Népújság, 1980. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-08 / 158. szám

Nemzetközi sárkányrepülő-találkozó Egerben Immár hagyomány lesz hogy a Budapesti Műszaki Egyetem sárkányrepülő klubja Egerben, az Egeden rendezi meg nemzetközi versenyét. Az idén is számos helyről — Csehszlovákia, Lengyelország, NSZK, Svédország, Magyarország — érkeztek versenyzők, hogy távolsági, magassági, időtartam és hurokrepülésben mérjék össze tudásukat. Az egy hétig tartó verseny tegnap reggel kezdődött el. (Fotó: Szántó György) MÉRLEGEN: a megyei labdarúgó-utánpótlás Befejeződött a küzdelem a megyei ifjúsági és serdülő labdarúgó-bajnokságban is. Fiataljaink később térhettek pihenőre, mint a felnőttek, mivel több bajnoki mérkő­zést kellett játszaniuk a ma­gasabb csapatlétszám miatt. Az ifjúságiak mezőnyében Eger SE II., Heves, Tarna­méra, a serdülőben pedig Eger SE II., Gyöngyösi SE II., Heves sorrend alakult ki a bajnoki táblázat érmes helyein. A bajnokcsapatok tagjai: Eger SE ifi: Bordács, Tamasi, Balogh, Fazekas, Pataki, Tenkeei, Giber, Sza­bó, Karanyicz, Békési, Fricz, Domoszlai, Borbély, Nagy Bapócs, Varga, Csizmadia, Jakab. Edző: Szász Sándor. Eger SE II. serdülő: Laka­tos II., Lakatos I., Várallyay, Szemerey, Király, Szuromi, Bozsik, Paksi, Aranyos, Lip­tai, Sas, Fodor, Balázs, Tóth, Cser­ven, Birinyi, Szíj, Ma­rsinka, Domoszlai, Kovács. Edző: Csánk János. A SZÁMOK TÜKRÉBEN Ifjúságiak. A 32. forduló után lejátszott 256 mérkő­zésen összesen 1260 gól szü­letett, ez fordulónként 39.37- es, mérkőzésenként pedig 4.92-es gólátlagot jelent. A mezőny kiegyensúlyozat­lanságára jellemző, hogy ki­lenc mérkőzésen kétszám­jegyű eredmény született és gyakoriak voltak a 7—8 gól­­különbségű győzelmek is. A legtöbb gólt (142) az Eger SE II. lőtte, a legtöbbet (174) pedig a Novaj kapta. Az utolsó helyen végzett MÁV HAC gárdája csupán 26- szor talált az ellenfelek ka­pujába. A tarnaméraiak vé­delme bizonyult a legjobb­nak, harminc kapott góllal. A legnagyobb különbségű eredmény: Bélapátfalva— Novaj 17—0. Tíz csapatból összesen húsz labdarúgót ál­lítottak ki a játékvezetők és 110 esetben mutattak fel sár­ga lapot. Az éppen dicsősé­get nem jelentő sorrend: Mátraderecske 5, Egercsehi 4, Besenyőtelek, Kompolt és Hatvani Kinizsi 2—2, Bél­apátfalva,­­Gyöngyösi SE II., MÁV HAC, Petőfi­bánya és Selyp egy-egy kiállítás. Serdülök. A 256 mérkőzé­sen összesen 1362 alkalom­mal került kapukba a lab­da. Egy fordulóra 42,56, egy mérkőzésre predig 5,32 gól esik. Ebben a mezőnyben 17 esetben született kétszámje­gyű eredmény, melyek kö­zül a Gyöngyösi SE II. Sí­rok ellen elért 16—0-ás győzelme „emelkedik” ki. A bajnok piros-kék gárda volt a legeredményesebb, 170 ta­lálattal. A recskiek kapuvé­dőjének 140 alkalommal kel­lett a kapuból kivennie a labdát, ezzel szemben a baj­nokcsapat védelme által őr­zött háló csak 24-szer rez­­dült meg. Az Ércbányász fiataljai a góllövéssel is ha­dilábon álltak, csupán 29- szer voltak eredményesek. A fegyelmi helyzet kedve­zőbben alakult, mint az if­júságiaknál: négy kiállítás történt, három az Egereseik­ből és egy a Hevesb­ől. A 31 „kiosztott” sárga lap sem mondható soknak. Az ifjúsági és serdülő­­bajnokság összevont táblá­zata a következőképpen ala­kult: Megjegyzés: az első szám­oszlopban az ifjúsági, a má­sodikban pedig a serdülő­csapatok pontszámai talál­hatók. A sorrendet az össz­­pontszám alapján állítottuk össze. x—a Besenyőtelek össz­­gólkülönbsége —46, a Kom­poké pedig —65. A lehetőségeket figyelem­be véve jogos elvárás volt, hogy megyénk két NB II-es csapatának utánpótlás-tar­­talékjai az összesítésben do­bogós helyre kerüljenek. Az utóbbi évek nagyszerű ered­ményei alapján már nem is számít meglepetésnek a he­vesiek második helye. Di­cséretet érdemelnek, hogy a két NB-s egyesület közé be tudtak ékelődni. Viszonylag jónak mondható a Hatvani Kinizsi, a Bélapátfalva és a Tarnaméra össztel­jesítmé­nye. Néhány egyesület csa­­patai szélsőséges hol verése­ket értek el. A MÁV HAC ift az utolsó lett, ezzel szem­ben a serdülők az előkelő hatodik helyen végeztek. Az újonc Kompolt ifjúsági csa­pata várakozáson felül sze­repelt a nyolcadik hely m­egszerzésével. .Már a jara­si bajnokságban is jól és eredményesen szereplő ifi­csapatuk volt­ a Tárna men­tieknek. A felkerülést köve­tő rövid idő alatt viszont, nem voltak képesek egy ütőképes serdülőcsapatot is kialakítani, s ezért az utolsó helyet nem tudták elkerülni. Csalódást jelent az NB II-es reményeket táplált Recski Ércbányász fiatal labdarú­góinak a gyenge szereplése. Ezen a táblázaton — hason­lóan a felnőttekéhez — a Novaj lett az utolsó. (Folytatjuk) Szigetvári József 1. Eger SE I. 51-I-56—1072. Heves 48 ! 33—lül 3. Gyöngyösi SE II. 47­­-33—100 4. Hatvani Kinizsi 40-1-46.Kfi 5. Bélapátfalva 44­­-41 =85 f1. Tarnam era 48+32+80 7. Sírok 424-33-75 8. Apc 35-1-31-66 9. Petőfibánya 254-32-57 10. Besennyőteleki 294-23-52 11. Kompolix 98 14 -52 12. MÁV HAC 84-39-47 13. Selyp 194-23-42 14. Recsk 25­ 1-16-41 13. Egercsehi 194-20=39 ifj. Mátraderecske 184-18-34 17. Novaj 10-1-14 -24 ÜJSÜ. jutnia §,, kedd *1= S Tenisz Jól '««epelnek a magyar te­niszezők a különböző külföldi versenyeken. Legutóbb három sportoló eredményéről érkezett jelentés. Kuharszky Zoltán öt svájci Ny­on­ban döntőbe került a nem­zetközi viadalon és itt 7 : 5, 6:3 arányban nyert a vendéglátók Davis Kupa játékosa, Roland Stadl­er ellen. A Zinnowitz-i (NDK) nemzet­közi teniszversenyen a női dön­tőt az egyéniben két magyar vívta. Itt Rózsavölgyi 6:3, 3:6, 6 : 1-re nyert Faggyas Katalin ellen. A női páros döntőjében Rózsavölgyi és Faggyas K. a lengyel Si­esicka, Kocyga ket­tőst verte 7:5, 7 : 6-ra és lettek nyertesek.★ Óriási szenzációt keltett — ötödik wimbledoni győzelmet követően — Björn Borg, a svéd teniszsztár. Edzője, Lennart Bergehn bejelentette, hogy ta­nítványa nem játszhat az­ Olasz­ország—Svédország Davis Kupa­mérkőzésen a hét végén, mivel Wimbledonban a harmadik for­dulóban megsérült és csak min­dennapos injekciókúrával tudták ,,összedrótozni” az egyes mér­kőzésekre. Persze folynak a találgatások, hogy vajon Borg izomsérülése, vagy pedig a július 24-én sorra kerülő esküvője esik-e latba. . Két megye tartalékosainak honvédelmi versenye Az MSZMP Heves és Nógrád megyei vezetőségei között immár nyolveszten­­­dős a hagyomány, hogy a tar­­talékosok honvédelmi verse­nyeit megrendezik. Tavaly palócföldön voltak a vetél­kedők, az idén pedig — az elmúlt hét végén — Abasár, illetve a Pipishegy adott otthont a küzdelmeknek. A kétnapos „összecsapás” ünnepi megnyitóján Csáki István, a megyei pártbizott­ság képviselője köszöntötte a felsorakozott 26 csapat 78 versenyzőjét, akik két kor­csoportban mérték össze fel­készültségüket, elméleti és gyakorlati honvédelmi fel­adatokat megoldván. Az ér­dekes, izgalmas próbatételek során a résztvevők — többi között — jelkulcsismeretből, hadifegyver szét- és össze­szerelésből, sportpisztoly­­lövésből, kézigránátdobás­ból, rádiókészülékek alkató utazásából „vizsgáztak” a zsűri előtt. A Heves megyeiek közül, az első korcsoportban — 35 éves korig­ — végül is a­ gyöngyösi járás csapata bi­zonyult a legjobbnak Eger város, valamint a füzesabo­nyi járás együtteseit meg­előzvén. A 35 éven felüliek versenyében szintén a gyöngyösi járás gárdája nyert Gyöngyös város, illetve Eger város előtt. Nógrád megye két korcsoportjának legjobbja a salgótarjáni és a pásztói járás csapata lett. A Heves megyeieket külön is dicséri, hogy mindkét kate­góriában lényegesen több pontot gyűjtöttek, mint a nógrádiak legjobbjai! A kitűnő rendezésért di­cséret illeti a közeli honvéd­ségi alakulatot! Innen-onn­an Az egri városi kispályás labdarúgó-bajnokság állása a tavaszi fordulók befejezése után.1H. osztály: 1. Ingatlankezelő 116 9341-2114 5.MGV Vanner. Labdarugó Nyári Totó Ku­pa-mérkőzések: HATVANI KVSC—I. Ötvö/­etgyár 4—1 (2—1) Hatvan, 300 néző. V.: Takács, Hatvan: Takács — Nagy, Karácsony, Antal, Or­­szágh, Gohér, Kiss, Tóth, Gömöri, Juhász (Csányi), Szabad (Bánkúti). Edző: Gál Béla. Közepes színvonalú, de végig jó iramú mérkőzésen a helyzetei alapján a hazai csapat akár nagyobb arány­ban is győzhetett volna. G.: Gömöri 3, Kiss ill. Imre. Jók: Nagy, Karácsony. Kiss, Gömöri ill. Fodor, Szabó. MEZŐKÖVESDI MSE— GYÖNGYÖSI SE 4—1 (()—()) Mezőkövesd, 1200 néző. V.: Ádám. G.: Petrik 2, Varga, Ádám ül. Matus. TÖRÖKSZENTMIKLÓS— H. GÁSPÁR SE 4—2 (0—1) Törökszentmiklós, 400 néző. V.: Fodor. G.: Stummer 2, Rácz, Süveges ill. Varga J., Nagy.★ Debrecenben országos sza­badfogású birkózó-emlék ver­senyen léptek szőnyegre a Gyöngyösi SE versenyzői. Az egyik legnépesebb súlycso­portban, a 49 kg-sok között Horváth Károly az első he­lyen végzett. A további he­lyezettek:­­45 kg: 4. Tamasi 78 kg: 4. Tóth T., +78 kg, 5. Péter A.★ A dormándi községi KISZ- alapszervezet kispályás lab­dan­­gó-vil­l­ám tornát rende­zett hat csapat részvételével. Az élmezőny sorrendje: 1. Füzesabonyi MÁV Vontatási KISZ, 2. Dormándi Községi KISZ, 3. MN Műszaki ala­kulat KISZ-al­apszervezete. A győztes csapatnak járó ván­dorserleget Veres István, a füzesabonyi nagyközségi KISZ-bizottság sportfelelőse adta át. JASIN: „Orosz vendégszeretettel fogadjuk az olimpiára érkezőket Lev Jasin, a közelmúlt híres labdarúgó kapusa, aki hosszú éveken keresztül a világ legjobb kapuvédő­jé­­nek számított, 78-szor öltöt­te magára a szovjet nem­zeti válogatott mezét. Bú­csú­mérkőzése nemzetközi je­lentőséget kapott. Jasin klubjának, a Moszkvai Di­namónak a csapata találko­zott a FIFA-válogatottal Jasin jelenleg 50 éves, a Szovjetunió sportbizottsága labdarúgó-hivatalának he­lyettes vezetője. Jasin elmondta, hogy több világ- és Európa-bajnoksá­gon részt vett, de olimpiai játékokon csupán egyetlen alkalommal, 1956-ban, ami­kor a szovjet válogatottnak sikerült olimpiai bajnokságot nyernie. „Az olimpiai játé­kok légköre utánozhatatlan, semmihez sem hasonlítható — folytatja a híres kapus. — Az olimpia nem csupán felfokozott versenyszelle­met jelent, hanem egy­szersmind olyan nagy ün­nep is, amely barátokká te­szi a világ­, valamennyi kontinens különböző orszá­gainak ifjúságát. Ezért nem állnak meg semmiféle kri­tikát a washingtoni Fehér Ház ama politikusainak ak­ciói, akik bojkotthadjáratot bontakoztatnak ki a moszk­vai olimpia ellen. ..fittyet hányva az egész olimpiai mozgalomnak, az olimpia szabályainak, nemes eszmé­nyeinek.” „Hazánk fővárosában és a többi városban, ahol a lab­darúgó-mérkőzéseket lebo­nyolítják — Lenin­grádban, Minszkben, Kijevben — a stadionokat kicsinosították, tageea­bba, taKBatmesetébé tették, a pályákat felújítot­ták — hangsúlyozza Jasin. — A résztvevők és a tu­risták számára érdekes sza­badidő-programokat dolgoz­tak ki”. Ez igen lényeges kiegé­szítés, mivel az olimpia ven­dégei soha nem korlátozzák a rendező városban való tartózkodásukat kizárólag a sportversenyek megtekin­tésére, bármilyen rajongói legyenek is a sportnak. Ja­sin elmondja, hogy hosszú sportpályafutása során sokszor alkalma nyílt külföl­di vendégeket fogadni. A játékosok és a sportvezetők között egyaránt voltak hi­vatalos személyek és a híres kapus olyan jó barátai, mint például a brazil lab­darúgó, Pelé. „Örömmel vállaltam az önkéntes ide­­degenvezető szer­epét — mondja Jasin —, s mind­azok, akikkel együtt Moszk­vát végigjártam, általában örömmel ismerkedtek meg városunkkal”. Jasin elmondja, hogy ba­rátait, akik elmennek majd Moszkvába az olimpiára, meghívja a Nagyszínházba, hogy nézzék meg kedvenc balettjeit: Avani Hacsatur­­jan Spartakusát és Pjotr Csajkovszkij Hattyúk tavát. Saját bevallása szerint Ja­sin a drámai előadásokat is kedveli, itt azonban, véle­ménye szerint, a külföldi vendégek nyelvi akadályba ütközhetnek, nehezen élez­hetik át az orosz nyelv minden mélységét és el­­mésségét. „Ezzel szemben a cirkusz nyelve mindenki számára érthető — teszi hozzá Jasin. — Már a hí­res Tiszjakob­ képtár? .Mos? a Kreml kincstárai, a sok kiállítási terem? Ahhoz, hogy mindezt végig tudja nézni, a turistának legalább olyan kiváló sportformában kell lennie, mint az olim­piai versenyzőknek”. A vendégeknek okvetle­nül időt kell szakítaniuk arra, hogy megismerkedje­nek a nyári Moszkva-kör­­nyékkel, véli Jasin. Megem­líthetjük közülük a régi ud­varházat Arhangelszkojé­­ben. Itt a Moszkva folyó által körülölelt védett park­ban vannak összegyűjtve az orosz és európai mesterek művészeti alkotásainak gyöngyszemei. „Ez az én kedvenc pihenőhelyem — folytatja Jasin. — én azon­ban senkire sem akarom rákényszeríteni ízlésemet: ilyen szeretettel, megőrzött és múzeummá átalakított palotákat, udvarházakat, ko­lostorokat tucatjával talál­hat Moszkva környékén a turista. Például a már em­lített Arhangelszkoje mel­lett van Iljinszkoje falu, sajátos ,,orosz parasztház” vendéglőjével, ahol kizáró­lag régi orosz ételeket szol­gálnak fel. Bizonyára ez is csábító hely az olimpiai vendégek számára". Minthogy gasztronómiai kérdésekre fordult a szó, megkérdem Jasint: mit ajánlana kedvenc ételei kö­zül a vendégeknek? „Moszk­vai borscsot és nyárson sült csirkét. A második fogás már a grúz konyha remeke” — hangzott a válasz. A beszélgetés befejezése­ként. Lev Jasin h­angsúl­yoz­­ta, hogy az olimpia köze­­ledtével kedvet, vendégeket váró házigazdának érzi ma­gát: „Azt szeretném, hogy mindenki otthonosan, ké­nyelmesen érezze magát, hogy azzal az őszinte vágy­­g­yal térjen haza, hogy még egyszer, pontosabban szólva, hogy még nem egyszer lá­togasson hozzánk vendég­ségbe”. Vitalij Meliko Karamov APN—KS Csorna—MOTIM TE 1—1 2 Kőszeg—P. Textiles 0—0 X H. Lalinca—Kiss J­­SE 2—2 x Sz. TÁÉV—Dobóvár 3—2 1 Nyergesújfalu—Pét 2—0 1 KISTEXT—Szondi SE 0—3 2 III. k. TTVE-Törekvést—2 2 ESMTK—KKFSE 2—5 2 Tisza Cipő—Lehel SC 3—1 1 Nagybátony—Kart­al 1—3 2 Szentesi Vízmű—KTE 3—0 1 B. Volán—B. Bányász 1—4 2 Mezőkövesd—Gyöngyös +1­4—1 1 Barcs—Szekszárd 1—2 2 A totó nyereményei: 13+1 (14 db) - 62 902 Ft. 13 találat (20 db) — 31 762 Ft., 12 találat (451 db) — 1747 H. M találat (261« db) Ft., 1«­ találat (9937 db) =* m­f­ab.

Next