Népújság, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-29 / 178. szám
6 Új edzővel új bajnoki év előtt „Nehéz rajt vár ránk” Megszokott a stadioni kép: „őröl a malom” — bár a garatnál már új mester áll. Közeledik a labdarúgó őszi idény rajtja, Csenik János vezető edző, az egri NB II-es keret formába hozását készíti elő. Van benne szemet szúró változás. Bilincsiket a klubvezetés elengedte Bélapátfalvára és egyelőre edzésképtelen Móricz is, beteg. A szíve Szegedre vinné, ha az ESE nem ragaszkodna a játékossal kötött érvényben lévő kétéves szerződéshez. E függőjátszma kivételével a piros-kékek szerződtetett játékosainak névsora: Bodolai, Sartos (kapusok), Zágonyi, Zsidai, Patvaros, Varga, Szert (védők), Csepregi, Horváth, Lengyel (középpályások), Méhesz, Kiss T., Kiss Gy., Béres, Jávorszki, Szilágyi (csatárok). Elég szűkös az állomány, amelyet ifjúságiak — Szakmái, Lakatos, Simon, Sass, Berecz, Aranyos — egészítenek ki. A Sopron elleni utolsó hazai bajnokin mutatták be hivatalosan a játékosoknak a leendő új szakvezetőt. Aligha fogadta bárki is meglepetéssel a döntést. Csank János kapott hároméves szerződést az Eger SE-től. Szükség volt rá és igent mondott. — Vállaltam a veszélyt. Hogyisne fordult volna meg a fejemben, mi lesz, ha nem sikerül? Én azonban nem kérek kegyelmet, de amíg a pálca a kezemben van, nem is adok senkinek. Persze, hogy vállaltam a feladatot, méghozzá fanatikus hittel A jó kapusok általában egyéniségek. Az a sajátos védtelenség, magányosság, ami ezen a poszton sorsa a játékosoknak, mind-mind alakít a jellemen. Ha játékról van szó, rendszerint halál komolyak. Csank jó kapus volt. Ózdon kezdődött a pályafutása, tizenévesen az NB I-es tartalékcsapatból igazolt a DASE-hoz. Debrecenben agrármérnöki diplomát szerzett, s kényszerből már akkor játékosedző volt az NB III-as egyetemi gárdánál. Végzés után visszament Ózdra, két évre. Nyolchónapos kivárást vállalva, Kovács Ferenc hívószavára jött Egerbe. Egyéni pechje, hogy mikorra védhetett, a csapat kiesett az NB 1-ből. Nyilván álmai mentek fuccsba, de ő maradt. Ennek már lassan 12 éve. Hét évig volt megbízható hálóőr, az utóbbi négy évben az utánpótlásnál edzősködött. Idén nyáron, 37 évesen szakedzői diplomáját vehette át a TF-en. A szakosztályvezetés, az egyesület még nem tűzte ki a célt, milyen szereplést vár el a csapattól, de Csankban már megfogalmazódott néhány gondolat. — Egyértelmű feladat a csapat védekezésének javítása. Sajnos néhány napos gyakorlás után le kellett mondanom arról, hogy a hatékonyabb területvédekezésre álljunk át. A taktikai fegyvertár kiszélesítése lassabban fog menni, mint ahogy reméltem. Sok kísérletezésre egyelőre nincs idő, mert ez a bajnokság minden korábbinál nyíltabb lesz. A mezőny újoncai is — Bakony Vegyész, Szolnok és Mezőtúr — olyan játékerőt képviselnek, hogy jóformán bárki kieshet a csoportból. Számunkra a sorsolás is kedvezőtlen, hiába játszunk ősszel tízszer idehaza és csak kilencszer idegenben. Az együttes jelenlegi szervezettségi szintje mellett nagyon nehéz rajt vár ránk, ellenfeleink az első öt-hat fordulóban különösen erősek. — Úgy vélem, az ősz lesz a nehezebb, itt eldől majd, hogy kikre számíthatok egyértelműen. A játékosokkal közvetlen a kapcsolatom, de már annak idején csapatkapitányként is megkaptam tőlük a tiszteletet. Az életmódom mindig olyan volt, hogy abba nem tudtak belekötni, nincs tehát félnivalóm emiatt. Ha tavasszal leszerel Smutzer, Tabár és Fenyves és menet közben a területiből tudunk egy-két posztra igazolni, ütőképesebbek leszünk. Mindent egybevetve nem tartom valószínűnek, hogy az 1983 84-es bajnokságban az első nyolc közé kerüljünk. Ha az arc a lélek tükre , könnyű az azonosítás. Csank Jánosnak a megszokottnál is szúrósabb a tekintete, homloka mélyen barázdált és tömött bajusza felett szemei az alig nyitott pupillákon át mintha még bizalmatlanabbal méregetnék a környezetet. Jócskán lehetnek még aggályai... De így is áll a dolgok elébe. Szombaton 16.30 órakor Gyöngyösön MNK-t játszik a csapat. Hétfőn az NDK- ba utaznak, ahol három mérkőzést vívnak. Augusztus 10-én, szerdán Egerben a Lehel SC-t fogadják. Ennyi főpróba után az első „előadás" a Salgótarján elleni bajnoki lesz. Reméljük, nem hoz csalódást. Két játékossal erősített az Eger SE NB II-es labdarúgó csapata. Mindkettő csatár, s ami szintén figyelemre méltó, hogy fiatalok. A támadósor — egyébként eddig sem eredménytelen — játékát hivatottak még ötletesebbé, színgazdagabbá tenni. Kettejük közül a nagybátonyi Kiss Gyula kevésbé, míg a rakamazi Béres János inkább szorul bemutatásra. Valahol a csatársorban. .. A névjegyét már letette az NB II-ben a jó kötésű (176 cm magas, 73 kg) gyors nógrádi labdarúgó. Legutóbb a kieső Nagybátonyban nem sokkal több, mint fél szezon alatt 11 gólt szerzett. — Anyaegyesületemnek tekintem a Bányászt, már 13 évesen a játékosuk voltam — kezdte a múltidézést a 25 éves játékos, aki nős, kétgyermekes családapa, tanult szakmája a géplakatosság. — Balszélsőként kezdtem, aztán lassacskán átkerültem jobbszélre. Sokat köszönhetek nevelő edzőmnek, Újházi Istvánnak, akinél Kovács István és a szintén válogatottságig eljutott Kardos Jóska, egykori ifista csapattársam, is kezdte. Én, amikor a Nagybátony a közelmúltban először kiesett a második vonalból, az STC- hez kerültem. Tarjánban kevés bizonyítási lehetőséget kaptam, pedig sokszor csereként, például az Eger ellen is gólt szereztem. A katonaidőt viszont letöltöttem ez alatt, s ennek a végén visszamentem régi egyesületemhez. Mindig is éreztem magamban annyi erőt, hogy képességeimet az NB II-ben kamatoztassam. Ezért jöttem Egerbe. Valahol a csatársorban szeretnék játszatni, ha center leszek, akkor legalább 20 gólt várok magamtól, de szélsőként sem akarom alább adni 15 találatnál. Rám biztosan számíthat a szakvezetés, mert a játékra nagyon figyelek, és már eddig is igazoltam, jóformán társak nélkül, hogy gyakran kapu elé tudok kerülni. Kiss Gyulával a klub kétéves szerződést kötött. Temesvári találta ki A 21 éves szabolcsi születésű nőtlen fiatalember, Béres 1975-ben egy tehetségkutató akción tűnt fel. — Kisvárdáról több rostán át egészen az országos döntőig jutottam. Ott fedezett fel a Nyíregyháza, és náluk lettem sportiskolás. Gimnáziumban is sporttagokra jártam, nekünk focistáknak heti 12 edzésünk volt. Két alkalommal, 18 évesen szóhoz jutottam az NB I-be felkerült bajnokcsapatban. Középpályásnak készültem. Temesvári Miklós „találta ki" számomra a balszélső posztját. Később csak ott szerepelhettem, a termetem (168 cm, 66 kg) és abszolút skétlábasságom miatt. Béres János pályafutása Rakamazon kölcsönjátékosiként folytatódott, de az egy évből végül három lett A Tisza-csoport válogatottjában tűnt ki , amely idén megnyerte az országos döntőt 11 olyan teljesítménnyel, amely megtetszett az egri megfigyelőknek. A legutóbbi bajnokságban mint balszélső 12 gólt rúgott, a csoportválogatottban pedig hármat. Elektronikai műszerész szakképzettsége van, még nem volt katona A Debreceni Kinizsitől és a Szolnoki MÁV-MTE-től is kapott szerződési ajánlatot, de Egert választotta, hiszen ide már korábban is szeretett volna jönni. Bizonyítani kíván a kezdőcsapatba kerüléssel önmagának is. Hároméves szerződést kapott. Budavári Sándor Játszani akarnak Csank János: „Az ősz lesz a nehezebb...” Kiss Gyula Béres János (Fotó: Szántó György) NÉPÚJSÁG, 1983. július 29., péntek AGRIA *83 SAKK Varasdy vette át a vezetést Meglepően rövid idő alatt fejeződtek be a 8. forduló játszmái az egri nemzetközi sakkversenyen. A mestercsoportban a végső sorrend szempontjából különösen fontos összecsapásokra került sor, melyek közül kettő is döntetlenül végződött, így a helyzet lényegében nem változott. Varasdy (DUTÉP) nm. a 7. fordulóban győzelemmel fejezte be az addig vezető Németh Z. (H. Mereszjev) elleni játszmáját, és ezzel a csoport élére került. Két riválison túljutva szinte biztosra vehető, hogy Varasdy a verseny végén is ott lesz az első három hely valamelyikén. A 7. forduló függőben maradt játszmáinak eredményei : Varasdy—Németh Z. 1—0, Dobos J.—Perényi 0—1, Tolnai—Forgács 1—0. A 8. forduló eredményei: Színes (jugoszláv)—Tolnai 1—0, Horváth J.—Emődi 1—0, Kiss L. —Kiss A. 1—0, Roos (francia)—Sugár 0—1, Forgács- Borsi 0—1, Nagy—Kádas 1—0. Döntetlen: Káposztás— Varasdy, Németh Z.—Perényi, Dobos J.—Horváth S. A Sulyok—Szőllősi, Dobos— Van der Wijk (holland), Lolstein (francia)—Csapó játszma függőben maradt. Az élmezőny: Varasdy 6, Káposztás, Perényi 5,5, Horváth J, Németh Z., Sugár, Színes 5 pont. A mesterjelölt csoportban mindössze két játszma maradt függőben a 8. fordulóban, azok eredménye azonban nem befolyásolja az elöl állók helyzetét. Az élmezőny: Horváth Cs. 7, Jurácsik, Sándor 6, dr. Horváth, Koncz, dr. Imecs, Czeglédi, Nikovits 5,5 pont. A nőknél Forgó E. (Eger SE) és M. Vanhove (francia) egyaránt 4,5 dlbts. Az Agria ’83 nemzetközi sakkverseny utolsó fordulója szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik. Eredményhirdetés 14 órakor. Labdarúgó-híradó A labdarúgó MNK Heves megyei selejtező mérkőzéseinek eredményei: Boldog— Gáspár SE 2—3, Pétervására—Bélapátfalva 0—3, Mikófalva—Recsk 1—2, Gyöngyöshalász—Sírok 1—0, Poroszló—Kompolt 1—0, Selyp —Gyöngyös 0—0, Heves- Hatvan 2—2 (11-es rúgásokkal 3—1 arányban a hevesiek jutottak tovább). Az MNK-ban a hét végén újabb fordulókat rendeznek meg. A párosítás. Július 30., szombat (16.30): Gyöngyös- Eger SE. Július 31., vasárnap (16.30): Poroszló—Recsk, Sirok—Bélapátfalva, Gáspár SE—Heves. ★ Szerdán késő este a jugoszláviai Tuzlán labdarúgó Intentotó Kupa mérkőzésen a helyi Sloboda 1—0 (1—0) arányban legyőzte a Bp. Honvéd gárdáját. Az egyetlen gólt a 26. percben Kovacsevics szerezte. ★ A Mátra-csoport labdarúgó területi versenybizottsága a legutóbbi ligaértekezleten elhangzott javaslatokat figyelembe véve megváltoztatta az idei bajnoki versenykiírást. Ezek szerint a felnőtt csapatok bajnoki mérkőzésein nem két, hanem csupán egy junior korú játékost kötelesek szerepeltetni a csapatok. Ezt a játékost csak hasonló korú fiatallal lehet azonban lecserélni. Amennyiben kéthárom, esetleg négy vagy öt junior korú játékost is pályára küld az együttes, őket felnőtt korú játékossal is le lehet menet közben cserélni. •Mint tegnapi, csütörtöki lapszámunkban megírtuk, a hatvaniak tárgyalást folytattak az egri Szarvas átigazolása ügyében. A megegyezés megtörtént, Szarvas aláírta a szerződést, így ősztől a területi labdarúgóbajnokságban szereplő HÉVSC együttesben játszik majd.★ Az eredeti kiírástól eltérően, közös megegyezés alapján nem augusztus 21- én, hanem egy nappal előbb, szombaton bonyolítják le a Sopron—Eger NB II-es labdarúgó-mérkőzést. EGYMILLIÓ NYEREMÉNYALAP A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatja a fogadókat, hogy 1993. augusztus 6-tól, a totó 32. játékhetétől kezdődően a 13 plusz 2 találatos totószelvényeket 4 alkalommal külön jutalomban részesítik. A heti 1 millió forintos rendkívüli nyereményalap azok között a 13+1 találatos totószelvények között kerül egyenlő arányban felosztásra, melyeken a 13 fő és a plusz 1 mérkőzésen kívül a kiértékelés szempontjából számításba jövő 15. mérkőzés (második pótmérkőzés) eredményét is eltalálták, vagyis 13 plusz 2 találatuk van. Amennyiben a héten nincs 13 plusz 2 találatos szelvény, vagy a totószelvényeket nem lehet 13 fő- és 2 pótmérkőzésre értékelni, a nyereményalap nem kerül kifizetésre. Ebben az esetben az 1 millió Ft-os rendkívüli nyereményalap a következő hétre húzódik át halmozódás nélkül mindaddig, amíg a 4 alkalom nem adott. Fentek értelmében csak az akció kezdő időpontja ismert. Legkevesebb időtartama 4 hét, de elhúzódik addig, míg a 4-szer 1 millió rendkívüli jutalomalap kifizetésre kerül. A nyertes szelvények sorszámát a versenynapot követő szerdán megjelenő Sportfogadás c. hetilap közé. Siótour vízilabdatorna Péntektől vasárnapig négy csapat részvételével nemzetközi vízilabdatornát rendez a Siótour Idegenforgalmi Hivatal és a BVSC. Két vendég érkezik külföldről, a svájci válogatott, illetve az olasz bajnokság 4. helyezettje, Siracusa csapata. A magyar résztvevők: a Szolnok OB I-es gárdája, és a rendező egyesület, a BVSC. A szervezők csütörtöki sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy eddig már hat alkalommal versenyeztek a Siótour Kupáért, melynek külön érdekessége, hogy a mérkőzések egy részét a Balatonban játsszák. A siófoki vitorlás kikötőben olyan körülményeket alakítottak ki, amelyek megfelelnek a sportág szakmai követelményeinek és a közönség igényének is, ezer néző számára építettek lelátókat. A rendezők közönségcsalogatónak a pénteki és vasárnapi játéknapon is női vízilabda-mérkőzést szerveznek. Az aerobikról A végletek országából, az Egyesült Államokból indult újabb divathullám, az úgynevezett aerobik csúcsidő alatt érte el hazánkat is. Jane Fonda, a sportág meghonosítója, névadója nevével izmos, kisportolt alakjával kiváló védjegynek bizonyult. Lám, mégiscsak kell az a bizonyos védjegy, hogy a megfogant, s csírájában is életképes kezdeményezés eleven gyakorlattá váljon. A siker kétségtelenül átütő, s talán azt is megérjük, hogy tömegsporttá erősödik a mozgalom. Tíz év hallgatás után nincs más hátra, mint átkeresztelni — például a dolgozó nők tornáját, a munkahelyi testnevelést, vagy netán az esti tornát (?) — miszerint a tiszta gimnasztikai elemeket egy kis ritmikus sportgimnasztika és dzsesszbalett-elemekkel vegyítve elkészíteni a koktélt. Házilag meg lehet kötni a lábszárvédőt, a nélkülözhetetlen kelléket, amely az izmokat melegen tartja az 50—60 perces terhelés alatt. De ha nincs sportszár, az sem baj, megteszi a porosodásra ítélt melegítő is. Mindezek után már csak a karmestert kell utánozni. Pezsdül a vér, a szunnyadó energia felszabadul, az oxigén átjárja a testünket felépítő sejteket. Akiknek pedig nincs idejük napközben, mert munkahelyük menetrendje ütközik a foglalkozásokkal, ugyan már, elkeseredésre nincsen okuk! Az aerobik otthon is űzhető, tekintet nélkül korra és nemre, a lényeg, sokszor ismételni a gyakorlatokat, s holnap folytatni a megkezdett utat... (tereny) A tömegsportról Ma délelőtt 9 órakor Egerben, a megyei sporthivatalban tömegsport koordinációs értekezletre kerül sor. Az első témának veszprémi előadója lesz, amely a lakótelepi sportegyesületek létrehozásáról szól. Ugyanitt meghallgatják a jövő évi tömegsport- és versenynaptárkészítés szempontjait.