Népújság, 1985. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-05 / 3. szám
1985. január 5., szombat Száz évvel ezelőtt született, Jaschik Álmos grafikus, Iparművész és művészeti író. Egész fiatalon megnyilvánult rendkívüli rajztehetsége. 1906-ban Budapesten, a Képzőművészeti Főiskolán szerzett tanári oklevelet, ezt követően több mint 12 esztendőn át az Iparrajziskolában volt tanár, miközben 190&-től vezette az Iparrajziskola könyvkötő műhelyét is. A Magyar Tanácsköztársaság idején, 1919- ben az iskolai direktórium tagja volt, majd 1920-ban haladószellemű magániskolát nyitott. A további években egyebek közt bankjegyeket tervezett, 1935-től pedig a Nemzeti Színház részére színpadi díszlet- és jelmezterveket készített. Kitűnt ékítményét, dekoratív rajzaival. Külföldi és magyar klasszikusok műveit — többek között Ady verseit — illusztrálta. Ilyen sorozataival több ízben nyert díjat is. Ismertek voltak művészetpedagógiai tanulmányai; 1922-ben A könyvkötőmesterség címmel egy könyve is megjelent. A Nap kél 7.32 órakor, nyugszik 16.07 órakor. A Hold kél 14.21 órakor, nyugszik 6.12 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon SIMON nevű kedves olvasóinkat! A Simon ősi héber név, melynek ,,Simeon” volt az eredeti alakja és jelentése „meghallgató”. [időjárás] Előrejelzés az ország területére ma estig : átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, hózáporok várhatók. A délnyugati, majd északi, északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon időnként megerősödik és hófúvásokat okoz. Folytatódik a szokatlanul hideg idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet —5 fok körül várható. Ileinstaq Uszony iszony iszonyodva nézik állatvédő nénik ,mint vergődik a hal a halasnál a pulton. Nézik, hogy szegényt a vevők szemreveszik, s ha netán nem tetszik, a halat a vízbe visszavetik. S mivel a halasnál ez így megy folyton és folyvást, nem tudják tovább titkolni a felháborodást. Petíciójuk tanácsi szerveknek szól, de felkorbácsolja a vizeket is. Mily sajnálatos, hogy a nagy hullámok szegény halakat partra vetik. (kuti) — ELMARAD A FOGADÓÓRA. Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy a Népújság hétfői — 8 és 10 óra közötti — fogadóórája január 7-én elmarad. — FELHÍVÁS pályázatra. A Magyar Úttörők Szövetségének országos elnöksége és az Országos Takarékpénztár Tanulók Takarékpénztára közös pályázatot hirdet. Ezen a jelentkezők részt vehetnek önálló tervezésű persellyel, a takarékkságot népszerűsítő plakáttal, történettel, mesével, forgatókönyvvel, amelyből egyperces film készíthető, valamint emblématervezettel. A határidő: 1985. március 1. A pályamunkákat a legközelebbi OTP-fiók címére lehet beküldeni. — ELTEMETTÉK AMERIGO TOTOT. A 76 éves korában Rómában elhunyt világhírű szobrászművészt, az egyetemes és a magyar képzőművészet kiemelkedő egyéniségét, a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje, a Béke és Barátság Érdemrend és több magas művészeti elismerés birtokosát — végső akarata szerint tisztelői, művész társai, barátai, és hozzátartozói kísérték utolsó útjára pénteken Budapesten, a Farkasréti temetőben. A temetésen megjelent társadalmi, kulturális életünk számos neves személyisége is. EGERBEN : szombat reggel « órától, hétfő reggel 8 óráig egri felnőttbetegek és a környező községek felnőtt- és gyermekbetegei részére. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Maklár, Felsőtárkány, Andornaktálya, Bátor, Ostoros, Novaj, Noszvaj. Az ügyelet helye: Eger, Bajcsy-Zs. utca 6. szám alatt. Telefon: 11 000. Egriek részére a gyermekorvosi ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig, a kórház gyermekosztályán. Telefon: 10-841. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától este 20 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 8 órától este 20 óráig, a Technika Házában. GYÖNGYÖSÖN: szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 11-727. Fogorvosi ügyelet : szombaton 15—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 9—12 óráig. Mindkét ügyelet helye: Széchenyi u. 1. Gyermekorvosi ügyelet: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap és ünnepnap 8—12 óráig. Ügyelet helye: Puskin utca gyermekrendelő. A gyermek fekvőbetegeket a felnőtt körzeti ügyelet látja el. Kihívás: 11 727 telefonon. HATVANBAN: szombaton 7 órától hétfő reggel : — Hatvan város lakossága részére 8 óráig — a községek lakossága részére 7 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház", Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11 040. Fogorvosi ügyelet: szombatonként 6.30 órától 14 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8.30 órától 11 óráig. Az ügyelet helye: Kórház „faház”, Hatvan, Kossuth tér 18. Gyermekorvosi ügyelet: szombatonként 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napokon 8 órától 10 óráig. Ügyelet helye: Hatvan. Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265, reggeltől hétfő reggelig, a RÁ- KÖJAL-KÍS ZENLET EGERBEN : délután 17 órától holnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. HEVESEN : szombat reggeltől hétfő reggelig. Vörös Hadsereg u. 32. (Volt szülőotthon.) Telefon: 125. Az ügyelet Heves járás minden községére kiterjed. FÜZESABONYBAN: szombat reggeltől hétfő reggelig, a Rákóczi út 52. (Központi orvosi rendelő.) Állatorvosi ügyelet: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig EGRI ÜGYELET: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388 RECSKI ÜGYELET: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon : Recsk 15 FÜZESABONYI ÜGYELET: Dormánd, Tanácsháza, Dózsa Gy. u. 37. Telefon: Füzesabony 321 GYÖNGYÖSI ÜGYELET: Gyöngyös, Deák F. u. 17 Telefon: 11-645 HEVESI ÜGYELET : Heves, Fő út 17. Telefon : Heves 124 TARNAMÉRAI ÜGYELET : Tarnaméra, Lenin Mgtsz, központi iroda. Tarnaméra, Boconádi u 50. Telefon: Tarnaméra 6 HATVANI ÜGYELET: Hatvan, Városi Tanács. Telefon: 12-720 az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást Állatkórházi ügyelet: minden munkanap 19 órától másnap 7.30 óráig, pénteken 19 órától hétfő 7.30 óráig. Az ügyelet helye: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388 Elismerés a népi ülnököknek A népi ülnökök nélkülözhetetlen társadalmi, politikai tevékenységet végeznek, s ez igazolja kiemelkedő szerepüket a szocialista igazságszolgáltatásban. Igen sok segítséget nyújtanak a szakembereknek is az ítélkezés életszerűségében, s abban, hogy a bírák minél közvetlenebb kapcsolatba kerüljenek a mindennapi jelenségekkel. Az is örvendetes tény, hogy a bíráskodás társadalmi résztvevői mind gyakrabban tartanak — a jogpropagandát hasznosan szolgáló — beszámolókat munkahelyeiken tapasztalataikról, felelősségteljes munkájukról. E gondolatok jegyében köszöntötte őket pénteken délelőtt az egri törvényházban megrendezett kis ünnepségen dr. Kovács Pál, a Heves megyei Bíróság elnöke. A bensőséges hangulatú eseményen, — amelyen jelen volt Mészáros Albert, a Hazafias Népfront Heves megyei Bizottságának titkára is — elismeréseket adtak át az elmúlt öt esztendő alatt különösen kiemelkedő munkát végzetteknek. A Kiváló társadalmi munkáért kitüntető jelvényt kapta meg Alföldi Lajos megyei, Csank András egri munkaügyi, Erdélyi Zoltán hatvani városi, Lászka János hevesi városi, Németh András egri városi és Somogyi Géza gyöngyösi városi bírósági népi ülnök. Az Érdemes társadalmi munkáért kitüntetésben részesült Bágyi Pál gyöngyösi városi, Fejes Mihály hevesi városi, Ferenc Jenőné hatvani városi, Komóczi Mihályné Horváth Erzsébet megyei, Kovács Sándorné egri munkaügyi, Madarassy Jánosné egri városi, Sűrű Andrásné egri városi és Zagyva Belőné Domboróczki Mária megyei bírósági népi ülnök. Az elismeréseket dr. Kovács Pál nyújtotta át a kitüntetetteknek. a lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóiazgatóság közlése serint a Budapesten megtartott első heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 43, 47, 59, 63, 84 Lakosai örömére lendületesen fejlődik harmadik városunk, Hatvan. Ennek egyik legújabb megnyilvánulása, hogy a Heves megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói még 1984-ben átadtak 32 új lakást. Folytatásként ugyancsak az állami építők fejezik be 117 lakás kialakításának munkálatait (Fotó: Perl Márton) SZERÉNY FEJLESZTÉSEK Amivel gazdagodott a könyvtárhálózat Az elmúlt évben a szokottnál kevesebb könyvtár költözhetett új épületbe, s kevesebbet is bővítettek, mint az azt megelőző esztendőkben. Igaz, jelnetős összegeket áldoztak a gyöngyösi bibliotékára, amely a közelmúltban költözhetett új, nagyobb alapterületű házba. Viszont emellett csupán Adócson lett gazdagabb új helyiséggel az intézmény, mivel a herédiek még nem fejezték be a korszerűsítési munkákat. Amint Orosz Bertalanná, a Megyei Könyvtár igazgatója elmondta: a hálózat fejlesztésében tapasztalható megtorpanás a szűkös anyagi lehetőségekhez vezethető vissza, s elképzelhető, hogy az idén már több jut erre a célra. Egyébként ebben az évben valószínűleg Lőrinciben kapnak újabb terméket az olvasók, s talán Füzesabonyban kezdődhet el az új könyvtár építése, amelynek már elkészültek a kiviteli tervei. Az egriek is bíznak abban, hogy a szűkösség miatti gondok, ha nem is 1985-ben, de mielőbb megoldódnak. A Merkúrtól jelentjük Trabant L. Hy. (Bp.) 1 302 Trabant Hy.C. (Bp.) 186 Trabant L. (Bp.) 29 874 Trabant L. <D.) 20 655 Trabant C. (Bp.) 9 194 Wartburg L. (Bp.) 13 683 Wartburg de L. (Bp.) 20 624 Wartburg de L. tt. (Bp.) 4 357 Wartburg Tour. (Bp.) 7 135 Skoda 105 S (Bp.) 8 658 Skoda 105 S (D.) 6 737 Skoda 120 L (Bp.) 16 772 Skoda 120 L (D.) 9 986 Skoda 120 GLS (Bp.) 994 Lada 1200 (Bp.) 32 965 Lada 1200 (D.) 20 481 Lada 1300 S (Bp.) 12 382 Lada 1300 S (D.) 9 312 Lada 1500 (Bp.) 12 226 Lada 1500 (D.) 8 445 Lada C. (Bp.) 5 748 Lada C. (D.) 3 166 Moszkvics (Bp.) 13 485 Polski Fiat 126 P (Bp.) 20 839 Polski Fiat 1500 4 908 Dacia (Bp.) 24 381 Dacia (D.) 15 108 Zastava (Bp.) 8 128 Hallani hajmeresztő dolgokról időnként. Ilyennek érzem a — számomra — legfrissebbet. Ezek szerint nemrégiben örökre lehunyta szemét egy elhagyatott agg, aki jó húsz esztendeje megözvegyült, s azóta magányosan, teljesen egyedül élt. Nemcsak fia, lánya, unokája, de úgyszólván ismerőse sem igen volt, de ha korábban voltak is, lassanként elmaradoztak tőle. Kegyeletsértés ne essék, azonban igaz: a legkevésbé sem törődött önmagával és lakásával szegény. Most, hogy az utolsó perc elkövetkezett, és a végleg megüresedett otthonba kiszálltak a hatósági emberek, bizony, nem a legépületesebb látvány fogadta őket, a disszonáns illatokról nem is beszélve. Miként a gazdag ágrólszakadt, elhanyagolt, nyomorúságos volt a lakás is, mely Felfüstölt vagyon nők láttán az emberek szíve utólag esett meg az öregen. Sok moralizálásra azonban ma már nincs idő, kutatni kezdtek valami oldalági után, aki legalább az elhantolást intéztethetné. Ilyet végre találtak, nem is egyet, de vagy tízet, akik vonakodva ugyan, de az idézésre megjelentek. S ha egyszer már ott jártak, a sohasem ismert „rokon” üresen maradt lakásában kicsinység szétnéztek. Szakadt nadrág, szennyes ing, széttaposott csizma, meg a nyomor egyéb jelei, mígnem egyikük — micsoda megérzés! — kéménybenyílóban kezd kotorászni, s máris kezében a csoda: mintegy másfél milliócska! Mint a mesében mondják: szemétdombon tiszta gyémánt. Mármost, hallani néha hasonló esetet, s ezen nem árt elgondolkoznia az élőknek. Mert gondoljuk csak el: van egy ember, aki gürcöl és kuporgat, alig eszik, alig iszik, önmagára semmit sem ad, csak veri a fogához a forintokat, meglehet, se kutyája, se macskája, akire az összegyűlt pénz maradhatna. Végül meghal magányosan — és idegenekre marad a vagyon. Végül pedig — a rejtekhelyre ráutalva — mi egyemet mondhatnánk még: szegény ember a füstre tette — s füstbe is ment a vagyona. B. Kun Tibor Színjátszó rendezőket képeznek 1985 februárjától amatőr színjátszó csoportok vezetői részére, a Megyei Művelődési Központ munkatársai C- kategóriás rendezői végzettséget nyújtó tanfolyamot indítanak. A foglalkozásokra havonta egy alkalommal, szombati, vasárnapi napokon kerül sor. A gyakorlati vizsga megszerzése miatt a képzés része az a hatnapos, bentlakásos nyári tábor is, amelyre Felsőtárkányban kerül sor. A jelentkezéseket január 20-ig várják a szervezők. Piacokról a hét végére Az évszaknak megfelelő választék A gyakorlott háziasszonyt nem éri meglepetés, ha így, az ünnepek után, januárban, a zord idő beköszöntével kevesebb árut talál a piacon. Pénteken is az évszaknak megfelelő volt a választék, csak néhányan pakolták ki portékájukat. Érdekesség, hogy Gyöngyösön még kapható szőlő, kilója 40 forintért, hegyes zöldpaprika, darabja 10 forintért. Egerben az alma kilója 15—18, Gyöngyösön a téli fehér alma 18, míg a piros 16 forintba kerül. Hevesen kilójáért 10— 12 forintot kérnek. A tojás megyénk piacain 2,70—3 forintért kapható. A petrezselyem 15—20, a burgonya 7— 8, a sárgarépa 10—15, a száraz bab 70, a savanyú káposzta 20—25, a mák 80, a dióbél 120 forint. A ZÖLDÉRT-nél az alma kilója 8— 18, a körte 12, a zeller 18, a karalábé 7, a kelkáposzta 10, a fejes káposzta 6, a vöröshagyma 8, a sampingongomba 90, a fokhagyma 35 és a narancs kilója 39 forint.* A hétvége asztalára hurkalevest ajánlunk. Húslevesben 20 percig főzünk apróra vágott 2 db fehér répát, 1 db sárgarépát, 1 fej vöröshagymát, 30 dkg burgonyát. Utána beletesszük a bőrétől megtisztított és felszeletelt májas és véres hurkát. Néhány percig tovább főzzük, majd a tálaláskor meghintjük vágott snidlinggel és petrezselyemmel. NÉPÚJSÁG - a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. - Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF, Kiadja: a Heves megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. - Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-350. Telefon: 13-352, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa u. 1 . 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz., 3301. (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefon: 12-656, 13-381 Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,-Ft, egy évre 516,-Ft. Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőinél. Index: 20062 -Révai Nyomda Egri Gyáregysége, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFné dr. HU ISSN 0133-0705.