Népújság, 1980. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-29 / 151. szám

A GYSE VÁLASZA: igen, NB II-es csapat T „Hogy csak­ NB II-ben sze­replő — az ajándékba ka­pott jogot élvező — vagy va­lóban NB II-es csapata van Gyöngyös városának, arra a bajnoki szereplés adhatja meg a választ.” Egy esztendeje sincs, hogy így, fogalmazzunk a Gyön­gyösi SE labdarúgóinak baj­­­­noki rajtja előtt. Az egye­sületi és szakosztályvezetők, az edző kötelező optimizmu­sa mellett ugyanis jószerivel mindenkiben létezett kétel­kedés. A válságos helyzetbe került szakosztály csak meg­késve, a többiekhez viszo­nyítva jóval rövidebb idő alatt rendezhette úgy sorait, hogy immár mégsem a me­gyei bajnokság feltételei kö­zepette kezdi meg felemel­kedését, hanem a magasabb osztályban kell helytállnia. Igazolnia kellett, hogy az egyesület kérése és az MLSZ elnökségének döntése nem volt alaptalan, jól választot­tak, amikor a GYSE labda­rúgócsapatával töltötték fel a keleti csoportban megüre­sedett helyet. Kertelés nélkül kijelent­hetjük, a csapat egyértelmű választ adott a kételkedők­nek. Eredményeivel és vég­ső helyezésével, játékával és kiegyensúlyozott teljesítmé­nyével igazolta, hogy az NB II-ben a helye. o­o­o A felj­utókat kivéve ma­napság kevés olyan együttes akad labdarúgásunk — oly sok lekicsinylő bírálattal il­letett — második vonalában, amelyik önhittség és kozme­tikázás nélkül állíthatná, fe­lülmúlt minden várakozást, visszanyerte közönségének bizalmát, rászolgált az elis­merésre. Nos, a GYSE csa­pata ezek közé tartozik. Amikor tavaly Péczely Szabolcs vezető edző ide szerződött, még megyei baj­noki szereplésre írta alá az okmányokat. Aztán legfel­jebb úgy tervezhetett, hogy a tisztes helytállás, a bent­­maradás a cél. Eleinte a 8— 12. hely, aztán 7—10. hely valamelyikének megszerzését jelölte elfogadhatónak a szakosztály vezetése. A terv­­módosítás már eleve a várt­nál jobb eredményekből fa­kadt. Végül a csapat 6. lett, nem is beszélve arról, hogy az MNK-ban a legjobb négy közé jutásért mérkőzhetett, mert több NB I-es ellenfél „skalpját” is megszerezte. Az őszi sorozat végén így fes­tett a mérlegük: S. Gyöngyösi SE 30 8 *5 7 23-31 21 1 Tavasszal a következőképpen gyarapították pontjaikat: Az egész évet tekintve: Idegenben: 1­­­4 « 9 18*3« 14 Otthon: 18 IP h 3 28-21 A végeredmény: ti. Gyöngyösi SE 38 11 12 12 44-31 40 p­o­o — Edzőtárs nélkül, nem éppen ideális körülmények között, a sürgető idővel ver­senyezve kezdtem az ismer­kedést a játékosokkal, s mi­közben megváltozott az előt­tem álló alapvető feladat lé­nyege is, igyekeztem for­málni azt a csapatot, amelyik képes az NB II-ben a helyt­állásra — kezdte a bajnoki év összegzését Péczely Sza­bolcs. — A rendelkezésemre álló keret még idény közben is változott. Újonnan igazolt játékosokat sikerült bekap­csolni a munkába, sőt beépí­teni a csapatba. A csapat­­építés folyamata természete­sen hosszabb távú. De azt szerénytelenség nélkül mond­hatom­, hogy ebben a soro­zatban­ — ideszámítva MNK- eredményeinket is —, bravú­rosan helytállt az együttes, kiegyensúlyozott teljesít­ményt nyújtva ősszel és ta­vasszal egyaránt. Erről nem csak a 20—20 megszerzett pont tanúskodik, hanem az is, hogy mindvégig a táblá­zat első felében szorított ma­gának helyet. Munkámhoz a valóban megerősödött, hatékonyan tevékenykedő szakosztály­vezetés, egyesületi vezetés mellett, valamint a közvet­len segítőkön — gyúró, or­vos — kívül is sok segítsé­get kaptam az együttes ta­pasztalt, csupaszív játékosá­tól, csapatkapitányától, Ács Jánostól. Hogy a játékosok­kal mindvégig szót értettünk, hogy a különféle felfogású, különböző munkához szo­kott, ilyen szempontból kü­lönösen vegyes összetételű társaság összehangolása, a jobb eredmények utáni lazí­tás visszaszalí­tása sikerült, abban jelentős az ő közre­működése is. Természetesen a pályán szintén az elsők között számíthattam rá. Az egész évet tekintve há­rom formációt (4—3—3; 4— 4—2; 3—4—3) alkalmaztunk, ellenfeleink játékmodorának megfelelően, játékosaink je­lenlegi tudását figyelembe véve eredményesen. A szük­ség is közbeszólt nem egy­szer, hiszen sérülés, betegség miatt több játékosunk kivált a sorból hosszabb időre, így Kovács F., Ács, Kelemen, Huszár, Szőke, hogy csak a kezdőket említsem. Egyéb­ként meg kell vallanom, hogy a nyerő típusú, az eredményekért foggal [UNK] kö­römmel küzdő játékosok áll­nak hozzám közel, a „halvé­­ríteket” — ha el is ismerem játéktudásukat — kevésbé kedvelem. Ezért külön va­gyok büszke arra, hogy egyetlen kiállításunk sem volt, s a sárga lapra is rit­kán „szolgáltak rá a csapatom tagjai, pedig jó néhány szik­rázó összecsapást vívtunk. o o­o Az egyéni teljesítményeket rangsorolva az edző Borsá­ul­­ nevét említette elsőként. Minden tétmérkőzésen sze­repelt, s ennek alapján kü­lönösen kiemelkedő, hogy átlagos, jó teljesítményt nyújtott. Az ősz legjobbja Kovács Ferenc kapus volt, aki betegeskedése, majd gyógyulása után, a tavaszi idény utolsó három találko­zójára jutott el a korábbi magas szintre. A védelem­ből a megbízható, robbané­kony Nagy G. is kiemelke­dett. Adonyi védő létére a k­ülön­féle szabadrúgás-variá­­ciókkal pontokat hozott, igaz idény közben hullámvölgybe került. A bajnokság közben leigazolt Budai fegyelmezett­ségével, Gombos pedig első­sorban góljaival volt hasz­nára az együttesnek, ő egyébként 9 góljával a leg­eredményesebb gyöngösi lab­darúgót. Pörögi az a típus, akire építeni lehet a középpályán, jó az áttekintő-, szervező­­készsége, a rúgó technikája, s a tavasz folyamán megha­tározó szerepet töltött be a csapatban. Mellette a meg­bízható, tapasztalt Ulmann az irányító szerepkörön túl, azt is vállalta, hogy a véde­kezéssel törődjön többet. Va­lamennyi mérkőzésen kezdő volt Vágó is, akire ugyan el­sősorban csatárként számí­tanak, de ha kellett a véde­lemben, vagy olykor a kö­zéppályán is vállalta és a tő­le elvárható szinten ellátta a rábízott feladatokat. Szabó azok közé sorolható, akik az utolsó pillanatig minden ere­jükkel a győzelemre törek­szenek, még akkor is, ha igyekezetüket nem mindig kíséri siker. Párás dinamikus mozgásával, átlagon felüli fizikai adottságaival képes rá, hogy legalább két-három ellenfelét állandó stresszben tartsa, viszont eredményes­ségét, technikai felkészült­ségét javítania kell. Tóth F. erőszakos, gyors szélsőnek bizonyult, de a befejezés pontosságával adós maradt. Szőke már februártól sérü­léssel bajlódott, de így is m­­egbízható őre volt kapujá­nak, míg ki nem vált csípő­­porcműtétje miatt. Dr. Gal­­góczit az őszi idény után munkahelyi elfoglaltsága késztette visszavonulásra. Huszár biztató kezdés után, sérülése következtében ju­tott kevesebb alkalommal szóhoz. Egyedül Kántor nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, eleinte sérülése, később pedig szertelen élet­módja miatt. Említést érde­mel még Schrüffel kapus, aki ugyan nem játszott az első csapatban, de megnyug­tató felkészültséggel húsz ta­lálkozón bevetésre készen állt. o­o­o A játékosok tavaszi sze­replésének száma és a lőtt gólok száma: Borsányi 18, Nagy 18—1, Pörögi 18—2, Vágó 18—2, Ullmann 17—1, Adonyi 17—2, Gombos 17— 9, Budai 16—1, Szabó 16—1, Szőke 13, Tóth F. 13, Pávái 13, Kántor 10—2, Ács 8, Ke­lemen 6, Kovács F. 5, Tóth J. 3, Huszár 2, Kovács A. 1. Az egész erős szereplés a gótokkal: Borsányi 38—3, Vágó 38—6, Szabó 34—4, Pö­rögi 35—4, Ullmann 34—3, Adonyi 34—3, Budai 81 — 1, Pávái 31—3, Ács 27—2, Tóth F. 25, Kelemen 25, Nagy G. 23—2, Kovács F. 19, Szőke 19, Gombos 19—9, dr. Galgó­­czi 16—1, Huszár 13, Kántor 10—2, Tóth J. 5, Deli 2, Ko­vács Á. 2. "­ o­o­o — Ez­ az eredmény, ez a helyezés jövőre sem lenne el­vetendő, s bizony nehezebb lesz megismételni! Nem a kishitűség mondat­ta ezeket a szavakat Péczely edzővel. A GYSE játékosai közül már bevonult Tóth F„ s az új bajnoki idényt a Papp J. SE színeiben kezdi. Borsányi és Pörögi ugyan­csak bevonulás előtt áll. He­lyettesítésükről az átigazolá­sok során igyekeznek gon­doskodni, mert bár az a cél, hogy saját nevelésű játéko­sokra építsen a szakosztály, erre még egy-két évet várni kell. A legjobb ifik a fel­nőttekkel együtt dolgoznak, játszanak, utaznak a jövő­ben, magyarán szem előtt lesznek, s a vezető edző nem is akarja őket, szem elől té­veszteni . A Totó Kupa szereplést a szabadságolás, nyaralás kö­vetkeztében eléggé vegyes összetételű csapat kezdi. Az előalapozásra július 1-től hív­ják össze a keret tagjait, majd az MLSZ által elő­irányzott terveknek megfele­lően folytatják a munkát az augusztus 3-i bajnoki rajtig. S a vezetők, játékosok szán­déka most már annak bizo­nyítása, hogy a mostani si­ker nem csupán fellángolás volt, az NB II-ben minden­kinek számolni kell a jövő­ben a Gyöngyösi SE labda­rúgócsapataival . Virágh Tibor Borsányi tárt karokkal érkezik gólt ünneplő társaihoz. A nyurga középhátvéd valamennyi találkozón ott volt csapa­tában. A felvételünkön látható jelenet az Asztalos SE elleni győzelmet idézi. (Fotó: Szendrővári György) Idegenben: 9 2 3 1 7-11 7 Otthon: _ 9 4 1 1 14- 9 12 18 1i 7 5 21- 20 13 Gólkirály is lehet... A megyei ifjúsági labda­rúgó-válogatottak országos tornájának döntője a ma délelőtti mérkőzésekkel feje­ződik be Gyöngyösön. Pén­teken a Heves megyei fia­talok szabadnaposak voltak, ekkor Budapest válogatottja Csongrád megyét, Zala­­ me­gye pedig Fejér megyét győzte le egyaránt 2—1 arányban. Felvételünkön a Heves megyei válogatott ed­digi legeredményesebb csa­tára a háromgólos Utassy, (világos mezben), aki ha szombaton és vasárnap to­vább gyarapítja góljainak számát, a­ torna Irgerethné- Bfteeble játékába se tehet. (Fotó: Szendrővári Györgyi i Hull, június 29., vasárnap Olimpiai bajnokok csatája Olimpiai bajnokok rajtja tette naggyá a londoni Crystal Palace-ban rendezett nemzetközi atlétikai viadalt, mely számos érdekességgel szolgált. A verseny előtt az 1500 m-en két angol közép­­távfutó Ovett és Cram meg­beszélték, hogy kísérletet tesznek honfitársuk, Coe vi­lágrekordjának megdöntésére. A csúcs­javítás nem sikerült, azonban 3:35.3 perccel így is (a vSz), Kim legjobb idejét futotta. Magyar érdekeltsége is volt a viadalnak, a férfi ge­­rel­yeseknél ugyanis az ex­­világcsúcstartó olimpiai baj­nok, Németh Miklós és a je­lenlegi rekordtulajdonos, Paragi Ferenc csapott össze. A montreali győztes Németh dobott nagyobbat (86,78), 24 cm-rel előzte meg a mögötte második helyezett Paragit. Németh mellett a másik ma­gyar siker a három­asugró Ba­­kosi Béla nevéhez fűződik, jó ugrásnál, 16.58­ m-es telje­sítménnyel. * MA1 8.26 Operettek. 9.20 Magyar múzsa. 10.09 A két flamingó Madarász. 11.14 Vasárnapi koktél. 13.00 Rázós úton. 13.10 Schubert: Pisztráng­­ötös. 13.48 Rádiólexikon. 14.18 Operettfelvételek. 14.40 Pil­lantás a nagyvilágba. 15.14 Mendelssohn: III. szimfónia. 15.52 A zsidó háború. 17.10 Titkárnők ideje. 17.20 Ope­­ra-művészlemezek. 18.15 Hol volt, hol nem volt . .. 18.45 Diákkönyvtár hangszalagon. 20.00 fi rádió dalszínháza. Offenbach: Eljegyzés lám­pafénynél. 20.50 Népdalcso­kor. 21.45 Bartók: Falun. 22.15 Sporthírek. Totó. 22.20 Híres előadóművészek le­mezeiből Petőfi 8.30 Miska bácsi levelesládá­ja. 9.00 Az NDK Néphadse­regének központi zenekara játszik. 9.20 A tegnap sláge­reiből. 10.00 „Láthatatlan múzeum.” 10.33 „Erdőben bujdosó nap...” 11.00 Is­meretlen ismerősök. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta... 13.01 A leghűbb barátság. 14.05 Híres zenekarok műsorából. 14.33 Táskarádió. 15.30 Mun­­kásigazgatók. 16.00 Népi ze­ne. 16.35 Operettfelvételek­ből. 17.00 Slágerek minden­kinek. 17.55 Mit üzen a Rá­dió? 18.33 Szemből, halál. 18.41 A Stúdió 11. felvételei­ből. 18.53 Nótakedvelőknek. 19.40 „Szállj, régi dallam”. 20.10 A vasárnap sportja. Totó. 20.38 Társalgó. 22.35 Kellemes pihenést! Szolnok 17.00-tól 18.30-ig. Miskolc 8.00 Jó reggelt, jó szórako­zást, jó pihenést. A miskolci stúdió kétnyelvű információs műsora. Vasárnapi krónika. Lapszemle. 8.15 Jó szórako­zást. Szerkesztő: Jakab Má­ria — Húsz perc táncrit­­musban. 9.00 Sport — 9.25 Hírösszefoglaló. 9.30 Szlovák nyelvű műsor. Hírek, lap­szemle. Kassai képeslap ... Szerkesztő: Selmeczy Romo­­la — 9.55 Műsorösszefoglaló és a délutáni műsor ismer­tetése. 19.30 Hírek, időjárás. Mű­sorismertetés — 19.35 Mér­kőzésen, versenypályán. A miskolci stúdió vasárnapi sportmagazinja. Szerkesztő: Horváth Kálmán­. 19.57 Mű­­sorösszefoglaló. HÉTFŐ Kossuth 8.25 Mit üzen a Rádió? 9.00 Tükör előtt. 9.10 A hét zene­műve. 9.40 Ki kopog? 10.05 Nyitnikék. 10.35 Kamaramu­zsika. 11.19 Fegyvertársak. 11.39 Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. 12.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50 Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.41 A nagy Regdon Mihály. 14.54 Édes anyanyelvünk. 15.10 A lipcsei Hanns Eisler kórusfesztivál műsorából. 15.25 Zsákbamacska. 16.03 Bemutatjuk új Goldmark­­felvételeinket. 16.29 Válsá­gok és teóriák. 17.10 Amatőr zenei együttesek felvételei­ből. 17.23 Püthagorasz. 18.02 Filmzene. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti ma­gazin. 19.15 Évszázadok mes­terművei. 20.02 Előttünk az évtized. 21.02 Népdalest. 22.15 Sporthírek.1 22.30 A ka­marazene kedvelőinek., 23.16 Petrován* Emil: Jónás köny­ve, Petőfi 8.40 Slágermúzeum. 9.30 Kul­túránk kishatárforgalma. 10.00 Zenedélelőtt. 11.55 Pil­lanatkép. 12.00 Népdalok. 12.33 Kis magyar néprajz. 12.38 Tánczenei koktél. 13.25 Kinek kell a könyvtár? 14.00 Kettőtől ötig ... 17.00 Csak egyetlen földünk van. 17.30 Ötödik sebesség. 18.33 Zene­közelben. 19.30 És Bécaud még mindig énekel. 20.33 Társalgó. 22.30 Nóták. 23.15 Operettek. 9.00 Tévétérna. 9.05 Óvoda sok filmműsora. 9.25 Te­­cumseh (Kalandfilm). 11.15 Pirx kalandjai. 12.00 Nóta­szó. 14.05 Ranódy László-so­­rozat. Akiket a pacsirta el­kísér. (Magyar film). 15.35 Műsorainkat ajánljuk. 16.00 Csehszlovák szpartakiád. 17.10 Vakáción a Mézga csa­lád. 17.35 „Versenyző va­gyok ...” 17.55 Lehet egy kérdéssel több? 18.40 Tévé­torna, 18.45 Esti mese. 19.00 A HÉT.­.. 20.05 Az utolsó völgy (Amerikai film), 22.05 Tele­sport !*GRI VÖRÖS CSILLAG* (Telefon: 11-888) Délelőtt 10 órakor Robinson és a kannibálok Színes, szinkronizált olasz rajzfilm ! Délután fél 4, fel ti és 8 órakor ! A férfi, aki szerette a nőket , Színes, szinkronizált, francia Étim IGRI BRODY? (Telefon: 11-773) de. 10 órakor Végzetes aranyrögök 29- én: du. 4, 6 és 8 órakor Halálos tévedés Színes, szinkronizált NDK film 30- án: Meghitt családi kör Színes olasz film EGRI KERT: Este 9 órakort Piedone Afrikában GYÖNGYÖSI PUSKIN j Délután fél 4 órakor Keménykalap és krumpliorr Este 3/4 6 és 8 órakor Hazatérés GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: de­­lü órakor Zsuzsi és a varázsgyürü Délután fél 4 órakor Férfiak nélkül 29- én, este fél 6 és fél 8 órakor Kabaré 30- án: Az anya, a lánya és a szereto GYÖNGYÖSI KERT: Este 9 órakor 29- én: Fantozzi 30- án­: Skalpvadászok GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ i 30-án: Bonnye és Chlyde HATVANI VÖRÖS CSILLAG: Délelőtt 10 órakor A vad hattyúk Délután fél 4 órakor A dzsungel könyve Este fél 6 és fél 8 órakor Világvége közös ágyunkban HATVANI KOSSUTH: 29—30.: Csillagok háborúja 1—II. FÜZESABONY: 29- én: Futárszolgálat 30- án: indiánkaland Untamban HEVES: 29- én: Élve vagy halva 30- án: Csendes-óceán kalózai LŐRINCI: 29—30-án: A pofon PÉTERVÁSÁRA! 29—30-án: Vasárnapi szülök Kossuth m­űsorok: HUIK Vasárnapi sportműsor TENISZ: Eger SE—DVTK, OBl0I-as férfi csapatbajnoki mérkőzés. Eger, népkerti pá­lyák, 9. TÖMEGSPORT: Aranyjel­vényesek ötpróbája akció megyei úszópróbája.­ Eger, versenyuszoda, 9. VÍZILABDA: Egri Vízmű —PMSC, OB V­B-s mérkő­zés- Eger, versenyszorta, 10. LABDARÚGÁS: Megyei ifjúsági válogatottak­ orszá­gos tornája, döntők: Gyön­gyös, Energia sporttelep: Fejér—Csongrád 9, Mezei, Heves—Zala 11, Bognár. Osztályozó a megyei bajnok­ságba jutásért: Tarnaörs— Füzesabony, Kápolna, 10, Darák, Tarnaleless—Hort,, Gyöngyös Zalku­mHyit, VV Monttal.

Next