Népújság, 1973. szeptember (24. évfolyam, 204-229. szám)
1973-09-15 / 216. szám
Lázadás a buszon Angol filmvígjáték Nem kell megijedni: szó nincs itt',semmiféle lázadásról. ez a szó a magyar nyelvben egészen mást takar, mint ami itt történik. Ez a film bohózat a javából, amelyben a helyzetkomikum, az ötletek, a kiszólások robbannak, a szereplő jellemek pedig együttesen és nem mindent túllicitálva fricskázzák egymást, önmagukat, így alakul ki a görbe kép a görbe tükörben, ahol a túlzás nem sok, de ahhoz elegendő, hogy a nézőt harsány nevetésre késztesse. Nem történik itt az égvilágon semmi különös. A buszok nem futnak ki időben, nem tartják a menetidőt, kisebb galibák esnek. Ki az oka és miért történik mindez így? Mert: a busz sofőrje, Sian egy kicsit önző és a szabályzatot a maga képére és formájára gyúrja át a valóságban: ha neki csókolózni támad kedve a végállomáson, akkor hiába jön az ellenőr, hiába minden felsőbbségi fifika, a helyzet és az idő neki dolgozik. Azonkívül mégis csak ő az, aki az emeletes buszokkal részt vesz a forgalomban. A felügyelő azért felügyelő, hogy felügyeljen. No, de nem mindegy, hogy kikre és főként hogyan? Ez a siránkozó, nagy csámpás mélák, akinek a szája és az ádámcsutkája mindig sírásra és gyermekes vonításra áll, azzal ellenállhatatlan, hogy ezt a tartását, ezt a bárgyúságát nem is igyekszik leplezni. És itt vannak ezek a telivér, élni vágyó lányok, akiknek minden pózban minden pillanatban a házasságon jár az eszük, miközben minden tettükkel azt bizonyítják, hogy a házasság meg a hűség nem az ő termetükre szabódott. És itt vannak ezek a jókedvű, majdnem elfogadhatóan derék kisemberek, mint , ez az Arthur a maga fensőbbséges , nagyképűségével vagy éppen Jenkins, az igazgató, akinek az arcán az ostoba tekintély és a megtört,, leleplezett sunyiság egyként villog. Nincs ennek a filmnek egyetlen úgynevezett nagy figurája, ímilaltatója, komikusa sem: mindenki a maga módján adja azt az önmagát, aki nem akar és nem is tud alakoskodni. Erre természetesen vígjátéknál szükség is van,■ hiszen az emberi szokás szerint nevetve kell megmondani az igazat. A film rendezője, Harry Booth azért tudott kitűnő hangulatú filmbohózatot csinálni, mert szereplőgárdájának minden tagja komolyan vette az ötleteket, a helyzeteket." Az apró mozaikokból így állhatott elő mulatságos képsor, ahol minden a helyén van. Pedig nem is valami különlegesség az egész, meglepően új fordulatok sem tarkítják a játékot. A film erénye, hogy a kisembert, az angol munkást derűs oldaláról mutatja be, bajaival és gondjaival együtt. Néhol még szatirikus színek is feltűnnek a vásznon. Reg Varney, Anna Karen, Michael Robbins, Bob Grant, Stephen Lewis, Janet Mahoney és Pat Ashton önfeledt komédiázása a siker alapja. A magyarra szinkronizálás ismét bebizonyította, hogy színészeink csupán hangjukkal is tudnak művészit alkotni. Farkas András Mit ígér a televízió ♦ // 1 / / o a jövő hétre / Szeptember 18-án, kedden a Thália Színház előadásában felvételről közvetítik Joseph Heller „Irány New Haven” című drámáját. Az amerikai szerző a katonák és a hatalom emberi felelősségét vizsgálja egy olyan történetben, amely hol a valóságban, hol a képzelet világában játszódik. „Életünk az időben” címmel új sorozat is indul. Az első adásban Szalai Sándor akadémikus ismerteti a szabad idő eltöltéséről készült szociológiai vizsgálatát. Szeptember 19-én, szerdán a Vasas—Sunderland KEK labdarúgó-mérkőzést közvetítik délután a Népstadionból. Este két Szakonyi-egyfelvonásos kerül képernyőre. Mindegyik egy-egy házaspár életébe enged bepillantást. Szeptember 20-án, csütörtökön a békekongresszus eseményeiről helyszíni közvetítésben számolnak be a Parlamentből. Este pedig az „ötszemközt” sorozatban Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművésszel beszélget Vitray Tamás. Szeptember 21-én, pénteken ismét informál bennünket a televízió a békekongresszus munkájáról. Folytatódik a „Négy kerékkel okosan” című vetélkedő és sor kerül az „Életünk az időben” második adására. Szeptember 22-én, szombaton ,,De én nem akarok megnősülni" címmel magyarul beszélő amerikai filmet sugároznak. A vígjáték egy olyan özvegyember kalandjait meséli el, akihez minden nő férjhez akar menni. „A maszk nélkül” sorozatban ezen az estén Gianpiero Mastromei, a világhírű olasz baritonista mutatkozik be. Zenés svéd film „A varázsdoboz”, amely vidám dalokban, táncban mutatja be a „televíziózás történetét” az őskortól napjainkig. Szeptember 23-án, vasárnap este Shakespeare „Vihar” című drámájának angol tévéváltozatát közvetítik. (MTI) Karácsonyra kapható lesz a Sirius de Luxe táskarádió Az ismert nagy teljesítményű Sirius táskarádió újabb típusának sorozatgyártását kezdi meg hamarosan a székesfehérvári VIDEOTONAz AS Sirius de Luxe hálózatról és telepről egyaránt üzemeltethető. Az esztétikailag is szebb rádiót a Kereskedelmi Ellenőrző Intézet „kiváló ’ minősítéssel osztályozta. Képünkön: Bán Miklós villamosmérnök konstruktőr a sorozatgyártás előtt ellenőrzi a készüléket. (MSI <&£ b Hadas János—KS) »73. szeptember 15., szombat Hofi ürügyén Talán a legnépszerűbb pajtiumművész. Amit csinál: műgond és rögtönzés, mozgás és szellem ötvözete. Új műfaj, vagy talán visszatérés a legősibb játékhoz. Szóval egyedi, ami mindenkor vonzerő. Ezért, is üzlet! Mármint felléptetni. S ezért közjó, ha társadalmi igény hozza létre művész és közönsége találkozóját. De! A kettő legyen mndenkor összhangban Segítse egymást. Szolgálja a célt. Gyarapodást, okulást, ízlést. Telítődést mindazzal, ami az értékesebb emberfőkhöz vezet, ami új típust jelent társadalmunkban. Hatvanban devalválták Hofit, s amit az ő sajátos, utánozhatatlan, egyszeri művészete jelent. Csak eszköz volt. Lépesméz, amihez minden odaragad. Sugárzó világosság, amely magához csalogatja a nyári este valahány utasát. Mert mi mást jelentene a mód, ahogyan a Mikroszkóp Színpadot, s nagy ászát, Hofi Gézát fogadták, tálalták, eladták? Székek faltól falig, 50 forintos belépőt fizető vendégek egymás ölében, fullasztó hőségben. Nyomorogva vedlett székeken, alkalmi sámlikon, vagy falhoz állítva, két egymást követő programban. Ráadásul a hatóság, a tűzrendészet statisztáléka mellett. Ne adj isten, történik valami. Tűz, rosszullét, omlás. Nyomában pedig a pánik, s ami ebből következik. Ki felel érte? Egyáltalán: pótolhat-e bárminő kártérítés emberi életet, testi fogyatékosságot? S az erkölcsi rizikó? Nem hinnénk, hogy pár ezer forintos üzleti haszon ér annyit, amennyit ilyen tekintetben veszít egy-egy kulturális intézményünk. A „hofis” humor, Szatíra pillanatnyi emlékét hamar elmossák ám az ácsorgás, nyomorgás, izzadságfürdő prózai élményei. Ennyit egy hatvani estről, s Hofi ürügyén! (moldvai/) Fizetés forint nélkül Az elismerésnek kétféle módja van anyagi és erkölcsi. Az előbbi a gyakoribb, a kézzel foghatóbb — tegyük hozzá —. .. legelterjedtebb is. Az utóbbival mintha mostanában egy kicsit fukarkodnánk, pedig pénzbe sem kerül. Jön egy ember, aki huszonegynéhány éve dolgozik ugyanabban a gazdaságban. — Hogy érzi magát, János? — Köszönöm a kérdést, megvolnék. — A fizetés? — Nem panaszkodom, szépen kijövök belőle. Érzem : seiMiből, hogy ez is jó, az is jó, de valami azért meg sincs a rendjén. — Nem becsülik meg? — Fizetnek. — Nem úgy gondolom, hanem... Érti? Mint ahkor az elfogott víz előtt felhúzzák a zsilipet, egyszerre beszédessé válik: — Nem a fiz régről van szó. Inkább az keseríti el az embert, hogy itt a jó szóval jobban fukarkodnak, mint diÍt suit a pénzzel. De ha a legkisebb baj adódik, vagy valamit elszúr az ember, abban a pillanatban eget ver a felháborodás, szinte perceket sem várat magára a letolás. .A megjegyzéssel inkább biztatni akarom, hogy tovább beszéljen. — Ne haragudjon, János, de a hibáért, a mulasztásért sehol nem jár simogatás. Idegesen összerándul az arca. — Persze, hogy nem! Tudom én azt! Azt is tudom, hogyha az ember hibát vét, bűnt követ el, meg kell büntetni. De ha jót tesz, ha sorozatosan kiemelkedő munkát végez, akkor miért hallgatnak? — Adják a prémiumot. A kezével legyint. — Szegény ember vagyok, három gyermekem van, de higgye el, néha egy-két jó szót talán a forintnál is többre nézek. Kis szünet, menteni próbálom a vehetőket elfoglaltsággal, miegyébbel. — Hagyja csak, hagyja! Nem kell ehhez idő. Csak egy kis szív, meg emberség. Itt van most nálunk az egyetemről egy kis gyakornok legény. Ő látja a munkámat, nyitott szemmel jár az emberek között. A múltkor —amikor a szénakazal kiégett —, ő is ott volt és látta, hogy mit dolgoztam. Az igazgató, a főagronómus úgy jártak el mellettem, mint az ajtófélfa mellett. Ez a gyerek volt az egyedüli, aki odajött hozzám: — János bácsi! Maga bátor ember. Sokat dolgozott, égett, kormos a ruhája, legjobb lesz, ha hazamegy, pihen egy kicsit és megtisztálkodik. j Szálltam haza, mint a boldog madár. Mondtam a feleségemnek. — Megdicsért a gyakornok. Az asszony csúnyán rám nézett. — Íjasd fel a gyakornokodat! Inkább az igazgatónak mutattad volna meg a széttépett ruhádat. Egy eset a sok közül. A képlet is világos: Büntetni a bank Ultalmazni az erényt, forintban és szóban egyaránt. Jó! Kevés a forint, csínján kell bánni vele. De legalább a jó szóval ne fukarkodjék senki.„ Szalay István HÁMORI ANDRÁS: A hölgyet csak nézni szabad A szürke, egyhangú, külvárosi környezettől teljesen elütött a modern, előre gyártott elemekből épült bútoráruház. Úgy állt ott egymagában — a kis tér egyetlen díszeként —, mint jól öltözött vendég a kopott háziak között. Hatalmas ablakai hősiesen verték vissza a júniusi nap sugarait. Az áruházban viszont hátborzongatóan jól működtek a légkondicionáló berendezések. Olyannyira, hogy Demjén Ferenc a délelőtti kirakatrendezés után kissé megfázott. Így hát törülközővel a nyaka körül, bolyhos munkásszvetterében ült egy íróasztalnál és telefonált. — Szeretsz? — kérdezte a női hang. — Nagyon! — Akkor hozzád megyek feleségül! Demjén kecskemekegést hallatott. — Várj egy picit... — válaszolta és az íróasztal üvegéről egy félbevágott citromot emelt fel. Hátradöntötte a fejét és a gyümölcs levét a szájába csepegtette. — Na itt vagyok. — Szóval? — ..’. milyen szóval? — Ne csinálj úgy, mintha nem hallottad volna amit mondtam ... Feri, én rettentően szeretlek! — Rett-ten-tőő-em! — Hülye! — Szeretsz? — Igen... — majd valamivel halkabban folytatta — ... te, úgy szeretnék veled lenni ma este! Körülöttem mindenki programot csinált, vikendre megy .. . én meg.Ht aszalodok a szombat déli hőségben! Demjén lemondóan sóhajtott és kókadt fejjel nézte az üveg alá dugdosott külföldi képeslapokat. Egyiken pompás yacht szelt át egy valószínűtlenül kék öblöt; másikon a Buckingham-palota játékkatonára emlékeztető medvesüvegese állt feszes vigyázzban; a harmadikról csinos lányok integettek. Egyszerre csak vakmerő gondolata támadt: — Tudod mit? Gyere ide! Már csak én hagyok itt, meg a teljes kényelem ... Senki sem zavarna bennünket. Meg aztán kellemes hűvös van, szerintem eszményi program hétvégére! — Nem lesz ebből baj? És oda, a világ végére7 .— Múltkor azt mondtad, hogy még oda is utánam jönnél! A lány elnevette magát. — Mit vigyek? — Sok hideget, tudod, a szalámit imádom... és persze valami italt is, esetleg vodkát! Ja, majd elfelejtettem és magadat.... — Disznó! — Röf-röf! Demjén letette a telefon kagylót.Kettőt-hármat perdült a forgószékkel, majd rágyújtott. Elsétált a nagy üvegtáblákig, leengedte a műanyag fényvédőket és bekapcsolta a rádiót. A szokásos, szombat dé utáni tánczeneműsor ideni. Egy darabig tétovázott, aztán kivette táskájából a borotválkozókészletet és katonás léptekkel az öltözőből nyíló zuhanyozóba masírozott. Ütközően játékosan tisztelgett két állólámpának és az „IRODA” feliratú ajtónak. A habot jó keményre pamacsolta, miközben lábai továbbmeneteltek — egy helyben. A halványzöld fényvédő résein már egyenesebben törtek utat a napsugarak, amikor Éva megérkezett. Ahogy az ajtókeretben állt — óriási reklámszatyorral a kezében — és vékony ruháján áttetszett sudár alakja, úgy tűnt Demjénnek, hogy egy valószínűtlen festményt lát. Festményt, melyből csak egy van, és csak az ő számára készült. Egy festményt, melyet teljes valóságában csak ő lát, mindig és mindig, hiszen Éva megjelenésével megállnak az órák, lelassul a föld forgása, s minden egyéb elhomályosul, mellékessé válik. Arra sem emékezett később, hogy mikor vette el a csomagot, mikor bontották meg a vodkásüveget — Wiborowska volt, ezt szerette a legjobban — és mikor süllyedtek mélyen, egyre mélyebben a széles heverő puhaságába. Demjén olyan közel húzódott a lányhoz, hogy orrát csiklandozták a hajszálak. Szerette ezt a fiúsra vágott, izgatóan kunkorodó frizurát. Egyszer azt mondta Évának: „Olyan vagy, mint Anne Girardouet!” — Most is ez jutott az eszébe és hatalmasat tüsszentett. — Meg vagy fázva — aggódott a lány — hozok egy kis vodkát. — Megéheztem, vacsorát is kérek, Anne Girardouet! Éva lehajolt és kedvesen végigsimította a fiú arcát. Demjén felkapcsolta a henger alakú hangulatlámpát. A lány szemérmesen összerándult. — Ne hülyéskedj! Beláthatnak kintről! — A fényvédőket leeresztettem — jegyezte meg orrhangon Demjén. — De ha nem kapok vacsorát — folytatta vicces-komolyan —, akkor biz’isten felengedem, mindenei gyönyörűségére! — Megtennéd? — Meg én! Sőt még kalapoznék. (Folytatjuk)