Népújság, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-14 / 11. szám

1982. január 14., csütörtök Százötvenöt éve hunyt el Pjotr Szemjonov-Tian- Sanszkij orosz földrajztudós. 1856—58-ig az orosz—kínai ha­tárra vezető ex­pedíciót irányí­totta és ő kutatta át először a Ti­­en-San hegylán­cot. Nyolcvanöt évvel ezelőtt szüle­tett Endrejter József géplakatos, később gyárigazgató, a munkás­­mozgalom harcosa. 1918-ban be­lépett a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövet­ségébe, s 1918 decemberében részt vett a KMP salgótarjáni szerveze­tének megalakításában. A Tanács­­köztársaság idején a salgótarjáni munkászászlóalj politikai bizto­sa, akinek tevékeny szerepe volt az ellenforradalmi lázadások le­verésében. A Tanácsköztársaság megdöntése után ezért letartóz­tatták, s a miskolci rögtönítélő bíróság halálra ítélte; fogolycse­re útján 1922-ben sikerült a Szov­jetunióba kerülnie. Miután 1951- ben hazatért, egy évig a Kohó- és Gépipari Minisztériumban te­vékenykedett, 1952-től pedig előbb a Prés- és Kovácsolta­ru­gyár, majd a Dunai Hajógyár igazgatója lett. A Nap kél 7.28 órakor, nyugszik 16.18 órakor, a Hold kél 21.54 órakor, nyugszik 10.24 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon BODOG nevű kedves olvasóinkat! A latin „felix” szóból szárma­zik, melynek „boldog, termékeny, gazdag, áldott” a jelentése.­ ­ [időjárás Várható időjárás ma estig: ál­talában kevés felhő, párás, éj­szakai többfelé, napközben szór­ványosan ködös idő, zúzmarale­rakódással. Havazás nem lesz. Mérsékelt, éjszaka gyenge lég­mozgás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: az ország nagy részén —15 és —2« fok kö­zött, a vastagabb hóval borított, mélyebben fekvő részeken —25 fok körül. Legmagasabb nappali hőmér­séklet: általában —7, —12 fok között, a ködös részeken —15 fok körül. Ropog a hó... Szokatlanul hideg téli napok továbbra is arra kénysze­rítik megyénkben az utazókat, hogy számoljanak a közle­kedési eszközök késésével. A buszok és a vonatok tete­mes (20—40 percnyi) hátránnyal érkeznek meg céljaik­hoz. A mai éjszaka mínusz 20 ° C alatti rekordhidege pe­dig nem sok jóval kecsegteti a „vándorokat". Egyben fi­gyelmeztet arra is, hogy a poggyászokból a hét további részében sem maradhat ki a forró (citromos!) tea... — FOGADÓNAP. Dr. No­­vák Pálné, országgyűlési képviselő Hatvanban, a Ha­zafias Népfront városi bi­zottságának irodahelyiségé­ben (Kossuth tér 2.) január 16-án, szombaton délelőtt 9-től 11 óráig fogadónapot tart. — POSTAÓRÁK — hét­végén. Az ötnapos munka­hétre történő átállással meg­változott az Eger 1. számú Postahivatalának hétvégi nyitva tartása. Mint a Mis­kolci Postaigazgatóság ille­tékesei — egy korábbi tájé­koztatást kiegészítve — el­mondták: a megyei posta­­hivatal szombaton 8—14, vasár- és ünnepnapokon 8— 12 óra között tart nyitva. — MATEMATIKA SZÜ­LŐKNEK. Az új matemati­kai oktatás fortélyaival is­merkedhetnek meg az egri szülők hétfői napokon dél­után 5 órától az egri 9. szá­mú és 10. számú általános iskoláikban. — KIÁLLÍTÁS: Farkas András festőművész kiállí­tását tekinthetik meg az ér­deklődők január 17-től feb­ruár 15-ig a Gyöngyösi Ga­lériában. A tárlat hétfő ki­vételével naponta 10-től 16 óráig tart nyitva. — A BALESETEK meg­előzésére. A MÁV Miskolci Igazgatósága munkavédelmi versenyt hirdetett vasutas szocialista brigádjai részére. A mozgalomhoz a Hatvan— Salgótarján Pályafenntartási Főnökség nyolc szolgálati helye is csatlakozott, az el­múlt évben ezen a területen egyetlen baleset sem tör­tént. A JÉGDISZKÓ: a vila­ T1 egri gyárának szocialista brigádjai és sportkörének tagjai közösen jégpályát ké­szítettek a Faiskola utcai iro­daház mellett. Az érdeklő­dőket várja a melegedő és a pálya, ingyenesen. A vi­lágítással ellátott területen este 10 óráig zenére korcso­lyázhatnak a mozgásra vá­gyók. — ÚJ SZÁLLÓ. Nyolcvan személyes szálló készül el az év végéig Szolnok megye híres gyógyfürdőhelyén, Cserkeszőlőn. Az új létesít­ményt a gyógyforrás vizével táplálják, és mivel a helység fürdőjét főként mozgásszer­vi betegek látogatják, a földszinti részt úgy képezik ki, hogy ott kocsikkal is lehessen közlekedni a szál­ló és a medence között . CSONTVÁ­RY: Kurucz Béla filmkritikus tart elő­adást Huszárik Zoltán Csont­­váry című filmjéről ma, csütörtökön délután 6 órá­tól a gyöngyösi Mátra Mű­velődési Központban. A ren­dezvény után a résztvevők megtekinthetik a filmet. — SZABÁS-VARRÁS és gépírás. A Magyar Néphad­sereg Helyőrségi Művelődési Otthonában, Egerben idén is megtervezik a szabás-var­rás, iletve gyors- és gépíró tanfolyamot. Jelentkezni lehet személyesen vagy le­vélben is az intézmény cí­mén. — SZÁZ ESZTENDŐ. Szá­zadik születésnapját ünne­pelte Szécsény község idős lakója, Mercsák Mártonné. A községben szülésznőként dolgozott, és az évtizedek során mintegy ötezer újszü­löttet segített a világra. Egerben: felnőtt betegek részére Bajcsy-Zsilinszky utca 6. szám alatt. Telefon: 0-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nappali ügyelet: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10­ 841. Nappali ügyelet alatt kihívás nem teljesíthető. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig, a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Kossuth tér 18. szám alatti rendelőben. KÖJAL-készenlét Egerben: dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon­: 17-396, 14-496, 10-004. Ilyen még van? Először azt hittem, rosszul látok. Szomszédomhoz asz­taltársamhoz fordultam, de ő sem tudott egyebet mon­dani, mint hogy valóban megtörtént a csoda. A fiatal — minden bizonnyal tanuló éveit töltő — pincér odalé­pett az egri Domus Étterem­be betért hölgyekhez és szertartásos — Krúdy hogy örült volna — mozdulattal lesegítette kabátjukat. Étla­pot nyújtott át, majd jó ét­vágyat kívánva diszkréten távozott, helyt adva a tár­sának. Szinte megdermedtem­ napjainkban ilyet? Aztán eszembe jutott, hogy 1982. a fantasztikus vállal­kozások korszaka. Még ilyes­mi is előfordulhat. —szyA— T­si Li (MTI Fotó: Kozák Albert felvétele — KS) Együttműködés három könyvtár között minden hanglemezkedvelőnek Immár 7900 lakost szám­lál a három szomszédos köz­ség — Kál, Kompolt és Ká­polna —, ahol két együtt­működő és egy önálló könyvtár működik. Mint Boda Károlynétól, a káli könyvtár vezetőjétől megtud­tuk, a nagyközségi tanács költségvetéséből az idén mintegy 30 ezer forintért vá­sárolhatnak új könyveket Kainak, s 17 ezerért Kom­poltnak. Hasonló arányban fejlesztik ebben az esztendő­ben a kápolnai önálló könyv­tárat is, amellyel a káli- kompolti bibliotéka az együttműködés lehetőségeit keresi. Ez főként az író­­olvasó találkozók megszer­vezésére, az irodalmi estek, találkozók közös rendezésére, valamint a már működő fo­­notéka együttes használatá­ra, hasznosítására vonatko­zik. A káli könyvtár fono­­tékája jelenleg két lemez­játszóból és egy magnóból áll, s az érdeklődők csak­nem száz hanglemez zenei és irodalmi anyagából hall­gathatnak részleteket, szá­mokat A­­ lemeztár anyagai között az idegen nyelvi ok­tatást szolgáló felvételek is megtalálhatók: az angol nyelvű tankönyvet, illetve a hozzá tartozó lemezeket egy, már eredményesen tanuló csoport hasznosítja. A három könyvtár továb­bi tervei között szerepel még, hogy összehangolják az új­donságok vásárlását, így le­hetővé válik, hogy minden részleg azokat a műveket vásárolja meg, amelyre az igényeknek megfelelően a legnagyobb szükség van. Februárban, illetve március­ban a káli könyvtár vendé­ge lesz Vitai Ildikó előadó­­művész, akinek a műsorára meghívják a társközségek érdeklődő fiataljait is. Hulladékgyűjtés a mezőgazdaságban Az akció március 31-ig tart A VI. ötéves terv hulla­dékhasznosítási programjá­nak megfelelően a MÉH Tröszt az idén is meghir­dette a mezőgazdasági üze­mek és állami gazdaságok számára a vas- és színesfém­hulladék-begyűjtési akciót. A mezőgazdasági üzemek területén évről évre jelentős mennyiségű hulladék halmo­zódik fel, elsősorban a ki­selejtezett gépekből, jármű­vekből. Az eddig már bevált gyakorlathoz híven a MÉH a gyűjtési akciót az év első negyedében rendezi meg, éppen azért, mert ekkor ke­vesebb a mezőgazdasági munka, s kisebb a fuvar­eszközök igénybevétele is. A MÉH-vállalatok a vas- és fémhulladékok ellenértékét az átvétel után nyolc napon belül átutalják, s amennyi­ben a gazdaságok saját jár­műveikkel vállalják a szál­lítást, a fuvardíjat is vis­­­szatérítik. Az akció március 31-ig tart. Természetesen a MÉH-vállalatok ez idő alatt is megvásárolják a papír­­hulladékot, a teher- és sze­mélyautók elkopott vagy új­ra­futózható gumiabroncsait — beleértve a traktorok hátsó nagyméretű gumijait is, — az elöregedett akku­mulátorokat, a már nem használt műanyagfóliákat, a melléküzemágban keletke­ző műanyaghulladékot, a pa­lackozó állomásokon kise­lejtezett üvegeket, üvegtör­melékeket is. Ezek folyama­tos átadására, átvételére a gazdaságokkal szállítási szer­ződést is kötnek. Mérkőznek a nyomdászok A Kitér Nyomda alapítá­sának 100. évfordulója alkalmából országos nyom­dászvetélkedőt hirdet az Ipa­ri Minisztérium, a Nyomda­, a Papíripar és a Sajtó Dol­gozóinak Szakszervezete, a KISZ KB és a Kner Nyomda. A vetélkedő célja a fiatal, 35 éven aluli szakemberek elméleti és gyakorlati isme­reteinek növelése, felfrissíté­se, az új műszaki, technikai eljárások, berendezések meg­ismerése, valamint a politi­kai tájékozottság bővítése. A verseny elsősorban elméleti felkészültséget követel meg az ötfős csapatoktól, de le­hetővé teszi a gyakorlati és elméleti ismeretek átfogó értékelését is. Az országos döntőt Békés­csabán a Kner Nyomda 1982. október 15—16-án ren­dezi meg. A legsikeresebb versenyző csapatok 20 000, 15 000, és 5000 forintos díj­ban részesülnek. Országúton járóknak Az Útinform szerda esti jelentése szerint ország­szer­te az utak járhattak, viszont a szokatlanul nagy hideg a KPM útügyeleteinek igen sok gondot okoz. A síkosabb hegyvidéki részeken — mint például a Mátrában és a Bükk­ben — a sózás végképp hatástalan ezért bevetették a salakszórókat. Heves me­gyében az elmúlt éjjel mint­egy tizenöt-húsz kocsi szórta a salakot A 3-as út illetve az M3- as autópálya végig járható, a mellékutak viszont tovább­ra is Csúszósak Kerékpárra, kismotorra f­ej zárak, lakatok A szécsényi Blzett Zár­és Lakatgyár kísérleti mű­helyében kialakították a ha­gyományos au­tó biztonsági lakatra alapozott ,hosszú fü­lű” kerékpár- és kismotor­­kerékpár biztonsági lakatot. Az új gyártmány jóval ol­csóbb a jelenleg kapható kerékpárlakat­oknál. Egy má­sik új termékük a műanyag és acél alkatrészekből álló kulcstartó, amelyhez nincs szükség a régebben alkal­mazott réz alkatrészre, s előállítása is egyszerűbb. Az úgynevezett hárompontos bú­torzárból, amelyet koráibban importból szerzett be a bú­toripar, a minitasorozat ta­valyi sikere után, az idén mér háromszázezret gyárta­nak. Alaivítják a régi termé­kek minőségét, használati értékét is. A rászegiezős bú­torzárat például 1982-től lakkozott, nikkelezett és bar­nított kivitelben gyártják. Módosítottak is a záron, így akár jobbosként, akár ba­losként is felszerelhető. Az áldozat „hagyta cserben” az autóst Különös baleset Nem mindennapi közleke­dési baleset történt kedden este: Kápolna és Kompolt között a káli Szabó Gyula haladt Trabant típusú sze­mélygépkocsijával. Egyszer­re csak érezte, hogy a jár­mű első két kereke nekiüt­közik valaminek, gyorsan a fékpedálra, lépett Amikor megállt, és kiszállít az autó­jából, meglepetve látta, hogy egy férfi fekszik a kerekek előtt. Később kiderült, hogy 10 méteren keresztül talolta maga előtt az egyébként az úttesten fekvő Simrák Sán­dor, 37 éves kompolti la­kosi­ Szabó ezután Kápol­nára szaladt orvosért, mire azonban a doktorral és a rendőrrel együtt megér­keztek a helyszínre, az el­gázolt férfinek már hűlt he­lyét találták. A rendőrség katonák segítségével az „ál­dozat” keresésére indult, nehogy az az esetleges sú­lyos sérülése miatt a der­mesztő hidegben megfagy­jon. Vég­ül Simrák Sándort kompolti lakásában találták meg, s az egri kór­házba szállították. A balese­ti sebészet tájékoztatása sze­rint Simrák csak könnyű sérülést szenvedett, ám azzal, hogy nem nyújthattak neki elsősegélyt, sebei begyullad­tak s hosszabb ápolásra szorul A különös eset ügyében a rendőrség folytatja a vizs­gálatot. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: GYURKÓ GÉZA. Főszerkesztő-helyettes: KAPOSI LEVENTE. — Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. NOSZTICZIUS FERENC.­­ Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3., 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—350. Telefon: 13-352; 13-503; 13-644; 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 10-51. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf.: 23.). Telex: 063—349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 20062.­­ Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ.­­ HU ISSN 0135- 0705.

Next