Népújság, 1980. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-09 / 107. szám
I 1980. május 9., péntek A Nap kél 5.15 órakor — nyugszik 20.07 órakor A Hold kél 2,48 órakor — nyugszik 13.42 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon $ , GERGELY nevű kedves olvasóinkat! •’MLatin eredetije a ..Georgius” volt, melyben a „grefforios” „éberen őrködő, vigyázó” görög szó rejtőzik. 0—0 Százharminc évvel ezelőtt halt meg Joseph Louis Gay- Lassac francia fizikus és kémikus. Tehetsége és szorgalma ,korán megmutatkozott. A tudományos körök figyelmét először egy merész cselekedettel hívta fel magára: 1802-ben Biot-val, a későbbi híres fizikussal együtt egy léggömb kosarában hét kilométer magasba emelkedett fel, hogy megállapítsa, vajon a levegő összetétele a magasban is olyan-e, mint a Föld felszínén. 1808-ban fedezte fel a máig nevét viselő törvényeket amelyek megállapítják: a gázok nyomása és térfogata a hőmérséklettől függően hogyan változik. Felismerte a vegyülő gázok térfogati törvényét is. Később nagy alapossággal vizsgálta meg a cián és a halogén elemek, főleg a jód tulajdonságait: e kísérletei elősegítették azt a felismerést, hogy olcigénmentes savak is léteznek. Nagy érdemei vannak a térfogatos és a szerves vegyelemzés területén. Az elsők közt állított elő tiszta alkálifémeket; e kísérletek közben csaknem szűke világát vesztette. Időjárás: Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet. Szórványosan előforduló záporeső, zivatar. Átmenetileg megélénkülő, változó irányú szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok között. Még mindig a húsvéti sonka! Tömeges ételmérgezések megyénkben Gondatlanság és figyelmetlenség miatt több helyről jelentettek ételmérgezést megyénkből. A legsúlyosabb eset az Izzó Gyöngyösi Gyárának konyháján történt, ahol hatvanhatan betegedtek meg. Ráadásul ez a konyha az előadás BETEGSÉG MIATT ELMARAD! EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: ,11-888 Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Szenzáció! Színes szinkronizált amerikai filmvígjáték Este 10 órakor: Butch Cassidy és Sundance kölyök Színes amerikai kalanndfilm EGRI BRODY Telefon: 11-773 Du. 4. 6 és 8 órakor: Férjhez menni tilos! Magyar filmvígjáték : EGRI KERT Este fél 9 órakor: Apacsok GYÖNGYÖSI PUSKIN -Este 10 órakor is nagy álom GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Picdone Afrikában HATVANI VÖRÖS CSILLAG Du. fél 4 és fél 6 órakor: Már ez is probléma? Este fél 8 órakor: Az utolsó előtti ítélet HATVANI KOSSUTH Nada-csoport FÜZESABONY Kabaré HEVES őszi szonáta LŐRINCI Vasárnapi szülők PÉTERVASARA Bosszúállók + ORVOSI ÜGYELET Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000.Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 6. szám alatt. Telefon: 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 141 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap r egész óráig a Kossuth tér 18. s- mi alatti rendelőben. KÖJAL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel, 7 óráig. Telefon: 10-004, 14-496 és 17 1fl6. még más üzemeket is ellát, így a gyöngyösi vasöntödébe, Gyöngyössolymosra és Abasárra is jutott a szalmonellával fertőzött ételekből. Mint a KÖJÁL vizsgálata megállapította, a fertőzés a főzőkonyhában történhetett; húsvétra készült kötözött sonkát tettek bele az ételbe. Ez a nem megfelelően tárolt sonka a GYÖNGYSZÖV Áfész üzleteiből került a gyár konyhájába. Szerencsére a betegség enyhe lefolyású volt, kis lázzal és hasmenéssel járt. Kórházba senkit sem kellett szállítani. A felelősség megállapítása folyik, addig is a konyha nem üzemel. Hasonló esetről kaptunk hírt Atkárról is, ahol az óvodában szalmonellás ételmérgezést kaptak a kicsinyek. Az okok felderítése folyamatban van. Ugyancsak fertőzés történt május elején az egri Gyógypedagógiai Intézetben, ahol 33-an betegedtek meg vérhasban. Ennek oka az egyik konyhalány lappangó betegsége volt. Kitüntetések Hatvanban Csütörtökön délután kibővített vezetőségi ülést tartott Hatvanban a Vöröskereszt városi szervezete, amelynek irányító munkája kiterjed a környező községekre is. A vöröskeresztes világnap, illetve a mozgalom jelentőségét, munkáját dr. Galambos Eszter, városi főorvos, a szervezet elnöke méltatta. Ezt követően pedig Juhász Gábor titkár kitüntetéseket, jutalmakat adott át a legjobb társadalmi munkásoknak. A „Vöröskeresztes munkáért” kitüntetés arany fokozatát Tóth Mihály, a boldogi Vöröskereszt alapszervezet titkára, bronz fokozatát pedig Babják Sándorné, új-hatvani alapszervezeti titkár kapta. „Kiváló véradó szervező munkáért” kitüntetésben Kovács András, az ÉMÁSZ Vöröskereszttitkára, Püspöki Lajosné, a helyi Kavicsbánya Vállalat alapszervezeti titkára és Tompa Béla, egy Hatvan, környék honvédalakulat parancsnoka részesült. Az eszmei-politikai nevelőmunkáról a megyei KISZ-bizottság ülésén Tegnap délelőtt ülést tartott a KISZ Heves megyei Bizottsága Mlinkó László első titkár elnökletével. Az ülésen részt vett Vass József, az MSZMP megyei bizottságának munkatársa és Pinke György, a KISZ KB munkatársa. A tanácskozás témája a KISZ eszmei-politikai nevelőmunkája és tömegbefolyása volt. Az MSZMP Heves megyei Bizottsága elé kerülő előterjesztést a testület tagjai megvitatták és kiegészítették. a téeszek anyagi-műszaki ellátásáról A termelőszövetkezetek anyagi-műszaki ellátottsága az elmúlt időszakban általában fejlődött, egyes részterületeken azonban gondok mutatkoznak — állapították meg a TOT központjában csütörtökön megtartott országos tanácskozáson. Nem fejlődött kellőképpen a gépjavítás és több berendezés, az ipari anyagok minősége nem éri el a kívánt színvonalat. Többen felvetették, hogy egyes esetekben a minőségtől és a használati értéktől elszakadtak az ipari termékárak. Hangsúlyozták: a tizekben meg kell találni azokat a lehetőségeket, amelyek a rendelkezésre álló gépállomány jobb kihasználását teszik lehetővé. (MTI) ilntLllriE;isxtömk.Jirtk.. Elég harisnya készül A Budapesti Harisnyaiyár 'szponti gyárában 180-ban ötvenötmillió pár zoknit, illetve harisnyát és harisnyanadrágot készítenek. A gyár elsődleges feladata a hazai ellátás biztosítása. (MTI fotó : KS) Gyöngyvirágos napok — Ballagások — Kórustalálkozó — Békemenet A hét végére ajánljuk Úgy tűnik, hogy most már végérvényesen jóra fordul az idő, s ezen a hét végén már bátran vállalkozhatnak szabadtéri programokra azok, akik nem akarják otthon tölteni a szabadnapokat. A kirándulók figyelmébe ajánljuk a KPVDSZ Bükki Vörös Meteor Sportegyesületének Természetbarát Szakosztálya által szervezett gyalogtúrát. Az érdeklődők vasárnap délelőtt háromnegyed 9 órakor indulhatnak az egri buszpályaudvarról. A Gyöngyvirág-túra útvonala: Síkfőkút—Várkút—Bik-bérc —Nagyeged—Eger. A szombati ballagásra már biztosan lesz a végzős diákoknak a tavasz illatos virágából, a gyöngyvirágból, ha az orgona még késik is. Megyeszerte matrózblúzos lányoktól és öltönyös fiúktól, boldog ballagoktól lesznek ugyanis hangosak az iskolák és a főutcák, később pedig az éttermek. Akinek azonban nincs végzős hozzátartozója, gyermeke, persze számos más alkalom is nyílik a kellemes időtöltésre. Szombaton például a megyeszékhelyen divatbemutatóval egybekötött műsoros est lesz az Expressz Étteremben. Az ezen a héten játszott Félreértés című Camus-színmű azonban sajnos (betegség miatt) elmarad. Ifjúsági klubvezetők pódiumát tartják szombaton délelőtt 9 órától Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központban. Egyébként a gyöngyösi járásban sincs még uborkaszezon. Szombaton Abasáron Máthé Péter és a Gúnya együttes ad koncertet este 7 órai kezdettel a művelődési házban. Az adácsi községi könyvtárban szombaton délelőtt 10 órától Varga Domonkos íróval találkozhatnak az érdeklődők. A községben szombaton este 8 órától diszkó és klubtalálkozón vehetnek részt a fiatalok, vasárnap pedig az ifi klub kirándulást szervez Kenyérvárra. A szombat estét a Smog együttes zenéjére táncolhatják végig a karácsondi művelődési házban a falubeliek. Madarász Katalin, Gál Gabriella és Horváth István tart magyar nótaestet a vámosgyörki művelődési házban szombat este 8 órától. Hatvanban a vasutasok Liszt Ferenc Művelődési Házában vizsgabálon mutatják be tudásukat azok a táncosok, akik az első tanfolyamot befejezték. Vasárnap zárul a cukor- és konzervgyárban Tiry Péter festőművész és Wimmer Katalin grafikus kiállítása, addig tehát még megtekinthetik az érdeklődök. Ugyancsak vasárnap délelőtt a művelődési központban gyermekszakköri foglalkozást tart Paksi Gyula rajztanár. A füzesabonyi járási művelődési központban szombaton nagyszabású kórushangversenyt rendeznek a füzesabonyi áfész Tinódi Kamarakórus tízéves fennállásának emlékére. A Tinódi kóruson kívül fellép még a kompolti Hámán Kató női kar, a káli Bartók Béla férfikar, a füzesabonyi Erkel Ferenc munkás vegyeskórus, valamint a füzesabonyi zeneiskola tanárai. Akik esetleg a megye határain kívül töltik a hét végét, azoknak ajánlhatjuk szombaton az aggteleki cseppkőbarlangban megrendezendő hangversenyt Miskolcon két svéd szobrászművész kiállítását tekinthetik meg, a Börzsönyben pedig az eszperantó megalkotójának emlékére szombaton fejeződik be a nemzetközi Zamenhoff-békemenet. ; Forgalmi ii akadály Energiatakarékos lesz Új csomagológép Egerből Három éve gyárt zsugorfóliás csomagológépeket az Egri Fém- és Elektromechanikai Szövetkezet. Azóta sokfelé megismerték termékeiket. Négyféle típusú gépet készítenek, melyek közül az Agria— 1-et kisáruházi élelmiszer-csogarolásra használják. Az Agria—2-t főleg a nyomdákban és a tejüzemekben hasznosítják. Ez utóbbi a szövetkezet a Szovjetunióba, Jugoszláviába és Lengyelországba is exportált már. Az igényeknek megfelelően 40—10 és 120 grammos csészékbe csomagolnak gyümölcsdzsemeket az Agria 3-as géppel. A piaci lehetőségeket figyelembe véve a szövetkezet műszaki kollektívája most az Agria—3-as csomagológép korszerűsítésén dolgozik. Prototípusát júniusra készítik el, melynek legfőbb érdeme, hogy energiatakarékos lesz. A szakemberek univerzális gépnek emlegetik, miután bármilyen árut lehet majd vele műanyagfóliába csomagolni. Az új gépet először az orosházi Vas- és Műanyagipari Szövetkezettel együttműködve mutatják be. Valahogy elszalasztottam észrevenni az első „ .,találékony” autóst, de követőinek gépkocsijait szinte kezdettől látom szerkesztőségi ablakomból, s az Egri Domus járdarészén. Ott parkolnak sorra, rendre, ahol egyébként a gyalogosok számára kellene biztosítani a veszélytelen átjárást az autóbusz-pálya udvar és a lakberendezési áruház mögött. Agresszíven elfoglalnak néha minden talpalatnyi helyet, s félretolják a virágtartós kőedényeket, s gyakran még a füves, lombos „igazi” parkot sem kímélik. A járókelők pedig eközben — s jobb híján — az országútra kényszerülnek s nem j egyszer csak riadt békákhoz hasonló ugrándozásokkal képesek kikecmeregni a meglehetősen élénk járt műforgalomból. Úgy vélem , figyelhetnék e különös állapotokat s rajtam kívül mások is. S ha valóban, helytelennek, s szabálytalannak találják maguk is, hát felelősségre vonhatnák a szabálysértőt kér. Mert rend addig •— í nem lesz! ' (ni) ! — JÁTÉKKÉSZÍTÉS. Vasárnap délelőtt 10 órától az egri Megyei Művelődési Központban gyermekek számára játékkészítő délelőttöt tartanak. A játékkészítés fortélyait a tanárképző főiskola hallgatói mutatják be. ■ jogsegélyszolgálat. Ülést tartott csütörtökön Egerben az SZMT jogsegélyszolgálati bizottsága, amelyen jelentést hallgattak meg és fogadtak el a MEDOSZ i vasas- és a bányászszakszervezetek vállalati jogsegélyszolgálatainak működéséről, majd a megyei szolgálat továbbfejlesztésének lehetőségeiről. Részt vett a tanácskozáson dr. Misi László, a megyei pártbizottság osztályvezetője és dr. Jenei Pál, az SZMT titkára is. — KUBAI VENDÉGÜNK. A Cooptourist meghívására Venoncio Silva, a Kubai Idegenforgalmi Hivatal főmunkatársa a magyar idegenforgalom helyzetével ismerkedik, s tanulmányútja során ma Eger városát keresi fel. — HÍVUNK BÉKE! A gyöngyösi városi úttörőházban ma délelőtt „Hívunk béke!” címmel műsoros rendezvényt tartanak, melynek keretében a kisdobosok a népek dalaiból és játékaiból kapnak ízelítőt. IGAZ SZÓ ANKÉT. A néphadsereg gyöngyösi helyőrségi művelődési otthonában május 13-án, délután 4 órakor Igaz Szó ankétot rendeznek — ifjúgárdisták részére. — VOLÁN-újítók. A megyei Volán Vállalatot újítómozgalmának elmúlt évi eredményei alapján is a legjobbak között értékelték a tröszt vállalatai sorában. Az év eddig eltelt időszakában újabb sikereket értek el a közlekedési vállalatnál az újítók: tíz százalékkal több újítást nyújtottak be, mint tavaly ilyenkor. A Népújság jogtanácsosának fogadóórái Egerben: szombaton, 10 él, és hétfőn, 12-én 9-öl 11 óráig: Hevesen, kedden, 13-án, délelőtt 9—11 óráig fogadja a panaszosokat. •••< A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága áss Heves megyei Tanács napilapja Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC — Szerkesztőség - Eger, Beloiannisz u. 8.3301. (PL: 23.) Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u . 3289. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. 3008 (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. 3301. (PL: 23.) Telefon: 13-381. 12-66* Terjeszti • Magyar Posta Előfizetési díj egy hónapra 30,— Ft. negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. Előfizethető a hírlapkézbesítés postahivataloknál é* képbeejtőjénél — Rides: 2WSZ — Révai Nyomda Feri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igaz*»In: BAJOS ISTVÁN, — HU ISSN 6133—9709.