Népújság, 1973. április (24. évfolyam, 77-100. szám)
1973-04-15 / 88. szám
t m A NAP 1973. április 15., vasárnap A Nap kél: 4.56, nyugszik: 18.33 órakor A Hold kél: 16.39, nyugszik: 3.37 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon ANASZTÁZIA nevű kedves olvasóinkat! A mai Anasztázia az Anastasius latin férfinév női alakja. A görög és a latin nyelvben az „anasztázis” jelentése: „feltámadás”. Százharminc évvel ezelőtt született — és 1916-ban halt meg —, Henry James amerikai író. Tanulmányait New Yorkban, Londonban, Párizsban, Genfben végezte, s az amerikai Harvard Egyetemen fejezte be. Sok tekintetben egyik megalapítója a polgári regény újabb, monológokban, lélektani finomságokban jelentkező iskolájának, amelynek legkiválóbb képviselőiként Joyce-ot, illetve Proust-ot ismerjük. „Az amerikai irodalom Balzacja” — ahogyan honfitársai nevezték 1890—1900 között főképpen angol tárgyú műveket írt, majd 1900 után, utolsó három nagy regényében ismét az európai és amerikai jellem közötti ellentétekhez nyúlt. Ez a probléma mozgatta korábban írt nagy hírű, Európaiak című regényének hőseit is, amely alkalmat adott arra, hogy az író az újvilág szülöttének higgadtságával ábrázolja a sok tekintetben félfeudális kontinens társadalmi viszonyait. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként kissé felszakadozó felhőzet, már kevesebb helyen eső, havaseső, havazás. Többfelé eső, viharos lökésekkel kísért szél, többnyire északnyugati, északi iránytól. Hideg marad az idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4, 0 fok között.mmm m Összefogtak a dolgozók «* üzemszépítés — társadalmi munkáján (Tudósítónktól): Az Izzó gyöngyösi gyárában megkezdődött a „tavaszi nagytakarítás”. Az üzem dolgozói elhatározták, hogy társadalmi munkában kicsinosítják munkahelyük közvetlen környezetét éppúgy, mint az épületek előtti utakat, járdákat, parkokat. A tél folyamán összegyűlt szemetet, fémhulladékot összegyűjtik, majd a fásításhoz, a szabad területek füvesítéséhez fognak. Eddig az üzemi étterem előtti részen készültek el a munkával: 40 gyümölcsfát ültettek el az előkészített területen. A tervek szerint a gyár területén még további 260 erdei fát ültetnek el a társadalmi munkát vállalt brigádok tagjai. Április 16-tól május 31-ig: Textil és papírgyűjtő hetek A papírfogyasztás világszerte rohamosan emelkedik annak ellenére, hogy a műanyagok felhasználása is egyre inkább terjed. Hazánkban az egy lakosra jutó papírfogyasztás magasabb a világátlagnál, s jelenleg a KGST-országok között a harmadik helyen áll. Mivel a hazai papírgyártás a rekonstrukciós program, az új papírgyártó gépek üzembe állítása révén gyorsütemben növeli termelését, nő a kereslet a papírhulladék iránt A papírgyűjtés egyébként nem hazai specialitás, hanem divatos a nyugati országokban és az Egyesült Államokban is. Itt az elmúlt év novemberében indult nagyszabású papírgyűjtő kampány. Népgazdaságunknak szüksége van jelentős mennyiségű textilhulladékra is, melyet elsősorban nyersfedéllemez, közismertebb nevén kátránypapír gyártásához használ fe. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a MÉH Tröszt az idei textil- és papírgyűjtő heteket is nagyszabású ajándéksorsolással köti egybe. Mindenki, aki tíz kilogramm papírhulladékot, vagy egy kilogramm tiszta, 20x20 centiméternél nagyobb darabokból álló fehér, vagy színes háztartási pamuttextíliát ad át 1973. április 16-a és május 31-e között a MÉH -átvevoli elyeken, a vételáron felül ajándéksorsjegyet kap. A kétféle anyag egybeszámítható: tehát az is kap ajándéksorsjegyet, aki például fél kiló háztartási pamuttextíliát és öt kilogramm papírt ad el Az ajándéksorsjegyek nyilvános húzása 1973. július 1-én, vasárnap délelőtt 10 órakor lesz a Fővárosi Nagycirkuszban, a Szovjet Állami Cirkusz előadásának keretében. Az előadás jegyeit azok között sorsolják ki, akik meglátogatják a MÉH Tröszt kiállítását a Budapesti Nemzetközi Vásáron. A főnyeremény egy két szobából és mellékhelyiségekből és teraszból álló Dombóvár típusú nyaralóház. Nagyobb nyereményekként IBUSZ külföldi utazásokat, a legújabb típusú ORION 60-as jubileumi, televízió készülékeket, továbbá 1000, 500 és 200 forint értékű vásárlási utalványokat sorsolnak ki Április 18. Szövetkezeti szavalóverseny megyei döntője Egerben A Fogyasztási, az Ipari és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa országos szövetkezeti szavalóversenyt hirdetett Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója tiszteletére. A helyi szavalóversenyek legjobbjai április 18-án Egemen megyei szavalóversenyen mérik össze tudásukat. A megyei döntőkön a három szövetkezeti ágazatból 37 versmondó vesz részt. A versenyzők két verssel indulhatnak. Az egyiket Petőfi Sándor költeményeiből, a másikat magyar, vagy külföldi költőktől választhatják Mindkét szavazatot más-más, egymástól függetlenül működő zsűri írélja el. A megyei döntő 15 legjobbja április 27-én, 28-án és 29- én Mezőkövesden, a területi döntőn vesz részt Borsod, Nógrád és Hajdú megye versenyzőivel. Az országos döntőt Budapesten rendezik meg június 29-én és 30-án, a nemzetközi szövetkezeti napon. Az országos döntő három legjobb versmondóját külföldi úttal jutalmazzák (Szabó) Állatorvos' ügye’et Szombat déltől, hétfő reggelig elsősegély esetére ügyelet: Eger: Állategészségügyi Állomás Állatkórház, Eger, Szövetkezet u. 4 (Az Egerhez tartozó, valamint az egerbocsi és maklári állategészségügyi körzetekben.) Telefon: ’3-48. HATVAN, Vágóhíd. Telefon: 12-10. PÉTERVÁSÁRA: Községi tanácsháza (volt pétervásári járás és verpeléti körzet területén). Telefon: 19. HEVES: Megyei tanács vb járási hivatala. Telefon: 124. Nagyon jól jölt a* **** Szombaton közel 20 milliméternyi csapadék áztatta a földeket A hét közepén a tavaszi enyhe levegőt váratlanul betört hidegfront hűtötte le. Országszerte felkerekedett a szél, amely néhány helyen súlyos viharkárokat okozott Az Atlanti-óceán felől érkezett hideg levegő hatására megindult a felhőképződés és pénteken kora délután megeredt az eső. Szombaton reggel a Meteorológiai Intézet jelentése arról számolt be, hogy a Mátra és a Bükk magasabb csúcsain havazott, és 1S centiméter vastag fehér lapéi borítja a tájat. Szombaton egyébként megyeszerte esett az eső. Mint Molnár Jánostól, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet egri tájkutató állomásának igazgatójától megtudtuk, pénteken délutántól szombat délelőttig közel 20 milliméter eső áztatta a földeket. A hőmérséklet viszont igen alacsony volt, mindössze 312 fok, amely az évszakhoz képest hűvös. A csapadék mindenesetre nagyon jól jött és valamit enyhít az aszályos kora tavasz után. Különösen az őszi és tavaszi vetésekre hatott üdítően. A korán elvetett zöldségféléket, kerti veteményeket, a lucernát, a már kikelt borsót és mákot jól „megöntözte”. Jó hatással volt az eső az egri borvidék szőlőire is. A szőlők vegetációja már megindult, viszont az alsóbb talajrétegekben nagyon kevés a víz. A hét végi csapadék valamennyire enyhített a „szomjas” szőlőkön is. Az Alföldön, a hortobágyi Nagyiván felé húzódó kunkápolnási részen levő mocsár sok-sok vízimadár kedvelt települési helye. A tavalyi és az idei szárazság miatt azonban víz nélkül maradtak a szárnyasok, kiszáradt a mocsár, melyre emberemlékezet óta nem volt példa. A gondokon gyorsan segített a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság: a hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó kunkápolnási mocsárra ötmillió köbméter vizet engedtek a sarkadéri főcsatorna elkötésével és különböző zsilipszabályozással Így azután biztos „otthonuk” van ismét a pusztai vizimadaraknak. Átadták Hort új gyógyszertárát Az építők annak idején ígéretet tettek arra, hogy az április választások napjára elkészülnek a horti új gyógyszertár utolsó simításaival is. S hogy ezek a szavak nem maradtak meg puszta ígéretnek, azt bizonyította az a kis ünnepség, amelynek során átadták a lakosságnak Hort korszerű gyógyszertárát. Az egymillió forintos költséggel épült egészségügyi létesítményt Süki István, a községi tanács titkára adta át a gyógyszertár dolgozóinak, akik az ünnepség után körbevezették az érdeklődőket a modern felszerelésű helyiségekben. A gyógyszertár megnyitásával a lakosság régi óhajának tettek eleget a Heves megyei Tanács V. B. Gyógyszertári Központja, illetve a helyi tanácsvezetők Új fiókkönyvtár Göngyösin (Baranyi Imre tudósítónktól): Alig féléves előkészület és munka után a költészet napja alkalmából adták át az új fiókkönyvtárat Gyöngyösön. A könyvek újabb otthonát a IV. számú Általános Iskola volt tantermeiből alakították át. A két helyiséget — az olvasótermet és a raktárát — egyebek között a megyei tanács anyagi támogatásából rendezték be, szerelték fel így lehetőség nyílt arra, hogy a környék lakói kényelmes körülmények között válogathassanak a könyvek között, esetleg helyben lapozzák át a folyóiratokat. A 33 féle napi és hetilap, valamint folyóirat mellett egy igényesen összeállított könyvállomány várja az érdeklődőket. A fiatalok, az idősebbek, a szépirodalom, az ismeretterjesztő könyvek kedvelői egyaránt megtalálják a keresett műveket az új fiókkönyvtár polcain. Ck'<''n V nyomán Bevált a gyöngyösi újítás - kifizetődött a ráfordítás Lapunkban többször is (1966-ban és 1968-ban) foglalkoztunk már egy gyöngyösi mérnök, Kovácsik Endre jelentős újításával, ami meglehetősen hosszú huzavona után lépett csak a megvalósulás útjára. Mint utóbb értesültünk: a GEO-szorítóalkatrészeket gyártó automata gépsort végül is a helyi Agromechanika Ktsz készítette el a MÁV Kitérőgyártó Üzem számára, s 1970-ben megkezdte a kísérleti jellegű termelést is. A berendezés már az első esztendőben sikerrel próbázott: az általa gyártott termékszám megközelítette a 700 ezret! A következő időkben pedig még inkább megfelelt a várakozásnak, miután két év alatt összesen 3 173 000 alkatrészt készített. A legfrissebb információnk szerint a gépsor eddigi teljesítményére már a négy és egynegyed millió darabot is meghaladta, s az újítás 256 tonnás anyagmegtakarítást eredményezett, ezen kívül — folyamatosan — 12 dolgozót mentesített a korábbi nehéz fizikai munka alól. Kétmillió forintos tiszta nyereséget jelent mindez a MÁV Kitérőgyártó Üzemnek. Gyakorlatilag azt mutatja, hogy a berendezés már tavaly megtérült, s az idei évtől ingyen termel a gyöngyösi gyárnak. ( rii) Szemes Mari előadóestje a megyeszékhelyen A Megyei Művelődési Központ sikeres rendezvényei közé tartoznak a szocialista brigádok estjei. A legközelebbi műsorra pénteken este hét órakor kerül sor Ki hogyan szeret címmel. Az est vendége Szemes Mari érdemes művész lesz, közreműködik Vitai Ildikó, Egri képzőművész kiállításai külföldön A fiatal egri szobrászművész, Dargay Lajos az 1972. évi sikeres szereplése után újra meghívást kapott az idén, május 26-án Milánóban megrendezésre kerülő nemzetközi kinetikai kiállításra. Ugyancsak meghívták a strassburgi nemzetközi kiállításra és a kinetikai szimpóziumra. A rendőrség felhívása A Gyöngyösi Városi és Járási Rendőrkapitányság eljárást folytat Pokorni József 34 éves, Gyöngyös, Fecske út 49. szám alatti lakos ellen, aki kőműves kisiparosnak adja ki magát. Ezt egy hamis bélyegzővel igazolja is. Épületjavítási munkákat vállal, és ezért előlegként különböző pénzösszeget vesz fel, a munkát azonban nem végzi el A rendőrség kéri, hogy azok, akiktől Pokorni József hasonló módon pénzt csalt ki és a feljelentést még nem tették meg ellene, személyesen, vagy írásban jelentkezzenek a gyöngyösi rendőrkapitányságon. Virágzó citromfa Egerben Az András bíró úr kis kertes házában féltőn gondozza immár 14 éve Dudás Lajos bácsi citromfáját. Az egész éven át illatozó, s virágzó fa egy-egy ágán 5—6 darab apró citromrügy van fejlődésben. Dudás bácsi büszkén nyugtázza, hogy az ősszel rekordtermés várható, számítása szerint 50— 60 db citromot szüretelhet le az idén, s nem lesz ritkaság a 28—30 dkg súlyú, dús levű, vékony héjú, finom zamatú gyümölcs sem. (Fotó: Puskás Anikó). • # ft ® 9 m A Masvai Socialists Minmiin Heves -negvei Bizottsága es 4 Heves megyei tanacs napilapja - Főszerkesztő- PAPFANOS - Kiadja a Heves megvei Lapkiadó valla.ai Felelős made T~>TH 1''ZAEF - Szerkesztőség - 3301 S ger 3eloiann.isz Jtca 3 'Pt 23 3301 ta-zs 20-29 14 44 3200 CJt’reves Rózsa 1 ih-97 SOOt Hauan * >ss.iibte, 3 Vans anács épülete' 10-99 K1a1->n* atai Eger 330- Beloiannisz a 3 iPf 23 3301) Telefon 12-SST-nesztia Magva, •> sta F -öntési díj egy hónapra 20.— Bt Előfizethető bármelyik postahivatalnál és kézbesítőnél - Index 20 062. — Heves megyei Nyomás vaumat. Eser ürődv Bandar ■ ■ [UNK] — «■ Igazgatni SOLXMQS JOtiÄ« —a » J *■