Népújság, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-23 / 119. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXIII. évfolyam, 119. szám 1972. május 23., kedd Nixon Moszkvába érkezett • Vacsora és pohárköszöntők a Kremlben Bokor Pál és Kis Csaba, az MTI tudósítói jelentik Moszkvából. Hétfőn délután nyolcnapos hivatalos látogatásra a szovjet fővárosba érkezett Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke, hogy az 1971. október 12-én , Moszkvában és Washingtonban egyidejűleg közzétett megegyezésnek megfelelően a Szovjetunió vezetőivel folytatandó tárgyalásain áttekintse az összes alapvető kérdéseket, abból a célból kiindulva, hogy tovább javítsák a kétoldalú kapcsolatokat országaik között és megszilárdítsák a béke kilátásait. Az amerikai elnök különrepülőgépe magyar idő szerint két óra előtt néhány perccel érkezett a Vnukovói repülőtér körzetébe. A repülőtéren államfőnek kijáró külsőségek között fogadták Nixont. A kormányváró csarnokra kitűzték a lobogókat, s a repülőtér betonján a szovjet fegyveres erók három hadseregnemet reprezentáló díszszázad sorakozott fel. Az amerikai elnököt huszonegy ágyú-díszsortűz fogadta. A repülőgépből elsőként kilépő Nixont és feleségétyikolaj Podgornij, a Szovetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, majd Mekszej Koszigin miniszterelnök üdvözölte. A két ország himnuszának elhangzása után Nixon ellépett a díszszázad előtt. Üdvözlő beszédek a repülőtéri fogadtatás alkalmával nem hangzottak el. A repülőtéri fogadtatáson a hivatalos személyiségeken kívül több szovjet és külföldi újságíró volt jelen. A néhány perces ceremóniáról a moszkvai televízió helyszíni közvetítést adott, amelyet az intervízió televíziós állomások, valamint az „Orbita” távközlési műholdrendszer segítségével a Szovjetunió távolkeleti tévéközpontjai is átvettek. A három legnagyobb amerikai tévétársaság ugyancsak egyenes adásban közvetítette az érkezést. A Vnukovói kormányrepülőtérről az elnök és felesége a szovjet vezetők kíséretében a Kremlben kijelölt lakosztályukba hajtattak. Nixon és a kíséretében levő személyiségek zárt gépkocsikon, a szokás szerint motoros rendőrök díszkíséretében tették meg az utat. Az út városi szakaszán, a Leninsugárúton a moszkvai járókelők kíváncsi, de teljesen elfogulatlan tekintete kísérte a gépkocsikaravánt. Nixon elnök érkezése előtt szovjet sajtókörökben hangsúlyozták a találkozásnak elsősorban a két ország kapcsolatai szempontjából van jelentősége. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a nemzetközi kérdések nem szerepelnek majd a kedd délelőtt ■ kezdődő ■ tárgyalások napirendjén, s nem kerül sor olyan kétoldalú megállapodásokra, amelyeknek nemzetközi kihatásuk is van. Valószínűnek tartják például, hogy a látogatás idején rákerülnek az aláírások a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról szóló első megállapodásra. Egy ilyen egyezmény már önmagában is előremutat más nemzetközi megállapodások felé. Vannak azonban olyan kérdések, ahogy szovjet részről jó előre az amerikai tárgyalófél tudomására hozták, hogy a kérdések megvitatása ugyan lehetséges, de a döntés nem. Ide sorolják mindenekelőtt a vietnami kérdést, ahol a szovjet vezetők álláspontja szerint csak és kizárólag a közvetlenül érintett felek megállapodása lehetséges. (Folytatás a 2. oldalon) Richard Nixon, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, hétfőn délután megérkezett Moszkvába, a Vnukovói repülőtérre, ahol Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke fogadta. (Népújság telefoto) Szomorú szenzáció Lapunk 2. oldalán beszámolunk arról a szégyenteljes cselekményről, amelyet egy nyugatra szakadt „hazánk fia” követett el Olaszországban, egy páratlan értékű műkincs ellen. Távkapcsolású telefonközpont Gyöngyösön Már szerelik az új berendezést, ami tartogat még bizonyos meglepetést, ahogy a 3. oldalon lévő írásból kiderül. Waldheim a Szovjetunióba utazik A szovjet kormány meghívására július 17-én hivatalos látogatásra a Szovjetunióba utazik Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára. Brandt Ausztriába látogat Az osztrák kormány meghívására Willy Brandt nyugatnémet kancellár ma Ausztriába érkezik, és három napot tölt hivatalos minőségben Ausztriában. Érkezése után tisztelgő látogatást tesz Franz Jonas köztársasági elnöknél, majd megkezdi tárgyalásait Kreisky kancellárral. Megbeszéléseinek középpontjában az európai biztonsági konferencia sokoldalú előkészítésének szakasza áll majd a Nixonnal folytatott eszmecsere fényében. f----------------------------------......................................................................................................... Gyorsvonat Krakkó és Keszthely között Új MÁV-szálló és étterem A miskolci MÁV igazgatóság tájékoztatója Hétfőn a mezőkövesdi hőfürdő újjáépített vasutas üdülőjében tartotta meg sajtótájékoztatóját a MÁV Miskolci Igazgatósága. Dr. Pásztor Pál igazgató bejelentette, hogy az új menetrend szerint az idén is naponta indítanak Miskolcról gyorsvonatot Keszthelyre és vissza, s e vonalnak útvonalát júniusától szeptember 2-ig Krakkóig meghosszabbítják, így Krakkó és Keszthely között hétszázkilencvenhárom kilométernyi távolságot tizenhat óra negyvenhárom perc alatt átszállás nélkül tehetik meg az utasok. Az új összeköttetéssel a lengyel város és a Balaton-parti üdülőközpont között hetvenhat kilométerrel rövidül meg a távolság. A nyári hónapokban — Miskolcot érintve —, Krakkó és Szeged között is gyorsvonat közlekedik. Az új menetrend alapján a közkedvelt Lillafüred-expressz — Nyíregyháza érintésével —, Záhonyig közlekedik, a munkaszünetes napokon pedig kirándulóvonatot és gyorsított személyt indítanak a Keleti pályaudvar és Sátoraljaújhely, valamint Miskolc és Jósvafő között. Elmondotta azt is, hogy tovább folytatják a Hatvan és Miskolc közötti vasútvonal korszerűsítését. Az idén Füzesabonytól Mezőkövesdig cserélik ki a vágányokat olyan sínpárokkal, amelyeken a vonatok száz kilométer feletti sebességgel közlekedhetnek. A füzesabonyi állomáson háromszázhatvan személyes munkásszállót, száz adagos konyhát és ötszáz személyes éttermet létesítenek, s több helyen szerelnek fel fénysorompókat. A tájékoztató után dr. Pásztor Pál az újságíróknak bemutatta a vasutas dolgozók újjáépített családi üdülőjét. SZKP külpolitikai határozat Mint már jelentettük, az SZKP Központi Bizottságának május 19-i plénumán elhangzott Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának beszámolója a nemzetközi helyzetről. A beszámoló megvitatása után, mint a TASZSZ közölte , a plénum az alábbi határozatot hozta: Leonyid Brezsnyev elvtársnak, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának a nemzetközi helyzetről szóló beszámolóját meghallgatva és megvitatva a Központi Bizottság plénuma teljes egészében helyesli és támogatja a beszámolóban foglalt tételeket, valamint a Központi Bizottság Politikai Bizottságának gyakorlati tevékenységét, amelynek célja — a XXIV. pártkongresszuson hozott határozatokkal összhangban — a nemzetközi feszültség enyhítése, a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdítása. A plénum mély megelégedéssel állapítja meg, hogy az SZKP és a szovjet kormány lenini külpolitikáját az egész párt, az egész szovjet nép egyöntetűen támogatja. A Szovjetunió következetes, elvi külpolitikája megfelel a Szovjetunió, a világot átfogó szocialista mozgalom, a nemzeti felszabadító mozgalom alapvető céljainak, tevékenyen előmozdítja a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élését hirdető elvek érvényesülését, az imperializmus agresszív politikájának visszautasítását. A plénum felhatalmazza a Központi Bizottság Politikai Bizottságát, hogy továbbra is következetesen hajtsa végre a XXIV. pártkongresszuson kidolgozott békeprogramot, a reális helyzetnek megfelelően használja fel a különböző formákat és módszereket e program megvalósítására, szervesen kapcsolja össze korunk közvetlen feladatainak megoldását a békéért, a népek szabadságáért és biztonságáért a társadalmi haladásért és a szocializmusért vívott harc hosszabb távlataival és céljaival. (TASZSZ) Meghalt Zsamszarangijn Szambu ULAN BATOR A mongol munkások és alkalmazottak, katonák, egykori partizánok, komszomolisták és iskolások ezrei vonultak hétfőn a kormányépület ülésterméhez, hogy utolsó búcsút vegyenek a mongol nép nagy fiától, Zsamszarangijn Szambutól, a Mongol Népi Forradalmi Párt Politikai Bizottsága tagjától, a Nagy Népi Hurál Elnöksége elnökétől, aki vasárnap hajnalban hunyt el. A párt, a parlament és a kormány címére részvéttáviratok érkeznek a szocialista országok párt- és kormányvezetőitől, állami és társadalmi szervezeteitől. Zsamszarangija Szambu temetésének időpontját május 24-re tűzték ki. Magyar vezetők részvéttávirata Zs. Szambu halála alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Apró Antal, a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnöke részvéttáviratot küldött Jumzsagijn Cedenbal elvtársnak a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkárának, a Mongol Népköztársaság minisztertanácsa elnökének, Caganlamin Ungerszüren elvtársnak, a Mongol Népköztársaság Nagy Népi Hurálja Elnöksége helyettes elnökének, Jondogijn Cevegmid elvtársnak, a Mongol Népi Köztársaság Nagy Népi Hurálja elnökének, Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az országgyűlés elnökének vezetésével magyar küldöttség utazott Mongóliába Zsamszarangijn Szambu temetésére. Sorozáson Nemcsak Egerben, de megyeszerte is befejeződött a mai nap a fiatalok sorozása. Sokan a munkapadok mellől, mások az érettségi szóbeli vizsgájuk után állnak a sorozóbizottság elé, amely azt vizsgálja, hogy a sorköteles fiatal alkalmas-e az összetett, szellemileg és fizikailag egyaránt komoly igénybevételt jelentő katonai szolgálatra. A fizikai erőnlét, az egészség tüzetes vizsgálata mellett igen fontos a személyi adatok egyeztetése és a szociális körülmények mérlegelése. Képünkön dr. Böszörményi Mátyás orvos, a .orozóbizottság egyik tagja, Fónagy László katonajelölt vérnyomását vilogál**.