Népújság, 1981. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-23 / 19. szám
I téli Balatonon Sok százan keresik fel az ország legnagyobb „korcsolyapályáját", a Balatont A képen: telt ház a keszthelyi öbölben. (MTI fotó — Kiss Ferenc felv. — KS) O. Ferencné, Maklár: A gyermekek — de itt-ott a felnőttek — körében is népszerű játék lett a bűvös kocka. Unokáim mindig kérik: mama, vegyél egyet. Igen, de hol? Rokkant vagyok, de szívesen elmennék bárhová, csak tudnám, hol kaphatók. Kérem, közöljék, hol lehet beszerezni ezt a játékot? Kevés olyan játék van, mely viszonylag rövid idő alatt akkora népszerűségre tett volna szert, mint a bűvös kocka. Mivel még külföldön is nagy az érdeklődés, egyszerűen nem győzik gyártani. Mindenesetre kérésének eleget téve, továbbítottuk panaszát, s azt az ígéretet kaptuk, amint érkezik újabb szállítmány, címére utánvétellel küldenek egyet. B. B.-né, Bükkszenterzsébet: Áthelyezéssel kerültem új vállalatomhoz, még csak nem is én kerestem az új munkahelyet, új vállalatom keresett fel engem, s kikérő levelet is adtak, így munkakönyvembe áthelyezés beírás került. Ennek ellenére, hátrányos helyzetbe kerültem a bérfejlesztésnél, a törzs már a szerkesztő k a jutalomnál is, az egyéb jutalmazásnál is. Arra hivatkoztak új helyemen, hogy még csak néhány hónapja vagyok a vállalatnál. Reklamálhatok-e ezekben az ügyekben? Az áthelyezéssel történő munkaviszony-változtatás semmiképpen nem jelenthet hátrányos helyzetet a dolgozónak. Más a helyzet a törzsgárdatagsághoz kötött jutalmazásokkal. A vállalat törzsgárdaszabályzata előírhatja, hogy csak a vállalatnál töltött időt számíthatják be, — kivételt képez, ha a munkaerő-átcsoportosítás keretében került volna új munkahelyre. Tehát ha a törzsgárdaszabályzat ott töltött évekhez köt bizonyos jutalmakat, akkor arra valóban nem jogosult. Más a helyzet a nyereségrészesedésnél. Erre a vállalatnál töltött idő arányában mind a két helyen jogosult. Munkabért érintő vitában a vállalat döntőbizottságához kell fordulnia, előbb azonban ismerkedjék meg a vállalati kollektív szerződés és a törzsgárdaszabályzat idevágó pontjaival. Erről a szakszervezeti bizottságnál kaphat felvilágosítást. Vakli János, Rózsaszentmárton: Milyen lehetőségei vannak annak a dolgozónak, aki egyéves táppénzigényét már kimentette, de munkába állni változatlanul nem tud. Hová forduljon kérésével? Panaszát továbbítottuk a Társadalombiztosítási Igazgatóság gyöngyösi kirendeltségére, ugyanis amennyiben az egyéves táppénzes állomány után sem nyerte vissza munkaképességét, kérnie kell a munkaképesség-csökkenést vizsgáló bizottságtól a csökkenés mértékének megállapítását, és ezzel egyben annak elbírálását is, jogosulttá vált-e esetleg rokkantsági nyugdíjra. Mivel panaszát még továbbítottuk, türelmét kérjük. Az igazgatóság tájékoztatni fogja a továbbiakról. A Magyar Posta az „Évfordulók — események’-sorozat legújabb bélyegét előreláthatólag január 30-án adja ki. Az 1 Ft névértékű bélyeg Szántó Bélának, a Tanácsköztársaság hadügyi népbiztosának állít emléket születésének centenáriuma alkalmából. Szántó Béla harminc éve halt meg. A bélyeget Vagyóczky Károly grafikusművész rajza alapján a Pénzjegynyomda állította elő 4 100 300 fogazott és 5100 vágott példányban. — Februárban kétértékű, afrikai állatokat ábrázoló sorozat Kittenberger Kálmán neves Afrika-kutatóról emlékezik születésének 100. évfordulóján. — 175 éve született Batthyány Lajos, az első felelős magyar kormány miniszterelnöke, akit a 48-as forradalom után az osztrákok kivégeztek. A posta 1 Ft névértékű bélyeggel emlékezik az eseményről. A bélyeg Barabás Miklós festménye alapján készült. A megjelenés napján első napi bélyegzőt használnak. Ma jelenik meg az a 60 filléres, benyomott bélyegű postai levelezőlap, amely az első hazai gyártmányú postaautó üzembe állításának 75. évfordulójára emlékezik. A korabeli postaautót Csonka János tervezte. A levelezőlapot, amely a postaautót megörökíti, Varga Pál grafikusművész tervezte és az százezer példányban jelenik meg. A megjelenés napján a posta központi járműjavító telepén (Egressy u. 35— H.) 12 és 16 óra között al- Iriish helyesetés tesz. ALKALMI BÉLYEGZÉSEK: Január 1 óta — ez év december 31-ig — „Közösen gyermekeinkért” feliratú bélyegzőt használ a Fóti Gyermekváros postahivatala. — Jan. 23-án, a levelezőlap kiadása napján, a posta az Egressy utcai járműtelepén emlékbélyegzőt használ. — Jan. 24.: Nemzetközi focifarsang, Miskolc. Febr. 6.: Európa—12 asztalitenisz-verseny, Miskolc. Febr. 14—15.: Magyar Hírlap Kupa — Közalkalmazottak sakk-tömegversenye, Budapest. Jan. 26.—Febr. 1.: XVI. téli úttörő-olimpia, Salgótarján. Márc. 4.: Eocén szakmai napok, Oroszlány. Ápr. 1.: Az eocénprogram első termelő bányaüzeme — Márkushegy, Oroszlány. Ápr. 27.: Jubileumi bélyegkiállítás — 25 éves a bélyeggyűjtő kör, Oroszlány. Máj. 12.: 100 éves a Madách Imre Gimnázium, Budapest 8. (alkalmi hivatal). Máj. 16.: Emlékkiállítás — 35 éves a forint, Székesfehérvár. Máj. 20—28.: Alkotó ifjúság, országos kiállítás Budapest.★ BÉLYEGÚJDONSÁGOK: — Európa: — AUSZTRIA: Másfél millió példányban 16+8 S feláras bélyeg jelent meg az 1981-es bécsi WIPA nemzetközi kiállítás előhírnökeként. — BELGIUM: Az 50 éves Állami Rádióról 10 Ft névértékű bélyeggel emlékeztek. — BULGÁRIA: Leonardo da Vinci művei láthatók az öt értékből álló festménysoron. — ROMÁNIA: A madridi Európa-találkozót két 10—10 Leu névértékű blokk köszöntötte. — SVÁJC: Még novemberben került forgalomba „Pro Juventute 1980” felirattal négy feláras bélyeg, községi eímerek bemutatásá,val. Értékek: 20+10, 40+20, 70+30 és 80+40 tv. gerne* HORGÁSZAT Kitüntetett egyesület Lőrinciben A természeti adottság és az ember tevékeny munkája szép eredményeket teremthet, így van ez a Mátravidéki Erőmű hűtőtaván munkálkodó egyesületben, ahol szinte soha sem szünetel a horgászat. Télen-nyáron sok egyesületi, de talán még több vendéghorgász keresi fel a gátakon kialakított halfogó helyeket, és az eredmény nem marad el. A jó természeti adottság csak lehetőség, amelyet az egyesület rendszeres telepítéssel hasznosít. Különösen sokat tesz a jó fogási lehetőség érdekében Vojta János egyesületi titkár, aki már másfél évtizede vezeti az egyesületet. — Ebben az évben 4 fiú felnőtt, 54 ifi és 90 gyerek tagja van egyesületünknek. A tagjaink között örvendetesen emelkedik a nők aránya. Nagyon népszerű a lőrinci egyesület a környék és a budapesti horgászok között. A létszám azonban telített és így sajnos évente csak 10— 15 új tagot tudunk felvenni, de 10—80 kérelmet kell elutasítani. — Milyenek a fogási lehetőségek? — Az évtizedes intenzív telepítéseknek most már megjött az eredménye. A tónak igen jó a halállománya, amelyet az év végén leadott fogási naplók is bizonyítanak. A múlt évben 85 kiló volt a fogási átlag, de sok szerencsés horgász száz kiló feletti eredményről adott le naplót. Kapitális nagyságú halak úszkálnak a tó vizében. Harcsából 24, pontyból 0—8, süllőből 4—5, balinból 0—8 kilósak kerültek horogra. A környéken csak nálunk van fekete sügér, amelyből eddig 5 kilós volt a rekord. Jók a keszegfogási lehetőségek, 30—32 centis dévéreket emelnek ki a horgászok a tó vizéből. — Milyen az egyesületi élet itt Lőrinciben? — Azt hiszem, kevés egyesület mondhatja el az országban magáról, hogy reggeltől estig nyitva áll az iroda. Nálunk így van, a tó bejáratában épített horgásztanyán mindig ügyeletet tartunk. A napijegy-eladás mellett foglalkozunk a tagok problémáival. Rendszeresen egyesületi halfogó versenyeket rendezünk és részt veszünk a megyei döntőn. Múlt évben a csapatunk harmadik helyen végzett, de ifiversenyzőnk első lett, majd az országos döntőn is megállta a helyét. Tagságunk összetétele igen változatos. Foglalkozás szerint a vezérigazgatótól a bányászig majd minden foglalkozási ág megtalálható. A tagokkal kialakított jó kapcsolatunk eredményeként az utóbbi években nem volt fegyelmi probléma. Fegyelmezetlenkedők inkább a napijegyes horgászok között vannak. — A múlt évben mit tettek a halfogási lehetőségek javítása érdekében? — A rossz időjárás ellenére elvégeztük az őszi telepítéseket. Pontyból 236 mázsát, előnevelt süllőből 10 ezer darabot telepítettünk. A nyár végén 50 ezer előnevelt kispontyot vettünk a gyöngyösi egyesülettől, amelyet szintén betelepítettünk. Azt hiszem, idén a fogási lehetőségek tovább javulnak. A Mátravidéki Egyesület jó munkája elismeréséül a múlt évben megkapta a „kiváló egyesület” kitüntető címet Szabó Lajos Kérészi rejtvény Mozart 225 éve — 1756. január 30-án született Wolfgang Amadeus Mozart, minden idők egyik legjelentősebb zeneköltője. Az évforduló alkalmából ismert dalműveivel emlékezünk a zeneköltőről. VÍZSZINTES: 1. Maratással sokszorosított rajz, 5. Hunor és ...; monda szerint a hunok, illetve a magyarok ősatyja. 9. Szlovén népcsoport. 13. Az égboltozat legfényesebb csillagképe, de világmárka is. 15. A betegség jele. 16. Japán rádió- és magnómárka. 17. Klérus. 18. Bocsánat! 19. A hajlék nesze! 20. Korjelző-rövidítés. 21. Támaszt nyújt a gyalogláskor. 23. V. A. 24. M. J. 25. Afrika eleje! 26. Máriát így is szokták becézni. 28. Szigetvár hős védőjének névbetűi. 30. Nagy sikerű operája, 1786-ban mutatták be Bécsben. 35. Egybehangzó. 36. Európai vadjuh. 37. Ésszel felfogja. 38. A kör 360-ad része. 40. Erős szagú, sárga virágú félcserje. 42. Az arany vegyjele. 43. Lázcsökkentő gyógyszer. 45. A Volga két partja! 47. Kettős mássalhangzó. 49. Amikor hárman együtt muzsikálnak. 51. Kegyetlen zsarnoki római császár volt. 53. Fél perc! 54. Utolsó dalműve, bemutatója 1791-ben volt Prágában. 58. Házasság, nász. 59. Alma, a Kazah SZSZK fővárosa. 60. Város a Rajna mellett, itt kezdte meg Gutenberg a könyvnyomtatást. 61. Arab férfinév. 62. 501 római számmal. 64. Üdít egynemű betűi. 65. Hézag. 66. A ruténium vegyjele. 67. A naiv életszerelemmel megírt Szöktetés a szerájból című vígoperában az egyik szoprán szerep. 71. Téli sport. 72. Fizetésképtelenség. 73. Férfinév. 74. Kenyérgabona. FÜGGŐLEGES: 1. Rendszerint dárdahegyben végződő faragott fejfa. 2. Sóstó a Szovjetunióban. 3. Arcszín, fordítva. 4. Kétfelvonásos vígopera, a címe magyarra fordítva: Mind így csinálják. 6. A Duna egyik szakasza. 7. Híres ágyúöntő volt. 8 A nagy varázsló. 9. A német nemzeti dalmű műfajának első, halhatatlan remekműve ez az opera, mely a humánum diadalát hirdeti. 10. Felirat az angol filmek végén. 11. Néha bottal ütik. 12. Mozart számára talán a legnagyobb sikert hozó, a démoni indulatokat felidéző operája. 14. Egykori tetőfedő 16. Maró hatású folyadék. 21. Budai közlekedési csomópont névbetűi. 22. Kerek szám. 25. Régi görög városok piactere 26. Ruhát tisztít. 2,7. Sámuel angol beceneve. 29. Állam a Földközi tenger szigetcsoportján. 31 Hogyismondjam! 32. Király franciául. 33. Veszprém megyei község. 34. Egykori portugál gyarmat Elő-Indiában. 38. A madár kicsinye. 39. Ritka női név. 41. Hatalmas vita. 43. Apró. 44. Napóleon tábornokja volt. 46. Irán korábbi neve. 48 A régi görögök és rómaiak íróvesszője. 50. Egy kör innivaló. 52. Villamosok pihenőhelye. 53. Ez a virág útszéli gyomnövény. 55. Imre becézve. 56. Fontos személy volt a cséplőgépen. 57 Béke, oroszul. 63. Fehérnemű. 64. Fiatal nőstény szarvas. 67. 400 római számmal. 68. A sárkány két vége! 69. Névelő. 70. Az egyik vércsoport. H. J. Január 16-i keresztrejtvényünk helyes megfejtése. ..Misztrál, Számum. Sirokkó, Tornádó, Nemere, Hurrikán, Tájfun, Monszun, Ciklon". ★ A helyes megfejtést beküldők közül sorsolással egyegy könyvet nyertek: Nádudvary Jenőné (Eger), Szabó Mihály (Eger), Bársony vándor (Bélapátfalva), di Csata Károly (Poroszló), Pauk Jánosné (Gyöngyös). A könyveket postán küldjük ki. MAI műsorok: RÁDIÓ Kossuth rádió 8. 27 Rahmaninov: A fösvény lovag (egyfelvonásos opera). 9.35 Pöröm-pöröm Erzsike. 9.53 Lottósorsolás. 10.05 Képek és jelképek. 10.35 ötven év. Kassák Lajos versei. 10.40 Népi zene. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Gondolat. A Rádió irodalmi lapja. 11.45 Kórusok. 12.35 Hétvégi panoráma. 13.54 Bécsi vér (operettrészl.). 14.44 Magyarán szólva... 15.10 Kóruspódium. 15.27 Hobbidominó.. 16.05 Magyarország kicsiben. Árvíz után Békésben. 17.09 Láttuk, hallottuk. 17.34 Népi muzsika. 18.15 Hol volt, had nem volt. .. 18.30 Esti magazin. 19.15 Homo Ludens. 19.35 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. 21.15 Új nótafelvételeinkből. 21.30 Választóvonal. 22.15 Sporthírek. 22.20 Tíz Starker János gordonkázik. perc, külpolitika. 22.30 23.11 Richard Strauss operáiból. Petőfi rádió 8.33 Slágermúzeum. 9.23 Útiképek Brazíliából. 9.38 Daljátékokból. 9.53 Lottósorsolás. 10.00 Zenedélelőtt. 11.45 Tánczenei koktél. 12.33 Édes anyanyelvünk. 12.38 Nótamuzsika. 13.15 Gyermekeknek. 14.00 Kettőtől ötig... 17.00 Nem tudom a leckét! 17.30 Ötödik sebesség. Ifjúság — politika— kultúra. 18.33 Moszkvából érkezett. 19.03 , Dzsesszfelvételekből. 19.27 Tápéi gyékényesek. 20.00 Félóra népzene. 20.33 Rádiószínház. 21.55 Operettfelvételek. 22.25 Kellemes pihenést! Miskolc 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Pódium. Bemutatjuk a forrói citerazenekart. 17.40 Képek községeinkből. Hernádkák. 18.00 Észak-magyarországi krónika. 18.23 Lap- és műsorelőzetes. .. tej 0.00 Tévétorna. 8.05 Iskolatévé. 14.15 Iskolatévé (ism.) 16.05 A látás hatalma. A látásmód. 16.30 Egészségünkért. 16.10 Bécsi polgárok. Ziehrer-dallamok. 16.55 Párbeszéd. A fiatal házaspárokat bemutató sorozat mai házigazdái: Szacsky Mihály haditornaklub vezetője és Waigand Orsolya könyvkötőrestaurátor. 17.35 Keresztkérdés. Fejtörő játék. 18.05 Ablak (riportműsor). 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. Téli játékok (rajzfilm). 19.30 Tv-híradó. 20.00 Délta. Tudományos híradó. 20.25 Randevú. Szegvári Katalin műsora. 21.25 Bródy. Szörényi. . Könnyűzenei műsora. 21.45 Luxus-eljárás. (F. X. Kroetz Vadászat c. drámájának tévéváltozata). 23.10 Tv-híradó 3. 2. műsor 17.55 Elektromos—Metaloplastika Sabác (Jugoszlávia) Kupagyőztesek Európa Kupája férfi kézilabdamérkőzés. 19.15 Városi park (rövidfilm). 19.30 Tv- híradó. 20.00 Sanghaj expressz amerikai film. 22.15 Tv-híradó 2. 21.45 Reklám 21-51j Kertünk — udvarunk. 22.20 Testünk, A terhes nő. Micisougri 1981. január 23. penie&