Népújság, 1985. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-26 / 199. szám
4. Fav hét KÉPERNYŐLE jf IJCl • * • ELŐTT Tétova közelítés Az ezerarcú valóság regimentnyi témát kínál feldolgozásra. Valamirevaló alkotó számára ennél aligha létezik izgalmasabb, felemelőbb feladat. Annál is inkább, mert az emberek várják, hogy szembesítsék őket a hétköznapok elgondolkodtató tényeivel, értékelendő konfliktusaival. Ebből származik a penzum nehézsége is. Ebben a szerepkörben ugyanis kudarcot szülő vétek lakkozni, féligazságokon alapuló diagnózisokat készíteni, vitatható kiutakat ajánlani. A szerzők nehézségeit csak fokozza az, hogy szubjektív élményeiket az indulatok torzítása nélkül kell formába önteniük. Az utóbbi nem sikerült Sárosi Istvánnak, aki nem hivatásos író, aki a Magyar Televízió drámai főszerkesztősége által meghirdetett novellapályázaton tűnt fel, kétségkívül figyelemre méltó munkájával. Egy vidéki város nagy kórházának életébe pillanthatunk be a Zsákutca című film révén, amelyet Málnay Levente rendező segített forgatókönyvvé mintázni, illetve képernyőre vinni. Számára is szimpatikusnak tűnt a főhős, a tehetséges, az ambiciózus, a hamisítatlan humanizmustól sarkallt pályakezdő orvos, aki fokozatosan rádöbben, hogy főnöke illetve annak felesége középszerű szakemberek, s nem érdekli őket, csak hivatali előmenetelük, illetve annak elvtelen biztosítása. Ezért hallgattatják el a jó szándékú javaslattevőket, emiatt zsákmányolják ki a rajzoló ifjak adottságait, természetesen saját céljaik elérése érdekében. Találkozhatunk a pitiáner cezarománia, a szellemi beszűkültség majdhogy teljes és hiánytalan természetrajzával, az egyéniség igazi értékeit feladó megalkuvás korképével. A kérdéskör valamennyiünket érdekelt, hiszen ilyen kártékony figurákkal több munkakörben találkozunk. Épp ezért lett mindenki kritikus nézővé, olyan szemlélővé, aki elégedetlenkedik — méghozzá indokoltan — a kérdéskör tétova megközelítése miatt. Ezért nem értettük a jót akaró ifjú doktor bizonytalankodását, s az ötletgazda megtorpanását. Valószínűleg az erőteljesen egyéni impressziók, az átélt összeütközések befolyásolták cselekményszövését. Mintha megriadt volna az igazi riadalomtól, a hús-vérre menő csatározások hangulatának felvillantásától, a megoldást is jelző zárás kidolgozásától, az igazi, a felemelő katarzis légkörének megteremtésétől. A vállalkozás mégis dicséretes, hiszen milliók igénylik a jelen jelzéseit. Akkor is, ha ezek — mint a mostani is — olykor zsákutcába torkollanak. Érdem a nekilendülés is, mert az esetek egy részében folytatást sejtet. S ez jóval több a semminél . . . Pécsi István Filmek titokzatos világokról Amikor az ember egy aránylag jó, Távol-Keleten készült filmmel találkozik, mindig elcsodálkozik azon, hogy miért más bolygókon keresik mostanában a különlegességeket. A Csillagok háborújánál sokrétűbb, elevenebb világot láthattunk a Vihar a hegyen című alkotásban, amely hongkongi készítésű. Egyszerű titok áll az előző megállapítás mögött: egyegy kultúra évszázadok vagy évezredek alatt formálódott azzá, ami: belső logikája, szabályrendszere van. olyan, amelyet a legcsiszoltabb elme sem képes kitalálni. Az íróasztalnál, esetleg stúdiókban kiötlött társadalmak sokkal jobban emlékeztetnek az európai civilizációra, mint egy olyan mű, amely más gondolkodásmódban fogant. Nem művészi munkáról volt itt szó: elég közepesre sikeredett az általunk látott film. Fő célja az volt, hogy bemutassa azt a harcmodort, amelyet vallási és egyéb okokból alakítottak ki Japánban és Kínában. Ennek az a lényege, hogy tiltották a földműveseknek a fegyver viselését, s a buddhizmus is síkraszállt az erőszak ellen. Ám mi van akkor, ha az embert vagy családját, esetleg faluját támadás éri: ha mást nem, a puszta életet valahogy meg kell menteni. Kézzel, lábbal, bottal: az eszközök hiányából, a szükségszerűségből sajátos küzdési mód alakult ki. Mostanában divattá vált ez is, mint minden, ami a gazdaságilag oly erős Japán felől jön: a trikókon halandzsaírásjelek ..olvashatók”, s büszkélkedésre ad okot, ha valamilyen műszaki berendezés a távol-keleti szigetországból érkezett. Mindenesetre szívesen látnánk máskor is hasonló történeteket. Csak arra kell vigyázni, hogy a kereslet arra késztette az ottani filmkészítőket is, hogy futószalagon állítsák elő gyártmányaikat. Abban, amit most láttunk azért volt még emberi töltés, indulat, számunkra értékesíthető tapasztalat. Átszűrődött valami a másság „spanyolfalán” is, s a néző érdeklődéssel figyelte a fejleményeket: a pergő képek nem hagytak unatkozásra időt. Jól tette a televízió, hogy másnap egy olyan kínai rövidfilmet tűzött műsorra, amely a harcművészet egyik legjobb művelőjéről szólt. Jól kiegészítette ismereteinket a Li Liang-csie-ről forgatott alkotás. Mindehhez ellenpontként szolgálhatott a Királyi harc a napért című angol mű, amely Peter Shaffer kitűnő színműve alapján készült. Egy sokkal tartalmasabb sztori tanúi lehettek a nézők, akik vállalták, hogy kedden késő estig fennmaradnak. Itt egy letűnt civilizáció végnapjai elevenedtek meg: a spanyol Pizarro az inkák hatalmas birodalmát verte szét, pár száz emberével. A Magyar Televízió nyilvánvalóan a divatnak hódolt azzal, hogy fő műsoridőbe azt tette, amelynek nagyobb keletje van: „épeszű embert” érdekelhet-e egy olyan kultúra, amelynek csak faragott kövek hirdetik emlékét? A másik. ott, Távol-Keleten pedig, technikai „úthengerével” gyűri maga alá a világgazdaságot... Gábor László A Országos tanácskozás Egerben A Ho Si Minh Tanárképző Főiskola ad otthont ma és holnap a felvételi előkészítő bizottságok középiskolai felelős tanárainak. A harmadik országos tanácskozáson többek között megvitatják a közép- és felsőoktatás kapcsolatát, a FEB politikai jelentőségét, valamint a középiskolai tanárok ez irányú, időszerű feladatait. A résztvevők a két nap során különböző szekcióüléseken vesznek részt. Holnap délután összegezik az elhangzott javaslatokat és a tanácskozás tapasztalatait. NÉPÚJSÁG, 1985. augusztus 26., hétfő Száraz György, a közíró Végtelenül bonyolult világunkban nehéz közírónak lenni, azaz közös ügyeinkről szóló, közérdekű, közösségi tartalmú cikkeket, tanulmányokat írni. A „közíró” szó számunkra most persze, több, mint a (szótár szerint ugyanazt jelentő) publicista. Az a „köz”, amelyre gondolunk: a nemzet egésze, az írás pedig több közvetlen aktualitásnál, hosszabb távú érvénye van, ha tudniillik igazi író műveli. Az ilyen közírói feladatnak, közösségi megbízásnak nem könnyű eleget tenni . . . Száraz György közíró a javából: minden újságcikke, esszéje, tanulmánya közérdekű. Nagyon is mai kérdésekre ad friss választ. E kérdések jó része épp maiságából következőleg „kényes” kérdés, ráadásul nehezen megválaszolható, mert nehéz belátni mind a közeli mind a távoli útvonalat, amin haladnunk kell, hiszen jóformán lehetetlen egyszerre magunk elé nézni és a távolba tekinteni. Egy-egy író mindig önmagában alakítja ki, amivel maga is a közöshöz hozzájárul. Miként teheti? Ha szintén figyelembe veszi azt, ami a közösség lelkében épp kialakulóban, ami a levegőben van, és amit magában magunkban egyaránt rendezni kell. Mi az, ami a lelkek finom rezdüléseire való figyelmen, az írói ösztönön, az önnön lelkiismerettel való egyeztetésen kívül szükséges, és egyáltalán lehetővé teszi az ilyen „közírói” tevékenységet? A történeti szemlélet! Mondhatnám azt is: marxizmus—leninizmus, de ez itt túlságosan általános lenne, lévén követelmény. Alkalmazásának módja lehet egyéni. Száraz György saját történelmi szemléletének köszönheti, hogy a köz a nemzet dolgait, köztük legkényesebb ügyeit távlatban láthatja, s ez az, ami a mai választ is lehetővé teszi. Ezért kiemelkedő személyisége irodalmunknak. Az volt már vagy tíz évvel ezelőtt, saját és sajátos kis rovatában, az Élet és Irodalomban, az ma is a Népszabadságban születő hatalmas Erdély-esszéjében, az volt megannyi történelmi (de mára is tekintő) színművében, az a Lancránján-könyvvel vitatkozva, vagy az úgynevezett „zsidókérdés" megválaszolásában, a Pálffy Györgyről szóló. A tábornok (egyelőre szintén befejezetlen) monumentumában, legutóbb pedig a Történelem jelenidőben hatalmas kötetében összegyűjtött nemzedéki emlékezésben, vitairat-sorozatban, színházi cikkekben, nagy magyarok (Benjámin, Illyés, Kádár János, Semmelweis, Szabó Dezső) arcképvázlataiban, továbbá negyvennyolcról és tizenkilencről, a NÉKOSZ- ról és oktatásügyről szexről és terrorizmusról szólva és mindennél inkább a szomszéd népekkel való „közös dolgaink” vizsgálatában. Jó pár éve nincs a magyar irodalomban, aki ily nehéz kérdésekkel, ily keményen nézett volna szembe, s ily határozott, helytálló — ne féljünk kimondani — pártos válaszokat adott. Az ember elkezdi olvasni Száraz György szövegét és fölvonja a szemöldökét: már megint mit vállalt, aztán szinte kajánul figyeli — hol fog megbicsaklani, hol törik meg eszméinek vonala, hol torzul a szemlélete, hol csuklik el a hangja, nem. Száraz György diadallal vágja ki magát a gondolatok és ellentmondások szövevényéből és csengő szóval mondja ki közös igazságainkat. K. N. I. Száraz György portréja (Fotó: MTI—KS. reprodukció) Fotósok, táborban Lüktető rockzenére úsznak át egymásba a két Kodakkarusszel vetítőgép diái. A természet legömbölyítette kövek rusztikus formáihoz kitűnően klappol a zene, amelyre lassanként New York emberkéz alkotta csodái következnek. Felhőkarcolók és hidak, az éjszaka fényei és a nappal nyomorúságos árnyai követik egymást, majd a zene csillapultával szinte észrevehetetlenül váltanak vissza a természet alkotta vad formákba. Eifert János és Jung Zseni egyesült államokbeli útjának emlékei, egyben a bánkúti fotós alkotótábor résztvevőinek feladatai is: különféle vélemények ütköznek ahhoz, hogy a zene és a képsor minél tömörebben, minél többet mondjon nézőinek. A diaporáma címe: Hard rocks, azaz: kemény kövek . . . Ez a foglalkozás talán jellemzi azt a szemléletet, amely az egyhetes fotóstovábbképzés mindennapjaira érvényes. A célkitűzésekről Borkutiné Murányi Márta, a Miskolc Városi Művelődési Központ munkatársa beszélt: — 1980-ban került sor a közel 200 ezres nagyváros hét művelődési intézményének összevonására, azokra a műhelyekre, amelyeket a tanács anyagi támogatásával működtetnek. Ezzel mód nyílt arra, hogy az addig szétszórtan működő szakkörök egységes irányítás alatt, a felkészültséghez jobban igazodó személyi és technikai feltételekkel működjenek. Azok tehát, akik kedvtelésből fényképeznek, Halmai László irányításával ebből az együttműködésből született azután a ma már országosan elismert fotógaléria, és a műhelymunka tapasztalataiból benyújtott pályázatunk elnyerte a KISZ KB rendszeres anyagi támogatását is. Ma már szakköri formában éppúgy dolgoznak fiatalok és kezdők, mint klubkeretek között, illetve kísérleti stúdióban a haladók. Ezek az eredmények adták a bátorságot ahhoz, hogy meghirdessük az általunk szervezett, első országos fotóstábort. Ez ideális körülmények között a Justitia síklub bánkúti turistaházában létesült. Nemcsak szállást, élelmet biztosítottak itt a résztvevőknek, de fekete-fehér labor is rendelkezésre áll az eredmények ellenőrzésére. Sőt, akik színes diapozitívot készítenek, azoknak is ott a laboratóriumi háttér. Az egyetlen Heves megyei résztvevő Földvári Zsolt, gyöngyösi fényképésztanuló, mégsem ezt dicséri elsősorban: — Nekem az alkotó jelleg tetszett meg leginkább! A részvételt ugyanis pályázat döntötte el. Azok kerültek be, akik a legjobb képanyagot tudták bemutatni. Van közöttünk takarítónő és kutatólaboratóriumi dolgozó, de valamennyiünket összefűz az a szándék, hogy minél jobb képekkel térjünk haza. Erre minden lehetőség megvan, a néha 30 kilométeres fotótúrákon is kellemes a hangulat. A szakmai programok nem kötelező aktusok, hiszen mindenki kedve szerint vesz részt sztereóvetítésen vagy Végvári Lajos tanár úr előadásán — az aktképek és a természet kapcsolatáról. Kitűnő a szervezés is, és az is nagy vonzerő, hogy Jung Zseni és Eifert János személyében művészi erejű és egyben rendkívül magabiztos, szakmai tudását szívesen megosztó táborvezetőink vannak. Igen, a program e két téma körül csoportosult: a női test szépségét fényképezők Nóra személyében avatott modellt kaptak segítőtársul, és a természet is teljes pompájában várja a vágyakozó fotósokat. A táborvezetők maguk is részt vesznek azo kon a túrákon, ahol a ter mészetbe komponált képek készülnek, instrukcióikkal segítik a gátlások feloldását. Úgy azonban, hogy az általuk követett munkamódszer ne minta legyen, csak egy lehetőség a sok közül. Eifert János így beszélt erről: — Olyannyira vigyáztunk arra, hogy ne kényszeresük kényszerpályára a fotósokat, hogy otthoni munkatársainkat, modelljeinket nem is hoztuk el. Így magunk is most kényszerültünk kapcsolatteremtésre a modellel is, a társakkal is. Az eddigi négy nap, úgy tűnik, igazolta a módszer helyességét. A szilvásváradi tájfotók, a Nagymezőn készült lipicaiportrék a könnyebb feladatokat jelentették. Dolgoztunk azután barlangban is, és egy órára a fotósok vehették birtokukba modelljükkel a tapolcai barlangfürdőt. Úgy hiszem, hogy a jövő tavaszra tervezett miskolci kiállításra igen jó anyag gyűlik össze ezen a napsütéses augusztusi héten. Ebben egyetérthetünk : már a tábor első napjaiban is — ősrégi fotóshagyományt fölelevenítve — sor került a pályamunkák egymás közötti csereberéjére. Ugyanakkor a zsűri tagjai vállalták azt is, hogy az ő képeik is ott szerepeljenek a válogatáson ... Enélkül a nyíltság, vállalkozókedv nélkül nehéz lett volna ilyen sikerű tábort megszervezni. Kőhidi Imre Wagner Ferenc képe (Sopron): Hajnal Adamecz Kálmán: Körkapcsolás Üllői út: Langyos szellő lengedez .. . Friss pázsit illata száll... Készítik puha fészkük a madarak a vén topolyafán . .. Lüktetve hullámzik a viadal. . . Apró, fekete ember rója útját tanácstalan, mintha élete értelmét keresné .. . Feszítik keblük a kapuk, telten, büszkén .. . Megyeri út: Ez az átkozott szél! A fiúk szemébe veri izzadt hajukat! Förtelmes bűzt köpködnek a kémények! A fenébe a madarakkal! Repked a bőr! Bíró úr, bíró úr! A franc, aki megeszi... Kispest: Hatalmas szimfóniát zeng a szélzenekar! Prelúdium. a javából! Fúgaként futamodik a labda! Verebek tercelnek a kottaként feszülő drótokon ... A karmester pauzát int, hogy aztán forteként hasogassák fülünk a hömpölygő taktusok! Hárfaként rezegnek a hálók . . . Fáy utca: A szél jobbegyenessel arcunkba vág! Pankrátorként tépi a huszonkét vérmes medve üstökét! Dühödt oroszlánként gyúrjákgyömöszölik egymást a tatamin! Bodicsekre leszorítása return! Micsoda ütközet! A mérkőzésvezető ippont érő dobással kihajít egy palackot! Pattog a pakk ide-oda! Delcsev-szaltóval a ketrec felé repül, és Oerter diszkoszaként landol . .. Fehérvár: Az égiek megint kibántak velünk! Bántja a szél ezeket az aranyos fiúkat! Ferikém. Fercsikém. Fecókám! Barátom! Kedves nővérem! ...Drága, jó bíró sporttárs !Édes, egyetlen ítész! Hová tette azt a két szép szemét ?... Nagyerdő: Esik az eső . . . Kinézek az ablakon . . . Elnézést . .. Fúj a szél... Az eredmény: kettő—egy, a javamra . .. Belepillantok a jegyzeteimbe . . . Bocsánat . . . Nulla—nulla az ellenfélnek. . . Gól! Gól!... Előveszem a szabálykönyvet... Pardon . . . Bedobás .... Nem tudják, miért hullámzik a pályán a víz, és miért van a játékosok fején sapka? Érthetetlen . ..