Népújság, 1981. december (32. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-06 / 286. szám

MINDENNAPI ^ ^ NYELVÜNK Egy az egyben A címbeli szólásszerű nyelvi formát ebből a szövegrészletből emeltük ki: „Legyünk önellátók egy az egyben!” (Petőfi rádió, 1981. nov. 20.). Mindennapi nyelvhasználatunkban igen gyakran ajkunkra és tollunkra vesszük még ezeket a divatos, felkapott állandósult szókapcsolatokat is: egyből, egyre megy, egyre-másra, egyettőre, egyúttal, egytől egyig, egyről kettőre jutni stb. Bizonyos beszédhelyzetekben jól teljesíthetik nyelvi szerepüket, de unos-untalan jelentkezésük már nem kívánatos. Nemcsak a mondanivaló szürkül el velük és általuk, hanem a nyelvi formálás is. A szókincs szegényítésében is ludasok lehetnek. Nyelvhasználati kényelmességből csak az idézett nyelvi alakulatokat hallhatjuk és olvashatjuk a különböző felszólalásokban és jelentésekben. Állításunkat igen gazdag példatárunk is erősítheti. Az egykettőre kifejezést felválthatják ezek a nyelvi fomák: rendkívül rövid idő alatt, nagyon hamar, igen gyorsan, hirtelen, késedelem nélkül, sebtiben stb. Az egyre-másra ebbe a rokon értelmű szósorba illleszithető bele: folytonosan, szakadatlanul, nem válogatva; átlagban, gyors egymásutánban stb. A sportnyelvből átvett egyből az újabb divatszavak közé sorolható. Miatta ezek a tartalmas és kifejezőbb szóalakok ritkábban jelentkeznek: kapásból, azonnyomban, rögtön, rögvest, váratlanul, azonnal, késedelem nélkül, tüstént, legottan, mindjárt stb. A rádió adásából idézett egy az egyben szókapcsolat helyett inkább ezekből a nyelvi formákból válogattunk volna: teljesen, egészen, tökéletesen, mindenestül, változtatás nélkül stb. Az egyre megy nemcsak a társalgási nyelvben jelentkezik igen gyakran, hanem a költői nyelvhasználatban is. Példáink is ezt tanúsítják : „Még cáfolható tán a hír. Egyre megy” (Illyés Gyula: Közügy). — „És tolult hullámhegyre hegy: /szeret? nem szeret? Egyre megy” (Lakatosi István: Három kép). Ezt az állandósult nyelvi formát is helyettesíthetik ezek a rokon értelmű kifejezések: mindegy, nem számít, se nem oszt, se nem szoroz, ugyanaz, semmiben sem különbözik; megegyező, azonos stb. Olykor használhatunk ízesebb szólár formákat is az egyre megy kikapcsolása céljából. Csak egykét jellemző példát bizonyításul: Egyet fúj vagy hajt, mint a pereces; egyik kutya, másik eb; egy fészekből való stb. Dr. Bakos József A nevelés-, az oktatásügyről beszélve hajlamosak vagyunk arra, hogy igen szőrmentén kezeljük a kényes kérdéseket a meglévő, a hathatós megoldást sürgető gondokat. Ezek közül emelünk ki most egy nagyon lényegest. A tanítók, a tanárok szólnak ugyan erről, de csak akkor, ha az újságíró némaságot ígér. Hová tűnt a fegyelem...? Iskolai gondok közelről A sokféle nyilatkozatból készítsünk most egy rövid, de kifejező „leltárt”. Mi is a pillanatnyi helyzet? Úgy tűnik — kivételek persze jócskán akadnak —, hogy az iskolák egy részében meglazult, felbomlott a rend, az elengedhetetlenül szükséges fegyelem. Ennek igazolására számos keserű példát idézhetünk. Ismerek olyan pedagógust, aki képtelen volt úrrá lenni az osztályban támadt ricsajon, zsivajon, verekedésen. Tanácstalanul álldogált, erre a gyerekek vérszemet kaptak, s most már vele játszottak fogócskát a padsorok között. Az egészben az a megdöbbentő, hogy férfiról van szó, holott az „erősebb nem” képviselői általában megbirkóznak a nehézségekkel, s határozott fellépésükkel csendet teremtenek. Kendőzés nélkül Nem jellemző ezt általánosítani azért tévedés lenne a nőkre. Óráikon sorra hangzanak el a hatástalan figyelmeztetések, olyannyira, hogy a diákok megmosolyogják, semmibe veszik ezeket. A következmény? Vége a tekintélynek, mert az illetők sírva hagyják el a tantermet, s rohannak az igazgatóhoz, valamiféle mentőövet remélve tőle. Létezik még egy közbeeső megoldás: kérik az ellenőrző könyvet, s az amúgyis foglalt szülőket terhelik a gyerekes jellegű, az önmaguk tehetetlenségéről árulkodó naiv bejegyzésekkel. Az eszükbe sem jut, hogy ilyenkor alkalmatlanságukról állítanak ki nagyon is hiteles bizonyítványt. Tévedés ne essék: nem mellőzhető az iskola és az otthon közötti kapcsolatteremtés. Ezt szolgálhatja az előbb említett füzet, de csak akkor, ha az ifjak testi és szellemi fejlődésével összefüggő fontos megjegyzésekről, közös akciókról van szó. Elgondolkodtató okok Mindebben a fő ludas az erélytelenség. Ennek számos összetevője akad. Az egyetemek és a főiskolák a felvételi vizsgákon mindmáig nem mérlegelik, nem kutatják a pályaalkalmasságot, holott ez rendkívül meghatározó mozzanat. A bajt csak tetézi az, hogy a gyakorló iskolákban töltött idő során, a tanárjelöltek nem kapnak ízelítőt — ezt semmiféle rendelkezés nem írja elő —, a fegyelmezés műhelytitkaiból, holott az idősebb, a tapasztaltabb nevelők ezekkel az ötletekkel szívesen szolgálnának. S ha már a módszertannál tartunk, akkor említsük meg azt is, hogy igen sok hallgató nem sajátítja el — módja sincs rá — a lebilincselő, a színes, a változatos, az ízes anyagközlés fortélyait. Nem túlzás, ha azt mondjuk, ezen áll, vagy dől a sikeres „szereplés”. Aki nem rendelkezik ezekkel a „színészi” kelléktárhoz hasonló eszközökkel, az bizony csak téblábol, kapkod, s belenyugszik a szinte törvényszerű kudarcba. Erre nincs semmiféle mentség, senki sem hivatkozhat arra, hogy a lányok és asszonyok képtelenek erre. Az annyira óhajtott eredmények persze csak akkor születnek meg, ha mindenki nap mint nap felkészülten lép az osztályba, ha nem feledkezik meg az állandó önművelésről, ha lépést tart a tudományok legújabb eredményeivel, ha a szellemiek bőséges tárházából válogathatja ki a pillanatnyi helyzetnek legmegfelelőbb részleteket, s ezeket az életkori sajátosságokhoz mérten tolmácsolja. Az ilyen nevelők óráira esztendők, sőt, évtizedek múltán is emlékeznek az öregdiákok, s hálásak azért az útravalóért, amit pályájuk során sokoldalúan kamatoztathattak, ami formálta karakterüket, alakította, finomította gondolkodásmódjukat. Enélkül nincs, nem lehet — pedig ez a cél —: nevelőiskola. A szárnybontogatók érdekében Az előbb soroltak egyben már jelzik a tennivalókat, megjelölik azt az egyedül járható utat, amelyen haladva a ma még aggasztó bajokat felszámolhatjuk. Természetesen nem egykettőre, hanem fokozatosan haladva. Nagyon sokat tehetnek azok a tantestületek, ahol nem ilyen viharosak a körülmények. A régen dolgozók, a munkájukat hivatásnak tekintők, az eddiginél jobban felkarolhatják a pályakezdőket, a szárnybontogatókat: ők ugyanis igénylik a támogatást, akkor is, ha ezt nem hangsúlyozzák, ha ezt nem kérik, mert attól tartanak, hogy önérzetük csorbulna. Ha egyenrangú partnerként kezelik őket, ha bölcsebbek megértésével kínálják a „mankókat”, akkor megjegyzik az okos javaslatokat, s egy-egy sajátos helyzetben ki is próbálják azokat, méghozzá továbbfejlesztve, gazdagítva. Érdemes ezen eltöprengeni, mert a tét nagy: az annyira óhajtott, a most még lazuló rend és fegyelem léte, a nevelő, oktató tevékenység mind hatékonyabbá formálódása. .. Pécsi István Jogértelmezési lábjegyzetekkel Új közgazdasági, jogi A közgazdasági és jogi szakirodalomban több újdonság jelenik meg az év utolsó heteiben a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadónál. Elsősorban elméleti és gyakorlati közgazdászoknak szól Bauer Tamás Tervgazdaság, beruházás, ciklusok címmel megjelenő monográfiája, amely a három fontos területen összegezi az új elméleti eredményeket. David Clifton és David Fyffe amerikai szerzőpáros kézikönyve, a beruházási tanulmánytervek készítésének és elemzésének módszereit foglalja csokorba. Stark Antal műve a tervgazdálkodás elméleti alapjaival, a magyar tervgazdálkodás rendszerével, a gazdasági szabályozás könyvek eszközeivel, a pénzügyi politikával foglalkozik. Eörsi Gyula és Gellért György szerkesztésében megjelenik a Polgári Törvénykönyv magyarázat című munka. A hazai jogi irodalomban egyedülálló vállalkozás a PTK hatályos szabályainak értelmezésén túl ismerteti és elemzi a bírósági gyakorlatot is. — Mit szól ehhez? Már megint kifolytak a gyerekek az iskolából. — Na ne mondja! És hogy történt? — Állítólag nem csukták be rendesen a kaput. Azt mondják, legalább egy osztály kifolyt az utcára. — Szép dolog. Tudja, az én fiaméknál, hogy oldották meg, hogy elférjenek a gyerekek? Emeletes padokat csináltak. Egy régivágású, magas teremben három gyerek is elfér egymás fölött — Ez igen. De várjon csak! Hogyan tanítják őket? — Emeletes tanárral. A főiskolák már rá is álltak a képzésükre. Jövőre az egyik szak a gúlaformálás lesz a tanárképzőkön. —Az én fiam iskolájában másképp csinálják. Minden helyiséget osztályteremmé alakítanak. — Ne vicceljen! A mi iskolánkban öt éve nincs laboratórium, és a szakköri szobában a nyolcadik tanul. — Szakköri szoba... jön nekem ilyenekkel. A fiaméknál átalakították az illemhelyeket is. Szorosan préselve száz gyerek is elfér a volt férfi vécében. — Na de hogyan, szóval mi van, ha valakinek mégis. .. — Nagyon egyszerű. Minden pad háttámlájára egy zacskót szerelnek, úgy mint a repülőgépeken. Most ment ki egy delegáció Amerikába, hogy tanulmányozza a PANAM zacskóit. Állítólag azok újra felhasználhatók. — Hát... ez még mindig jobb, mintha buszoztatnák. A kollégám kislányát mindennap leviszik egy szabolcsi faluba tanulni. — Szegény gyerek. — Bár ki tudja... Most tervezik, hogy napközit rendeznek be a buszon... Napi öt órát utazik a gyerek, ezalatt tanári felügyelettel megtanulja az anyagot. — Hm. Mi lenne, ha még messzebbre vinnék? Rögtön leadhatnák a nyolc órát is útközben. — Ide figyeljen. Ez nem is rossz ötlet. Csak... minek menjenek olyan messze? Addig köröznek Budapesten, amíg véget nem ér a tanítás. Fel kell szerelni a buszt tornateremmel, mosdóval, szaktermekkel, szakköri szobával, magnóval, vetítővel, és mondja, kinek fog hiányozni az a vacak iskola? — Senkinek. És még sokat köröznie sem kell annak a busznak. Elég ha kétszer átmegy a Lánchídon és az Árpád-hídon, máris letelt az idő. — Tudja mit? Ha a busz egy helyben állna, meg lehetne spórolni a vezetőt. — Fel kell tenni bakra, hogy el ne guruljon. — Igen. És téglával szigetelni, hogy ne fázzanak télen a gyerekek. — Rá lehetne tenni néhány emeletet. — Na, látja? Megtaláltuk a megoldást. Minél több ilyen buszt kell építeni, és rögtön nem lesznek olyan zsúfoltak az iskolák. Tótisz András NÉPÚJSÁG, 1981. december 6., vasárnap Nagy díjak kis tétért? Napjainkban divatossá váltak a különböző fajta vetélkedők, így hát természetes, hogy a televízió is igyekszik kielégíteni az ilyen jellegű igényeket. Elég csak a Kapcsoltam, valamint a Lehet egy kérdéssel több? című programokat említeni. Ez önmagában jó, s a baj nem is az alapötlettel, hanem a kivitelezéssel van. Ezek a műsorok ugyanis akkor töltenék be hivatásukat, ha a játékon, a pillanatnyi szórakozáson, a kikapcsolódáson túl hasznos tudnivalókkal, maradandó ismeretekkel vérteznék fel a nézők jelentős részét. Ezzel azonban az esetek többségében adósak maradnak, s épp ezért szokványossá, modorossá, olykor kisstílűvé formálódnak. Hiányzik belőlük a folyvást újat adás, a frissítés szándéka. Az is tény, hogy a nyertesek jó néhányszor könnyen — közrejátszik ebben a műsorvezetők túlzott liberalizmusa is —, érik el a kitűzött célt, a színes tévét, illetve a tízezer forintos jutalmat. Nem kívánjuk a Sass József remek táncdalfesztivál-paródiáját idézni, ezért más példára hivatkozunk. A lelkiismeretesen dolgozó tanítók, tanárok nagy része még egy élet koronájaként sem kapja meg a kiváló pedagógus kitüntetést, amellyel tízezer forint jár. Épp ezért nem helyes kis tétekre meggondolatlanul nagy díjakat pazarolni. Emelni kell a mércét, s az okító versengéseket tegyék több fordulóssá, buktatókban, nehézségekben gazdagabbakká. Ha ez nem megy, akkor maradjon a játék, annak öröméért, a nyilvános szereplés lehetőségéért, s valamennyiünk művelődéséért... (pécsi) Bántó baki Jókai igazi mesélő, a varázslatos történetek vérbeli bűvésze, olyannyira, hogy nemcsak a fantázia iránt fogékony fiatalokat, hanem a realista szemléletű felnőtteket is leköti. Zsurzs Éva rendezői tolmácsolásában különösképp, hiszen a képi megfogalmazás kiiktatja a romantikus alkotó stílusának esetenkénti terjengősségét, bőbeszédűségét. Az író A névtelen vár című regényében is elszakad a valóságtól, de ha a történeti tényekhez. Molnár Gál Péter, a forgatókönyvíró azonban ezzel sem törődik, mert Napóleont az első részben már akkor császárként említteti a rendőrség szolgálatában álló bárónő kémkedésre kiképzett kislányával, amikor még „csak” első konzul volt. Hiányzott volna a gimnáziumi történelemórákról? Lehet, s ez eddig magánügy, ám ha milliók előtt vizsgázik alapvető ismeretekből, akkor bántó baki, olyan vétség, amelyre már a diákok is felszisszennek... Bubi (P) Becenév akkor születik, amikor az egyéniségről — akár gyerekkorában és akkor a leginkábbs színesebb kép alakul ki környezetében, mint amit a nevével érzékeltetni tudnak, így Bubi még ma is az a zenész, akit az ország közönségének a tévé most, csütörtökön egyórás műsorában tett rokonszenvessé. Köznapian Beamter Jenő, a hetedik évtized szemüveggel nézett horizontján; egyéniség, színes, gazdag élet birtokosa, akitől az együttérzést nem lehet megtagadni, amikor zenei pályájáról — és ami ezzel egyet jelent — az életéről beszél. A tévé úgy gondolta, hogy Bubi munkahelyére baráti beszélgetést hív össze, írókat, zenészeket, színészeket, művészeket, színházi szakembereket, szóval a szórakozás és a szórakoztatás olyan művelőit, akik Bubi barátainak tisztelhetik magukat. * Az elegáns vagy kevésbé elegáns „szereplőknek” az lett volna a feladatuk, hogy Bubi, azaz Beamter Jenő, pesti polgár, kitűnő zenész méltatását, stílszerűen, úgy, ahogyan erre a barát és a megértő művész képes. Ez sikerült kevésbé! Mert Bubi, a budapesti, belvárosi éjszakai élet szórakoztató zenésze, nemcsak egy Schlagwerkes, aki dobol, vibrafonon játszik, olykor énekel, zenét szerez, emlékezik. Több ennél. Mert az élete, amit a majdnem semmiből, többször a szerencse oltalmából virágoztatott ki újból, hogy zenébe és barátságokba kapaszkodhassék. Bubi olyan egyéniség, akit ma többszörösen, többszörös okból kell megbecsülnünk. Mert hisz abban, amit csinál, szereti az egész életével, érti azt, amiért lelkesedik. És ez az egyéniség azt is elviseli, ha a hozzá mérten zenei és emberi mércével törpécskébbek beveszik magukhoz „közbezenélni”, mint valakit, aki — talán nem is koránál fogva — a könnyűzene professzoraként inkább csak a hátsó ajtón jut be az országos nyilvánosság lámpái elé. Egy értékrendet mutatott most meg ez az ember. Kár lenne nem odafigyelni rá. Még az elszólásaira is! Ködetető (farkas) Hiába küzdött hát Vitrai — a szfinxeket nem sikerült megénekeltetnie ... Hiába gyürkőzött, nem árulták el a titkot. Hiába veselkedett neki újra meg újra. Ismételte, pontosította a nézők „telefonjait” a hat óriás (Szepesi, Krizsán, Mészöly, Mezey, Nyilasi és Radnai) csak sejtelmesen mosolygott, hol egymásra, hol a tv előtt ülők arcába. Hiába „fordította le” a magyar kérdéseket a magyar futball, magyar anyanyelvű „tábornokainak”, azok mintha nem is értették volna... Mikor aztán a szövetségi kapitány kifakadt és a televíziós fociközvetítések riporterét keményszívűséggel, mostohasággal vádolta meg, már alig-alig láthatták egymás arcát a beszélgetés részvevői. A stúdióban kövér, szinte áthatolhatatlan, piszkosszürke köd gomolygott, sőt át is szivárgott a készülékek képernyőin a családok otthonaiba. A csütörtök késő esti Fórum adása közben többen fuldokoltak a tehetetlen dühtől és a csalódástól. A részvevők olyan mesteriedő kerülték meg a kérdéseket, vagy feledkeztek meg azok érdekesebb részeinek megválaszolásáról, hogy az már élményszámba ment. Ezt ködrágásnak vagy ködevésnek hívják. Amikor pedig millióknak tálalják az ilyen légnemű vacsorát, azt ködetetőnek nevezik. (szilágyi)