Népújság, 1980. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-29 / 303. szám

1980. december 29., hétfő V Nap kél 7,32 órakor —­ nyugszik 10,01 órakor A Hold kél­­­­ órakor — nyugszik 11,56 órakor Szeretettel köszönt­jiik névnapjukon TAMÁS nevű kedves olvasóinkat! A görög Thomas, Thaumas, vagy Thaumasiosból „cso­dálatos”, s vagy az arémiás ..Theomo” „iker” szavából származik. 0—0 Százharminc évvel ezelőtt született Belle Lajos, régész, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Már egész fiatalon a történelem és a régészet vonzotta. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, 1876-tól pedig a soproni reáliskolában volt a történelem és a földrajz tanára. Ezekben az években jelentős ásatásokat kezde­ményezett és végzett a Sopron melletti Purgstallon, a Károly-magaslaton, valamint Balf-fürdő környékén. Nyugdíjba vonulása után 12 esztendeig a Magyar­ Nem­zeti Múzeum régiségtárában folytatott rendkívül, hasz­nos tudományos tevékenységet. A hazai barlangkutatás egyik elindítója volt és sokakkal ő szerettette meg a barlangászától. Számos római kori lelet feltárásán kí­vül nevéhez fűződik a bodrogkeresztúri rézkori teme­tőben 1920-ban végzett ásatás is. Hillebrand Jenővel közösen 1921-ben jelentette­ meg érdekes könyvét, amelynek címe Az őskor embere és kultúrája, különös tekintettel hazánkra. Időjárás: Várható időjárás ma estig: nyugat felől lassan felsza­kadozó felhőzet, eleinte szórványosan gyenge havazás, illetve eső, élénk, a Dunántúlon gyakran erős, sőt viharos, az esti óráktól lassan mérséklődő északi, északkeleti szél, hajnalban helyenként köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 1, Lottó­nyerőszámok A lottó 52. heti sorsolásá­nak nyerőszámai: 28, 45, 49, 55, 70. A tárgynyeremény-sor­s to­láson az 51. hét szelvényei vesznek részt. EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: 11-888 Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Kaliforniai lakosztály Színes, szinkronizált amerikai­­ filmvígjáték EGRI BRÓDY Telefon: 11-773 Du. 4 órakor: Mackó Misi a világűrben Színes, szinkronizált • lengyel—francia bábfilm Este 6 és 8 órakor: Ki öli meg Európa nagy kon­yhaf önökéit? Színes, szinkronizált amerikai—NSZK film GYÖNGYÖSI PUSKIN Hölgyem, isten áldja! GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 és fél 6 órakor: Mennyire szerettük egymá Este fél 8 órakor: Sandakan 8. HATVANI VÖRÖS­­ CSILLAG Du. fél 4 órakor: A versenyló elrablása Este fél 6 és fél 8 órakort Szöktetés HATVANI KOSSUTH A korona elrablása, avagy újra a bosszúállók FÜZESABONY Az árnyékbokszoló HEVES Gázolás LŐRINCZ Az 51-es dosszié PÉTERVÁSÁRA Agyő, haver! + ORVOSI Egerben, felnőtt betegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 11­ 000. Gyermekbetegek részére Kos­­suth Lajos u. 6. szám alatt. Te­lefon: 1­1-640. Mindkét ügyelet este 19 órától reggel 7 óráig tart. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KO­ i A­L-készen­lét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 17-296, 14-496. J/nLMaiwLiinLjsttäyeL Kedden lottó-jutalom­sorsolások A Sportfogadása és Lottó Igazgatóság december 30-án, kedden tartja a lottó e havi jutalomsorsolását. A húzáson az 51. játékhét szelvényei k­özött 1300 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyerem­ény­­­ként ezúttal három Trabant­­gépkocsi jut a legszerencsé­sebb lottózóknak, de gazdára vár­­ egy Energomat, és egy Mi­ni-automa­ta mosógép, va­lamint több 30 ezer forint értékű utalvány. A lottó év végi ajándéka című akció jutalomsorsolását is kedden tartják. Egy lakó­kocsival ellátott Lada 1200- as személygépkocsi jut a nyertes szelvény tulajdono­sának. Az igazgatóság sorsolási naptára szerint január 2-án a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság­ székházában, 9- én a XVII. kerületi Dózsa György Művelődési Házban, 16-án a XXI. kerületi Radnóti Miklós Művelődési Házban, 23-án a III. kerületi úttörő­­háziban húzzák a lottó ese­dékes heti nyerőszámait. SZÜLŐK ÉS NEVELŐK KAPCSOLATA Családi kör klubok a megyében Az idei esztendő február­jában alakultak meg me­gyénkben az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola neveléstudományi tanszéke kol­lek­t­í­v­á­j­án­ak kez­d­em­é­nyezésére az első családi kör klubok. A Hazafias Népfront me­gyei művelődéspolitikai bi­zottsága segítségével a szü­lők ezeken a foglalkozásokon a népszerű, havonta jelent­kező televíziós műsor által felvetett aktuális pedagógiai kérdéseket beszélhetik meg egymással. * találkozhatnak a nevelőmunka ismert szak- ,ér embereivel. Az éltett majd egy esz­tendő alatt az egri kezdemé­nyezés visszhangra lelt, s ma már országszerte működ­nek ilyen közösségek. Az elsők között megala­kult abasári klub vendégei voltak elmúlt napokban a tévések, akik a találkozó­ról filmet forgattak, amelyet előreláthatólag januárban láthatunk majd a képernyőn. Exportteljesítések Révben az egri gyárak Nyugodtan várják az év utolsó napjait az egri válla­latok: teljesítették export­feladataikat. Az Agria Bútorgyárban öt év alatt tízszeresére nőtt, negyvennyolcmillió forintos exporttervet teljesítettek az idén. Az utolsó bútorszállít­mány, amely még az idei teljesítéshez tartozott, no­vember végén indult útnak leendő nyugatnémet tulajdo­nosaihoz. . Két héttel­­ az év naptári vége előtt teljesült a Finom­­szerelvény gyár export terve is. A szocialista, és a tőkés szállítások egyaránt mintegy 20­ százalékkal növekedtek az idén, 5,3 millió rubelt, illet­ve 6,3 millió dollárt hozva a népgazdaságnak. Különösen a pneumatikus alkatrészek mennyisége emelkedett je­lentősen, csaknem negyven százalékkal a tavalyihoz ké­pest.­­ Ugyancsak december kö­zep­én végzett exportfelada­taival a VILAT1 is: 280 mil­lió forintos tervet teljesítet­tek. A külföldiek közül ki­emelkedő volt a ■ szovjet megrendelés — ez .sajtgyári vezérlőberendezésekre szólt. A 21 millió forintos tőkés export legjelentősebb­­ étele­ként automata állításos teke­pályák vezérlőberendezéseit készítették svájci kooperá­cióban a VILATI-nál. A fej­lődő országokban működnek majd azok a malomipari, élelmiszeripari gépek, ame­lyeknek automatákéi szintén az idén indultak el működé­si helyükre, az egri gyárból. A KAEV egri gyárában viszont az év utolsó napjai­ra is maradt munkájuk a MERT minőségellenőreinek: a már elkészült termékek utolsó szállításaira december 28—29-én kerül sor. A vál­lalati program előírásai sze­rint teljesítették a 36,5 mil­lió forintos tőkés, és a 24 millió forintos szocialista exportelőirányzatot. Mintegy hatvan bőrkivágógép került az idén az NSZK-ba, Ang­liába, és a tengerentúl orszá­gaiba, 38-at pedig a szocia­lista országok vettek meg. Ezenkívül textilipari kiké­szítőgépek, klimatizáló be­rendezések készültek az NDK-ba, Csehszlovákiába, és megkezdődtek az egri gyár­ szállításai egy hosszabb távú algériai megrendelés teljesí­tésére is. arok­SicirB­ca Scuilie-szelSílö Megszólaltak a papírdudák — „Sörbányászás” az egri Park Szállóban — A gyógymenü, korhelyleves — ... és kinek visit majd a kismalac? Szilveszter- magyar módra Szerte a megyében nagy a készülődés, mindenhol méltóképpen szeretnék bú­csúztatni az óévet, „új” fo­gadalmakkal köszönteni a következő esztendőt. Álta­lában ezek a fogadal­mak — nem dohány­zom többé, nem kártyázom, stb., stb. — csak a szilvesz­ter éjszakáján érvényesek, akkor is azzal a kikötéssel, hogy holnaptól... Megfúj­ták hát a trombitáikat a fürge szilveszteri kellék­árusok, ezzel jelt adva az óévnek a közelgő búcsúra. Minden szórakozóhelyen telt házat várnak a vendéglátók, s amit ígérnek, az nem ke­vesebb mint a vidámság. A mátrafüredi Avar Szál­lóban 450—500 vendéget várnak. Bragyova Miklós igazgató szerint két tánc­zenekar és egy cigányzene­­kar áll készen a szórakozta­tásra. A reggel ötig tartó műsor fő száma lesz a tom­bola, amelynek főnyeremé­nye — természetesen — egy élő kismalac lesz. A me­nüt összeállítók meglepeté­seket tartogatnak, annyit azonban elárulhatunk, hogy az Avar-koktél után ka­tha­ros­ töltött tojást, malacsül­tet, töltött csirkét, banánt és narancsot, parfét és kávét szolgálnak fel. A gyöngyösi Mátra Szál­lóban az utóbbi tíz évben most fordul elő először, hogy csak belföldi vendé­gek szórakoznak sziveszter éjszakáján. Nyitva tartás a hangulattól függően hajnali négy-öt óráig. Egerben a Park Szállóban összesen hat­száz vendéget várnak. Öt zenekar biztosítja a jó han­gulatot. Újdonság lesz az öt éve működő ínyencklub mű­sora a Grill-bárban. A klubtagok főszereplésével kabaréműsort és „Sörbá­nyászás” című vetélkedőt rendeznek. Osztrák, német és lengyel vendégek is részt vesznek a szilveszteri szóra­kozásban. A Kazamata Étte­remben is a tombolahúzás lesz a szilveszteri éjszaka fénypontja. A főnyeremény, az élő kismalac mellett, mintegy 40—50-féle ajándék talál majd gazdára a hetven külföldi és hár­omszázhúsz magyar vendég között.­ A Platán Étteremben Pók István üzletvezető tájékozta­tása szerint még van sza­bad asztal azok számára, akik az utolsó pillanatra hagyták a döntést. Egyéb­ként telt házra számítanak itt is, mint minden más szó­rakozóhelyen. A kétféle me­nü olyan ínyencfalatokat tartalmaz, mint a ropogós libamell, töltött tojás kaviár­ral, sonkával, szilvás le­pény. Az ígéret szerint a különböző italokból sem lesz hiány... Egy-egy ilyen vidám éj­szaka után nehéz a más­nap. A Mecset Étteremben erre is gondoltak a vendég­látók. Azon a bizonyos más­napon ugyanis „gyógydiscót” szerveznek a szilveszteri betegségre panaszkodók­­nak. A menü slágere termé­szetesen a korhelyleves lesz, ám azok, aki a kutyaharapást szőrivel kívánják gyógyíta­ni, szintén nem fognak csa­lódni. Nyilas Tibor üzlet­vezető szerint külön gyógy­italok várják másnap az „arra rászorulókat”. Az előkészületek tehát azt bizonyítják, hogy az idén is kellemes hangulatú szil­veszter éjszakánk lesz. No­sza rajta, ragadjuk meg az alkalmat: jó szórakozást! Országosan az elmúlt 72 órában 77 személyi sérülés­sel járó közúti közlekedési baleset történt. Ebből négy halálos, 30 súlyos és 43 könnyű sérüléses kimene­telű volt. Megyénkben — szerencsére — nem volt ko­molyabb baleset. A képen látható kábelszállító teher­gépkocsi, a Volán veszpré­mi járata ugyan az árokban kötött ki, személyi sérülés azonban nem történt. (Fotó: Szabó Sándor) Dudaiskola Vasárnap hatvan résztve­vővel dudaiskola nyílt Ka­posvárott a Megyei Művelő­dési Központban. Az ország minden részéből érkeztek a népi hangszerek megszólalta­tói: vonósok, ci­­terások, dudások, klarinéto­sok, furulyások, hogy­ to­vábbképezzék magukat, fel­készüljenek az együttesek kí­séretére, önálló előadásokra. A hangszeres oktatás mellett népzeneelméleti és néprajzi előadásokat hallgatnak. * . (MTI) — NEM VOLT ÖTTALÁLA­TOS. A Sportfogadási és aj Lottóigazgatóság közli, hogy az idei utolsó játékhéten négy találatot 69 fogadó ért el, nyereményük egyenként 109 175.— forint, három talá­lata 5 484 fogadónak volt,l nyereményük egyenkén 687,— forint. A kéttalála­­tos szelvények száma 166 812, ezekre egyenként 28 forin­tot fizetnek. — NYEREMÉNYBETÉT­­KÖNYV-SORSOLÁS. A nyereménybetétkönyvek 1980.­ IV. negyedévi, 118. sorsolá­­­sát kedden délelőtt 1­1 kor rendezik az OTP ,,­­ pontjában. A sorsoláson a december 29-ig váltott és a sorsolás napján még forga­lomban lévő nyereménybe­tétkönyvek vesznek részt. — EGYSÉGESEN DÉL­UTÁN ÖT ÓRÁIG. Változás történt egyes boltok szilvesz­­t teri nyitva tartásában. Ezek szerint az áfész-üzletek. ru-1 hazaíi boltok és az iparcikk- 1 szaküzletek december 31-én,­ szilveszter napján a szoká­­­­sos hétköznapi nyitva tartás helyett egységesen 17 óráig­ állnak a vásárlók rendelke­zésére. — SZÁZKÉT ESZTENDŐ, s 1878. december 29-én szüle­tett Batki Lajosné, Novák Mária. A most 102 éves asszonyt boconádi otthoná­ban ma köszöntik a helyi községi tanács képviselői és a megyei Vöröskereszt mun­katársai. Az idős néni jó egészségnek örvend. — EGYETEMI ELŐKÉSZÍ­TŐ. Az egri Megyei Műve­lődési Központ egyetemi elő­készítőt indít az új eszten­dőben magyarból és történe­lemből a középiskolások­­ számára. — MEGYÉNK AZ UTAZÁ­SI MAGAZINBAN. Az Uta­zási magazin téli szama­ras megye kirándulóhelyeit, a Mátra és a Bükk szépségeit ismerteti.i — KERESZTREJTVÉNY­MEGOLDÁS. A december 19-i keresztrejtvényünk he­lyes megfejtése: „Hejh, ha a hó cukor volna, ez a világ milyen édes lenne!”. A he­lyes megfejtést beküldők kö­zül sorsolással egy-egy köny­­­­vet nyertek: dr. Szilárd Sándor, Gyöngyös, Gábor Judit, Nagyfü­ged, Nagy Já­nos, Füzesabony, Csengei Tímea, Eger, Dei Istvánná, Visonta. A könyveket pos­tán küldjük el. — TOVÁBB EMELKEDETT az influenzás megbetegedések­­ száma. Az Egészségügyi Mi­nisztérium közleménye sze­rint 123 ezer új megbetege­­­­dést jelentettek, ebből 18 ezret a fővárosban. A me­­­­gyék és a főváros november végétől ez ideig 240 ezer inf­luenzás megbetegedésről ad­tak számot. A víruslabora­tóriumokban az influenza A- vírus mellett influenza B-ví­­rus által okozott megbete­gedéseket is igazoltak. Mint korábban , jelentettük, me­gyénk valamennyi kórházá­nak minden osztályára ki­terjedő látogatási tilalmat rendeltek el. • KI NYERTE A FAHÁ­­ZAT? A Sportfogadási écs Lottóigazgatóság megtartot­­­­ta külön tárgynyeremény sorsolását a hivatalos ha­táridőnél egy héttel koráb­ban beérkezett, 1981. első heti és a szintén egy héttel , korábban beküldött január havi előfizetéses­­ lottószel­vények között. A főnyere­ményt, a hétvégi faházat a 63 millió 714 471 számú elő­­­­fizetéses lottószelvény tulaj­donosa nyerte. Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a Heves megyei Tanács napilapja. Főszerkesztő: FAPP JÁNOS. — Kiadja: a Heves megyei tap­adó Vállalat.. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC. — Szerkesztőség — Beer, Beloiannisz u. 3. 3301 (PL: 23.» Telefon: 13-352. 13-503. 13-644. 13-985 Gyöneyös.A kiadó ________ ... . Rézea u. 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan. Kossuth tér 8., S000 (városi tanács épülete). Telefon: 10-51 Kiadóhivatal: Eger. Beloiannisz u. 3., 3301. ,(Pf.­ 3.) Telefon: 13-301­­. 12-656. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 3».— Ft. negyedévre 00.— Ft, egy évre 360.— Ft. Előfizethető­ a hírlapkézbesítő postahivatalok­­pén­ze kézbesítőknek e* Index, 20063 — Révai Nyomda Bírt Gyáregysége. 5ser. vincellériskola n. 3. sa, igazgató! HORVÁTH jezsefnt, — HU ISSN «133—0703.

Next