Népújság, 1979. június (30. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-27 / 148. szám

Felvesznek vagy nem vesznek? Ezzel a kérdéssel foglal­koznak néhány héten át az egyetemre és főiskolára fel­vételiző volt középiskolások, a szülők és a hozzátartozók. Nem túlzás azt állítani, hogy társadalmunk közvéleménye az érettségi és a felvételi idején koncentráltan irányul oktatási rendszerünk felé. Egy-egy sikertelen felvételi vizsga gyakran bíráló meg­jegyzések, fellebbezések, jogtalan kritikák egész so­rát szüli. Sokan még most is csupán a jegyek bűvköréből, a jól és hatásosan megszer­kesztett középiskolai jellem­zésből ítélik meg és ítéltet­nék meg önmagukat. A lát­szat pedig csal... Mi várható? Jelenlegi oktatási és felvé­teli rendszerünk a korszerű­ség követelményeinek meg­felelően átalakulóban van. Időnként maguk a pedagó­gusok is értetlenül figyelik és végzik a kísérleteket, fel­méréseket, nem mindig ér­tik a szaksajtóban megjelenő cikkek, rendelkezések össze­függéseit. Pedig tudatos, táv­lati tervezésről van szó. Az 1972. évi oktatáspolitikai párthatározat szellemében a kis lépések elvét szem előtt tartva­­ folyik köznevelé­sünk folyamatos távlati ter­vezése és fejlesztése. A vál­tozások mennyisége az ez­redforduló táján minőségi változást idéz majd elő, így teljesen megalapozottan ve­zet a köznevelés egész struk­túrájának átalakulásához. Folyik a vita az érettségi és a felvételi módosításáról is. Annyi már bizonyos, hogy néhány év múlva a középis­kolákból magasabb általá­nos műveltséggel rendelkező végzősök kerülnek ki, s a felvételi vizsgán a szaktár­gyi ismereteken kívül több tantárgy eredményét is fi­gyelembe veszik. E „kis lé­pés” megtételéig azonban a jelenleg is érvényben lévő gyakorlat marad. Minden szakpár esetén az Oktatási Minisztérium illeté­kesei keretszámot határoznak meg annak biztosítására, hogy ne legyen túlképzés, vagyis minden végzett szak­ember képesítésének megfe­lelően tudjon elhelyezkedni. A keretszám azért is fontos, mert így előre meg lehet tervezni a képzés összegét és a tárgyi feltételeket. Egy hallgató 4—5 éves tanulmá­nya alatt kb. 200 ezer forint­jába kerül államunknak. Ide kívánkozik az a meg­jegyzés is, hogy nemzeti jö­vedelmünknek az oktatásra fordított hányada tekinteté­ben világviszonylatban az előkelő harmadik helyen ál­lunk. Nem mindenki választ jól Mint ismeretes, a szakkö­zépiskolák és a gimnáziumok között nemcsak nagyságban, a tanulók számában, hanem az oktatás minőségében is különbség van. A hivalkodó jeleseknél gyakran többet ér az „erős” négyes. Különösen igaz ez akkor, ha a jelölt rosszul választotta meg kö­zépiskoláját vagy a felvételi tárgyait. Ha valaki például orosz tagozatról matematika —fizika szakra, szakközépis­kolából magyar—orosz szak­ra jelentkezik, számolnia kell azzal, hogy a felvételiig egy sor hiányosságot kell pótolnia, önkritika hiányá­ban ennek felismeréséig nem­­ mindenki jut el. Úgy tnik, azoknak sincs megfelelő rea­litásérzékük, akik a közép­iskolából hozott 3—5 pont birtokában pályáznak. (A szaktárgyi átlag alapján ma­ximum 10 ponttal indulhat a felvételiző, s a vizsgán ugyanennyit szerezhet.) Valószínű, hogy életük ed­digi legnagyobb csalódása éri azokat, akik középiskolai tanulmányaik során nem tu­datosan, nem rendszeresen készültek leendő pályájukra. A felvételi olyan próbatétel, ahol elválik, hogy a szülők és az iskola pályairányítása mennyire volt megalapozott és reális. Ugyanazt másképpen A felvételi vizsgabizottság nemcsak a jelölt tételes tu­dását kéri számon, hanem a tanuló teljes személyiségét vizsgálja, minősíti. A rendel­kezésre álló pontszámmal kifejezi azt a véleményt, hogy a vizsgázó szaktárgyi ismeretei, felkészültsége, rá­termettsége alapján alkal­mas-e a választott életpá­lyára. A felvételi anyaga a kö­zépiskolában megszerzett (megszerezhető!) ismeretekre épül. A jó felelet azonban nem a lecke felmondásából áll. A téma kifejtésekor a vizsgázónak ügyelnie kell ar­ra, hogy szaktárgya tényei­­nek, összefüggéseinek isme­retében, felelete logikus gon­dolatmenetével és célszerű megszerkesztettséggel min­denképpen bebizonyítsa lé­nyeglátó képességét. Ha eközben a jelölt a szakiro­dalomban való jártasságáról is számot ad, egyéni megfi­gyeléseivel, éleslátását bizo­nyító összefüggéseivel hoza­kodik elő, nagyobb eséllyel indul társainál. Salga Attila Nyelvöltő K­aró Igen, az első karót elsőben szereztem. Igaz, nem az én hibámból. Az ötödikes Vityka a szomszédból elkapkodta a számtanpéldát, amíg én mozijegyért álltam sorba helyette. Aztán persze jöttek a tulajdon karóim is. Ötödikben kevesebb lett belőlük. Legalábbis a szüleim számára. A füzeteket, amelyekben a karók voltak, elrej­tettem, újakat vettem, de aztán minden kiderült... Még ma is kellemetlen rágondolnom, noha már nem fáj. A kilencedik osztályban pedig... Igen, bőgtem, mint a zálo­gos tehén. Az osztályból senki sem tudta megoldani a házi feladatot, csak én. Jobban mondva Fegya bácsi oldotta meg, a fizikai és matematikai tudományok kandidátusa. Olga Ivanovna felszántott, hogy magyarázzam el a meg­oldást. Nyinocska sugárzó tekintettel nézett rám, de el­magyarázni így se tudtam. Hiszen nem én oldottam meg! Az eredmény: karó — és egy összetört szerelem! Ó, de sok ilyen volt... — Csak még egyszer próbálj meg egyest hozni!... — fenyegetem meg a fiamat, amint aláírom az ellenőrzőjét, és közben egyre csak emlékezem, emlékezem... Samil Dubajdullin (Zahemszky László fordítása) Menőség és minőség Pál szomszédom ugyan­csak nagy dilemmában van. El is menne meg nem is a közelgő tízéves érettségi ta­lálkozójukra. Mócsing, a Buzgó­­ írta neki, hogy sikerült értesíteni az egész osztályt s szinte bizonyos­ra vehető, hogy ami a négy legendás esztendő során csak nagy ritkán jött ös­­­sze — ezúttal nem lesz hi­ányzó, teljes lesz a létszám. Akkor pedig a haverok is ott lesznek, a Pityi, a Zozo­no meg a tolltartókirály Csavar is. Volt egy tolltar­tója, háromemeletes, mi minden kincs megfért bé­késen abban! Közvetlenül a feleltetés előtt Csavar „véletlenül” leejtette a cso­daszerkezetet a padról s az összerámolással csak vala­mivel a megváltó csengetés előtt végzett. Pál szomszéd az érettségi bankett óta jó­formán senkivel nem talál­kozott a diadalmas IV/C­­- ből. S bizony azóta sincse­nek olyan igazi cimborái, mint amilyenek a gimiben voltak. Csak hát — pana­szolja kedvenc zöldszilvá­­niját szürcsölgetve — szé­gyellné magát régi kenye­respajtásai előtt, nemigen merne a szemükbe nézni. Négy éven át ő volt az eminens, az osztályelső, va­lósággal versengtek a töb­biek év elején, hogy ki üljön közvetlen közelébe. Pál szomszédságában tar­tózkodni dolgozatírás köz­ben minimum plusz egy érdemjegyet jelentett. Ta­nárai őt tartották a leg­többre, benne látták a leg­több fantáziát s ebben az osztályközvélemény sem kételkedett. Aztán felborult a papírforma. Pál szom­széd adós maradt a neki előlegezett világmegvál­tással, még csak diplomát se szerzett, három szemesz­ter után kimaradt az egye­temről, elment „zabot he­gyezni” valamelyik, eldu­gott kis községbe, tanított, népművelt s most diszpé­cser az egyik gyáróriás elő­gyártó részlegében. Hiába mondom neki, hogy na és aztán mi van, ő csak ví­gasztalhatatlan. Tudja ő jól, hogy az első öt perc­ben feltérképezik, hogy ki mire vitte, s ami még en­nél is perdöntőbb: van-e telke, kocsija, mennyit ke­res? Labdába se rúghat a sok „úr” között a maga há­rom és fél ezrével, C-s rendszámú Trabantjával. A jó tanulók dicsősége — fura módon — múlan­dó, a jó tanulót elfogadják, s azzal kész. Általában sokkal érdekesebb a na­gyon rossz tanuló, aki hob­biból bukdácsol osztályról osztályra: az ő helye ott van a menő közvetlen kö­zelében. A menőség ilyen értelemben hamar devalvá­lódik. Az életben mind jobban felszínre törnek a szívós, alkotásra hivatott képességek — mégha ko­rábban szerényebb, vissza­fogottabb személyiségben húzódtak is meg. Tolcsvay, Buzánszky, Soós, Fejér Csaba... Egy hatvani ifiklub feltámadása Mi a véleményem a Rad­nóti Miklós ifjúsági klub­ról? Úgy érzem, hogy érde­mes volt kora tavasszal új életre injekciózni. Egyelőre alig tucatnyian járunk ugyan össze, de szinte valamennyi találkozónak, kirándulásnak, színházlátogatásnak akad bő­ven vendége a két gyárból. Különösen akkor telik meg a festményekkel, színes cse­repekkel díszített klubter­münk, itt az első emeleten, amikor Barabás Miklós igaz­­gató egy-egy művészt­, írót, tudóst, sportolót hív meg he­ti foglalkozásunkra. Gondo­lom, az ilyen alkalmi láto­gatókból előbb-utóbb rendes klubtag lesz, s nem csupán a tagsági könyvvel járó elő­nyöket élvezi, hanem mun­káját is adja valamely kö­zös célunk megvalósításához. Most például arra készülünk, hogy a kis kastély előtti szö­­kőkutat felújítsuk! Persze, az indulásról, a klub létrejöttéről én keveseb­bet tudok, mint György Pis­ta, Kovács Judit, Ferencz Attila, vagy Szál András, akik alapítói voltak. Az 1974-ben nyitott klubnaplót azonban Kovács Imréné, a művelődési ház akkori igaz­gatója írta alá, majd Kocsis István népművelési felügye­lő „szentesítette” kézjegyé­vel. Továbbá az is benne áll, hogy 1976-ban elnyerte a „kiváló klub” címet a cukor­gyári, konzervgyári munká­sokból, tisztviselőkből álló kis közösség. Mozgás, élet tehát már akkor volt. Csak miként lenni szokott, a hullámhe­gyet, völgy követte. Az in­tézmény életében, igazi ve­zető híján, pangás követke­zett. Majd ismét ívelés, föl, ki tudja, milyen hullám­magasba. Persze, nem elég valamit kijelenteni, megállapítani. Bizonyítani is kell, különben füllentésnek véli szavunkat a kívülálló. Hadd idézzem hát föl az utóbbi hónapok né­hány eseményét, klubmeg­mozdulását, amelyek legin­kább megkaptak, amelyek szellemi gyarapodásomra szolgáltak! Egyik csütörtök esténkén például Tolcsvai Béla, az ismert együttes ve­zetője szerénykedett be hoz­zánk garmada diaképpel és gitárral. Kint járt a havan­nai VIT-en, s két órára meg­idézte közénk annak minden szépségét, elevenségét. Szí­nes fotói révén mi is a ten­gerpart pálmái alatt sétál­gattunk, majd amikor meg­pendítette hangszerét, a for­ró kubai dallamokra szinte táncolni kezdett az egész klubterem. Aztán a kopaszo­dó Buzánszky Jenő! Az egy­kori „aranycsapat” hátvéd­je! Az volt még szenzációs! Én ugyan nem értek a foci­hoz, arról az aranycsapatról is jószerint csupán öregeb­bektől hallottam, a veterán játékos mondataiból azonban megragadt néhány az emlé­kezetemben. A fiúk megkér­dezték tőle, miért beteg most a magyar futball, amire csak ennyit mondott: Mi a játé­kot szerettük jobban, a maiak a pénzt. Lehet, hogy igaza van. Mondom, én nem értek ehhez a sporthoz. Volt minálunk Soós Zol­tán is, a költő. Nagyon kel­lemes, gömbölyded férfi, aki valóságos antialkoholista propagandamunkát végzett köztünk, bőven idézvén kö­tetéből, amely a vagányok, kocsmások körében eltöltött éveit idézte. Dedikálta is klubunknak ezt a­­ könyvet, s ittjárta óta nemegyszer hasz­­náltuk ördögűzőnek, ha va­lamelyik klubtársunk elhaj­lásáról érkezett hír. Vendég­könyvünk nemrégen egy művészi rajzvázlattal, egy al­földi tanyával is gazdago­dott. A jól sikerült Radnóti­­ünnepség, a költő dombor­művének avatása után Fe­jér Csabát hívta meg baráti klubdélutánra Barabás Mik­lós. A jeles vásárhelyi festő, illetve munkássága nem is­meretlen Hatvanban. Volt önálló, majd csoportkiállítá­sa, s egyszerűségükben meg­ragadó tájképei kétszer vitték el a pálmát, a közönségdíjat a Hatvani Galéria országos tájfestészeti biennáléján. Hogy miért volt meglepetés mindannyiunknak a vele tör­tént találkozás? Mert ő ma­ga éppen olyan volt, akár a képei. Közvetlen, barátsá­gos, szavaiban is élményt nyújtó. S nem tudálékosko­dott, nem kezelt le senkit. Két szavából megértettük, mi a színperspektíva, mire jó a kaparókés. Egy nappal ké­sőbb egészen másként láttuk Molnár Eszter kiállítását, amelyet Melocco Miklós szobrászművész nyitott meg. Ráadásul az ő kézjegyük, aláírásuk is naplónkba ke­rült. És végezetül a jövendő, ami ugyancsak sok szépet ígér. Tudunk már egy pesti jégrevüről, a „Bemutatjuk Vásárhelyt” sorozatban első­könyves fiatal költőt, Feny­vesi Félix Lajost várjuk klu­bunkba, részt veszünk a ta­nács által kezdeményezett klubvetélkedőn, ahol leg­utóbb második helyen vé­geztünk, s igen, biztosak a szombati diszkók, a könnyű szórakozás órái. Persze, ahogyan múlik a nyár, úgy válik egyre tartalmasabbá műsorunk. A hangulatos bográcsgulyás-vacsorát újabb mátrai kirándulás követi, ké­szülünk az Agria Játékszín valamelyik előadására, s ápoljuk a magnósklubbal ki­épített kapcsolatunkat. En­nek haszna sok-sok új zenei fölvétel, amit később talál­kozóinkon lejátszunk. És akinek ezek tudatában ked­ve telne abban, hogy hozzánk csatlakozzon, azt minden klubtag nevében invitálja. Túri Irén Feér Csaba a Radnóti klubban __ (Fotó: Szabó Sándor)Newism 1979. június 27. szerda KOSSUTH 8.27 A bajusz, mint főha­talom. 8.48 Olvasólámpa. 8.58 Népzenei hangos új­ság. 9.38 A Holland Kirá­lyi Tengerészet zenekara játszik. 9.53 Tarka mese, kis mese. 10.05 Csiribiri. 10.35 Válaszolunk hallga­tóinknak. 10.50 Zenekari muzsika. 11.25 Operettrész­letek. 12.35 Balázs tanár úr disszertációja. 12.55 Opera­slágerek. 13.25 Örökzöld dzsesszmelódiák. 14.26 Ka­marazene. 15.10 Machaut­­balladák. 15.28 Sirius kapi­tány és a Csillaglány. 16.08 Kritikusok fóruma. 16.18 Daróci Bárdos Tamás: Hegyközi lakodalmas. 16.39 A Tárcától a Vágig. 17.07 Alkatrészek nyomában. 17.32 Magyar előadóművé­szek. 18.12 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti ma­gazin. 19.15 Nóták. 20.33 A láthatatlan Filjurin. 20.46 A főszerepben: Mont­­serrat caballé. 23.19 XX. századi szerzők műveiből. PETŐFI 8.20 Világtörténelem dió­héjban. 8.33 Idősebbek hul­­lámhosszán. 9.28 A 04, 05, 07 jelenti. 10.00 Zenedél­­előtt. 11.30 A Szabó család. 12.00 Énekszóval, muzsiká­val. 12.33 Tánczenei koktél. 13.20 Szerelem minden mennyiségben. 13.30 Labi­rintus. 14.00 A Petőfi rádió zenés délutánja. 16.05 Ró­mai regék. 16.35 Egészsé­günkért! 16.40 Fiatalok­nak! 17.30 Ötödik sebesség. 18.33 Könnyűzene. 18.55 A tudó tudatlansága. 19.15 Nem zavarok? 19.45 A beat kedvelőinek. 20.33 Kíván­csiak klubja. 21.23 Népdal­körök országszerte. 21.43 Elfelejtett dallamok. 22.25 Operettfelvételek. 23.15 Dzsesszfelvételek. SZOT.NOK 17.00-től 18.30-ig. P MISKOLC • 17.00 Hírek, időjárás — Tíz perc mezőgazdaság. A monoki Kossuth Tsz-ben. Riporter: Borsodi Gyula — Talpalávaló. Hegedűvel, brácsával, bőgővel, ének­szóval — Vendégségben a brigádnál — A Posta Bor­sod megyei Távközlési Üzemének encsi Ságvári Endre brigádjánál. Ripor­ter: Tóth Ferenc — Slá­gerpanoptikum — 18.00 Észak-magyarországi kró­nika — Aratási helyzetkép — Az építők munkavédelmi bizottsága tárgyalta — Lap- és műsorelőzetes... 9.00 Tévétorna. 9.05 Óvo­dások filmműsora. 9.25 A hetedik kontinens ékszerei. 9.50 Az Onedin család. 10.40 Delta. 11.00 A gorilla. 11.15 A kis vonat. 11.25 Lehet egy kérdéssel több? 16.10 Sivatagban, őserdő­ben. 17.45 Kertészkor. 18.05 Staféta. 18.15 Tiszta víz — közös forrásból. 18.25 Mo­nológ — kérdésekkel (port­réfilm). 19.20 Tévétorna. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Kék fény. 21.10 Házimozi (tévé­játék). 22.25 Unokáink is látni fogják. 23.10 Tv-híra­dó 3. 2. MŰSOR 20.01 Mozart: F-dúr zon­goraverseny. 20.30 A sasok birodalma. 21.00 Tv-híradó 2. 21.20 Shakespeare: Ju­lius Caesar (tragédia két részben). TEJ

Next