Népújság, 1980. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1980-12-13 / 292. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XXXI. e­tolyam, 292. szám ara. 1.2« FORINT 1980. december 13., szombat X­dmi­ratok Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Lázár György, a Miniszterta­nács Elnöke táviratban köszöntötték Kaysone Phomvihanet, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának főtit­kárát, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság miniszterel­nökét 60. születésnapja alkalmából. Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke és Nyikolaj Tyihonov, a Szovjet­unió Minisztertanácsának elnöke táviratban mondott köszö­netet Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának Losonczi Pálnak, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének és Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 63. évfordulója alkalmából kül­dött üdvözletért és jókívánságokért. Megkezdte munkáját a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusa A szakszervezeti mozgalom részese a hatalomnak, részt vesz a politika alakításában Gáspár Sándor terjesztette elő a SZOT jelentését Az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában péntek reggel 9 órakor Megkezdte tanácskozását a magyar szak­­szervezetek XXIV. kongresszusa. A négy és fél millió ma­gyar szervezett dolgozót 800 küldött képviseli, akik az el­múlt öt év eredményeit, gondjait elemzik­, s meghatározzák a további teendőket. A kongresszus alapgondolatait a ta­nácskozóterem erkélyén körbefutó feliratok fejezik ki: gaz­daságunk fejlődése életszínvonalunk alapja! Együtt gondol­kodni, együtt cselekedni! A békéért, a szocializmusért, a társadalmi haladásért! A tanácskozáson meghívott vendégként részt vesznek a termelő munkában élenjáró dolgozók, szocialista brigádveze­tők, a művészeti és tudományos élet ismert személyiségei, a szakszervezeti mozgalom veteránjai, és ott vannak az álla­mi és társadalmi élet képviselői. A kongresszuson képvisel­teti magát csaknem 40 ország szakszervezeti mozgalma és több nemzetközi szervezet, köztük a Szakszervezeti Világ­­szövetség. Az elnökségben foglalt helyet Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, Mé­hes Lajos ipari miniszter, Németh Károly, a Központi Bi­zottság titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai és Brutyó János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke. A kongresszust Földvári Aladár, a SZOT elnöke nyitot­ta meg. Üdvözölte a tanácskozás résztvevőit, majd javasla­tára egyperces néma felállással megemlékeztek a szakszer­vezeti mozgalomnak a legutóbbi kongresszus óta elhunyt kiemelkedő harcosairól. Kegyelettel emlékeztek Pjotr Tyi­­mofejevics Pimenovra, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elhunyt titkárára, Frantisek Zupkára, a Cseh­szlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom Központi Ta­nácsának elnökére, Dusán Petrovics Shanere, a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsának elnökére, Luis Figuerolára, a Chilei Dolgozók Egységközpontjának elnökére. Földvári Aladár megnyitó beszédében rámutatott, hogy az elmúlt öt esztendő — sikereivel és gondjaival — fontos szakasza volt nagy nemzeti programunk, a fejlett szocialista­­ társadalom építésének. Népünk jó törekvéssel és akarással, eredményesen dolgozott, alkotott. Szólt arról, hogy a szak­­szervezeti mozgalom egyre növekvő szerepet tölt be a társa­dalmi életünkben: felelős részese a politika átfogó alakí­tásánál, és végrehajtásának egyaránt. Szervezi és mozgósítja négy és fél milliós tagságát a gazdaság- és társadalomépítő munkára, és ezzel szerves egységben képviseli, védi érdekei­ket. Ezután a küldöttek egyhangúlag elfogadták a kongres­­­szus napirendjét. Ennek értelmében értékelik a XXIII. kongresszus óta végzett munkát, megszabják a további fel­adatokat, s döntenek az alapszabály módosításáról, megvi­tatják a számvizsgáló bizottság jelentését, s végül megvá­lasztják a Szakszervezetek Országos Tanácsát és a számvizs­gáló bizottságot.­­ Egyhangúlag megválasztották a kongresszus titkárságát, továbbá a munkabizottságok vezetőit és tagjait. A titkársá­got Gáspár Sándor, a jelölőbizottságot Gyöngyösi István, a mandátumvizsgáló bizottságot Sim­ó Tibor, a szavazatszedő bizottságot Juhász Ottó, a határozatszövegező bizottságot Jakab Sándor, az alapszabályszövegező bizottságot Gál László vezeti. Az elnök ezután javaslatot tett a megválasztandó Szak­­szervezetekl Országos Tanácsa, valamint a számvizsgáló bi­zottság létszámára. A javaslatot egyhangúlag elfogadva a kongresszus úgy határozott, hogy a Szakszervezetek­ Országos Tanácsaim 211, a számvizsgáló bizottságba 29 tagot válasz­tanak majd meg, s arról is döntöttek, hogy a SZOT elnök­ségének 35, a titkárságnak pedig 9 tagja legyen. Ezután a kongresszus rátért az első napirendi pont tár­gyalására. Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára terjesztette elő a Szakszervezetek Országos Tanácsának jelentését a XXIII. kongresszus óta végzett munkáról és a magyar szakszerve­zetek további feladatairól, illetve szóbeli kiegészítést fűzött a SZOT írásos jelentéséhez, amit a küldöttek már korábban kézhez kaptak. Gáspár Sándor előadói beszéde Tisztelt Kongresszus! Kedves Elvtársak! A XXIII.-ik kongresszu­sunkon úgy fogalmaztuk meg feladatainkat, hogy maga­sabb szinten tudjuk segíteni társadalmi céljaink elérését, népünk, országunk boldogu­lását, szellemi és anyagi gya­rapodását. Nem új programot hirdet­tünk meg. Nem új célokat tűztünk magunk elé. A mun­káshatalom erősítése, a dol­gozók érdekeinek képvisele­te és védelme mindig alap­vető feladata, hivatása volt és marad a szakszervezeti mozgalomnak. A számvetést az elmúlt öt esztendő munkájáról elvégez­tük. Ezt az írásos jelentés tartalmazza. A társadalmi helyzet általános elemzése nem feladatunk, ezt megtet­te pártunk XII. kongresszu­sa. Ezzel az elemzéssel mi egyetértünk. Azt kell most számon kér­ni önmagunktól, hogy mi­lyen színvonalon, milyen hatásfokkal dolgoztunk? Eleget tettünk-e a társa­dalom életében betöltött, egyre növekvő szerepünk­nek? Tudjuk e képviselni tagságunk érdekeit, törek­véseit? Megítélésünk szerint a szakszervezeti mozgalom Magyarországon olyan poli­tikai, jogi és mozgalmi lehe­tőségekkel rendelkezik, ame­lyek biztosítják, hogy eleget tudjon tenni a növekvő kö­vetelményeknek. A szakszer­vezeti mozgalom elfoglalta az őt történelmileg megil­lető helyet. Részese a hata­­llannak­ és nemcsak a poli­tika végrehajtásának a se­gítője, hanem részt vesz a politika alakításában, for­málásában is. Hosszú — még ma sem befejezett — folyamat ered­ményeként kialakult a szak­szervezeteknek a párthoz, a kormányhoz, a munkásha­talomhoz való viszonya. Ez nem mindig volt rendezett. Nekünk saját történelmi ta­pasztalatunk van arról, hogy szocialista viszonyok között sem automatikusan és nem önmagától alakul ki és fej­lődik a szakszervezetek sze­repe. Ha a politikában torzulás jelentkezik — és nálunk 19­96 előtt ilyen torzulás je­lentkezett —, akkor érezteti hatását a szakszervezetek szerepének érvényesülésében is. A sajátos magyar sze­mélyi kultusz azt eredmé­nyezte, hogy a partot oly­an tulajdonságokkal ruházták fel, amelyekkel nem rendel­kezett és soha nem is ren­delkezhet. úgy vélték: képes mindent önmaga elvégezni. Formailag minden rend­ben volt. Léteztek szakszer­vezetek, de jogkör és hatás­kör nélkül. Ennek az idő­szaknak ezért az volt a sa­játossága, hogy a szakszer­vezeti mozgalom ugyanazt csinálta és ugyanúgy, mint a párt és a kormány. Ezzel a szakszervezeti mozgalom jellegtelenné, ..arcnélkülivé" vált. A Magyar Szocialista Mun­káspárt felismerte, hogy sza­kítani kell ezzel a felfogás­sal és gyakorlattal. Szocia­lista viszonyok között a tu­lajdonos a nép, a munkás­osztály. A párt, a kormány, a szakszervezet együttesen, de saját hivatásuk­­ szerint szolgálják a népet, a mun­kásosztályt, a dolgozókat. Az így kialakult munka­­megosztásnak az a következ­ménye, hogy a párt, mint ve­zető erő, tud építeni az ön­állóan dolgozó szakszerve­zetekre. Tud különböző vé­­leményeket, tapasztalatokat összegezni és ennek alapján dönteni. Ahhoz, hogy a tár­sadalom vezető ereje szinte­tizálni tudjon, különböző vé­leményekre van szüksége, amelyekből ki tudja válasz­tani a legjobbat. A vitatkozáshoz több vé­lemény kell. Nem véletlenül épült be a mi társadalmunk irányításába az az elem, hogy ma­ már a munkásosz­tály,­­ a dolgozó nép élet- és munkakörülményeit, a tár­sadalmi fejlődés egészét érin­tő egyetlen lényeges kérdés­ben sem lehet dönteni a szakszervezetek nélkül. Sem a kormánnyal való szemben állás, sem a függet­lenség nem örök kategória a szakszervezetek számára. Ez egy adott társadalmi-tör­ténelmi szakaszban érvénye­sül. Természetes a kapitalis­ta társadalomban, de nem­­természetes a szocializmus­ban. Használható a kapita­lista társadalomban, de a megváltozott­ társadalmi vi­szonyok között ez a forma már használhatatlan. A szakszervezet soha nem lehet egy adott kormány­vagy pártpolitika puszta esz­köze. Jogos és érthető, ha a forradalmi szakszervezeti mozgalom a kapitalista or­Ha vannak a szocialista társadalom fejlődésének tör­vényszerűségei — már­pedig vannak —, akkor — véle­ményem szerint — ez is kö­zéjük tartozik. Nemzetközi méretekben még ma sem csitult el, sőt mostanában felélénkült a vita arról, hogy a szakszer­vezetek a szocialista társada­lom viszonyai között milyen szerepet játszanak. Nagyon sok fogalom­ keveredik eb­ben a vitában és a viták in­dítékai is egészen különbö­zőek. Sokan érthetetlennek tart­ják, hogy a szocialista szak­­szervezetek együttműködnek az állammal. Az ilyen fel­fogást vallók számon kérik a szakszervezetek függetlensé­gét. A mi álláspontunk ez­zel a kérdéssel kapcsolatban ismert­ számokban meghirdeti és ér­vényesíteni kívánja az állam­tól és a pártoktól való füg­getlenség jelszavát. A szakszervezetek függet­lenségének jelszava itt azt jelenti, hogy a szakszerveze­tek meg akarják őrizni a munkásosztálynak, a dolgozó népnek a tőkés renddel szembeni teljes cselekvési szabadságát. A szakszervezet ellenzékisége a kapitalizmus­­ban szükségszerűen követ­kezik az osztálya ügye irán­ti elkötelezettségből. Az ellenzékiség azonban nem öncél és nem a szak­­szervezeti munka örök érvé­nyű, általános vonása. A szo­cializmus körülményei kö­zött megváltozik a hatalom jellege. Munkásállam jön létre, amely a dolgozók és a szakszervezet törekvéseivel egyező­ célok valóra váltásán munkálkodik. A szakszervezet nem ma­radhat az engesztelhetet­len és mindenáron ellen­zéki álláspontoYt. Ezzel ugyanis szembefordulna sa­ját osztálybázisával. Meg­szűnne szolgálni azt az osztályt, amely a sz­akszer­­vezetet létrehozta és élteti. A sztrájk is ezért nem lehet a szocialista társadalom épí­tésének a módszere. Nem lehet, mert minden eszköz, ami rendelkezésünk­re áll, a dolgozók helyzetét javítja, életét teszi szebbé. Az olyan igények kielégíté­sét azonban, amelyhez ma még nincs meg az anyagi vagy más lehetőség, sztrájk­kal sem lehet megoldani. Sztrájkkal nem lennénk gazdagabbak, csak szegé­nyebbek. Az ellenzékiség, a függet­lenség jelszavát a mi körül­ményeink között a szak­­szervezetek csakis mint a szocialista állammal és a kommunista párttal szem­ben álló programot érvénye­síthetnék. De mit is jelen­tene gyakorlatilag az, hogy a szakszervezetek függetle­nek legyenek? Tagadják meg talán a részvételt a döntéshozatal­ban és a társadalom ügyei­nek aktív intézésében, an­nak ellenőrzésében ? Vessék el az együttműködést a szo­cialista állammal és a töb­bi szocialista erővel, a leg­szélesebb tömegekkel ? Mondjanak le arról, hogy ne csak kívülről jövő bírá­lattal, hanem belülről, a kor­mányzat pozíciójából közvet­lenül és gyakorlatilag szól­janak bele­ a közösségi ügyek intézésébe, a dolgozók kép­viseletébe? A szakszervezetek tehát nemcsak, hogy nem lehet­nek függetlenek a munkás­hatalom politikáját megfo­galmazó és megvalósító párttól, hanem e politikát magukénak is vallják. Ha­zánkban a szakszer­v­ezeti mozgalom önállóan, de nem függetlenül végzi a maga munkáját. A szocialista tár­sadalom építésének politi­kája sajátunk is. Ezért és így elkötelezett a magyar szakszervezeti mozgalom. Tisztelt Elvtársak! A társadalom célkitűzé­sei nem közömbösek szá­munkra.’ Azokat sajátunk­nak tekintjük. Ehhez azon­ban jobban meg kell érte­ni a szakszervezetek szere­pét a fő feladatok kialakítá­sában és végrehajtásában. Nem szabad saját ma­gunk — és tagságunk — figyelmét csak a végrehaj­tásra korlátoznunk. Jobban meg kell ismerni és ki kell fejezni tagjainknak a szo­cialista társadalom építésé­vel és fejlesztésével kap­csolatos ténylegesen jelent­kező igényeit és szándékát A szocialista társadalom­ban a szakszervezetek azzal, hogy részesei a hatalomnak, korántsem alakultak át „ál­lami szervezetekké”. A szo­cialista államot és a szak­­szervezeteket a célok alap­vető azonossága köti össze, de gyakorlati funkcióik má­sok. A szocialista állam nem ellenőrzi a szakszervezetek tevékenységét, viszont az állam tevékenysége a tö­megek ellenőrzése alatt áll. Ebben a társadalmi ellen­őrzésben a szakszervezetek is részt vesznek. Az állami és a szakszer­vezeti szervek valamennyi szin­ten egyenrangú partne­rek. Alá- és fölérendeltsé­gi viszony nincs közöttük. Feladatuk együttműködni az együttes célért, és segíteni egymást. Ebben az együttműködés­ben nagy jelentőségűek­­ az iparági szakszervezetek és a miniszterek, a megyei álla­mi és szakszervezeti veze­tők tanácskozásai, vala­­­mint az igazgatók és az szb­­titkárok tárgyalásai.­ Külön ki kell emelni a kormány és a SZOT vezetőinek mint­egy húsz éve tartó rendsze­res kapcsolatát. Bevált az a (Folytatás a 2. oldalon), Társadalmi, politikai elkötelezettségünk

Next