Népújság, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-29 / 228. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJ­ETEK I A fegyveres erők napján Ma, szeptember 29-én ünnepeljük a magyar fegy­veres erőket, a béke és a rend védelmezőit, katoná­kat, határőröket, mun­kás­­őröket, a BM, a polgári védelem, az MHSZ dolgo­zóit, szocialista hazánk el­hivatott hazafijait, akik­ben forradalmi hagyomá­nyaink, haladó mozgalma­ink testesülnek meg. Ez a nap ugyanis az ün­neplés mellett az emléke­zés napja is. Ezen a napon egy fényes győzelem, „a ka­szára ^kapára kelt nép” ál­tal támogatott első magyar nemzeti hadsereg világra­szóló pákozdi diadalának emlékét elevenítjük fel. Azt a csatát, ahol bebizonyoso­dott, hogy a hazafias szív, a lángoló forradalmi aka­rat, az igaz ügyért való tenni akarás nem ismer le­győzhetetlen akadályt. Bi­zonyította — mint a tör­ténelemben annyiszor —, hogy a dolgozó nép, az el­nyomottak, ha sorsuk job­bításáról van szó, önfelál­dozóvá tudnak válni, ké­pesek szétzúzni az agres­­­szort. Párkozdnál az az alig pár hónapja felszabadított magyar jobbágyság győzte le a zsoldos Jellasics-sere­get, amelyiknek már volt mit megvédenie. Amikor a 48-as szabad­­ágharc hőseire, honvédjai­­ra emlékezünk, büszkén gondolunk Dózsára, Bocs­kaira, Hunyadira, az egri vitézekre, Rákóczi és Vak Bottyán kurucaira, és nem utolsósorban az 1919-es Ta­­nácsköztársaság vöröskato­náira, a Lenin-fiúkra, a II. világháború magyar partizánjaira, a fegyveres ellenállás bátor hazafijaira, az 1956-os­ ellenforradalom leverésében életüket is fel­áldozó kommunistákra. A fegyveres erők napján tisztelgünk azok előtt, akik nélkül nem lehetett volna életre hívni az új demok­ratikus sereget, akik nél­kül nem küzdhettük volna le a népellenes rendszer maradványait, akik nélkül nem védhettük volna meg határainkat, nem teremt­hettük volna meg a szocia­lista építőmunka feltételeit. Fegyveres testületei­nk a haladó hagyományok őrzé­se, a párt irányítása mel­lett internacionalista szel­lemben fejlődtek legyőzhe­­tetlenné. Fegyverzetük, har­ci technikájuk, kiképzett­ségük világszínvonalon áll, a fegyelmük szilárd, és nagy erkölcsi erővel, a nép támogatásával rendelkezik. És erre az erőre szükség is van, mert az imperia­lizmus ismét nyíltabban tá­mad. Eielrt az óceánon túl egy újabb irtózatos fegy­vert kezdenek gyártani, mert tőlünk nyugatra újabb rakétákat telepítenek. És féltjük az enyhülést is, mert tudjuk, hogy ez a tar­tós béke reményét ígérő folyamat a katonai erők egyensúlyán alapul. Ezt az egyensúlyt a Varsói Szer­ződés fegyveres erők nem engedik megbontani, mert a békét védik Ezért is kö­szönti ezen a napon fegy­veres erőit a magyar nép. A fegyveres erők tagjait köszöntötték A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa és a Mi­nisztertanács ünnepséget rendezett hétfőn a fegyveres erők napja alkalmából a Parlament kupolacsarnoká­ban­. Az ünnepség elnökségé­ben foglaltak helyet: Lo­sonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Korom Mihály, az MSZMP KB titkára, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politi­kai Bizottságának tagjai; Czinege Lajos hadseregtá­bornok, honvédelmi minisz­ter, Horváth István belügy­miniszter. Borbély Sándor vezérőrnagy, a munkásőrség országos parancsnoka. Pontosan 11 órakor kürt­szó harsant, majd a kineve­zésre és kitüntetésre felso­­rakozottak Mórocz Lajos al­tábornagy tett jelentést. Ezt követően fölcsendült a Him­nusz, majd­ Losonczi Pál mondott ünnepi köszöntőt. Losonczi Pál beszéde ele­jén az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Ta­nács és a Minisztertanács nevében szeretettel köszön­tötte szocialista hazánk vé­delmezőit, majd hangsú­lyozta, a fegyveres erők napja ma már hagyományos nemzeti ünnepünk. Egyesíti magában és jelképezd a füg­getlenségért, a szabadsá­gért és a szocialista társa­dalom megteremtéséért ví­vott harcok hősi hagyomá­nyait és sok szép erőfeszí­tését. S egyben jó alkalom arra is, hogy a hazaszeretet, a hazáért érzett felelősség örökszép példáit állítsuk fiataljaink elé. A hősi múltra emlékezett ezután és részletesen szólt napjaink valóságáról is. Ki­emelte: — A mi pártunk, kormányunk — éppen a vi­lághelyzet alakulását figye­lembe véve — a XII. kong­resszus útmutatásai alapján minden szükséges intézke­dést megtesz az­ért, hogy néphadseregünk, határőr­ségünk, rendőrségünk és munkásőrségünk helytál­­lásának, erősödésének min­den feltételét biztosítsa. Ezt követően Losonczi Pál tábornoki kinevezése­ket és kitüntetéseket adott át. A Magyar Népköztársa­ság Elnöki Tanácsa Lad­­vánszky Károly rendőr ve­zérőrnagyot altábornaggyá; Kincses Zoltán rendőr ez­redest, Kiss Lajos rendőr ezredest, dr. Kresz Gyula ezredest, Padi György ez­redest, dr. Sepsei György rendőr ezredest, Szórádi Zoltán ezredest és Terszte­­nyák András ezredest ve­zérőrnaggyá nevezte ki. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Vörös Csillag Érdemrenddel tün­tette ki megyénkből Virág László ezredest (Eger) és Vincze Sándor munkásőrt (Eger). Ugyancsak a fővárosban vette át a Haza Szolgálatá­ért Érdemrend arany fo­kozata kitüntetést dr. Pápai Sándor füzesabonyi mun­kásőr. Heves megyében, a Had­kiegészítési és Területvédel­mi Parancsnokság állami, párt- és szakszervezeti veze­tése elsőnek az elmúlt héten ünnepélyes külsőségek köze­pette fogadást adott a kato­nai szervezet nyugállományú tisztjei és polgári alkalma­zottai részére Egerben. Az egykori dolgozókat Kovács István ezredes, parancsnok köszöntötte, majd ezt köve­tően az 5. számú Általános Iskola úttörői rövid műsort adtak. Az ünnepi megemlékezés hétfőn folytatódott. Ez alka­lommal öt tartalékos tisztet léptettek elő. A honvédelmi munkában végzett eredmé­(Folytatás a 3. oldalon) Lázár György Dániába utazik Lázár György, a Minisztertanács elnöke — Anker Jörgensen, dán miniszterelnök meg­hívására — szeptember 29-én, kedden hivatalos látogatásra Dániába utazik. „Célunk: megismerni testvérmozgalmunkat** A Bolgár Hazafias Front targovistei delegációja megyénkben Régi alapokon nyugszik az a kapcsolat, amely immár szorosan fűzi össze a bulgá­riai Targoviste és Heves me­gye dolgozóit. E kapcsolatok — vallamint a mozgalmi együttműködés — további ápolásának jegyében érke­zett tegnap, hétfőn Egerbe a Bolgár Hazafias Front Tar­goviste megyei Bizottságá­nak delegációja.­ A Muszta­­fa Jumerov megyei titkár vezette küldöttséget — amelynek tagja Titko Vaszi­­lev, a Targoviste megyei bi­zottság osztályvezető-helyet­tese és Nedka Pencseva Pe­­neva, az obecsinszki bizott­ság elnöke — a budapesti Ferihegyi repülőtéren dr. Végh Miklós, a HNF megyei elnöke, valamint Mészáros Albert megyei titkár fogad­ta. Egerbe érkezésükkor a Bolgár Hazafias Front dele­gációjának tagjai látogatást tettek a megyei pártbizottsá­gon, ahol Virág Károly tit­kár fogadta a kedves vendé­geket. A baráti beszélgetésen szó esett megyénk kommunistái­nak tevékenységéről, vala­mint arról a közös munká­ról, amelyet a Hazafias Nép­front helyi bizottságaival vé­geznek. A testvér megyéből érkezett küldöttség tagjai — mint arról említést tettek — éppen erről a munkáról, il­letve a népfront propagan­datevékenységéről szeretné­nek itt-tartózkodásuk nap­jaiban tapasztalatokat gyűj­teni. A megyei pártszékházban tett látogatás után a bolgár vendégek — népfromtvezető­­ink kalauzolásával — város­nézésen­ vettek részt. Eger történelmi látnivalói, ide­genforgalmi nevezetességei közül megtekintették egye­bek között a Felszabadulás téri hősi emlékművet, jártak a Dobó téren, sétáltak a bel­városiban. ★ A targovistei küldöttség mai programja délelőtt a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságán folytató­dik, majd a nap további ré­szeiben felkeresik a besenyő­­telki komplex művelődési in­tézményt, ezt követően pedig a helyi népfron­tbizottság munkájáról tájékozódnak. életéről Virág Károly, a megyei pártbizottság titkára tájékoztatja bolgár vendégeinket a megye (Fotó: Kőhidi) MEGYESZERTE VETIK A BÚZÁT Szervezetten halad a betakarítás Napraforgó és alma exportra A múlt heti eső jól jött az őszi talaj-előkészítésre. Noha változó mennyiségről, 5—25 milliméterről számolnak be a jelentések , a csapadék meggyorsította a vető­ágykészítést. Így a földmunkák csaknem hetven szá­zalékát elvégezték már a gazdaságok, ami a tervszerű, szervezett munkát igazolja. Az eső nem zavarta a be­takarítást, emiatt nem álltak sokáig a gépek. Koós Viktor, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályvezetője ar­ról tájékoztatta a Népújsá­got, hogy a múlt héten a pé­­lyiek u­tán megyeszerte meg­kezdték a vetést. Az őszi ár­pának eddig 20 százaléka ke­rült a földekbe. A jövő évi kenyérnekvaló vetését teljes ütemben a héten kezdik meg a gazdaságok. Lapzártáig az 52 ezer hektáros­­ vetésterü­let tíz százalékán helyezték földbe a magvakat. A kedvező időjárást ki­használva jól halad az őszi betakarítás is. A burgonya túlnyomó részét már felszed­ték, az idén főleg a háztáji gazdaságok jeleskedtek ez­zel. A silókukoricának is csaknem 60 százalékát be­takarították mér, ami az ál­latok zavartalan téli ellátá­sát biztosítja majd. A nap­raforgótermés ebben az év­ben meghaladja a tervezett mennyiséget A magas olaj­­tartalmú fajtákból ugyanis többet takarítanak be a gaz­daságok. Eddig 11 ezer ton­nát értékesítettek, melynek nagy része exportra került. Ütemterv szerint veszik át a répát a gazdaságoktól a Mátravidéki Cukorgyárak­ban. Eddig a termésnek 25 százalékát szedték fel az üzemek a földekről. A meleg időjárás nyomán a nagyobb romlásveszély miatt nem tet­ték prizmákba a répát csu­pán annyit szedtek fel folya­matosan, amennyire napon­ta a cukorgyáraknak szüksé­­gük van. Alig egy hete tart Eger környékén és a Mátra alján a borszőlők teljes szürete. A fürtöknek csaknem húsz százalékát kádakba tették a múlt héten, melybe már be­kapcsolódtak a diákok is. A szakemberek elégedettek a mustok cukorfokával, de an­nál kevésbé a mennyiség­gel, miután a korábbi fa­gyok jelentős károkat okoz­tak a szőlőkben. Még csak a kezdeténél tart a kukoricabetakarítás Heves­ben. Jelenleg a korai érésű fajtákat gyűjtik a határban. A fontos takarmánynövény­ből becslések szerint több lesz a tavalyinál. A végéhez közeledik már a zöldségfé­lék szedése a hevesi homok­háton és Hatvan környékén. Az idén bőven termett para­dicsomiból és a később érett paprikából kerül még a re­keszekbe. A Gyöngyös—do­ moszlói, a Csányi és a Füzes­abonyi Állami Gazdaságok kertjeiben tart az adnnaszü­­ret. A termés nagyobb része exportra kerül. Az elmondottakból is ki­tűnik, hogy szervezetten ha­ladnak az őszi munkákkal a gazdaságok. Minden órát ki­használnak, hogy minél ha­marabb befejezhessék a ve­tést, valamint a betakarítást és biztonságba helyezzék a termést. Megyénk északi részén is megkezdődött a vetés (Fotó: Perl Márton) Elutazott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Hétfőn elutazott Budapest­ről a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége, amely a magyar országgyű­lés meghívására hivatalos, baráti látogatást tett hazánk­ban. A küldöttséget Eduard Sevardnadze, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa nemze­tiségi tanácsának képviselője, az SZKP JCB Politikai Bizott­ságának póttagja, a Grúz Kommunista Párt első titká­ra vezette. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal, az országgyűlés elnöke búcsúz­tatta. Jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió buda­pesti nagykövete.

Next