Népújság, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-24 / 303. szám

Magos Jolint és a sakkcsapat először - Magyar Zoltán másodszor A 21. szavazás legjobbjai Az idén már 21. alkalommal szavaztak a sportújságírók. A MOSZ sportújságíró szak­osztálya először 1958-ban kérte fel a sportsajtó mun­katársait, hogy szavazással döntsék el kik voltak az esztendő legeredményesebb magyar sportolói. A két évtizeddel ezelőtti szavazáson elsőnek Kör­­möczi Zsuzsi teniszező Pó­lyák Imre birkózó és a vízi­labda-válogatott érdemelte ki a megtisztelő címet. A mostanival együtt a 21 sza­vazáson összesen 63 első két évtized alatt a nők között az evezős Pap Jenő­­né (1959, 1960, 1961) és az úszó Gyarmati Andrea (1970, 1971, 1972) volt a legered­ményesebb. 3—3 alkalom­mal végeztek az első helyen. A férfiaknál Balczó And­rás a listavezető­ ugyan­csak 3 győzelemmel (1966, 1969 és 1972), mögötte 2—2 első helyezéssel Pólyák Im­re, Kárpáti Rudolf, Zsi­­vótzky Gyula és Magyar Zoltán következik. A csapatoknál a vízilab­da-válogatott vezet az 1958- ban, 1961-ben- 1962-ben, 1973-ban, 1974 ben, 1976-ban és 1977-ben kiérdemelt hely került kiadásra. 13 női, 15 férfi sportoló és 7 csapat kapta a „babérokat”. Az idén két új győztest avat­nak: Magos Judit és a férfi sakkválogatott először ré­szesült ilyen elismerésben. A férfiak legjobbja Magyar Zoltán, 1974 után másod­szor érdemelte ki a büszke címet. Magos és a sakkcsapat duplán újonc: asztaliteni­szező (férfi nő vagy csapat) még sohasem került az első helyre, ugyanígy a sakk­sportban sem volt még ilyen eredmény, 7 első hellyel. Ugyancsak hét első hellyel rendelkezik az öttusa-válogatott is, de ebből csak 6 a felnőtteké, egy pedig 1969-ből­ az ifjú­sági válogatotté. A csapat­­történelemben­ meglepő, hogy a kardválogatott még egyszer sem lett első, a ví­vás csapatsikereivel a pár­­bajtőr-válogatott rukkolt ki, 1959 és 1972 között négy al­­kal­ommal. Az idei szavazáson , csakúgy­ mint a korábbi esztendőkben a „dobogóra került” sportolók, csapatok mellett még igen sokan kaptak szavazatot. A SPORTÁGAK KÖZÖTT AZ ELSŐ HELYEK MEG­OSZLÁSA: AZ ELSŐ HÁROM KÖZÉ KERÜLT SPORTOLÓK. CSAPATOK LISTÁ­JA: 197S LEGJOBB MAGYAR NŐI SPORTOLÓJA: 1 M­agos Judit asztaliteniszező 292 pont: 2 Papp Margit atléta 267 pont; 3 Ambrus Mariann evezős 180 nem­ 1978. LEGJOBB MAGYAR FÉRFI SPORTOLÓJA: 1. Magyar Zoltán tornász 274 pont, 2 Buday Tamás kenus 259 pont, 3 Gergely Gábor asztaliteniszező 241 pont. 1978, LEGJOBB MAGYAR CSAPATA: 1. Férfi sakk válogatott: Portisch Lajos, Six Gyula, Ribli Zol­tán, Csont István, Vadász Károly. Adorján András 317 pont. 2. Kardválogatott 231 pont 3. OSC vízilabda-csapata 192 pont. ­..............................................................— -----------------­ Három korábbi védő és a házigazda Rába ETO a Képes Sport Kupáért A Képes Sport rendezésé­ben december 27-én, 28-án és 29-én hetedik alkalommal kerül sor a hagyományos év­végi teremlabdarúgó torná­ra. Eddig háromszor Miskolc, egy-egy alkalommal pedig Szolnok, Győr és Tatabánya volt a színhely, most ismét Győrött találkoznak a csapa­tok. A Képes Sport Kupát ed­dig kétszer nyerte el a Vi­deoton (1975., 1976), egyszer pedig a Ferencváros (1972.), a Zalaegerszegi TE . (1973.), az V. Dózsa (1974) és a Tata­bánya (1977.) A hetedik torna mezőnyében három védő sze­repel, a Videoton, a Ferenc­város és a Tatabánya. A há­zigazda Rába ETO is ott állt már egy alkalommal, 1976- ban, Győrött a siker előtt, de a Videoton jobb gólkülönb­séggel megelőzte. Kész a részletes, műsor: December 27., szerda, 16.30 órától : Videoton—Ferencváros, majd a Rába ETO—Tatabá­nya . December 28., csütörtök, 16.30 órától: Ferencváros—Tatabánya, utána Rába ETO—Videoton. December 29., péntek 16 órától: Videoton—Tatabánya, Fe­rencváros—Rába ETO.­­A befejező napon a mérkőzé­sek sorrendje változhat. A kiírás értelmében a két for­duló után első helyen álló csapat mérkőzése lesz a záró­játék). ★ A győri teremtorna mel­lett lesz az ünnepek alatt egy érdekes teremlabdarúgó ese­mény ,a Fáy­ utcai sportcsar­nokban. December 26-án, 9 órától a Vasas felnőtt, ifjú­sági és serdülő játékosaiból alakított négy vegyes csapat játszik egymás ellen. Lóárverést tartunk 1978 december 28-án 10 órakor a tsz-iroda udvarán. Besen vőte'ek. ••>vn Mer Tsz. MAI 8.26 Népdalcsokor. 9.00 Kul­turális magazin. 10.08 „Azé az érdem, ki játszhatott..” 11.11 Lemezmúzeum. 12.10 Édes anyanyelvünk. 12.15 Benjamino Gigli legszebb felvételeiből. 13.05 Tiszta szívvel. 13.15 Zongora- és hegedűfelvételek. 13.54 Ül­jünk fel az időgépre! 14.19 Daloló, muzsikáló tájak. 15.13 Operettfelvételek. 15.44 Most engem hívtak... 16.14 Csoda a tizenkilencediken. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.40 Rácz Aladár cimbalmozik. 19.28 Kellemes ünnepestét! 20.28 Örökzöld dallamok. 21.18 A zeneiroda­lom remekműveiből. 23.15 Mozart muzsikájából. PETŐFI 8.30 Miska bácsi levelesládá­­ja. 9.00 Szívesen hallgattuk. 10.33 Fúvószene. 10.50 Em­lékszel? 11.50 Szellemi tér­képolvasás. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.57 Két esti Hold. 13.10 A rádió dalszín­háza. 14.00 Dzsesszfel­véte­leinkből. 14.33 Táskarádió. 15.37 Tanár — gitárral. 16.07 Ránki György: Pomádé ki­rály, új ruhája — II. szvit. 16.38 Ötórai tea. 17.30 Nép­szerű muzsika — világhírű előadók. 18.33 Népi zene. 19.05 ..Játszunk­ együtt!” 19.30. Egy óra Eugen Cice­róval. 20.33 SOKFÉLE! 21.33 Híres zenekarok albuma. 22.00 A corneville-i haran­gok (Operettek). 23.10 Népi zene. SZOLNOK 17.00-től 13.30-ig. MISKOLC 17.00 Hírek — időjárás — Riporternapló. Csillagszóró. Szerkeszti: Imreh József — Műsorelőzetes... M­ű­sorok: RÁDIÓ KOSSUTH KEDD KOSSUTH 8.06 Népdalcsokor. 9.00 Tölt­sön egy órát kedvenceivel. 10.03 Micimackó felfedezi az Északi-sarkot. 10.50 Sher­man zenés játékaiból. 11.41 Irgalom (Novella). 12.05 Oly víg volt szívem... 12.10 Gyere játsszunk együtt! 12.35 Zenekari muzsika. 13.55 Fekete gyémántok. 15.10 Csákvári Háry János. 15.40 Placido Domingo leg­szebb felvételeiből. 16.29 Azt beszélik... Riportműsor. 17.10 Bodza Klára és Csapó Károly énekel. 17.45 A Sza­bó-család. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.45 Új leme­zeinkből. 19.53 Offenbach: Kékszakáll. (Daljáték). Köz­ben 20.38 Levél barátaim­nak (Sípos Gyula versei). 22.10 Szimfonikus zene. PETŐFI 8.05 Társalgó. 10.02 Louis Prima lemezeiből. 10.33 Koncz Zsuzsa előadóestje. 11.53 Karácsony a Négy­szögletű Kerekerdőben. 12.51 Jó ebédhez­ szól a nóta. 14.00 Operaslágerek. 14.33 Tánc­zenei koktél 15.11 Új zenei felvételek. 15.59 Az európai pop­zene csillagai (Michel Polhareff). 16.37 Fehér kará­­csony. 17.00 A győri, a mis­kolci, a nyíregyházi, a pécsi és a szolnoki stúdió adása. 18.00 Tip-top parádé. 18.33 Régi magyar dalok és tán­cok. 19.00 Hóra szállott ma­dár. .. 19.30 Csak fiatalok­nak! 20.33 Szelém szultán a pipázókhoz. 21.23 Dzsessz Prágából. 22.23 Nóták. Hétfő KOSSUTH 8.06 Lehár operettjeiből. 8.50 ..Csöndes daccal..Arany János versei. 9.00 A hét ze­neműve. 9.30 Visszapillantó tükör. 10.03 Micimackó fel­fedezi az Északi-sarkot. Ze­nés játék. 11.10 Népi zene. 11.43 Lírai önarckép (Nagy László versei). 12.05 A Rá­dió lemezalbuma. 13.53 Fe­kete gyémántok (Jókai re­génye). 15.05 Édes anyanyel­­vünk. 15.1­0 Török Erzsébet felvételeiből. 15.37 Pillantás a szocialista világba. 15.57 A zeneirodalom remekműved­ből. 17.05 Randevú. 18.15 Hol volt, hol nem volt... Tücsi, a Duna és Klementin. 18.40 Világszínház. Figaró házasa­sága. 20.29 Új nótafelvételek. 20.54 Új lemezeinkből. 22.10 Zenekari muzsika. PETŐFI 8.05 Nótacsokor. 9.00 „Száll ez a halk szerenád”. 10.00 Népszerű fúvósátiratok. 10.33 Újdonságainkból. 11.20 Kis magyar néprajz. 11.25 Né­­­meth Marika operettdalokat énekel. 11.55 Karácsony a Négyszögletű Kerekerdőben. 13.00 Tánczenei koktél. 14.00 Kettőtől ötig... A Rádió kí­vánságműsora. 17.00 Az Ál­lami Népi Együttes műsorá­ból. 17.40 Valakivel beszélni kellene. 18.33 Zeneközelben. 19.30 Bing Crosby utolsó fel­lépése. 20.33 Senki többet? Harmadszor! 22.00 Kellemes pihenést ! MISKOLC 17.00 Hírek, időjárás. — Az én ajándékom. Zenés riport­­műsor. Szerkeszti Imreh Jó­zsef. — M­űsorelőzete­s, idő­járás-jelentés. MISKOLC 17.00 — 18.30 Kapcsolás. — A vidéki stúdiók önálló mű­sora. SZERDA KOSSUTH 3.27 Szimfonikus könnyűze­ne. 9.00 Glenn Gould zon­gorázik. 9.49­ Tarka mese, kis mese. 10.05 Tudod-e? 10.35 Válaszolunk hallgató­inknak. 10.05 Dani Rudolf népi zenekara játszik. 11.30 A madarász (Operettrészle­tek). 12.35 Új falusi krónika. 12.55 Operaslágerek. 13.25 Örökzöld dzsesszmelódiák. 14.20 Népdalok. 14.41 Kórus­­pódium. 15.10 Clivia (epe­­dettrészletek.) 15.28 MR 10— 14. 16.08 Kritikusok fóruma. 16.18 Dvorzsák: V. szimfó­nia. 17.07 Hogyan képzeli a jövőjét? 17.32 Zoltán Ala­dár: Köröndi táncok. 1745 Közvetítés a Képes Sport te­rem-labdarúgótorna döntő­jéről. 18.05 Kórusok. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti Magazin. 19.15 Ki­látó 20.40 Hallgassunk ope­rát. 22.30 Francia madrigá­lok. 23.00 Mozart kamaraze­­néből. PETŐFI 8.05 Operettdalok. 8.33 Idő­sebbek hullámhosszán. 9.28 Tánczene Prágából. 10.00 Ze­­ne délelőtt. 11.30 A Szabó család. 12.00 Énekszóval, muzsikával. 13.20 Titok a fa alatt. Jegyzet. 13.30 Labirin­tus. 14.00 Kettőtől négyig. 16.00 Operettek. 16.40 Fia­taloknak. 17.30 ötödik sebes­ség. 18.33 Mégegyszer a könnyűzenei olimpiáról. 19.03 Nótacsokor. 19.45 A beat kedvelőinek. 20.33 Szín­játék. 21.25 Újdonságainkból. 22.00 Dzsessz Varsóból. 23.15 Operettfinálék. Bögösné MISKOLC 17.00 Hírek, időjárás. — Tíz perc mezőgazdaság. —­ A szaporítóanyag-program megvalósítása az exportigé­nyek kielégítése érdekében. Riporter: Borsodi Gyula — A Sebő-együttes népzenei felvétele’ből — Munkásport­ré. — A váltókezelő Zakar János riportja. — Slágerpa­­noptikum — Sport, — 18.00 A CEMENT ÉS MÉSZMŰVEK CEMENTIPARI GÉPJAVÍTÓ -elvitt és bélapátfalvi­­rendeltségen felvételt hirdetünk a i­abbi munkakörökben: lakatos hegesztő, betanított lakatos és segédmunka­­ngyenes munkásszállót biztosítunk Jelentkezés: a selypi, illetve bélapátfa: „cementgyárak gépjavító kirendeltségén « 2. MŰSOR 20.05 Színészmúzeum. 21.03 Perry, Como mexikói kará­­csonya. 21.55 Tiltott vulkán (Francia dok. film). Észak-magyarországi króni­ka. —• Victor Máté énekel. — Hírek, lapelőzetes... VASÁRNAP 9.05 Csak gyerekeknek! 9.45 Játsszunk együtt! 9.55 Óvo­dások filmműsora. 10.15 A rejtelmes sziget (Francia—­ olasz—spanyol filmsorozat). 11.15 A mi sulink. 12.45 Öve­ges professzor legkedvesebb kísérletei. 13.50 Mogador la­kói (Francia filmsorozat). 14.40 „Eleijei az éveknek”. 15.35 Memento Argentina Labdarúgó VB 1978. 16.15 Lehet egy kérdéssel több? 16.45 Papírsárkány. 17.20 Chipperfield Cirkusz. 18.20 Snuki (Tévéjáték). 19.35 Ün­nepi hangverseny. 20.45 A nyomorultak (Francia—NDK film 1—11. rész) 2. MŰSOR 19.50 Te, szeretet országa (NSZK tévéfilm). 20.45 Csaj­kovszkij: b-moll zongoraver­seny. 8.48 Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. 8.55 Rejtel­mes sziget (Francia—olasz— spanyol ifjúsági filmsorozat). 9.45 Zsebtévé. 10.20 Volt ne­kem egy vaskalapom. Verses­zenés műsor gyerekeknek. 10.45 Elza kölykei (Magya­rul beszélő angol film). 12.15 Prokofjev: Péter és a farkas. A Magyar Rádió és Televí­zió Szimfonikus Zenekara műsorából. 12.45 „Életet az éveknek”. 13.35 Delta. Tudo­mányos híradó. 14.15 Burka Sándor muzsikál. 14.50 Hár­mas ikrek (Dók. film). 15.20 Madách Imre: Az ember tragédiája. (Tévéfilm). 17.40 Jöttödre seregeljen (Dók. film). 18.30 Kolozsvári Ta­más (Képzőművészeti rövid­­film). 18.55 Memento Argen­­tína (Labdarúgó VB)1­978. III. (2. rész). 19.40 Esti mese. 19.50 Tévétorna. 20.05 K. O. (Magyar film). 21.35 Ma ön­ről álmodtam... Kálmán I­m­­re-est. 22.55 Riksakuli (Ma­gyarul beszélő japán film). 2. MŰSOR 20.05 A Chicago együttes 1975. évi szilveszteri rock-­­ estje (Zenés film). 21.05 A költészet játéka: A gyermek­kor csodavilága. 21.35 Mezít­láb a parkban (Amerikai film). KEDD 8.43 Idősebbek is elkezdhe­tik. Tévétorna. 8.50 Óvodások filmműsora. 9.20 A rejtelmes sziget (Francia—spanyol— olasz filmsorozat). 10.15 Cim­bora. 11.15 Balett. 12.45 Ro­bin Hood nyila (Szovjet film). 14.23 Farkas Ferenc: Köröshegyi betlehemes (Nép­daljáték). 14.50 Tarzan titkos­ kincse (Magyarul beszélő amerikai film). 16.10 Doku­mentumfilm. 16.55 Nótaszó. 17.25 Erich Kästner: Mák­szem Matyi (Tévéjáték) 18.40 Memento Argentina. Labdarúgó VB—1978. 19.20 Mozdonytemető. 19.50 Tévé­torna. 20.05 San Francisco utcáin (Amerikai film). 20.50 ... És annak földi mása (ver­sek). 21.20 Hattyúdal (Ma­gyar film). SZERDA 8.29 Tévétorna. 8.35 San Francisco utcáin (Ism.) 10.20 Delta. 10.45 Lehet egy kér­­déssel több? 16.20 A Közön­­ségszolgálat tájékoztatójai 16.25 Képes Sport: Terem­labdarúgó Kupa. • FTC—Vi­deoton, Rába ETO—Tatabá­nyai Bányász mérkőzés. 18.10 Forradalmak nemzedéke. 19.20 Tévétorna. 19.30 Tv­­híradó. 20.00 J. Volcsek: A leváltott és kinevezett (Té­véjáték). 21.30 Csak ülök és mesélek. 22.20 Tv-híradó 3, 2. MŰSOR 20.00 Ha a rock és a klasszi­­kus zene találkozik. 20.40 Látogatóban Képes Gézánáll 21.30 Tv-híradó 2. 21.50 Ka­milla, te vagy a sorson» (Csehszlovák film). EGRI VÖRÖS CSILLAG (Telefon: H-888) 24-től 28-ig de. 10 órakor Ss, és du. fél 4 órakor: A mesék birodalmában Színes, szinkronizált spanyol rajzfilm 24- én este fél 6 és 8 órakor nincs előadás ! 25— 26-án : este fél 6 és 8 órakor: Bobby Deerfield Színes amerikai film 27- én : du. fél 4, fél 8 és 8 órakor: Hekus lettem Magyar film EGRI BRODY (Telefon: 11-773) 24-én: de. 10 órakor: A villámcsináló 24-én: du. fél 4 órakor: Limonádé Joe Színes csehszlovák westernfilm 24- én : fél 6 és fél 8 órakor nincs előadás­­ 25— 27-ig : du. fél 4 órakor : A tizenöt éves kapitány Színes, szinkronizált spanyol film 25— 27-ig: este fél 6 és fél S órakor: Felkavart víz Színes, szinkronizált amerikai film 28- án: de. 10 órakor: Próbaidőseim GYÖNGYÖSI PUSKIN 24—25-én: de. 10 órakor is Keoma 26- án: du. fél 4 órakor: Hab Ráby ,,27-én­: este 3/4 6 órakor : Filmregény GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 24-én: de. 10 órakor: Az örök fiatalság birodalma 24- én: csak fél 4 órakor: A pofon 26-án: de. 10 órakor: A hegyibarlang titka 25- 27-ig: Fogat fogért HATVANI VÖRÖS CSILLAG 24-én: de. 10 órakor: Ottó, a világhírű vadász 24- én : Csák du. fél 4 és fél 6 órakor:, - „ - c : : A maláj­ tigris 26- an:. de 10 órakor: Az örök fiatalság birodalma 25— 27-ig: A maláj­ tigris HATVANI VÖRÖS CSILLAG 24- én: du. fél 4 órakor: Próbaidősök Este nincs előadás! 25- én: Fantozzi 26- 27-én: A megrögzött FÜZESABONY ,, 24- én : Szentimentális regény 25- 26-án : Helo Doug I—II. HEVES 21-én: de. 10 órakor: Cirkusz 24—25-én: Pokoli torony I—DL 26- án: de. 10 órakor: Daudioni és társai LŐRINCI 24- én : Furcsa zálogtárgy 25— 26-án: A jónevű senki pëtervASARA : 24—26-ig: Blöff TEJ APRÓHIRDETÉS INGATLAN Egerben, a Gronay­­tömbben, garázs ki­adó. Érdeklődni : Eger, Liszt Ferenc u. 29._____________ Gyöngyösön íepu n.Yól szőlő eladó vagy kiadó. Hétvégi teleknek megosztva alkalmas. Érdeklőd­ni : Mátrai u. 7. 130 ezer kp.-vel la­kásmegoldást kere­sek Hatvanban vagy Gyöngyösön. Aján­latokat kérem : Bo­­bák Sándor. Gyön­gyös, Jókai u.__34. Miskolci, másfél szoba összkomfortos, tanácsi bérlakásomat elcserélném egy­­vagy másfél szobás összkomfortos egri öröklakásra. Bujdo­só György. Miskolc. Vászonfehérítő u. !.. TI. 3._______________ Készpénz 7­­ OTP- vel lakást, vagy vennék, r­non­­nali beköltözéssel. Eger. 1. Postafiók: 145. Eger, Albert Ferenc a­ 10. sz., III. em. l-es számú 3 és fél szobás lakás garáz­­­zsal, árverés útján eladó. Árverés : 1979. január 20-án, 9 óra­kor. Eger, Felsza­badulás tér 7. sz., TI. 92.___________ Eger, Pozsonyi u. 23. alatt, 2 személy részére bútorozott szoba kiadó. Hordozható, házgyá­ri betongarázs sür­gősen, olcsón eladó.­­ Érdeklődni: Gyön­gyös, Kossuth u. 21. kicserélnénk kazinc­barcikai, kétszoba összkomfortos, taV Lütéses, első emele­ti, tanácsi lakásun­kat, egri hasonlóra. Érdeklődni : Eger Balázs Ignác u. 1. sz., délután 5—6-re Kápolna központjá­ban. Kossuth, 11 ü szám akve. kor­tos. csaitf/li hi/*z eladó. Csebokszári, 2 szoba összkomfortos, taná­csi lakásunkat el­cserélnénk belvárosi hasonlóra. ..Januári költözés” jeligére, az egri hirdetőbe. JÄRMI ÁF -"írsz., jövő Ford Sumbeam ...Szömbi” szgk. eladó. . Eger, Jankovics 3­.,_______ ZP-s Wartburg el­adó. Gyöngyös, Po­lonyi u. l­­ l. VEGYI,S­ K,gy db 200­0 kg hí­zó eladó.. ■ Atkár, Majus 1. .u. 15.___ Keritésdrótot min­den méretben, ha­­iridőré készítek. Kerítések, kapuk, garázsajtók, tera­szok és egyéb vas­munkák készítését, valamint házhoz szállítását is vál­l­alom. Kádár Zsim lakatos kisipara­. Műhely­: Gyöngyös, Mikes M. 46.

Next