Népújság, 1971. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-23 / 120. szám

******** orz •nAi.r.n.njwisi­Liw­iistt Diáknapok Ma este az egri vár törté­nelmi falai között harmad­szor csendül fel a már jól ismert fanfárszignál, kö­­szöntve a Gárdonyi Géza diáknapokra, megyeszékhe­lyünkre sereglett fiatalokat. Fővárosunk, Budapest, Nógrád, Pest, Szolnok és a házigazda Heves megye kö­zépfokú tanintézeteinek képviselőit, a diákifjúság színe-javát, KISZ-vezető­­ket, tehetséges versmondó­kat, ifjú előadóművészeket és kutatókat üdvözölhetünk városunkban. A jövő sokoldalúan kép­zett munkásai, politikusai és alkotói találkoznak itt, hogy a diáknapok négy na­pon át tartó eseményein számot adjanak tudásukról, fiatalos lelkesedésükről, t­enni akarásukról. Az MSZMP Központi Bi­zottságának ifjúságpolitikai határozata megjelenése óta társadalmi és állami szer­vezeteink számos intézke­dése biz­onyítja, • hogy if­júságunk nevelésének ügye az egész társadalom közös gondja, közös feladata. Az ifjúsági szövetség szerepe és felelőssége e nevelőte­vékenységben tovább vezet­ni az ifjúságot a megkez­dett úton. A közéleti akti­vitás erősítése, a közössé­gért végzett munka megbe­csülése a társadalomért, s­á­rsada­lmiunknak tett foko­zottabb teljesítmények el­érése, mind a korszerű em­bertípus kialakítandó jel­lemvonásait alkotják. A di­áknapok önkormányzati szervezete, a tanácskozá­sok, melyeken a KISZ- mtnik­a legidőszerűbb kér­déseit vitatjátok meg, le­­­­e­gyen a közéleti nevelésnek a politikai aktivista növe­lésének eszköze. Eger neve eggyé forrol hőseivel. A Dobó-szobor szimbolikus alakjai most arra intik a fiatalokat, hogy hazaszeretetüknek békés körülmények között, a mun­kában, a tanulásban, a kö­zösségért végzett vállalá­sokban adják hősi példáit. Most nem a szabadság ki­vívásáról, hanem a kiví­vott szabadság felhasználá­sáról kell gondoskodnunk. Most nem kell a hazafiak­nak vérüket és életüket ál­dozniuk a haza oltárán, de a hazaszeretetre — amelyet városunk történelmiének hősei példáznak —, most is szükség van, sokat szenve­dett hazánk és népünk bol­dogabb, szebb életéért. Fiatalok! Városunkba érkezve, a hősi múltra emlékezve erő­sítsétek meg szívetekben a szocialista haza iránti sze­­retetet. Legyetek méltó kö­vetői a nagy elődöknek, töltsétek hasznosan el a diáknapokat Egerben, érez­zétek jól magatokat, be­csüljétek meg a város érté­keit, tavaszi díszeit, virá­gait, és hazatérve szülei­teknek, otthon maradt ba­rátaitoknak vigyétek el a négy nap hangulatot, ked­ves élményeiteket.. Az MSZMP Eger Városi Bizottsága és a rendező szervek nevében kívánok eredményekben és élmé­nyekben gazdag, sikeres négy napot. Pelyhe Szilárd, az MSZMP Eger Városi Bizottságának első titkára VILÁG PROLFTOTA? WILFDE’reic! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXII. évfolyam 120. szám ARA! 1.— FORINT 1971. május 23., vasárnap Szlovák miniszter hazánkban Szundi István belkereske­delmi miniszter meghívására hazánkba érkezett dr. Goga, szlovák kereskedelemügyi miniszter. Dr. Goga dr. Sághy Vilmosnak, a belke­reskedelmi miniszter első helyettesének kíséretében megtekintette a BNV-t, majd a magyar belkereske­delem vezetőivel tárgyaláso­kat folytat a magyar belke­reskedelem időszerű kérdé­seiről és a két ország keres­kedelmét kölcsönösen érintő témákról. Itt tartózkodása során továbbá tanulmányoz­­za a magyar kereskedelmi, vendéglátó- és szállodai hó-l-C__ sÖZEt­OL, Ötvenéves a „Kéri" Jubileumi ünnepség az egri Gárdonyi Gén Színházban többek között megjelentek és az elnökségben helyet fog­laltak: Alpári Pál, az iskola névadójának fia, Béri József, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője, az iskola volt diákja, Kruppa László, a megyei tanács művelődés­­ügyi osztályának vezetője, Kónya István, a KISZ He­ves megyei bizottságának el­ső titkára.' ' nézőtér zsúfolásig meg­­■ ’Y’Wc. — köztük • tanulmányaikat 1921­'­ . kezdők — s az iskola mosta­ni tanulói foglaltak helyet a széksorokban. A jubileumi Ul,'­­J­zsef igazgató nyű­g­la mr felolvasta a „Kéri” első — ma is élő — igazgatójának üd­vözlő sorait. Ünnepi megemlékezést ér. lat­a­s László, a mező­­tudományok kan­­­didfátusa, a iskola­i oh­tfiáfé­­ja tartott As ünnepi raegemSAKBäi után kitüntetéseket adtak át As ötvenéves j­büennt alkalmából a művelődésügyi miniszter dicséretben része­­sítette az iskolát. Dr. Cser­­nik József igazgató sokéves eredményes igazgatói tevé­kenységének elismeréséül az Oktatásügy Kiváló Dolgozó­ja kitüntetést kapta. Ugyan­csak az Oktatásügy Kiváló Dolgozója lett még Fazekas Bertalan igazgatóhelyettes, s az intézmény két tanára: Juhász Antalné és dr. Far­kas Andrásáé. Többen ré­szesültek miniszteri dicsé­retben, valamint pénzjuta­lomban is. Sass Margit ta­nárnő a KISZ Központi Bi­­zottsáigának elismerő okle­tét­ kapta meg. Az ünnepi megemlékezést igényesen összeállított doku­mentumműsor követte, — összeállították és rendezték: Pócsik Dénesné és Nagy Rafaelné tanárnők —, fel­idézve ötven tanév legemlé­kezetesebb pillanatait. Nagy ákerre aratott az­­ iskola tanár-noprtri SAinafc műsora, melynek koreográfiáját — Bartók Concertójának zenéjé­re — Juhász Antalné készí­tette. Az ötvenéves iskola mai diákjai kicsit hitetlenkedve hall­gatják ma már az alma mater volt tanulójának visszaemlé­kezéseit. (Fotó: Pilisy) A nagyközönség első teljes napja a BNV-n Szombaton már reggel fél 7 körül nagyszámú közönség várta a BNV 10 órai kapu­nyitását. A szokásosnál is nagyobb érdeklődésnek való­színűleg része van a kiter­jedt szombati szabad nap­nak.­­ A szombat a nagyközönség idei első teljes napja a BNV-n, délelőtt 10-től este 9-ig — a pavilonokban 7 óráig — a közönségé a vá­sárváros. Bőven kijut azonban a hi­vatalos eseményekből is. A nap első sajtótájékoztatóját az ELZET Fémlemezipari Művek pavilonjában üzlet­kötésről számoltak be. A vállalat a FERUNION-nal megállapodást írt alá a vá­sáron arról, hogy az idén 2,5 millió dollár értékű külön­féle árut ad át az ELZET exportra. További üzletköté­sek is kilátásban vannak. Különféle nagykereskedelmi vállalatokkal várhatóan öt­éves keretszerződéseket ír­nak alá zárak, lakatok, épü­letveretők és egyéb cikkek szállításáról. Csehszlovák, NDK-beli, jugoszláv és oszt­rák cégek jelezték: megbí­zottjuk rövidesen Budapest­re érkezik, hogy ELZET-cik­­kek vásárlásáról tárgyaljon. 9 órakor a Magyar Tudo­mányos Akadémia pavilon­jában fogadták az újságíró­kat és bemutatták az euró­pai viszonylatban is rendkí­vül jelentős új tudományos kutatási és kísérleti eszközö­ket, például azt a berende­zést, amely elektronsugarak segítségével olvasztja a trolframot, nagymértékben elősegítve az izzólámpagyártás korszerű­sítését. Ugyancsak a kora délelőtti órákban tájékoztatták a­­ saj­tót a kereskedelmi berende­zéseket, gépeket gyártó vál­lalat kiállításán a vendég­látóipari, élelmiszeripari és kereskedelmi gépújdonsá­gokról. A szombati sajtótájékoz­tatók sora a LAMPART Zam­áncipari Művek pavilon­jában folytatódott, ahol a kádgyártás automatizálásá­nak eredményeit, továbbá a gáztűzhelyek gyártásának programját ismertették A vállalat vezetői elmon­dották, hogy gáztűzhelyből van és lesz elegendő. Több licencet is vásároltak, amelyeknek segítségével még biztonságosabbá teszik tűzhelyeiket Délben az osztrák nagykö­vetség kereskedelmi attasé­ja és az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara elnök­helyettese tartotta meg ha­gyományos fogadását (MTI) Májusi interjú Lapunk 3. oldalán dr. Mó­rász Miklós, Heves megye főügyésze válaszol a Nép­újság olvasóinak kérdéseire. Filmfórum Két filmkritikát közlünk lapunk 4. oldalán. Az Égi bárány című új Jancso­­filmről Márkusz László, a Hogyan robbantottam ki a második világháborút című lengyel filmről Farkas András mond véleményt. Isz abesszin császár orvosa Ölelsz—a­besszin háború, mézbor és kór ■,palacsin­ta, oroszlánkaland, műtét az óceánon, — erre emlék­szik Mészáros Kálmán, a Négus udvari orvosa. Aranyt szaval az egykori vöröskatona A nyolcvanéves abasári Szabó István emlékszik a szabálytalannak tűnő inter­­­­nacionalista múltjáról. Er­­ről szól G. Molnár Ferenc írása­, amit lapunk 5. olda­lán olvashatnak. Romániába kerül a gyöngyösi Izzó díjnyertes gépsora Amikor lapunkban — vá­sári előzetesként — először írtunk az EIVRT Félvezető­és Gépgyárának bemutatásra szánt termékéről, a folyadé­kos gyógyszereket kiszerelő komplett gépsorról, aligha gondoltunk arra, hogy más­napi számunkban már díj­nyertes berendezésként em­legethetjük. Néhány perccel azután, hogy az Örömhírről tudo­mást szerzett, találkoztunk, s váltottunk néhány szót Skul­­téti Jánossal, a gyöngyösi gyár igazgatójával . Elbizakodottság nélkül tisztában voltunk már ko­rábban is avval hogy a konstrukció tökéletes, jól sikerült, a célnak megfele­lően dolgozik, s nem utolsó­sorban tetszetős megjelenésű, a döntés, az 1971. évi BNV- díj megítélése mégis kelle­mes meglepetést jelentett valamennyiünk számára. Jól­lehet, nyolcvanat adtak ki e díjakból, mégis értékesnek tartjuk a gyöngyösi ered­ményt, örömet jelent mind­­annyiunknak, a Pipis-hegyi gyárnak és a 75. éves jubi­leumát ünneplő nagy „Iz­­zós családnak” is. S egyben erőt ad az elismerés továb­bi munkánkhoz is — mond­ta az igazgató. — Hallhatnánk valami bő­vebbet is a díjazott gépről?­­­­ Mint már korábban megírtuk, óránként 15 ezer ampullát gyárt és végül cso­magol a több egységes gép­sor. A közbeeső munkafázi­sai között szerepel például az­ üvegek mosása, sterilizá­lása is, így kompletten elő­ször látható, régebben ugyan­is külön-külön szállítottuk, értékesítettük az egyes gép­egységeket. A belföldi fel­használókon kívül jutott ezekből a lengyeleknek,­­a csehszlovákoknak és a Szov­jetunióba is. A mostani gépsor teljes egészében a románok­hoz kerül­t műszaki szem­léjét éppen az imént tartot­ták.­­ Jól tudjuk, hogy volta­képpen az egész Pipis-hegyi gyár dolgozóinak az érdeme a siker. Feltétlenül ide kí­vánkozik azonban a kérdés, hogy­ szűkebb értelemben kik vállalták a legtöbbet a gépsor kivitelezéséből, köz­vetlenül kiknek gratulálha­tunk? — Úgy­­ gondolom, hogy Szabó József gyártmányszer­­kes­ztési osztályvezetőnek, Bogdán István művezetőnek és kollektíváiknak köszönhe­tünk a legtöbbet, nekik van a legnagyobb részük a si­kerben. (­ni) A ligeti vásárváros Petőfi-csarnokában munka közben láthatják a BNV iránt érdekő­dők a gyöngyösi IZZÓ gépsarát, Bath Sfeett 11 negyedik műveltség vitája Lesz-e rangja a mezőgaz­dasági ismereteknek? Ezt fejtegeti cikkírónk a 6. ol­dalon. Gázrobbanás A hármas sérülést okozott esetről a 12. oldalon köz­lünk beszámolót.

Next