Népújság, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-21 / 17. szám
NYOLCVANÉVES AZ MLSZ Távoli gólok: Az elmúlt napok — mint erről hét végi lapunkban is beszámoltunk már — a Magyar Labdarúgó Szövetség fennállásának 80. évfordulója megünneplésének jegyében teltek el sportéletünkben. A hivatalos megemlékezést a hét elején rendezték meg, amikor a szövetség vezetői megkoszorúzták az MLSZ és a sportág volt kiválóságainak sírját, majd később a TF aulájában ünnepi ülést tartottak, amelyen megjelent Buda István államtitkár, az OTSH elnöke és Kovács Jenő, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese is. Az ünnepi beszéd szónoka Szepesi György, az MLSZ elnöke volt, aki felidézte a nyolcvan év jelentős labdarúgó-eseményeit, amely — különösen a felszabadulás után — páratlan sikersorozatokkal is dicsekedhet. Az MLSZ elnöke végül napjaink teendőiről is szólt, mégpedig arról, hogy meg kell találni a hullámvölgyből kivezető utat, miközben feladatként jelentkezik a világbajnoki selejtező megvívása is. Ez az évforduló jó alkalomnak kínálkozik most arra is, hogy a múlt nagyságai közül — emlékeiket felelevenítve — néhányat megszólaltassunk. A téma: a távolról lőtt gól. Magyar labdarúgótól ugyanis csak a Bolívia elleni VB-selejtezőn láttunk utoljára ilyet a Népstadionban. A szakemberek emlékeit pedig most legutóbb a jugoszláv válogatott kapus, Pantelics kapuskirúgásból elért gólja ...melegítette fel. Mint kiderült, annak idején a 80 év távlatában távoli és furcsa gólok történtek a magyarok jóvoltából is. — Kapuskirúgásból magyar pályán nem láttam, nem hallottam gólról, pedig elég régen forgok ebben a sportágban — mondotta Fenyvesi László, aki 1931—1934. között volt válogatott. — Arra emlékszem, hogy a szombathelyi . Nyírő a félpályán túlról lőtt gólt Gellétnek, ez volt a legtávolabbi gól, amit valaha láttam. Gólok a félvonalon túlról — ilyenek már többször adódtak. Szusza Ferenc. 23- szoros válogatott, nemzetközileg is ritkaságszámba menő sorozatról beszélt: — Négy gólt lőttem a félpályán túlról. Az elsőt nem sokkal 1945 után szereztem, a Ferencváros ellen játszottunk Újpesten, s Csikós volt a kapus. Később, 1954-ben Tóth II-nek Szombathelyen, amikor 3—2-re nyertünk, egyet Gulyásnak, 1959-ben a Népstadionban, a Ferencváros ellen 4—1-es meccsen, s lőttem egyet a soroksári Zsiklának is, amikor 7 perc volt hátra, s ezzel a góllal győztünk 1—0-ra. Mind a négy esetben a kapus kirúgta a labdát, s félpályán túl álltam, s egyből visszalőttem felette, mellette a hálóba. Csikós Gyula ezért úgy megharagudott rám, hogy két évig nem állt szóba velem. Buzánszky Jenő, a magyar aranycsapat jobbhátvédje: — Egyszer elámultam Lantos Miska vagy 60 méterről lőtt gólján. Még 1949-ben Budapest katonaválogatottjával Pécsett játszottunk. A helyi kapus kijött a tizenhatosáig és onnan küldte előre, nagy ívben a labdát. Lantos már akkor balhátvéd volt, és saját térfelén állt, megvárta, amíg egyet pattan, azután visszaküldte, a megdermedt kapus mellett a hálóba. Machos Ferenc, válogatott csatár: — A Fiorentina ellen játszott a Vasas KK-döntőt 1962-ben. ..Angelo”, buzdítás, s ez a spanyol középcsatárnak szólt. A budapesti visszavágón Sarti, a későbbi Inter-kapus kidobta húsz méterre a labdát az egyik védőnek, én meg gyorsan mondogattam, „Angelo, Angelo”. Nem nézett fel a hang irányába, nekem adta a labdát, én meg belőttem a kint álló Sarti mellett. Ez volt a legfurcsább gól, amiben részes voltam. Megnyertük a döntőt 3—2-re... Kapustól a legnagyobb kirúgást Rapp Imrétől láttam. 1961-ben a Vasassal eljött egy dél-amerikai túrára, az ellenfél tizenhatosára rúgta ki a labdát, felhördült a nép, az újságok öles betűkkel írták, hogy ilyet még nem láttak. Szentmihályi Antal, válogatott kapus: — Pantelics gólja ritka bravúr, egyedülálló teljesítmény. Az ilyen gólhoz nem elegendő csak a jó rúgókészség, szerencse is kell. Jómagam egyébként „A kapus szerepe a modern támadójátékban” címmel írtam meg edzői szakdolgozatomat, de nem ilyen kapusgólra gondoltam. Azt fejtegettem, mennyire tudja kezdeményezni a kapus egy megfelelő irányú kiöklözéssel, kidobással, gyors indítással az ellenakció kialakulását. Száger György az 1960. évi UEFA-tornacsapat kapusa, az edzőtestület titkára: — Meghökkentő Pantelics gólja, nálunk, azt hiszem, nem kell ilyent feljegyezni, mert leszoktak a nagy kapuskirúgásokról. Nem szeretik a játékostársak és az edzők sem, mert az a lényeg, menjen rövidebbre a labda, de a csapatnál maradjon. Pedig egy jó taktikai rész is lehet a hatalmas kapuskirúgásokra épített támadás, főleg, ha van elöl egy magas jól fejelő játékos. Így operált a Vasas Szilágyi I-gyel, vagy a Benfica Torresszel. . Feledhetetlen emlék, 1953., Wembley-stadion: Magyarország— Anglia 6—3. A találkozó első pillanatai: Wright (balról) és Puskás, a két csapatkapitány, zászlót cserél, középen a játékvezető, a holland Leo Horn. (Népújság — Archív fotó) Játékvezetők edzőtáborban Hétfőn Vonyarcvashegyen, a Csepel Autógyár üdülőszállójában megkezdődött a legjobb hazai labdarúgó-játékvezetők edzőtáborozása: összesen 92 bíró gyűlt össze, közülük 19-en az NB I-es, 52-en az NB II-es, 21-en pedig az utánpótláskeret tagjai. A nyolc hiányzó igazoltan — munkahelyi, illetve tanulmányi elfoglaltsága miatt — maradt távolt. A már hagyományosnak számító közös téli felkészülés szombatig tart. Célja, a „sípos emberek” elméleti tudásszintjének és fizikai felkészültségének fokozása. Ennek megfelelően a programban mindennap két erőnléti edzés és • két szakmai előadás szerepel. Az utóbbiak témái között olyanok találhatók, mint a testi erő szabályos kihasználása, a durva játék megakadályozása, a játékvezetői hármasok együttműködése, valamint a piros és sárga kártyák helyes használata. A hétfői nehéz tesztet igen jól oldották meg a játékvezetők, de az igazi vizsga természetesen majd a tavaszi idény mérkőzésein vár rájuk. 1981. Január Sí. Téli minibajnokság Az egri városi sportfelügyelőség és a Sportlétesítmények Igazgatósága által közösen kiírt kispályás teremlabdarúgó-torna befejeződött. A férfiaknál csak a jobb gólkülönbség döntött az első helyen a Lendület javára. A nőknél a várakozásnak megfelelően, magabiztosan szintén a kórházi gárdáé lett az elsőség. Eredmények: Férfiak: az első csoportból a Kolacskovszky és a Lendület jutott tovább, a másodikból a Vendéglátó és a Dohánygyár. A négyes döntőbe hozott csoporteredmények: Lendület—Kolacskovszky 3—1, Vendéglátó—Dohánygyár 3— 1. A döntőben:Dohánygyár —Lendület 4—3, Kolacskovszky—Vendéglátó 1—1, Dohánygyár—Kolacskovszky 4—1, Lendület—Vendéglátó 7—4. A Lendület győztes csapatában a következők szerepeltek: dr. Miksi, Bertha, Kállai, Mezei, Várkonyi, Daragó, Király. A női együttes körmérkőzés -sorozatának záró eredményei: Technolux —Dohánygyár 1—1, Lendület—Berva 3—1, Berva—Dohánygyár 3—0 (mérkőzés nélkül). A végeredmény: A Lendület győztes csapatában Balázs József Szakvezető az alábbi játékosokat szerepeltette: Száva, Ballagó, Husztiné, Csányi, Vajmi, Garics, Szarvas, Kollár, Soós. A Kemény Ferenc Sportcsarnokban lezajlott küzdelemsorozat listavezetői — mint a rendezők ígérik — a vándorserleg védői lesznek, az első három helyezett együttes pedig oklevéldíjazásban részesült. A végeredmény: 1. Lendület 3 2 — 1 13-9 4 2. Dohánygyár 3 2 — 19-7 4 3. Vendéglátó 31118-93 4. Kolacskovszky 3 — 1 2 3-8 1 1. Lendület 3 3 ------- 23- 16 2. Berva 3 2 — 19-3 4 3. Technolux 3 — 12 1-13 1 4. Dohánygyár 3— 12 1-17 1 ÖKÖLVÍVÁS Papp: „Sokat várok a CSB-től” Szombaton megkezdődik az ökölvívó-csapatbajnokság, a kiemelt csoportban és a megyei versengésben egyaránt. A kiemelt CSB nyitó műsora. Szombat: Nyíregyháza, 17 óra: Vasutas—Néphadsereg, Fáy út 17., Vasas —Dózsa. Megyék közötti CSB-ben: Nyíregyháza, 11 óra: Szabolcs-Szatmár m.— Heves—Nógrád m. Vasárnap, Népliget, 16 óra: Építők— Bányász. A szakszervezeti, illetve fegyveres testületi válogatottak háza tájáról úgyszólván semmi hír sem szivárog ki. Közösen készülnek, nagy alapossággal, de hétpecsétes titok fedi, kiket küldenek majd a szorítóba. A kiírás értelmében nincs szükség arra, hogy a neveket nyilvánosságra hozzák, a régi CSB-hez hasonló módon, majd csak a mérlegelésnél derül ki, kire esett választás. A CSB-nyitány előtt igen nagy a várakozás és az érdeklődés, Papp László, a válogatott vezetőedzője is sokat vár a február 22 ig tartó tavaszi küzdelemsorozattól. — Végre nagy próbák elé kerülnek a versenyzők január, február folyamán is — mondotta a háromszoros olimpiai bajnok. — Rá kellett már jönni, hogy az ökölvívás teremsport, semmi akadálya nincs, hogy már januárban foglalkoztassuk az élvonalat és eseményt nyújtsunk a kevés sportélmény között válogatható közönségnek. Különben is, május elején már Európa-bajnokság lesz. Miként is képzelhetnénk el a megfelelő formába lendülést, ha csak úgy kényelmesen, márciusban kezdődne a versenyidény. ASZTALITENISZ Két kiemelkedő teljesítmény Egerben, a Gárdonyi Gimnázium tornatermében rendezte meg a Heves megyei Asztalitenisz Szövetség az 1981. évi ifjúsági, serdülő és újonc egyéni bajnokságot. Több mint száz volt az indulók száma. Eger, Hatvan, Gyöngyös, Recsk, Selyp, Petőfi bánya, Sírok és Istenmezeje utánpótlását láthattuk. Örvendetes, hogy az ismert utánpótlásbázisokon kívül Recsk, Selyp és Petőfi bánya eredményesen hallat magáról. A nevelő egyesületek közül igen jó benyomást keltettek az Egri Kolacskovszky újonc fiú- és az Egri Vörös Meteor leányversenyzői. Komoly nevelőmunka folyik mindkét egyesületben. Az újonc fiúk sokoldalú, fejlődőképes játékot mutattak, a VM-es lányok színvonalas, élvezetes játékot nyújtottak. Egyénileg két játékos kimagaslott a mezőnyből, a siroki Tóbik József és az egri Ádám Anita. Nemcsak eredményességükkel, kitűnő technikájukkal, jó taktikai érzékükkel, hanem magatartásukkal is. Végig fegyelmezetten, sportszerűen, higgadtan küzdöttek. Nem várt visszaesés tapasztalható a hatvaniaknál. Eredmények: Ifjúsági fiú egyes: 1. Tóbik József (Siroki Vasas), 2. Tordai János (Hatvan), 3. Máté Tibor (Hatvan) és Sas Csaba (Bélapátfalva). Ifjúsági leány egyes: 1. Ádám Anita, 2. Beniczky Magdolna, 3. Doros Zsuzsa és Bánkúty Bea (mind Egri VM). Ifjúsági fiú páros: 1. Tordai—Máté (Hatvan),2. Tóbik—Borics (Sirok), 3. Veres Csaba—Gallovics (Egri Kolacskovszky) és Zelenai —Börcsök (Egri Katonai Kollégium). Ifjúsági leány páros: 1. Ádám Anita—Beniczky (Egri VM), 2. Bánkúty—Doros (Egri VM), 3. Molnár Ágnes—Nagy Éva (Eger—Hatvan) és Fodor Éva —Bőgős Hédi (Istenmezeje) Ifjúsági vegyes páros: 1.Tóbik— Ádám Anita (Sirok—Eger), 2. Tordai—Beniczky (Hatvan—Eger), 3. Veres Csaba —Bánkúty (Kolacskovszky —Vörös Meteor), Máté— Doros (’Hatvan—Egri VM' Serdülő fiú egyes: 1. Kere' István (Selyp), 2. Kovács László (Petőfibánya), 3. Jenei Zoltán (Hatvan) és Lehner Zoltán (Recsk). Serdülő leány egyes: 1. Doros Zsuzsa, 2. Beniczky Magdolna, 3. Bánkúty Bea és Molnár Ágnes (mind Egri VM). Serdülő fiú páros: 1. Jenei Z.—Kovács László (Hatvan— Petőfibánya), 2. Bagó István —Jónás Zoltán (Hatvan— Petőfibánya), 3. Tarcsa Sándor—Vakli András (Petőfibánya) és Bőgős Tamás— Ivádi Zoltán (Istenmezeje). Serdülő leány páros: 1. Beniczky—Bánkúty (Egri VM), 2. Doros—Molnár (Egri VM) 3. Fodor Éva—Bőgős Hédi (Istenmezeje) és Nagy Éva —Kövesdi Andrea (Hatvan— Selyp). Újonc fiú egyes: 1. Kovács György (Egri Kolacskovszky), 2.Tóth Tamás (Egri Kolacskovszky), 3. Bőgős Tamás (Istenmezeje) és Bakó Csaba (Egri Kolacskovszky). Újonc leány egyes: 1. Kövesdi Andrea (Selypi Építők), 2. Lukács Éva (Mátraalji Szénbányák), Ádám Anita (Egri VM) Tóbik József (Siroki Vasas) (Fotó: Szabó Sándor) Csak röviden... Játékoscsere jött létre a Rába ETO és az NB II-es Bábolna labdarúgócsapat között. A győriek Hlagyvik Gábor 23 éves középhátvédet igazolták le a téli szünetben, cserébe ugyancsak védőjátékost adtak, Lipóth Gyulát. Mindketten már új csapatukban edzenek. ★ A Magyar Súlyemelő Szövetség országos értekezletén, a díjkiosztásnál a korábbi világbajnok Tóth Géza ismét bemutatta erejét. Négy hatalmas serleget vehetett át, az általa irányított Haladás nagyszerű eredményei jutalmául. Ismét — sorozatban harmadszor és összességében negyedszer — az évi egyesületi pontverseny legjobbjának bizonyult Haladás, végleg elnyerte legdíszesebb serlegét. ★ a a Az előzetes latolgatások szerint a tv-képernyőre is kerülő rangadóval rajtol szerdán a III. Volán Kupa nemzetközi jégkorongtorna, mely három napon keresztül péntekig bezárólag körmérkőzés formában dönt az elsőség kérdéséről. A Székesfehérvárott 17 órától kezdődő Sz. Volán—Skalica (Csehszlovák) 60 perc mindjárt eldöntheti a torna sorsát, hiszen e két legénység tűnik a legkiegyensúlyozottabbnak. A hatszor 60 percet számláló sorozaton a „rangadót” vívó két együttes mellett az V. Dózsa és a szlovák II. ligában szereplő Prievidza lép jégre. Utóbbiak szerdán szintén 17 órától a Megyeri úton csatáznak. A Madridi újságírók társaságában Juan Antonio Samaranch, a NOB spanyol elnöke úgy nyilatkozott, hogy Spanyolország szeretné megpályázni az 1992-es nyári játékokat, amelynek esztendeje az amerikai kontinens felfedezésének 500. évfordulójával esne egybe. ★ Január 25-én, vasárnap 9 órai kezdettel rendezik meg Hatvanban, a cukorgyár kultúrotthonában a megyei sakk-villámverseny ez évi mérkőzéseit. Nevezni január 22-én, déli 12 óráig lehet a megyei sporthivatal címére. A résztvevők számától függően a versenyt körmérkőzés formájában bonyolítják le. Az első három helyezett éremdíjazásban részesül. ★ Hatvanban megkezdődött a hat hétig tartó teremkupakézilabdatorna. A torna első játéknapján a férfiak mérték össze erejüket. Eredmények: Túra—Gyöngyösi Főiskola 20—14, Pásztó— Galgahévíz 24—17. Egri Forgácsoló—Gyöngyösi Főiskola 12—9, Túra—Pásztó 9—8, Galgahévíz—Gy. Főiskola 19 —10. Pásztó—Egri Forgácsoló 22—13, Túra—Sirok 22— 15, Galgahévíz—E. Forgácsoló 16—14, Sirok—Gáspár SE 13—13, Túra—Hatvani KVSC 24—18, Sirok—Egri Forgácsoló 24—24, Galgahévíz— Gáspár SE 19—11, Sirok— Hatvan 23—23, Hatvan— Gáspár SE 24—17. A legközelebbi fordulót január 25- én, 7.45 órai kezdettel bonyolítják le. A nők február 1-én lépnek először pálya- I A Népújság tippjei » 1. hétre; 1 * 12 1 « V