Népújság, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-27 / 252. szám
Hétfő esti külpolitikai kommentárunk Heath—Gromiko találkozó Amikor Alekszej Koszigin, szovjet miniszterelnök, a brit kormány meghívásának eleget téve, 1967 februárjában Londonba érkezett, igen szívélyes fogadtatásban részesült. Tárgyalásai nyomán gyümölcsözően fejlődtek a brit—szovjet kapcsolatok, s bár az akkor javasolt húszéves barátsági szerződés terve nem valósult meg, az azóta eltelt három és fél esztendő hozott eredményeket. Különösen sokat fejlődött a két ország közötti árucsere-forgalom. A brit üzleti körök már hosszú ideje igen fontosnak tartják a Szovjetunióval való kereskedelmet. Az is kétségtelen azonban, hogy a szovjet—brit kapcsolaton van még javítanivaló, s ért most, hogy Gromiko szovjet külügyminiszter Londonba érkezett és rövidesen megkezdi tanácskozásait Edward Heath miniszterelnökkel (egyébként ez lesz az első magas szintű érintkezés a két ország között június 18-a, a Heath-kormány hatalomra kerülése óta), maga a brit sajtó is elismeri. Aligha számít túl sokat e tekintetben, hogy Wilson helyett Heath ül a miniszterelnöki bársonyszékben. A munkáspárti és a konzervatív kormányzatok között rendszerint éppen külpolitikai téren a legcsekélyebb a különbség. Emlékezzünk rá, hogy MacMillan, tory miniszterelnök éppoly szívesen látogatott el Moszkvába, a nemzetközi helyzet enyhülését keresve, mint Wilson, munkáspárti premier. S ugyanígy beszélhetünk, sajnos, a dolog negatív oldaláról is. Miként Wilson labourista kormánya, úgy Heathbory kormánya (legalábbis eddig) mutatta a legkevésbé konstruktív hozzáállást a nyugati nagyhatalmak közül, az európai biztonsági konferencia ügyében. Nem vitás — ez mindkét ország kölcsönös érdeke —, hogy Gromiko személyes találkozása Heath-szel és Douglas Home angol külügyminiszterrel, további lendületet ad majd az eddig is szépen fejlődött szovjet—brit kereskedelmi kapcsolatoknak. Ám a közvélemény reméli, hogy e tárgyalások politikai síkon is hoznak eredményeket. A két ország álláspontja a fontos nemzetközi kérdésekben talán közelebb kerül egymáshoz, s London esetleg rugalmasabb, konstruktívabb állást foglal el az európai biztonsági konferencia ügyében. (ES) Elmaradt a dráma: Tanácsválasztás Kanadában A kanadai Quebec tartományban és Montrealban elmaradt a vasárnapra beígért dráma. A helyi hatóságok hosszabb ideje attól tartottak, hogy a québeci felszabadítási front elnevezésű szeparatista szervezet, amely továbbra is fogva tartja James Cross brit diplomatát, a vasárnapi montreali polgármester- és tanácsválasztást használja majd fel demonstratív akcióik lebonyolítására. A szeparatisták alkalmasint kilátásba helyezték a ,,robbanást”. Mégsem történt semmi. Nyugodtan folytak le a választások. Jean Drapeau főpolgármestert elsöprő, 92 százalékos többséggel a hatodik ciklusra is újraválasztották, pártja pedig megszerezte a tanácsi helyek mindegyikét, számszerint ötvenkettőt. Drapeau „biztonságot, stabilitást és jó közigazgatást” ígért a választási kampányban. Ellenfeleinek azt rótta fel, hogy túlságosan kesztyűs kézzel bánnak a szeparatistákkal, tehát aligha vádolható azzal, hogy a front barátja volna. Mellesleg szólva erről tanúskodik az a robbantás is, amelyet 1969. tavaszán követtek el montreali villája tőszomszédságában, súlyosan megrongálva az épületet. A volt és újraválasztott főpolgármester tehát biztosan legyűrte választási ellenfeleit. Most legfeljebb amiatt főhet a feje, hogy a középbal poltikai akciófront, a szeparatistákhoz húzó ellenfél 3,6 millió dolláros kártérítési keresletet adott be ellene, mondván, hogy Drapeau hitelüket rontotta. Időközben bebizonyosodott, hogy az a fenyegetés, amelyet vasárnapra virradóra intéztek a québeci hatóságokhoz, „nem autonetikus” helyről jött. Kiderült, hogy nem az „igazi” szeparatisták fenyegetőztek újabb akciókkal arra az esetre, ha négy társukat nem bocsátják szabadon. (MTI) Izrael továbbra is húzza az időt... Az ENSZ-közgyűlés hétfőn megnyíló közel-keleti vitájának előestéjén Izrael azzal a képtelen váddal állt elő, hogy a téma napirendre tűzése „szabotázs-kísérlet” az Egyesült Arab Köztársaság részéről” a közel-keleti béketárgyalások ellen”. Ez volt az egyik alapvető tétele annak a kormányközleménynek, amelyet az izraeli kabinet vasárnapi ülése után adtak ki. A miniszterek meghallgatták Aharon Jariv tábornok, kémfőnök, valamint Gideon Rafael külügyminisztériumi vezérigazgató beszámolóját „a béke és háború kérdéseiről”. Ezután elhatározták, hogy Eban külügyminiszternek az ENSZ-vitában — mint nyugati megfigyelők írják — semmiféle kompromisszumos készséget nem szabad tanúsítania. Az említett kormányközlemény szerint Izrael hajlandó a Jarring vezette tárgyalások felújítására, valamint a tűzszünet határidő nélküli meghosszabbítására, ha elfogadják és teljesítik követeléseit, ha Egyiptom visszavonja a Szuezi övezetből azokat a légvédelmi rakétákat, amelyek Izrael állítása szerint augusztus 7-e, azaz a tűzszüneti életbe lépése óta kerültek oda. Ha ezt a követelést nem teljesítik, Izrael nem ül le tárgyalni Jarringgal. Külpolitikai kaleidószk&fr NEW YORK: Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter hétfőn elutazott New Yorkból, ahol részt vett az ENSZ-közgyűlés 25. ülésszakának jubileumi ülésein. (TASZSZ) NEW YORK: Az ENSZ közgyűlése egyöntetűen hozzájárult ahhoz, hogy Argentínát, Belgiumot, Olaszországot, Japánt és Szomáliát két évre beválasszák a Biztonsági Tanácsba. Az új tagok január 1-én váltják fel Kolumbiát, Finnországot, Spanyolországot, Nepált és Zambiát. (AP) ASAHIKAWA: Hokkaido északi részén nagy esőzés következtében legalább 700 házat elöntött a víz és 20 helyen leállt a vasúti forgalom. Két helyről földcsuszamlást jelentettek. Hétfőn reggel még esett az eső. (KYQDO) FARMERS: Kentucky északi részén kisiklott egy 40 vagonból álló tehervonat, és lángokba borult egy vagon, amely 25 000 gallon olajat szállított. A rendőrség lezárta a környéket és kitelepítette a lakosokat, mert attól félnek, hogy két másik vagon is kigyullad, amelyekben szintén olaj van. (AP) PÁRIZS: Hétfőn délelőtt 24 órás látogatásra Párizsba érkezett Jahja Khan, pakisztáni elnök. A Washingtonból jött elnök további úticélja Teherán. A francia fővárosban találkozni szeretne Pomindou elnökkel és Chaban-Delmas miniszterelnökkel. Jahja Khan a közel-keleti válságot „veszélyesnek és robbanékonynak” nevezte. Ami a francia—pakisztáni kapcsolatokat illeti, minden bizonnyal ez lesz Jahja Khan párizsi tanácskozásának fő témája. VARSÓ: Madridban megnyílt a „LOT” lengyel légitársaság képviselete. Ebből az alkalomból a „LOT” különgépén külügyi és közlekedési funkcionáriusokból, valamint újságírókból álló lengyel küldöttség járt Spanyolországban, majd pedig Miguel Solano, a spanyol külügyminisztérium kelet-európai osztályának igazgatója vezetésével hasonló delegáció érkezett Varsóba. Frazier a kaliforniai gyilkos A San Francisco Examiner című lap jelentése szerin a nyomozók megtalálták az ötös gyilkossággal gyanúsított Frazier ujjlenyomatait annak az írógépnek a billentyűin, amellyel a távozása után hagyott üzenetet írta. Mint már jelentettük, a 24 éves, hippi külsejű Frazier az első bírósági idézésen, ártatlannak vallotta magát dr. Victor H. Ohta szemorvos és családja meggyilkolásában. A nyomozó hatóság nem volt hajlandó megerősíteni az ujjlenyomatokra vonatkozó jelentést. James A. Jackson, a gyanúsított hivatalból kirendelt védője közölte, hogy valószínűleg elmeszakértői vizsgálatot kér majd, mert úgy véli, hogy védence nem teljesen beszámítható. Mint ismeretes, a gyilkos a lakásban hagyott gépírásos üzenetében halállal fenyegette meg mindazokat, akik tönkreteszik a természetes környezetet. (MTI) Kép ido Leonban érkezett Magyarország és az NSZK megkezdte gazdasági tárgyalásait hétfőn, a Pénzügyminisztérium épületében. Képünkön jobb oldalt a magyar küldöttség, jobbról a második Vályi Péter pénzügyminiszter, bal oldalt az NSZK-delegáció, balról a második Karl Schiller, bont»? o^y.dacap'fitrin Az angol partok mellett elsüllyedt a Pacific Glory nevű 42 777 tonnás tankhajó. Az angol közvéleményt most az tartja izgalomban, nem ömlik-e ki a tenger partvidéki részeiben — s nem fertőzi meg ezáltal a vizeket — a hajóban levő nagy mennyiségű olaj? Vasárnap nagyszabású tüntetés zajlott le Londonban, a Trafalgar Square-en. A dél-afrikai apartheid-rezsim ellen, Nagy-Britannia dél-afrikai fegyverszállításainak felújítása ellen tüntetett a sok ezres tömeg, amely hevesen összecsapott a rendőrséggel. (Telefoto — AP—MTI —KS) Vietnami hadműveletek Saigonban egy amerikai katonai szóvivő bejelentette, hogy a hat hónappal ezelőtt kambodzsai területeken indított hadműveletek óta a legnagyobb szabású katonai akció van folyamatban Dél- Vietnam északkeleti részében, Quang Tin tartományban, Saigontól mintegy 530 kilométerrel északkeletre. A hadműveletben tizenháromezer dél-vietnami sorkatona vesz részt. Kambodzsa keleti részében hatezer dél-vietnami katona kezdett újabb offenzívába, amelynek célja az amerikai csapatok által korábban már átfésült területek „megtisztítása az oda ismét visszaszivárgott partizánoktól”. A saigoni közlés szerint jelenleg 17 500 dél-vietnami katona harcol Kambodzsában. William Calley hadnagy, aki a dél-vietnami My Laiban 1968. március 16-án elkövetett tömeggyilkosság miatt indított per egyik fő vádlottja, vasárnap két ügyvéd társaságában Dél-Vietnamba utazott vizsgálati fogsága színhelyéről, Ford Denningből. A két ügyvéd közül az egyik a vád, a másik a védelem képviselője. Az ügyvédek feladata, hogy tanúkat hallgassanak ki az amerikai katonák által elkövetett tömegvérengzésről. Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik drága halottunk, REGŐS JÁNOS halála alkalmával együttérzésüket fejezték ki. Gyászoló család Novemifer Mi ■ “VÁSÁR Nevemäer Me!