Népújság, 1980. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-19 / 297. szám

Kellemes ünnepeket Csúcsforgalom előtt a postánál Az egri utcák éjszakai csendjét még csak az első helyijáratú autóbuszok za­varják meg. Dideregve kö­szöntött ránk a december, a hőmérők higanyszálai haj­­­­nalonként már mínusz 20 Celsius-fokig zsugorodnak­­ össze. Mintha egykét szám­mal nagyobb lenne a kabá­tom, annyira összehúzom magam. Fél hat, az utcán alig járnak. Valaki átmegy a Dobó téren a piac felé, majd be az 7. számú Posta­­hivatalba. Én is odatartok. Belépve egy pillanatra meg­lep a kinti csend után a nyüzsgés. A kis folyosókon akkora a forgalom, mint a Széchenyi utcán, amikor ko­­­ra délután kijönnek a diá­kok az iskolákból. Az­ új­ságkihordó postások serény­kednek. Hírlaponként pon­tosan összerakják hatalmas táskájukba körzetük napi adagját. Mindenki siet, sze­retne minél előbb elindulni, hogy annál előbb végezhes­sen. — Ma nem fog unatkozni útközben­ — szegődöm Cser­­kő Miklós mellé — elkísé­rem. — Nem szoktam és soha unatkozni — válaszolja kur­tán. Majd az indulás után azonnal megértem, hogy miért is nem. Alig érünk ugyanis a Centrum Áruház elé — célba véve a Hadnagy utcai körzetet — máris is­merősök faggatják: mi, új­ság? Nem fázik? Beteges­kedik-e mostanában? Hogy vannak a gyerekek? — Kik voltak ezek? —, kérdezem — a kollégái? — Maga olyan, mint a feleségem — hunyorít ba­rátságosan. — Ő is mindig azt szokta kérdezni, ki volt ez, honnan ismerem? Egy jó postás mindenkit ismer. Hét éve ugyanaz a körzetem, és ha már egy nap nem jö­vök, a­­ helyettesemtől min­dig érdeklődnek. Mi van Miklóssal, talán beteg? Csak nem hagyott itt bennünket? Jó a kapcsolatom az embe­rekkel, úgy érzem szeretnek, s jólesik, ha­­ érdeklődnek felőlem. Pedig még messze va­gyunk a Hadnagy utcától. Ahogy közeledünk, úgy nö­vekszik a kedves ismerősök száma. Naponta tíz kilomé­tert gyalogol, fejből tudja, hogy melyik ládába melyik újságot kell tennie. A bor­gazdaság Márka palackozó­­üzemében megkínálják egy üveg „természet ajándéká­val”, s többen marasztalják. De ő siet, megyünk tovább, pedig jólesett az üdítő, s a csípős szél után a meleg. Alig tudok vele lépést tar­tani. Mindennap öt órakor kel, de az újságkihordó pos­tásnak csak este marad ide­je újságot olvasni. •­ Már régen eloszlott a sötétség, s az idő is enyhült valamelyest, amikor vissza­érve a kiindulási­­ helyre. Kállai Lajosnak, a posta megyei hivatalvezetőjének reggeli postásélményeimről mesélek. — Nem új ez nekem — mondja mosolyogva. — 1943-tól dolgozom a postá­nál és az itt előforduló 35 munkahely mindegyikébe be­lekóstoltam a telefonkapcso­ló kivételével. Ezen a terü­leten is csak azér­t nem dol­goztam, mert itt kizárólag nőket alkalmaztak. — Abban az időben sok­kal katonásabb volt a fe­gyelem — emlékezik. — Ha Szalóki főnök úr bejött a kézbesítőszobába, s nem egy­szerre köszöntöttük, akkor szóba sem állt velünk. Min­denkivel két héttel koráb­ban közölték, hogy más be­osztást kap, de a munka­helycsere előtt vizsgáznia kel­lett. Aki nem felelt meg, az maradt az alacsonyabb beosztású munkaterületen. Aki végigjárta az akkori iskolát, az ízig-vérig postás­sá vált, mert különben már menet közben leköszönt. — Természetesen ma is megköveteljük, hogy állan­dóan képezzék magukat, ta­nuljanak a dolgozóink. A mi fő profilunk a szolgálta­tás. Ezért tudni kell bánni az ügyfelekkel. A küldemé­nyekről annyit mindig tu­dunk — ez talán a legfonto­sabb — mindenkinek az a sürgős, amit ő adott fel. Ezért arra törekszünk, hogy minden távirat, levél, ké­peslap és csomag még az­nap továbbításra kerüljön, — így van e­z az ünnepi forgalom idején is? — Külön figyelmet for­dítunk az ünnepek előtti csúcsfogalomra. Dolgozóink már tudják, hogy ebben az időszakban közülünk senki nem mehet szabadságra, hi­szen feladataink megsokszo­rozódtak. Csak így, közös erővel, összefogással tudjuk teljesíteni a lakosság elvá­rásait.. . Legkésőbb 20-ára ki kell fizetni a nyugdíjakat, ugyanakkor még az ünne­pek előtt be kell szedni az előfizetési díjakat. Két-há­­romezerrel nő a csekkbefi­zetések száma a napi forga­lomban. Ez duplája a meg­szokottnak. Szintén megdup­lázódnak — tíz-tizenkét­­ezerről — a levélpostai kül­deményeink is. Ebben a túl­zsúfolt időszakban is min­den reggel — akkor amikor minden levélkézbesítő benn van — beolvassuk a hiányos címzéssel érkezett külde­ményeket, s így ,,az isme­­rettség eljuttatja" azokat rendeltetési helyükre. ★ Már tíz­ óra is elmúlt, amikor a csomga felvevőhe­­lyen az ünnepek előtti for­galom felől érdeklődöm. Itt már teljes a karácsonyi hangulat. A fenyő, kolbász és sütemény illatú helyi­ségben Vízi László csomag­kihordó rendezgeti rakomá­nyát. — Már nagyon elkelne a segítség — mondja — ugyan­is a jövő héttől az eddigi öt kocsi helyett kilenc járja a címzettek népes táborát. Mészáros Mária, az egyik csomagfelvevő. A sűrű for­galomban nem nagyon adó­dik ideje a beszélgetésre. Két csomag mérlegelése kö­zött azért elmondja: —­ Még nem értük el a csúcs­­forgalmat­, ami B—900 napi csomag továbbítását jelenti majd. — Hány kilogramm súlyt­­ emel naponta? — A kolléganőmmel együtt az ünnepi időszakban hét­­nyolc mázsát, egyébként csak három-négyet. Egy két ki­lót mindig leadok ilyenkor, ami nem is árt az ünnepek előtt.★ Azt, hogy nem kis mun­ka kezdődik a napokban az 1-es számú Postahivatalban, saját sorban állásainkról tud­juk. Segítsünk a postások­nak azzal, hogy időben, vagy a megszokottnál vala­mivel előbb feladjuk külde­ményeinket. A kérést a tanácsot én már megfogadtam. Mindjárt a helyszínen vettem egy ké­peslapot abból a százezer­ből, amit az idén a megye­székhelyen forgalmaznak, s ráírtam. Kellemes­­ finne­ket! Kiss Szabó Ervin A Magyar Posta október 12-én kiadta ez évi utolsó bélyegsorozatát, amely ha­zánk ENSZ-tagságának 25. évfordulójáról emlékezik meg. A bélyegeket Kékesi László grafikusművész­­ ké­szítette. — Az év utolsó bé­lyege december 22-án az Év­fordulók—események soro­zatban jelenik meg 1 forint névértékben. A bélyeg Erdei Ferencről emlékezik születé­sének 70. évfordulója alkal­mából. Tervezője Vagyóczky Károly grafikusművész. A Pénzjegynyomdában készült 4 501 300 fogazott és 4 500 vágott példányban. A bélye­gek megjelenésének napján a Képzőművészeti Alap Ki­adó Vállalat emlék-levelező­lapot, is megjelentet Erdei Ferenc arcképével carte maximum készítéséhez. ★ Magyarország 25 év óta tagja az Egyesült Nemzetek­nek. Abból az alkalomból hogy hazánkat 25 évvel ezelőtt vették föl az Egye­sült Nemzetek Szervezetébe fontos nemzetközi rendezvé­nyekre került sor hazánk fő­városában. Az ENSZ bécsi kirendeltségének postahiva­tala, a MABÉOSZ, a magyar­­ postaigazgatás és a Bélyeg­múzeum közös rendezésében december 12—20. között bé­lyegkiállítást rendezett a Bé­lyegmúzeum Hársfa utcai helyiségeiben. A kiállításon 61 keretben és 4 tárolóban került bemu­tatásra többek között Vertei Józsefnek — aki az első ENSZ-bélyeget tervezte — bélyeg- és FDC-tervei és­­ grafikái. a Bélyegmúzeum bemutatta gyűjteményéből az ENSZ-bélyegein kívül azokat a magyar bélyegeket, amelyek kapcsolatban áll­nak az ENSZ célkitűzéseivel vagy szerveivel. Az ENSZ postaigazgatása ívekben mu­tatta be az egyes bélyegek nyomdai előállításának fázi­sait. Bemutatásra került az a bélyegalbum is, amelyet dr. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára adományozott dr. Simai Mihály professzornak, a Magyar ENSZ Társaság elnökének. A hivatalos anyagon kívül két magyar bélyeggyűjtő ENSZ-bélyeg­­gyűjteménye is bemutatásra került, ebből az egyik Holló Géza egri bélyeggyűjtő anya­ga, amelyet az egri kiállítá­son már bemutattak.­­k BÉLYEGÚJDONSÁGOK: —Európa:AUSZTRIA : Egy­­egy bélyeg köszöntötte Linz hivatalos lapjának 350 éves, illetve Waidhafen város 750 éves jubileumát. Névértékek 2,50 S. — CIPRUS: Három karácsonyi bélyeget hoztak forgalomba. Németi V. SZERKESZT­Ő Kovács Józsefné, Tárná lelesz. A levelében jelzett összeg sehogy sem egyezik a tör­vényben foglalt összeggel. A gyermekgondozási segély összege az első gyermek után BDO, a második után 900, a harmadik után 1000 forint havonta, s ehhez jön még a havi 290 Ft pótlék. Amennyiben termelőszö­vetkezeti tag a dolgozó nő, akkor a gyes összege gyer­mekenként 100 forinttal ke­vesebb. Kérjük, írja meg, honnan folyósítják a gyer­mekgondozási segélyt, hogy ellenőriztethessük, miért nem egyezik az összeg a rende­­letben előírtakkal. ..Aldebrói öregek” jeligére: Nem tudjuk név és cím nélkül kivizsgáltatni, hogy valóban nem a kifizetett összegnek megfelelő mennyi­séget és minőséget kapták meg a tüzelőakciónál. Kér­­­jük, írják meg a pontos cí­meket, neveket, s a megren­delő-, illetve szállítólapok számát, valamint a szállítás idejét is. B. Irén. Eger: A beküldött versek nem közölhetők. Még az sem te­szi őket jobbá, hogy apuká­nak és az ismerősöknek na­gyon tetszenek. Egyelőre nem tudunk mást tanácsol­ni, mint azt, hogy tanuljon szorgalmasan, s nem árt a versnek, ha például a he­lyesírás szabályaival jobban tisztában lenne. Igaza van, más költőnk is kezdett már fiatal korában verset írni, de ha tovább olvasgatja a róluk szóló önéletrajzi regé­nyeket, azt is megtalálja ben­nük, hogy állandóan tanul­tak. Egyelőre magának is csak ezt javasolhatjuk, s ha esetleg nem is lesz költővé, a tanulás akkor sem felesle­ges. ..Szabadságolás­’ jeligére. Gyöngyös: A Munka Törvénykönyve ide vonatkozó rendelkezése alapján a szabadságot ki kell adni a dolgozónak, amikor a gátló, akadályozó körül­mények megszűntek. Indo­kolt esetben azonban a sza­badságot még át lehet vinni a következő évre, s úgy tű­nik leveléből, a vállalat ál­láspontja ez esetben indo­kolt. Mégiscsak munkahelyi vezetőivel kell elsősorban egyeztetnie a dolgokat. K. Istvánná. Hatvan: Eléggé hosszadalmas az eljárás. Azt tanácsoljuk, hogy keresse fel jogtanácsosunkat, aki háromhetenként hatvani szerkesztőségünkben tart fo­gadóórát. Az időpontot rend­szeresen közöljük lapunk­ban. De ha Egerben jár, természetesen itt is tárgyal­hatunk panaszáról. A soproni Lövérek­ben Virágzik az alpesi rózsa A soproni hegyvidék ked­velt üdülőhelyén, a Lővé­­rekben Virágzik az alpesi ró­zsa. A nagy méretű, fehér színű, rózsaszín mintázatú virágok karácsonyra szoktak kinyílni. A soproni alpesi, vagy havasi rózsa kertészeti változata annak a virágnak, amely kora tavasszal pom­pázik az Alpok ezer méter körüli, vagy annál magasabb hegyein. (MTI) fí#re$zf rejtvény Karácsony Karácsonyi lábadozás cí­mű versében írja Babits Mihály: „A hó szőnyegé­be puhán süpped a láb, mintha dunyhán menne ...” folytatása a rejtvény hos­­­szú soraiban. Vízszintes: 1. Kedvtelés. 7. Moto .. .; motorkerékpáros gyorsasági verseny, 12. Ame­rikai mesefilm. 13. A vers­idézet folytatása. (Zárt betű: II.) 15. Fütykös. 16. Literá­­tus. 17. Japán város. 19. A láb legalsóbb része. 21. Re­negát. 23. Nehé­z fém. 24. Leh­ár-operett. 25. Spanyol tartomány. 27. Becézett Aran­ka. 29. A matiné kezdte! 30. Alkalmazott röviditése. 32. VII. 33. Igazi nevén, latinul. 35. Söntés, de szerb férfi­név is. 37. Férfinév. 39. Tel­jesen nedvessé tesz. 40. Összeállítja az alkatrésze­ket. 41. Szegény, mint a templom . . . (mondás) 42. Komárom megyei község. 43. Ez a szálló — találka­hely. 45. Érmében van! 46. Középen b­író. 48.­ Jugoszlá­viai sziget Rijeka közelében. 49. Szovjet repülőgéptípus. 50. ...mala: John Knittel regénye. 52. Verdi-opera 55. Az egységes munkáspárt nevének rövidítése az NDK- ban. 56. Ilona becézve. 58. Bálvány. 59. Tüzes. 60. ... és fél: híres Fellni­film. 62. Egyfogatú angol bérkocsi (CAB) 63. Az ENSZ angol rövidítése. 67 18 éven ...: kiskorú. 68. Elismer, megbecsül. Függőleges: 1. Eladásra szánt áru. 2. Névelő. 3. Bob. műhely angolul (SHOP) 4. A német ábécé utolsó be­tűje. 5. Régi fegyver, ma sporteszköz. 6. Japán poli­tikus. 7. Pipere cikkmárka. 8. A rádium vegyjele. 9. Indulatszó a meglepetés ki­fejezésére. 10. Csak úgy né­metül. 11. Milánó világhírű operaháza. 14. Szovjet űr­hajós, a Szovjetunió hőse (Zárt betű: O.). 15. Kétszer véve: halandzsa. 18. Ahogy 20. A versidézet befejezése.­­Zárt betű: E.) 21. Kárára van. 22. Érzéstől és pátosztól át­itatott költemény. 25. Bach...: hires ausztriai magaslati üdülőhely. 26. Gyorsan, vi­dáman a zenében. 29. Fran­cia polgármester. 31. Kipa­kol. 34. Hitel vég nélkül! 35. Nem máshol. 36. Kelet, né­metül. 38. Vita. 41. Férfi­név. 42/a. Postán küldi a pénzt. 44. Megokol. 47. Valone, neves olasz film­színész. 48. Cseh korona rö­vidítése. 51. Átfúrt dugó, a must erjedésekor használ­ják. 53. Ezt a békét 1606-ban kötötte Rudolf császár és Bocskay István. 54. Me­nyétszerű ragadozó, Afriká­ban, Ázsiában honos. 55. A beszéd legkisebb része. 57. Ájulásszerű állapotba kerül. 59. Spanyol női név. 61. Az NSZK-beli kereszténydemok­rata párt névbetűi. 63. Ne­künk németül. 64. Tova. 65. Norvég és olasz autók jele. 66. A hélium kémiai jele. H. J. A december 12-i kereszt­­rejtvényünk helyes megfej­tése: „Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, s ne csak így, decemberben”. ■ ■ i A helyes megfejtést bekül­dők közül sorsolással egy­­egy könyvet nyertek: dr. Bajnok Jenő (Eger), Dobi István (Egercsehi-btp.), Tasi Cecília (Eger), Csombor Ist­ván (Bélapátfalva), Kiss Ist­ván (Eger). A könyveket postán küldjük ki. Mai műsorok Kossuth rádió 8.27 Van-e „férfigyógyá­­szat"? 8.37 Francia mu­zsika. 9.33 Száll az ének. 9.53 Lottósorsolás. 10.05 Vissza­pi­llamtó. 10.33 A párduc. 10.40 Bartók: Kontrasztok. 10.59 Lottó­­eredmények. 11.00 FÚVÓ6- 7­ene. 1­1 .27 Világirodalmi dekameron. 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Hétvégi panorá­ma. 13.54 Stúdiónk vendé­gei voltak. 14.14 Régi híres énekesek műsorából. 14.44 Magyarán szólva ... 15.10 Olasz madrigálok. 15.28 Zenélő dominó. 16.05 Ami a számok mögött van. 16.35 Gordonka- és zongo­rafelvételek. 17.10 Láttuk, hallottuk. 17.35 Nóták. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 Mozart-operaáriák. 19.30 Hangalbum. 20.30 Régi filmslágerek. 20.31 A gyor­suló idő nyomában. 21.11 Évszázadok mesterművei. 22.15 Sporthírek. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Rá­­diószínház. Égiháború. 23.22 Meyerbeer operáiból. Petőfi rádió 8.33 Slágermúzeum. 9.21 Harminc perc alatt a Föld körül. 9.53 Lottósorso­­lás. 10.00 Zenedélelőtt. 11.45 Tánczenei koktél. 12.33 Édes anyanyelvünk. 12.38 Népi muzsika. 13.15 Nők­ről nőknek. 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Nemzetközi kapcsolatok a XX. század­ban. 17.30 Ötödik sebesség. 18.33 Operettfelvételek. 19.10 Magnóról, magnóra. 20.00 Régi nóta, híres nó­ta. 20.33 Ez nálunk lehe­tetlen! (Rádiójáték). 21.32 „Szállj, légi dallam ...” 22.33 Népdalok. 23.15 Gyu­lai Gaál János szerzemé­nyei­ből. 7.59 Műsorismertetés. 8.00 Tévétorna. 8.05—8.30 ITV. 15.00—15.25 ITV. 16.00— 16.30 Pedagógusok fóruma. 16.38 Műsorismertetés. 16.40 Hírek. 16.45 Természetba­rát. A Telesport turiszti­kai magazinja. 17.05 Csali. Horgász öt perc. 17.10 Min­denki közlekedik ... 17.25 Reklám. 17.35 öt perc me­teorológia. 17.40 Kereszt­kérdés. Fejtörőjáték. 18.10 A hiúz. Svéd rövidfilm. 19.00 Reklám. 19.10 Tévé­­torna. 19.15 Esti mese. Sza­­zinka és az úthenger. Cseh­szlovák rajzfilm. 19.30 Tv­­híradó. 20.00 Delta. 20.20 Dundo Maroje. Marin Drzic komédiája a Szent­endrei Teátrum előadása, felvételről. Dundo Maroje, az öreg, zsugori, dubrov­­niki kalmár Rómába érke­zik, hogy előkerítse fiát, aki az aranyifjak életét éli, s apja pénzét a szép­séges kurtizánra, Laurára költi. Amikor apja rátalál, úgy teszi, mintha nem is­merné föl az öreget, és el­viteti a rendőrökkel. 22.00 Családi kör. Szülők, neve­lők műsora. Milyen a jó ajándék? Büntessük-e ka­rácsonykor ajándék meg­vonással a­­ „rossz" gyere­ket? Hogyan ünnepeljünk ott, ahol tartós feszültsé­gek vannak a családtagok között? M ilyen és ezekhez hasonló témákkal foglal­kozik az adás, nem kerülve ki a gyerekeket ez idő tájt legjobban foglalkoztató kérdéseket sem. 22.50 Tv­­h­íradó. 2. műsor 18.33 Műsorismertetés. 18.35 Tévébörze. 18.45 Természet­­barát. 19.05 Mindenki köz­lekedik. 19.20 öt perc me­teorológia. 19.30 Tv-híradó 20.00 Daniel Druskat. NDK tévéfilmsorozat. V/4. rész. 21.00 Tv-híradó. 21.20 Rek­lám. 21.30 9-es Stúdió 22.05 Szépek az utak. 1980. december 19., péntek M iww,®

Next