Népújság, 1973. október (24. évfolyam, 230-255. szám)
1973-10-05 / 233. szám
Kosárlabda Egri Finommechanika—Baja 62:56 (27:27) NB I-es férfimérkőzés, Eger, 250 néző. V.: Velkei, Ujvári. Eger: Korepta, Komenczy, Zachár, Busák, Sípos, Kiss. Csere: Sipeki, Lezsák, Vass, Horváth. Edző: ifj. Csernyi Barna. A hazaiak jutottak vezetéshez, és tíz percen át tartani tudták előnyüket. Ezután a vendégek fokozatosan feljavultak, egyenlítettek, majd előnybe kerültek, de a félidő befejezése előtt néhány másodperccel az egriek jól sikerült dobással egyenlítettek.. Szünet után mintegy tíz percen át a lelkesen rohamozó finommechanikások 14 pontos előnyt harcoltak ki, s ennek birtokában ügyesen, időre adogattak, s bár a bajaiak sokat ledolgoztak hátrányukból, csak megszorítani tudták az egrieket, akik megérdemelten szerezték meg a létfontosságúnak számító két pontot. Ld.: Busák 15, Komenczy 14, illetve: Kovács 15, Kubatov 12. Az egriek közül Komenczy és Busák játszott átlagon felül. i Nemzetközi úszóverseny Egerben Október 6-án és 7-én, szombaton és vasárnap 15 órai kezdettel rendezi meg a Heves megyei úszó-szakszövetség Egerben, az országos I. osztályú Bornemissza Gergely úszó-emlékversenyt. A versenynek nemzetközi jelleget ad, hogy az Egri Dózsával több éves baráti kapcsolatot fenntartó drezdai Einheit 15 fős csapattal rajthoz áll, ezenkívül a csehszlovákiai Usti Nad labenből a PJ Chemicka öt úszója is szerepel. Remélhető, hogy a magyar egyesületekből is szép számmal érkeznek mjd jelentkezők, mert bár a verseny nem a főidényben, hanem az alapozási időszakban kerül sorra, de a világbajnokságon oly kiválóan szereplő NDK-sok jelenléte rangot ad ennek a találkozónak. A versenyt jó idő esetén a nyitott, rossz idő esetén pedig a fedett uszodában rendezik meg. Birkózóhiradó Budapesten A 14—16 évesek országos ellenőrző versenyén, az Egri Vasas fiataljai 10 értékes helyezéshez jutottak. Első lett 38 kg-ban Bartuska, 45 kg-ban Rácz, 63 kg-ban Mezei. Második helyen végzett 41 kg-ban Szombathy, 53 kg-ban Dobai, 57 kgban Sebestyén, és nehézsúlyban Nagy I. Harmadik helyezést szerzett 53 kg-ban Cvóka, 57 kgban Farkas és 72 kg-ban Majoros.* Az Egerben megrendezett országat ráülő kötöttfogású versenyen a következő eredményeket érték el az egriek: 45 kg: 1. Rácz, J., 3. Horváth Z. 49 kg: 1. Kovács Gy., 2. Mihalka J. 53 kg: 1. Dobai E. 57 kg: 1. Farkas E. 67 kg: 2. Jakab E. 72 kg: 2. Majoros T., 3. Varga I. 78 kg: 1. Bóta S. Nehézsúlyban: 1. Nagy X.* Az NB II-es csapatbajnokság első fordulójára október 7-én, vasárnap Egerben kerül sor a Malom utcai szakközépiskolában 10.30 órai kezdettel. A résztvevő csapatok: Orosházi Spartacus, Kinizsi Húsos, Szamueli SE, Egri Vasas.i Épül a budapesti Körcsarnok A Népstadion szomszédságában épül Budapest új sportlétesítménye, a Körcsarnok. Az ezer főt befogadó, labdajátékokra alkalmas csarnok tetőszerkezetét osztrák szabadalom alapján építik. (MTI fotó : Ruzsonyi Gábor— KS) Felvételre keresünk 18. életévet betöltött női és férfi munkaerőket betanított forgácsoló, r ■ . pr gepionto és fröccsöntős munkakörbe, i3 műszakos munkarendben való foglalkoztatásra. Bérezés kollektív szerződés szerint, 40 százalékos éjszakai pótlék. Jelentkezéseket Ipari Műszergyár Aszod Pt, 2 Munkasügyi Osztályra kérjük küldeni ün, október b., péntek Egri Volán—MEAFC 65:64 (26:25) NB III-uk női kosárlabda-mérkőzés, Eger. V: Tóth, Belley. Volán: Csirmaz V. 13, Széphegyi 13, Majoros 12, Haladay 11, Varga 6. Csere: Lesó 6, Szamosi 4, Radványi, Keresztes, Gallai. Az izgalmakban bővelkedő mérkőzésen a hazaiak idegeskedése miatt szoros eredmény született. A Volán SC ezzel a győzelmével a hátralevő mérkőzésektől függetlenül már megnyerte az NB III-as bajnokságot, és jövőre az NB II-ben szerepelhet. Egri Volán 11—MEAFC f1: 32-30 (8:18) A Volán SC tartalékcsapata ezzel a győzelemmel a Borsod megyei bajnokság egyik esélyesévé lépett elő. A Volán pontjait Haladás 8, Csirmaz 8, Varga 7, Radványi 4, Keresztes 3 és Leső 2 szerezték. * A megyei 11. osztályú bajnokság nyugati csoportja hetedik fordulójának eredményei: Pély— Arany 2:0. Tarnaszentmiklós— Atkár 0:0, Ecséd—Hort 2 :1, Gyöngyöseialász—Heréd 4:1, Gyöngyössolymos—Domoszló 1:1, Abasár—Gyöngyöstarján 3:0. Elmaradt a Nagyréde—Kisköre felnőtt és ifjúsági találkozó, mert a vendégegyüttes nem jelent meg. A bajnokság állását tatami Mami. Ifjúságiak: Pély—Arany 2:3, Tarnaszentmiklós—Atkár 1:1, Ecséd—Hort 1:3, Gyöngyöshalász —Heréd 4:1, Gyöngyössolymos— Domoszló u :4, Abasár—Gyöngyöstarján 7:0. Az ifjúsági bajnokság állása: Október 28-án, vasárnap Egerben, a stadionban 9 órai kezdettel rendezik meg a megyei fiú és leány serdülő „A” és ,,B” összetett bajnokságot. Két héttel később kerül sor a GYESE- pályán Heves megye 1973. évi váltó bajnokságára. A nevezéseket mindkét versenyre a helyszínen lehet leadni. * Noszvaj—Szöllőske térségében rendezték meg a Kolacskovszki tájékozódási emlékversenyt. A 23 csapat igazolta térképismeretben és tájékozódásban való jártasságát. A 9090 méter hosszú és 245 méter szintkülönbség,1, 5 takaszból álló pálya összesített edménye. Ifjúságiak: 1. Kari VM (Tándi, Varga) 2. Egri , G. (1.Tóth Kocsis), Egri Gárdonyi G. (Ürge.cz). Fedettek: 1. Karcagi M (Lévai Kovács), 2 Egri Vass III. (Borss Orsó), 3. Egri hház (Papp Etona). • A sparta Kriád 1973. megyei döntőjét október . - rendezik meg. A versenyek - ilyet: asztalitenisz—Gárdo G., atlétika és kézilabdákéra stadion, labdarúgás és plabda — Honvéd pálya, sakk — Ady E. Kollégium. Valamennyi sportágban 9.30 órakor kezdődnek a küzdelm ok. 1. Ecséd7 5 1 1 21- 7 11 2. tiort7 5 1 1 13- 6 11 3. Nagyréde5 5 — ■- 18- 5 10 4 Abasár7 5 — 2 14- 3 1 5. Domoszló* 4 1 2 24- 9 6. Gyöngyi 3 3 1 15- 7. Gvsolym 2 2 3 14-*" 8. Pély 3 — 4 10 1 9. Gy.tarj 3 2 1 3 9 1 10 Arány7 2 1 4 7-1 11 Atkára 1 2 3 5-7 12. Heréd7 2 1 5 9 20 13 Tárna zm. 7— 2 5 3-21 14. Kiskoré6 1 — 5 S-24 . 1.Domoszló7 7— 33- 414 2.Átány7 7——30- 714 3.Abasár7 4 1 218- 49 4.Gy.-hal.6 4 1 113- 49 5.Atkár6 3 2 119- 78 6.Hortz 3 2 215- 88 7.Pély7 3— 413-116 8.Gy.-solym.7 2 1 414-175 9.Nagyréde5 2— 316-214 10.Ecséd7 2— 5 7-234 11.Gy.tarj.6 1 1 412-253 12.Heréd7 1 1 5 9-253 13.Tornaszm.7 1 1 5 8-233 14.Kisköre6 1— 5 7-35•2 S Í Minnni rí?« A VOLÁN 21. sz. Vállalat felvételre keres autószerelőket, hegesztőt és segédmunkást A segédmunkást gépkocsi javításhoz betanítjuk, Jelentkezni lehet: Kiss János kirendeltségvezetőne) Visonta, Thorez Külfejtés, ALLAS A Heves megyei Vízmű Vállalat gyöngyösi üzeme gépházi szolgálatra keres kettő fő távvezérlésben jártas, fiatal villanyszerelőt Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: Gyöngyös, Jókai u. 25. sz. alatt. Előnyös feltételek mellett, korszerű gépek kezelésére felveszünk, betanítunk FONÓNAK, SZÖVŐNEK, OBSOZONAK 15 éven felüli női dolgozókat. Felvételre keresünk továbbá 15 éven felüli női — férfi segédmunkásokat. Vidékieknek minimális térítés ellenében szállást biztosítunk. Bővebb tájékoztatás levélben. Pamuttextilművek budai gyára, munkaerő-gazdálkodás. 1502, Budapest Ff. 11. Népművészeti és ajándéktárgykészítőket fő- és mellékfoglalkozásban bedolgozónak felveszünk Jelentkezés: Házi-i ipari Szövetkezet Eger, Vörösmarty u. 27. Gázkazánkérésünk. Jelentkezni lehet Eger, Kertész út 100. A Heves megyei Szeszipari Vállalat nyugdíjas telepőrt alkalmaz Jelentkezni lehet a központi irodában: Eger, Sas út 92. szám. Azonnali belépéssel felveszünk: gépkocsivezetőt, anyagkönyvelőt, női munkaerőket tekercselő munkakörbe, takarítónőket. Jelentkezés: Építőipari Szövetkezet, Eger, Csákány u. 11. INGATLAN Külön bejáratú üres szoba kiadó házaspár részére is Eger. Úttörő u. 23. Eger, Puky M. u. 2., m. e. 13. lakás plusz garázs sürgősen eladó. (Vasútállomásnál). Érdeklődni lehet egész nap. Nagy borházas pince, raktárnak is megfelel, azonnal kiadó. Érdeklődni r Eger, Szepesi 25/a. vagy Rákóczi 36. Hatvan, sallai u. 21. sz. alatt szobakonyhás ház. 400 n.öl telekkel eladó. Eladó 2 szobás kertes családi ház, melléképületekkel és garázzsal. Új-Hatvan, Jávorka u. 10. Táltos u. sarok. Eladó 2 szobás családi ház 200 négyszögöl telekkel Gyöngyöshalászon. Érdeklődni: Gyön■gyös, Forrás u. 2 Csurdi Zoltánnál. Eladó 2 szoba-összkomfortos kertes társasházrész garázzsal. Eger, Breznai u. 19. emelet. Telek eladó Egerben. Érdeklődni Galagonyás u. 28._ Kétszoba-összkomfortos kertes családi ház garázzsal eladó. Érdeklődni Eger, Diófakút u. 9., du. 17 órától, szombaton egész nap.__________________ vagyszoba, konyha, spájz. mellékhelyiségből álló családi házam külön bejárattal, beköltözhetően. eladó Gyöngyös, Mátrai u. 43.; JARMO_ Zsiguli eladó. Érdeklődni Eger. ,Motorszaküzlet. Piac. Skoda platós munkagép igényesnek eladó. Érdeklődni: Andor’naktálya, Alkotmány u. 19. Bányai._________________ Polski Fiat eladó. Gyöngyös, Jókai u. 20. Lehóczki.________ 20 000 km-rel S— 100-as Skoda eladó. Recsk, Kossuth u 205. Kovács , VEGYES Nagy virágú meistererkévelő szegfűpalánta, több színben kapható, tövenként 2,— Ft-ért. Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27. Nagyon jó szülőktől 3 hónapos boxer kölyök eladó. Gyöngyös, Róbert K. u. 2. Petrik,____________ NDK gyermek, fehér, mély babakocsi eladó. Cím: Pogonyi, Eger, Rákóczi 61. Kisipari mély Iker gyermekkocsi eladó. Godó József, • Szihalom, Bocskai 20. Olajkályha-javítást garanciával vállalok. Alkatrészeket biztosítok. György Sándor Eger, Bethlen u. 63., vagy Olasz u. 9., II. 6. Új-zélandi fehér nyulak továbbtenyésztésre kaphatók. Lengyel lakószoba eladó: Eger, Petőfi u. 1,7 Üzemképes állapotban levő „KOPA” gatter és 1 db nagy kapacitású fekvő szalagfűrész eladó Érdeklődni lehet Hatvan, Mészáros L. u 60. Telefon: 11-51. Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy a Technolux KTSZ Nyomdaüzeme Eger, Széchenyi út 28. szám alól a Petőfi Sándor utca 19. szám alá költözött Telefon változatlan: 18-23. Szíves megrendeléseiket rövid határidőre vállaljuk. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TURCSÁNYI MIKLÓS a Megyei Könyvtár ny gazd. igazgatója, a legjobb apa, nagyapa, testvér, rokon és barát, szeptember hó 29-én tragikus közlekedési baleset következtében meghalt. Temetése f. hó 9-én du. 3 órakor lesz , a Kisasszony temetőben. A gyászoló család. •— 1 fő raktárkiadó — 2 fő portás — személygépkocsi javításban jártas autószerelő szakmunkásokat — segédmunkásokat felveszünk Jelentkezni lehet: az AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat 4. sz. üzemegység Eger, Lenin út 129—131. szám alatt az üzemvezetőnél. Fizetés megegyezés szerint. Értesítjük közönségünket, hogy a SZAKSZERVEZETI hirlapokasé (Eger, Széchenyi u. 16. sz. I. em.) 1973. október 8-tól ismét megnyílik Nyitva, szombat és vasárnap kivételével, du. 31— fél 7-ig. * Az Eger I. Téglagyár folyamatosan üzemelő cserépüzemébe felvételre keres villanyszerelőket Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen a gyárvezetőnél, Eger, Homok u. Utazz velünk 15 napos indiai körútunkon Delhi, Banarasba, Agra, Bombay útvonalon november hónapban Részletes felvilágosítás az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Heves megyei kirendeltségén. Eger, Széchenyi út 5,