Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-24 / 20. szám

NÉPÚJSÁG, 1987. január 24., szombat NŐI RÖPLABDA NB I: Újabb vérveszteség Nem a legjobb előjelekkel készülődik a soron követke­ző mérkőzésére a 7—16. he­lyért játszók csoportjának él­lovasa, az ESE röplabdacsa­pata. A lengyelországi edző­­táborozáson hosszan gyógyu­ló sérülést szenvedett Simon után, a bombaerős adogatá­sairól ismert Király is ki­esett a számításba vehető játékosok sorából, kézsérü­lés miatt. Az egri lányok holnap 16 órakor a körcsar­nokban a Közgáz-Külker SC gárdáját fogadják, s pilla­natnyilag elfoglalt helyezé­seik megtartásához minden­képpen szükség lenne a két pontra. Valószínűleg csök­kentené a ráncok számát dr. Phan Hong Minh edző homlokán, ha a cserejátéko­sok ezúttal is olyan jól helyt­­állnának, ahogy ezt a DU­­TEP SC ellen Fésűs tette. Ebben a helyzetben különö­sen sokat jelenthet a hazai­aknak a közönség lelkes és sportszerű buzdítása. HÓPEHELY '87 Mészáros és Glatt vezet Újabb két fordulót haladt előre Felsőtárkányban a Hó­pehely ’87 sak­kverseny. A bélapátfalvai Ikonov három játszmát nyert sorozatban és felzárkózott az élmezőnyhöz. A tegnapi lapzárta után be­fejeződött fordulókban a végső győzelemre is esé­lyes Glatz ellen játszott. To­vábbra is jól szerepel Mé­száros András FIDE-mester, újabb két győzelmet szer­zett és holtversenyben to­vábbra is vezeti a két fővel megfogyatkozott mezőnyt. Ketten visszaléptek az in­dulók­­ közül, Domány be­­tegségf Kis Pál főiskolai vizsgái miatt maradt távol a hajrá fordulóitól. Ma délután két órától az utolsó­­előtti, holnap 8 órától az utolsó játéknapot rendezik. Az első két hely sorsa a statisztikás Glatt és az eg­ri Mészáros között dől el. A bronzéremért még többen csatáznak.­ Az állás 6 for­duló után: Mészáros, Glatt 5,5—5,5 pont, Keszi (Duna­­vidéki Vendéglátó) 4,5 pont, négy pontja négy sakkozó­nak van, köztük található az egri Jagicza, és a bélapátfal­vi Ikonov. A B-csoportban a MÉM játékosa, Melegh vezet 5,5 ponttal. A kiskörei Veres 2,5 pontot szerzett. A megyei szövetség a ver­seny színhelyén elkészítette a megyei csapatbajnokság sorsolását, a sorszámok a következők: 1. Hatvan, 2 Gyöngyös, 3. Heves, 4. Fü­zesabony, 5. Bélapátfalva. A GÖRÖGÖK LEMONDTÁK Edzőmérkőzések helyett edzések Elmaradtak a magyar lab­da­r­úgó- vá­logato­t­tak pén­tek­i, athéni edzőmérkőzései, mert az ellenfelek sérülésekre hi­vatkozva lemondták a talál­kozókat — többek között erről számolt be az MTI- nek Bolla Péter, a váloga­tott egyik edzője, majd el­mondta, hogy a bajnoki és kupakötelezettségek miatt a görög csapatok nem szí­vesen vállalkoznak az edző­­partner szerepére. Ezért a keret tagjai pénteken dél­előtt edzésen vettek részt, amelynek műsorában lazító­gyakorlatok, futás szerepelt, majd utána gyúrás követke­zett. A délutáni órákban az el­ső osztályú Panioniosz pá­­lyáján újabb­­ foglalkozás következett, Verebes József szövetségi kapitány három segítője, Bene Ferenc, Mol­nár Ferenc és Bolla Péter felváltva foglalkozott a ka­pusokkal és a mezőnyjáté­kosokkal. A szakvezetés vá­lasztása azért esett erre a stadionra, mert a játéktér talaja — a hírek szerint — hasonlít a ciprusi pályáké­hoz. Bolla edző végül arról be­szélt, hogy kedvező az idő­járás, nincs túl meleg, nyu­godt körülmények között készülnek a soron követke­ző feladatokra. Egyelőre bi­zonytalan a szombati me­netrend, vasárnap viszont délelőtt edzés lesz, délután pedig a PAOK—Iraklisz első osztályú bajnoki találkozót tekintik meg. Hét végi sportműsor Szombat ASZTALITENISZ: Gyön­gyös ifjúsági egyéni bajnok­sága, Gyöngyös, a városi sporttelep edzőterme (Egri út 23.) 8 óra. LABDARÚGÁS: Népúj­ság-kupa, Eger, körcsarnok, 15 óra; kispályás teremku­pa, Gyöngyös, 214. Sz. Szakm. Képző Int. (Kócsag u. 36.) 13 óra. Sí: Alpesi serdülő OB,­­ Galyatető, 10 óra. A Bp. Honvéd sílövőversenye, Ga­lyatető, 10 óra. TÖMEGSPORT: Rend­szeresen az egészségünkért futó­ kocogó délelőtt. Eger: Népkert, 9.30 Nyitott tor­naterem, Eger. Dobó Gimn. 12—16 óra: Gyöngyös 6. Sz. Ált. Isk. (Iskola u. 1.) és a 214. Sz. Szakm. Képz Int. 9—13 óra. Vasárnap LABDARÚGÁS: Népúj­ság-kupa Eger, körcsarnok, 9 óra; kispályás teremkupa, Gyöngyös, 214. Sz. Szakm. Képz. Int. 8.30—18.30 óra. RÖPLABDA: ESE—Köz­gáz-Külker SC NB I-es női mérkőzés, Eger, körcsarnok, 16 óra. Sí: Alpesi serdülő OB Ga­lyatető, 10 óra, a Bp. Hon­véd síugróversenye Mátra­háza, 10.30. a Bp. Honvéd sífutóversenye, Galyatető, 10 óra. TÖMEGSPORTr: Jeges sportnap (jégtánc, jégkorong stb.) Eger, Tittel P. u. sport­pálya (Hadnagy utcai lakó­telep) 9.30 óra. «4 juthat­ híveihez KEDVES SZURKOLÓK! Önöknek aligha kell bizonygatni,hogy a teremfoci csatát nyert. Megyénk rep­rezentáns együttese az Eger SE,az NB I-es csapatok versengéséban már két­szer is tisztességesen helytállt. Si­kereikről eddig azonban csak a hírek­ből értesültünk. Most elérkezettnek láttuk az időt, hogy végre nálunk is méltó színvonalú teremtornára kerül­jön sor. Reméljük,hogy vállalkozókedvünk el­nyeri a sportági hívek tetszését. A Népújság Kupa mezőnyének összeállí­tásánál fontos szempont volt,hogy az lehetőség szerint keresztmetszetét adja szűkebb hazánk minőségi lab­darugó jelenének,miközben villanás­nyira a múltat is idézzük. A játékalkalom jól szolgálhatja a gárdák tavaszi idényre való felké­szülését. A kétnapos mérkőzéssoro­­zatot pedig bajnoki előélményként A profi: mv. Kivételesen hosszú — s még ma is aktív — pályafu­tása alatt számtalan csatár életét keserítette meg Tóth József. Az élvonalát kez­detben a Pécs gárdájában szokta, majd fél évtized után kilenc évig nemcsak az V. Dózsa, de a címeres tizen­egyből sem hiányzott sok­szor. Utolsó, 456. NB I-es ta­lálkozóját az MTK-VM klub­színeiben küzdötte végig. Sosem csalta a focit, min­dig szívét adta a játékhoz. Az 56 válogatottságig jutott balhátvéd ma is tartó kar­rierjének magyarázata:" — Rengeteget voltam edző­táborban, s úgy érzem, ez konzervált. — Finnországban melyik csapatot erősíti? — Egy kisvárosban a má­sodosztályú IF Kraft együt­tesét, még két esztendeig. — És ha ez eltelik? — Már most emlegetik, hogy később edzőnek sze­retnének. De ha nem jön össze, belevágunk egy üzlet­be Pesten a feleségemmel Mindkettőnknek van ven­déglátóipari végzettsége. — Legemlékezetesebb 90 perce? — Talán a Bolívia elleni népstadionbeli 6—0. Aztán 1981 novemberében a Wemb­­lyben ugyan 1—0-ra kikap­tunk, de én lehettem a vá­logatott csapatkapitánya. — Legközelebbi barátai is a futballisták közül valók? — Igen. Különösen Törő­­csik Andrissal és Ebedli Zolival értjük meg jól egy­mást. A népszerű „Jókka” de­cemberben múlt 35 éves. Egerben a körcsarnokban is színre lép a profi , mint vendég. (budavári) Az 56-szoros válogatott Tóth József a körcsarnokban az All Star együttest erősíti A két nap műsora A meghívott hat csapat két csoportban előbb körmérkőzést vív, majd az azonos helyen végzett együttesek helyosztójára kerül sor. Szombaton: 15 órától: Eger SE—All Star 16 órától: Szolnok—Bélapátfalva 17 órától: Recsk—Eger SE 18 órától: Heves m­i vál.—Szolnok 19 órától: All Star—Recsk 20 órától: Bélapátfalva—Heves m­i­nál. Vasárnap: 9 órától a csoportok harma­dik helyezettjei az 5—6. helyért, 10.15-től a csoportok második helyezettjei a 3—4. helyért, 11.30-tól a csoportok első helye­zettjei az 1—2. helyért játszanak. Ered­ményhirdetés 12.45-től. ALL STAR Ki fog csillogni? A klub színe: fehér Örökös edző: Szentmarjay Tibor Az All Star kerete: Bar­tos, dr. Miksi (kapusok), Fo­dor, Tóth J., Fitala, Ebed­li, Barta, Kiss T., Benke, Mártha, Mezei, Várkonyi, 1 Kiss L., Budavári (mezőny­­játékosok). Ez a gárda alighanem az eredménytől függetlenül emelt fővel vonulhat le a játéktérről. A mezőnyt szí­nesítendő hívták életre, s ezzel több közelmúltbéli is­mert labdarúgó csillogtathat­ja meg tudásából mindazt, amely fénykorában jellemez­te őket. Persze a visszavo­nulásuk óta eltelt idő miatt itt-ott bocsáttassák meg szá­mukra egy-egy korábban tő­lük szokatlan hiba. Becsúszni lehet... A tornán három megyénkbeli játékvezető működik köz­re, akiket az NB I-ből és NB II-ből jól ismerhetnek. A teremhez idomuló játék szabályaiból néhányat ismer­tetünk: a csoportmérkőzéseken a játékidő 2X20, a helyosz­tók alkalmával 2X30 perc. A pályán 1 kapus és 4 mezőny­­játékos alkotja a csapatokat. Cserékre (12 labdarúgó nevez­hető) folyamatosan nyílik lehetőség, de csak olyankor, ha a­ kapus földön tartja a labdát. És végezetül: a FIFA-terem­­tornákon tilos a becsúszó szerelés, ám ezt a gyakorlatot itthon még nem alkalmazzák a bírók. Puhl Sándor, Mester István, Mészáros György 13 Sportsegély A rendezőszervek közös elhatározása, hogy a torna bevételéből származó összeg egy részét felajánlják a Sportsegélyalap javára. Ez­zel csatlakoznak a nemes célt szolgáló mozgalomhoz. ★ A tornára — a megyei sportvezetés egyetértésével — sem szakszövetségi igazol­ványok, sem bérletek nem érvényesek. Mindkét napra 40 forintos felnőtt-, 30 fo­rintos diák-, katona- és nyugdíjasjegyek válthatók. Pénztárnyitás ma 14 óra­kor, vasárnap 8 órakor. A tippszelvényt tartalmazó mű­sorfüzeteket a helyszínen árusítjuk. A helyes megfej­tők között tévé, kerékpár, rá­dió és további három aján­dék talál gazdára. Bábu Kit takar a becenév? Azt hiszem, hogy a labdarúgást szerető egrieknek nem kell magyarázni: Barta Andrásról van szó. Em­lékszem, még Bánkúti edzősége alatt, ami­kor a szabadrúgást gyakoroltatta vele a tréningeken a társak közül még az ifi já­tékosok sem voltak hajlandóak sorfalat áll­ni neki. Ezért aztán kitalálták, a vasból ké­szített, állványra rögzített emberalakokat, s úgy bombázott. Amikor eltalálta a „sor­falat”, az úgy dongott, hogy a gyerekek azonnal otthagyták a hintát a népkert­ben, mondván gyerünk, mert a Bábu szabad­rúgást gyakorol. Aztán azt már mondanom sem kell, hogy a mérkőzéseken, amikor szabadrúgáshoz jutott az Eger, az ellenfél játékosai között azonnal kisebb háború tá­madt annak eldöntése érdekében, hogy kik alkossák a kapu előtti élő falat. Összesen hét évet töltött Egerben. Ő volt a jobbszélső a még ma is sokat emlegetett Barta­ Mártha. Dudás csatársorban. Erről így vélekedik: — Játszottam a legmagasabb osztályban Salgótarjánban négy évet, Debrecenben és Nyíregyházán kettőt-kettőt. Amikor itt Egerben kiestünk az NB 111-ba, egy kicsit elkeseredtünk. Mégis azt vallom, hogy na­gyon jó csapatunk volt akkoriban. Úgy nyertünk bajnokságot a harmadik osztály­ban, hogy száztizenvalahány gólt lőttünk. Azt a bizonyos balmazújvárosi meccset so­ha nem felejtem el. Ott én értem el a szá­zadik gólt. Méghozzá fejeltem. Majd húsz­éves labdarúgó-pályafutásom alatt talán ha négy-öt találatom született fejesből. Amikor 1984-ben Füzesabonyba igazolt, az egri szurkolók nehezteltek az akkori egri szakvezetésre, hogy miért nem szerezték meg. Egy év múlva, Kiss Tibor edzősége alatt, a bélapátfalvi közönségnek is meg­mutatta, hogy miért is számított ő — bár­hol focizzon is — kedvencnek. Aztán 1986. október 1-én végleg befejezte aktív labda­rúgói pályafutását. Elvégezte a Testnevelési Főiskola sportszervezői szakát, s jelenleg belügyminisztériumi dolgozó. Ezúttal — ilyen az élet — , már­mint az All Star-vá­­logatott tagjával (annak csapatkapitányával), de újra találkozhatunk vele labdarúgó-szere­lésben. (kis szabó)

Next