Népújság, 1987. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-24 / 20. szám

lyefluinq 1987. január 24., szombat Kétszázötvenöt éve született Pi­erre-Augustin Caron de Beau­marchais (1732—1799) francia drá­maíró. Kezdetben apja szakmá­ját, az órásmesterséget folytat­ta, s egy óraszabályozó szerke­zet feltalálása révén a király kegyeibe került. Egy bankár se­gítségével meggazdagodott, ám annak halála után perbe keve­redett az örökösökkel. A pert el­veszítette ugyan, de közismert mégis annak révén lett, amikor 1774-ben megírta a bíráit ne­vetségessé tevő, sziporkázóan szellemes négy pamfletjét (Em­lékiratok). Az 1789-es forrada­lom száműzetésbe kényszerítet­­te, s csak 1796-ban térhetett ha­za Párizsba. Két középszerű színdarabja, majd az 1775-ben bemutatott A sevillai borbély, vagy a hiába való elővigyázat nem nyerte el a közönség tet­szését, mire szerzője —­ felis­merve a darab hibáit — csodá­latra méltó könnyedséggel át­írta a művét. Az új, négyfelvo­­násos vígjáték azután nagy si­kert aratott. Sikereinek csúcsa az 1784-ben publikált Figaro há­zassága, amely tulajdonképpen már három évvel korábban el­készült, csak a cenzúra nem engedélyezte a bemutatását. En­nek társadalombírálata — a régi rend szűk kereteit feszeget­ve — már a forradalmat ké­szítette elő. A Nap kél: 1.21 órakor, nyugszik: 16.32 órakor. A Hold kél: 2.02 órakor, nyugszik: 11.06 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon TIMÓT nevű kedves olvasóinkat! A Timót a görög ,,Timotheus" rövidítése, melyben a „time” a „megbecsülés", a „Theos” az is­tenség görög fogalmát fedi. [időjárás Előrejelzés az ország területére ma estig: eleinte túlnyomóan borult idő várható, sokfelé is­métlődő havazással, majd fel­szakadozik a felhőzet és a fel­hőátvonulásokból elszórtan elő­fordulhat hózápor. Időnként erős lesz az északi szél, amely he­lyenként kisebb hóátfúvást okoz­hat. A legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 1 és —4 fok kö­zött alakul. Nem mindegy... — Az űrutazás drága dolog — mondja egy űrhajós a társaságban —, mert két nap a Holdon 100 millió márkába kerül. Az egyik hölgy megkérdezi: — Reggelivel, vagy anélkül? ' — KÉPVISELŐI FOGADÓ­NAP. Kovács András ország­­gyűlési képviselő január 27- én, délután 3-tól 4 óráig fo­gadónapot tart Csányban, a községi tanácsh­ázán. — DANKÓ PISTA HEVE­SEN. Ma este 7 órakor a Hevesi Móricz Zsigmond Mű­velődési Házban a Budapes­ti Zenés Színház művészei a Dankó Pista című daljátékot mutatják be. — KABARÉMŰ­SOR. A hor­­ti művelődési házban január 26-án, hétfőn este fél 6-tól a budapesti Radnóti Miklós Színpad művészei lépnek fel. A Régi idők humora című kabaréműsoruk keretében három vidám egyfelvonásos darabot adnak elő. EGERBEN: egri és Eger kör­nyéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyer­mek betegei részére szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig az 1-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Be­járat a patakparti porta felől. Telefon: U-900. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszólát, Maklár, Felsőtárkány, Andornaktálya, Bátor, Ostoros, Novaj, Neszvaj, Demjén, Hevesaranyos, Nagytá­­lya, Síkfőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyer­mekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10­ 841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szom­baton reggel 7 órától 18 30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 10 óráig, vasárnap 8 órá­tól 20 óráig a Technika Házá­ban. GYÖNGYÖSÖN: központi or­vosi­ ügyelet szombaton 7 órá­tól hétfő reggel 7 óráig. HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Gyöngyös körzetközpont köz­ségei: Gyöngyöspata, Gyöngyös­tarján, Gyöngyösoroszi, Gyön­­gyössolymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13-892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HE­LYE: Puskin utcai gyermekren­delő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szom­baton 7 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig, vasár- és ün­nepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VÁMOSGYÖRKÖN: orvosi rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. El­látandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagyréde, Visznek, Gyön­gyöshalász, Atkár. VISONTAN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szom­baton reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig. Ellátandó terület: Visonta, Abasár, Márkáz, Detk, Nagyfüged, Mátraszentimre és a hozzá tar­tozó körzet egészségügyi ellá­tását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyele­ti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs (új egészségház). Telefon: 3 községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig HE­LYE: kórház „faház” Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szom­baton­ 6.30 órától 44 óráig, va­sárnap 8.30 órától 11 óráig. Te­lefon: 11-040. HELYE: kórház „faház". GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától 12 óráig, va­sárnap 8 órától 10 óráig HE­LYE: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 12-285. Ügyeleti időn túl gyermekeik részére is a központi körzeti orvosi ügye­let biztosit ellátást. HEVES város és vonzáskör­zete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. (volt szülőotthon) alatt van. Telefon: 11­ 831. FOGORVOSI ÜGYELET: szom­baton és vasárnap reggel 8 órá­tól 12 óráig a Tanácsköztársa­ság tér 2—4. sz. alatt a fog­orvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szomba­ton, reggel 7 órától hétfő reg­gel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzes­abonyban : szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 órá­ig. Helye: Füzesabony, Rákóczi u. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. Állatorvosi ügyelet: szombaton­ 8 órától vasárnap 20 óráig.. Egri ügyelet: Eger, Szövetke­zet u. 4. Telefon­: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. Hatvani ügyelet: Hatvan, Vá­rosi Tanács. Telefon: 12-720. Hevesi ügyelet: Heves, Fő út 17. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dor­mánd, tanácsháza, Dózsa Gy. út 37.­Recski ügyelet: Recsk, Kos­suth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tamna­m­érai ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda. Tam­a­méra, Boconádi út 50. Telefon: Tarnaméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a terü­letileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ÁLLATKÓRHÁZI ÜGYELET: pénteken, 19 órától hétfő reg­gel 7.30 óráig. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. 0 munkaidőn kívüli ügyintézésről Ülést tartott az Egri Városi NEB Fejes János elnök vezeté­sével pénteken ülést tartott Egerben a Városi Népi El­lenőrzési Bizottság. Napi­renden szerepelt az a jelen­tés, amely a munkaidőn kí­vüli ügyintézés tapasztalata­it összegezte. Ebből többek között kitűnt az is, hogy az elkövetkező időben fontos teendő lesz a munkaidőn kí­vüli komplex ügyintézés és a szolgáltatások igényekhez igazodó biztosítása. Az ese­ményen ismertették azt a vizsgálati programot, amely a gazdálkodás minőségi té­nyezőinek alakulását veszi számba, s szó volt a testü­let idei munkatervéről is. Várják a nyugdíjasokat Az MSZMP Heves Megyei Bizottsága Oktatási Igazga­tóságán (Eger, Egészségház utca 4.) működő nyugdíjas­­klubban január 26-án, hét­főn délután 5 órai kezdet­tel dr. Szegő Imre főorvos tart előadást A nyugdíjasok egészséges életmódja cím­mel. A szervezők minél több résztvevő megjelenésére szá­mítanak, akik — természe­tesen — az őket érdeklő kér­déseket is feltehetik majd. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten pénteken meg­tartott 4. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 4, 15, 29, 38, 68 — TV-MŰSOR AZ AIDS­­RŐL. A Gondolkodó január 25-i adása az AIDS-szel fog­lalkozik. Veszélyek és kilá­tások, megelőzés és gyógyí­tás — minderről egészség­­ügyi vezetők, kutatók, orvo­sok és pszichológusok nyi­latkoznak. \ Látogatás a megyei pártbizottságon • Aktíva­értekezlet A KPVDSZ központi vezetőségének főtitkára Egerben Tegnap Egerbe látogatott Vas János, a Kereskedelmi Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének fő­titkára. Délelőtt vendégünk az SZMT székházában találko­zott Farkas Sándorral, az SZMT vezető titkárával. Az eszmecserén szó esett a szak­mai szakszervezet tenniva­lóiról és célkitűzéseiről is. Ezt követően a megyei párt­­bizottságra látogatott, ahol fogadta őt Barta Alajos, az MSZMP Heves Megyei Bi­zottságának első titkára. A megbeszélésen —, amelyen részt vett Schmidt Rezső, a megyei tanács elnöke — át­tekintették a mozgalom idő­szerű kérdéseit. Délután Vas János, az SZMT székházában aktíva­értekezleten vett részt, ahol szakszervezeti tisztviselők­nek előadást tartott a moz­galom idei feladatairól. HEVESI VÁLLALKOZÁSSAL Kirendeltségavató Budapesten A hatvaniak után a He­ves és Vidéke Takarék­szö­vetkezet is arra vállalkozott, hogy Budapesten kirendelt­séget nyit. A XVI. kerület­ben, Mátyásföldön, a Cen­tenárium lakótelepen egy 100 négyzetméter alapterüle­tű régi üzletet újítottak fel, ahol négy helyiségből álló kirendeltséget alakítottak ki. Az új létesítményt pénteken délután dr. Szilvasán Pál, a Szövosz főtitkárhelyettese adta át rendeltetésének. Az első ügyfeleket hétfőn fo­gadják. Azt is bejelentették, hogy a hevesiek rövid idő múlva ugyanezen a lakóte­lepen újabb kirendeltséget is nyitnak. Pályaválasztási vetélkedő Hevesen A palántázástól a gépészetig Nagyszabású pályaválasz­tási vetélkedőt rendeztek pénteken Hevesen, a mező­­gazdasági szakmunkás­továb­bképzőben. A rendez­vény célja többek között az volt, hogy a környék 7— 8. osztályos diákjai minél többet megtudjanak arról, milyen lehetőségeket kínál szeptembertől számukra az újonnan megnyitandó kö­zépfokú oktatási intézmény. Délelőtt 9 órától, 15 álta­lános iskola 3—3 fős csapa­ta mérte össze tudását. A kérdéseket, a feladatokat a szervezők úgy állították ös­­­sze, hogy a tanulók elsősor­ban általános mezőgazdasági ismereteikről adhassanak számot. Szó esett az állat­tenyésztés mikéntjéről, a kü­lönböző korszerű mezőgaz­dasági gépekről, de szerepelt olyan más jellegű téma is, mint például a település története. A vetélkedő irányítója Lövei Gyula, az új intéz­mény igazgatója volt, a zsű­riben pedig az állami gaz­daság, illetve a Rákóczi Tsz képviselői foglaltak többek között helyet. A gyerekek befejezésképp üzemlátoga­táson vettek részt az emlí­tett gazdaságokban. A győz­tesek ezúttal könyvjutalom­ban részesültek, az igazi nyereményből azonban a ké­sőbbiekben mindannyian profitálhatnak. A szőrmekikészítő Régi mesterség fiatal mű­velője Kiss Kázmér hatva­ni szőrmekikészítő kisiparos. Keze nyomán selymessé, la­káskultúránk díszévé válnak a nemes prémek. Télen sok (Fotó: Szabó Sándor) munkája akad: vadászok hozzák el prédájuk büszke­ségeit, hogy „emlékbe” fog­lalva emlékeztesse őket a „nagy zsákmányra”. Az évszaknak megfelelő felhozatal EGERBEN: tojás 3,20, burgo­nya 10, sárgarépa 35, zöldség 40, kelkáposzta 28, karfiol 50, fejes káposzta 12, savanyú ká­poszta 24, retek csomója 24, primőr paprika darabja 20, sa­láta 12, uborka (kígyó) 240 fo­rintba kerül. Az alma 16, kör­te 40, karalábé 30, fokhagyma 180, vöröshagyma 20, fekete re­tek 20, zeller 40, cékla 14, tök 10. bab 60, lencse 75, dióbél 220, mák 150, primőr paradicsom 180, sóska 100, paraj 100, aszalt szilva 100 forint. GYÖNGYÖSÖN: tojás 3—3,50, burgonya 10—11, sárgarépa 30— 40, petrezselyem 40, vöröshagy­ma 20, fejes káposzta 12, kelká­poszta 30, fejes saláta 16, ka­ralábé 25, hegyes paprika 18, uborka 240, téli retek 20, fok­hagyma 200, paraj 100, sóska 100, termesztett gomba 100, té­li alma 16—20, körte 36, dióbél 240, dió 60. A száraz bab 70— 100, lencse 100, savanyú ká­poszta 25, mák 150 forint. HATVANBAN: élő csirke 50, élő tyúk 50, tejföl 50, tojás 3,20, burgonya 10, sárgarépa 25, pet­rezselyem 40, vöröshagyma 17, fejes káposzta 10, kelkáposzta 25, fokhagyma 190, gomba 100, téli alma 15—20, dió héjas 65, száraz bab 70, savanyú káposz­ta 20, mák 100 forintba kerül. HEVESEN: sárgarépa 20, pet­rezselyem 36—40, vöröshagyma 16, fejes káposzta 8, karalábé 15, retek 21, fokhagyma 160—170, bab 50—60, mák 100—110, gomba 100, savanyú káposzta 20 forint. A ZÖLDÉRT árai Heves me­gyében: tojás 3, burgonya 8,40, sárgarépa 20, zöldség 38, kelká­poszta 22, fejes káposzta 9,80, savanyú káposzta 18, fokhagy­ma 122, vöröshagyma 17,80, fe­kete retek 10, zeller 26, cékla 14, tök 10, bab 65, lencse 75, dióbél 230, mák 150, paradicsom 180.★ A hét vége asztalára töltött karalábét sajttal ajánlunk. Hoz­závalók : 8 közepes, zsenge ka­ralábé, 1 zsemle, 12 dkg sonka, 6 dkg reszelt sajt, só, 1 tojás, 1 késhegynyi bors, 1 csipetnyi reszelt szerecsendió, 1 húsleves­­kocka, 4 dkg vaj, 1 púpozott evőkanál liszt, 2 dl tejföl. A meghámozott karalábék kö­zepét kivájjuk. A kivált részt összevágjuk, s párolt zöldséget adunk hozzá. A vízben áztatott kinyomkodott zsemlét, az apró­ra összevandalt sonkát és a sajl felét összekeverjük, megsózzuk, borssal, szerecsendióval fűsze­rezzük és a karalábékba tölt­jük. A párolt zöldséget és a töl­tött karalábékat egy lábasba tesszük, amibe húsleveskockából készített levest öntünk. Körül­belül 15—20 percig főzzük, ami alatt a karalábé megpuhul. Ez­után átrakjuk a karalábét egy kivajazott tűzálló tálba. A le­vét liszttel elkevert tejföllel sűrítjük. Felforraljuk és a ka­ralábék közé öntjük. Meghintjük a maradék reszelt sajttal és na­gyon forró sütő felső részében pirosra sütjük. Jó étvágyat kívánunk ! A Merkúrtól jelentjük Trabant Lim. Hyc. Bp. 1 206 Trabant Lim. C. Bp. 360 Trabant Limousin Bp. 6 315 Trabant Limousin Db. 5 682 Trabant Combi Bp. 1 271 Trabant Combi Db. 1127 Wartburg Standard Bp. 1184 Wartburg Standard Db. 561 Wartburg Special Bp. 1 513 Wartburg Special Db. 1 779 Wartburg Special tolótetős Bp. 9 712 Wartburg Tourist Bp. 1 257 Wartburg Tourist Db. 975 Skoda 105 S Bp. 10 708 Skoda 105 S Db. 8 563 Skoda 120 L Bp. 22 402 Skoda 120 L Db. 12 463 Skoda 120 GLS Bp. 1634 Lada 1200 Bp. 45 270 Lada 1200 Db. 31 117 Lada 1300 S Bp. 18 909 Lada 1300 S Db. 14 264 Lada 1500 Bp. 15 182 Lada 1500 Db. 11 425 Lada Combi Bp. 8 787 Lada Combi Db. 4 704 Moszkvics Bp. 14 363 Polski Fiat 126 P Bp. 34 944 Polski Fiat 126 P Db. 659 FSO (Polski Fiat) 1500 6 261 Dacia Limousin Bp. 43 170 Dacia Limousin Db. 609 Dacia Combi Bp. 1 333 Dacia Combi Db. 1179 Dacia TLX Bp. 438 Dacia TLX Db. 417 Zastava Bp. 15 285 NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEKELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszámok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.

Next