Népújság, 1980. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
1980-09-12 / 214. szám
1930. szeptember 12., péntek Napkel 0.17 órakor — nyugszik 19.02 órakor a Hold kél 9.00 órakor — nyugszik 20.38 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon MÁRIA nevű kedves olvasóinkat! Görög szómagyarázat szerint, „tenger csillaga”-t, vagy „reménység’’-et ,,felvilágosító”-t jelent. 0—0 Kélszázhetvenöt évvel ezelőtt kezdődött meg a szécsényi országgyűlés. A Habsburgok elleni kuruc szabadságharc kiváló vezére — I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona fia — a reakciós Habsburg-politika hatására szánta el magát a cselekvésre. A keleti megyék nemesi körében kezdett szervezkedni: első elképzelése az volt, hogy lengyel zsoldoshadakkal indítja meg a magyarországi felkelést. Francia és svéd támogatás megszerzésén is munkálkodott, eredmény nélkül. Brezan várában találtak rá 1703 elején a tiszaháti felkelők követei, akik megkérték: álljon az elkeseredett parasztság élére. Az áradásszerűen növekvő jobbágyhadak azután néhány hét alatt elfoglalták a Tiszántúlt, s megkezdődött a köznemesség tömeges csatlakozása is. A szécsényi országgyűlésen felmerült királlyá választásának terve is, ezt azonban a szabadságharc táborán belül megerősödött főnemesség nem pártolta, s maga a fejedelem is elhárította. Nagyszerű egyénisége rendkívüli hatással volt környezetére és kortársaira egyaránt. Időjárás: Várható időjárás ma estig: eleinte erősen felhős idő, később északnyugat felől felszakadozó felhőzet és felhőátvonulások. Szórványosan zápor. Megélénkülő déli, délnyugati, majd megerősödő, néhány helyen viharossá fokozódó és északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. Csúcsforgalom a HUNGAROFRUCT-nál Megkezdődött a csúcsforgalom a HUNGAROFRUCT- nál, amely elsősorban a gyümölcsexportot bonyolítja. A legnagyobb tétel az alma. A különböző fehér fajták, a Golden és a Jonatán már szedésre érett, így elindulhattak az első almavonatok a Szovjetunióba. Eddig mintegy 15 ezer tonna került vasúti kocsikba Szabolcs, Bács és Zala megyék kertjeiből. S jelenleg napi 300 vasúti kocsit töltenek meg ebből a gyümölcsből. Ez az óriás mennyiség azonban csak töredéke a teljes exportmennyiségnek, a következő hetekben már naponta öt-hatszáz vagon gördül majd almával teli a határokon túlra. Ezekben a napokban útnak indítják Csehszlovákiába és az NDK-ba is az első almaszállítmányokat. Megkötötték az első nem rubelelszámolású almaüzletet is: Szaúd-Arábia 2500 tonnát vásárolt tól, a HUNGAROFRUCT EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-fiRR Du. fél 4 és fél 6 órakor: A szentév Színes francia—olasz film Este 8 órakor: Naplemente délben Színes magyar filmdráma Este 10 órakor: Félelem órái Amerikai bűnügyi film EGRI BRODY Telefon: 11-773 Du. 4. fi és 8 órakor: A fekete kard románca Színes spanyol kalandfilm EGRI KERT Este 1 2 8 órakor: Nem élhetek muzsikaszó nélkül GYÖNGYÖST PUSKIN A biztosan ölő Sárkány Lady Este vn rjiakor: Csúfak és gonoszak GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Gyilkosság az Orient expresszen GYÖNGYÖST KERT Este 3 órakor: Holttest a Temzéből HATVANI VÖRÖS CSILLAG Du. fél 4 órakor: Hatan hetedhét országon át Fél fi és fél 8 órakor: Szerelem szieszta idején HATVANI KOSSUTH Noszty fiú esete Tóth Marival HEVES Az autóstopos FÜZESABONY Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit ? LŐRINCI Rójak Budapesten PÉTER VASARA Békeidő + ORVOSI ÜGYELET Egerben: felnőttbetegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11-000. Gyermekbetegek részére Kossuth Lajos u. 11. szám alatt. Telefon: 11-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rendelések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: H-727. Hatvanban: 19 arató holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJÁL-készenlét Egerben délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-396. 14-496. 4 .MeLmményeLlbek..MenllÉnyeLMek.. Gurul a dinnye... Nem is négy, hanem hat keréken városokba, illetve leggyakrabban a tető országutakon. A hevesi homokon termett gyümölccsel teli vontatmányok gyakran okoznak gondokat az országutak vándorainak, mert lassabban haladnak, nehezebb az előzésük is, de amikor a piacokon gazdára talál egy-egy ízletes dinnye, ugyan ki gondol már minderre? Az egri tanárképző főiskolán Új tanári, docensi előléptetések Néhány napja csak, hogy ünnepélyes keretek között megnyitotta a fennállása óta immár 33. tanévét a Ho Si Minh-ről elnevezett egri tanárképző főiskola Az intézmény főigazgatóságának felterjesztésére a Művelődési Minisztérium új kinevezéseket és előléptetéseket, hagyott jóvá. Főiskolai tanári előléptetésben részesült Lengyel Zoltánná Gyegyuhina Ludmilla intézetvezető, dr. Nagy Andor kandidátus, tanszékvezető és dr. Vajon Imre kandidátus, tanszékvezető. Főiskolai docens lett: Dobóné dr. Berenesi Margit, dr. Kiss Péter kandidátus, Kiszelyné dr. Vámosi Anna,dr. Szabó Béla, Tar Lőrinc és Fajda Lászlóné. A tanárképző főiskola új szovjet anyanyelvi lektora: Fatih Ibrahimovics Urmancsejev. a megyéből a fővárosba ve(Fotó: Szabó Sándor) GTE egri küldöttgyűlése A tudományos egyesület öt esztendejéről Nemcsak a tagok száma révén, de munkája jelentősége miatt is a legrangosabbak között tartják számon a tudományos egyesületek sorában a Gépipari Tudományos Egyesület egri szervezetét. A megyeszékhely iparának fejlődését, minőségi átalakulását jól szemlélteti a vállalatoknál, gyáraknál dolgozó műszaki értelmiség tevékenysége. A több mint ötszáz tagot számláló egri GTE- szervezetnek jelenleg már kilenc szakosztálya működik, bevonva a tagvállalatok mellett a gép- és műszeripari szakközépiskolát is. A tudományos egyesület kifejezetten a gyakorlati élet igényei alapján végzi társadalmi munkáját: gondoskodik a szakemberek rendszeres továbbképzéséről, a folyamatos információcserével, az üzemek közötti jobb együttműködést segíti. öt esztendő munkáját értékelték a küldöttek csütörtökön a szervezet tisztújító értekezletén. Dr. Domán László, a MTESZ megyei szervezetének titkára köszöntötte az egyesületi tagokat, a tanácskozás munkájában részt vevő vendégeket, közöttük Kuti Lajost, a Gépipari Tudományos Egyesület főtitkárát. Schmidt Rezsőt, az egri városi pártbizottság első titkárát, a szervezet társelnökét. dr. Jenei Pált, a szakszervezetek megyei tanácsának titkárát. Kalmár Pétert, az egri városi tanács általános elnökhelyettesét. Rabóczki Lajost, a városi KISZ- bizottság titkárát. Részt vett az ülésen dr. Kovács Jenő, a MTESZ megyei szervezetének elnöke is. Molnár Imre, a szervezet titkára, a Finomszerelvénygyár főosztályvezetője számolt be az egyesületi munka fejlődéséről, a szakosztályok, munkabizottságok tevékenységéről. A felszólalók között Kuti Lajos, a szervezet főtitkára országosan is példamutatónak nevezte az egri műszaki értelmiség munkáját. Az összefoglaló után kitüntetéseket, jutalmakat kaptak a legjobban dolgozó társadalmi aktívák, majd megválasztották az új tisztségviselőket. A szervezet elnöke ismét Korén Imre, az egri Finomszerelvény gyár vezérigazgatója, társelnöke Schmidt Rezső, titkára pedig Molnár Imre lett. Focimeccs és vízilabda — Fúvószenekar a Dobó téren — Képzőművészek vándorkiállítása — Dzsessznapok Debrecenben Nyárutói programajánlatunk hét végére „Kis szabad szombat" közeledvén — a szűkebbre szabott időhöz akar alkalmazkodni a műsorrendezők kínálata ezen a hét végén. Annál is inkább, hiszen már a diákok is javában tanulnak. Bizonyára jó időre, kellemes ősz eleji vasárnapra gondolt a KPVDSZ Bükki Vörös Meteor természetbarát szakosztálya, amikor közepesen nehéz gyalogtúrát hirdetett a Bogács—Mongó-tető —Felsőszoros—Farkastő— Sós tető—Cserépváralja— Bogács 16 kilométeres útvonalra. Az egri autóbusz-pályaudvarról vasárnap 8.45- kor induló minősítő túrára annál is inkább várják az érdeklődőket, miután az elmúlt héten a program meghiúsult. Remélhetőleg kedvez az idő a sportrajongóknak is, hiszen vasárnap délután fél 5 órai kezdettel az egri stadionban az ESF, a Borsodi Volán csapatával mérkőzik. A futballmeccs után kezdődik rögtön a versenyuszodában 18 órakor az OB I-es vizilabda-forduló, melynek során a megyeszékhely csapata a Budapesti Honvéddal találkozik. A szabadtéri rendezvényeknél maradva. Egerben — természetesen csak jó idő esetén — a Dobó téren vasárnap délután 3 órakor kezdődik a megyei fúvószenei szemle, mely a muzsika barátainak ígér hasznos időtöltést. Másutt inkább már, a kiszámíthatatlan időben, biztonságosabb falak közé invitálnak a műsorok. Gyöngyösön, a szolnoki színház művészeinek szezonkezdő vendégjátéka jelent pénteken minden bizonnyal kellemes szórakozást, míg szombaton az Állami Bábszínház a gyermekeknek kedveskedik. Déli nagyközségünkben, Hevesen hétfőig tart nyitva a megyei képzőművészek vándorkiállítása, míg a művelődési központ — népszerű fővárosi művészek felléptével — „Slágermúzeum’-ba várja a közönséget szombaton 20 órától. A műsorban szereplő énekeseket a tarnaszentmiklósi klubkönyvtárban ugyanezen a napon 18 órától hallhatják. Erdőtelken bál lesz szombat este, a boconádi kultúrházban, vasárnap pedig Tarnaörsön és Erdőtelken diszkót rendeznek 20 órától. Egerben a vármúzeum kiállításait, s a még valószínűleg mindig csak kevesek által ismert váctemplomi látnivalókat, Gyöngyösön a Mátra Múzeum, Hatvanban pedig a városi galéria bemutatóit ajánlhatjuk olvasóink figyelmébe. A szomszédos Hajdú-Bihar megye székhelyén csütörtökön kezdődött a már hagyományos és rangos hazai dzsesszesemémy. A négynapos koncertsorozaton fellép többek között Namiszlovsky és Csík Gusztáv is. A debcen, dzsessznapot, bizonyára az idén is sokakat vonz majd megyénkből. (józsa) Szövetkezeti dolgozók munkáiból Amatőr képzőművészeti tárlat A gyöngyösi Mátra Művelődési Központban kiállítandó gyűjteménybe olyan festményeket, grafikákat, szobrokat várnak, amelyeket a műkedvelők a szövetkezetek életéről, mindennapi munkájáról készítenek. Két kategóriában díjazzák a beküldött pályaműveket, külön értékelik az iskolaszövetkezetekben készült munkákat. Beküldési határidő október 15, a legjobbakat november 2-től 9-ig mutatják be Gyöngyösön tíz óra kiszolgáltatva A hives megyei Vízmű Vál'falat '"értesítette a'fogyasztott a Népújság hasábjain, hogy Eger város egy jelentős lakótelepi részén 1f80. szeptember 11-én reggel 8 órától 18 óráig vezetékátkötési munkálatok miatt vízhiány lesz. Ez, a lakosság köznapi nyelvére fordítva azt jelenti, hogy tíz órán keresztül a megyeszékhely egy jelentős részén egyetlen csepp víz sincs, illetve nem volt. Amikor tudomásul vesszük, hogy a víz-, és gázvezeték, az áramszolgáltatás, illetőleg annak karbantartása végett időnként óhatatlanul szükséges a ,,kikapcsolódás”, egyszerűen érthetetlen, miként lehetséges, hogy egy teljes városrészt tíz órán keresztül víz nélkül hagynak. Pontosabban érthető: így a kényelmesebb! (-6) — FINN ÁLLAMTITKÁR LÁTOGATÁSA. Csütörtökön Egerbe látogatott a hazánkban tartózkodó Arno Hannusz, a Finn Köztársaság belügyi államtitkára. Az északi országból érkezett vendég a megyei tanács munkájával, Heves megye gazdasági és kulturális életével, valamint a barokk város nevezetességeivel és a belvárosi rekonstrukció eredményeivel ismerkedett — OLEFINEGYEZMÉNY. Csütörtökön a Borsod megyei Leninvárosban megemlékeztek a magyar—szovjet olefinegyezmény aláírásának 10 évfordulójáról. Az ünnepi megemlékezésre Leninvárosba érkezett Simon Pál nehézipari miniszter és Mihail Majutyin szovjet vegyipari miniszterhelyettes is. — BIZÁNC ÉS AZ ÓKERESZTÉNYSÉG. A Hatvani Galéria képzőművészeti szabadegyetemén szeptember 1ótól öt előadásból álló sgrggjyt kezdődik a Képzőművészeti Főiskola segítségével. Az előadások az ókeresztény művészet és Bizánc kapcsolatát tárják fel a hallgatók előtt. — ÁMOKFUTÓ: Böröczky Endre sorkatona csütörtökre virradó éjszaka Veszprémben eddig megállapíthatatlan okból megszökött és a városban céltalanul lövöldözni kezdett. Az ámokfutó agyonlőtte Ambrus Jánosné 30 éves, és Juhász József 30 éves veszprémi lakosokat. További három személyt súlyosan, hatot könnyebben megsebesített, majd öngyilkos lett. Az esemény kivizsgálását az illetékes szervek megkezdték, — MESTERSÉGES ÉRLELÉS. A kiskörei termelőszövetkezettben elsőként kezdték meg megyénkben a napraforgó gépi betakarítását. A tányérok érését mesterségesen gyorsították, úgy, hogy helikopterről az érés folyamatát siettető vegyszerrel permetezték a több száz hektáros táblákat. — JÖN A SZÓJAKENYÉR. Az OMÉK-en nagy sikert aratott szójakenyeret hétfőtől, már az üzletekben is viszont lehet látni. Igaz egyelőre csak Budapesten árusítják a félkilós cipókat. Az ízletes veknik ára 6,S0 lesz. — FOGÁSZATI KIÁLLITA Sok hasznos tudnivalóv gazdagabban térhetnek ha’ azok, akik ezen a hel megtekintik az apci Qualit Vállalatnál az egri egeszsej nevelési csoport rendezte fgászati kiállítást. A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: PAPP JÁNOS. — Kiadja a Heves kiadó Vállalat. Felelős kiadó: DRNOSZTICZKUS FERENC. — Szerkesz/'t.r.Kóe — spaf Riaiviunnico ■ , 0 iím mr ■ *>•? ti-i_. ... .... ' II ISSN 8133—07*5.