Népújság, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-09 / 159. szám

(Sri 6. © vV ífy 0 · © © © © © © © Az utolsó felvonás Szombaton: Lengyelország—Franciaország Vasárnap: NSZK—Olaszország Tegnap a világbajnokságon az elő­döntőket játszották le, sorrendben a Mundiál 49. és 50. mérkőzését. Ez volt egyben az utolsó olyan spanyolországi játéknap, amikor két találkozó szerepelt műsoron. Szombaton Alicante-ban a 3. helyért, míg vasárnap Madridban a világbajnoki címért játszanak a csapatok. A csütörtöki első összecsapás eredménye: Olaszország—Lengyelország 2—0 (1—0) Barcelona, 60 000 néző, V: Cardellino (uruguayi). Góllövő Rossi 2. Sokan vélték úgy a találkozó előtt, hogy az olasz csapat fáradt lesz, labda­rúgóikból sokat kivett a két utolsó meccs, a lengyelek, akik egy nappal többet pihenhettek, ezzel előnyhöz juthatnak. Az első tíz perc után már megdőlt ez a feltételezés, hiszen az olaszok mozogtak frissebben, gól­­veszélyesebben, ők támadtak. Újra volt egy szemfüles gólerős csatára is Bearzot kapitánynak: Rossi, aki újabb két talála­tával a gólkirályi cím várományosa lett. Korábbi önmagukhoz képest a lengyelek jelentős formahanyatlásról tettek tanú­­bizonyságot — igaz legjobbjuk Boniek is hiányzott — játékuk csalódást okozott, vereségük megérdemelt. NSZK—Franciaország 3—3 (1—1,1—1,2—3) ^ Sevilla, 70 500 néző. V: Corver (holland). Góllövők: Littbarski, Fischer, Rummenigge, ill. Platini (11-esből), Tresor, Giresse. Mi lesz a franciákkal, hogy bírják végig ezt az öldöklő iramot, hiszen a németek erőnléte közismerten kiváló, így aggód­hattak, akik az európai „brazilokat" féltették. Mint kiderült, feleslegesen. Hiába szerzett vezetést az NSZK, Platini vezérletével óriási lendületet diktáltak a gall kakasok. Bírták a csatát és közelebb álltak a győzelemhez a rendes játék­időben. Kiderült, hogy két eltérő stílusú - programozott focit felvonultató és latinos felfogású - csapat ütközete is hozhat sziporkázó, élvezetes, emlé­kezetes játékot. És a ráadás még ennél is jobb volt, gyors két góllal a franciák már a döntő­ben érezhették magukat, de az NSZK együttesében maradt erő a­­ szuper­kondícióból az egyenlítésre. A mérkőzések mérkőzését 11-esek döntötték el. A büntetőrúgás is méltó volt a gigászi küzdelemhez, végül a hatodik sorozatban hibázó Bossis után Hrubesch „belőtte" az NSZK-t a döntőbe. Éjfél előtt 18 perccel! *4 © © © © © © © © © © © © © © © © © . A madridi városi hatósá­gok vizsgálatot indítottak az angol nagykövetség panasza ügyében. Mint ismeretes a Spanyolország—Anglia mér­kőzést követően a túlbuzgó spanyol rendőrök indokolat­lanul erőszakot alkalmaztak a brit szurkolókkal szemben. A Bernabeu Stadion tőszom­szédságában lezajlott csete­patéról, — amelynek hely­színe egy bár volt — az an­gol tv filmet készített és ezt láthatták a brit nézők. A vizsgálatot maga a mad­ridi polgármester Jose Bar­­rionuevos rendelte el és a következőket mondta az üg­­gyel kapcsolatban: — Mint spanyol állampol­­­­gár, szégyellem magam a rendőrség egyes tagjainak túlkapásai miatt. Nem sza­bad azonban elfelejteni, hogy ez csak a kirívó kivétel, rendőreink nagy többsége korrekt módon végzi mun­káját. © ® © ® © ® © ® © ® © ® © © 0 ® © ® © ® © ® © © Zicóéknak már megbocsátottak Santana: „Nem bánok semmit! 99 A tömegvere­kedés bonyodalmai Azok után hogy spontán tömeges dühkitörés fogadta Brazíliának az olaszoktól el­szenvedett 3—2-es vereségét és kiesését, éppen az ellen­kező előjelű hangulatú fo­gadtatásban részesültek Zi­­cóék Rio De Janeiróban, mint azt várni lehetett vol­na. Több száz főnyi tömeg vonult ki a dél-amerikai vá­logatott elé a repülőtérre a sárga-zöld nemzetiszínű zászlók erdejét lobogtatva, így köszöntve Tele Santana csapatát. Amikor a brazil játéko­sok kiszálltak a­­ gépből, üte­mes taps és „brazil! brazil!” kiáltások hangzottak hos­­­szú perceken keresztül. Egy szurkoló trikóján ez a fel­irat volt: „A győzelemmel is felér, ha emelt fővel visel­heted el a vereséget!” Mind­össze egy szurkolónak gyűlt meg a baja a rendőrséggel — el is vezették az illetőt —, mert kézzel pingált transzparenst akart bevinni a fogadtatásra. Ezen ez a megállapítás volt olvasható: „Mai ételspecialitás: csirke, Waldir Perez módra...” Tudni kell, hogy a „csir­ke” szó olyasmit jelent a brazil szurkolók zsargonjá­ban, hogy nagyon elrontott valamit a védelem vagy a kapus egy mérkőzésen. A szurkoló így kívánt céloz­ni arra, hogy Walder Perez kapus, szerinte többet is te­hetett volna Paolo Rossi lövéseivel és fejesével szem­ben a Brazília kiesését hozó olaszok elleni 90 perc során. Tele Santana, a szövetsé­gi kapitány tömör válaszo­kat adott a rögtönzött sajtó­­értekezleten, mely mind­össze öt percet vett igénybe. A leglényegesebb kijelenté­se az volt, hogy egyáltalán nem bán semmit, szakmai­lag nem hibázott a Mundi­­alon, és ha ismét ki kellene állni Olaszország ellen, ak­kor pontosan ugyanazzal a taktikával küldené a pá­lyára csapatát, mint tette azt Spanyolországban. « Szövetkezeti sportnap Több mint kétszáz résztvevő Egerben Egerben a nemzetközi szö­vetkezeti nap alkalmából a MÉSZÖV, a KISZÖV és a TESZÖV öt sportágban ren­dezett sporttalálkozót a há­rom szövetkezeti ágazat dol­gozóinak, tagjainak részvé­telével. A versenyeken több mint kétszáz sportoló vett részt. A tekézők az automa­ta tekecsarnokban négy férfi és két női versenyzővel kép­viselték a megyei szövetsé­gek színeit. A nők 40, a fér­fiak 60 vegyes dobást telje­sítettek. Eredmények: Csapatban: 1. MÉSZÖV 1161, 2. TESZÖV 980 3. KISZÖV 924 fa. Egyéniben. Nők: 1. Nagy Teréz (MÉSZÖV) 151,2. Szalai Józsefné (MÉSZÖV) 126, 3. Csikós Lajosné (MESZÖV) 118 fa. Férfiak: 1. Szalai Mihály (MÉ­SZÖV) 243, 2. Molnár György (KISZÖV) 235 3. Vincze Zoltán (MÉSZÖV) 225 fa. A szövetségek által alapított serleget harmad­szor is a MÉSZÖV csapata nyer­te el, így az véglegesen a bir­tokukban marad. A salakos pályán férfi és női kispályás labdarúgótornát ren­deztek. Eredmények: Férfiak: 1. Pétervására Tsz, 2. Lőrinci Afész, 3. Egerbocsi Ipari Szövetkezet. Nők: 1. Tamamérai Tsz, 2. Ká­polnai Afész, 3. Eger Technolux. A versenybizottság külön ér­tékelte a legjobb góllövők telje­sítményét. Nők: 1. Bessenyei Kati (Tarnaméra), 2. Túri Ágnes (Tarnaméra), 3. Debreceni Mária (Kápolna). Férfiak: 1. Pálfi Ti­hamér (Pétervására), 2. Fehér László (Lőrinci), 3. Lakatos Sán­dor (Pétervására). A sakkozók a TESZÖV-szék­­házban rendezett versenyen dön­tötték el a csapat-, illetve az egyéni versenyek helyezéseit. Eredmények: 1. TESZÖV, 2. ME­SZÖV, 3. KISZÖV. Egyéni ver­senyben Tüdős Gyula, a TESZÖV versenyzője győzött. Az asztali­­teniszezők a Rózsa Károly úti Vörös Meteor edzőtermében áll­tak zöldasztalok mellé. A verse­nyen egy-egy szövetkezeti ága­zatot csapatban két férfi és egy női­ versenyző képviselte. Ered­mények: 1. MÉSZÖV, 2. TE­SZÖV, 3. KISZÖV. Első ízben rendeztek tol­laslabda-találkozót a szövet­kezetiek. A népkerti edzőte­remben öt szövetkezet 32 egyéni versenyzőjének két kategóriában — igazolt és amatőr — rendezték meg a versenyeket. Az első kategó­riában a hatvani KVSC, és az egri áfész VM tollaslab­­dázói mérték össze tudásu­kat. Eredmények: 1. Tóth János (Hatvan), 2. Dr. Petrusz János (Eger), 3. Petz Zoltán és Tóth Zsolt (Hatvan). Nők: 1. Fekete Judit (Hatvan), 2. Fülöp Zsuzsa (Hatvan), 3. Danyi Anikó és Sza­bó­­ Zsuzsa (Eger). A második kategóriában az egri áfész, az egri Rózsa Károly úti lakásszö­vetkezet, valamint a LAKISZ tollaslabdázói indultak. Eredmé­nyek. Férfiak: 1. Hatvani Ferenc, 2. Ócsai Gábor (mindketten a Hatvani Afész versenyzői), 3. Huppán Béla és Cziráki Péter (LAKISZ). Nők: 1. Pelyhe Pi­roska (Lakásszövetkezet), 2. Be­de Katalin (LAKISZ), 3. Tóth Judit (Egri Afész) és Tóth Tímea (Lakásszövetkezet). A győzteseket tiszteletdíj­ban részesítették, míg a leg­eredményesebben szereplő Hatvani Afész csapata el­nyerte a LAKISZ által fel­ajánlott kupát, amelyet Herczog Tamás, a szövetke­zet elnöke adott át.­­ Ezen a napon rendezte meg a KISZÖV a megyében mű­ködő Spartacus sportkörök 30 éves jubileumi találkozó­ját. A salakos pályán az Eg­ri, a Hatvani és a Hevesi SC labdarúgói vívtak körmérkő­zést egymással. A jubileumi találkozón nem hirdettek he­lyezést, de a részt vevő csa­patokat az ipari szövetkeze­tek megjutalmazták. Szenzációs világcsúcs Szerdán este az Oslóban megrendezett atlétikai viada­lon az angol David Moorc­­roft 5,18 másodperccel meg­­javította a kenyai csodafutó, Henry Rono tavalyi 5000 m­­es világrekordját. Az utolsó 400 métert 55 másodperc alatt (!) tette meg, így csak­nem a bűvös 13 perces határ alá szorította a világcsúcsot. N­agy­szerű eredménye: 13:00,42. Kosárlabda NB I. Az 1982—83-as bajnoki évben is 20 férfi és 20 női csapat alkotja a kosárlabda NB I. mezőnyét. A küzdelmek szeptemberben, 2010- es csoportokban kezdődnek, majd a legjobb öt-öt együttesből ala­kul ki a „felsőház”, a táblázat alsó felében végzők pedig az „al­sóházat” alkotják majd. Az 1981 —82-es idényhez viszonyítva an­­­nyi a változás, hogy végül csak egy rájátszásos tornára kerül sor. A férfi csoportok beosztása a következő: A-csoport: MAFC, Ganz-MÁ­­VAG, ZTE, Videoton, Körmendi Dózsa MTE, Oroszlányi Bányász, Soproni SE, Volán SC, Kandó Műszaki Főisk., Bakony Vegyész. B-csoport: Bp. Honvéd, Bp. Va­sas Izzó, Csepel, SZEOL AK, Pécsi VSK, Bajai SK, BSE, Kecs­keméti SC, Egri TANEP, Alföldi Olajbányász. A tartalékosok honvédelmi versenyének Nógrád—Heves megyei döntőjét július 10— 11-én Abasáron rendezik meg.★ Három napon át folytak Parádsasváron a hagyomá­nyos Dobó István teke-em­lékverseny küzdelmei. A két kategóriában megrendezett versenyen a következő ered­­mények születtek. A-kategó­ria, csapatban: 1. PAKÜSE, 2. Egri Vörös Meteor, 3. Egri Közút. Egyéniben: 1. Nagy József, 2. Szecskó Kálmán, 3. Ifj. Gyányi Imre (mindhá­rom PAKÜSE). B-kategória, csapatban: 1. Gyöngyösi Dó­zsa, 2. PAKÜSE férfi, 3. PAKÜSE női csapat. Egyéniben: 1. Szalai József­­­né, 2. Kivés József, 3. Boza Miklós (mindhárom PAKÜ­SE).★ Ismét javított legjobb eredményén Daragó László, az Eger SE fiatal vágtázója. Szolnok város nemzetközi at­létikai bajnokságán 100 m-en 10,8 mp-s teljesítmé­nyével a második helyen végzett. A nők versenyszá­mában is egri atléta futott be a második helyen Kovács Ágnes személyében, 12,4 mp alatt. Dobogós helyezést ért el még Fejes Adrienn a 300 m-es gátfutásban, 51,2 mp-s időeredménye a harmadik helyre volt elég. NÉPÚJSÁG, 1982. július 9., péntek Szelíd szelek szárnyán Több mint 40 résztvevője van az egri VI. nemzetközi sárkány­repülő-találkozónak. A franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott keret tagjainak ellenfelei között bolgár, cseh­szlovák és lengyel sportolók is találhatók. A vasárnap kezdődött és a vasárnapig tartó versenyt eddig az időjárás kevésbé fogadta kegyeibe. Kedden például repülési tilalom volt. A borús, szeles, változó idő miatt a várt csúcsjavítások elmaradtak. Remélhetőleg a hét végére kellemes napsütés lesz, s akkor szelíd szelek szár­nyán kitűnően hajrázhat a mezőny. Pénteken és szombaton 10 és 18 óra között zajlik a verseny, va­sárnap délelőtt lesz az eredményhirdetés, de utána még délután 2 óráig szabadrepülés nyújt látnivalót a kíváncsi szeműeknek. Képeink a Nagy-Egedről startolt sárkányrepülőket mutatja, amint „legyőzik” a gravitációt. (Szántó György felvételei) Innen onnan A Salgótarjánban rendezett IV. országos összetett hon­védelmi verseny döntője után kijelölték a válogatott keretet. Az MHSZ országos válogatottban helyet kapott négy hatvani versenyző, Bu­borék, Szilágyi, Pernyész és Kolozs.★ Nyíregyházán a tenisz utánpótlás vidékbajnokságá­ra került sor. Az ifjúságiak vegyes páros számában a Klucs, Miskolczi (DVTK, Eger SE) kettős győzött. Az újonc leány egyesben Firt­­kő (Eger SE) szerezte meg az aranyérmet, sőt a tehet­séges egri teniszező a siófo­ki Kollányival a páros ver­senyt is az első helyen fejez­te be.★ Péntektől három napon keresztül a dunaújvárosi fe­dett uszoda ad otthont az uszonyos és búvárúszók idei országos bajnokságának. A sportág legrangosabb hazai viadalán 10 szakosztály több mint 100 könnyűbúvára vesz részt. A három nap során 21 versenyszámban osztanak bajnoki érmeket, s a teljes válogatott keret indul. A bajnoki sorozat után jelölik ki az augusztusi, moszkvai világbajnokságra készülő 7— 7 főnyi „szűk” keretet.­ ­ A mozgássérültek egri sportegyesülete vasárnap, jú­lius 11-én 10 órai kezdettel rendezi meg Egerben, a Szi­lágyi Gimnázium tornater­mében az Agria ülő röplab­da-kupát.★ Forgó Éva, a Hevesi SE mesterjelöltje nagyszerűen helytállt a Kecskeméten le­bonyolított tizenhét éven aluliak országos egyéni sakk vidékbajnokságán, ahol az értékes ezüstérmet szerezte meg 9.5 ponttal. ★ Bolzano: Kelemen Ildikó 344.31 ponttal negyedik lett a nemzetközi női toronyugró versenyen, amelyen az ame­rikai Wyland szerezte meg az elsőséget 406.11 ponttal. Az erős mezőnyben a férfi műugrást az olasz Castellini nyerte 601.20 ponttal. ★ Pintér József nemzetközi sakkmester, szekundánsával, Ozsváth András mesteredző­vel a mátraházi magaslati OTSH edzőtáborában készül a Las Palmas-i világbajnok­ság zónaközi döntőre. megjelent IBUSZ új program füzete ŐSZTŐL TAVASZIG 1982-1983 KERESSE FEL az Egri Áfész és RUTEX Nagyker. Vállalat közös boltját: Eger, Lenin tér 2. Indiai ruhák, blúzok, női és lányka nyári ruhák, farmer­­nadrágok, ágynemű­­garnitúrák gazdag választékával várja kedves vásárlóikat!

Next