Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-21 / 145. szám
NÉPÚJSÁG, 1983. június 21., kedd Kannibálok voltak a krétaiak? 1979-ben görög régészek érdekes leletre bukkantak egy krétai, minoszi korból származó templom romjai között, egy 18 év körüli fiú csontvázára. A csontváz egy oltár közelében feküdt, mellette bronz tőr hevert. A jelek szerint emberáldozat maradványait találták meg. Az emberáldozatokat bemutató papok soha sem hagyták meg az áldozatok tetemét Valószínű, hogy a fiú teteme azért maradhatott meg az oltár mellett évszázadokon át, mivel az áldozati szertartást brutális véletlen szakította félbe; egy földrengés, amely romba döntötte a templomot; a romok között régészek megtalálták még két pap és egy papnő csontvázát is. A régészek feltevését a carbon 14-gyel végzett vizsgálatok igazolni látszottak. Megállapították, hogy a csonvázak az i. e. 1700 tájáról valók, akkoriban pedig ezen a tájon valóban hatalmas földrengés pusztított. Az időszámításunk előtt 20 évszázaddal élt krétaiak olyan civilizációs szintet értek el, olyan politikai struktúrát és olyan urbanisztikai infrastruktúrát alakítottak ki, amely ma is csodálatra készteti a történészeket és a szociológusokat egyaránt. Modelljük minden bizonnyal a birodalom volt. A krétaiak korántsem voltak barbárok. Pompás házakban laktak, volt fürdőszobájuk, ismerték az árnyékszéket és a szennyvízlevezető csatornát. Tapasztalt mezőgazdasági szakemberek hírében álltak, neves művészeik, kiváló csillagászaik és elismerésre méltó tengerészeik voltak. Hogyan lehetséges tehát, hogy ilyen kegyetlen áldozatokat mutattak be, hogyan lehet, hogy makkegészséges fiatal embereket áldoztak fel vallási meggondolásból? Választ keresve a kérdésre, a szakemberek aprólékosan megvizsgálták a fiú csontvázát. Az alábbiakat állapították meg: — Az oltáron elfoglalt helyzete merőben más, mint a korábbi leleteké. Oldalán feküdt, lába a törzséhez húzva, mintha megkötözték volna; — a csontoknak a talajjal érintkező része sötétebb színezetű, mint másutt. A színkülönbség annak tulajdonítható, hogy az áldozat vére elfolyt, majd századok során a test alatt megszáradt. Ez ellentmond annak a szokásnak, hogy az áldozat vérét szent edénybe fogták fel. Bár a csontváz mellett találtak egy ilyen edényt, némi vérnyomokkal, de ez valószínűleg más áldozatoktól származott: — a csontváz mellett talált bronz tőr is arra utal, hogy rituális gyilkosságról volt szó. Nyilvánvaló, hogy kényes dolog egy 40 évszázaddal korábban történt gyilkosságról beszélni, de végül is minden arra utal, hogy a fiatalembert egy oltáron feláldozták a fej verőerének elvágása révén. Mindezek alapján némileg csökken a minoszi kor civilizációja iránt érzett tiszteletünk. De van ennél rosszabb is. Peter Warren, brit régész Sanctuaries and Cults in the Aegean Bronze Age című könyvében beszámol egy minoszi korból való pincében talált leletekről, az i. e. 1500—1450-ből. Ebben a pincében 300 emberi csontmaradványt találtak. A törvényszéki orvosszakértő vizsgálata szerint 8—11 éves, jó egészségnek örvendő fiúk csontjai ezek. A csontok közül 27 nyilvánvaló késnyomokról árulkodik. A mikroszkópos vizsgálat megállapította, hogy a csontokat vagy eltörték, vagy elfűrészelték, feltehetőleg obszidián fegyverrel. A csontmaradványokra nem temetőben, hanem lakóházban bukkantak, ami meglepő. Vajon mivel magyarázható, hogy ezeket a gyermekeket egy lakóházban darabolták fel? Keith Branigan a Nature című lapban felveti a kannibalizmus lehetőségét. A gyermekcsontokat báránycsontokkal összekeverve találták meg, s valamennyi csonton ugyanolyan vágásnyomokra bukkantak. A csontok mellett italáldozati edényeket találtak. Ez arra enged következtetni, hogy mielőtt az áldozatok húsát elfogyasztották volna, ittak a vérükből. Keith azzal támasztja alá feltételezését, hogy a megtalált csontvázak nem teljesek, a lábszárcsontokat például nem találták meg. Úgy tűnik, az áldozatok legyilkolására másutt került sor, nem a pincében. Valószínűnek látszik, hogy az áldozatok feldarabolt testét különböző helyekre szállították. Feltehető, hogy a csontvázak hiányzó lábszárcsontjait valahol másutt fogják megtalálni. A csontokon látható késnyomok arra utalnak, hogy így fejtették le az áldozatok húsát. Ha meggondoljuk, hogy a krétai mitológia szerint évente 7 athéni ifjút és 7 szüzet áldoztak Minotaurusznak (ennek a sötét gyakorlatnak — a legenda szerint — Thészeusz király vetett véget) akkor mind ez, mind a fent említett lelet azt látszik igazolni, hogy a krétaiak, a minoszi korszakban hódoltak a rituális kannibalizmusnak. Science et Vie fr AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI NYERSANYAGHASZNOSÍTÓ VÁLLALAT a megye területén önálló kiskereskedelmi tevékenység keretén belül szerződést köt hasznosítható hulladékok felvásárlására, gyűjtésére. Feltétel: gyűjtőkereskedői kisipar kiváltása. Jelentkezés: személyesen a területileg illetékes MÉH-telep vezetőjénél vagy a vállalat központjának lakóterületi osztályán, 3501 Miskolc, Sajópart. Telefon: 18-454. ügyintéző: Molnár József. Pávatánc Állatkertekben és parkokban megcsodálhatjuk az India és Ceylon bokros, fás területeiről származó pávákat. Dürgéskor kerek alakban állítják fel felső farkfedő tollaikat és a legyezőszerűen álló tollakon előtűnik a több mint száz tarka, díszes pávaszemtoll A bűnözés a férfiak dolga. Ausztriában 16 elítélt férfira jut egy nő, és ezeknek a nőknek a nagy többségét kisebb lopásért, rágalmazásért, becsületsértésért, titkos prostitúcióért ítéltek el; a súlyos bűncselekményt elkövető nő ritkaság. Hagyományosan négy „tipikusan női” bűncselekmény van: a gyermekgyilkosság, a titkos prostitúció, a magzatelhajtás és a mérgezéses gyilkosság — ez utóbbi bűncselekmény a XIX. század óta alig bukkant fel az igazságszolgáltatás évkönyveiben. A nők „felségterületei” a kisebb törvénysértések, a vétség és a szabálysértés, mindenekelőtt a „lépcsőházi bűncselekmények”, a rágalmazás, a becsületsértés, a hamis tanúzás. Nagy a kisebb lopások, mint például a jelentéktelen bolti lopások aránya, míg a betöréses lopásoknál a nők aránya már alig öt százalék. Tehát a nők „természettől fogva becsületesek”? Aligha. Szociológusok szerint a nő agresszivitását kezdettől fogva különböző mechanizmusok gátolják és befelé irányítják. A kislány „ne szaladgáljon”, „az okosabb enged”, „nagylányhoz illően viselkedik”. A szeretet bizonyítékaira, illetve szeretetmegvonásra irányult nevelési technikák gondoskodnak arról, hogy az agresszióküszöb még magasabb lesz. A Gallup Intézet egyik közvélemény-kutatása kiderítette, hogy a megkérdezettek egy nőt az esetek többségében enyhébben büntetnének egy bűncselekményért, mint egy férfit, ellenben az „eltérő magatartást” — akkor is, ha nem bűncselekmény! — sokkal szigorúbban ítélik meg és büntetik a nőknél. Még az olyan nem bűnöző jellegű cselekményekért is, mint amilyen a kocsma sűrű látogatása, a züllés, a promiszkuitás (partnerek gyakori váltogatása), szigorú nevelő és büntető intézkedéseket követelnek. Vezető feministák szerint gyakran az intézeti vagy ambuláns pszichiátriai kezelés sem egyéb, mint büntető és nevelő intézkedés a „nem szerephez illő magatartásért” (a pszichiátriai kezelésben részesülő nők száma messze meghaladja a férfiakét). A nő tehát nem kifelé irányuló agresszióban intézi el konfliktusait környezetével, hanem önpusztító cselekedetekben: ilyenek a depresszió, a skizofrénia, az alkoholizmus, a gyógyszerektől és a drogoktól való függőség. A női emancipáció a női bűnözés fokozódásához vezetett? Egy tekintetben bizonyosan; azoknál a bűncselekményeknél, amelyeket csak a nők növekvő munkába állása tesz lehetővé: ilyen a csődcsalás, az adócsalás, a gazdasági bűncselekmények és a sikkasztás. Az erőszakos bűncselekmények növekedése nem tapasztalható. Viszont megfigyelhető, hogy az erőszakos bűncselekményekbe és más súlyos bűntényekbe (rablás, betörés stb.) keveredett nők gyakran „tipikusan női” szerepet játszottak, tehát a tulajdonképpeni tettes vagy tettesek „segítőtársai” voltak — falatok, orgazdák, hamis tanúk, tettestársak a tett elkövetése előtt vagy után. (Arbeiter Zeitung) A négy típus Női bűnözés (MTI fotó: Földi Imre felv. — KS) ettumor ét elején — Esténként mindig kétszer is meggondolom, mielőtt elmegyek hazulról — mondja barátjának Kari. — Először találnom kell egy okot, hogy elmehessek, másodszor ürügyet arra, hogy ne kelljen magammal vinni a feleségemet! * — Szóval, ti kreatív házasságban éltek? — Ó, igen, Claus fest, én főzök, aztán mindig kitaláljuk, mi erről a másik véleménye! ★ — Micsoda? Ezt a mázolmányt nevezed te művészetnek? — Na hallod! Kétezer márkáért adtam el. — Teringettél! Ez aztán a művészet! ★ — Ha festésterápiával akar leszokni az ivásról — mondja páciensének a pszichiáter —, kezdje azzal, hogy nem fest több whiskysüveget! •év Kishirdetés az esti lapban: „Belépőjegyek a Trio koncertjére olcsón átadók. Jó földszinti ülőhelyek. A kijárat közel van." ★ — Milyen legyen a nyaraló, amit fel kell építenem? — kérdezi az építész a megbízót. — Feltétlenül összhangban kell lennie azzal az antik ajtógombbal, amelyet a feleségem nemrég hozott Olaszországból! •K — Miért állnak nálatok a gyerekágyak olyan magas lábakon? — Hogy meghalljuk, ha valamelyik gyerek kiesik! Ahol egy kígyófaj a sziget ura Bolygónk feltehetően legveszélyesebb mérges kígyója csak egy helyen, a Brazília partja előtt elterülő lakatlan, kis sziklaszigeten él. Ez az úgynevezett szigeti kígyó izoláltsága során különös fejlődésen ment keresztül. Bár úgy látszott, hogy a beltenyészet veszélyezteti fennmaradását, ez a kígyó a várakozás ellenére vígan tovább él, mint ezt dr. Konrad Klemmer, frankfurti kígyókutató a szigeten nemrég tett látogatása alkalmával megállapította. Ezt a különös kígyót, amelynek zoológiai neve Bothrops insularis, csak 1921-ben fedezték fel és írták le tudományosan. A csörgőkígyókhoz tartozik és úgy látszik, csak Queimada Grandén él, amely körülbelül 75 km-re van Santos brazil kikötővárostól. Ez a gránitsziget mintegy 2500 méter hosszú és 600 méter széles. Szakadékaiban a széltől védett lejtőköin buja bozóterdő tenyészik, amelyekben sok madár költ, gyíkok, rovarok élnek ugyan, és egy csak 1981-ben felfedezett, rendkívül mérges pókfajta is, mégis ezek a szigeti kígyók az egyeduralkodók. Klemmer, a Frankfurt am Main-i Senckenberg Természetmúzeum és Kutatóintézet kígyószakértője, dr. Alphonse Richard Hogével, a Sao Paulo Butantan városrészben lévő világhírű brazil kígyókutató intézet vezetőjével együtt nemrég ellátogatott a szigetre, ő a szigeti kígyók jelenlegi számát több ezerre becsüli, de tízezernél mégis kevesebbre. Ezek a kígyók nem félnek az embertől, mert nem ismerik, mint ellenséget, az ember őmiattuk már régen elhagyta a szigetet. Azelőtt néhány világítótorony-őr élt itt. Hárman közülük a kígyók marásától haltak meg. Azután elhatározták, hogy a jelzőfényt automatikusan fogják üzemeltetni. A butantani intézet egyik munkatársa később csak azért élt túl egy kígyómarást, mert nála volt a megfelelő szérum, s ezt aztán meglepően nagy adagolásban kellett alkalmaznia. Ezeknek a kígyóknak a mérge nemcsak halálos, hanem különösen gyorsan hat is. Jóllehet eddig csak ez a négy eset vált ismeretessé, ezek arra vallanak, hogy a szigeti kígyók mérge veszélyesebb lehet, mint az összes többi kígyófajtáé. A második helyre alighanem a délnyugat-afrikai homoki csörgőkígyó mérge kerül — ennek harapása minden negyedik esetben okoz halált. Az úgynevezett félelmetes csörgőkígyóknak vagy a kobráknak nincsen ennyire intenzív hatású mérgük. Mint a két kígyószakértő kutatásai most kimutatták, a szigeti kígyók élete sem problémamentes. Így például veszélyes kullancsok lephetik el őket, s ezek jelentős kárt tehetnek bennük. De sokkal inkább latba esik az, hogy ezek a kígyók a beltenyészet révén igen különös módon degenerálódnak, s ezt azelőtt valószínűleg hamarosan bekövetkező kihalásukkal hozták kapcsolatba. A mostanáig megvizsgált, mintegy 30 példány közül a legtöbb nőstényjellegű, néhány termékeny hermafroditának bizonyult, nem működőképes hím párzószervekkel. Termékeny hím viszont csak kevés akad. Ezeknek csekély száma azonban nyilván elegendő a kígyóállomány fenntartásához. Még az is elképzelhető, hogy éppen ez a hermafroditákká való elfajzás egyfajta szabályozóként hat és elősegíti azt, hogy ezek az állatok a maguk korlátozott életkörnyezetében ne szaporodhassanak gátlástalanul, mivel ez katasztrófát jelentene számukra. Mérgük roppant hatásossága is életben maradási stratégiájuk részeként értékelhető. A sziget e nagy kígyóállomány számára semmi esetre sem nyújt mindig elegendő zsákmányt. Csak akkor kedvezőbb a helyzet számukra, ha átmenetileg nagy vándormadárcsapatok telepednek itt le. Akkor azonban minden attól függ, hogy a kígyók ezeket a zsákmányul esett madarakat ne csak megmarják, hanem valóban meg is kaparinthassák. Különben a megmart madarak felrepülnének és másutt múlnának ki. A szigeti kígyók valószínűleg egyedülállók. Mérgező képessége így alighanem egyfajta biológiai szükségességként magyarázható. Madárzsákmányoló képességük feltehetően csak azután fejlődött ki, hogy ezek a kígyók izolált helyzetbe kerültek a szigeten, mert a szárazföldön nincsenek hasonlóan gyorsan ölő mérges kígyók. (Arbeiter-Zeitung)