Népújság, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-14 / 241. szám
NÉPÚJSÁG, 1981. október 14., szerda 7. Színes, kétrészes, magyar—NSZK film — Rendezte: Szabó István — Főszereplő: Klaus Maria Brandauer Válogatás a film külföldi kritikáiból Minden bemutatott filmre ugyanez a kiváló képminőség jellemző, és a színészek tudásához sem férhet kétség. Összességében, amit láttunk, az a professzionalizmus iskolapéldája. (1981. május 22.) Szabó István mesterien ért ahhoz, hogy Höfgen jellemét illetően a közönség maga vonja le a kézenfekvő következtetéseket. Höfgen nem becstelen és nem áldozat, csupán túlértékeli önmagát, úgy gondolja, hogy elég intelligens, tehetséges ahhoz, hogy ügyesen alkalmazkodva kompromisszumok révén minden helyzetből hasznot húzzon. Csakhogy éppen emiatt válik a hatalom eszközévé, míg végül rádöbben, hogy nem minden megalkuvásnak van létjogosultsága. A film német és magyar színészek közreműködésével készült. Klaus Maria Brandauer Höfgen szerepében kiváló alakítást nyújt. Nem lenne meglepő, ha a filmet a nyertesek között látnánk viszont. [ rHmgaanité] (1981. május 22.) A Cannes-i filmfesztiválon ismét csak Magyarország került a figyelem középpontjába. Nemcsak a bemutatott filmek száma (öt magyar filmet mutattak be), hanem a minőség kritériuma alapján is. (1981. május 22.) A Mephisto, Szabó István legújabb filmje megerősíti a rendező tevékenységének új dimenzióját, anélkül, hogy bármilyen formában is ellentmondana kezdeti politikai állásfoglalásának. Súgos, nemes film ez, a művész felelősségéről és arról, hogyan árulják el a szerelmet azok, akik mindenek fölé helyezik a karriert és a sikert. Hatalmas alkotás, olyan, amilyent Jancsó kezdeti filmjei, a Szegénylegények és a Csend és kiáltás óta nem tett elénk a magyar filmművészet. Kommentár a történelemről, az előadásról, a színművészetről és a színész felelősségéről. (1981. május 23.) A Mephisto kivételes mű, amely egyfelől nem létezhetne Szabó István képi zsenialitása nélkül, aki nemcsak a színészekről, hanem minden tegnapi és mai művészről beszél. Másfelől nem létezhetne Klaus Maria Brandauer, a bécsi Burgtheater színészének játéka nélkül. Ha manapság a filmvásárrá átalakuló filmfesztiválokon, a legjobb szereplőnek járó díjakat nem fokoznák le egyszerű politikai aprópénzzé, Klaus Maria Brandauernek fölényesen kellene nyernie. Igen erőteljes módon kelti életre Gustav Gründgenst, aki maga is nagyszerű színész volt. Szabó István és Klaus Maria Brandauer újra visszaadják a moziba vetett hitüket, amire annál is inkább szükség van, mert az a mozi korábban gyakran túl könnyűnek találtatott. ÁLLÁS Fiatal kertészmérnök házaspár hobbitelkek kerttervezését rövid határidőre, jutányos áron, vállalja. Minden igényt kielégítünk. A választ várjuk „Táj-jellegű kertek" jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 1.______________ Délutáni takarítást és egyéb házimunkát vállal két diáklány. Érdeklődni: 17-405-ös telefon, du. « órától.____________ Fiatal férfi, szakács, elhelyezkedne Egerben, vagy Füzesabonyban. „Egy műszak" jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2._________ Kislányom mellé gondozónőt keresek. Érdeklődni lehet mindennap, délután 5-től, Nemes Lajos, Eger, Kiskanda u. B. 1, 8.____________ Bármilyen bedolgozást vállalok. „Ügyeskezű” jeligére az egri hirdetőbe. Gyors- és gépírói munkakörben elhelyezkednek, Egerben, illetve körzetében. Hétéves gyakorlattal, középiskolai végzettséggel, rendelkezem. Megkeresést írásban kérek „Gépíró" jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. INGATLAN Miskolci 1 szoba + 2 fél szobás lakásom elcserélném egri hasonlóra. Szajcz Ferenc, Miskolc II., Testvérvárosok út 16/9.________ Csebokszári 2 szobás tanácsi lakásomat elcserélném kis családi házra. „Külváros” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. 10# n.-öl telek, félkész házzal eladó. A rakacai üdülőtelepen. Érdeklődni lehet Földi Etelka, Székesfehérvár, Münnich Ferenclakótelep 21/B. m. I. Kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Eger, Lenin út 101. IV/12. Érdeklődni: egész nap. Kétszobás szövetkezeti lakás eladó. Eger, Lenin út 81/c. III. 14. Érdeklődni: 17 óra után. Garázst bérelnék, amit 1 évre előre fizetek. „Csebokszári előnyben” jeligére az egri hirdetőbe kérem. Fiatal értelmiségi házaspár albérletet keres Egerben. „Nyugalom” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. Andornaktálya, Rákóczi u. 195. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni: József A. u. 5.________ Telket, lakást vennék Egerben. „Lehetőségek” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. Elcserélném egri 1 szobas hálófülke, komfortos, földszinti tanácsi lakásomat 1, vagy másfél szobás tanácsi lakásért II. emeletig. Ajánlatokat „Őszi csere” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2.__________________ Gólya utcában garázs kiadó. Érdeklődni : Eger, Gólya u. P5. III. 15. a. Telefon: 11-620. Bútorozott szobát, fűtést adok, egyedülálló nőnek, csekély bérletet?) és segítés ellenében. Érdeklődni : 4 óra után. Eger, Bartakovics u. 2.7., saroképület._________ Kertes családi ház eladó. 250 n.-öl telekkel, azonnali beköltözéssel. Eger, Rozália u. 15. Eladó Szarvas Gábor utcai egy plusz két fél szobás öröklakás „OTP + kp” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2.__________________ Középkorú nő eltartási szerződést kötne idős férfival, vagy nővel, lakásért. Érdeklődni: 14-4B2 egri telefonon. Azonnal beköltözhetően, Mátrafüreden, a Pálosvörösmarti u. 36. sz. alatti kertes, komfortos családi ház eladó. Érdeklődni lehet: szombat, vasárnap egész nap. Kerek Tamásnál, Atkár, Alkotmány u. 37._______ Cserélnék 1 + 2 félszobás, tanácsi, távfűtéses, összkomfortos, debreceni lakást egri hasonlóra. Hortobágy u. 11. VI. emelet 38., Daróczi József. Kertes családi ház melléképülettel Gyöngyös, Kassai u. 21. eladó. Füzesabonyban 850 n.öles telek, ötszobás lakással, szőlővel, gyümölcsössel eladó. „800” jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2.___ A Zsóri-fürdőtől 3 km-re 1500 négyszögöl, részben gyümölcsös területen lakóház eladó. Érdeklődni a helyszínen: Sári János, 3377, Szihalom, Kossuth u. 114. Családi ház eladó, azonnal beköltözhető. Eger, Görög u. 14.____________________ Egerben, a Lenin úton nagyméretű családi ház eladó, irodaépületnek is alkalmas. „Közel a vasútállomáshoz” Jeligére az egri hirdetőbe. Alkotmány u. 2. 2 szobás, gázfűtéses, OTP-öröklakás eladó. Eger, Cifrakapu u. 150, H. 10. Külföldi orvos egy-, vagy kétszobás lakást bérelne Egerben. Értesítést kórház, szülészeti osztályán. Dr. Ume. Kertes családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Eger, Nagyváradi u. 8. Érdeklődni : 4. sz. alatt, 15—18-ig. Belvárosi, összkomfortos, bútorozott szobába egy hölgy lakótársat keresek társbérletbe. Eger, Szálloda u. 2/a. IV 20. Családi ház kis kerttel, Eger, Vécseyvölgy 34. alatt beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Molnár László, Verőszalala. Munkanapokon 15 órától. Kertes kis családi ház azonnal * beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Erdős, Eger, Felszabadulás tér 5. Telefon: 16-33. Garázs eladó. Érdeklődni: Eger, Zalka Máté u. 8. III. em. 20. ajtó. Irodának alkalmas helyiséget keresünk, 50 m>, vagy ennél nagyobb hasznos területtel. (Eger belvárosában, vagy közel eső helyen, hoszszabb időre.) Ajánlatokat: Szabó Józsefné, Eger, Beloiannisz u. 7. m. 1. Telefon: 15-773, este 18 után. 2 szoba-étkezős szövetkezeti lakás eladó. Eger, Kisbanda u. 2. fsz. l. Érd.: du. 5 órától. Feldebrő, Bocskai u. 14. sz. ház beköltözhetően, 1300 n.-öl telekkel, eladó. Érdeklődni Kossuth u. 11. alatt. Két és fél szobás, szövetkezeti lakás eladó. Érdeklődni: 16 órától. Eger, Szálloda u. 6. II. 2„ Horváth. JÁRMŰ 83-ig vizsgázott Trabant eladó. Ugyanott garázs kiadó. Érdeklődni: Eger: 16-011 telefonon, 18 órától. Megkímélt állapotban levő MZ 150-es eladó. Érdeklődni Papp János, Eger, Rákóczi út 32. VII. 21., de. 9 h-tól 18 hig. Mercedes 250 S friss műszakival eladó, vagy kisebb kocsit beszámítok. Érdeklődni : Eger 16-028 telefonon, 18 h után. ID frsz. Skoda S 100-as, üzemképes állapotban eladó. Eger, Orgonás tér 10. ZN rendszámú Trabant Special eladó, vagy Ladára cserélhető, megegyezéssel. Érdeklődni: Eger, Kallómalom u. 10. II. 10. Telefon: 16-544. APRÓHIRDETÉS IY-OS TRABANT, kitűnő állapotban eladó. Eger, Gárdonyi G. 27._________________ Négy és fél éves, 1300 cm’-es LADA eladó. Érdeklődni: Eger, Maklári út 73., 8—16-ig.______________ külföldi kis- és nagy -- motorkerékpáralkatrészek utánvétre is kaphatók. Németh Jánosné műszaki kereskedő, 9021, Győr, Dr. Kovács Pál u. 5, 6 éves, műszakizott TRABANT eladó. Fejes, Eger, Lenin út 117. fsz. 2._______ Zastava eladó, friss műszakival. Eger, Bajcsy-Zs. u. 1., Papp._________________ IS 412-es MOSZKVICS, műszaki vizsga előtt, eladó. Egerbocs, Szabadság u. 10. ____________________ Most műszakizott Trabant, 67 000 kmirel eladó. Noszvaj, Kossuth u. 14. sz. Jó állapotban levő, ZG és Trabant Combi eladó. Sirok, Népköztársaság út 53. sz. Gyógyszertár mellett. ÜD frsz. Trabant Limousine, 1983-ig műszakiztatva, eladó. Érdeklődni: Gyöngyöshalász, Deák F. u. 3,__________ Zsiguli 1200-as, IP rendszámú, friss műszakival, eladó. Érdeklődni: Gyöngyös, Deák F. u. 6., Kováts, 17 órától, vasárnap egész nap. ZJ-s Trabant eladó. Fiatalok érdeklődését várom, 18 óra után. Feldebrő, Kossuth u. 108. VEGYES 3 lapos gáztűzhely, palackkal eladó. Érdeklődni délután, Eger, Rákóczi út 58. 1/5. 1 db 80 cm széles műanyag ajtó eladó. Eger, Kistályai út 11. Érdeklődni du. 15 órától.________________ 4 részből álló szekrénysor, barna, 2 db fotel és 2 db heverő eladó. Eger, Faiskola u. 12. A. é. IV.l. a. ÚJ TISZA sarokétkező-garnitúra eladó. Érdeklődni Eger, Olasz u. 17. 9. a. Telefon: 10-957. Nagy virágú, eredeti, olasz, évelő szegfűpalánta, vegyes színekben, tövenként 5 Ft-ért kapható. Toronyi kertésznél, Békéscsaba, Sztraka u. 27. 110 literes új boroshordó eladó. Eger, Mikes K. 2. 6 csatornás hangkeverő eladó. Eger, Rákóczi út 40. IX. 25. _______ Eladó 200 W-os Peavey (USA) erősítő, hangfallal. Eger, Egészségház u. 31. fSzt. 1. Nutria: mogyoró- és többféle színekben, kiváló szaporaságú tulajdonságokkal rendelkező állományból kaphatók. Juhász Alfonz, Szurdokpüspöki, Szabadság út 202. Kilenc hónapos ordasfarkas fiúkutya eladó. Eger, Kisvölgy 21, Kerecsend, Fő út 18. alatt faiskolai lerakatot üzemeltet a Rákóczifalva Faiskola. Gyümölcsfák, díszfák, díszcserjék, szőlőoltványok nagy választékban kaphatók. 10 hónapos, 4 db bikaborjú, 10 db, 9 hetes malac eladó. Mezőtárkány, Rákóczi út 30. Nagy mennyiségű érett istállótrágya kis és nagy tételben eladó, ugyanitt 2 db ragyogó állapotban levő olajkályha. Érdeklődni Füzesabony, Felszabadulás út 12., délután 5 óra után, szombat, vasárnap, egész nap. AZ „EGRI CSILLAGOK” MG. TERMELŐSZÖVETKEZET NOSZVAJI SZESZFŐZDÉJE 1981. OKTÓBER 1-TŐL BÉRFŐZÉST TART. 8 és 5 dl-es szedőkád eladó. Mezőkövesd, Kölcsey F. u. 20. mozi ) EGRI VÖRÖS CSILLAG Telefon: u-888 Du. fél 4, fél 6 és 8 órakor: Dekameron Színes olasz film EGRI BRÓDY Telefon: 11-773 Du. 4, 6 és 8 órakor: Éjszaka külsőben Színes, szinkronizált francia film GYÖNGYÖSI PUSKIN Du. fél 4 és este 7 órakor: Mephisto I—II. GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Du. fél 4 és este 7 órakor: Csillagok háborúja I—II. HATVANI VÖRÖS CSILLAG Du. fél 4 és fél 6 órakor: Kopaszkutya -Este fél 8 órakor: Jöjjön el egy kávéra honánk 1 MAI MŰSOROK ( rádió ) Kossuth 8.27 Világablak. 8.56 Olvasólámpa. 9.06 Nóták. 9.44 Kis magyar néprajz. 9.49 Tarika mese, kis mese. 10.05 Diák félóra. 10.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50 Lev Oborin zongorázik ... 12.20 Ki nyer ma? 12.35 Környezetvédelem Bulgáriában. 12.55 Operaslágerek. 13.25 Dzsesszmelódiák. 14.29 Kagylózene. 15.10 Népdalok. 15.28 MR 10—14. 18.10 Kritikusok fóruma. 16.20 Brahms: f-moll zongoraötös. 17.07 Bontott flaszter. 17.32 Szimfonikus zene. 18.15 Hol volt, hol nem volt... 18.30 Esti magazin. 19.15 „Szép vagy, Alföld...” 20.25 Köztársaság tér — 1956. 21.05 Külföldi előadók magyar népdalokat énekelnek. 21.30 Megmászhatatlan piramis. 22.15 Sporthírek. 22.20 Tíz perc külpolitika. 22.30 Az Ambrosián Énekegyüttes Beethoveni kórusműveket énekel. 22.45 Színesen „látó” számítógépek. 23.00 Szimfonikus zene. Petőfi 8.05 Operettkeringők. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Idősebbek hullámhosszán. 9.28 A 04, 05. 07 jelenti. 10.00 Zera délelőtt. 11.33 A Szabó család. 12.03 Énekszóval, muzsikával. 12.33 Tánczenei koktél. 13.25 Útikalauz üdülőknek. 13.30 Labirintus. 14.00 Kettőtől fél négyig... 15.30 Múzeumi hónap. 16.00 Mindenki iskolája. 16.35 Néhány perc tudomány. 16.40 Könnyűzene. 17.00 Ötödik sebesség. 18.00 Magyarország—Svájc VB-selejtező labdarúgó-mérkőzés. 19.50 Szimfonikus könnyűzene. 20.38 Operettdalok. 21.18 Kíváncsiak klubja. 22.08 Nosztalgiahullám. 23.15 Verbunkosok, nóták. Miskolc 17.00 Hírek. Időjárás. 17.05 Részlet a Miskolci Szimfonikus Zenekar hétfői hangversenyéből. 17.30 Index: A stúdió gazdaságpolitikai magazinja (A tartalomból: Műszaki színvonal a BRG salgótarjáni gyárában — Kisiparosok nagy gondjai — Állattenyésztés és piac). — Sport — 18.00 Észak-magyarországi krónika. 18.25 Lap- és műsorelőzetes ... ( televízió ) 1. MŰSOR 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskolatévé. 9.55 Delta. 10.20 Rembrandt (Angol film). 11.45 Lehet egy kérdéssel több? 13.25 Iskolatévé. 15.40 Emberek a kér házból (Osztrák tévéfilm). 17.00 Mérlegen. Mindenki keresi a helyét és a barátait... 17.15 Természet és törvényszerűség (Szovjet rövidfilm — színes). 17.40 Magyarsvájci focimúlt... 17.50 Magyarország—Svájc VB- selejtező labdarúgó-mérkőzés. 19.45 Tévétorna. 19.50 Esti mese. Rákosi, a bajnok. 20.00 Tv-híradó. 20.30 A megsebzett bolygó. (UNEP— MTV koprodukciós filmsorozat). Egy bolygó benépesül. 20.50 Zokogó Majom (Tévéfilm). 21.45 Mesterséges színész. Greguss Zoltán. 22.45 Tv-híradó 3. 22.55 Tv-tükör. 2. MŰSOR 20.00 Tv-híradó. 20.30 A Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. 20.40 Mérlegen. Mindenki keresi a helyét és a barátait... 21.00 Fél korsó hiány. A pécsi körzeti stúdió műsora. 21.30 Tv-híradó 2. 21.50 Szemle. Társadalomtudományi körkép.