Népújság, 1986. május (37. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-09 / 108. szám

NÉPÚJSÁG, 1986. május 9., péntek Bemutató a Gárdonyi Géza Színházban Gorkij: Nyaralók Makszim Gorkij darabja a század­elő, az orosz ér­telmiségiek vilá­gába vezet be. Nem is nevezi ő színpadi műnek ezt a na­gyon fontos erkölcsi és szel­lemi látleletet. A mai na­pig az a meghatározás áll a darab címe alatt: jelene­tek. A színhely Bazsovék nyaralója, és ennél a java­korabeli ügyvédnél találkoz­nak a mérnök, az orvos, az íróismerősök és akik hoz­zájuk tartozhatnak: a fele­ségek, a húgok, az öccsök, a nagybácsi, az ügyvédboj­tár. És valahogy mindig úgy alakul, hogy a „nyaralók” kénytelenek önmagukat, az­az a belső énjüket adni. Et­től lesz a játék drámaivá. Szuszlov, a 42 éves mér­nök így förmed rá a ház asszonyára: „Én magamért beszélek: én nem vagyok ifjonc! Engemet. Marja Lvovna, hiábavaló tanítania. Felnőtt ember vagyok, át­lag orosz ember, orosz nyárspolgár! Nyárspolgár — és semmi több ...” (Németh László fordítása). Gorkij hősei másként élik meg ezt a kort, mint Cse­­hovéi, de kitetszik a sorjá­zó jelenetekből, emberek­ből, hőstelen hősökből, hogy Gorkij is, Csehov is egyről beszélnek. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház egri be­mutatóját Salamon Suba László rendezte. A főbb sze­repeket Gados Béla, Varjú Olga, Gaál Erzsébet, Farkas Ignác, Schlanger András, Saárossy Kinga, Vajda Já­nos, Mester Edit, Safranek Károly, Juhász György, Zu­­bor Ágnes, Gerbán Tibor és Mátrai Tamás játsszák. Ifjúsági bélyegek A Magyar Posta Fáy András (1786 —1864.) író és po­litikus születésé­nek 200. évfor­dulójára négy­­forintos, szelvényes bélye­get hoz forgalomba május 29-én. Lengyel György gra­fikusművész terve alapján a Pénzjegynyomdában ké­szül acélmetszettel és of­­szetnyomással, 475 300 foga­zott és 3700 vágott példány­ban. Fáy András arcképe mellett a szelvényen az ál­tala alapított Hazai Első Takarékpénztár Egyesület épülete látható. A kibocsá­táskor első napi bélyegzés lesz. Május 30-án a Magyar Úttörő Szövetség megalaku­lásának 40. évfordulója tisz­teletére 4 + 2 forintos, az év „ifjúsági" bélyege jelenik meg, amelyen az úttörő­zászló, mögötte a jubileumi szám, balra egy babérág ta­lálható. Az Állami Nyom­da készíti többszínű ofszet­nyomással, Kincses Arisztid grafikusművész terve alap­ján 810 300 fogazott és 4300 vágott példányban. Megje­lenéskor első napi bélyeg­zés is lesz. Május 23-án a KISZ XI. kongresszusa tiszteletére kétforintos benyomott bé­­lyegű postai levelezőlap je­lenik meg. Tervezője Wi­­derkomm Ervin grafikusmű­vész. Példányszáma ötven­ezer. A bélyegkép a XI -es számot zászlószerűen, a lap bal oldalán épületek, vala­mint egy fiú és leány arc­képét ábrázolja. A megje­lenéskor első napi bélyegzés lesz. Alkalmi bélyegzés: V. 23 —25. A Magyar Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség XI. kongresszusa, Budapest. Hi­vatal a Mémosz székházban. Hegyvidéki szállások Ezzel a címmel jelent meg nemrégen egy kiad­vány, amely egybekötve tar­talmazza a Turista Maga­zin mellékletében megje­lent adatokat a viszonylag olcsó turistaszállásokról, turista-, kulcsosházakról, kempingekről, amelyek hegy­vidékeinken vagy azok kö­zelében helyezkednek el. A kis füzet kapható vagy megrendelhető a Magyar Természetbarát Szövetség­nél (Budapest VI. ker., Baj­­csy-Zsilinszky u. 31.). Ötvös Csöpit, a hatalmas termetű, kemény öklű, de mindig emberséges rendőr­nyomozót — a Pogány Ma­donna és a Csak semmi pánik .. . után ebben a film­ben is természetesen nyo­mozás közben láthatja a kö­zönség. A film első kocká­in máris kemény verekedés kezdődik. Nyolc válogatott fenegyerek támad Csöpire, aki régi szokása szerint a rendőri szabályzattal ellen­tétben öklével és furfangos ötleteivel veszi fel a har­cot a vagányokkal Csöpit ezért — szokás szerint — felfüggesztik állásából. . . A bűnügyi filmvígjáték írója, rendezője és fősze­replője Bujtor István. A produkciót az Egri Vörös Csillag Mozi tűzte műsorá­ra Gyöngyvirág­túra A Gyöngyösi SE természetjáró szakosztálya va­sárnap 11 kilomé­teres tavaszi sé­tára invitálja a Mátrába, a természet ked­velőit. Az útvonal: Lajos­­háza—Szalajkaház—Üstök­­lő—Gyöngyössolymos. In­dulás Hársy István vezeté­sével reggel 7.50 órakor, a gyöngyösi úttörővasúttal. Minősítő nyílt túrán vesz­nek részt ugyancsak a Mátrában május 11-én a KPVDSZ Bükki Vörös Me­teor SE természetjárói. A 18 kilométeres szakaszon Kovács István kalauzolásá­val a Vörösmarty turistahá­zat—N­agy-Hidast—Mátrahá­zát, Farkaskövet—Sástót— Mátrafüredet— a Szent An­­na-tavat és Sár-hegyet érin­tik majd. Találkozás 7.20- kor az egri Volán-pályaud­varon. Ugyancsak ez a szakosz­tály indít gyöngyvirágtú­rát vasárnap 8.30-kor az eg­ri Volán-pályaudvarról. Síkfőkút—Novaji kunyhó— Csákpilis—Bükkbérc—Nagy- Eged 17 kilométeres távol­ságról — ahol Koós Pálné vezeti a kirándulókat —, re­méljük, egy csokor gyöngy­virággal térnek majd haza. ­r vv KIÁLLÍTÁSOK, TÁRLATOK. Csák Miklós fotó­művész munkáit ma délután adják át a közönségnek a Megyei Művelődési Köz­pont kisgalériájában. Ezt az alkotó diabemutatója köve­ti, 6 órától. ■ Mesél a múlt címmel, mozgalomtörténeti, valamint a kerámia-, gra­fika-, fotó- és dekorációs szakkörök munkáiból össze­állított tárlat várja a Há­­mán Kató Megyei Úttörő­­ház látogatóit. ■ Szombatig nézhetik meg az érdeklődők Stehlik István festőművész képeit az egri Rudnay-te­­remben. ■ Csapodi Vera­­emlékkiállítást rendezett a gyöngyösi Mátra Múzeum. Ugyanitt, a város történetét, a Mátrát, megyénk vadász­múltját, természetvédelmét bemutató tárlat látható. ■ A Hatvani Galéria adott otthont Csohány Kálmán grafikáinak, valamint a Bé­késcsabán élő Mladnyicky Béla szobrainak. ■ Oskóné Bódi Klára tűzzománcait és Magyar István grafikáit lát­hatják a képzőművészetek kedvelői a Megyei Könyv­ Programbörze­ tárban . Szemadán György festőművésszel találkozhat a közönség szombat délután fél 4- kor, a Megyei Művelődési Központban. SZÓRAKOZTATÓ, ISME­RETTERJESZTŐ RENDEZ­VÉNYEK. Dobos Attila és vendégei: Harangozó Teri, Bontovits Kati, Angyal Já­nos, Kovács Erzsi, Szikora Jenő lépnek pódiumra a gyöngyösi Mátra Művelődé­si Központban, szombat es­te, 7 órakor. ■ Ugyancsak Gyöngyösön, ma, délután fél 6-tól, az ország-világjárók klubjában. Dala László er­dőmérnök A moldvai kolos­toroktól a cseh várakig címmel tart diabemutatót. ■ A környezetvédelemről hallhatnak érdekességeket az 5— 6. osztályosok, a Hámán Kató Megyei Úttörőházban ma, délután, 3 órától. ■ Az anyanyelv hete keretében Dobóné dr. Berencsi Margit tart előadást az ostorosi mű­velődési házban ma, este, fél 7-kor. A résztvevők a nyelvi viselkedési formákról hallhatnak információkat. ■ A Megyei Művelődési Köz­ponttal közösen, népdalkö­rök megyei találkozóját szer­vezi a horti művelődési köz­pont vasárnap, délelőtt 10 órától. ■ Az Excalibur cí­mű, kétrészes angol filmet vasárnap 5 órától, az öld meg a sogunt című filmet, este 8 órától nézhetik meg a mozikedvelők az Egri Ifjú­sági Ház Prizma mozijában GYEREKEKNEK, FIATA­LOKNAK AJÁNLJUK. Az állatok nyelvén tudó juhász — ezt a mesét dramatizál­ják a gyerekek az Egri If­júsági Ház Minifaktúra so­rozatának szombat délelőtt, 10 órakor kezdődő program­ján. ■ Ugyanitt, ma délután, 4 órakor, a Tinikaszinó sze­rencsekerékkel, kártyajáté­kokkal, rulettel, szombat es­te 6 órától, a diszkó pedig videóval és számítástechni­kai programokkal várja a fiatalokat. ■ Az Egri 1. Szá­mú Általános Iskola ének­kara lép a Megyei Művelő­dési Központ pódiumára ma, délután 5 órától.­­ Ugyanitt rendezik meg va­sárnap, délelőtt 9-től, az or­szágos amatőr pop-rock ta­lálkozó megyei selejtezőjét. ■ Az MMK számítástechni­kai játékokat kínál a kicsi­nyeknek szombat délelőtt, 10 órától. Balladaest Pétervásárán A telefonnál: Marosi Júlia Marosi Júlia elő­adóművész ma este fél 8-tól lép közönség elé Pé­­tervásárán, a Keg­­levich-kastély dísztermében. A művésznőt telefonon­­ kerestük fel, s legújabb műsoráról érdek­lődtünk . Sokan tudják önről, hogy nemcsak előadója, de számos balladának, archai­kus imádságnak gyűjtője is. — Kíváncsiságom vitt el a gyökerekhez. Először az általánosan ismert népda­lok kutatási helyeit akar­tam megismerni, így jutot­tam el a Csallóközbe, Zobor vidékére. Ag Tibor, Ujváry Zoltán áldozatos munkájá­nak eredménye, hogy az itt fellelhető igen gazdag ze­nei anyag már „kévében” van. Ezekből állítottam ös­­­sze mostani műsoromat. Bú­várkodásaimat elsősorban a moldvai csángó magyarok körében végeztem, ahol pá­ratlanul szép balladákat, si­ratóikat találtam. — És az éneklés? — Az szinte sorsommá vált. Sütő András nyilat­kozta nemrég: ,,. . . az anya­nyelv és a zenei anyanyelv páros szárnya révén lehe­tünk önmagunk’". Azzal folytatnám e gondolatot, hogy a diaszpórában élő ma­gyarság megmaradásának, fennmaradásunknak az anya­nyelv mellett a folklór a másik nélkülözhetetlen fel­tétele, s ez már több is mint feladat... — Köszönjük a beszélge­tést! S. Páratlan páros „John Smith londoni ta­xisofőr belekeveredik egy verekedésbe, és fejsérülése után különös dolgok tör­ténnek vele. John Smithről, erről az átlagemberről a legelképesztőbb titkok ke­rülnek napvilágra. Hogy mik, ezt megtudják a da­rabból !” Ennyit ír kedvcsinálóként Ray Cooney komédiájáról a gyöngyösi műsorfüzet. A Páratlan páros előadása ma este­ 7 órakor kezdődik a Mátra Művelődési Központ színháztermében. A szerep­lőgárda népes, a pódiumon többek között Cseke Pétert, Bartal Zsuzsát, Tóth Enikőt, Szerednyey Bélát, Lőte At­tilát, Gyabronka Józsefet láthatja viszont a közönség. A Madách Színház vendég­játékát Pethes György ren­dezte. A bemutató után a Mátra Szálló kedvezményes vacso­rát kínál a színházjegy-tu­lajdonosoknak. Sírok, virág nélkül Bekir Yildiz, a címben szereplő könyv szerzője, az újabb török írónemzedék egyik legtehet­ségesebb képviselője meg­rázó hangú elbeszéléseket ír. Ebben a kötetében is, — amely nemrégen kapható a könyvesboltokban —, ke­gyetlen szokások és törvé­nyek veszik körül hőseit. Szinte lehetetlen áttörni a kemény falakat. Minden egyes írása egy-egy minia­tűr dráma. Mintha nem is volnának színek ebben a vi­lágban, a komor feketék közt még a fény is baljós­­latúan villan fel. A nép­­ballada tömörségű novel­lákban a szikár prózastílus helyenként a költészet hang­jait idézi, így lesznek a tá­voli tájak lakói ismerőseink­ké, szívbemarkoló sorsuk megmarad emlékezetünk­ben. 4. VÍZSZINTES: 1. Az arab-mór művészet népszerű motívuma 9. Az Egertourist legnagyobb szállásbázisa az­­ (ötödik négyzetben: S). 13. Költői sóhaj 14. Nőül enged valakihez. 15 Rögvest, + C. 16. Lóerő magyar rövidítése. 17. Számok előtti Ide­gen rövidítés. 18. Hangtalan sáv! 19. ... Sámuel, magyar ki­rály. 20. Kalcium vegyjele. 21 Gyík betűi, keverve. 23. Sta­­niclidarab! 25. Iratkapocs. 26 Lónoszogató. 27. Vég nélküli szórend! 28. T. R. L. P. 32. Vis­­­sza, mint, miként, németül. 33. C. A. Y. I. 34. Helyeslés. 36 Oxigén, ittrium, jód, vanádium vegyjele. 38...........­veder (urna) 39. Névelővel, távol-keleti ütő­hangszer. 40. Fárasztom az ér­deklődését. 42. Kiejtett mással­hangzó. 44. Antti .... néprajz­­tudós, a nemzetközi népmese­katalógus társszerzője. 45. Szol­­mizációs hang. 46. Bizonygató szócska. 47. Ür, de lengyelül. 48. Gyermekek kedvelt édessé­ge + EG. 49. Római 4 és 100. 51. ...­­hal. 53. Kétszáz óra alat­ti időegység. 54. Középen rá­ken ! 55. Kettőzve: szintén ne. 57. A Jenyiszej jobb oldali mel­lékfolyója. 58. Nomen nescio. 59. Vissza: vékony karikát víg jott. 60. Pertuban van valakivel. 61 Házőrző. 62. Kebel. 64. ... díj, ami kiküldetéskor jár. 66. Bőg. 67. Izomrögzítő. FÜGGŐLEGES: 1. A Bükk hegység egyik legszebb részén, Szilvásváradon, szívesen töltenek pár napot a turisták . . . (zárt be­tűk: I. E. N). 2. Rendhagyó, de rövidítve. 3. Anyó betűi, kever­ve. 4. Némán bezáró!­ 5. Közel­re mutatás. 6. Az ország leg­magasabban fekvő sátorozóhe­­­­lye a... 7. Háborgatnám. 8. Kedd páratlan betűi. 9. Egy­mást követő­ betűk a magyar abc-ben. 10. Község a volt csen­­geri járásban. 11. Személynév­más. 12. Vissza: paprikából és paradicsomból készült étel. 13. Éppen csak. 15. Majna. 22. Alig. 23. Szepiő egynemű betűi. 24. Két pár híján félszázan. 25. Kö­zépkori egyházi muzsika. 27. Tasmania része! 29. A kiömlött vér teszi. 30. Bizmut vegyjele. 31. Az Egertourist egri .... és a szomszédos turistaszállóban, egész éven át fogadnak vendé­get (zárt betűk, abc-sorrend­­ben: B, L, O). 34. Való. 35. Eme személynek. 37. Vissza: humu­szos termőtalaj. 38. Csapadék, ékezethiánnyal. 39. A. A. I + Valamely szervezethez tartozik. 41. Tea. de Bécsben. 43. Színda­­rabi . . . -osztás (+’). 50. Ki­rálygyilkos patakunk. 52. Hely-rag. 56. E. Z. L. L. 58. Tiltás. 81. Becézett női név. 63. As­­­szonynévképző. 65. Európai nép. Megfejtendő: a vízszintes 9., függőleges 1.; 6.. 31. ★ A megfejtéseket az Egertou­­rist-embléma felragasztásával, május 1,5-ig küldjék el! •­ Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: hevesi kirendeltsége, szépasszony-völgyi lovastanyá­ját. A helyes megfejtést bekül­dők közül a következők nyer­tek könyvjutalmat, amit postán küldünk el: Brózman Jánosné­ (Eger), Proka­ István (Eger), Nagy Attila (Abasár), Varpc Csilla (Pétervására) és Baksi István (Hatvan). Gratulálunk!

Next