly köny­vek és ten­nivalók között az elegáns író­asztalra rakja a lábát, dalt énekel a mulatók világából és ízlelgeti azt a hedonista filo­zófiát, a szólás-mondás-böl­­csességet, ami komolyabb em­bereknél a szerelmet szokta leplezni és indokolni. Walter Lang, a pazar kiállí­tású film rendezője, hűséges maradt a színpadi zenés víg­játék egész anyagához. Meg­hagyta azokat a párbeszéde­ket, amelyek a három jogász meg Simone szerelmi és kán­­kán-csatáját körülmagyarázzák. Néhol lassúvá válik ez a szín­padi mese, s olykor valóban csak a nagy színészek játéka menti az unalmat ebben a filmben. Három részlet így is emlé­kezetes marad ebből a terjedel­mében túlméretezett filmből: az apacstánc, Ádám és Éva bűnbeesésének paradicsomi balettje és a filmet befejező nagy kánkánszám. A táncok koreográfiai felépítése mind­három esetben felfelé ível, va­lamit kifejez az életörömből és az egészséges tobzódásból, amit a szavak nem tudnak hűen visszaadni. A rendező munkája és alko­tása szétválaszthatalan ebben az esetben a zeneszerzőétől. Cole Porter néhány érzelmes dalt leszámítva — ez az ame­rikai ízlés dolga! — olyan szimfonikus muzsikát ad a Kánkánhoz, hogy nem lehet nem felfigyelni rája. Frank Sinatra játssza kitű­nően a rokonszenvesen nagy­vonalú, a párizsi félvilágban otthonos ügyvédet.Louis Jour­dan fiatal bírója telitalálat, az úrifiú, aki anyai segédlet nél­kül és későn ismeri meg az életet. Az idős bírót Maurice Chavalier alakítja, a zenés műfajnak minden rutinjával. Az egész zenés-táncos komé­diának pedig értelmet ad a csodálkozó szemű, mindig ne­vetésre álló szájjal Shirley Machaine, aki nemcsak ragyo­góan táncol, de önfeledten ját­szik is, mint a kivételes színé­szi egyéniségek. Wil­liam H. Daniels opera­tőri munkája gyönyörködteti a szemet, s igazodik a Laut­­rec-rajzok pikantériájához és színvilágához. Hosszúságával és apróbb üresjárataival együtt is jó nyári szórakozás a Kánkán. (farkas) Amerikai film Mén­yiyltás­a Egyáltalán nem tréfa, nem is a tájékozatlanság következ­ménye, hanem tény: csütörtö­kön este nyitotta volna meg kapuit Gyöngyösön a szabad­téri mozi — ha jó az idő. Pre­mier: augusztus közepém Papp Ernővel, a moziüzemi vállalat igazgatójával beszél­gettünk, tőle kaptuk a tájé­koztatást, amely szerint a gyöngyösi szabadtéri mozi technikai akadályok miatt volt kénytelen eddig zárva tartani. Érdeklődtünk a rész­letek felől, és így hallottuk, hogy ülőhely sem állt rendel­kezésre. A szabadtéri mozi a múltban mindig kölcsön ka­pott székeket használt. Ennek a kölcsönzésnek a lebonyolítá­sa a Városi Művelődési Ház­­zal vitákat váltott ki. Kimon­dottan anyagi természetű kér­désekben ütköztek össze a né­zetek. Aztán: általában évenként húszezer forintot kellett fel­használni a csatatérnek tűnő terület és a berendezések, a világítás felújítására, a vandál és oktalan rongálások eltün­tetésére. Mindig akadnak az őszi és a koratavaszi időkben olyan huligánok, akik kedvü­ket lelik a pusztításban. A kertmozi eléggé kieső terüle­ten van, az őrzésére külön szabadtéren egy rendőrt kivezényelni kép­telenség, így aztán történik, ami történik. Szervezetileg pedig az nehe­zítette a kertmozi üzemelteté­sét, hogy nem biztosítottak hozzá saját személyzetet. A zárttéri mozi dolgozóinak kü­lönös érdeke nem fűződött a szabadtéri előadások megtar­tásához. Sőt, csak kényelmet­lenséget okozott nekik az, hogy a délutáni előadást bent tartották meg, aztán vonul­hattak ki az esti előadáshoz. Éppen a teljes önállótlanság miatt nem kapott saját mű­sortervet sem a kertmozi. Ezen is változtatni kell és változtatni is akarnak a jövő­ben. Úgy tervezik, hogy tel­jesen önállósítani fogják ezt az intézményt, külön személyze­tet állítanak be­ az üzemelte­tésére, olyan filmeket tűznek műsorra, amiknek a várható látogatottsága csak a nagy be­fogadóképesség keretében biz­tosítható. Bérletek formájá­ban igyekszenek a jegyet a kö­zönségnek már jó előre biztosí­tani. Mert az tény: a kertmozi­nak nem augusztus végén kell az idénynyitó előadást megtartania. femO * Félmillió vendéget várnak­ a megyékből a 66. Mezőgazdasági Vásárra Hogyan gondoskodnak elszállásolásukról, szórakoztatásukról , étkeztetésük­ről. Gyorsan közeledik a 66. Or­szágos Mezőgazdasági Kiállí­tás és Vásár megnyitásának időpontja. Az előzetes becslé­sek alapján körülbelül félmil­lió látogatót várnak vidékről a 24 napon át tartó sereg­szemlére s legalább ugyan­ennyi budapesti, illetve kül­földi érdeklődővel lehet szá­molni. Valóságos kis népván­dorlásnak nézhetnek tehát elébe a kiállítás rendezői, az idegenforgalmi és a vendég­látóipari szervek. Ötvenöt kü­lön­vonat Az érkező vendégek elszál­lásolását, étkeztetését, prog­ramját a legutóbbi három­négy vásár tapasztalatai alap­ján tervezték meg az illetékes szervek. A Mezőgazdasági Ki­állítási Iroda, az IBUSZ, a Fővárosi Idegenforgalmi Igaz­gatóság és a biztosítási, ön­­segélyezési csoportok össze­hangolt munkája nyomán már kirajzolódtak a látogatók szervezett fogadtatásának ter­vei. Jóllehet a termelőszövet­kezetek, az állami, tan-, kísér­leti és egyéni gazdaságok dol­gozói, a vidéki tudományos intézmények, mezőgazdasági vállalatok munkatársai közül sokan fővárosi rokonainál, is­merőseiknél szállnak meg vagy csupán reggeltől estig maradnak Budapesten, még így is százezrekre tehető azok­nak a száma, akiknek a fo­gadtatásáról központilag kell gondoskodni. Az IBUSZ eddig ötvenöt különvonat indítását szervezte meg s az ezekkel ér­kező mintegy 30 ezer látoga­tónak nemcsak férőhelyet, ét­kezést biztosított; a vásár megtekintése után budapesti városnézésre, a Dunakanyar­ba, a Balatonra is invitálja őket programjában. A vásár megnyitásáig a megyében lé­vő IBUSZ-kirendeltségek és a tanácsok mezőgazdasági szervei részletes tájékoztatást nyújtanak az érdeklődőknek a különböző időtartamú és kü­lönböző programokból álló utakról. Szakmai napok A vásáron sorra kerülő szakmai napok rendezvényei­re, tapasztalatcsere bemutatói­ra augusztus közepéig 24 ezer mezőgazdasági szakember je­lentkezett az ország minden pontjáról, az ő elszállásolásu­kat már biztosították. Min­den előkészületet megtettek a Fővárosi Idegenforgalmi Igaz­gatóságon is, ahol naponta hétezer férőhelyet tudnak biz­tosítani a fizetővendég-szolgá­lat keretében. Azok a vidéki látogatók, akik nem jelentet­ték be előre igényüket szállás­ra, a Nyugati pályaudvarhoz közel, a VI. kerületi Bajcsy Zsilinszky út 55. szám alatti kirendeltségénél kérhetnek szállást; a kirendeltség éjjel nappal nyitva tart. Az igazga­tóság központja az V. kerü­let Roosevelt tér 5—7. szám alatt reggel 8 órától este 11 óráig tart ügyeletet, s termé­szetesen levélben, telexen va­lamint a 180-609 telefonszá­mon is rendelhetnek innét éj­szakai szállást a vidékről ér­kező vendégek. A fizetővendég-szolgálat na­pi 35 forintért bocsátja ren­delkezésre az egyágyas szobá­kat, 61 forintért a kétágyasa­kat a budapesti családoknál. Ezeken kívül a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetemnek az Európa-bajnokságra felépült modern, komfortos diákszálló­ját — és több budapesti kollé­gium 3—4 ágyas, hideg-meleg folyóvizes szobáinak férőhe­lyeit — napi 24—42 forintért is fenntartják az érkezők fo­gadására; csakúgy, mint a Ci­­tadella turistaszállójában na­pi 18 forintért biztosított ven­dégszobákat, a Csillaghegyi Strand Szálló napi 35 forintos s a Hárs-hegyi camping 25 fo­rintos férőhelyeit, amelyek naponta összesen mintegy 3 ezer látogatónak juttatnak ideiglenes, de kényelmes szál­lást. Rendező szolgálat A csoportosan érkező s elő­zetesen bejelentett látogatók étkeztetésére a fővárosi ven­déglátóipar felkészült, de nem maradnak éhkoppon azok a felutazók sem, akik egyénileg érkeznek a kiállítás megtekin­tésére. Harmincnyolc vendég­látó egység és termelőszövet­kezeti árusítóhely kezdte már meg a költözést a vásár terü­letére s 13 termelőszövetkeze­ti étkezde, borkóstoló is nyí­lik. Birkacsárdák, halászcsár­dák, pecsenyesütödék, zöldsé­get, gyümölcsöt, főtt kukori­cát árusító egységek is a láto­gatók rendelkezésére állnak majd. Nem feledkeznek meg a rendező szervek a vendégek szórakoztatásáról sem; a me­zőgazdasági vásáron filmpavi­lon, magyarnóta-est, táncdal, fesztivál, nemzetközi lovas­­verseny és sok más érdekes kulturális és sportesemény szolgálja azt a célt, hogy a vendégek a szakmai érdeklő­dés kielégítésén kívül minél kellemesebb időtöltésben ré­szesüljenek. Az IBUSZ-nál, idegenforgalmi kirendeltségek­nél külön rendező szolgálat alakult, ahol a vidámparki belépőket, a budapesti szabad­téri előadásokra és sportese­ményekre szóló jegyeket is mindjárt megvásárolhatják a jelentkezők. (F. G.) Két hosszút húzott a korsóból, amelynek fü­lét négy ujjal markol­ta meg, az ötödiket, a kisujját, rajta egy tom­pa fényű, barna köves gyűrűvel, elegánsan oldalra meresztette ki. Tömött bajsza szélén Vékony fehér csík kép­ződött, a sör habja. Nem törölte le, né­hány másodperc alatt elolvadtak a kis fehér gyöngyök, s a bajusz nedvesen csillogott a lámpa fényében. — Én gourmet va­gyok, fiam, azaz ínyenc — kezdte hos­­­szú monológját —, s fi­gyelmeztettek, hogy ez nem azonos a gour­­manddal, azaz a lá­mánkkal. Engem a mi­nőség érdekel, amazt a mennyiség. Én, hall­hattad az imént, pirí­tott borjúmájat ren­deltem burgonyá­val és kovászos ubor­kával. Lehet, hogy megpróbálnak átejteni a konyhán, s disznó­­májból készítik el, vagy jobb esetben nö­vendékmarha-májból. De az nem ugyanaz, s én az első falatnál ész­­reveszem, ha már nem az ártatlan zsengeség porhanyós odaadásá­val omlik el a szájban. . . — Én már ilyenkor készenlétben vagyok: .­gyomornedveim óva­tosan, de céltudatosan kezdenek gyülekezni, s nyálmirigyeim is hozzáfognak a kivá­lasztáshoz, hogy mire az étel megérkezik, teljes készenlétben ro­hanják meg.. Nagyon szeretem a serclit, per­sze, csak az igazit, a magasra nőtt házi ke­nyér durcáját, nem az ilyen korcsot, amilyen itt is illegeti magát va­lamelyik sütőipari szö­vetkezet jóvoltából. De nem nyúlok hozzá, nem akarom becsapni borjúmájra felajzott belső szerkezetemet. A sör? Az más! Az csak könnyű permet a belső tűzre, s ettől a láng nem lohad, inkább magasra szökken, mintha olajjal öntöz­nék. — No, amíg ezt a borjúmájat hozzák, el­mesélem neked, ne­hogy ilyennek vagy olyannak tarts: jártam én jó néhány helyén a világnak, s mondha­tom, mindig sok szép élménnyel tértem meg . — Ma is számban ér­zem — bár nem aka­rom megzavarni mos­tani felajzottságomat — annak a nyers ubor­kával készített tejföl­levesnek az ízét, ame­lyet egyszer Szófiában fogyasztottam volt. Ami igaz, igaz: Bulgá­ria remek ország. Tu­dod, csinálnak ott gyenge bárányból egy­fajta pecsenyét, az ap­ró húsdarabokat egy kis vasnyársra húzzák, s úgy tálalják , az valami nagyszerű! So­kat vitatkoztam a bolgárokkal, hogy a töltött paprika paradi­csommártását miért nem cukrozzák meg, de csak szánakozva néztek rám, s rá kel­lett jönnöm, hogy elvi platformunkat mély szakadék választja el. — Feledhetetlen él­ményeim voltak Len­gyelországban is. Ér­dekes nép; a halelő­ételek készítésében pá­ratlan fantáziát árul­nak el. Csak azt a vö­rös színű levesüket — olyan cibereféle ez — nem bírtam lenyelni, isten bocsássa meg ne­kem! De sokat töp­rengtem azon a szoká­sukon, hogy az egyes fogások között le-le­­hajtanak egy pohárka pálinkát, visnyovkát vagy vodkát, és akkor könnyedén tovább le­het enni. Egy réteg étel, egy réteg pálinka —■ ügyes dolog. Te tu­dod, hogy én nem va­gyok a mennyiség hí­ve, de ez a módszer el­gondolkoztató. — Meséljek neked Prágáról? Azt hiszem, olyan knédlit még se­hol se ettem, mint ott. A raftokról, sűrűsé­gükről, zamatuk sajá­tosságáról persze le­hetne vitatkozni, de hát ahány ország, an­­­nyi szokásoM — De azért a legna­gyobb meglepetés Berlinben ért Ottjár­­tamkor véletlenül be­megyek egy étterembe, rendelek egy tojás­­omlettet, hozzák, gya­nútlanul belevágok a­­ késsel, szájamba te­szem az első falatot, — hát képzeld: édés lek­várral van megtöltve. Gyomornedveim a to­jásízre voltak beállít­va — gondold el ezt a döbbenetes csalódást! Ilyen szörnyű megle­petések érhetik a gya­nútlan idegent Berlin­ben. — De már itt is van a pirított máj... Sze­rencse, hogy itthon nem érhet ilyen várat­lan megrázkódtatás. Legfeljebb nem borjú, hanem növendékmar­ha, vagy legrosszabb esetben sertésmáj. De nem lekvár a tojás­ban! Hallottál már ilyet?. Lekvár tojásle­pényben... Sok ország­ban jártam, világlátott ember vagyok, nekem elhiheted: legjobb mégiscsak itthon. — No, tegye csak le, fiam, a tálat. Biztosan borjú? így görbüljön meg? Mindjárt készít­tethet nekem még egy adagot. Ilyen gourmet­­vendégük úgy sincs maguknak... NEMES GYÖRGY: A VILAGEVO Még két korsó sör AZ ESTI LAP híreit olvas­gattam pihenésképpen egy bá­csi mellett a gyöngyösi Kékes Étteremben, amikor.M­­— Ha nem zavarom , le­ülhetek? Csodálkozva néztem a moso­lyogva álló elegáns férfire, majd jelentőségteljesen végig­tekintettem az üres asztalok hosszú során. — Nem ismer meg? Két év­vel ezelőtt.. j — hangjában zavar érződött. És erre a kissé zavart, aka­dozó hangra már emlékeztem. — A főkönyvelő... Felszabadultan nevet és leül — Amikor utoljára talál­koztunk, akkor börtönből sza­badult főkönyvelő voltam. Igen! Akkor a Főtér egyik padján ült gondozatlanul, re­ményt vesztetten, és papírból tepertőt evett. — Utána pedig itt, az étte­remben fizetett nekem két kor­só sört. A rólam írt anyag cí­me: „A két korsó sör” volt. — Jól emlékszik...­— Emlékszem ... — mor­zsolgatja elgondolkozva a ciga­rettáját. — A biztató hang adott vigaszt, hogy nincs min­den elveszve, hogy az egyévi börtön után sem dobott ki a társadalom. AMÍG BESZÉLT, sikerült teljesen összeraknom a két évvel ezelőtti emlék­kockáit. Egy tsz főkönyvelője volt. Jól keresett, megbecsülték, mert lelkiismeretesen végezte a munkáját. Mindenki megdöb­bent, amikor egy váratlan re­vízió kiderítette, hogy né­hány ezer forint eltűnt a ke­zén. Azt is tudta mindenki, hogy a közismerten szerény embert a nagyzási hóbortban szenvedő felesége és lánya jut­­tatták a bűn útjára. Amikor azonban bajba került, mind­ketten cserbenhagyták. A fe­lesége másik férfihez pártolt, a lánya pedig nem ismerte meg az utcán. — Egészségére ...’ — össze­ütöttük a söröskorsókat. — Beszél­jen! — biztattam. — Néhány mondattal tudom vázolni az elmúlt két évet, de az viszont kész regény. Amikor kiszabadítani, a ko­­pott ruhán és néhány bútor­darabon kívül semmim sem volt. A régi feleségem min­dent eladott. Élni kellett, te­hát közművekhez mentem se­gédmunkásnak. Nagyon nehéz volt, mert életemben sem vé­­geztem fizikai munkát. De a fáradtság és a törődés leg­alább a töprengést elűzte. A fordulat a múlt ősszel követ­kezett be. A technikus kere­sett, hogy hívatnak az irodára. A volt elnököm és a párttit­kár kerestek. Az üdvözlés után azt mondja az elnök: „Nézd, Pista, ami megtörtént, az legyen a múlté. Gyere vis­­­sza...! így határozott a fa­lu...” Tudja, sok mindenen keresztülmentem az életben, úgy éreztem, hogy a szívem teljesen megkérgesedett, de akkor sírva fakadtam, mint egy gyerek . .. NÉHÁNY PILLANATRA csend ereszkedett közénk. — És a család? — A feleségemet azóta ott­hagyta az a férfi. Tudtam, hogy így lesz. A Dunántúlon van, vissza is jönne, de... nem kell! A lányom nálam van, az én gyerekem, és na­gyon szeretem. Egyetemista! ■— Elégedett? — Úgy érzem, hogy csibész lennék, ha elégedetlenkednék. Csalódást okoztam az embe­reknek, és most mégis meg­becsülnek. Csak hát a lányom egész évben nincs itthon, és egyedül nagyon hosszúak az esték. — Társ nincs ...? Csodálkozva nézett rám, majd elgondolkozva szívott néhányat a cigarettából. — De... lesz! — válaszolt tagolt határozottsággal. — Mihelyt a válást kimond­ják, feleségül veszem. Lány még, de korban hozzám illő. Élettársra van szükségem, őszintére, ragaszkodóra, meg­értőre. És ő ilyen .. . Csend lett. Nem volt más kérdés és mondanivaló. Még néhányat szippantottunk a ci­garettából, és szinte egyszer­re álltunk fel. — Ha nem haragszik, a számlát most én rendezem. Adósa vagyok, mert azon a délutánon maga fizette a két korsó sört... ÉREZTEM, HOGY tiltako­zásommal csak megsérte­ném ,, s Laczik János

Next