Népújság, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-28 / 123. szám
A kormány elnöke a BNV-n (Folytatás az 1. oldalról) Államok és Kanada cégeit is. — Mindenesetre a vásár dokumentumai igazolják, hogy a magyar ipar műszaki fejlődése határozottan előre tart. Ami magát a vásárt illeti, helyeslem, hogy a kiállítási anyagot nagy körültekintéssel válogatták össze. Egy ilyen nemzetközi fórumon nem annyira a kiállított áruk mennyisége a fontos, mint inkább az, hogy olyan cikkeket mutassanak be, amely érdekes, ami valóban hasznos, ami előre mutat. Egyébként nem értek egyet azzal a felfogással, hogy a BNV-n csak olyan árut állításának ki, amelyet azonnal meg is lehet vásárolni. Ez legfeljebb a könnyűipartól várható el Áfás ágazatok, például a gépipar kiállításának az a legfőbb feladata, hogy a vállalatok megismertessék terveiket hazai és külföldi partnereikkel, sőt maguk is tájékozódjanak az igényekről. Ily módon, bár többnyire nem azonnal, de legalább egykét éven belül a kereskedelemben is realizálhatják a vásáron szerzett tapasztalataikat, üzleti tárgyalásaik eredményeit Hírek a BNV-ről NAGY NEMZETKÖZI érdeklődést keltett a külföldi szakemberek körében is a Vízgépészeti Vállalat kiállítási anyaga. Amint a szerdai sajtótájékoztatóján Nagy Lajos igazgató elmondotta, a vásár újabb lendületet adott nemzetközi kapcsolataik fejlődésének. A tavalyi lipcsei mezőgazdasági vásáron aranyérmet nyert víztoronyból már az idén 16-ot szállítanak Csehszlovákiában, s a BNV-n állapodtak meg további nyolc példány exportjáról. Érdeklődnek a víztorony iránt olasz és spanyol cégek is. Egyébként ilyen berendezések működnek már a VDK-ban, Ghánában, az NDK-ban, Lengyelországban és a Szovjetunióban is. ★ DARABONKÉNT 4 millió forintért szállítanak az NDK- ba az öntözéshez való úszó vízikivételi műveket. Az elő példányt májusban exportálták, a következő szállítására a szerződést nemrég a lipcsei vásáron írták alá. ___ * A JAPAN—AMERIKAI Ebara—Xnalo Cég a Devig folyadékszűrő berendezés szabadalmát és Délkelet- Ázsiára és Ausztráliára kiterjedő hasznosítási jogát vásárolta meg. (MTI) május 28.-csütörtök Szovjet segítség az árvízkárosultaknak Fock Jenő, a magyar forradalmi munkás—paraszt kormány elnöke fogadta F. J. Tyitovot, a Szovjetunió magyarországi nagykövetét, aki átadta Kosziginnek, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének Fock Jenőhöz küldött levelét, amely így szól: „A Magyar Népköztársaságot ért elemi csapással, az ország népgazdaságát és az északkelet-magyarországi lakosságot ért jelentős csapással kapcsolatban a Szovjetunió kormánya és a magam nevében őszinte együttérzésemről biztosítom a Magyar Népköztársaság kormányát és az egész baráti magyar népet. Értesítem önt, hogy a szovjet kormány határozatot hozott, melynek értelmében térítés nélküli segélyként építőanyagokat, élelmiszert és egyéb elsődleges szükségleti cikket bocsát az önök rendelkezésére. Egyidejűleg a szovjet Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társaságok Szövetségének végrehajtó bizottsága élelmiszert és egyéb cikkeket küld Magyarországra. Eredményes küzdelmet kívánok a testvéri magyar népnek az elemi csapással vívott harcukban, kívánom az árvíz által okozott károk mielőbbi felszámolását”. (MTI) Theodorakisz tüntet Ismét Rómába érkezett Mikisz Theodorakisz, a világhírű görög zeneszerző, hogy részt vegyen az olasz kommunistáknak a NATO elleni tüntetésén. (Telefoto — AP—MTI—KS) uxnzmumms Vitatható góllal egyenlített a hazai csattal Egri Dózsa—Szolnoki MTE 1:1 (0:0) Szolnok, 4000 néző. V.: Pusztai Eger: Landl — Kárpáti, Mészáros, Czeczeli, Szonda, Rajna, Vígh, Bánkúti, Ambrus, Kovács F., Szűcs. Edző: Kovács Ferenc. Szolnok: Gerhát — Vincze, Heidrich, Kovács, Árvai, Papp n., Pallai (Czirák 77. perc), Sebők, Mile, Nagy F., Papp H. Edző: Somogyvári József. Az első helyzetet a hazaiak hagyták ki: Nagy F. közelről fordulásból mellé lőtte a labdát. A másik oldalon az előretörő Czeczeli lövése jutott hasonló sorsra. A 10. perc eseménye: Szűcs keresztbelőtt labdája elsuhant a belső csatárok előtt. Változatos, élénk iramú küzdelem alakult ki, amelyet az egriek irányítottak. A 21. percben Szűcs jobb sarokba tartó lövését Gerhát látványos vetődéssel ütötte szögletre. Egy ellentámadás során Mile átemelte a labdát a kifutó Landin, de Mészáros a gólvonalon mentett. A félidő befejezése előtt nagy fölénybe került a Dózsa, de csatárai egy perc alatt két holtbiztos helyzetet hagytak ki. Szünet után remek egri akcióval folytatódott a harc: Szűcs beadását Vígh a jobboldali kapufára rúgta. Az 53. percben viszont csak a szerencse mentette meg Landi kapuját a góltól. Esett a játék irama, de továbbra is óriási küzdelem folyt a pályán, hol egyik, hol másik kapu forgott veszélyben. A 78. percben Éger szerezte meg a vezetést: szabadrúgás után Szűcs keresztbe ívelte a labdát és a jó ütemben érkező Vígh a jobb sarokba fejelt, fát. A 85. percben Mile egyenlíthetett volna, de senkitől sem zavartatva, közelről fölé lőtt. Rögtön utána esett az egyenlítő gól: Heidrich szabarúgása a kapufáról visszapattant, Nagy F. fejjel ismét kapura továbbított, Landi ugyan kiütötte a labdát, de a játékvezető a partjelző beintésére gólt ítélt, 1:1. A két csapat régen látott nagyszerű küzdelmet vívott egymással, az eredmény igazságos. Az egri csapat valamennyi tagja jó teljesítményt nyújtott, mégis külön ki kell emelni Landit a mezőny legjobbját, továbbá Czeczelit és Szűcsöt. (somody) NB I-ES EREDMÉNYEK: Csepel—Salgótarján 4:1 (2:1) Bp. Honvéd—Ferencváros 3:0 (3:0) Diósgyőr—MTK 1:0 (1:0) Tatabányai Bányász—Győri Rába ETO 2:1 (0:0) Dunaújváros—SZEOL 4:1 (1:0) Pécs—Szombathely 2:0 (2:0) Komlói Bányász—Videoton 1:1 (1:1) Újpesti Dózsa—Vasas 3:1 NB I. B-S EREDMÉNYEK: Bp. Spartacus—FŐSPED Szállítók 4:1 (3:0) Egyetértés—Ganz-MÁVAG 2:1 02:1) Ózd—DVSC 3:0 (2:0) BVSC—Békéscsaba 3:1 (1:0) Oroszlány—Szív: MÁV 2:1 (OO) Barátságos vízilabdamérkőzés Tegnap délután az egri uszodában került sorra az a barátságos vízilabda-mérkőzés, amelyet az SGKS ARKONIA Szczecin—Egri Dózsa csapata vívott. Végeredmény 818. A bajnokság állása: A-csoport: Az A* ue 0 AU - a AU 2.Oroszlány 13 7 3 3 17:10 17 3.Egyetértés 14 8 1 5 18:13 17 4.MÁV DAC 13 4 6 3 10: 7 14 5.Zalaeg. 13 6 3 5 17:14 14 6.Ganz-M. 13 4 5 4 14:12 13 7.BKV Előre 13 3 4 6 8:16 10 8.Szív. MÁV 13 4 1 8 12:21 9 9.Várpalota 14 2 3 9 8:24 7 B-csoport: 1.Bp. Sport 13 6 4 3 21:13 16 2.Kecskemét 13 6 4 3 23:15 16 3.Eger 14 7 2 5 20:21 16 4.FCSFED 13 7 1 5 20:19 15 5.DVSC 13 4 4 5 17:17 12 6.Ózd 13 5 2 6 20:22 12 7.Békéscsaba 13 6— 7 19:21 12 Szolnok 14 4 4 6 19:21 12 9.BVSC 14 2 5 7 19:29 9 újabb izraeli támadások Izraeli egységek ma folytatták hétfőn kezdődött járőr- és felderítőakciókat Libanon déli határmenti körzetében. A portyázás páncélautók és lánctalpas gépkocsik felhasználásával történt. Ugyancsak ma az izraeli légierő két alkalommal bombatámadást hajtott végre a Szuezi-csatorna mentén elhelyezett egyiptomi tüzérségi állások ellen. Tel Avivban egyébként bejelentették, hogy a tegnapi egyiptomi tüzérségi támadás során egy izraeli katona meghalt, hét pedig megsebesült. (UPI) A nyugtató közbeszól az U. Dózstn lett a bujnok A Magyar Öttusa Szövetség elnöksége foglalkozott az 1970. évi országos bajnokság doppingvizsgálatával és az orvosi vizsgálat eredményét elfogadva a következő határozatot hozta: Móczár István (Bp. Honvéd) és Maracskó Tibor (Csepel SC) versenyzőknek a pályán elért eredményét megsemmisítette, mert nevezettek a versenyszabályok által tiltott nyugtatót használtak. Eredményük megsemmisítése következtében mindkét versenyző saját klubcsapatát sújtotta. A Magyar Öttusa Szövetség elnöksége korábbi határozatának megfelelően a csapateredményeket is megsemmisítette, így a Magyar Népköztársaság 1970. évi felnőtt öttusa csapatbajnoka az V. Dózsa lett. (MTI) Konjyr ©««® HA a kenyérről Drezdában megnyílt az 1970. évi tudományos gabona- és kenyér-világkongresszus. Képünkön: az értekezlet szünetében dr. Picher és Prugar csehszlovákiai és dr. Wassermann nyugatnémet tudósok beszélgetnek. (Telefoto — ZB—MTI—KS) Nézetkülönbségek NATO tanácsülésén Az Atlanti Tanácsülés második napját teljes egészében a közlemény és a hozzá kapcsolódó nyilatkozat megszövegezése, illetve a szövegezés kapcsán fellángolt viták töltötték ki. A 15 NATO-szövetséges között több ponton is jelentős nézetkülönbségek mutatkoztak az előző napi felszólalások tanúsága szerint. Az ellentétek lényegében három pont körül sűrűsödnek: 1. Az Egyesült Államok indokínai beavatkozása, amelyhez Nixon elnök a NATO- országok „megértését és támogatását” kérte. A nyugateurópai szövetségesek ezt majd valamennyien vonakodtak kinyilvánítani. 2. A ,kölcsönös és arányos haderőcsökkentés” a NATO és a Varsói Szerződés országai között. A NATO-országok Rómában ismét azt a régi, két éve „futtatott” javaslatot erőltetik és próbálják szembeállítani a szocialista országok prágai napirendi javaslatával. 3. A Görögországba irányuló fegyverszállítások, amelyek gyakorlatilag hatalmon tartják az ezredesek fasiszta rendszerét. Az északi országok elítélő határozati javaslatát egyszerűen figyelmen kívül hagyták a többiek. A miniszteri tanácsülés végül jóváhagyott egy közleményt és egy külön nyilatkozatot. A nyilatkozat, apróbb változtatásokkal, lényegében a 68-as reykjaviki javaslatot ismétli meg a haderők kölcsönös, időben és térben arányos csökkentésére. Franciaország, mivel elvileg nem ért egyet ezzel, a nyilatkozatot nem írta alá. Mind a közlemény, mind a nyilatkozat szövege, amelyet részleteiben csak késő este ismertetnek, arról tanúskodik, hogy az amerikai álláspont diadalmaskodott a legtöbb vitapontban. (MTI) Komszomol-kon £ i*e§§zii§ Moszkvában nos hangsúllyal húzták alá: minden egyes komszomolista elsőrangú feladata: mélyrehatóan és alkotóan tanulmányozni a marxizmust—leninizmust, lenini módon dolgozni, tanulni és élni. Ebben az értelemben szólt Leonyid Matvejev, a Komszomol moszkvai városi bizottságának titkára is. Alekszandr Kapto, az Ukrán Komszomol központi bizottságának első titkára nagy taps közepette jelentette be, hogy az eltelt négy esztendő során 1500 kohászati, energetikai vállalat, vegyikombinát, sokezer kilométer vasútvonal, a barátság kőolajvezeték a szovjet fiatalság aktív részvételével épült fel. Megható pillanata volt a kongresszusnak, amikor a 78 éves Konsztantyin Fegyin, a szovjet irodalom nagy öregje, az írószövetség vezetője a szovjet írók nevében üdvözölte a hatalmas teremben helyet foglaló mintegy ötezer delegátust. Dusán Vicák, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke a Komszomol internacionalista jellegét emelte ki, rámutatva arra, a hatékony segítségre, amelyet a Komszomol nyújt Vietnam, Laosz, Kambodzsa, az arab és más országok népeinek, az imperializmus, az agresszió ellen. Külön érdekessége volt a kongresszus második napjának a mandátumvizsgáló bizottság jelentése, amely megállapította, hogy a jelenlévő 4681 küldött az ország 27 028 301 komszomolistáját képviseli. A kongresszus részvevői a Szovjetunió 62 népét és nemzetiségét reprezentálják. A küldöttek 70,9 százaléka az SZKP tagja, illetve tagjelöltje. A kongresszus csütörtökön folytatja munkáját. Heves József, az MTI moszkvai tudósítja jelenti: A szovjet belpolitikai élet első számú eseménye változatlanul a lenini Komszomol XVI. kongresszusa. Szerdán a szovjet ifjúság képviselői nagy tanácskozásának második napján is a küldöttek felszólalásaiban egységesen fogalmazódott meg a szovjet fiatalok állásfoglalása: hűség a lenini tanításokhoz, hűség a párthoz. Fiatal munkások, parasztok, egyetemisták azo- Második menet Khartoumban Szerdán délelőtt 10 órakor megkezdődött a khartoumi arab „kiscsúcs” második menete. Nasszer egyiptomi, Kadhafi líbiai és Numeiri szudáni elnök, az egymással szoros szövetségben álló három ország vezetői folytatták kedden megkezdett eszmecseréjüket. Magyar—szovjet gazdasági együttműködés Megkezdődött a magyar—szovjet gazdasági és műiszaktudományos együttműködési kormányközi bizottság IX. ülése a Parlamentben. Képünkön Mihail Leszecsko miniszterelnök-helyettest, a szovjet delegáció vezetőjét köszönti Bíró József (jobb oldalt) külkereskedelmi miniszter. (MTI fotó : Pálfai Gábor felv.)