Népújság, 1982. június (33. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-20 / 143. szám
NÉPÚJSÁG, 1982. június 20., vasárnap Nem voltam jelen a magyar válogatott taktikai értekezletén pénteken délután, de annyit biztosan tudok, hogy Mészöly Kálmán szövetségi kapitány nem a négy évvel korábbi vereségért való visszavágásra készítette fel csapatát az argentinok ellen. Ez már az összeállítás ismeretében gyanítható volt. Védőfalunk elé csaknem még egy védősort állított fel középpályásokból, személyre szabott emberfogással, így akarván betömni a védelemben már a Salvadorral játszott találkozón is megmutatkozó réseket. Döntetlent akart kicsikarni, mert az már óriási lépéselőnyt jelentett volna számunkra Argentínával szemben. Nyilván bízott abban is, hogy az így megcsonkított, kéttagú csatársor, Nyilasi támogatásával, egy gólocskát csak összehoz majd. Mészöly számításait Menotti legénysége keresztülhúzta. — Bezzeg, ha három csatárral kezdünk!... Ha a védelem mái összetételben szerepel!... Ha mi támadunk és meglepjük Argentínát!... Ha ... Hány és hány ehhez hasonló gondolatot vetettek fel focirajongó honfitársaim a 4—1-es súlyos vereséget követő éjszakán. Magam is hajlottam a sokkoló mérkőzés hatása alatt — sőt aggódva, a találkozó előtt is — arra, hogy megoldjam a megoldhatatlant a szövetségi kapitány helyett. Csakhogy dönteni Mészölynek kellett, akkor és ott. Nem utólag, az eredmény ismeretében. Most neki is bizonyosan lenne más, talán hatékonyabb taktikai elképzelése, más hadrendje, ha újrajátszhatnánk a mérkőzést Argentínával. Bizonyosan nem ismételtetné Menotti sem azt játékosaival, amit a belgák ellen mutattak. S ennél nagyobb fiaskók is akadtak már Spanyolországban, gondoljunk a spanyolok, a németek, a peruiak, majd éppen ellenük, az olaszok kisiklására. Ez bennünket nem vigasztal. Felcsillant reményeink halványodni látszanak. De nem felejthetjük el, hogy kitűnő sportemberek halványították: Maradonáék, akik egy kellemetlen vereség hatása alól felszabadulva, nagyszerű, látványos, lendületes játékkal rukkoltak ki — sajnos, éppen a mieink ellen. Nekik már csak ez a lehetőség maradt, mégsem görcsösen, fogcsikorgatva, hanem minden erejüket latba vetve, minden idegszálukkal összpontosítva is, ötletgazdag rohamokkal kényszerítették megadásra együttesünket. Nem vágtunk vissza a négy év előtti vereségért, mert nem arra készültünk. Tovább szerettünk volna jutni döntetlen eredménnyel, csakhogy ehhez is bátrabb, harcosabb, támadóbb szellemű játékra lett volna szükség. Nem tudom, milyen érzésekkel álltak ki az algériaiak az NSZK félelmetes gárdája elé. De hogy előttük sem tornyosult nagyobb feladat, mint ami most a belgák ellen készülő magyar válogatottra vár, az bizonyos. Jó lenne addig ellesni a VB „kis" csapataitól a bátorságot, a töretlen hitet, hogy nincs lehetetlen. Virágh Tibor Labdarúgó VB Menotti kontra Mészöly A szakvezetők véleménye az Argentína—Magyarország (4—1) mérkőzés után: Cesar Menotti (Argentína) — Sikerült megvalósítani a taktikánkat, és bekövetkezett az a győzelem, amelyet annyira vártunk és amelyre oly nagy szükségünk volt. Jól ismertük a magyarok játékát és tökéletesen felkészültünk ellenük. Megleptük őket lendületes támadásainkkal, gyorsaságban és erőben is föléjük kerekedtünk. Sikerünk egy pillanatig sem volt kétséges. Nagyon örülök az eredménynek, a javuló játéknak. Úgy érzem, jogos bizakodással tölthet el valamennyiünket a következő Maradonát árnyékként követte szünet után Garaba is. Az argentin sztár nem ijedt meg újabb „árnyékától” sem: még egy gólt szerzett. (Perl Márton tévéfelvétele) mérkőzésekre. Ami Maradonát illeti, a belgáknak sikerült semlegesíteni, a magyaroknak viszont nem volt ellenszerük. Szeretném megjegyezni hogy bár kiválóan játszott, nem ő nyerte meg a mérkőzést, mint ahogy a belgák ellen sem ő veszítette el, nálunk a csapat nyer vagy veszít. Mészöly Kálmán (Magyarország) — Mindenekelőtt gratulálok az argentinoknak. Az első 45 percben olyan játékot mutattak, hogy a világ bármelyik csapatát legyőzték volna. Első félidőben nem vált be a taktikánk, lyukak támadtak a védelemben, a középpályát sem fogták meg, csatáraink nem tudtak mit kezdeni. A második félidőre némileg már javultunk, de változatlanul kevés volt az önbizalmuk, gyávák, félszegek voltak egyesek. Elsősorban Mészárossal voltam elégedett, és a végig nagyon harcoló Nyilasival. A hátralevő mérkőzésen, Belgium ellen óriási feladat áll előttünk, megkíséreljük a jó eredmény elérését. A magyar válogatott azzal, hogy kijutott a világbajnoki döntőbe már nem várt eredményt ért el, reméljük, sikerül még szebbé tenni szereplésünket. Mundial-menetrend VASÁRNAP Gijon, 17.15 óra: NSZK—Chile (II. csoport) Bilbao, 17.15 óra: Anglia—Csehszlovákia (IV. csoport) Valencia, 21.00 óra: Spanyolország—Jugoszlávia (V. csoport) HÉTFŐ Oviedo, 17.15 óra: Algéria—Ausztria (II. csoport) Valladolid, 17.15 óra Franciaország—Kuvait (IV. csoport) Zaragoza, 21.00 óra: Honduras—Észak-Írország (V. csoport) KEDD La Coruna, 21.00 óra: Peru—Lengyelország (I. csoport) Elche, 21.00 óra: Belgium—Magyarország (III. csoport) Malaga, 21.00 óra: Szovjetunió—Skócia (VI. csoport) Szombaton a Kemény Ferenc Sportcsarnokban befejeződtek a küzdelmek a férfi kosárlabda MNK egri elődöntőjében. A kétnapos találkozó eredményei a papírformának megfelelően alakultak. A sokszoros bajnokcsapat Bp. Honvéd ezúttal is kitűnt a mezőnyből bravúros játékával, mindhárom mérkőzését megnyerte, s ezzel a teljesítménnyel csoportelsőként továbbjutott a középdöntőbe. Az Egri TANÉP együttese két mérkőzést elveszített, csak az utolsó összecsapásban, a bajaiak felett arattak győzelmet, s így a harmadik helyen végzett a gárda. E. TANÉP—Bajai SK 85— 66 (43—32). V: Szabó IV., Drahos. Egri TANÉP: Káló 9, Nádad 7, BUSÁK 20, FRANKOVICS 22, Sipeki 2. Kosárlabda MNK Cs: DEBRECENI 23, Korepta 2. Edző: Csányi Barna, Cseh Kálmán. Baja: HOSSZÚ 26, Kovács 10, PESTALITY 14, Ilcsik 4, Gorjanácz 4. Cs: Kubatov 6, Antoni 2. Edző: Kovács József. Bp. Honvéd—Pécsi VSK 97—58 (51—34). V: Ritter, Hajniss. Bp. Honvéd: Kamarás 12, KISS 38, Horváth A. 10, Gellér 7, RECSKA 21. Cs: Bencze 7, Horváth E. 2. Edző: Sárossy Elemér. PVSK: Vojtek 9, Darázs 6, KOVÁCS 22, Rab 11, Tóth 2. Cs: Solti 8. Edző: Szamosi Nándor. Pécsi VSK—Egri TANÉP 101—75 (44—29). V: Hajniss, Drahos. PVSK: Vojtek 23, Darázs 14, KOVÁCS 26, RAB 22, Tóth 4. Cs: Solti 10, Hamarics 2. Egri TANÉP: Káló 2, BUSÁK 18, FRANKOVICS 17, Czuprák 8, NÁDAI 14. Gs: Szűcs 4, Korepta 2, Debreceni 4, Sipeki 4, Molnár 2. Bp. Honvéd—Bajai SK 99—62 (52—41). V: Ritter, Szabó IV. Bp. Honvéd: Kamarás 10, KISS 20, HORVÁTH A. 45, Gellér (—), RECSKA 17. Cs: Bencze 5, Horváth E. 2. Baja: HOSSZÚ 23, Kovács 9, Kubatov 8, Pestality (—), GORJANÁCZ 16. Cs: Antoni 2, Ilcsik 4. Az elődöntő végeredménye: 1. Bp. Honvéd 3 3 --------- 293-171 6 2. Pécsi VSK 3 2 — 1 254-253 5 3. E.TANEP 3 1 — 2 211-264 4 4. Bajai SK 3 ------ 3 209-279 3 Bravúros győzelem Eger SE—Pécsi MSC 29—?4 (11—13) NB I B-s női kézilabdamérkőzés. Eger, bervai pálya, 100 néző. V: Mihalovics, Sidó. Eger: Nácsa — Juhász 3, Lengyelné 3, Hegedűsné 6, Takácsné, Vincze 12, Honfiné 3. Cs.: Takács, Szabó, Kovács, Verebélyi 2, Káló. Edző: Hegedűs Gábor. A mérkőzés előtt Kivés Béla ajándékkal búcsúztatta el Vincze Évát, aki az NB I. es Bakony Vegyészhez igazol át. Az első játékrészben a vendégek irányították a játékot, az egriek rosszul védekeztek és három büntetőt is elhibáztak. Fordulás után szinte „megtáltosodott” az ESE, rövid idő alatt nagy előnyre tett szert és parádés játékkal bravúros győzelmet aratott a jó képességű PMSC- vel szemben. Vincze remek gólokkal búcsúzott az egri közönségtől. Szünet utáni játékáért viszont valamennyi játékos dicsérhető. Vasárnapi sportműsor Kézilabda: H. Zalka SE— Füzesabony, megyei férfi mérkőzés, Füzesabony, 17. Labdarúgás: Verpelét— Kisköre, osztályozó mérkőzés, Füzesabony, 17. MNK- mérkőzések (kezdési idő: 17 óra): Nagyréde—Petőfibánya, Besenyőtelek—Poroszló, Egerbakita—Erdőtelek, Kömlő— Kápolna, Mikófalva —Pétervására, Felsőtárkány —Mátraderecske. Ökölvívás: Serdülő és ifjúsági bajnokság, Hatvan, sportcsarnok, 10. Tömegsport: falusi dolgozók XXXI. spartakiádjának megyei döntője, Heves, 8. ( mozi ) ( rádió ) EGRI VÖRÖS CSILLAG: (Telefon: 11-888) de. 10 órakor LOLKA ÉS BOLKA A FÖLD KÖRÜL du. fél 4. fél 6 és 8 órakor EZ AMERIKA Színes, szinkronizált amerikai film. EGRI VARMOZI: hétfő kivételével mindennap, de. 10-től du. 5-ig RÖVIDFILMEK EGRI BRODY: (Telefon:11-773) 20- án, du. 4, 6 és 8 órakor POOR: TÜNÉSZ 21- én EGYSZERŰ ESET EGRI KERT: este 9 órakor DETEKTÍV KÉT TŰZ KÖZÖTT GYÖNGYÖSI PUSKIN: SZUPEREXPRESSZ Színes, szinkronizált japán kalandfilm: GYÖNGYÖSI MŰVÉSZ: 21-én, du. 5 és 7 órakor EGY ÉJSZAKA CASABLANCÁBAN GYÖNGYÖSI SZABADSÁG: de. 10 órakor ZŰRZAVAR A FELLEGEKBEN 20—21-én SZABADLÁBON VELENCÉBEN GYÖNGYÖSI KERT: este fél 9 órakor S. O. S. Concorde HATVANI VÖRÖS CSILLAG de. 10 órakor REXI: A ZENESZERZŐ 20—21-én HEGYI EMBEREK HATVANI KOSSUTH: 20- án A NAGY BALHÉ 21- én A KÉTSZÁZ ÉVES TITOK FÜZESABONY: A KERESZTAPA I—II. HEVES: 20—21-én VÍKENDHÁZ NÉLKÜL NEM ÉLET AZ ÉLET LŐRINCI: 20—21-én SZAMURÁJOK ÉS BANDITÁK 1—11. PÉTERVASARA: 20—21-én RENDŐRÖK HÁBORÚJA KOSSUTH 8.05: öt kontinens hét napja; 8.21: Énekszóval, muzsikával; 9.00: Körhinta; 10.03: Elveszett a varázsgyűrű; 11.00: Vasárnapi koktél; 12.05: Harminc perc alatt a föld körül; 12.35: Édes anyanyelvünk; 12.40: Párbaj; 12.50: Operaáriák; 13.20: Az MRT gyermekkórusa énekel; 13.29: Népi együttesek műsorából; 13.58: Így láttam Kodályt; 14.20: Gondolatjel; 15.05: Művészlemezek; 16.08: Bach: III. brandenburgi verseny; 16.18: Remekírók — remekművek — A köpönyeg; 17.05: Beszélgetés a kultúráról; 17.35: Népdalfeldolgozások; 18.15: Hol volt, hol nem volt...; 18.40: Rádiószínház — Vörös és barna; 20.11: Töltsön egy órát kedvenceivel!; 21.11: Évszázadok mesterművei; 23.08: Smetana és Dvorzsák operáiból. PETŐFI 8.05: Labdarúgó VB — Híradó; 8.15: Manóalagút (Iszlai Zoltán regénye); 8.53: Csak a jót — Gellért Oszkár versei; 9.06: Mit hallunk?; 9.30: Szivárvány; 11.00: A Magyar Rádió Karinthy-színpada — Karc; 12.10: Jó ebédhez szól a nóta; 13.00: Ez mind én vagyok!; 14.00: Újdonságainkból — Magyar táncdalok; 14.35: Táskarádió; 15.35: Poptarisznya — különkiadás; 17.26: Hatvannégy perc Yehudi Menuhinnal; 18.35: ÜtK közben, hazafelé; 20.25: A filmízlés anatómiája; 21.10: Népdalkörök pódiuma; 21.35: Örökzöld dallamok; 22.35: Honthy Hanna operettfelvételeiből; 23.15: Sporthírek — Totó; 23.20: Kellemes pihenést! MISKOLC 8.00: Kétnyelvű szórakoztató műsor — Vasárnapi krónika — Lapszemle; 8.15: Programajánlat; 8.20: Riporternapló — Múzeum a város alatt; 9.00: Táncritmusban; 9.20: Sport; 9.25: Műsorösszefoglaló; 9.30: Szlovák nyelvű műsor; 9.55: Műsorösszefoglaló és a délutáni program ismertetése; 19.30: Hírek — Időjárás — Műsorismertetés; 19.35: Mérkőzésen, versenypályán — Vasárnapi sportmagazin; 19.57: Műsorösszefoglaló és a hétfői program ismertetése. ( televízió ) 1. MŰSOR 8.50: Tévétorna; 8.55: Óvodások filmműsora — Kisfilm-összeállítás; 9.15: Játsszunk bábszínházat!; 10.00: Három vidám pionírtörténet (Szovjet filmsorozat); 11.15: Európa—Amerikai Egyesült Államok — Férfi kosárlabda-mérkőzés — A szünetben: Magyarország— Amerikai Egyesült Államok női kosárlabda-mérkőzés; 14.35: Pulzus — Könnyű, zenei panoráma; 15.20: Névtelen vár (Jókai Mór regényének tévéfilmváltozata); 16.30: Vasárnapi muzsika; 17.30: Műsorainkat ajánljuk; 17.55: Lehet egy kérdéssel több?; 18.40: Tévétorna; 18.45: Esti mese — Macskavacsora; 19.00: A HÉT...; 19.50: Hírek; 19.55: Piszkos pénz — Ausztrál tévéfilmsorozat; 20.50: Telesport — Labdarúgó VB — Spanyolország—Jugoszlávia mérkőzés — Közvetítés Valenciából; 22.55: Hírek; 2. MŰSOR 17.05: Labdarúgó VB —Anglia—Csehszlovákia; 19.00: A HÉT... ; 19.50: Hírek; 19.55: Haydn szimfóniái; 20.50: Festett egek — Játék a nappali álmokról. Ádám, a 28 éves mérnök két éve dolgozik a szerszámgyárban és ez a harmadik íróasztala. Magánéleti és munkahelyi sikertelenségeit Ádám úgy billenti helyre, hogy elképzelt jelenetekkel szórakoztatja magát, ily módon korrigálva mindazt, amit az életében elrontott. Találkozása Júliával azonban kíméletlenül szembesíti a valósággal... HÉTFŐ KOSSUTH 8.25: Népdalok; 9.00: A hét zeneműve — Verdi: Rigoletto; 9.30: A hét költője — Somlyó Zoltán; 9.40: Ki kopog?; 10.05: Nyitnikék; 10.35: Schubert: II. szimfónia; 11.05: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara énekel; 11.20: „Megérett a búza...”; 11.40: Szép remények — Folytatásos rádiójáték; 12.30: Ki nyer ma?; 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak; 13.00: Érdekességek a Vas megyei zenei hetek műsorából; 14.33: Magyar irodalmi arcképcsarnok; 14.54: Édes anyanyelvünk; 15.05: Északnyugati átjáró; 16.07: Kóruspódium; 16.30: Világablak 17.10: Kodály-művek legszebb hangfelvételeiből; 17.55: Bemutatjuk új fúvósfelvételeinket; 18.15: Hol volt, hol nem volt...; 18.30: Esti magazin; 19.15: Négyszáz év... és egy nap; 20.15: Aranylemezek... 1962—1963; 21.20: Negyedszázad iránytűje; 22.15: Sporthírek; 22.20: Tíz perc külpolitika; 22.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót — Szegedi Anikó zongorázik; 23.35: Operaáriák. PETŐFI 8.05: Rátonyi Róbert énekel; 8.35: Figyelmébe ajánlom... ; 8.50: Slágermúzeum; 9.50: A technika és az ember; 10.00: Zenedélelőtt; 12.00: Nóták; 12.35: Kis magyar néprajz; 12.40: Tánczenei koktél; 13.25: Éneklő ifjúság; 12.35: Erdei jelenetek; 14.00: Kettőtől ötig...; 17.00: Ki hogyan oldja meg?; 17.30: Ötödik sebesség; 18.35: Hang adó; 19.30: Tip-top parádé; 20.00: Nóták; 20.35: Indiánok, romantika nélkül; 21.10: Két balettszvit; 22.05: Hervé operettjeiből; 22.32: Rádiószínház — A salamancai barlang (Cervantes közjátéka); 23.15: Sporthírek; 23.20: Nóták. MISKOLC 17.00: Hírek — Időjárás — Műsorismertetés; 17.05: Hétről hétre, hétfőn este — Zenei magazin. Telefonügyelet: 35-510. Közben: El szeretném mondani. Gyárfás Imre jegyzete — Válaszolunk hallgatóink leveleire — Sport; 18.00: Észak-magyarországi krónika (Munkavédelmi eszközök gyártása a Salgó Szövetkezetben — Borsodi és hevesi határszemle — Olvasótábor nyílik Bükkszentkereszten); 18.25: Lap- és műsorelőzetes ... ( televízió ) 1. MŰSOR 16.00: Veszprémi tévétalálkozó; 16.15: Zenés tv-színház — Ránki György: Pomódé király új ruhája. Az opera tévéváltozata; 17.15: A hamu alatt (Tévéfilm); 18.25: Asszonyok (Tévéjáték); 19.30: A messziről jött ember (Tévéjáték); 20.35: Üdvözlet Veszprémből; 21.45: Telesport — Labdarúgó VB — összefoglaló a Lengyelország —Kamerun és a Szovjetunió —Új-Zéland mérkőzésről; 22.10: Fiatalok órája — Ismerd meg önmagad!; 23.10: Hírek. L MAI MŰSOROK !