Népújság, 1985. március (36. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-23 / 69. szám
NÉPÚJSÁG, 1985. március 23., szombat Az Eger SE a Fáy utcában „örök rangadó” — kieső hely ellen, Manchester-verők Újpesten A labdarúgó NB I. tavaszi negyedik (sorrendben tizenkilencedik) fordulójából csak egy mérkőzés marad vasárnapra, éppen az, amelyre a legnagyobb közönség várható. „Örök rangadó” lesz a Hungária körúti stadionban, az évtizedek óta nemes versenyt vívó MTK-VM és a Ferencváros között. Amíg azonban az 1900-as évektől, vagyis a bajnoki küzdelmek rajtjától általában a bajnoki cím volt közöttük a tét, most a vesztes attól remeghet, hogy kieső hely közelébe kerül... Az MTK-VM 16 pontjával jelenleg a 12., a Ferencváros pedig egy ponttal kevesebbel 14. Az MTK-VM „zuhanórepülésben” van: a 12. forduó után még a 3. helyen állt, azóta azonban 3 ősei és 3 tavaszi találkozón mindössze 1 pontot szerzett, s alaposan lecsúszott. Ha az örök rangadón is veszítenének, az a Ferencváros áll eléjük, amely a 10. fordulótól nem volt előbb a tabellán a 14. helynél. A kék-fehérekhez hasonlítva a legutóbbi 6 fordulóban a Ferencváros lényegesen jobban szerepelt: 7 pontot gyűjtött. A tét tehát nagy, s ennek megfelelően nagy közönség várható. A már 2 ponttal vezető Bp. Honvédra vidéki szereplés vár, s a címvédés felé vezető úton döntő lehet, miként végez Szombathelyen (ha lesz mérkőzés, mert a pénteki jelentések szerint a Haladás-stadion küzdőtere nagyon rossz állapotban van). Ezután ugyanis már csak Székesfehérvárra, Egerbe és Tatabányára kell utaznia. Szerdai UEFA-kupa bravúrja és két hazai bajnoki veresége után a Manchester Unitedet kiütött Videoton az V. Dózsa vendége. Szerda után ismét bravúrra lenne szüksége, hogy reményei a bajnoki címmel kapcsolatban tovább éljenek. A fehérvári győzelemmel feltehetően magára talált Rába ETO az új edző irányításával próbálkozó Debrecent fogadja, azt a gárdát, amely a 12. fordulóban látott utoljára győzelmet, s tavaszát egymás után három vereség keseríti. A kiesés ellen küzdő Eger a tavasszal „megtáltosodott” Vasas otthonában lép pályára kevés eséllyel.. . Egerben persze érthető módon nagy örömet okozott az MTK-VM elleni 1—0-ás győzelem, mert ezzel egy hosszú, rossz „győzelemmentes” sorozat szakadt meg, és ráadásul továbbra is lehetőség maradt a bentmaradás kiharcolására. Csank János, az ESE vezető edzője így értékelte a ma egy hete történteket : „ Rendkívül nehéz talajon, nagy iramú mérkőzést vívtunk a jól szervezett fővárosiak ellen. Nyomasztó fölényünket a második félidőben nem tudtuk gólra váltani, ezért meg kellett elégednünk az egygólos győzelemmel. A lényeg azonban a két pont, valamint a biztató játék a jövőre nézve. Nagyon jól játszott Zsidai, Méhesi, Szert, Simon II., de akadt még további jó teljesítményt is. Az újonnan igazolt Kovács sikeresen mutatkozott be, bár lábsérülése zavarta felkészülését. A mai, Vasas elleni Fáy utcai találkozóval kapcsolatosan jegyezte meg: — Következő ellenfelünk tiszteletre méltó eredményeket ért el mostanában. Megpróbáljuk lefékezni lendületes rohamaikat és tovább gyarapítani pontjaink számát. Heti munkánkat zavarta Megyesi, Zsidai, Jávorszki, Kovács sérülése. Sajnos Csepregi eltiltását sem mérsékelték. Biztos, hogy nem lesz ott a pályán a Fáy utcában Megyesi és Csepregi, de a helyükön szereplők is képesek NB I-es teljesítményre. ősszel jó mérkőzésen alakult ki a döntetlen eredmény, jó lenne most az őszit „pontosan” megismételni. A keret, akik közül pályára küldöm a kezdő tizenegyet: Bodolai, Póta, Zsidai, Szert, Jávorszki, Méhesi, Lengyel, Szebegyinszky, Kiss T., Kovács, Horváth, Kiss Gy., Sass, Simon NI., Smuczer, Varga. A Dobó István Vármúzeum, Eger férfi takarítókat, férfi parkőröket keres felvételre. Ciprus nagyon tart a budapesti VB-selejtezőtől A magyar ifjúsági válogatott 90 helyett 170-et játszott Cipruson az 1986. évi EB- döntőbe jutásért. Először decemberben, 80 percben 2—1- re nyertek, csütörtökön pedig 90 perc alatt 4—1-re. Az együttes már hazaérkezett a szigetországból. — A decemberinél jóval nagyobb érdeklődés mellett, 25 fokos melegben játszottunk — mondta Czékus Lajos, az MLSZ főtitkárhelyettese, a küldöttség vezetője. — Legutóbb a jugoszláv bíró hibázott, mert mind a két félidőt öt perccel korábban lefújta (ezért ismételtünk a ciprusiak óvására), most viszont egy osztrák fújta a sípot, kitűnően, s órája másodpercre pontos volt. A ciprusi vezetők örültek, hogy a több Európabajnokkal pályára lépett magyar válogatottat ismét fogadhatták, titokban arra számítottak hogy győznek. Ez a vágyuk nem valósult meg, a jól játszó magyar csapat esélyt sem adott nekik. Az újrajátszással mi jártunk jobban, hiszen a korábbi 2— 1 helyett 4—1-et viszünk tovább, s lehet, hogy a gólkülönbség határoz majd a bolgárok és görögök elleni versenyben. Az ifik legközelebb május 1-én Bulgáriával játszanak EB-selejtezőt idegenben, majd május 12- én a görögöket fogadjuk Budapesten. Cipruson a magyar vezetők beszélgettek Ciprus Labdarúgó Szövetsége illetékeseivel, az április 3-i budapesti VB-selejtezőről is. — A ciprusi szövetség elnökével egyeztettük válogatottjuk budapesti műsorát, beszélgettünk vele és az ott élő, korábbi sokszoros válogatott Zsengellér Gyulával is arról, hogy mit várnak a VB-selejtezőtől. Nagy az elkeseredés az eddigi VB-selejtező eredmények miatt. A korábbi szövetségi kapitány azt ígérte, s a vezetők, játékosok és szurkolók is arra számítottak, hogy a világbajnoki selejtezőkön nem végeznek pont nélkül. Nagy vágyukból — tudják — már nehezen lesz valóság, hiszen mindhárom otthoni mérkőzésüket elveszítették. 7—1-re kikaptak legutóbb Hollandiában, s jönnek hozzánk és az osztrákokhoz. A hollandiai 7 gól különösen nagy elkeseredést okozott. A magyar válogatottat a hamburgi győzelem után nagyra értékelik, s nagyon tartanak a budapesti fellépéstől, mert bennünket jobbnak tartanak Hollandiánál. Nagy gólkülönbségű vereségre számítanak — remélem, igazuk lesz. Ciprus válogatottja — mint Czékus Lajos elmondotta — az április 3-i VB-selejtező kapcsán már március 31-én Budapestre érkezik és a Hotel Stadionban száll meg. A HEVES MEGYEI TESZÖV JOGI IRODÁJA adminisztrátor munkakörbe alkalmaz 4 órás munkaidőben gyakorlott gépírónőt. Érdeklődni: TESZÖV Titkárság, Eger, Lenin út 64. Jubileumi közgyűlés Kékestetőn Zsúfolásig megtelt a kékestetői Áfész-étterem, ahol a Kékesi Sas SC tartotta a beszámoló és vezetőségválasztó közgyűlését. A közgyűlésen megjelent Prokaj Béla, a megyei sportosztály képviselője, Vaszkun Tibor gyöngyösi sportfelügyelő, valamint Pethő Zoltán, az Országos Vöröskereszt Szervezet osztályvezetője. A közgyűlés dr. Baráth Zoltán bevezető szavaival kezdődött, amelyet id. Mészáros István elnök beszámolója követett. Beszámolójában hangsúlyozta, hogy a Kékesi Sas versenyzői az ország legjobb alpesi síszakosztályai közé tartoznak, amelyet az elmúlt évek, de az idei eredmények is híven tükröznek. Az 1985. évi különböző korosztályok országos bajnokságain a versenyzők helytálltak, értékes helyezéseket értek el. Kiemelkedik azonban a felnőtt férfi versenyzők szereplése, akik három aranyérmet nyertek műlesiklásban, a műlesikló csapatukkal és az összetett versenyben. Mindemellett olyan bravúrt is végrehajtottak, hogy az országban megrendezett összes kupaversenyt a K. Sas versenyzői nyerték meg — a Mátra, a Galya és a Domus Kupákat. Ez egyedülálló teljesítmény! A szakosztály ez évben 1985 pontot gyűjtött össze a különböző versenyek során. A beszámolójában kitért az egyesület anyagi nehézségeire, hogy az anyagi támogatás mértékét 1978-ban állapították meg, és azóta a sífelszerelések ára, s egyéb működési költségek olyan magasra emelkedtek, amely már nem biztosítja a gazdálkodás egyensúlyát. A továbblépéshez a hazai sísport, de az egyre bővülő téli tömegsport már nagyon sürgeti a pályák számának növelését. A Kékes északi oldalán szükséges lenne még egy pályának a megnyitása, hiszen hétvégeken 5—6 ezer ember is megszállja a pályákat, emiatt is nagyobb figyelmet érdemelne az illetékesek részéről a kérdés. A beszámolót igen nagyszámú hozzászólás követte. Prokai Béla a gazdálkodás nehézségeiről szólt, Pethő Zoltán a sízők hegyi mentőszolgálatának megszervezését sürgette, és kérte az egyesület támogatását e téren. A jutalmak átadásánál nem feledkeztek meg azon versenyzőkről sem, akik az idei bajnokságon eredményesen szerepeltek. Elismerésben részesült a két edző, ifj. Mészáros István és Kovács Zsolt is. Kedves színfoltja volt a közgyűlésnek az, amikor Vaskun Tibor köszöntötte és ajándékot nyújtott át id. Mészáros Istvánnak, Kelemen Gyulának és Horváth Gusztávnak, akiknek kezdeményezésére ezelőtt 20 évvel alakították meg a Kékesi Sas sportklubot. A közgyűlés ismét Mészáros Istvánt választotta meg az egyesület elnökének. Mátra-csoport, megyei bajnokság Idegenben a listavezető A területi labdarúgó-bajnokságban a tavaszi harmadik , sorrendben a 18. forduló mérkőzéseire kerül sor. A listavezető Hatvan a Borsodnádasd vendégeként szeretne olyan eredményt elérni, amellyel megtarthatja vezető pozícióját. Az érmes helyezésre pályázó Gyöngyösnek hazai pályán elbizakodottság nélkül nem jelenthet különösebb akadályt a Romhány legyőzése. A veszélyes zónában található Bélapátfalva a BKV Előre együttestét fogadja a két pont megszerzésének reményében. Ismét lesz Heves megyei rangadó: a hazai pálya előnyét élvező újonc Füzesabony létfontosságú „csata” előtt áll a jó tavaszi rajtot vett Recskkel szemben. Tippjeink, zárójelben az őszi eredmények: St. Síküveggyár—Sajóbábony (2— 1) 1, Borsodnádasd—Hatvan (0—4) x, H. Papp J. SE— Nagybátony (0—4) x, Füzesabony—Recsk (3—1) 1, Bélapátfalva—BKV Előre (1 — 2) x, Gyöngyös—Romhány (3—3) 1, Miskolci VSC—Borsodi Bp.Volán (0—1) x, Ganz-MÁVAG—Edelény (32) 1. A megyei bajnokságban a táblázat élén álló Sírok szabadnapos lesz. A vetélytárs Heves a jól szereplő Apc otthonában igyekszik gyarapítani pontjainak a számát, ami nehéznek ígérkezik. Kíváncsian várjuk, hogy a harmadik helyen álló Boldog folytatni tudja-e diadalmenetét Kompolton. Tippjeink, zárójelben az őszi eredmények: Tarnaméra—Petőfibánya (0—2) x, Apc—Heves (0—5) x, Selyp —Pétervására (1—1) 1, H. Gáspár SE—Domoszló (3— 0) 1, Kompolt—Boldog (0— 7) x, Poroszló—Nagyréde (5 —5) x, Besenyőtelek—Gyöngyöshalász (1—3) x. A Sírok szabadnapos. A hónap végén kezdődik a tavaszi pontvadászat a hevesi körzeti labdarúgó-bajnokságban. A mezőny páratlansága miatt egy csapat szabadnapos lesz fordulónként. A bajnokságot nyert együttes június 16-án osztályozót játszik majd a megyei bajnokságba jutásért. I. forduló, március 31. (15.30 óra): Tarnaörs—Boconád, Tenk—Erdőtelek, Komló—Kisköre, Átány—Tiszanána. Szabad, Pély. II. forduló, április 7. (15.30): Boconád—Tenk, Erdőtelek —Pély, Kisköre—Átány, Tarnaörs—Tiszanána. Sz.: Kömlő. III. forduló, április 14. (15.30 óra): Pély—Boconád, Kömlő—Erdőtelek, Tiszanána—Kisköre, Tenk—Tarnaörs. Sz.: Átány. IV. forduló, április 21. (16 óra): Boconád—Kömlő, Erdőtelek—Átány, Tarnaörs—Kisköre, Tenk—Pély. Sz.: Tiszanána. V. forduló, április 28. (16 óra): Átány—Boconád, Tiszaszána—Erdőtelek, Kömlő—Tenk, Pély—Tarnaörs. Sz.: Kisköre. VI. forduló, május 5. (16.30 óra): Boconád—Tiszanánai Erdőtelek—Kisköre, Tenk—Átány, Pély—Kömlő. Sz.: Tarnaörs. VII. forduló, május 12. (16.30 óra): Kisköre—Boconád, Átány—Pély, Tiszanána—Tenk, Kömlő—Tarnaörs. Sz.: Erdőtelek. VIIi. forduló, május 19. (17 óra): Tarnaörs—Erdőtelek, Tenk—Kisköre, Pély—Tiszanána, Átány—Kömlő. Sz.: Boconád. IX. forduló, május 26. (17 óra): Erdőtelek—Boconád, Kisköre—Pély, Tiszanána—Kömlő, Tarnaörs—Átány. Sz.: Tenk. Az UEFA Kupában I döntőért: Videoton— Zselieznyicsar Pénteken délben tartották Genfben az 1984—85. évi nemzetközi labdarúgó kupák utolsó sorsolását: az elődöntőbe került tíz ország csapatai április 10-én és 24-én játszanak a döntőbe kerülésért. A Videoton az UEFA Kupa elődöntőjében a jugoszláv Zseljeznyicsarral küzd meg, az első mérkőzés Székesfehérvárott lesz, a visszavágó pedig Szarajevóban. Bajnokcsapatok Európa Kupája: Liverpool (angol)— Panathinaikos (görög), Juventus (olasz)—Bordeaux (francia). Kupagyőztesek Európa Kupája: Bayern München (nyugatnémet)—Everton (angol), Rapid (osztrák)—Dinamo Moszkva (szovjet). UEFA Kupa: Internacionale (olasz)—Real Madrid (spanyol), Videoton (magyar)— Zseljeznyicsar (jugoszláv). 13. Hét végi sportműsor Szombat Asztalitenisz: SZÖVOSZ Kupa egyéni- és csapatverseny. Eger, Körcsarnok, 8. Petőfibánya—Egri Kolacskovszky NB III-as férfi csapatmérkőzés, 1 óra. Atlétika: Megyei mezei futóbajnokság, Kompolt, 10 óra. Kézilabda: Dobó és Bornemissza Kupák helyosztói: Eger, Férfi mérkőzések 10 órától a GMSZ Rákóczi úti pályáján, női mérkőzések 10 órától a főiskola Leányka utcai pályáján. Kosárlabda: NB II-es mérkőzések Egerben, a Pozsonyi utcai szakközépiskola tornatermében . Eger SE—Békéscsabai Afész, női találkozó, 11.30. Egri TANÉP—Békéscsabai MÁV, férfi találkozó, 13 óra. Röplabda: Gyöngyösi SE— MAFC, NB II-es férfi mérkőzés. Gyöngyös, Vak Bottyán Szakközépiskola tornaterme, 1 1. Természetjárás : Emléktúra és túraverseny a Mátrában az SZMT sportbizottsága rendezésében. Mátraháza, 9 óra. Sí: A H. Zalka SE országos sílövőversenye. Galyatető, 15. Vívás: III. osztályú párbajtőrverseny. Eger, Münnich Ferenc utcai edzőterem, 9.30. Vízilabda: Felszabadulási Kupa Egerben, a fedett uszodában : II. Dózsa—Tungsram, 8 óra. Szolnok—Tatabánya, 9.10. V. Dózsa— OSC 10.20. Eger SE—Tatabánya, 11.30. OSC—Tungsram, 15. Eger— Ú. Dózsa, 16.10. Szolnok—OSC, 17.20. Tungsram—Tatabánya, 18.30. Teke: NB II-es csapatmérkőzések az egri népkerti pályán: Egri Spartacus—Salgótarjáni Sík üveg. 9. Agria SC—Törökszentmiklós, 11 óra. Labdarúgás: Mérkőzések a Mátra-csoportban (ifjúságiak 13, felnőttek 15 órától): Füzesabony —Recsk, Darók, Bélapátfalva— BKV Előre, Laterán. Megyei bajnoki mérkőzések (ifjúságiak 13, felnőttek 15 órától) : Tarnaméra—Petőfibánya, Ridegh. Apc —Heves, szolnoki jv. Selyp— Pétervásár, Kocsis, H. Gáspár SE—Domoszló, nógrádi tv. NB-s utánpótlás-mérkőzések: Eger, északi sporttelep: Eger SE— DVTK, a serdülők 10, az ifjúságiak II.30-tól lépnek pályára. Vasárnap Asztalitenisz: SZOVOSZ Kupa, Eger, körcsarnok, 8. Megyei férfi felnőtt csapatbajnokság : Recsk— Petőfibánya II., Lőrinci—Bélapátfalva Gyöngyöshalász—Karácsony. Kosárlabda: Egri tAN^p-Naszykxiös. NB II-es férfimérkőzés. Eger. Pozsonyi u., 11. Rönlabda: Eger SE—Alba Volán. NB I-es női mérkőzés. Eger, körcsarnok (!). 15.30 óra. V.: ifj. Kiss. Takács. Sakk : Megyei I. osztályú csapatbajnokság, mérkőzések 9 órától* Heves SE—Hatvani KVSC, Beri Forgácsoló—Bélanátfalva. Sí: A H. Zalka SE országos sífutó versenye. Galyatető, 10. Vívás: Körzeti serdülő és ifjúsági egyéni bajnokság. Eger, Münnich Ferenc utcai edzőterem. 9.30. Vízilabda: Felszabadulási Kupa. Eger, fedett uszoda: Tatabánya —OSC, 8.30. Szolnok—Ú. Dózsa, 9.40. Eger—Tungsram, 10.50. Labdarúgás: Gyöngyösi SE— Romhány, területi bajnoki mérkőzés. Gyöngyös, Sport úti pálya, 15. Juhász P. (az ifjúságiak 13 órától játszanak). Megyei bajnoki mérkőzések (ifjúságiak 13, felnőttek 15 órától) : Kompolt— Boldog, Sípos, Poroszló—Nagyréde, Osváth, Besenyőtelek—Gy.halász. borsodi tv. Egri körzeti bajnokság, I. osztály (15 órától) : Mátraderecske—PAKÜSE. Egerszalók—Hevesaranyos, Tarnalelesz—Novaj. Istenmezeje—Egerszólát, Egerbakta—Maklár, Andornaktálya—Felseőtárkány, Szilvásvárad—Verpelét. Gyöngyösi körzeti bajnokság (15 órától) : Adács—Gyöngyöspata, Szűcsi— Atkár, Gyöngyösoroszi—Nagyfüged, Csány—Gyöngyöstarján, Karácsond—Visznek, Detk—Visonta, Ecséd—Rózsaszentmárton. Értesítjük T. Fogyasztóinkat, hogy Egerben az alábbi helyeken és időpontokban hálózatfenntartási munkák miatt naponta 1 órától 16 óráig ÁRAMSZÜNET LESZ. 1985. március 25-én: Lenin út 179—205-ig, Pogonyi u., Kazinczy u., Bercsényi u., Faiskola u. 30—62-ig, Zoltai u., Vécsey-völgy u. 1—41-ig, Bolyki u., Füzér u., Faggyas u. 1985. március 26-án: Székelyudvarhelyi u., Fadrusz u., Liszt u., Berzsenyi u. Lenin út 155—205-ig, Pogonyi u., Kazinczy u., Faiskola u. 30—62-ig. 1985. március 26., 27., 28-án: Gárdonyi u. 30—36-ig, Egri csillagok u. 1—17-ig, Zöldfa u. 1985. március 27., 28-án: Nagyváradi u., Brassói u. 2—20-ig és 1—17-ig. Faiskola u. 14—26-ig. 1985. március 29-én: Gárdonyi u. 2—30-ig. Szabó S. u., Janicsár u. ÉMÁSZ Vállalat egri Kirendeltsége