Népújság, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-24 / 148. szám

2. Országjáráson a prágai béketalálkozó résztvevői Szerdán este a legjobb csehszlovák zenekarok és szólisták ünnepi hangver­senyt adtak a béke-világta­lálkozó tiszteletére a prágai kultúrpalota kongresszusi termében. Janacek, Dvorak, Csajkovszkij és Paganini művei után Beethoven IX. szimfóniája csendült fel, amelynek vezérmotívuma, az Örömóda a béketalálkozó szignáljává vált. A hangverseny időt­ enge­dett az egyes munkacsopor­tok elnökségeinek arra, hogy összefoglalják a kétnapos vita eredményeit. Következ­tetéseiket a tanácskozás zá­róülésén ismertetik majd, összefoglalják azokat az elemeket, amelyekben a kül­döttek többségének állás­pontja megegyezett és felso­rolják az elhangzott külön­véleményeket is. A tizenegy munkacsoport­ban a világtalálkozó több száz részvevője fejtette ki véleményét. Egyetértés ala­kult ki a tekintetben, hogy a fegyverkezési verseny foko­zódása, a nukleáris fegyve­rek gyártása és telepítése, valamint a nemzetközi fe­szültség éleződése jelenti az emberiséget fenyegető leg­nagyobb veszélyt. A viták­ban egyöntetűen kifejeződés­re jutott az a törekvés, hogy feltárják azokat a közös for­mákat és lehetőségeket, amelyekkel a békeszerető, haladó és demokratikus erők együttesen léphetnek föl a béke megőrzéséért. Szerdán este kétoldalú ta­lálkozót tartott a béke-vi­lágtalálkozón részt vevő szovjet és amerikai küldött­ség. Kölcsönösen tájékoztat­ták egymást országaik béke­mozgalmainak tevékenységé­ről. A csütörtöki napot ország­járással töltötték a prágai béke-világtalálkozó részve­vői. Hetven csehszlovákiai városban és községben ipari üzemeket, mezőgazdasági termelőszövetkezeteket, kul­turális és szociális létesít­ményeket látogattak meg. A nemzetközi tanácskozás csaknem háromezer részve­vője baráti találkozókon is­merkedett Csehszlovákia né­peinek életével, munkájával, eredményeivel és feladatai­val. Mindenütt nagy gonddal készültek fel a vendégek ün­nepélyes fogadására. A magyar küldöttség egyik csoportja a lengyel határ közelében fekvő, sok történelmi vihart látott Náchod városába, a többiek a morvaországi Svitavyba látogattak el. JARUZELSKI—II. JÁNOS PÁL TALÁLKOZÓ A pápa hazautazott Lengyelországból II. János Pál pápa szerdán a késő esti órákban Krak­kóban hivatalos lengyelor­szági programjának utolsó pontjaként találkozott Woj­­ciech Jaruzelskivel, a lengyel kormány elnökével. Az egyház javaslatára létrejött találkozás most második alkalommal adott lehetőséget a megbeszélé­sekre a lengyel vezető és a katolikus egyházfő között. A Wawelben, a krakkói ki­rályi palotában sorra került tárgyalások a Varsóban jú­nius 17-én megtartott esz­mecsere folytatását képezték. A PAP lengyel hírügy­nökség közleménye szerint a felek kifejezték azt a re­ményüket, hogy a pápa lá­togatása hozzájárul Lengyel­­ország társadalmi életének békés, eredményes fejlődé­séhez, valamint az európai és a világbéke erősítéséhez. Rámutattak arra is, hogy a Szentszék és a Lengyel Nép­­köztársaság közötti további érintkezések a lengyel állam és az egyház javát fogják szolgálni. Szerdán éjfélkor befejező­dött II. János Pál pápa lengyelországi látogatásának hivatalos része. Csütörtökön a pápa magánprogramot bonyolított le, majd a dél­utáni órákban a krakkói repülőtérről visszautazott a Vatikánba. Még egy találkozó: Wojciech Jaruzelski hadseregtábornok, miniszterelnök — a katolikus egyház javaslatára — még egyszer találkozott a Lengyelországban időző II. János Pál pápával. Képünkön: kézfogás a krakkói Wawell várban a tábornok és az egyház feje között (Népújság telefotó — AP—MTI—KS) Felvételre VÍZÜGYI keresünk őszi cukorrépa-átvételi idény­munkára, külső átvételi állomásainkra CUKORRÉPA-ÁTVEVŐKET, lakatos, forgácsoló Jelentkezés: Mátravidéki Cukorgyárak, 3001 Hatvan, ÉPÍTŐ VÁLLALAT Építőipari Gépjavító üzeme felvesz, és szerelő ■ szakmunkásokat. rövid személyi Eger, Kistályai út 10. adatokkal. Kiskörén, KÖTIVIZIG-telep. Általános sztrájk Megkezdődött Chilében az általános sztrájk, amelyet az öt legnagyobb ellenzéki szakszervezetet tömörítő dolgozók országos parancs­noksága (ONT) és a fuvaro­zók szövetsége hirdette meg. Ez az első általános sztrájk Chilében a Pinochet­­diktatúra tízéves fennállása óta. Chilei források szerint az általános sztrájk megkez­désével egyidőben Enrique Montero belügyminiszter ve­zetésével összeültek a bel­biztonsági szolgálat vezetői, hogy egyeztessék a sztrájk­ellenes akciókat. LARNACA Csütörtökön reggel a lar­­nacai repülőtéren megadta magát a ciprusi hatóságok­nak az a két tizenéves li­banoni géprabló, akik szer­da délután térítettek el egy Athénból a líbiai Tripoliba tartó, utasszállító gépet. Nem sokkal azután, hogy a két géprabló megadta magát, szabadon engedték a Boeing 707 gép huszon­egy utasát, és tizenegy fő­nyi személyzetét. Valamen­­­nyien sértetlenek. RÓMA Az olasz rendőrség két­napos hajtóvadászat után letartóztatta a „vörös brigá­dok” nevű terrorista szer­vezet római osztagának ve­zetőjét. Pietro Vanzi 1978 óta játszott jelentős szere­pet az olasz terrorizmus történetében. A Moro-gyil­­kosságban való részvétel miatt már életfogytiglani börtönre ítélték. Vanzi bűn­listáját nem kisebb cselek­mények terhelik, mint a James Dozier amerikai tá­bornok elrablásában való részvétel. Ciro Cirillo ke­reszténydemokrata politikus 88 napos fogva tartása, va­lamint több, gyilkossággal járó merénylet szervezése. BERLIN Háromnapos hivatalos ba­ráti látogatásának befejez­tével elutazott a Német De­mokratikus Köztársaságból Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának főtitkára, a bolgár Államtanács elnöke és kísérete. rC NÉPÚJSÁG, 1983. június 24., péntek Külpolitikai kommentárunk Mi van a csomagban ? BEIKTATÁSA ÓTA első ízben utazik George Shultz, amerikai külügyminiszter az ASEAN-térségbe és Dél-Ázsiába. Mindez meglepő lehet, mert az ame­rikai külügyminiszter azok közé tartozik, akik sze­rint a világpolitikai erőközpontok lassan, de feltar­tóztathatatlanul csúsznak az atlanti térségből a Csendes-óceán felé. Schultz útja előtt szűkszavúan nyilatkozott, de tud­juk, mint a második világháború óta valamennyi amerikai külügyminiszter, ő is azon fáradozik, hogy megszilárdítsa az USA befolyását a Fülöp-szigeteken, Thaiföldön, Pakisztánban és főleg Indiában. Nyilatkozat híján is világos, hogy az Egyesült Ál­lamok Kelet- és Délkelet-Ázsia államait egy globális­­ szovjetellenes stratégia szemüvegén át szemléli. Ta­núskodik erről Shultz korábbi, Japánban tett láto­gatása, ahol élesen szovjetellenes légkörű eszmecserét folytatott. Ott fogalmazta a nyilvánosság előtt újra a „Csendes-óceáni közösség” gondolatát, amely formai­lag kulturális és gazdasági tömörülés, de valójában egy politikai-katonai szövetségi rendszerré alakulhat, benne Japán regionális katonai szerepével. Feltehető, hogy Kambodzsa körüli vita kérdésében Shhultz változatlanul arra ösztökéli majd az ingadozó bangkoki vezetést, hogy helyezkedjen szembe Viet­nam minden, tárgyalásos rendezésre irányuló erőfe­szítésével. Hiba lenne megfeledkezni arról, hogy eb­ben a kérdésben — az egyéb iránt különböző érdek­pályát követő — amerikai és kínai politika egybeesik. NEM AD OKOT MEGNYUGVÁSRA az a bejelen­tés, hogy Shultz Pakisztániban felkeres majd egy határmenti afgán menekülttábort. A világ még nem felejtette el Brzezinski nagy vihart kavaró látogatá­sát, amikor a szó jelképes és gyakorlati értelmében puskacsövet szegezett Afganisztánra. Shhultz — ez nem lenne az ő stílusa — aligha fogja magát pus­kával a kezében lefényképeztetni. De a diszkrétebb fellépés a lényegen aligha változtat. Győri Sándor Két nap után (A KS kiküldött tudósító­jának prágai jelentése.) Bár a prágai órák már este 11 órát mutattak, s el­csendesedtek az utcák, a Kultúra Palotájának ablak­szemei még messze világí­tottak, a Moldva völgyében fekvő városra. Az épület folyosóin is csaknem a meg­szokott nyüzsgés. A tárgyaló­­termekben a tolmácsok szü­net nélkül mondták mikro­fonjukba a hozzászólások szövegét. Talán csak a gő­zölgő kávéból fogyott a szokásos többszöröse. Félidején túl van a prágai béke-világtalálkozó, s bizo­nyos mérleget már készít­hetünk. A békéért, az éle­tért, a nukleáris háború ellen összehívott értekezle­ten a szokottnál kurtább megnyitó ünnepséget köve­tően azonnal megkezdte munkáját az a 11 bizottság, ahol a fegyverkezés, a nuk­leáris fenyegetés, a háborús veszély elhárításának lehet­séges módozatairól, a béke megőrzésének sürgető tenni­valóiról keresik a közös cselekvés útjait. Egyes bizottságok már be­fejezték munkájukat. Vajon milyen eredményt hozhatott egy mindössze másfél napos megbeszélés sorozat ? Az öt földrész két és fél ezer delegátusát Prágában összeköti a béke megóvásá­nak, egy nukleáris kataszt­rófa elkerülésének óhaja, de egyúttal a legkülönfélébb nézeteket, társadalmi rend­szereket, rétegeket, s szerve­zeteket képviselik, a béke megvédésének módozatait korántsem ítélik meg egyön­tetűen. Mégis, érezhető a levegőben a hangulat: a prágai találkozó első sikereit már mind a résztvevők, mind a külföldi tudósítók elismerik. Párbeszédre hívja a világ békeszerető erőit a prágai értekezlet. A bizottságokban, ame­lyeket itt céltudatosan ne­veznek dialógusnak, éppen az eltérő nézetek képvise­lőinek adták meg az őszinte párbeszéd eszme-, vélemény- és tapasztalatcsere lehetősé­gét. Tegyük hozzá, a béke­mozgalmak történetében, ilyen átfogó módon, első al­kalommal. Nos, úgy tűnik, a prágai első félidő igazolja a ren­dezőket. A frázispufogtatás helyett Prága az érvek pró­bája. Egy asztalnál ülnek itt az NSZK-beli zöldek a pravoszláv pappal, a párizsi kommunista újságíróval, az osztrák egyetemistával, a konzervatív angol békehar­­cosaikkal, szovjet táborno­kokkal. A felszólalásokban, a beszélgetésekben itt már az érveknek, s ellenérveknek kell megvívniuk saját har­cukat, bizonyítani erejüket vagy éppen gyengeségüket. Ismeretek, információk cse­rélnek gazdát, de az indula­tok helyett a józan ész, egy­más megértésének közös akarata köti össze az össze­gyűlteket. Talán ezzel is magyaráz­ható, hogy bár az előkészítő bizottság meghívta Prágába valamennyi békemozgalmi szervezet képviselőit, a név­sor mégsem teljes. Több nyugat-európai szervezet bojkottálja a prágai talál­kozót. Noha semminemű feltételhez nem kötötték a részvételt, sokan még arra sem vállalkoztak, hogy el­jöjjenek, s kifejtsék néze­teiket. A prágai találkozó persze magában rejti önnön korlá­tait. Valamiféle végső meg­állapodás öt kontinens 2500 képviselője között aligha születhet. De itt most nem is ez a cél. Ezért döntöttek úgy a rendezők már az elő­készítés időszakában, hogy a világtalálkozó nem hoz majd közös határozatot. A tárgyalás tapasztalatainak közzétételén túl, más doku­mentumot nem hoznak nyilvánosságra. A végeredménnyel hama­rosan találkozhatunk majd a hírügynökségek jelentésé­ben. Ma, (pénteken) ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a delegátusok, s most már mint a különböző, szakmai érdekeltségi körök szakem­berei — orvosok, diákok, tanárok, szakszervezetiek, művészek, parlamenti kép­viselők, tudósok, újságírók, lelkipásztorok — cserélnek eszmét és a saját területük tennivalóit vitatják majd meg — a holnapért, az éle­tért. Aztán még további há­rom nap áll a küldöttek előtt... S ahogy egy Puerto Ricó-i tanítónő mondta be­szélgetés során: „Az igazi munka Prága után, otthon következik majd ...” Cziráki Péter Falls nyilatkozik • Luns cáfol Értelmetlenné vált a fegyverkezési verseny Robert Falls tengernagy, a NATO katonai bizottsá­gának leköszönő elnöke nagy vihart kavart sajtó­­nyilatkozatban kilátásba he­lyezte, hogy ha a genfi fegyverkorlátozási tárgya­lások nem vezetnek ered­ményre, a NATO esetleg egyoldalúan is leszerelhet atomfegyvereket, elsősor­ban harcászati atomeszközö­ket Európában. A távozóban lévő Falls szokatlan nyíltsággal — és előző nyilatkozataival szö­ges ellentétben — kijelen­tette: a fegyverkezési ver­seny szinte esztelenné vált, a nyugati és a szovjet ha­ditechnika versengése egyre újabb és pontosabb, elhá­­ríthatatlanabb fegyvereket eredményez, és a Nyugat, „ha őszintén megvizsgálja, mire van szüksége biztonsá­gához, nyugodtan megsza­badulhatna fegyvertára egy részétől”. Falls rámutatott, hogy a tengeralattjáró-fedél­zeti atomrakéták tökéletes második, vagy válaszcsapás­­lehetőséget biztosítanak, ele­gendő „elrettentést” tehát, ám a nyugati vezetők „mint­ha elfeledkeznének sokszor erről a tényről”. Joseph Luns NATO-fő­­titkár a szokatlan hangú nyilatkozat másnapján sie­tett elhatárolni az Atlanti Szövetséget az elhangzottak­tól. ÖV. EGRI VASÖNTÖDÉJE FELVESZ villamosipari technikus vagy üzemmérnöki végzettséggel rendelkező szakembert tmk-csoportvezetői beosztásba. Ügyeletet vállalók előnyben. Jelentkezni lehet a gyáregység munkaügyi osztályán. Eger, Nemecz u. 11. szám alatt, 8—14 óra között.

Next