Népújság, 1985. április (36. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-27 / 98. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXVI. évfolyam, 98. szám 1985. április 27., szombat óRA: 2.20 FORINT AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Kiváló a GYÖNGYSZÖV Áfész, az egri mély­építő üzem és a Csepel Autó • # egri gyára Elismerések gazdálkodó szerveinknek Május elseje, a mun­ka ünnepe alkalmából megyénk számos válla­lata, szövetkezete ré­szesült eddigi tevékeny­ségéért különböző elis­merésben. Pénteken négy gazdálkodó szerv képvi­selőinek adtak át ki­tüntetéseket. Alábbi ös­­­szeállításunkban ezek­ről az ünnepségekről szólunk. A belkereskedelmi minisz­ter­ a SZÖ­VOSZ és a KPVDSZ elnökségének ván­dorzászlaját érdemelte ki, s ugyanakkor elnyerte a Ki­váló Szövetkezet címet a GYÖNGYSZÖV Áfész. Ebből az alkalomból tegnap délután tartottak ünnepi tanácsko­zást Gyöngyösön a Mátra Művelődési Központban. Az elnökségben helyet foglalt többek között Bágyi Imre, a megyei tanács elnökhelyette­se. A megjelenteket Kovács Sándor szb-titkár köszöntöt­te. Beszédet mondott Ro­­hánszky Ferenc elnök, aki visszaemlékezett arra a 40 évvel ezelőtti napra, ami­kor 16 személy megalapítot­ta a gyöngyösi szövetkezetét. Ma már 11 ezer tagja van a GYÖNGYSZÖV-nek. Na­ponta 80 ezer ember ellátá­sáról kell gondoskodnia. Ta­valy több mint 1 milliárd 300 millió forint értékű for­galmat és termelést értek el, a nyereségük meghalad­ta a 65 milliót. Második éve folytatnak nagykereskedelmi tevékenységet, árucserét bo­nyolítanak le NDK-beli, ro­mán és lengyel partnerek­kel. A szövetkezet hét szak­csoport 1700 tagját támogat­ja. A termékfelvásárlásból származó tőkés exportjuk meghaladta a 21 millió fo­rintot. Az idei áruforgalmi és kereskedelmi tervük meg­közelíti a másfél milliárdot. A vándorzászlót és a ki­váló szövetkezeti címet iga­zoló oklevelet dr. Juhár Zol­tán belkereskedelmi minisz­ter adta át. Emellett Temesi Józsefné, a KPVDSZ Köz­ponti Vezetőségének titkára is köszöntötte a szövetkezet dolgozóit. A továbbiakban egyéni kitüntetéseket is át­nyújtottak. A Belkereskede­lem Kiváló Dolgozója elis­merést Holma György osz­tályvezető vette át. Szö­vetkezeti Kiváló Munkáért kitüntetést kapott Iványi Oszkárné csoportvezető. Pro­­kai László üzemvezető, aki kiérdemelte a Kiváló Újító kitüntetés arany fokozatát is. Futaki Antalné, a GYÖNGY­(Folytatás a 2. oldalon) I CSÚCSTALÁLKOZÓ VARSÓBAN További hősz évre érvényben marad a Varsói Szerződés A Varsói Szerződés tag­államainak legmagasabb szintű párt- és állami ve­zetői a lengyel fővárosban aláírták az 1955. május 14- én Varsóban megkötött ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés meghosszabbításá­ról szóló jegyzőkönyvet. Ezzel az ünnepélyes ak­tussal fejeződött be a szo­cialista testvérországok párt­os állami vezetőinek talál­kozója a lengyel miniszter­­tanács épületében. JEGYZŐKÖNYV A Varsóban, 1955. május 14-én aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés időbeli hatályának meghosszabbításáról. A barátsági, együttműködési és kölcsö­nös segítségnyújtási szerződés tagállamai — a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Népköz­­társaság, a Magyar Népköztársaság, a Né­met Demokratikus Köztársaság, a Román Szocialista Köztársaság és a Szovjet Szo­cialista Köztársaságok Szövetsége — elha­tározták e jegyzőkönyv aláírását és a kö­vetkezőkben állapodtak meg. 1. cikk A Varsóban, 1955. május 14-én aláírt ba­rátsági, együttműködési és kölcsönös segít­ségnyújtási szerződés további húsz évre ér­vényben marad. Azon szerződő felek között, amelyek ezen időszak lejárta előtt egy év­vel nem nyilvánítják ki a Lengyel Népköz­­társaság kormányának a szerződés felmon­dására irányuló szándékukat, a szerződés még tíz évig érvényben marad. 2. cikk Ezt a jegyzőkönyvet meg kell erősíteni. A megerősítő okiratokat a Lengyel Népköz­­társaság kormányánál kell letétbe helyezni. A jegyzőkönyv az utolsó megerősítő ok­irat letétbe helyezésének napján lép ha­tályba. A Lengyel Népköztársaság kormá­nya minden egyes megerősítő okirat letét­be helyezéséről értesíti a szerződés többi tagállamát. Készült Varsóban, 1985. április 26-án, egyetlen bolgár, cseh, lengyel, magyar, né­met, orosz és román nyelvű példányban, amely szövegek mindegyike hiteles. A jegy­zőkönyv hitelesített másolatait a Lengyel Népköztársaság kormánya eljuttatja a jegy­zőkönyv valamennyi szerződő feléhez. A Bolgár Népköztársaság nevében: Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkára, a Bolgár Népköztár­saság államtanácsának elnö­ke. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nevében: Gus­­táv Husák, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság elnöke. A Lengyel Népköztársaság nevében: Wojciech Jaruzels­ki, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak első titkára, a Lengyel Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke. A Magyar Népköztársaság nevében: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkás­párt főtitkára. A Német Demokratikus Köztársaság nevében: Erich Honecker, a Német Szocia­lista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, a Német Demokratikus Köz­társaság államtanácsának el­nöke. A Román Szocialista Köz­társaság nevében: Nikolae Ceausescu, a Román Kom­munista Párt főtitkára, a Román Szocialista Köztársa­ság elnöke. A Szovjet Szocialista Köz­társaságok Szövetsége nevé­ben: IM. Sz. Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak főtitkára­it A Varsói Szerződés tag­országai legfelsőbb szintű párt- és állami vezetőinek találkozójáról közleményt adtak ki, amely többek kö­zött megemlíti, hogy a ta­(Folytatás a 2. oldalon) KÉPVISELŐKET JELÖLTEK Egerben és Makláron Ha azzal kezdi beszámo­lóját a tudósító, hogy neki a 3. számú országgyűlési választókerületben mindkét jelölőgyűlésen csak „álló­hely” jutott a helyiségekben, nem túl az. Élénk érdeklő­dés kísérte mind az egri Gép- és Műszeripari Szak­­középiskolában, mind pedig a maklári művelődési ház­ban rendezett jelölőgyűlést. Komoly feladatuk jutott a számlálóbiztosoknak, hogy ebben a tömegben pontos adatokat adjanak a levezető elnöknek, az Egerben dr. Kerekes Lajos, a HNF váro­si elnöke, Makláron Hegyi János, a községi pártszerve­zet titkára volt. Az állam­polgári tanácskozáson a megyeszékhelyen ott volt Hams Aladár, a Miniszter­­tanács Tanácsi Hivatalának főosztályvezetője, Maróti Sándor, a megyei tanács általános elnökhelyettese, valamint Halász Lajos, a HNF Országos Tanácsának munkatársa. Makláron Bla­­hó Sándort, a megyei párt­­bizottság munkatársát, Da­los Andort, a HNF megyei­­ bizottságának munkatársát, valamint a helyi gazdasági és politikai, tömegszervezeti vezetőket köszöntötték. Mindkét jelölő gyűlésen Palcsó Pál, az egri városi pártbizottság titkára mon­dott beszédet. Ebben — egyebek között — utalt vá­lasztási törvényünk módosí­tására, s kiemelte: a többes jelölés lehetővé teszi, hogy az állampolgárok olyan sze­mélyt válasszanak, aki az érdekeiket megfelelően, fe­lelősségteljesen munkál­kodva képviseli a ke­rületben, illetve a Parla­mentben egyaránt. A továb­biakban arról esett szó, hogy Egerben­ és körzetében 132 ezer ember él, gondja­ik, eredményeik, nem vá­laszthatók el megyénk és országunk fejlődésétől. A megyeszékhelyen és a hozzá tartozó 48 településen — köztük a 3. számú választó­­kerületben működő üzemek­ben, szövetkezetekben — az ipar termelése 1984-ben meghaladta a 16 milliárd forintot. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek terme­lési értéke meghaladta a másfél millárd forintot, ez a tervidőszakban 33 százalé­kos növekedést jelentett. Bővült a kiskereskedelmi és vendéglátóipari hálózat, az infrastrukturális ellátás, az út-, víz- és csatornahálózat. Egerben 2763 lakás épült, s mind a városban mind a környékbeli községekben emelkedik a családi házak száma, a parcellázott telkek aránya. Említésre került az egészségügy is. a megyei kórházban kialakított rende­lőintézet 30 orvosi munka­helye az egész körzet ellátá­sáról gondoskodik, s a kórház rekonstrukciójával 1648-ra emelkedett a­­ beteg­ágyak száma. Eger történelmi b­elváro­­sának rekonstrukciója, a város fejlesztése mellett — többek között — Maklár gyarapodásáról is szó esett. (Folytatás a 2. oldalon) mmeammmBmaammmauauBKmmBmmtm az Elnöki Tanács Pénteken ülést tartott a Népköztársaság Elnöki A testület a Minisztertanács előterjesztése alapján tör­­vényerejű rendeletet hozott a közlekedéssel összefüggő ha­tósági engedélyezési rendszerről és módosította a vasutak­­ról, valamint a hajózásról szóló törvényerejű rendelet egyes rendelkezéseit. . — Az Elnöki Tanács a bíróságokról szóló törvény alapján határozott a bírósági népi ülnökök választásának kitűzésé­ről. Ennek értelmében a helyi bíróságok, a Fővárosi Bíró­ság, a megyei bíróságok, a munkaügyi és a katonai bírósá­gok népi ülnökeinek választását 1985. június 1. és július 31 között kell megtartani. A testület bírákat mentett fel és választott meg, vala­mint kinevezésekről határozott. EGERBEN Dallal, játékkal Folytatódnak a diáknapok Nehéz lenne eldönteni, hogy csütörtökön délután és este hol alakult ki a leg­jobb hangulat. Vajon a vá­rosismereti verseny volt-e izgalmasabb vagy a várbéli megnyitó, ahol az ünnepi aktus után a 212-es Ipari Szakmunkásképző Intézet diákjai idézték föl látványos játékukkal Dobó esküjét, esetleg a kávéházi kabaré a főiskola pinceklubjában. Az mindenesetre bizonyos, hogy a Gárdonyi Géza or­szágos diáknapra érkezett vendégek — ha az első nap élményeitől kissé fáradtan is —, de változatlan lelke­sedéssel léptek pénteken a megyeszékhely felúj­ított színházának pódiumára, hogy bemutassák, hogy tudnak énekelni, szavalni, muzsikál­ni, táncolni. Elsőként a Pest megyei fiatalok adták elő szerkesztett műsorukat, majd, nem kevesebb sikerrel, dél­után a szolnokiak következ­tek. Természetesen, akárcsak a megérkezés napján, ezúttal is kínáltak ízelítőt program­jaikból a fiúk, lányok, a vá­ros lakóiinak. A Minorita­templom lépcsőjén délután a ceglédi Kossuth gimnázium kórusa énekelt, őket köve­tően pedig a Pest megyeiek játszották el a Dobó téri színpadon a Helység kala­ ta­ pácsa című darabot. A né­zők közt ott voltak az egri gyermekváros lakói is, él­vezve a sok-sok kacagásra lehetőséget nyújtó, vérbő előadást. És mintha még minden csak ezután kezdődött vol­na. Hisz a nap hátralevő ré­szében még volt mód meg­tekinteni a gitárral, dobbal kalapozó, bolondozó sráco­kat, s el lehetett menni sze­rencsét próbálni Egri János Lehet egy kérdéssel több? vetélkedőjére, és este a ze­nebutik, a játékkaszinó, a táncház, meg Dinnyés Jós­ka, meg a diszkó... Ma, ugyanúgy, mint teg­nap, kirakodóvásárral kez­dődik a programsorozat. Délelőtt a Nógrád megyeieké lesz a Gárdonyi Géza Szín­ház pódiuma. Tíz órától a szolnokiak jelenítik meg A mulatság című darabot a fő­iskola klubjában. A vállal­­kozókedvűek a népkerti sporttelepen mérhetik össze fizikai erejüket a különböző vetélkedők során. Szilágyi János pedig a szellemiekből rendez csatát az Ifjúsági Ház belső udvarán. A nap a 100 Folk Celsius Dobó téri koncertjével, majd ezt követően utcabállal ér véget. Hogy miként? Érde­mes lesz megnézni! (németi) A ceglédi kórus (Fotó: Perl Marton) Nemzetközi elméleti konferencia Egerben Össze kell fogni a világbéke megvédéséért A II. világháború tanul­ságai: a szocialista országok külpolitikájának lenini el­vei címmel nemzetközi el­méleti konferenciát tartottak tegnap Egerben, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, megyei bizottsága és a baráti országok kulturális és tájé­koztató központjainak ren­dezésében. A résztvevőket Kiss Sándor, a Heves me­gyei pártbizottság titkára köszöntötte, s külön szeretet­tel üdvözölte az elnökség­ben helyet foglalókat, kö­zöttük Garamvölgyi Józsefet, a HNF Országos Tanácsá­nak titkárát, valamint a ba­ráti országok kulturális és tájékoztató központjainak vezetőit. Garamvölgyi József beve­zető előadásában megemlé­kezett a hitleri fasizmus fe­lett aratott győzelemről. Mint hangsúlyozta: a 40. évfor­duló különösen alkalmas az­(Folytatás a 2. oldalon) Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt!

Next