Népújság, 1968. július (19. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-02 / 153. szám

Az első súlycsoportokban jó küzdelmek voltak A V. Dinamó a Bornemissza emlékverseny győzte­se Szép számú közönség g gyüleke­­zett össze vasárnap délelőtt az egri Bornemissza Gergely if­­jú­­sági ökölvívó emlékverseny dön­tőjére. Bár a felsőbb súly­cso­portokban a színvonal sok kí­­vánni valót, hagyott maga útim, a nézők mégsem csalódtak, mert az alsóbb súlycsoportok mérkő­zései mindenért kárpótoltak. A verseny érdekessége, hogy több jó nevű ökölvívó, közöttük vá­logatott­ kerettagok már a se­lejtezők és az elődöntő folya­mán kiestek a további küzdel­mekből! Heves megye fiataljai az erős mezőnyben becsülettel helytálltak, a­­ bajnoki címből kettő az egrieknek, egy pedig a gyöngyösieknek jutott. Meg­lepetés azonban, hogy a tavaly pontverseny-győztes Zalka SE az idén kevés versenyzővel indult, s azok közül is csak a nagyszerű adottságokkal rendelkező Nagy András nyújtott jó teljesítményt. Az egri Erdélyi Mihálynak ezút­tal sem akadt ellenfele, úgy látszik, a fővárosi vetélytársak túlságosan tisztelik az egri fiúk kemény ökleit... A másik egri győztes, Puporka hallatlan küz­­dőképességének, akaratának kö­szönhette az első hely megszerr­zését. A pontversenyt és a vele­járó díszes emlékserleget a nagy létszámú gárdát felvonultató Vasas Dinamó nyerte az Egri ITSK és az MPSC előtt. Az ok­leveleket, érmeket és tisztelet­­díjakat Madaras János, a megyei ökölvívó szövetség elnöke nyúj­totta át a részvevőknek. A döntő eredménye: Papírsúly: Budai (Törekvés) döntő fölénnyel nyert Fikó (V. Dinamó) ellen. A két kemény­kötésű fiatal nagy küzdelmet vívott egymással, a harmadik menetben egy gyomorra miért bal horogtól Fikó megroggyant, majd utána leléptették. 3. Szuna (Volán SC). Légsúly: Nagy A. (Zalka SE) ellen Kisnémeth (Volán SC) fel­adta. Rövid tapogatózás után Nagy A. lendült előre, a sarokba terelte, majd megsorozta ellen­felét, aki rögtön feladta a szá­mára kilátástalan küzdelmet. 3. Je­rzsabe­k (C­s. Papír). Harmatsúly: Puporka (Egri K­SK) pontozással győzött Si­mon (MPSC) ellen. Mindhárom menetben az egri fiú kezdemé­nyezett többet, S bár meglehető­sen pofatlanul ütött, győzelmé­nek jogosságához nem férhetett kétség 3. Kiss L. (V. Dinamó). Pehelysúly: Kovács (Orosz­lány) pontozással győzött Ke­rékgyártó n. (V. Dinamó) ellen. A technikailag képzettebb fővá­rosi versenyző nem tudott ki­bontakozni a szívósan küzdő Kovács ellenében. 3. Kovács Gy. (MTK). Könny­űsúly: Csóka (MPSC) ellen Kisst (V. Dinamó) a­z or­vos nem engedte indulni. 3. Si­monyi NI. (Miskolci EMTE). Kisváltósúly: Kerékgyártó I. (V. Dinamó) egyhangú pofozás­­sal győzött Fehér (Petőfibánya) ellen. Fehér jól tartotta magát, de csak megnehezíteni tudta a válogatott Kerékgyártó győzel­­­mét. 3. Boczkó (MVSC). Váltósúly: Nemecz (FTC) dön­tő fölénnyel győzött Csizmadia (Steinmetz SE) ellen. Nemecz az első akció végén egy fejre ütött bal csapott horoggal ,.elkapta” ellenfelét akire nyolcat számol­tak, majd­ leléptették 3. Simonyi I. (Miskolci VMTE). Nagyváltósúly: Erdélyi (Egri ITSK) ellenfe­lét Mar­tino­vszr­kyt (XXII. sz. ITSK) az orvos nem­­ ne ed­te in­dulni 3. Baj­­cura (MVSC) Középsúly: Pászti (V. Dina­mo) döntő fö­lénnyel győzött Simon (BVSC) ellen. Nagy ütésváltás jelle­mezte a mér­kőzést, a har­madik menet­ben Pászti bal horga gyomron találta ellenfe­lét, aki meg­roggyant, nyol­cat számoltak rá, és a mérkő­zésvezető lelép­tette. 3. Kovács ZTSK). Félnehézsúly: Siklósi (Csepel) pontozással nyert Csabai (Szolnoki MTE) ellen. Sok dula­­kodás és sza­bálytalanság után igazságos eredmény szüle­tett. 3. Görcsös (Miskolci­­MTE). Nehézsúly: Hunyadi (Szol­noki­­ MTE) ellen Bacsó (MVSC) a második me­netbe feladta. 3. Jakus (Zalka SE). A pontverseny végeredménye: 1. Vasas Dinamó 21 2. Egri ITSK 10, 3. MPSC 10 ponttal. A mérkőzéseket ifj. Kulcsár és Demeter vezette. Pontoztak: Bárány, Bíró, Habony, Horváth F., Nagy Varga B. (somody) A fehér mezes Erdélyi csak barátságos mérkő­zést vívott vasárnap, mivel döntőbeli ellenfelét Vlartinovszkyt az „orvos nem engedte indulni .. (Molnár I. felvétele.); Csak röviden Vasárnap 60 ezer néző előtt került sor a Brazília—Portugália válogatott labdarúgó-mérkőzésre. A brazilok 0:0-as félidő után 2:0 arányban győztek. A 44.­ perc­ben a brazil kapus kivédte Auguszto 11-esét.­­ A Bp. Honvéd* kétnapos nem­zetközi atlétikai versenyének második napján Bognár Judit érte el a legjobb eredményt, aki diszkosszal 56.38 métert dobott. Mellette említésre méltó a tíz­­próbás Füzessy (U. Dózsa) 6662 pontja. ♦* Szolnokon 30 sportkör 223 In­dulójának részvételével rendezték meg a birkózó Tisza Kupát. Az ifjúsági és serdülő korcsoportok­ban kitűnően szerepeltek a Ber­­vai Vasas fiataljai. Az ifjúsá­giaknál Hanus, a serdülőknél Soós és Tóth szereztek első he­lyet, s a serdülőknél ugyancsak első lett a gyöngyösi Kövér. * Szolnokon 700 néző előtt ta­lálkozott egymással a magyar vízilabda-válogatott és a Szol­noki­­ Dózsa. A mérkőzés a vá­logatott 5:3 arányú győzelmével ért véget. A válogatottban az egri Pócsik is szerepelt. * A súlyemelő NB I. vasárnapi fordulójában Szombathelyen Nagy Róbert 106,5 kg-ra javí­totta a légsúlyú szakítás orszá­gos­­ csúcsát. + Oroszlányban bonyolították le a Románia—Magyarország ököl­vívók utánpótlás válogatott mér­kőzés visszavágóját, amely a ro­mánok újabb, 10:8 arányú győ­zelmével végződött. AIXAS Felveszünk nehézgépkezelői vizs­gával, töb­b éves gyakorlattal ren­delkező úthengergépészt. Műszak, Erdészet, Eger, Rákóczi u. 66. Üveges szakmunkást felveszünk, Hm­i Vegyesipari Vállalat. Eger, Kertész u. 11. INGATLAN Főbérleti,* vagy albérleti üres szoba konyhát . keres házaspár. .JÚLIUS” jeligére az egri hirde­tőbe. Fiatal orvos központi fűtéses al­bérletet keres. Leveleket „Fürdő­szoba” jeligére az egri­ hirdetőbe kérem. VEGYES Gépjármű­tulajdonosok! A ma­gán-személygépkocsk kötelező szavatossági biztosításának máso­dik félévi díja július 1-én esedé­kes. Azok az autó- és motorkerék-Féderes egylovas laposkocsi és egy db egylovas szekér eladó. Hm-i Vegyesipari Vállalat, Eger, Kertész u. 11. Visonta—Gyöngyös között elve­szett, három tekercs egészségügyi­ ismeretterjesztő mozifilm. A be­csületes megtaláló illő jutalom ellenében Gyöngyösön, a Járási Tanács egészségügyi osztályán,­­vagy Visontán a szakszervezeti in­tézőbizottságnál adja le. Járma Berva moped eladó. Eger, Verő­­szala u. 114. Jó állapotban lévő Warszawa személygépkocsi eladó. Eger, Kő­kút. u. 3. Apróhirdetések pár­tulajdonosok, a lelk­ü­lésS n«Hl fizették be kötelező szavatolsátó biztosítások janu­árban esedékes díját, most a késedelmi pótlékkal együtt befizethetik az Állami Biz­tosító illetékes járási és városi fiókjánál. 1. Kecskemét—Bp. Sport, törölve 2. Budafok—Pécsi B. 2 1:3 3. SZMTE—MÁVAG 2 1:5 4. BVTK—KISTEXT 1 3:1 5. III. ker.—Esztergom 1 3:3 6. Veszprém—Goldberger 1 3:1 7. Zalka FSE—Kiskunf. 1 3:1 8. Tűzoltó D.—Szegedi D. 1 2:2 9. Volán—KTE 1 5:0 10. K. Kinizsi—Pápa 1 4:1 11. Sz.­fehérvár—Sz. MÁV 1 6:2 12. SZVSE—PVSK 1 2:­1 13. Dombóvár—M­TE 1 1:0 14. *SVSE—MÁV DAC x 2:2 + 1 15. Máza—Z. Dőasa 1 4:1 lyi Birtonffy, Szabó TV és a 4x100 m férfi gyorsvöjtö Jó eredmények a budapesti területi úszóbajnokságon • Budapesten a Margitszigeti Sportuszodában három napon át tartottak a budapesti terület felnőtt úszóbajnokságának küz­delmei, amelyen sok jó ered­mény született. Elsősorban kell említenünk Turóczky Judit 1:00,4-es Európa-rekordját a 100 m női gyorsulásban, amelynél a világon senki sem úszott job­bat az idén. A versenyen termé­szetesen ott voltak az egri úszók is és néhány számban sikerrel vették fel a dacot fővárosi el­lenfeleikkel. Mártonffy Tamás biztosan nyerte a 200 m gyors­úszást, az újra formába lendült Szabó Tibor pedig a 200 m mell­­úsásban hagyta maga mögött az erős mezőnyt. Kitűnően úszott az Egri Dózsa 4x100 m férfi gyorváltója, amely csatlós. Már­tonffy, Riskó, Katona összetétel­ben 3:47,8-as jó idővel, nagy fö­lénnyel lett első. Eredmények. Női számok: 100 m gyors: 1. Turóczy (BVSC) 1:00,4 Európa-csúcs, 2. Kovács (BVSC) 1:02,5. 3. Baranyi (U. Dó­zsa) 1:04,5. 4. Gágyor (BVSC) 1:05,5. 5. Varga (Vasas) 1:05,8. 6. Bakolyi (Egri Dózsa) 1:06,3. 200 m gyors: 1. Turóczy 2:15,6 országos csúcs... 6. Prucz (E. Dózsa) 2:40,5. 200 m vegyes úszás: 1. Gágyor 2:37,4. 2. Szentesi (Bp. Honvéd) 2:41,1 3. Bakolyi 2:41.1 . . . 6. Várkonyi (E. Dózsa) 2:51,5. 100 m mellúszás: 1. Kovács E. (BVSC) 1:20.1... 6. Prucz 1:26.0. 200 m hát: 1. Gyarmati (BVSC) 2:34,2 országos­ ifjúsági csúcs, 2. Pók (FTC) 2:43,5. 3. Bakolyi 2:45.0. 400 m vegyes úszás: 1. Eger­­váry (FTC) 5:38 .. . 4. Várkonyi 6:05,5. *5. Kelemen (Egri Dózsa) 6:13.1. 4x100 m gyorsváltó: 1. BVSC 4:15,7 ... 4. Egri Dózsa 4:48. Férfi számok: 100 m gyors: 1. Kucsera (Hon­véd) 56,2. 2. Dobay (MTK) 56,2. 3. Csatlós (B. Dózsa) 57,4 ... 5. Riskó (E. Dózsa) 57,5. 200 m gyors: 1. Mártonffy (E. Dózsa) 2:04, 2. Borlóy (FTC) 2:04.1 országos ifjúsági csúcs (régi: 2:05,1 Csatlós), 3. Csatlós (E. Dózsa) 2:05,2. 4. Csekme (BVSC) 2:05,2. .5. Katona (Egri Dózsa) 2:07,2. 6. Riskó (E. Dózsa) 2:09,9. 1500 m: 1. Simándi (MTK) 18:38,6. 2. Deli (E. Dózsa) 18:40,4. 200 m­ vegyes úszás: 1. Szentir­­may (BVSC) 2:19,2. 2. Csinger (BVSC) 2:20,7. 3. Ali Csaba (Egri Dózsa) 2:21,4 ... 6. Szabó T. (E. Dózsa) 2:27,7. 100 m mellúszás: 1. Csinger 1:11,2... 4. Szabó T. 1:13,9. 5. Ali Csaba 1:14,1. 4x100 m gyorsváltó: 1. Egri Dó­zsa (Csatlós, Mártonffy, Riskó, Katona) 3:47,8, 2. FTC 3:48,1. 3. BVSC 3:51,8. 400 m vegyes úszás: 1. Lázár (FTC) 5:01,3... 5. Hevesi (Egri Dózsa) 5:23,3. 200 m mellúszás: 1. Szabó T.­ (E. Dózsa) 2:36,8. 2. Szabó S. (Bp. Spartacus) 2:39,9. 3. Kiricsi (Bp. Honvéd) 2:42,8... 6. Miha­lik­­ B. Dózsa 2:46,2. Három selypi és két egri győzelem Heves megye tenisz­baj­n­­o­ksá­gát is A hét végén Egerben jól elő­készített pályá­kon bonyolítot­ták le Heves megye 1968. évi felnőtt tenisz­bajnokságát. A versenyen Eger, Gyöngyös és Selyp tenisze­zői mérték ös­­­sze tudásukat, a férfiaknál az 1. osztályú Tóth Mihály kitűnő játékkal, bizto­san szerezte meg a bajnoki címet, a nőknél a 14 éves Szé­­man Katalin lett a bajnok. A küzdelmek egyébként a fel­törekvő fiatal­ság jegyében folytak. Az öt bajnokságból hármat a Selypi Kinizsi, kettőt pedig az Egri Dózsa verseny­zői nyertek. Eredmények. Férfi egyes: 1 Tóth Mihály (Selyp­ Kinizsi). 2. Bordás (Selyp). 3. Gu­lyás (Selyp) és Szalai (Gyön­gyösi Sport.) Döntő: 7:5, 6:4. Női egyes: 1. Széman Katalin (Egri Dózsa). 2. Széman Zs. (Egri Dózsa). 3. Zeller és Bara­­nyi (Gyöngyösi 6:2. 4:6. 8:6. Férfi páros: 1. Tóth—Gulyás (Selyp), 2. Bordás—Szamosvöl­­gyi (Selyp, 3. Kisgergely—Ta­kács (Egri Dózsa), Szalai—Já­­jioss. Döntő: 6:1. 6:0. Női páros: 1. Széman K.—Szé­­mman Zs. (E. Dózsa), 2. Rabecz Spart.). Döntő: —Kiss E. (Selyp), 3. Mánya— Bodnár (Eger), Baranyi—Zeller (Gy. Spartacus). Döntő: 6:1. 6:0. Vegyes páros: 1. Tóth—Ra­becz (Selyp), 2 Bordás—Palko­­vics (Selyp), 3. Dénárt—Széman Zs. és Takács—Széman K. (Egri Dózsa). Döntő, 6:4. lii. A selypi Tóth Mihály kiemelkedett a férfime­­zőnyből. (Fotó: Molnár I.) Labdarúgó-edzők, figyelem! Szerdán és vasárnap is játszik az ifjúsági válogatott Közeleg a megyék közötti ifjúsági labdarúgó-torna. Ah­hoz, hogy megyénk fiataljai a tornán jól szerepeljenek, szükséges, hogy a tavaszi idény befejezése után is ed­zésben maradjanak a keret­tagok. A megyei labdarúgó­szövetség kéri az érdekelt ed­zőket, szakembereket, hogy a hét folyamán az ifjúsági vá­logatott labdarúgókkal to­vábbra is tervszerűen fog­lalkozzanak. Az együttes a torna előtti utolsó két előkészületi mér­kőzését szerdán és vasárnap 16.30 órakor játssza Egerben, ahol vasárnap a város válo­gatottja lesz az ellenfél, szer­dán pedig a Vörös Csillag Traktorgyár válogatott csa­pata. Az ifjúságiak mindkét esetben 16 órakor találkoz­nak a stadion öltözőjében, Erőmű Beruházási Vállalat a Gagarin Hőerőmű, Visonta, építési munkáinál törté­nő azonnali változatásm te darukezelőket, lánctalpas-és autódarukezelőket. Vidékről bejáróknak útiköltség-térítést, szükség szerint színvona­las munkásszállást biztosítunk. Helyszíni kirendeltségen kedvezményes étkezés biztosított. Jelentkezés: a vállalat visontai kirendeltségén. ELODO jó állapotban levő Warszawa FSO 201-es közületnek, tsz-nek, vagy fmsz-nek. Érdeklődni lehet: az egri 4. sz. ÁKÖV központi gk.­­előadónál. Telefon: 11-12/103. 4. **. AKOV felvételre keres esztergályos, hűtős, bádo­gos és hegesztő szakmun­kásokat. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés helye: Eger, Lenin út 194. sz. Műszaki szakosztályon. fiffi lottói SZELVÉNY T­ÖBBET NYERHET. A JÚNIUS, JÚLIUS ÉS AUGUSZTUS HAVI ELŐFIZETÉSES LOTTÓSZELVÉ­NYEKEN ELHELYEZETT BÉti­EGRAJ­­ZOK BEKÜLDŐI KÖZÖTT KÜLÖN AJÁNDÉKSORSOLÁS NYEREMÉNYEK: TRABANT személygépkocSi, Vid­EOTON Július havi előfizetéses lottószelvényeivel még bekapcsolódhat a pályázatba! > ♦> *Ε *1* ♦> ♦Ε ♦Ε ♦> ♦> ♦Ε *> ♦> O ♦Ε ♦> ♦Ε *Ι ♦> ♦Я •:» •Ε *Ε ♦> <♦ *> ♦Ε .> .j» .5» <♦ v

Next