Népújság, 1980. november (31. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-16 / 269. szám

Tessék rendelni Tulajdonképpen olyan egy­szerű az egész: feladja a rendelést és várja, hogy a nagykereskedelmi partner­től kik­üldjék az árut. A csomagokat felrakja az üz­let polcaira és megkérdi a kedves vevőt: — Mit parancsol? Avagy: — Tessék kérni! — hang­zik a szigorú felszólítás. És ha a megrendelt áru­nak csak egy részét hozza meg a teherautó? Akkor mi van? Csakugyan olyan egyszerű ma kereskedőnek lenni? Riasztó számok A gyöngyösi Olimpia ABC vezetője Bóta Ferenc. Saját készítésű statisztikát mutat. Például: pipere-kozmetika 45 százalék, háztartási cikk 40, konzerváru 23, ..nehéz” élel­miszer 47, édességáru 16, fű­szeráru 37 százalék. A ki­mutatás nem a mi kedvün­kért készült. Október első felének az állapotát fejezi ki. A százalékok azt jelzik, hogy a megrendelt mennyiségnek milyen hányadát kapták meg a FŰSZERT gyöngyösi fiók­jától. Arra a kérdésre, mit csi­nál ilyen helyzetben a bolt vezetője, úgy válaszol, hogy autóba ül, méghozzá negyed­magával és elindulnak­­ or­szágjárni. Salgótarján, Vác, Cegléd, Miskolc neve hang­zik el. Onnan hoznak árut. Hogy miért „töri magát”? :— Mert a bolt körzetéhez tartozó lakosság ellátásáért én vagyok a felelős. Furcsán mosolyoghattam, mert értetlenül néz rám vissza. — Inkább megyek az áru­ért, mint naponta állandóan azt magyarázgassam, hogy sajnos, nincs, mert... Tudja, milyen kellemetlen az? Kénytelen vagyok a forin­tot is megnevezni. — Havi egymilliós forga­lom után nagyjából kétszáz forint jár nekem. Ez nem túl sok, ha hozzá­tesszük, hogy egy kezdő el­adó is megkap ugyanilyen összeg után száz forintot. Hol van a differenciálás? Mondja, az létezik, mert ő a jutalék negyedét tudja erre felhasználni. És aki mégsem kap ebből? Nem éri megle­petésként, mert időközben „könyvelhette” a kritikát: azonnal szóvá teszik, ha va­laki valamit nem úgy­­ csinál, ahogyan kellene. Mennyire ért mindezzel egyet a szak­­szervezeti bizalmi? A bolt­vezető megnyugtat, a bizal­mi nélkül soha nem határoz. Anyagi érdekeltség, őszi ön­zés — igen, itt is, most is. Eladni sem könnyű A Heves megyei Élelmi­szer Kiskereskedelmi Válla­lat értékesítési osztályának a vezetője Kürtösi Károly. Tő­le tudjuk meg, hogy néhány árucikk értékesítése miatt főhet a boltvezetők feje. Húsból, konzervből „kínálati pozícióban” vannak. Megren­dezték az almavásárt — rek­lámáron — biztosítva az áru utánpótlását is, és... alig adtak el valamennyit. A húsból a karaj a „nyakukon maradna”, ha. .. A kérdés elkerülhetetlen: miért fordulhat elő mégis, hogy szombaton délelőtt nincs hús a boltban? A kér­dést nem akarja elfogadni. Lehetetlen, állítja, hiszen a szombati húsmennyiséget már az előtte levő napokban kiszállítják, tehát a bolt ve­zetője nem hivatkozhat arra, hogy a vágóhíd nem küldte az árut még, pedig az autó­nak reggel kilencig meg kel­lett volna érkeznie. Tisztázódik, hogy a szom­bati hússzállítás már a kö­vetkező heti mennyiségből való. Az is tisztázódik, hogy sem a megmaradt kenyérért, sem a megmaradt tejért nem kap még csak fejmosást sem a boltvezető. A kárt a válla­lati pénzből egyenlítik ki. Sőt! Álland­óan arra figyel­meztetik az üzleteket, hogy kerüljenek minden óvatos­kodást kenyérből is. tejből is, mivel a szállítók mindig készek a megrendelések tel­jesítésére, ha csak valami rendkívüli körülmény nem akadályozza meg őket ebben: „lerobban” a kocsi, az üzem­ben áramszünet miatt nem tudnak termelni és ehhez hasonló okok miatt. A boltvezetők megyén kí­vüli kiruccanásait is az osz­tály szervezi és segíti. Oly­kor az a baj, hogy nem él­nek a felkínált lehetőségek­kel, hiába küldik ki még papíron is az értesítést. Partnere válogatja Megbízott igazgatóhelyet­tesként most már hónapok ótai Barta István az élelmi­­szer-kisker vezetője. Arra vártunk tőle választ, hogy az adott körülmények között hogyan tudja a feladatait végrehajtani a vállalat. Aránylag sikeresen, összeg­zi a tényeket. Számot is mond, hiányzik ugyan né­hány millió, nagyjából egy­napi bevétel a tervhez ké­pest, év végére azonban vár­hatóan csak egy-két tized­del maradnak el a száz szá­zaléktól. — Megváltoztak a vásárlói magatartásformák, de a part­nervállalatok érdekeltségei is a tavaly nyár óta hozott intézkedések nyomán. Erre nem tudtunk felkészülni. Bi­zonyos idő kellett ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk az előre ki nem számítható körülményekhez — mondja. Külön prémiumot állapí­tottak meg az év első részé­ben keletkezett lemaradás kiegyenlítésére. A partnerekről?­ A sütő­iparról csak jót tud monda­ni. Igaz, hogy a kenyér mi­nősége ingadozó, de a szab­ványon belül marad és ezért értékesíthető. Az más, hogy éppen az ingadozás miatt a kereslet is változik, mégpe­dig akár egyik napról a má­sikra is, ezért nehéz a ke­resletnek megfelelő mennyi­ség megállapítása. Szeretnék, ha a finom süteményekre is szerződni tudnának, de erre nem vállalkozik a sütőipar. A tej és tejtermékek szál­lításáról is csak elégedetten tud nyilatkozni, ahogy a hús­iparral kapcsolatban is. Mindkettőnél olykor a vá­laszték bizonyos szűkülése érzékelhető. — A FŰSZERT a legna­gyobb szállítónk és ennek arányában fordulnak elő a gondjaink is velük kapcso­latban. Szerződésünk úgy szól, hogy a megrendelésein­ket a raktárkészletük ará­nyában kötelesek kielégíteni. Ennél kényelmesebb felté­telt nem is kívánhatna ál­maiban sem magának a FŰ­SZÉRT. Elosztás vagy kereskedelem? Nagyon korrekt módon, szépítgetés nélkül sorolja azokat az árucikkeket Cser­nyák László, a gyöngyösi fi­ók igazgatója, amelyek miatt átmeneti nehézségek kelet­keztek a kiskereskedelemben.­­ Olyan azonban soha nem volt még ezekben a na­pokban sem, hogy a FŰ­SZERT raktárában egy gram­mot se lehetett volna találni a kérdéses cikkből. Éves terv szerint dolgoz­nak, amelynek teljesítését a vállalattól várják. A tervbe igyekeznek a kereslet várha­tó változásait is beépíteni. De ha a piac mégsem „enge­delmeskedik”? — Az már nagyon jó arány lenne, ha a megren­delések hetven-nyolcvan szá­zalékát tudnánk teljesíteni — halljuk a megállapítást. Amiből az is kiderül, hogy a boltok igényét eleve nem tudják kielégíteni. Igény? Pi­ac? Kereskedelem? Elosztás? Az utolsó fogalmat erősen vitatja. Ha egyszer a FŰSZERT „látja el” áruval az egész or­szágot, miért történik meg, hogy amit Gyöngyösön nem tudnak megkapni a boltok, azt Cegléden, vagy Salgótar­jánban lehet megvenni a nagykernél? — Ez csak a szállítás idő­beni eltolódásából származ­hat, mert nem érzünk sem­miféle megkülönböztetést a központi intézkedésben — válaszolja az igazgató. Általában jó S senki sem vitatja: általá­ban az alapvető élelmiszer­cikkekből az ellátás nálunk kielégítő. Ez tény. De a vevőt aligha érdekli, hogy ..általában” mi a hely­zet, ha ő bemegy a boltba és nem veheti meg — mond­juk — a pilótakekszet, vagy azt mondják, a kenyér már elfogyott, a húst még nem hozták és a tejre még várni kell, az olcsóbb bőrből egy üveggel sincs, a cukrot most csomagolják, és így tovább. Azt mondjuk: a kereslet és a kínálat alapján gazdál­kodunk. Vagyis azt akarjuk, hogy aki a pénzét el akarja költeni erre, vagy arra, ne kelljen Tolnát-Baranyát vé­gigkutyagolnia azért, hogy a forintjait kiadhassa. Ami igaz, az igaz: ezt még egy kicsit tanulnunk kell or­szágosan is, mert még na­gyon kísért a „bázisszemlé­let”, és az éves terv merev­sége. Pedig a nem várható eseményeket, a vásárlói ma­gatartás be nem programoz­ható változásait aligha lehet „tervesíteni”. Valami „keret­félére” lenne szükség, és ar­ra a sokat emlegetett önál­lóságra is a gazdálkodásunk egész területén. Az élet úgyis erre kény­szerít rá bennünket. G. Molnár Ferenc Ellentmondások? Bármennyire is hihetetlen, de igaz. Mármint, hogy a magyar cementipar legújabb fellegvárában, a nem keve­sebb, mint nyolcmilliárd­ forintért épített, bélapátfalvi új cementgyárban azért kellett visszafogni a termelést, mert egyrészt nem kap megfelelő minőségű papírzsákot a gyár, másrészt a MÁV kapacitásán is kifogott a cement elszál­­­­lítása, harmadrészt pedig jelenleg a tervezettnél jóval ke­­­­vesebb cementet vásárolnak e hazában. De ne járjunk a „fellegekben”, menjünk el inkább egy szocialista óraboltba, és vásároljunk mondjuk egy 620 forintos karórát, és kérjünk hozzá a kedves eladótól —­­ ha éppen ilyet fogunk ki — egy huszonöt-harminc forin­­­­tos óraszíjat is. Akár hiszik, akár nem, a kereskedelem képviselője eképpen válaszol majd. ..mi óraszíjat nem árulunk”. így hát, ha nem zsebóráról van szó, akkor tet­szik, nem tetszik, irány a maszek, ahol akár reggeltől estig válogathatunk a huszonöt-harminc forintos óraszí­­jakban. „Lépünk” ennél ismét nagyobbat. N­a például egy bu­dapesti székhelyű, vidéki gyáregység az általa gyártott termékét a Volán teherautóin szállítja el a megrendelő­höz, akkor a szállítás díját a nagyvállalat fizeti, de ha a saját kocsiját veszi igénybe ugyanehhez a fuvarhoz, ak­kor a gyáregység fizeti az áru utaztatásának költségeit. Hogy mi ebben az üzlet, az ésszerűség? Egyelőre senki sem tudja. Még maga az érintett tárca minisztere sem, aki, amikor a közelmúltban Egerben tudomást szerzett a „variálható" fuvarelszámolás új rendszeréről, hitelenjé­­­­ben csak ennyit mondott: „szinte hihetetlen...” Hosszan sorolhatnánk még azokat az ellentmondásokat, amelyek gazdasági életünket jellemzik napjainkban. Hogy nem tesszük, annak egyebek mellett az az oka, hogy a választék szinte kimeríthetetlen, és az esetek döntő több­­­­ségében az az érzésünk, hogy tulajdonképpen nem is­­ ellentmondásokról van szó. Mert egy új cementgyárhoz —­­ a bevezető példánál maradva — persze, hogy kell zsák is, meg vagon is, ha termelni kezd. És mindezt különösebb lángész nélkül is előre sejteni lehet. Maradjunk mégis az ellentmondásoknál. Egyrészt, mert megszoktuk, jobban is hangzik, másrészt egyelőre azok is annak tartják, akik miatt ellentmondásokba kevered­tek az ellentmondások. Koós József Ellen-felhívás Tisztelem a Volán 4. sz. Vállalat Előre szocialista brigádjának a szándékát. Elhatározták,­­ hogy a moz­gássérültek éve alkalmából egynapi keresetüket fel­ajánlják azoknak a megse­gítésére, akik valamilyen okból nem tudnak úgy jár­ni, kelni mint más ember­társaik. Úgy gondolták, hogy pél­dájuk követésére szólítják fel a gyöngyösi üzemek szocialista brigádjait is. Erről szeretném lebeszél­ni az Előre nevet viselő kis közösség tagjait is, velük együtt pedig mindazokat, akik készséggel lépnének nyomukba. Ne tegyék! Aki segítségre szorul, annak általában nem pénzre van szüksége, még akkor sem, ha szűkölködik az anyagiakban.­ Az ember­ségre, jó szóra, barátságra, bensőséges­­ kapcsolatra vá­gyik mindenekelőtt. Sokkal többet jelent neki, ha el­mennek hozzá, ha lesznek­­vesznek körülötte, ha a megértés kötelékével fű­zik magukhoz azok, akik segíteni akarnak rajta és segíteni akarnak neki. Tudom, az egynapi ke­resetről való lemondás is­ áldozat, szép bizonyítékaz őszinte szándékaiknak. De talán a könnyebbik megol­dás és nem is a legcélra­vezetőbb. Ezért vagyok el­lene most is és minden más hasonló, segítő szán­dékú akciónál..................... Mások felkarolásához a gazdagabb lehetőséget mindig a közvetlen kap­csolat teremti meg. A bri­gád szocialista címéhez is ez illik jobban. Ez illik igazán. (gmf) Harminc év a „közös” szolgálatában . .. Erzsiké, akit fölfedeztek A kerekharaszti iskolában a legjobb tanulók közé tar­tozott. Arra azonban nem gondolt még Urbán Erzsé­bet, hogy ezt az erényt ha­marosan a gyakorlatban ka­matoztathatja. Az ilyesmin nem is töprengett, mert ott­hon bőven akadt elfoglalt­sága. Szülei tizenhárom hol­don gazdálkodtak, ám ugyan­akkor tíz gyereket neveltek, s a sok kicsi közül neki, a legidősebbnek volt a legne­hezebb dolga. Nemcsak a határban hajladozott, hanem a ház körüli teendők ellátá­sában is segédkeznie kellett. — Persze ezt nem tartot­tam különösebb tehertétel­nek. A fáradozás mindig va­lamilyen örömmel is járt. Szüret, betakarítás, miegyéb, amikor láttam munkám hasznát. Az viszont tény, hogy emberpróbáló időkben voltam fiatal. Akkor, amidőn oly sok döntésben kellett ré­szelni. A nagyüzemi gazdál­kodásról csak hallottunk, ráadásul leginkább rosszat. Így aztán a tegnapi biztosat féltettük. Értelmünk azon­ban csak kimondta végül az igent. .. És nem sokkal később, Táncos István tarutó javas­latára, Jaloveczki István el­nök oldalán Urbán Erzsiké lett a kerekharaszti ..Alkot­mány” adminisztrátora, könyvelője minden különö­sebb előképzettség nélkül. — Meglepődtem először s kételyek sorával kellett bir­kóznom, de nem léphettem vissza. Éreztem, hogy szük­ség van rám. Még az a sze­rencse, hogy a szövetkezeti mozgalomban akkortájt sen­ki sem álmodott a kettős és mérlegképes könyvelésről! Bár ezt a képesítést, ezt a végzettséget később megsze­reztem. De ott, azokban az időkben csupán annyi volt a dolgom, hogy becsületesen följegyezzem a bevételeket, kiadásokat. Természetesen nem ülhettem folyvást az irodában­ sem. Ha kellett a munkáskéz, otthagytam az íróasztalt, az adminisztrációt, és borsót szedtem, vagy azt csináltam, amire éppen szük­ség volt Ma már ez aligha elképzelhető, akkor azonban senki sem csodálkozott a dol­gok ilyetén folyásán Urbán Erzsike ténykedésé­vel általában mindenki elé­gedett volt az ,,Alkotmány” polkáján. Ő azonban mégis érezte, hogy adottságai ki­bontakozását komoly korlá­tok akadályozzák. Így az­tán, amikor három hónapos iskola végett Kalocsára küld­ték, úgy vélte: na, megnyíl­tak az érvényesülés kapui, s csupán rajta múlik, hogy milyen szintet ér el. — Felvillanyozott az is­­meretgyarapítás lehetősége. Meg azután tudtam, éreztem napi gondjaink közepette, hogy az iskolával, a tanulás­sal a magam java mellett a közösség érdekeit is szorgá­lom. És a szorgalmamat, a kitartásomat megbecsülték. Egyre felelősségteljesebb te­endőket bíztak rám. A hat­vanas években még főköny­velő is voltam! A közös gazdaságot 1956- ban sok család otthagyta, megbomlott a rend, s csak egy év múltán állt helyre De addig sokat kellett­ győz­ködni. — Én nem­ álltam válasz­úton, nem kellett ismét éj­szakákat töprengenem. Ré­gen tudtam, hol a helyem. A többség viszont nem így gondolkodott, különösképpen eleinte. Készségesen meghall­gatták a beszédes tényeket, mérlegeltek is, majd a kö­vetkezővel rukkoltak ki: Rendben van, visszalépünk. De csak egy feltétellel. És­pedig ha az Urbán leány is ott lesz a helyén... Mit ta­gadjam, örültem, amikor a fülembe jutottak ezek a sza­vak. Megérlelték bennem a gondolatot, hogy a falubeli­ek tisztelnek, becsülnek, s követik az utamat, a példá­mat. Ez végül arra sarkallt, hogy mindig a tőlem telhető legjobbat nyújtsam. Bármi­lyen poszton, bármilyen meg­bízatásban. Jöttek is szépen a külön­böző feladatok. Később, hosszú évek során, volt bér­­számfejtő, leíró könyvelő, majd az egyesült Lenin Ter­melőszövetkezetben, amely immár négy település föld­művelőit fogja össze, anyag­könyvelőként került a Pal­­kó-tanyára. — Sokan szürkének, unal­masnak képzelik ezt a mun­kát, pedig változatos és fe­lelősségteljes. Különösen az én speciális területemen. ... állatokat kell számon tarta­nom, ami fokozott figyelmes állandó készenlétet, kombi­nációs készséget kíván. A teheneket álló, a növendék­marhákat fogyóeszközként kezeljük, időnként azonban át kell minősíteni őket. Szó­val, pihengetésre aligha jut idő, amit viszont egyáltalán nem panaszlok. Mert az el­múlt harminc esztendő so­rán épp ezt a folytonos le­kötöttséget szoktam meg. Fizetése szerény, nem sok­kal haladja meg a három­ezer forintot. De ott a zár­számadás, a háztáji, s ott a kert, amiben megterem a konyha zöldségszükséglete. Meg aztán­­ nem is vágyott soha túl sokra,­­ legföljebb arra, hogy becsüljék. Utóbbi nemrég hivatalosan jutott kifejezésre: november 7-én „Kiváló dolgozó” kitüntetést kapott. És mi jellemzi mind­ezen kívül az életét, az egyé­niségét? A magánélet har­móniája. — Papírforma szerint egyedül vagyok, de ez csak a látszat. Telkemre épített az egyik öcsém, így pár lépés­nyire vagyunk egymástól. Szívesen segítek családjának, amit mindig viszonoznak. Egyébként olyan szenvedé­lyes, keresztrejtvényfejtő va­gyok, hogy észre sem veszem olykor az órák múlását. Má­sik hobbim pedig a kézimun­ka, ami nemcsak pihentet, hanem környezetemet is szebbé varázsolja. Terveim? Ott folytatom, ahol a kitün­tetés ért. Ha csak nem ösz­tönöz többre az, hogy „föl­fedeztek”. * Moldvay Győző 2 3 Új társasjáték a képernyőn Keresztkérdés címmel új társasjáték jelentkezik a képernyőn november 21-én — pénteken — délután. A Játék a betűkkel című mű­sort felváltó fejtörőben két játékos keresztrejtvényt fejt, s feladatuk a rejtvényben elhelyezett aforizma kitalá­lása is. A játékosok felvált­va kérdezhetnek az egyes sorokra. A rejtvényben meg­szokott szöveges meghatáro­zások helyett gyakran egy­­egy karikatúra jeleníti meg a keresett sort. Ahogy a játék halad, úgy egyre több szó kerül a táblára. A hagyományoknak meg­­­felelően az új társasjátékba is bekapcsolódhatnak a né­zők. A műsor végén a kép­ernyőn egy-egy képes rejt­vény látható, s azt — az otthon megfejtendő kreszt­­rejtvény ábrájával együtt — rendszeresen közli a Rádió-­ és televízióújság. Az adáso­kat szombatonként megis­métlik. A játékvezető ezúttal is Egri János lesz. (MTI) 1980. «evembe* fA, vast««#

Next