Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-01 / 101. szám

tap 1980. május 1., csütörtök A Nap kél 5,27 óra­kor — nyugszik 19,56 órakor A Hold kél 21,01 órakor — nyugszik 6,28 órakor MUNKA ÜNNEPE Háromszázhatvan évvel ezelőtt született Zrínyi Miklós költő és hadvezér, politikus. Zrínyi György horvát bán és Széchy Magdolna fiaként egyházi nevelésben részesült; az 1636. évi itáliai tanulmányútján megismer­kedett az olasz művészettel és irodalommal. Hazatérve dunántúli és horvátországi családi birtokainak védel­mében állandó, kérlelhetetlen harcot folytatott a tö­rök ellen. Mikor látta, hogy a Habsburg-uralom a tö­rökök elleni harcot akadályozza, szembefordult a bé­csi udvarral, nemzeti pártot szervezett, melyet a Habsburg-kormányzat egyre nagyobb ellenszenvvel figyelt. A bécsi udvar tiltakozása ellenére a Mura­köz védelmére várat építtetett, s visszaverte a török támadásokat. Mivel a császári csapatok magára hagy­ták, a török nagyvezér végül elfoglalta a várat és a háború a szégyenletes vasvári békével végződött. Po­litikai elgondolása az volt, hogy a török kiűzését fegy­verrel magának a magyar népnek kell kezdeményez­nie, s egyben erőt kell képviselnie a Habsburgokkal szemben is. Elképzeléseinek megfogalmazását adja az 1643—46 telén írt Szigeti veszedelem című nagy eposza is, amelyben hősi halált halt dédapjának állít emléket. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő fel­hőzet, néhány helyen, elsősorban délnyugaton zápor­ral, zivatarral. Hajnalra többfelé köd. Megélénkülő ke­leti, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérsék­let 19, 24 fok között. + ORVOSI ÜGYELET3 Egerben: szombaton délután 5 órától hétfő reggel 7 óráig a Bajcsy-Zsilinszky utcai rendelő­ben. Telefon: 11-0««. Gyermekorvosi ügyelet helye: Eger, Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-64». Az ügyelet igénybe vehető: hétköznapokon este H órától reggel 7 óráig. Vasár- és ünnep­napokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 1* órától 30 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8-tól este 30 óráig. Az Eger környéki összevont ügyeleti szolgálat új helyen, Egerben, az Alkotmány utca 8. szám alatti orvosi rendelőben látja el az alábbi községek gyer­mek- és felnőttbetegeit: Andor­­naktálya. Maklár. Ostoros No­­vaj. Kereepend, Demjén, Felső­­tárkány, Noszvaj. Az ügyelet igénybe vehető vasár- és ün­nepnapokon: előző nap délután 14 órától az ünnepet követő nap reggel 7 óráig. Telefon: 11.669. Gyöngyösön, szombaton 14 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. Tele­fon: 11­ 737. Fogorvosi ügy­elet: délután 15— 1« óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. szám. Gyermekorvosi ügyelet: dél­után 15—18 óráig. Ügyelet helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Vasárnap és ünnepnap: reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 11-737. Fogorvosi ügyelet,­ 9—K óráig. Mindkét ügyelet helye: Széche­­nyi u. 1. Gyermekorvosi ügye­let 9—11 óráig. Helye: Puskin utcai gyermekrendelő. Hatvanban: szombaton 12 órá­tól hétfő reggel 7 óráig a ren­delőintézetben. Telefon: 10-04. Rendelés gyermekek részére is. Fogorvosi ügyelet vasárnap 8—10.30 óráig. Gyermekorvosi ügyelet vasár­nap 3—10 óráig a rendelőintézet gyermekszakrendelésén. (Tele­fon: 10-04).­­KÖJAL-készemlét Egerben: dél­után 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-004 és 14-496. ÁLLATORVOSI ÜGYELET A hét utolsó munkanapján reggel 7 órától, a munkaszüneti napon 20 óráig. Eger: Állategészségügyi Ál­lomás Állatkórháza Eger: Szö­vetkezet u. 4. (Az Egerhez tar­tozó, valamint a bélapátfalvi, bátori és maklári állategészség­ügyi körzetben). Telefon: 12-388. Füzesabony: Víztársulat, Rákó­czi u. 43. Gyöngyös: Állatkórház. Tele­fon: 11-645. Hatvan: Városi Tanács. Kos­suth tér 2. fsz. 30. Telefon: 19-97. Heves: Heves megyei Tanács hivatala. Telefon : 134 2-án Egerben délután fél 4 órakor: A KUTYA TESTAMENTUMA Vörösmarty bérlet Este 7 órakor: A KUTYA TESTAMENTUMA Déryné bérlet 3-án este 7 órakor: A KUTYA TESTAMENTUMA Bérletszünet Ránki Dezső Egerben Az Országos Filharmónia bérleti hangversenye Az Országos Filharmónia bérleti hang­verseny-soroza­tának legközelebbi előadásá­ra május hetedikén, ezúttal szerdán kerül sor. A Gárdonyi Géza Színház­ban az érdeklődők este hét órai kezdettel Ránki Dezső zongorajátékát hallgathatják meg. A Kossuth-díjas művész műsorán Beethoven Pathe­­tique szonátája, Bartók Sza­badban című műve és Schu­bert D-dúr szonátája szere­pel. .MeLmményeLlii­eLmíiiÉn­yeLlii­ek.. Á­tadták az 1980. évi SZOT-díja­kat Szerdán a SZOT-szál­lóban ünnepélyesen kiosztották az 1980. évi SZOT-díjakat. Az ünnepségen részt vett Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese, Gáspár Sán­dor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagjai és Pozsgay Im­­re kulturális miniszter is. Virszlay Gyula, a SZOT titkára üdvözölte a kitün­tetetteket, hangoztatva, hogy a szakszervezeti mozgalom messzemenően támogatja a művészetet, amely az em­bert, a munkát ábrázolja, a dolgozók tudatát formálja. Mint mondotta, a művész alkotó munkája nem öncé­lú tevékenység, értékét azon lehet lemérni, hogy azt mennyire tudják befogadni a dolgozók tömegei, hogyan formálja gondolkodásukat, magatartásukat, szemléletü­ket. Az ilyen művészet nélkülözhetetlen társadal­­munk számára, s ezért, a szakszervezeti mozgalom ezt továbbra is támogatja. A díjakat Gáspár Sándor adta át. SZOT-díjat kapott: Ador­ján Lajos, az Ózdi Kohász Néptáncegyüttes vezetője, Aradi Nóra művészettörté­nész, Bokor László filmren­dező, Galambos Tibor ko­­reográfus, Gács Rezső (Ro­dolfo) artistaművész, a Gyöngyösi Imre—Kabay Barna író-rendező, alkotó­páros, Inke László színmű­vész, lpper Pál újságíró, Ka­­kucsi Géza, a debreceni dol­gozók általános iskolájának igazgatója, Kalló Viktor szobrászművész, Kapusi Ró­zsa, a Magyar Rádió fő­­munkatársa, Karai József zeneszerző-karnagy, Kiss István, a HVDSZ Liszt Fe­­renc Férfikarának karna­gya, Kovalik Károlyné, Hegyi Imre, a Magyar Rá­dió alkotópárosa, Kovács Kati táncdalénekes, Loránd Hanna színművésznő, Olcsói Kis Zoltán szobrászművész, Raszter Károly grafikusmű­vész, Tóth Béla író és Zelk Zoltán költő. A díjak átadása után a SZOT elnöksége fogadást adott a kitüntetettek tiszte­letére. (MTI) A kitüntetettek egy csoportja, balról Kovács Kati mellette Hegyi Imre (Népújság telefotó — MTI — KS) Négyből három első Gyöngyösi kutyasikerek Budapesten Talán szokatlan a hír: nemzetközi­­ győzelmeket arattak a gyöngyösi kutyák. Történt pedig mindez Buda­pesten, az ügetőpályán, ahol összesen 1750 négylábú és a hozzájuk tartozó „gazdik” vonultak fel Európa jó né­hány országából. A szocia­lista államok kutyabarátai mellett több tőkés állam eb­tenyésztője is elhozta ked­vencét — a győzelem remé­nyében. A gyöngyösi szervezettől négyen neveztek be és hár­man­­ pálmát kaptak. A dobermannok között a nagy­­rédei Ferencz Csabád­é ku­tyája, az abredalek köréből pedig az atkári Krizsány Gyuláné négylábúja lett a győztes, hozzájuk hasonlóan a gyöngyösi Havasi Károly kuvasza is sikert aratott. Ezek a gyöngyösi kutyák in­dulnak a május végén Graz­ban megtartandó nemzetkö­zi versenyen is. 8 Népújság jogtanácsosának fogadóórái Egerben május 3-án és 5-én, szombaton és hétfőn dél­előtt 9—11 óráig, Hatvanban május 6-án­, kedden délelőtt 9—11 óráig. — Figyeljen csak, Kovács! Lehetőségünk van arra, hogy valakit jutalomba részesít­sünk, méghozzá úgy, hogy kiküldjük tíz napra Bulgá­riába. Mit szól hozzá? — Mit szólnék, igazgató elvtárs? Örülök. Nem min­dennap van lehetőségünk erre, s úgy érzem, ez nem­csak az illetőnek, de az egész cégnek is elismerés. — Én is így gondolom. Nos, de azért kerettem, hogy van-e valami javaslata, hogy kit küldjünk? — fiát így... még nem is gondolkozhattam rajta. — Persze, persze. De hogy segítsek magának, én a Nagyra gondoltam. Tudja, a művezetőre. — Ja, igen. Vélemény — Na és mit szól hozzá? — Nem rossz ötlet. — Nem. Tudja, régi „mo­toros” már hálunk, jól is dolgozik, meg társadalmi munkát is végez. — Egyetértek vele. Sze­rintem is rendes ember, megérdemli, hogy kipihenje magát. — Rendben. Örülök, hogy egyetértünk. Akkor viszont­látásra.★ — Na, mi van? — Semmi. A főnök hiva­tott. Kiküldhetünk valakit tíz napra Bulgáriába. Ehhez kérte a véleményem.­­ — És ki megy? — Hát ki menne? Nagy, a művezető. — Az a részeges? — Világos. — És te egyetértettél ve­le? — Hát hogy értettem vol­na. Elmondtam a főnöknek, hogy inkább senki, mint­sem ö. Iszik, hanyag, pon­tatlan, satöbbi... — És erre a főnök? — Azt mondta, hogy ak­kor is ő megy, és kész. Hát így mondjon az ember vé­leményt. .. Ülést tartott az SZMT elnöksége Tegnap, április 30-án ülést tartott­ Egerben a Szakszer­vezetek Heves megyei Ta­nácsának elnöksége. Az ülé­sen elsőként a SZOT Tár­sadalombiztosítási Főigaz­gatósága megyei igazgatósá­gának ötéves munkájáról ké­szült jelentést vitatták meg, majd a bizalmiak választá­sának megyei tapasztalatai­ról cseréltek véleményt. 99-ből 40 Május 1-én kezdődik a kempingszezon Május 1-én megkezdődik az 1980-as kempingszezon, az ország 99 sátortáborából csaknem negyven nyitja meg kapuit Budapesten, a Duna­kanyarban, a Balaton mel­lett és a meleg vizű strandok közelében. A fővárosban a Római-parton máris felütöt­te sátrát néhány korai turis­ta, elsősorban az NDK-ból és Csehszlovákiából. A Magyar Camping és Ca­ravanning Clubhoz befutó előzetes jelentkezések sze­rint az idén különösen nagy forgalmat bonyolítanak majd­ le a sátortáborok, ugyanis inkább a rövid utazások lesznek a jellemzőek. Eddig legnagyobb számban az NSZK-ból, Hollandiából, Ausztriából és Olaszország­ból jelezték a kempingezés kedvelői érkezésüket, de Új-Zélandból is várnak ven­déget. A hazai közönség kö­rében is megélénkült a „ke­reslet” a sátortáborozás iránt. A kempingek felkészülten fogadják a táborozókat, a legtöbb helyen felújították, kicsinosították az épületeket, új zuhanyozókat szereltek föl, a konyhákat kibővítették. Néhány új tábor is nyílik, közülük a legszebb a viseg­­rád—mogyoróhegyi kemping lesz, ahol egyszerre 120 sát­rat állíthatnak fel. Épül a Vasi-hegyháton a Szajki-ta­­vak mellet is egy új tábor, a tavaly még kisegítő kem­pingként megnyitott balaton­­berényi sátorozóhely pedig előrébb lép a ranglétrán, megteremtették a feltétele­ket a magasabb szintű beso­roláshoz. Összességében eb­ben az évben háromezer hellyel bővül a kempinghá­­lózat. (MTI) Ä KÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKKAL, hogy a heti rádió- és tévéműsorun­kat, valamint keresztrejtvé­nyünk helyes megfejtését május 4-én, vasárnapi szá­munkban közöljük. Egyben­ azt is közöljük kedves olva­sóinkkal, hogy lapunk kö­vetkező száma, az ünnepek után, május 4-én jelenik meg. A ünnepi Állomány­­gyűlést tartottak tegnap délután a Heves megyei Had­kiegészítési és Területvédel­mi Parancsnokságon, ahol Korpás Barnabás őrnagy be­szédében méltatta az ünnep történelmi jelentőségét, ez­­után felolvasták a honvé­delmi miniszter parancsát, melynek értelmében az állo­mányba tartozó Balla Sán­dor őrnagyot 25 év szolgá­lat után a Szolgálati Érdem­éremmel tüntették ki. ANYÁK NAPJÁRA. Ver­ses zenés műsorral kedves­kednek az édesanyáknak má­jus 4-én Lőrinciben, a Mag­­vető Könyvtárban. A rende­zők 18 órától várják az ér­deklődőket, A kígyók és alligáto­rok. Még vasárnapig lát­ható az a Csehszlovákiából érkezett állatsereglet, amely az egri piactéren található. Az érdeklődők kígyókkal, al­ligátorokkal, krokodilokkal nézhetnek farkasszemet. FILMMÚZEUM GYÖN­GYÖSÖN. Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központ­ban május 5-től kezdve min­den második héten filmmú­zeum vetítéseket tekinthet­nek meg a művészeti ág iránt érdeklődők. Az előadá­sokra hétfőnként délután öt és hét órai kezdettel kerül sor. A programban azokat a filmeket játsszák, melyeket a budapesti és az egri film­múzeumban,­­ AZ EGRI VASÖNTÖDE DICSÉRETE. Az Öntödei Vállalat egri vasöntödéje ve­zérigazgatói dicséretben ré­szesült, mivel a gyáregység 1979. évi értéktervét 7,2 szá­zalékkal túlteljesítette. Ezzel a gyáregységek közül az eg­riben lett legmagasabb az egy főre jutó termelési ér­ték. Ebben az eredményben nagy része van a szocialista brigádmozgalomnak.r + ALKOTÓTÁBOROK. A képző- és iparművészek al­kotómunkájának elősegítésé­re időszakos szabadtéri al­kotótáborokat ezen a nyá­ron többek között Nyíregy­házán, Villányban, Kecske­méten, Nagyatádon, Hajdú­­böszörményben, Salgótar­jánban és Győrött indítanak. Az alkotótelepek csaknem száz magyar és külföldi mű­vésznek, szobrásznak, kera­mikusnak, érem- és festőmű­vésznek, grafikusnak nyúj­tanak lehetőséget a kísérle­tezéshez.­­A egri amatőrök si­kere. A szakmunkásképző intézetek irodalmi színpad­jainak Miskolcon megrende­zett területi versenyén, a­me­­lyen négy megye közel 20 együttese vetélkedett, az eg­ri Egészségügyi Szakközép­­iskola színjátszói szerezték meg az első helyet.­­­ VIRÁGOS EGER. Virágé­ba borult a munka ünnepére a megyeszékhely. Virágzik a tulipán a Népkertben, a Le­­nin-szobor körül, a Dobó­téren, a Széchenyi úton, a Dózsa György téren. Az el­virágzásuk után a fagyos szentek napján túl május közepén kerül sor újabb vi­rágok ültetésére. ■% VÁSÁR: Országos állat­­és kirakodóvásár lesz Eger­ben 5-én, hétfőn a régi vá­sártéren. i .msBUsm Hagyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő:­­Halat. Felelős kiadó: DR NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. 3.3301. (Ff.: 230 T PAPP JÁNOS — Kiadja : a Heves megyei naptdedő vállalat Felelős kiadó- DR­NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség — Eger, Beloiannisz u. .1. műj. mn.: z6.) Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa na­p 3200 Telefon­ 11-697 Hatvan, Kossuth tér 8. 3000 (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger Beloiannisz u. 3. 3301. (Pf.: 23.) Telefon: 13-381. 12-6*1« Törlesztl « Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 30,- Ft, negyedévre 90 - Ft egy évre 360 - Ft Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál «S kézbesítőknél — *indexT 20062 — Révai Nyomda Estri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: BEDE ISTVÁN.­­ HU ISSN 0133-0701.

Next