Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-26 / 21. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. január 26., szombat MÉRKŐZÉSEK • FUTÓSZALAGON Készülnek az NB I. csapatai Március 2-án kezdődik a labdarúgó NB I. tavaszi idénye. február 27-én az MNK- ban még versenyben levő első osztályúak a legjobb nyolc közé jutásért küzdenek. Rohamosan közeledik a tétmérkőzések időszaka, így érthető, hogy január utolsó szombati vasárnapján a csapatok többsége már egyre jobb játékerőt képviselő klub ellen próbálkozik. A hét végén az ország minden részében játszanak már előkészületi mérkőzéseket. Kivétel a Tatabánya és a Zalaegerszeg. Előbbiek az NDK-ban, az utóbbiak pedig Jugoszláviában tartózkodnak. Nem játszik még a Haladás, mert a szombathelyiek még az edzéseknél tartanak, s a Balatonkenesén edzőtáborozó bajnok Bp. Honvéd is csak ezután kezdi a mérkőzéseket. Hírek a csapatokról, az őszi helyezés sorrendjében: VIDEOTON: Az angol Manchester United ellen is készülő őszi bajnok január 30-án utazik Kínába. Pénteken a Dunaújvárossal játszottak. DEBRECENI MVSC: Kész a mérkőzésműsor a rajtig. Szombaton a megyei bajnokságban szereplő Kartal az ellenfelük, Debrecenben. BP. HONVÉD: Szombaton fejezik be a balatonkenesei edzőtáborozást. Utána kezdik a mérkőzéseket, sorozatban. A jövő héttől válogatottjaikkal egészülnek ki. RABA ETO: Több nemzetközi találkozó vár a gárdára, de szombaton még „csak” helyi rangadót vívnak a MÁV DAC ellen. ZALAEGERSZEGI TE: A jugoszláviai mérkőzések után a zalaegerszegi sportcsarnokban február első három napján sorra kerülő nemzetközi tornán szerepelnek. HALADÁS: Szombaton még edzés, vasárnap pihenő, s kedden következik az első mérkőzés a junior együttes ellen. Február közepéig itthon és idegenben több osztrák csapattal találkoznak, február 7- én vendégük lesz az UEFA Kupában legjobb nyolc között levő szovjet Dinamo Minszk. MTK-VM: Teremből szabadba, és vissza... A nyugat-berlini torna után néhány hazai mérkőzést vívnak (szombaton a Péts MTE-t fogadják), majd február első három napján ismét teremben játszanak: Zalaegerszegen. 0. DÓZSA: Szombaton Vácott lépnek pályára az NB II-ben kitűnően szerepelt gárda ellen. CSEPEL: Legyőzték az utánpótlásválogatottat, szombaton a kupavédő Siófok látogat Csepelre. Február elején Csehszlovákiába utaznak. TATABÁNYA: Az NDK-ban tartózkodik, játszik előkészületi találkozókat. PÉCS: Pénteken a Rákóczi SE- vel játszottak Tatán, és az edzőtáborozásról visszautaztak Pécsre. Vasárnap a Dunántúli Napló Kupa keretében a területi bajnokságban szereplő Szigetvár az ellenfelük. VASAS: Már több mérkőzés van mögöttük. Szombaton a Fáy utcában a Salgótarján következik, azután ismét az utánpótlás-válogatott. BÉKÉSCSABA: Hajdúszoboszlón táboroznak, 3–0-ra legyőzték a Nyíregyházát. A szabolcsiakkal még találkoznak. Január 30-án térnek vissza Békésa területi bajnokságban szecsabára. FERENCVÁROS: Szombaton a Népligetben replő Építők pályáján játszanak. SZEOL AK: Szombaton Makón játszanak az Orosházával. SAKK Ikanov beérte Kiad ivat A VI. fordulóban megtört a veretlenségi sorozata a megyei férfi egyéni bajnokságon addig a százszázalékosan szereplő füzesabonyi Kladivának. A mezőnylistavezetőjét a bélapátfalvi Ikanov győzte le, s ezzel utolérte vetélytársát, mindkettőjüknek öt-öt pontja van. Az élen állókat Érsek (Bélapátfalva) 4,5 Bubenkó (GYSE), Hegedűs (Füzesabony), Dr. Horváth és Racskó (mindkettő Eger SE) 4— 4 ponttal követi. A bajnokság hajrájában a kiélezett küzdelmekre bizonyíték, hogy több játszma maradt függőben. A forduló mérkőzésén háttal Kladiva, szemben a rangadót nyert Ikanov (Fotó: Szántó György) Hét végi sportműsor Szombat Kézilabda: Hatvani Kupa férfi, női és fiú ifjúsági torna. Hatvan, sportcsarnok, 8. ökölvívás: Megyei felnőtt, ifjúsági és serdülő egyéni bajnokság. Petőfibánya, sportcsarnok, 11. Sakk: Megyei férfi felnőtt egyéni bajnokság. Eger. Szarvas Gábor utcai pártkörzeti iroda, 15. Teke: Vörös Meteor Kupa, csapat és egyéni verseny. Eger, népkerti automata pálya 8. Agria SC—Egri Spartacus, NB I-es csapatmérkőzés Eger, népkerti automata pálya, 14. Vasárnap Kézilabda: Hatvani Kupa, férfi női és fiú ifjúsági torna. Hatvan, sportcsarnok, 8. ökölvívás: Megyei egyéni bajnokság döntői. Petőfibánya, sportcsarnok, 11 óra. Sakk: Megyei férfi felnőtt egyéni bajnokság záró fordulója. Eger Szarvas Gábor utcai pártkörzeti iroda, 8 órától. Tömegsport: Falusi spartakiád nagykörzeti versenyei asztalitenisz és sakk sportágakban, q órától: Egerszólát, művelődési ház, Mátraderecske sportklub Tarnalelesz, általános iskola. Terem Kupa, teremlabdarúgó-torna Gyöngyösön, a Kálvária parti tornateremben 9—17 óra között. Molnár, Édes, Berkics átigazolt A kitérőgyári lövészek átmeneti éve Gyöngyösön, a közelmúltban tartotta klubközgyűlését az MHSZ Kitérőgyári Vasutas SK. A százharmincfős tagság nevében Berkovics Béla klubtitkár számolt be az 1984. évi sporteredményekről. A beszámoló szinte valamennyi szakaszához valamilyen módon kapcsolódott utalás a lövészklub rendkívül rossz létesítményhelyzetére. Az országos szinten is jegyzett gyöngyösi sportlövők múlt évi teljesítménye — nagyban „köszönhetően” a rossz körülményeknek — éppen ezért hullámzó volt. A Kitérőgyári VSK-ban a szakmai munka három szakosztályban folyik. Az utánpótlással Pataki József és Bodrogi Imre edzők foglalkoznak, akiknek jobb képességű fiataljai közé számít Molnár Gabriella, Molnár Gábor és Megyesi Adrien. A kritikus elemzés azonban megjegyzi, hogy a szakosztályban a fiatalok fejlődése lassú ütemű, jelenleg nincs közöttük kiemelkedő tehetség. Évek óta a klub puskásai biztosítják a mátraiak számára a hírnevet. Bálint Sándor főedző és Tóth József edző igazán jó eredményekre képes sportolókkal dolgozik. Jóllehet, tíz-tizenketten is vannak, de közülük csak kevés tudja tartani éves szinten a tőle mindenkor elvárható formát. Itt is hangsúlyos észrevételként hangzott el, hogy az elkezdett lőtérépítési munkálatok gátolták az edzésmunkát, a sportolók felkészülését. Kiemelkedő idényt zárt a kétszeres magyar bajnok, ifjúsági korú Rácz Györgyi (tagja a sportlövő- és az MHSZ-válogatottnak is). A sportlövő OB-n és az MHSZ országos bajnokságon a következők is értékes helyezéseket szereztek: Molnár Sándor, Édes János, Seszták Zsuzsanna, Lenkei László, Szmicsek Anikó, Berkics Krisztina. A férfi puskás csapat például mindkét mezőnyben ezüstérmes volt. Molnár a dániai junior EB-n az összetett számban negyedig lett. A tehetséges versenyző azóta Budapestre igazolt, a jövőben a KSK színeiben lép lőállásba. A Honvéd Zalka SE-hez távozott két másik kiválóságunk is, Édes és Berkics. Ez jelentős „vérveszteség”, még ha az utóbbi kettő a városban is maradt. A pisztolyosok korábbi gyenge besorolásukon nem tudtak változtatni. Úgy tűnik, hogy jelenleg a személyi feltétel, a megfelelő edző is hiányzik az előrelépéshez. A három ezüstjelvényes fiatal a klub további eredményességéhez csekély alapnak számít. Egyébként a Kitérőgyári VSK-nak a 87 igazolt sportlövője közül 1984-ben 53 szerzett valamilyen szintű minősítést. A tavalyi 390 ezer forintos költségvetésből a klub vezetői a versenyeztetésre 170 ezer forintot fordítottak. Sikerült egy Barkas típusú gépkocsit is beszerezniük, amellyel az utaztatási gondokat enyhítették. Idén szeretnék befejezni az 50 méteres lőtér teljes felújítását, amelyhez segítséget kapnak a bázisüzemtől és a szocialista brigádoktól (Április 4., I. Bánki Donát), valamint a Hazafias Népfront városi bizottságától és a GYVSC kollektívájától. Az átmeneti évet talán jobb követi feltételekben is. Ma és holnap a gyöngyösiek legjobbjai Debrecenben szerepelnek, az MHSZ ez évi légfegyveres országos bajnokságán. A két sportlövő egyhetes salgótarjáni edzőtáborozással készült még január elején, majd a nógrádi megyeszékhelyre ezt követően is heti egy alkalommal átjártak edzeni. (budavári) A junior Európa-bajnoki negyedik helyezett Molnár Sándor idén már nem a gyöngyösiek eredményeit gyarapítja (Fotó: Szántó György) USZODA KEVÉS — DE A NYÍLT VÍZEN Eredményes év az egri búvárklubban Kevés az a sportág, amely a közönség támogatása nélkül is megáll a saját lábán, sőt, tömegeket vonz. A könnyűbúvársport e szakágak közé tartozik — állapította meg szokásos évi közgyűlésén az MHSZ Dobó István könnyűbúvár klub. Mint Lónyai István klubtitkár beszámolójában megállapította, a klub kifogástalanul oldotta meg a néphadsereg igényeiből adódó kötelezettségeit. A sorköteles képzés minősítésére legyen adalék, hogy ugyanazok az edzők készítették fel az összetett honvédelmi versenyen országosan harmadik helyezést elért két csapatot is. A Lenkey János Katonai Kollégium és a Dobó István könnyűbúvár klub csapatai egyaránt bronzérmesek lettek a lövészetet, gránátdobást, úszást, búvárúszást felölelő, rendkívül nagy versenyzőgárdát mozgósító vetélkedésben. A néphadsereg alakulataival kiépített tartalmas kapcsolatot igazolja az alatkapusztai kavicsbánya-tavon tartott kéthetes edzőtábor, amelyen a katonák is segítették a sportolókat a felkészülésben. A klub anyagi alapjait teremtik meg minden évben a csak kiképzett búvárokkal elvégezhető veszélyes munkák, amelyek népgazdasági fontosságúak. Bikki Oszkár brigádja a Bélapátfalvi Cementgyár esővízelvezető munkáin, a Bódi Mihály brigád a Közép-magyarországi Pincegazdaság 14 hidroglóbuszában, a Barócsi brigád pedig termelőszövetkezetek hasonló vízellátási feladatain dolgozott. Sajnálatos, hogy e munkák ellenértékének harminc százalékát — amely összeg a búvárklubok életbevágóan fontos fejlesztéseire volt eddig fordítható — a tavalyi évtől központilag elvonták. Így az áldozatos munka csak a szinttartásra, sportolásra szükséges összegeket eredményezi. A sportolók jól éltek a klub kínálta anyagi támasszal. A Madarász Kálmán vezette tájékozódási búvárszakosztály — amely a víz alatt, műszerekkel tájékozódva igazodik el az akadálypályán — mutatta fel a legjobb eredményeket. Azonfelül, hogy jó kollektívává érett, Németh László, Bóta Zoltán, Vass Mariann, Szepesi László és Magyari Attila ifjúsági arany-, illetve ezüstjelvényes is lett. Az ifjúsági uszonyos úszó szakosztályban — amelyet Kassai Ilona irányít —, Gömöri Beáta ért el kimagasló eredményeket. A gyermekszakosztály Bán Imre irányításával elsősorban az utánpótlást biztosította. A Lenkey János Katonai Kollégiumban működő szakosztály — Holló Győző irányítja — az összetett honvédelmi versenyen bizonyított. A műszakiakról —■ akiket Barócsi Zoltán vezet — már szóltunk a búvármunkák kapcsán, de a felszerelések karbantartását, javítását is ők végzik. Mezei Miklós emelhető ki e feladat végzői közül. A sportmunkáról összegezve megállapítható, hogy a 13 versenyen indult 103 versenyző végül 63 egyéni, és három csapathelyezéssel szerzett dicsőséget az egri színeknek. Ez egyben jó alap a továbblépésre is: a hagyományosnak mondható két megyénkbéli versenyen, a Dobó és az Avar Kupán felül 1985-ben a GHV könnyűbúvár klubbal közösen az ecsédi tavon rendezik meg július 3—6. között a tájolás Bornemissza Kupát. Érdemes áldozatokat hozni a versenyzőknek: a tavalyihoz hasonlóan az idén is terveznek a „dobósok” jugoszláviai edzőtáborozást, tengeri merülésekkel , és erre a legjobb sportolók támogatással vehetnek majd részt. A rossz uszodahelyzet miatt nyílt vízre szorult búvárok társadalmi munkát is vállaltak az egri tanuszoda építésénél. A közgyűlés jutalmazásokkal ért véget. A legeredményesebb szakosztály, a tájolásoké, elismerését veszi át Lónyai István klubtitkártól Madarász Kálmán Rusorán a válogatottról Soha nem volt még olyan „bő” a vízilabda válogatottkeret, mint a mostani: öt kapus és harminckét mezőnyjátékos kapott meghívást. A rekordlétszámról és a válogatott idei terveiről nyilatkozott az MTI munkatársának Rusorán Péter szövetségi kapitány. A csapatra 1985-ben sok nagy feladat vár, néha egyidőben több is — kezdte Rusorán Péter. — Ezért volt szükség 36 játékos meghívására. A keret három részből áll: a központi felkészülésben résztvevőkből, azokból, akik válogatottak, de nem vesznek részt a központi felkészülésben, s a külföldön játszókból. — Hogyan alakul a műsor? — Hétfőn tíz napra (24 játékossal) Sopronba utazunk, ott kezdjük meg a központi felkészülést. Ezután Budapesten gyakorolunk, majd február végén újabb egyhetes edzőtáborozás következik. Március 23-án és 24-én itthon játszunk két, idegenbeli találkozót a Szovjetunió legjobbjaival. Ugyanekkor „B” -csapatunk a Kárpát Kupán vesz részt. Az országos bajnokság küzdelemsorozata után — május végétől — folytatjuk a központi felkészülést. Júniusban több komoly erőpróba vár a válogatottra: a tbiliszi és a budvai nemzetközi torna, valamint a jugoszlávok elleni két összecsapás. Augusztus 14— 21 között kerül sor az év legjelentősebb eseményére, a szófiai EB-re. Itt létfontosságú, hogy megelőzzük a szovjet csapatot, különben nem vehetünk részt az 1986- os világbajnokságon. Elképzelhető, hogy a köbei Japán Universiadéra is utaznak a magyar vízilabdázók. A válogatott novemberben zárja az idényt. Ugyanúgy, ahogy a kezdésnél, a Szovjetunió csapata lesz az ellenfél — fejezte be a szövetségi kapitány. 13 RÖPLABDA Továbbjutás az MHK-ban Eger SE—Salgótarjáni RSZR 3—0 (1, 2, 11). Női röplabda MNK-mérkőzés, a legjobb 16 közé jutásért: Salgótarján. BSE: Seregi, Vadászná, Molnár, Élesné, Baranyi, Szakmár. Cs.: Brandtstadterné, Kendernai, Pálos. Edző: Bodnár János. Az NB I-es tavaszi idény nyitányára készülő egriek két gyors játszma után a 29 percig tartó harmadik játékrész megnyerésével jutottak tovább. Bodnár edző szerint egy ötjátszmás küzdelem a felkészülést inkáb segíthette volna. Az Eger SE legközelebbi kupaellenfele a DMVSC lesz, februárban.