Népújság, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-29 / 24. szám

NÉPÚJSÁG, 1983. január 29., szombat Gyermekrajz- és játékkiállítás Kecskeméten Kecskeméten a Szórakaténusz Játékműhely és Múzeum országos pályázatot hirdetett Petőfi Sándor születésének 160. évfordulója alkalmából , a költő verseinek és életének egyes mozzanataihoz kapcsolódó rajzok, játékok készítésére. A beérkezett 3200 alkotás közül a legszebb 330-ból kiállítást rendeztek, s a legsikeresebb 36 mű szerzőjét egyéni díjakkal jutalmazták. A kiállítást március 15-től Kiskőrösön is bemutatják. Kecskeméti tanulók a kiállításon (MTI Fotó : Karáth Imre felvétele — KS) Nyitott kapukkal Szülők az iskolában Amikor egy lakótelep megépül, még csak panelházak, utcák, boltok, parkok megtervezett, pontosan kivitelezett tere. Életet, lelket csak a beköltözők, az ott élő emberek lehelnek bele. Ám ahhoz, hogy igazán közösségi élet szülessék, hogy egy új városrész ne legyen „alvó lakótelep”, megfelelő közművelődési lehetőséget is teremteni kell. Az egri Csebokszári lakótelepen — bár napról napra fejlődik — meglehetősen szűkösek ez adottságok, így született meg az ötlet a 6-os számú általános iskolában: nyissák meg a kapukat, teremtsenek módot arra, hogy enyhítsenek az elszigeteltségen. Több a szabad idő — Elhatározásunkat motiválta az a tény, hogy a közösségi nevelés rendszerébe beillik a lakókörnyezet is — szögezi le beszélgetésünkkor dr. Kovács János, az iskola igazgatója. — A pedagógiai feladatok megoldása is könnyebb, ha nem zárjuk ki a szülőket, hanem épp ellenkezőleg : részvételt, segítséget várunk tőlük. A szabad szombat bevezetésével megnőtt a szabad idő is: tartalmas, értelmes eltöltése egyben a közösséggé formálás lehetősége is. Az iskola épülete alkalmas különböző rendezvények megtartására. Hogyan szervezik meg a környékbeliekkel a találkozásokat? — A családlátogatások, a fogadóórák során kiderül, mi a szülők kívánsága. Mi az, amiben az iskola segíthet, s mi az, ami iránt a lakótelepiek érdeklődnek, így indítottuk el a Szülők fóruma előadássorozatot, amely nagyon népszerű. Foglalkozunk a kisiskolások munkára nevelésével, a serdülőkor kérdéseivel. De szó esik e beszélgetéseken a művelődésről, a szórakozásról vagy az egészségnevelésről, a testnevelésről is. — Várják, hogy a szülők beleszóljanak az iskola nevelési feladataiba? — Épp ezért hoztuk létre a minifórumot, amelyen az iskola vezetősége, a szülők képviselői és gyerekek is részt vesznek. A fegyelmi helyzetről, a táborozás megszervezéséig mindenről szó esik itt. Mi több, a tantestület nevelési értekezletére is hívtunk meg szülőket. Mozi az aulában Közművelődési intézmény híján az iskolában olyan programokat találnak ki, amelyekre a szülők is eljönnek a gyerekekkel. Az aula például igen alkalmas filmvetítésre. A rendszeres „úttörőmozi” mellett játékfilmeket is vetítenek. Több együttes is szerepelt már az iskolában. Sikere volt a Bojtorjánnak, a Kalákának, de fellépett a Hököm Színpad is. Már szervezik a kulturális seregszemlét, vers- és prózamondás, ének és néptánc kategóriában. A bemutatóra meghívják a szülőket, hozzátartozókat , mindenképp említésre méltó egy érdekes kezdeményezés: a fiatal pedagógusok színjátszókört alakítottak. A Főnix legutóbb Örkény István egyperces novelláiból összeállított műsorát mutatta be a felnőtteknek. Dobó Katalin, az iskola úttörőcsapatának titkára szerint a mozgalmi élet is alkalmat ad a kapcsolattartásra. — A csapatvezetőség tervet készített, így született meg az „Egy család — egy őrs” ötlete, s örülünk, hogy nem zárkóztak el tőle az emberek. A gyerekek egyegy őrsi foglalkozást családoknál tartanak meg, s mint tapasztaltuk, igen hangulatosak ezek az együttlétek. Hét végén egy család nyolc-tíz gyereket is elvisz kirándulni, vagy együtt mennek moziba. Családok tornacipőben A 6-os számú iskola egyetlen olyan a megyében, ahol uszoda is van. Emellett tornaterem, több szabadtéri sportpálya. — Ragyogó lehetőség... — Élünk is vele, — mondja az igazgató. A területi népfronttal és a vöröskeresztes alapszervezettel közösen megszerveztük a hétvégi programokat. Nem volt nehéz, mindig akadt öt-hat melegítős apuka, aki focizott a gyerekekkel. Most a hétvégekre megnyitottuk a sportudvart, játékokat, felszereléseket adunk a felnőtteknek, gyerekeknek. Évente több alkalommal megszervezzük a Családok tornacipőben vetélkedőt, amely egyre népesebb. A legközelebbire már négy iskolából neveztek be a „család-csapatok”. A városi szabadidőparkba legutóbb nyolcszáz gyereket vittünk ki, a különböző ügyességi versenyeken a szülők is részt vettek. S ha itt a tavasz, benépesülnek a sportpályák is. Kispályás focimeccsekre, röplabda- és kosárlabda-mérkőzésekre invitálják a felnőtteket. (mikes) Galéria a fotónak Csütörtökön Budapesten a Váci utca 7. szám alatt megnyílt a Fotóművészeti Galéria. Ez az első olyan bemutatóterem Magyarországon, amely fotóművészeti alkotások kiállításával és műtárgyként való értékesítésével foglalkozik. A Fotóművészeti Galériát a Fővárosi Fotó Vállalat és a Képzőművészeti Alap Kiadó Vállalata közösen hozta létre, a Magyar Fotóművészek Szövetségének támogatásával. A működtető szervek képviselői elmondották, hogy a galéria fő feladata a kortárs magyar fotóművészet alkotásainak bemutatása és árusítása, de a kiállítási programban sok, ma már klasszikusnak számító — és a közönség által kevéssé ismert — fotótárlat megszervezése is fontos szerepet kap. A bemutatóteremben megvásárolható fotóalkotások korlátozott példányszámban készülnek, s minden mű hordozza az alkotók névjegyét, s a másolat számát. A fotográfia negatívját letétként a Fotóművészeti Galéria őrzi. A későbbiekben — a tervek szerint — az eredeti kópiákat közgyűjteményben helyezik el, így biztosítva, hogy több példány ne készüljön a műből. A galériában a kiállításokhoz kapcsolódó katalógusok és plakátok mellett fotóalbumokat, könyveket, naptárakat, képes levelezőlapokat árusítanak. A Fotóművészeti Galéria nyitó kiállítása széles körű válogatás a hazai alkotóművészek anyagából: 73 szerző 578 műve érkezett a bíráló bizottság elé, ebből 36 alkotó 105 képét fogadták el. A távolabbi célok között szerepel, hogy eredeti, fotótörténeti értékű művekkel is gyarapítsák a galéria kínálatát. f. Közművelődés a kitérőgyárban A vetélkedőket szeretik a legjobban Talán már a gyöngyösiek is elfelejtették, hogy az Európa-hírű Vidróczki táncegyüttest, és a jelenleg Játékszín név alatt működő színjátszócsoportot a város MÁV Kitérőgyártó Üzemében hozták létre az 50-es években. Abban az időben fontos népművelői feladat hárult erre a két amatőr csoportra az üzemben, és a városban is. Ez is azt bizonyítja, hogy az ilyen jellegű munka nem a közművelődési törvény után indult meg a mátraalji település első szocialista nagyüzemében. — Tavaly félmillió forintot költöttünk közművelődésre — mondja Kelemen Árpád igazgató. Ebből százezret adtunk a már említett két együttesnek, melyeket azóta a városi tanáccsal közösen működtetünk. Ezt az összeget a MÁV központi keretéből kaptuk — teszi hozzá. Majd így folytatja: igaz, ma már ezekben a mi dolgozóink közül csak néhányan vesznek részt. — Újabban már sokkal szélesebb körű a kulturális tevékenységünk — veszi át a szót Gyenes Imre, a gyár 1978-tól működő közművelődési bizottságának titkára. Elsősorban a brigádokban indult meg a pezsgés... Ebben nagy szerepe van annak, hogy régebben a kollektívák vállalásait nem ellenőriztük, sokan megvették a színházjegyeket és beragasztották a naplóba, de nem mentek el az előadásra. Most viszont számon kérjük tőlük ezeket. Minden hónapban — a helyi művelődési központ programfüzete alapján — javaslunk egykét színházi, mozi és TIT- előadást, s ezek alapján vetélkedőt szervezünk. Mi is elcsodálkoztunk rajta, hogy mennyivel érdeklődőbbek lettek dolgozóink. Presztízskérdésnek tekintik az egymás előtt való jó szereplést. Nemcsak részt vesznek az eseményeken, de utána is néznek például egy-egy író életének, elolvassák a többi műveit is. Ennek köszönhető, hogy a városi vetélkedő döntőjében, melyet a napokban rendeznek, a Lenin és Bánki Donát szocialista brigádunk is ott lesz. Azonkívül, hogy az üzemi selejtezők szinte mind a kilencszáz dolgozónkat megmozgatják, hasznosak ezek azért is, mert a kérdéskörök széles skálán mozognak, s növelik az általános műveltséget. — Ez mind dicséretes, de a szervezett oktatás iránt is ilyen nagy az érdeklődés? — kérdeztük az igazgatótól. — Többen tanulnak középiskolában, s tavaly még egyetemre járó munkatársaink is voltak, de ők már megszerezték a diplomát. Jelenleg 83-an vesznek részt a MÁV által szervezett tanfolyamokon és párttagjaink nagy része marxista egyetemen, vagy szakosítón képezi magát. Fájó pont viszont, hogy 136-an még nem végezték el az általános iskolát. Főleg a segédmunkások, az idős korúak közül kerülnek ki. S mivel három műszakban dolgoznak, és aki reggel hazamegy, aligha jön vissza délután az iskolába. Eddig minden évben volt itt kihelyezett általános iskolai oktatás és abba sem tudtuk bevonni őket. Annál jobban örülünk annak, hogy szakszervezeti tanfolyamok résztvevőinek számottevően nőtt a politikai aktvitása — folytatja az igazgató. Például a Társadalmi kérdések című szemináriumokon nemrégiben a lakáskérdést taglalták, s parázs vitára is sor került. De fontosnak tartjuk a brigádvezetők felkészítését is a napi feladatokra, melyet az Időszerű kérdések című tanfolyamon végzünk. Úgy tudjuk, hogy a tavalyihoz hasonló összeg áll rendelkezésükre az idén is közművelődési célokra. Reméljük, ez nemcsak az úgynevezett szinten tartáshoz elég... — Négyezerötszáz szépirodalmi és kétezerötszáz műszaki könyvből álló bibliotékánkat — ahová több mint százan rendszeresen bejárnak — bővíteni szeretnénk — mondja Gyenes Imre. Tovább folytatjuk az üzemi szintű tanfolyamokat és a vetélkedőket. Segítjük azokat, akik a munkakörükhöz kapcsolódó képesítést kívánják megszerezni a középiskolában vagy főiskolán. Akikkel terveink vannak, még plusz munkaidő-kedvezményt is biztosítunk. Tehát az idén is csak félmilliót fordítanak kultúrára a kitérőgyárban. S mint a jelek is mutatják, ez sem kevés, ha jól gazdálkodnak vele... Homa János Utak, keresztutak XVI/1. Százhúsz év művészete Utak, keresztutak címmel kezdjük közölni Koczogh Ákos tanulmányát — IS részben. A sorozat — miközben az újkori képzőművészeti irányzatok kialakulását, térhódítását, egymásra hatását tárgyalja — segítséget ad a mai tárlatlátogatónak eligazodni az izmusok és stílusok dzsungelében. Az avatott tollú szerző százhúsz év képző-, építő- és iparművészeti stílusait, irányzatait mutatja be, — utalásokkal a korszak egyéb művészeti — irodalmi, zenei stb. irányzataival. A művészek stílusteremtő törekvéseit, a hazai kapcsolódásokat és reagálásokat ismerhetjük meg a sorozatból. Máig ható stílusjegyek kialakulásáról, a modern művészetek forrásaitól napjaink neo-avantgarde törekvéseiig szó esik a modern művészetek megannyi lázadó, majd megszelídülő formájáról, építő- és leépülő korszakáról. A gazdag képanyaggal illusztrált sorozat élvezetes olvasmány laikusnak és hozzáértőnek egyaránt. Közízlésünk, úgy mondják, megállt Munkácsynál, Paál Lászlónál. Nem is rossz helyen. Semmivel sem rosszabb, mintha a zene területéről Erkel Ferencet említenénk. az irodalomból Vörösmartyt, Madáchot, Petőfit, Aranyt. Bárha Adyig, József Attiláig valóban elérkeztünk volna! Tehát nemcsak úgy is látnánk a világot, ahogy ők, hanem beszédünkbe önkéntelenül beleszőnénk egy-egy sorukat, gondolatukat. De idáig nem jutottunk el, és ezt tudomásul kell vennünk. Most a Munkácsyék utáni nemzedéktől, Színyei Merse Páléktól szeretnénk elvezetni olvasóinkat napjainkig. Tudjuk, hogy sokan idegenkedve nézik az újabb képzőművészeteket, a „moderneket”, akik már régen a tegnapéi. A sok, nehezen nyomon követhető kísérlet, megbukott vállalkozás, a nemegyszer csak polgárt hökkentő eredetieskedés láttán — joggal. De nem mondhatunk egyebet: tudomásul kell vennünk, hogy jó száz esztendő múlt el azóta, amit még magunkénak hiszünk és száz esztendő művészete felett csak úgy elnézni, átsiklani a tudomásulvétel, a megértés, az átérzés kísérletei nélkül értelmes, a tudatával élő ember számára nem dicséretes. A szobrászok, festők, grafikusok, építészek — akikről elkövetkező sorozatunkban szó lesz — nem többek a többinél, mint ahogy még a múlt század elején is vélték, nem jósok, nem váteszek, csupán a szemük érzékenyebb, agyuk fogékonyabb, a képességük, tehetségük fejlettebb az átlagemberénél. Hamarabb kitapintják, meglátják a szüntelenül változó világban az új értékrendet, a dolgok átalakulását, embernek emberhez, a természethez, a világ egészéhez való viszonyát. Már régen benne élünk abban az új rendben, amire a művészek előbb felfigyelnek, figyelmeztetnek, csak megfogalmazni nem tudjuk, amit élünk s látunk. „Kitől nincs messze az élet határa. Nem előre szeret nézni, csak hátra” — írta Arany János. Ez a magyarázata annak, hogy miért a fiatalság veszi észre hamarabb az újat, miért a fiatalság fogadja be a jó vagy rossz — most ne minősítsünk —, de új művészi vállalkozásokat. A megszokás, a beidegződés nagy hatalom az ember életében. Megkötés egyben erőt ad. Biztos támaszték a váratlan meglepetések ellen, mentsvár minden újban rejlő s át nem látható, veszedelemnek vélt változással szemben. Kétségtelenül jó és szükséges, hogy olyan biztos művészi fogódzóink legyenek, mint Munkácsy, Arany, Erkel. De még jobb és szükségesebb, hogy továbblépjünk Egry Józsefig, Ady Endréig, Bartók Béláig. S aztán megint tovább. Ehhez kívánunk segítséget adni sorozatunkkal, amely a művészet útvesztőiben próbál eligazítani. Hozzátesszük, semmilyen, a hűséges tolmács szerepét betöltő szöveg, a sorainkat kísérő képmása nem helyettesítheti, pótolhatja az eredeti alkotások élményét, a közvetlen beszélgetést. Művészetekre csak művészetekkel lehet nevelni: zenére zenével, irodalomra irodalommal, képzőművészetekre , szoborral, képpel — elmélettel kevésbé. Nem vagyunk egyetlen múzeum prókátorai sem. De kevés ország bővelkedik annyi képtári, múzeumi látnivalóval, mint a miénk. Ma már falu, község is ritka, ahol ne találkozhatnánk művészetünk jeles alkotásaival, hol kiállításon, hol múzeumban. Igaz, közben köztereinken igen sok sematikus szoborral, belső terekben gyenge freskókkal, selejtes képekkel, falra erőszakolt kerámiákkal. De hát éppen ez is egyik célunk, hogy a silányt ne fogadjuk el értéknek, tudjunk hasonlítani, mértéket szabni. A mérték, a lépték, a viszonyítás lényege a folyamatosság. A tegnapot viszonyítjuk a mához, nem a tegnapelőttöt. Az idő az elmúlt században nagy lépésekkel rohant előre, több változást, meglepetést hozott, mint azelőtt bármikor, s követhetetlen gyorsasággal új és új művészi szemléletnek adott helyet. Következő írásunkban a tegnapelőttről indulunk el, tizenhat fejezetben, hogy a tegnapon át eljussunk napjainkig. (Következik: a 2. A hangulat művészete) Koczogh Ákos Pablo Picasso: Ihlet (1953—54)