Népújság, 1984. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-20 / 272. szám

1984. november 20., kedd Százharmincöt évvel ezelőtt, nyi­tották meg a Pest és Buda kö­zötti első Duna-hidat, amelyet Széchenyi István kezdeménye­zésére az angol Tierney Willi­am Clark tervei alapján az ugyancsak angol Adam Clark vezetésével építettek. A Lánc­híd építését 1836-ban, törvénnyel határozták el. Előkészítésében jelentős volt a már 1832-ben Széchenyi István kezdeménye­zésére alapított Budapest Híd­­egylet munkássága. Az építés költségeinek zömét Sina György bécsi bankár, Rotschild Sala­mon báró és Kapriorai Wodia­­ner Sámuel biztosították. Az építkezést 1839-ben kezdték el: 1842. augusztus 24-én rakták le ünnepélyesen az alapkövet, s a hidat — Kossuth Lajos javas­latára — Széchenyi Istvánról nevezték el. 1849. május 21-én, Buda ostromakor az osztrák katonaság megkísérelte felrob­bantani a majdnem kész hidat, de eredménytelenül. Ugyanez év júniusában a visszavonuló honvédség — Clark Ádám ta­nácsára — eltekintett a rob­bantástól, és csak könnyen ki­javítható, részleges rongálást hajtott végre rajta. A három nyílású híd két parti oszlopon és két diadalíves mederpilléren nyugszik, s a kőpilléreken át­húzott óriás láncokra függesz­tették a híd pályatestét. A Lánchidat 1945. január 18-án a németek felrobbantották, újjá­építése Sávoly Pál, neves híd­­mérnök tervei alapján történt, s felavatásának századik évfor­dulóján, 1949. novemberében ad­ták át újból a forgalomnak. A Nap kél: 6.56 órakor, nyugszik: 16.03 órakor. A Hold kél: 1.21 órakor, nyugszik: 14.53 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon JOLAN nevű kedves olvasóinkat! „Iolé" a görög nyelvben „vio­­la"-t jelent, az „anthos" pedig virágot, így „viola-virág" lenne az értelme. Előrejelzés az ország területére ma estig: délnyugat felől újból mindenütt beborul az ég, és országszerte kell számítani je­lentős esőre, záporra, észak­nyugaton havas eső, hő is elő­fordulhat. Az északkeleti, keleti szél megélénkül, többfelé meg­erősödik. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet, általában 3, 7 fok között valószínű. Nyugdíjasok bevásárlónapja Szívesen továbbadjuk a hírt: ezután minden csü­törtökön délután két óra hosszáig külön foglalkoznak a nyugdíjas vásárlókkal a jászberényi, Szövetkezet úti ABC-áruházban. A rendőrség pedig ugyanekkor a közeli gyalogátkelőhelyen a balesetmentes áthala­dáshoz ad segítséget az idős embereknek. A példa Szolnok megyei, s hogy mégis idekerült? Hogyan is szokták mondani: „A fiamnak szólok, hogy a menyem is értsen belőle"... — is — — TÁRSADALMI MUNKA. Füzesabony felszabadulásá­nak 40. évfordulója tisztele­tére a városi jogú nagyköz­ség költségvetési üzemének dolgozói a hét végén kom­munista műszakot tartottak. A társadalmi munka érté­kének felét a helyi sportkör támogatására ajánlották fel. — A SZAKSZERVEZET TÁRGYALTA. A HVDSZ Heves megyei Bizottságának az elmúlt hét utolján tar­tott ülésén a Hatvani Város­gazdálkodási Vállalat idei átszervezésének, korszerű­sítésének tapasztalatairól tájékozódtak. A szakma, ezen belül a kisvállalatok munkavédelmi helyzetét ele­mezték s — többi között — a mozgalom kulturális, sport­­rendezvényeinek eredményeit összegezték. — KACAG A HÁZ. Kern András és Verebes István estjére november 22-én, csü­törtökön este nyolc órára várják az érdeklődőket az egri Ifjúsági Ház színházter­mébe. Jegyek az informá­cióban kaphatók, 30 forintos áron. — TIT-CSOPORT LŐRIN­CIBEN. Tegnap délután ala­kuló gyűlést­ tartott Lőrinci­ben a nagyközség TIT-cso­­portja, amely az ide tarto­zó települések értelmiségi dolgozóit tömöríti. A részt­vevők ez alkalommal tar­talmas beszélgetést folytat­tak Magyar Józseffel, több értékes dokumentumfilm rendezőjével is. — ISKOLA ÉS CSALÁD. Tegnap délután ülésezett a Hazafias Népfront Eger vá­rosi Bizottsága. Ezen egye­bek között tájékoztató hang­­zott el az iskola és a család kapcsolatának megyeszékhe­lyi tapasztalatairól, a to­vábbi feladatokról. Az elő­terjesztő dr. Göcző Gézáné, a városi tanács osztályveze­tője volt. A Népújság olvasószolgálata: mindennap 8-tól 11 óráig. Telex: 063-350 Egerben: felnőtt betegek részé­re 18 órától másnap reggel 8 óráig a Bajcsy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Napközi rendelés: hétköznapo­kon hétfőtől péntekig: 11-től 16.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Baj­csy-Zs. u. 6. sz. alatt. Telefon: 11-000. Gyermekorvosi ügyelet este 19 órától reggel 7.45 óráig, nap­pali ügyelet’: 12.30 órától 15.30 óráig. Ügyelet helye: kórház gyer­mekosztálya. Telefon: 10-841. Gyöngyösön: 19 órától holnap reggel 7 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatti rendelőben. Rende­lések közötti napi ügyelet 12-től 14 óráig. Telefon: 11-727. Hatvanban: sürgősségi ügyelet 12 órától 16 óráig, éjszakai ügye­let 17 órától holnap reggel 08 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. KOJAL-készenlét Egerben dél­után 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. Új vásártér Egerben Több olvasónk érdeklő­dött szerkesztőségünknél — egyikük levelét nemrégi „Pf. 23” rovatunkban közöltük is —, hogy mikor lesz újra vásártér Egerben. Kérdésüket Rakusz Gyu­lához, a városi tanács jjiac­­gondnokságának vezetőjé­hez továbbítottuk. Megtudtu­k: az áldatlan helyzet javításának lehető­ségét több évig keresték, végre azonban megoldást is sikerült találniuk. A Baktai úton megtalálták azt a két­­hektáros területet, amelyet mintegy 2,5 millió forintos költséggel alkalmassá te­hetnek a célra. A szükséges teljes pénzösszeg azonban sajnos még nem áll rendel­kezésre, így a megvalósítás csak részletekben történhet. A beruházás első ütemé­ben — éppen a közelmúlt­ban kezdett munkákkal — a tereprendezés került na­pirendre. A kivitelező Egri Közúti Építő Vállalat ez­után szakaszokban végzi el a többi fela­datot. S remél­hetően két esztendő múlva az egész program befejező­dik. Az enyhe lejtésű, vízel­vezetéses terület kerítést kap, a körülzárt vásártéren külön helyet biztosítanak az állatárusításra, s az úgy­nevezett kirakodásra, illet­ve a büfésornak. Szóba ke­rült, hogy otthont adnak majd itt az autóvásároknak, valamint az „ócskapiacnak" is. Megfelelő utakat építe­nek, s füvesítik a közbülső részeket, ivókútról, illem­helyről gondoskodnak, s a vásárfelügyelő épületében biztosítják az állatorvosi ügyeletet is. Műszaki­­közgazdasági hetek ’84 A lakókörnyezettől az élelmiszertermelésig A héten befejeződnek az idei műszaki-közgazdasági hetek rendezvényei. Hétfőn délután, Egerben, a Techni­ka Házában az Építőipari Tudományos Egyesület He­ves megyei Szervezetének rendezésében filmnapot tar­­tottak. Megvitatták a lakó­­környezet alakításának és használatának fontosabb fel­adatait. Ma, kedden délután a me­gyeszékhelyen, ugyancsak a Technika Házában élelmi­szergazdasági aktívára ke­rül sor. Ezen Váncsa Jenő, mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter tart elő­adást az ágazat 1985. évi tervfeladatairól, továbbá a gazdaságirányítási rendszer korszerűsítéséből adódó ten­nivalókról. Csütörtökön és pénteken Egerben tartják a már ha­gyományos fa- és bútoripari napokat. Megvitatják a vál­tozó közgazdasági szabályo­zórendszer hatását az ipar­ágra és a kapcsolatrend­szerre. Csökkenő létszámmal, eredményesen Az elmúlt héten tartották Gyöngyösön, a Mátra­vidéki Építő és Szakipari Szövet­kezetben a tisztújító köz­gyűlést. Megyénk egyik leg­nagyobb szövetkezetének munkájáról Bodócs János elnök tartott beszámolót.­­ Az elmúlt öt év értékelésé­­­­ben kiemelte, hogy a kol­lektíva a csökkenő létszám ellenére is­ teljesítette azo­­kat a célkitűzéseket, ame­lyeket­ joggal várhat el a szolgáltatásaikat igénybe vevők népes tábora. Öröm­mel adott számot arról, hogy a fejlődés töretlen és dinamikus, ami a munka­szervezést, s a dolgozók fe­gyelmezett munkavégzését dicséri. Mindennek ellené­re felhívta a figyelmet arra, hogy ezen a területen to­vábblépésre van szükség. A felügyeleti bizottság beszá­molójából is tükröződött az elnöki beszámolóban meg­fogalmazott stabilitás. A közgyűlés ezek után úgy döntött, hogy újra Bodócs Jánosnak szavaz bizalmat, s megválasztották a szövet­kezet elnökének. Hét végi balesetek Az elmúlt hét vége közle­kedését megyénkben szeren­csére­­ nem tette emlékeze­tessé országúti haláleset. Mindössze egy könnyebb és egy súlyosabb balesetről kaptunk tájékoztatást a rendőrségtől. Az előbbi va­sárnap a kora­­ délutáni órák­ban történt, az egri Petőfi téren, ahol Bozsik Antal helyi lakos nem az útviszo­nyoknak megfelelően vezet­te segédmotorkerékpárját, amellyel a vizes aszfalton megcsúszott és felborult. Nyolc napon belül gyógyu­ló sérüléséhez azonban alig­hanem az is hozzájárult, hogy vezetői engedély nél­kül ült járművére. Ugyancsak­­ vasárnap, dél­után Bélapátfalván a szil­vásvárnál Láng Lajos a lá­tási viszonyokat nem vette komolyan, s így személygép­kocsijával elütötte az úttes­ten szabálytalanul közleke­dő Sz. Gyula sátai lakost, aki 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Az országban egyébként összesen 94 közúti baleset történt a hét végén. Negy­vennégy könnyebb, 42 sú­lyosabb sérüléssel járt, 8 pedig — sajnos — halállal végződött. Lángfogadó ünnepség Füzesabonyban Központi lángfogadó ün­nepséget rendeztek az el­múlt hét végén a füzesabonyi úttörőelnökségnél. A felsza­badulásunk közelgő 40. év­fordulóját köszöntő láng Battonyáról indult, s Heves­ről érkezett az említett ál­lomására. Tizennégy helyi, s környékbeli csapat tisztel­gett előtte, s kötötte fényé­nél emlékszalagját az „Áp­rilisfára”. A községek s csa­patok képviselői egyidejűleg fényképpel és szöveggel al­bumban is üzentek munká­jukról, készülődésükről. Mi­előtt pedig mindezt tovább­adták a gyöngyösieknek — a fiatalok kedves találkozón veteránokkal is felelevení­tették a történelmi időket, elbeszélgettek a négy évti­zedes eseményekről, változá­sokról. Képünkön Kalina Mária területi úttörőelnök, Takács Péter titkár társaságában köszönti a füzesabonyi ün­nepség résztvevőit. (Fotó: Szabó Sándor) ÉRTÉKELTÉK AZ EXPRESSZ­­KIRENDELTSÉG MUNKÁJÁT r így utaztunk 1984-ben Elcsépelt megállapítás, de nem árt néha felidézni: az ifjúsági turizmus része a ne­velőmunkának. .. Nem árt elsősorban azért, mert nap­jainkban mind nehezebbé váló körülmények közt kell dolgoznia annak az utazási vállalatnak, amelynek leg­főbb tevékenysége éppen a fiatalok „világjárását” elő­segíteni. Milyen eredmények szület­tek az elmúlt időszakban? Sikerült-e összeegyeztetni azt a célt, hogy a KISZ-korúak nagy tömegének minél ol­csóbb lehetőségeket kínálja­nak az effajta élményszer­zésre azzal, hogy ugyanak­kor nyereséges is legyen a 27 éve alapított cég? Ezt vizsgálták hétfőn a megyei KISZ-bizottságon. A számok beszédesek. Az elmúlt­­ esztendőben a Heves megyei kirendeltségeknek több mint 21 millió volt a bevétele, s a tiszta nyereség kétmilliónyit tett ki. S ép­pen azért nem többet, hogy az árakat — amennyire le­hetett — az úttörők, a kö­zépiskolások, az ifjú dolgo­zók zsebéhez igazíthassák. A szolgáltatások azonban — ha diákosan is — szín­vonalasak. A tavalyi mint­egy 3500 külföldre utazónak csak elenyésző része rekla­mált, s hasonlóan jók a ta­­­­pasztalataik a visszajelzések szerint a belföldi turisták­nak is.­­ Különben hazai tájaink megismertetése — úgy tű­nik — egyre inkább előtér­­­­be kerül majd. A külföldi, egy-két hetes programok iránt érezhetően csökken a kereslet, annál népszerűbbek a tanulmányi kirándulások, az országjárások. Annak érdekében, hogy szűkebb pátriánkat az ed­digieknél többen keressék föl, persze van még teendő A problémák egy része meg­oldódik majd, ha a felsőtár­­kányi KISZ-tábort újra igénybe lehet venni téli szál­lásnak, s még inkább, ha megvalósul a sóstói tábor átalakítása. A későbbi ter­vek közt szerepel az is, hogy az Expressz a kiskörei víz­tárolónál is „megveti a lá­bát”. A közelebbi cél viszont, hogy az eddigieknél is sok­rétűbb, változatosabb prog­ramokkal vonzzák az érdek­lődő fiatalokat. ÜNNEPELTEK A BÁBOSOK Húszéves a Harlekin Húsz esztendővel ezelőtt alakult az egri Harlekin Bábegyüttes. Nevüket nem­csak a gyerekek, de a mű­faj felnőtt barátai is ország­szerte megismerték. A ha­gyományos előadásoktól a legformabontóbb kísérle­tekig széles skálájú a reper­toárjuk. A huszadik esztendő jelentős mérföldköve pályá­juknak. Bábszínházzá vál­nak, az amatőrök egy ré­sze az új évtől hivatásos bábszínész lesz. Az évforduló megünnepe­­lésére az elmúlt szombaton több mint száz régi és mai bábos, pártoló és barát ér­kezett az egri úttörőházban megrendezett találkozóra. Az intézmény igazgatójának, Molnár Lajos köszöntő sza­vai után Békési József, a városi tanács általános el­nökhelyettese az együttes munkájának elismeréseként oklevelet nyújtott át a Har­lekin vezetőjének. A megyei pártbizottság részéről Hoff­­nerné dr. Miskolczi Margit mondott pohárköszöntőt, majd a Nemzetközi Bábmű­vész Szövetség és a KISZ-bi­­zottság képviselői emelkedtek szólásra. A Ferde tükör című, fel­nőtteknek készült összeállí­tás bemutatója után a részt­vevők kötetlen beszélgeté­sen emlékeztek az elmúlt évekről. Valuta­árfolyamok NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1., 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102- Ft, egy évre 400,- Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőiknél. Index: 20062.­­ Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFnÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next