Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-07 / 209. szám
/ A világ sportjai sorokban Portorozsban, a jugoszláviai tengerparti üdülőhelyen megkezdődött a Geller—Portisch— Polugajevszkij hármas sakkviadal, amelyen eldől, hogy a versenyzők közül ki lesz az a kettő, aki részt vehet a világbajnokjelöltek mérkőzéssorozatán. A három versenyző a brazíliai tortaközi döntőn ugyanis holtversenyben végzett a 2—4. helyen, és csak a brazil Mecking jutott tovább. Először a borna sorsolását tartották meg Eszerint Portisch az egyes számot, Geller a kettest, Polugajevszkij a hármast kapta. Az első fordulóban Polugajevszkij a 38. lépésben legyőzte Gellert. A második játéknapon Portisch Lajos Gellerrel mérkőzik. A Csehszlovák labdarúgó-válogatott 16 ezer néző előtt 2:2 (0:0) arányban döntetlen eredményt ért el az olasz Bologna ellen. A jugoszláviai Kragujevácon befejeződött a hármas ifjúsági nemzetközi atlétikai viadal. A magyarok jól szerepeltek, biztosan nyertek a vendéglátók ellen és a nem hivatalos pontversenyben legyőzték a norvég fiatalokat is. Magyarország—Jugoszlávia 120,5:71,5, Magyarország— Norvégia 115:73, Norvégia—Jugoszlávia 104,5:82,5. Siófokon a MŰM-üdülőben megkezdődött az ez évi nemzetközi vívó Balaton-bajnokság. Tizenkét ország több mint ötszáz férfi és női sportolója lép a pástra a négy fegyvernembem Férfi tőrben és női tőrben már le is bonyolították a küzdelmeket, az előbbiben magyar győzelem született Kovács István (VM, Egyetértés) révén, utóbbiban pedig a világ- és olimpiai bajnok szovjet Bjelova,Novikova szerezte meg az elsőséget. Asztalitenisz Szeptember 16-án kezdődik a megyei férfi asztalitenisz csapatbajnokság őszi idénye. A fordulók párosítása a következő. I. forduló, szeptember 6.: A csoport: Lőrinci E.—Gyöngyöstarján Heves-Erdőtelek, Recsk—Sírok II. B-csoport: Gyöngyösi Vasas Izzó—MÁV HAC II*, Kompolt— Karácsond, Füzesabony II.—Hort. II. forduló, szeptember 23. A- csoport: Erdőtelek—Gyöngyöstarján, Heves—Lőrinci E., Recsk— Eger II. B-cs.: Karácsond—Gy. Vasas Izzó, MÁV HAC II.— Kompolt, Füzesabony II.—Tófalu. III. forduló, szeptember 30. A- cs.: Heves—Gyöngyöstarján, Lőrinci E.—Erdőtelek, Sírok II.— Eger II. B-cs.: Gy. Vasas Izzó— Kompolt, MÁV HAC H—Karácsond, Hort—Tófalu. IV. forduló: október 7. A-cs.: Gyöngyöstarján— Recsk* Lőrinci E.—Sirok II., Erdőtelek—Eger II. B-csc.: Gy. Vasas Izzó—Füzesabony II., MÁV HAC II.—Hort, Karácsond—Tófalu. V. forduló, október 14. A- cs.: Sirok II.—Gyöngyöstarján, Lőrinci E.—Eger H., Recsk—Hevesi, B-cs.: Gy. Vasas Izzó— Hort, MÁV HAC II.—Tófalu, Kompolt—Füzesabony II. VI. forduló, október 21. A-cs.: Eger II. —Gyöngyöstarján, Recsk—Erdőtelek, Sirok II.—Heves. B-cs.: Gy. Vasas Izzó—Tófalu, Füzesabony II.—Karácsond, Hort— Kompolt. VII.forduló, október 28. A-cs.: Lőrinci E.—Recsk, Erdőtelek—Sirok II., Heves—Eger u. B-cs.: MÁV HAC II.—Füzesabony II., Karácsond—Hort, Kompolt—Tófalu. A bajnokságok állása, A-csoport. Felnőttek: Mindazoknak, akik felejthetetlen jó feleségem temetésén való részvétükkel fájdalmamat enyhítették, ezúton mondok hálás köszönetet. STÜGNER ISTVÁN 1. Lőrinci E. 2. Hevesi VM 3. Sirok II. 4. Recsk 5. Eger n. Erdőtelek Gyöngyösi. Ifjúságiak: 1. Lőrinci E. 8 2. Hevesi VM 5 3. Sirok II. 3 2 4. Recsk *4 1 5. Eger II 2 — Erdőtelek , 2 — Gyöngyöst. 2 — B-csoport. Felnőttek? 1. Gy. V. Izzó 2. MÁV H. II. 3. Horti V. 6 6 — 90: 6 12 & 4 1 58:22 8 3 * 2 21:27 2 4 1 3 23:41 2 2 — 2 0:32 — 2 — 2 0 :32 — 2 — 2 0:32 — 6 — 28: 2 12 3 2 15:10 6 2 1 12: 34 35:15 3 2 0:10 — 2 0:10 — 2 0:1ü — 5 5 — 6 7:13 10 6 4 2 64:32 8 422 38:26 * 4.Füzesab. n.3 1 2 22:262 5.Karácsond2 1 113:192 6.Kompolt4 1 20:442 7.Tófalu 4— 4 0:64 Ifjúságiak: 1.Gy. V. Izzó5 5—23: 2 Í0 2.MÁV H. II.6 4 219:118 3.Horti V.4 3 115: 56 4.Füzesab. H.3 1 2 7: 82 5.Kompolt4 1 3 6:142 6.Karácsond2_ 2 0:10__ 7.Tófalu 4— 4 0:20— INNEN-ONNAN Egri Dózsa—Gyöngyösi Spartacus 4:2 (1:1). Barátságos labdarúgó-mérkőzés, Eger, 300 néző, V.: Drahos. Góllövők: Kovács Bt 2, Szűcs, Bánkúti, illetve : Sármány, Bágyi. # Gyöngyösön a bányásznap alkalmából úszóversenyt rendeztek. Eredmény. Férfiak, korosztály nélküli 100 m pillangó: 1. Takács L. 1:09. 2. Tóth L. 1:13.6, 3. Virágh L. 1:16.3, (Mindhárom GYESE). 200 m gyors: 1. Takács L. 2:21, 2. Virágh L. 2:26.2, 3. Erbeszkorn ]_,. (GYESE) 1:27. 100 m/s hát: 1. Takács L. 1:08.8, 2. Komoróczky G. (ÖRSE) 1:10.4, 3. Kovács Zs. (VÁC) 1:17. 200 m mell: 1.Tóth L. 2:58.8, 2. Horváth S. 3:02. 3. Pócs A. 3:04 (mindhárom GYESE). 4x100 m vegyes váltó: 1. GYESE I. (Takács, Tóth, Virágh, Erbeszkorn) 1:59, 2. GYESE II. 5:16.9, 3. Váci Vízmű I. 5:30.8. Fiú, 100 m gyors: 1. Tóth Cs. (GYESE) 1:18.9, 2. Vízkelethy B. (Vác) 1:21.4, 3. Ripka K. (GYESE) 1:28.3. 100 m mell: 1. Tóth Cs. 1:37.8, 2. Vaszkó V. (GYESE) 1:39, 3. Veres R. (OKSE) 1 :39.5. Nők, korosztály nélküli, 200 m mell: 1. Martinkovics M. (GYESE) 3:23, 2. Vályi Nagy Cs. (GYESE) 3:24, 3. Vermes E. (OKSE) 3:36.8. 100 m gyors: 1. Vályi Nagy Cs. 1:20.8, 2. Martinkovics M. 1:25.4, 3. Hiebsch K. (Vác) 1:30.81 200 m vegyes: 1. Vályi Nagy Cs. 3:18.8, 2. Martinkovics M. 3:18.8, 3. Káldi I. (MPSC) 3:38.4. Leány, W0 m gyors: 1. Kaposvári A. (OKSE) 1:27.8, 2. Havasi H. (OKSE) 1:28.8, 3. Fehér A. (OKSE) 1 :35.9. 100 m mell: 1. Bacsó Zs. (GYESE) 1:39.3, 2. Kaposvári Á. 1:43.5, 3. Dévai T. (GYESE) 1:44.2. # Az Egri Dózsa Sportiskola szakosztályaiba — atlétika, labdarúgás, úszás, vívás, vízilabda — szeptember 10-től szombat kivételével minden nap 16 órától lehet jelentkezni az Egri Dózsa stadionban a sportiskola irodáján. A kézilabda MNK-ban a Heves megyei csapatok részére az első fordulót október 3-án bonyolítják le. A csapatok párosítása a következő: Férfiak: Egerfarmos —Egri Tanárképző, Gáspár SE— Gyöngyösi Főiskola, Dormánd— Sirok, Heves—Egri Finommechanika, Gyöngyössolymos—Füzesabony, Egercsehi—Zalka SE. Nők: Füzesabony—Egri Kinizsi, Hatvani Kinizsi—Egri Vasas, Recsk—Gyöngyösi Vasas Izzó, Petőfibánya—Sirok. * Szeptember 9-én Diósgyőrben a DVTK pályán sportiskolások részére rendeznek atlétikai versenyt. Ezen a versenyen az EDSI fiataljai közül 24-en állnak rajthoz, ami önmagában is örvendetes. A keret tagjai. ..A’* kategória, lányok: Kréti, Márföldi, Göböly, Tóth, Pótvári. Fiúk: Szecskó, Simon, Molnár. Enyedi, Tolner, Hatos. ,,B” kategória, lányok: Kelemen, Sempergel, Szabó, Bocsi, Magyar, Csikós. Fiúk: Kónya, Seres, Báthory, Juhász, Pádár, Áros, Nagy.* Eger város I. osztályú kispályás labdarúgó-bajnokságának állását.: 17 13 — 4 47-23 26 17 11 — 6 49-24 22 17 10 — 6 47-27 21 16 9 2 5 43-30 20 17 9 2 6 25-26 20 17 7 6 4 22-31 20 17 8 3 6 33-32 19 17 7V2 8 30-29 16 Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, elvtársaknak, jó barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, valamint Eger város Tanácsának és az egri Centrum Áruház dolgozóinak, akik felejthetetlen jó férjem, édesapánk és nagyapánk, magi mm temetésén részt vettek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ...................Gyászoló család Tekintse meg az „OTTHON ’74“ Nemzetközi Lakberendezési Kiállításon az AGRIA Bútorgyár termékeit. Bemutatásra kerülnek modern és stíl szobaberendezések, kárpitozott bútorok, szalon garnitúrák. A kiállítás időpontja: szeptember 7-től 17-ig. * Helye: a BNV városligeti területen a 8/a pavilonban. Látogatási idő: naponta 11-től 19-ig. C öS vásár 10 százalék engedmény Kedvezményes OTP hitelakció Minden típus nagy válas Keresse fel a Heves megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat az ÁFÉSZ füzesabonyi, gyöngyösi, hatvani, hevesi, pétervásári kijelölt boltjait és áruházait. Fiatalok szerezzetek szakmunkás bizonyítványt! A „Fémmunkás” Vállalat kecskeméti Gyára 1973. szeptember hónapban SZERKEZETLAKATOS SZAKKÉPESÍTÉS MEGSZERZÉSÉHEZ 1 ÉVES TANFOLYAMOT INDÍT Jelentkezési feltételek: 20 ÉLETÉV BETÖLTÉSE 1974. SZEPTEMBERIG. VIII. ÁLTALÁNOS ISKOLA. A képzés a gyár területén történik, a folyamatos részvétel kötelező. A tanfolyam költségeit gyárunk fedezi, vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Bérezés megegyezés szerint. JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN, VAGY LEVÉLBEN A GYÁR MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN. KECSKEMÉT, Izsáki ut 1i. Határidő: szeptember 15. ALIAS Az Eger—Gyöngyös vidéki Pincegazdaság azonnali belépéssel alkalmaz gépjárművezetőket. Több éves gyakorlattal és „D” kategóriájú vizsgával rendelkezők előnyben. Jelentkezés és a feltételek megbeszélése a vállalat központjának munkaügyi osztályán. (Eger, Széchenyi u. 3.) Az Eger— Gyöngyös vidéki Pincegazdaság egri, gyöngyösi és egyéb helységekben, levő szőlőfeldolgozó pincészeteik ex fizikai IBDEá-Sokat keres felvételre. Nyugdíjasok, alkalmi munkavállalók is, jelentkezhetnek. XA munkafeltételekről és bérezésről Egerben, a központ munkaügyi osztályán (Eger, Széchenyi u. 3.) adnak tájékoztatást Gyöngyösön az I. sz. pincészetnél (Gyöngyös, Április 4. tér 4.) kérik a jelentkezést, egyéb helységekben *a pincészeteknél lehet érdeklődni. 1 éves gyermekem mellé havonta néhány napra belvárosban lakó pótmamát keresek. ..Gyermekszerető 96 399” jeligére az egri hirdetőbe. Gyakorlattal rendelkező kelmefestő szakmunkást felfesztik. Nógrád megyei Patyolat V., Salgótarján, Rákóczi út 227.Az Állami Tüdőgyógyintézet. Mátraháza, középnyomású olajkazánfÜlÉlffif képesítéssel felvesz. Elhelyezés és étkezés térítés ellenében biztosítva. Fizess a 18/1971 Eü. M. sz. rendelet szerint. Előnyös feltételek mellett, korszerű gépek kezelésére felveszünk, betanítunk FONÓNAK, SZÖVŐNEK, ORSOZÓNAK 15 éven felüli női dolgozókat. Felvételre keresünk továbbá 18 éven felüli női — férfi segédmunkásokat. » Vidékieknek minimális térítés ellenében szállást biztosítunk. Bővebb tájékoztatás levélben Pamuttextilművek budai gyára. munkaerő-gazdálkodás. 1502, Budapest. Pf. 11. A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola gyors-O. gépírókat keres, adminisztrátori munkakörbe. Jelentkezni személyesen a főiskola személyügyi hivatalában lehet. VILATI Egri Gyára azonnali belépésre keres gyors-ÉS gépiporiot, valamint általános adminisztrátort. Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán. Kádársegédet felveszek állandó munkára... bentlakás, koszt biztosítva, sürgős. Horváth Károly kádár m. (Veszprém m.) Tapolca, Halápi utca 1. Érettségizett női gyorsgépíró október 15-től elhelyezkedne egri munkahelyre. Ajánlatokat várható jövedelem megjelölésével „Kezdő 96 371” jeligére az egri hirdetőbe. A József Attila Leánykollégium takarítónőt keres. Jelentkezni lehet a kollégium gondnokságán 8—4 óráig. Eger, Kossuth u. 3. Azonnali belépéssel sokat felveszünk Építőipari Szövetkezet Eger, Csákány u. 11. .........—-----------------INGATLAN Eladó 2 szobaösszkomfortos, kertes társasházrész, garázzsal. Eger, Breznai u. 19., emelet. _______________ Gyöngyösön 2 szobás szövetkezeti lakást, garázst és készpénzt adnék kertes házért. Hatalyákné, Gyöngyös, Lokodi u. 1.________ Kétszobás szövetkezeti lakás azonnal beköltözhetően eladó a volt Hadnagy u. M/5. ép. 1/4. sz. alatt. Érdeklődni vasárnap du., Egerben* __________ Kertes ház eladó* Eger, Fadrusz u. 22. (Kanada). Érdeklődni hétköznap 17 h-tól, szombaton egész nap. Eger, Fadruisz u. 22. sz.______ Kétszoba-komfortos lakás társasházban, H. emeleten, eladó. „Készpénz és OTP 51 388” jeligére a gyöngyösi hirdetőbe_______________ Kifogástalan állapotban levő 2 szobaösszkomfortos családi ház eladó. Azonnal beköltözhető. Hatvan, Bem u. 1._________________ Eladó egri, 2 és fél szobás, összkomfortos, erkélyes első emeleti OTP- részlethátralékos lakás. Ajánlatokat „Grónai- telep” jeligére az egri hirdetőbe._______________ TATABANYA Újvárosi 2 szobás, összkomfortos, távfűtéses, melegvizes lakásomat hasonló egrire cserélném. Cím: 2800 Tatabánya, V„ Mártírok útja 17. Flór Sándorné.________________ EGER, Koszorú utcában házhely eladó. Érdeklődni Kőkút u. 4. sz. _____________ Másfél szobás budapesti, szövetkezeti lakást elcserélem egri családi házra. Más megoldás is érdekel. Szabó János Budapest (P. e.) XX., Nagy Győri I. köz 8. Telefon: 479-277. Háromszobás, központi fűtéses, garázzsal, 200 n.Öt telekkel eladó. Hatvan, Bartók B. u. 15. Új-Hatvan központjában 2 szobás családi ház eladó. .József Attila u. 12. Brázai. JÁRMŰ 500-as Trabant eladó. Eger, Kodály Z. u. 2., fszt. 2. (Hadnagy u.)______________ Wartburg 1000-es eladó. Eger, Endresz U. 20._______________ Új, nyeremény fehér Skoda S—100-as eladó. Erk, állatorvos___________________ 601-es Trabant Combi, most vizsgázott, CO rendszámú sürgősen eladó. Forgács Mihály, Jászjákóhalma, József A. U. 34. 1500-as P. Fiat 25 ezer km-rel eladó. Jászberény, U. 49. Kossuth Zastava 750, IB-s eladó. Eger, u. 15. Puky Piros S—100 Skoda 18 ezer kilométerrel sürgősen eladó. Eger, Bacsó Béla u. 17/a., este 5 után. VEGYES Fajtiszta német vizslakölykök szuka. 10 hetes törzskönyvezhető továbbtenyésztésre alkalmas, eladó. Eger, Móricz Zsigmond u. 6/a. Lovaskocsi lóval és szerszámokkal eladó. Eger, Csokonai u. 3.__________________ RUNDEN típusú gépjármű hengerfúrását, 1 csapágyazását, 1 főtengelygörgőzést, fékdob szabályozást, mágnes delej ezüstgaranciával végzek. Gyöngyös, Donovár János u. 34. (Menházzal szemben).__________________ Zongora és szolfés korrepetálást vállalok. Eger, Petőfi tér 2., I. e. 4.___________ T 4 K 10 csehszlovák gyártmányú kerti traktor tartozékaival kis kormányhibával eladó. Érdeklődni lehet Pintér Ernő Noszvaj, Lenin u. 3. szám._________________ Iskolai rovargyűjtemény kapható. Eger, Széchenyi u. 23. sz.. (Benn az udvarban). "TANULJON TIT- nyelvtanfolyamon! Eszperantó, angol, orosz, német, francia, spanyol, olasz nyelvből kezdő, közép, haladó, 120 és 60 órás foglalkozások. Jelentkezni lehet szeptember 25- ig a TIT városi titkárságán. (KnézicH u. II. em4