Népújság, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-12 / 9. szám
A szovjet műkorcsolyázók tervei A moszkvai Központi Televízió esti híradó műsorának bevezető zenéje néhány éven át egy derűs vidám induló volt , Előre, idő! címmel. A műkorcsolyázók és az edzők felfigyeltek a muzsikára és erre akartak kidolgozni egy versenyprogramot, de a kísérletek jó része nem járt kellő eredménnyel. Az 1977-es jégsport idény előtt most végre sikerült. Irina Rodnyina és Alekszandr Zajcev, a műkorcsolyázó olimpiai bajnok kettős erre a zenére futja majd rövid programját. — Nagy örömmel dolgozunk az új programon, — mondta Irina. — Az induló dinamikusan feszes és lendületes, egybevág a mi stílusunkkal. A világ műkorcsolya sportjának kiváló képviselői edzőjükkel, Tatjana Taraszovával, most az új szabadon választott programhoz keresnek megfelelő zenét. Ősszel már két új bemutató számot láttunk tőlük, az elsőt a Poljuska című régi orosz dalra, másikat pedig a Szeretlek hazám című kompozícióra futották. Mindkét számukban jól érvényesült az ismert stílusukat gazdagító plasztikus rajzolat, az érdekes lépések kombinációja és a kidolgozott előadásmód. Nagy a készülődés a jégtáncosoknál is. Új tervekkel kezdte 11. évadját a Ljudma Pahomova és Alekszandr Gorskov olimpiai bajnok kettős. — Mi a véleményük arról, hogy egy tőr neves műkorcsolyázó, mint például az angol John Curry, az amerikai Dorothy Hamill és a kanadai Tolera Cranston búcsút mondott az amatőr versenyzésnek! — kérdeztem Pahomovát. — Megszoktuk már, hogy az olimpia után sok nyugati műkorcsolyázó választja a profik útját. Biztos vagyok benne azonban, hogy a korábbihoz hasonlóan egy sor új csillag tűnik majd fel a jégen a következő olimpia előkészületei során. Azt hiszem, hogy a jégtáncban továbbra is nagy versengés lesz, sőt talán még nagyobb, mint eddig, hiszen most már ez az ágazat is szerepel az olimpia műsorán, s ez sok fiatalt vonz majd a különböző országokban. Valószínű, hogy már az idén is sok új jégtánckettős jelentkezik nálunk is, külföldön is. Jelena Csajkovszkija edző, aki évek óta foglalkozik a Pahomova—Gorskov párossal, még öt táncospárral dolgozik. Ő készíti fel az 1976-os szovjet bajnok párost — Natalia Linicsukot és Gennagyij Karponoszovot, az ő tanítványai Marina Zuleva és Andrej Vitman. Ez a páros jó eséllyel pályázza meg a helyet a szovjet csapatban. Két fiatal jégtáncospár pedig várhatóan az 1980-as olimpiára érik biztos versenyzővé. A szovjet olimpiai csapat női műkorcsolyázó újoncáról, a 13 éves moszkvai iskoláslányról, Jelena Vodorezováról tavaly nagyon sok szó esett. Sztanyiszlav Zsuk neveltje az Európa Bajnokságon 8. lett, az olimpián pedig szabadon választott gyakorlatával megszerezte az 5. helyet. Hogyan készül most második évadjára? — Szeptemberben kezdtem meg az edzéseket a jégen — mondta Sztanyiszlav Zsuk. — Továbbra is rendkívül ruganyos és könnyedén korcsolyázik. Bízhatunk benne, hogy megbirkózik a nehezebb koreográfiai feladatokkal is. Hiszen az ugrások mellett nagy figyelmet kell fordítania az egyéb elemek plasztikus megformálására, a zenével összhangban. , Innen-onnan Az OTSH elnökének utasítására az 1976-ban érvényesített sportedzői igazolványok 1977. december 31-ig érvényesek, így azokat 1977-re külön érvényesíttetni nem kell. Az intézkedésre azért került sor, mert ebben az évben végrehajtják az igazolványok cseréjét.a Heves megye NB-s labdarúgócsapatainak mezei futóversenyét január 29-én 14 órai kezdettel a kompolti labdarúgópályán rendezik meg. A versenyen a felnőtt labdarúgó csapat teljes kerete (legalább 18 játékos) és az ifjúsági csapat kerete (legalább 16 játékos) köteles részt venni. Január 22-ig el kell küldeni az indulók névsorát a Heves megyei Labdarúgó Szövetség címére (3301 Eger, Kossuth u. 9. pf.: 76.), külön megjelölve azt a tíz játékost, aki a 10x100 m váltóban szerepel. A váltó mellett 4000 m-en egyéni és csapatversenyre is sor kerül. A megyei I. osztályú labdarúgó-csapatok mezei futóversenyét ugyancsak Kompolton rendezik február 19-én 14 órai kezdettel, ezen minden együttesnek legalább 15 játékosát kell szerepeltetnie. Itt is ugyanazok lesznek a versenyszámok. az indulók névsorát február 12-ig kell a megyei LSZ-hez eljuttatni. * Január 16-án, 23-án és 30-án a Bélvpi általános iskola tornatermében rendezik meg a gyöngyösi járás teremkézilabda-bajnokságát. A férfiaknál nyolc együttes két négyes csoportban, a nőknél öt, az ifjúsági fiúknál pedig három csapat játszik körmérkőzéses rendszerben. A találkozókat mindhárom alkalommal 8 órától rendezik.* A gyöngyösi járás felnőtt egyéni asztalitenisz-bajnokságának eredményei. Nők: Egyéni: 1. Bánszki Judit (Domoszló), 2. Fodor Lászlóné (Gyöngyöspata), 3. Bódi Ágnes (Vécs), Csörgő Júlia (Visznek). Páros: 1. Fodorné— Rácz (Gyöngyöspata). 2. Csombókné—Csörgő (Visznek). 3. Bódi—Kiss (Vécs) Férfiak. Egyéni: 1. Pászti Miklós (Gyöngyöstarján). 2. Maksa Csaba (Visznek). 3. Serényi Gábor (Visznek), Vágó István (Visznek). Páros: 1. Kelemen—Vágó (Visznek). 2. Csombók—Maksa (Visznek). 3. Partus—Szabó I (Hort), Berényi —Szabó A. (Visznek). Vegyespáros: 1. Fodorné—Nagy (Gyöngyöspata) 2. Bánszki—Bódi (Domoszló). 3. Csombóknél—Csombók (Visznek), Bódi—Kovács (Vécs). Január 30-án 9 órakor hét kiskörzet versenyével kezdődik el az egri járásban a falusi dolgozók XXVI. Spartakiádja asztalitenisz és sakk sportágban. Bélapátfalváról, Hevesaranyosról, Andornaktályáról és Erdőkövesdről az első három. Mátraderecskéről, Parádsasvárról és Egerszalókról az első két helyezett jut tovább a február 6-án sorra kerülő nagykörzeti versenyre, amit Erdőkövesden, Mátradercskén és Andornaktályán rendeznek meg. Egy héttel később február 13-án Andornaktályán rendezik a járási döntőt, melyen mindkét sportágban a nagykörzeti versenyek első két helyezettje vehet részt. A korábbi gyakorlatnak megfelelően 1977-ben újból hitelesíteni kell a labdarúgó-pályákat. Az NB-s osztáyokban és a megyei I. osztályban szereplő csapatok pályáit a Heves megyei Labdarúgó Szövetség hitelesíti Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban még a bajnokság kezdete előtt, a többi helységben pedig az első tavaszi bajnoki mérkőzés alkalmából. A járási bajnokságban szereplő együttesek pályáinak hitelesítését a járási labdarúgó szövetségek végzik majd el. A labdarúgó KEK-ben: MTK VM -Hamburger SV Kedden délben Zürichben elkészítették a labdarúgó BEK, KEK és UEFA Kupa újabb, március 2-án és 16-án sorra kerülő fordulójának sorsolását, amelyen a legjobb négy közé kerülés a tét. A versenyben levő egyetlen magyar kupacsapat nehéz ellenfelet kapott az NSZK kupagyőztesben. Az első találkozón az MTK-VM a pályaválasztó, a visszavágóra Hamburgban kerül sor. A KEK-ben következik még: Anderlecht—Southampton, Levszkij Szpartak—Atletico Madrid, Slask Wroclaw —Napoli. A BEK-mérkőzések slágere lesz a Bayern München—Dinamo Kijev találkozó a négy közé jutásért! A Népújság tippjei a 3, hétre: 1. Bologna—Napoli 1 x 2. Fiorentina—Róma x 3. Foggia—Cesena 1 4. Genoa—Catanzaro 1 5. Juventus—I.-nazionálé x 1 6. Lazío—Verona 1 7. Milap—Torino 2 X 8. Perugia—Sampdoria x 1 9. Atalanta—Lanerossi 1 x 10. Modena—Ascoli x 1 11. Palermo—Como 2 x 12. Taranto—Cagliari 1 Ift. Ternana—Varese x 1 mmnuirkŐMések: H. feataotmeoettese—Novara 1 15. Bresda—Avellino 1 1* Paacan»—I. »ci:i 1 Zárszámadási bútorvásár Kápolnán Közöljük kedves vevőinkkel, hogy a BÚTORÁRUHÁZUNKBAN a leltározást befejeztük, és Széles áruválaszték, több mint 6 millió Ft-os készlet várja vevőinket. 5000 Ft értékű áruvásárlás esetén díjtalan házhoz szállítás a megye területén, március 15-ig. OTP-, takarékszövetkezeti hitellevélre is kiszolgálunk. január 12401 megkezdtük az árusítást Jó hír Hollandiából Az elmúlt héten — mint arról már tájékoztattuk olvasóinkat — Hollandiába utazott az Eger SE vízilabdacsapata, hogy részt vegyen Amersfoortban a hagyományos Van Haselen Kupa küzdelmein. A megyeszékhely OB I-es vízilabdázóinak szerepléséről kedden kaptunk jelentést: a csapat kalandos utazás után érkezett meg a torna színhelyére, ugyanis a ködös idő miatt nem Amsterdamban, hanem Brüsszelben szállt le repülőgépük, ahonnan autóbusszal utaztak Amsterdamba, majd gépkocsival Amersfoortba. A kettő helyett tizenkét órás, izgalmakkal tarkított, fárasztó utazás ellenére az egri együttes, mely az elmúlt években már kétszer is elnyerte a díszes serleget, ezúttal sem vallott szégyent, ismét kitűnő eredményt ért el. Többek között az NSZK bajnokcsapatát és a csehszlovák válogatottat legyőzve, veretlenül került a döntőbe, ahol nagy küzdelem után maradt alul a montreáli olimpia bronzérmesével, a holland válogatottal szemben. Az Eger SE játékosai kedden Rotterdamban mutatkoztak be barátságos vízilabdamérkőzésen és a héten még több városba ellátogatnak hasonló jellegű találkozókra. Túrájuk január 16-án, vasárnap fejeződik be, a tervek szerint délután érkeznek a Ferihegyi repülőtérre. Apróhirdetés ÁLLAS Bélapátfalvi cementgyár szereléséhez felveszünk lakatos, hegesztő, ács-állványozó szakmunkásokat és segédmunkásokat Jelentkezés: Gép- és Felvonószerelő Vállalat Kirendeltsége Eger. Úttörő u. 48. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. „Gyermekszerető” jeligére az egri hirdetőbe. INGATLAN Eladó Eger, Sertekapu 16. üres 4 helyiséges ház. Érdeklődni lehet 59-27-es telefonszámon. SZÖVTERV Heves megyei irodája felvételre keres építésztervezőt és statikust, statikustervezőt, műszaki tervezőt, költségvetés kiírót, jelentkezni lehet Eger, Dózsa György tér 4. alatti irodában munkanapokon reggel 3—9 óra között. Ma Az OBA Miátrai Gyöngyösorosz Bányaüzeme föld alatti munkakörben foglalkoztatva felvesz vájárokat, segédvájárokat és közvetlen termelő csilléseket. Munkásszállást biztosítunk. Je-Felveszünk lentkezés a Mű férfi segédmunkást és Üzemgazdasági férfi Osztályán. nyugdíjas Megközelítés: segédmunkást. Gyöngyösről. C. M. Röviköt Nagyker. /általat lerakat«. Eger, Felszabadulás autóbusszal. hálófülkés, gázos földszinti, erkélyes tanácsi lakásomat elcserélném egrire. Bármilyen megoldás érdekel. Szentgyörgyi István: Leninváros, Nógrádi Sándor u. 15. hi/2. A CSÁNYI ÁLLAMI GAZDASÁG 3015 Csány, Gépkocsivezető 6. sz. bélyegzője elveszett. 1977. január 3-tól használata érvénytelen. Hatvanban, a Mikes utcában 1000 m2-es házhely igényesnek olcsón eladó. Érdeklődni lehet Hatvan, Lovász Pálné, Bajza u. Eladó Csebokszárilakótelepen 2 szobaösszkomfortos szövetkezeti lakás. Érdeklődni Tóth Tibor, 1104 Budapest, Kéknyelű u. 5/a. III. 10. 1 szoba , konyha, mellékhelyiségből álló főbérlet kiadó Eger, Kertész út 118. JÁRMŰ CH 1000-es Wartburg új gumikkal tartalék motorral 77. szeptemberéig vizsgázott eladó. Faragó István, Ecséd, Szabadság u. 23. sz. 408-as Moszkvics sürgősen eladó. Gyöngyös, Batthyány tér 14. VEGYES 1 db olaj kályha és csehszlovák konyhabútor eladó. Eger, Kertész u. 118. ÚJ minikalor olajkályha eladó. Eger, Leányka út 67. 200 q Istállótrágya sürgősen eladó. Kerecsend, Fő út 42. mmmm fiavarizmuson Értesítjük rokonainkat, barátokat, hogy KELEMEN BÉLA férj, édesapa, nagyapa, dédnagyapa hosszú szenvedés után meghalt. Temetése folyó hó 12-én, 14 órakor a Kisasszonytemetőben lesz. Gyászoló család A MEZŐTÁRKÁNYI ARANYKALÁSZ MG. TERMELŐSZÖVETKEZET pályázatot hirdet mezőgazdasági gépészmérnök, vagy üzemmérnök részére gépcsoportvezetői beosztásba. Fizetés a 19/1975-ös számú rendelet szerint II. kategória. Legalább 3 éves szakmai gyakorlat szükséges. Jelentkezés személyesen, vagy írásban a termelőszövetkezet elnökénél. MAI műsorok: HOIÓ KOSSUTH 8.2! Szocialista brigádok akadémiája 1.57 Zenevár 9.12 Népművelők fóruma •9.27 Bártól, zongoramuzsikájából 10.85 „Nyitnikék” 10.40 válaszolunk hallgatóinknak 10.55 Zenekari muzsika 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Brigádnapló 13.40 Népdalok 14.00 Ezeregy délután. . . 14.30 Koloratúrák 15.10 Iskolarádió 15.50 Keringők 16.10 Az élő népdal 16.20 A természet hangjai 17.07 Egy asztal mellett 17.32 Volt egyszer egy vadnyugat (Részi.) 17.41 Bemutatjuk új felvételeinket 18.30 Esti magazin 19.15 Könyvpárbaj 21.05 Slágermúzeum 22.30 Madrigálok 22.45 Gondolatok útvesztői 23.00 Zenekari muzsika PETŐFI 8.53 Az elvált asszony (Operettrészletek) 9.33 A 04, 05. 07 jelenti 11.33 A Szabó család (Ism.) 12.00 Énekegyüttesek félórája 12.33 Dalok, hangszerszólók 13.33 Lúdanyó mesél 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Az Ifjúsági Rádió órája 18.00 „Csak a határt lépje át”! 18.10 Hallelujah, Baby! 18.33 Magyar operaénekesek 19.28 Harminc perc rock 19.58 Népdalok, néptáncok 20.56 Iránytű 22.06 A Rádió Dalszínháza 22.33 Kellemes pihenést! SZOLNOKI RÁDIÓ 17.00 Műsorismertetés — Hírek 17.05 A Teach In együttes felvételeiből 17.10 Szót kérek... 17.15 Mezei szőttes 17.25 Zenés autóstop 18.00 Alföldi krónika 18.15 Ritmuskoktél 18.27 Hírösszefoglaló — Lap- és műsorelőzetes MAGYAR 8.00 Tévétémnaj 8.05 Iskolatévé 9.30 Delta 9.55 A szerelem és Mr. Lewisham (Angol tévéfilm) 10.40 Lehet egy kérdéssel több? 11.10 Frank és barátai 13.05 Iskolatévé (Ism.) 14.30 Mindenki iskolája 16.45 És így tovább. . . 17.40 Nyugalmunk érdekében 18.10 Milyen lehet, milyen legyen? 18.45 Szépen, jól magyarul.. . 19.20 Tévétorna 19.30 Tv-hiradó 20.00 A második... 21.05 Ez csak divat!21.25 Állványokon (Tévéfilm) 22.35 Tv-híradó 3. 2. műsor 18.40 A Magyar Televízió szabadegyeteme 19.30 Tv-híradó 20.00 Hat húron pendülünk. .. 20.15 Arsene Lupin (Francia film) 21.05 Tv-híradó 2. 21.25 A zene öröme 21.45 Tévébörze POZSONYI 19.00 Híradó 19.30 Két közeli idegen (Lengyel film) 20.35 Portré 21.30 Híradó, sporteredmények : [ 22.00 Fiatalok tévéklubja | mozi EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 22-33) du. fél 4. fél 6 és 8 órakor J Bob herceg j Színes magyar filmoperett ! EGRI BRÓDY: (Telefon: 14-07) ( du. fél 4. fél 6 és fél 8 órakor Kecskeszarv Bolgár filmdráma GYÖNGYÖSI PUSKIN: Amerikai anzix GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: du. fél 4 és fél 6 órakor I Osceola Este fél 8 órakor A sakál napja HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Vannak még csodák HATVANI KOSSUTH: Vigyázat, vadnyugat! T Q