Népújság, 1987. május (38. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-23 / 120. szám
Dieflurmg 1987. május 23., szombat Harminc évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg az a művelődési miniszteri utasítás, amely — a kormány határozatának megfelelően — elrendelte a nemzeti képtár felállítását. Kiállítási anyagának alapját a Szépművészeti Múzeum magyar gyűjteménye, valamint az akkor megszűnő Fővárosi Képtár XIX. és XX. századi műtárgyai alkották. Ezzel létrejött a hazai képzőművészet legnagyobb gyűjteménye. A Nemzeti Galéria 1957. október 5-én nyílt meg. A közgyűjtemény 1975-ben költözött át a budai Várpalota újjáépített főépületébe. Gyűjteményét kulturális kormányzatunk vásárlásokkal is gyarapítja. A Nemzeti Galéria három újjáépített szárnyában a legrégibb időktől napjainkig találhatók a bemutatott magyar képzőművészeti alkotások. A galéria szervezetében működik a régi magyar osztály, a festészeti osztály, a szoborosztály, az éremtár, a modern osztály, a grafikai osztály, az alkalmazott grafikai csoport. A Nemzeti Galéria a magyar művészet csaknem minden neves alkotójától fő műveket őriz, s ezért kiállításai áttekintést adnak a magyar művészet egyetemes történetéről is. Rendszeresen szervez emlékkiállításokat, de időnként kiemelkedő élő művészek bemutatására is vállalkozik. Vidéken saját anyagából rendezett kiállításokkal szokott vendégszerepelni. A Nap kél: 4.59 órakor, nyugszik: 20.23 órakor. A Hold kél: 3.00 órakor, nyugszik: 16.01 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon DEZSŐ nevű kedves olvasóinkat! A név eredeti formája a latin „Desiderius” volt. Jelentésére a latin ,,desiderare” ige ad magyarázatot, mely óhajtást, kívánást fejez ki. [időjárás] Várható időjárás ma estig: A folyamatos eső az ország nagy részén megszűnik, számottevő napsütés azonban még nem várható. Sokfelé valószínű záporeső, zivatar, néhol felhőszakadás is lehet. A szél csak kissé mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között várható. Pestiesen szólva... A legutóbbi Hírháttér műsorvezetője a következő, két mondta, hogy pestiesen fejezzem ki magam, ez „nem vált be ... ” Nos, én azóta is töröm a fejem azon, vajon ez a kifejezés hogy hangzik amúgy vidékiesen. Csak nem úgy, hogy: „bevált... ?" (havas) — FOGADÓNAP. Nagy Endréné országgyűlési képviselő május 28-án, kedden, fogadónapot tart Mezőtárkányban — a tanács épületében —, délelőtt 9-től 11 óráig. — INTERJÚ az egri színházról. Hétfőn, délután 14.22 órai kezdettel, interjú hangzik el a Kossuth rádióban az egri Gárdonyi Géza Színházról. A műsorvezető Gáli László igazgatóval és Balogh Tibor dramaturggal beszélget az ősszel induló évadról. — LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint, a 21. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A négyesek nyereménye 136 443 Ft, a hármasokra 874, a kettesekre 36 forintot adnak. ORVOSI • f í. EGERBEN: egri és Eger környéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyermek betegei részére szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig az 1-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patakparti porta felől. Telefon: 11 000. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszólát, Maklár, Felsőtárkány, Andornaktálya, Bátor, Ostoros, Novaj, Noszvaj, Demjén, Hevesaranyos, Nagytálya, Síkfőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10 841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN : péntek délután 17 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-133. GYÖNGYÖSÖN: központi orvosi ügyelet szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Gyöngyös körzetközpont községei : Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Gyöngyösoroszi, Gyöngyössolymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13 892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8—12 és 14—18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HELYE: Puskin utcai gyermekrendelő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton 7 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig, vasár- és ünnepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VÁMOSGYÖRKÖN: orvosi rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagyréde, Visznek, Gyöngyöshalász, Atkár. VISONTÁN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Visonta, Abasár, Márkáz, Detk, Nagyfüged, Mátraszentimre és a hozzá tartozó körzet egészségügyi ellátását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyeleti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs (új egészségház, Telefon: 3). községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig. HELYE: kórház „faház” Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton 6.30 órától 14 óráig, vasárnap 8.30 órától 11 óráig. Telefon: 11-040. HELYE: kórház „faház”. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától 12 óráig, vasárnap 8 órától 10 óráig. HELYE: Hatvan, Horváth M. u. 21. Telefon: 12-265. Ügyeleti időn túl gyermekek részére is a központi körzeti orvosi ügyelet biztosít ellátást. HEVES város és vonzáskörzete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. (volt szülőotthon) alatt van. Telefon: 11 831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2—4. sz. alatt a fogorvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz. alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzesabonyban: szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 óráig. Helye: Füzesabony, Rákóczi u. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. Állatorvosi ügyelet: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig.. Egri ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. Hatvani ügyelet: Hatvan, Városi Tanács. Telefon: 12-720. Hevesi ügyelet: Heves, Fő út 17. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, tanácsháza, Dózsa Gy. u. 37. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk Tamnamérai ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda. Tarnaméra, Boconádi út 50. Telefon: Tarnaméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ÁLLATKÓRHÁZI ÜGYELET-pénteken, 19 órától hétfő reggel 7.30 óráig HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Érdekli önt a Celladam? Kovács Ádám rákkutató Egerben Nemrég jelent meg B. Király Györgyi könyve, amely Kovács Ádámot, a Celladam nevű gyógyszer feltalálóját mutatja be, illetve rákkutatással összefüggő tevékenységét taglalja. A kivételes képességű, az önzetlenségből is jelesre vizsgázott alkotó június 5-én, pénteken délután Egerbe látogat, a Hevesi Szemle meghívására. Három órától — a megyei pártbizottság oktatási igazgatóságán — Pécsi István felelős szerkesztő készít vele nyilvános riportot. Az érdeklődő olvasók kérdéseiket VI. 1-ig juttathatják el a folyóirat szerkesztőségébe. Levélcím: 3300 Eger, Beloiannisz u. 1. — EGYEDÜL ÁLLÓK KLUBJA. Holnap, 17 órától, Egerben, az MMK-ban tartja következő foglalkozását az egyedül állók klubja. Vasúti rekonstrukció Most, hogy a lignitet Bükkábrányból szállítják a Gagarin Hőerőműbe, a tervezettnél nagyobb igénybevételnek lesz kitéve a Ludas községből induló szárnyvonal. Ezért tart az a vasúti rekonstrukció, amelynek eredményeként nagyobb teherbírású iparvágány készül; a munkálatok jelenlegi színhelye a detki elágazó környéke. (Fotó: Köhidi Imre) TEGNAPRÓL —MÁRA Ügyfélszolgálat a SZÜV-nél A hónap elején nyílt meg a Számítástechnikai és Ügyviteli Vállalat Egri Számítóközpontjának ügyfélszolgálati irodája. Egymilliós készlettel rendezték be a Grónay utcában levő helyiséget. Az oda betérők mikroszámítógépekhez vásárolhatnak alkatrészeket, hozzájutnak különféle számítástechnikai eszközökhöz, sőt magukat a berendezéseket, gépeket is megrendelhetik. Emellett külön kis könyvtárból válogathatnak, ha szakirodalmat szeretnének. Ugyancsak az iroda szolgáltatásai közé tartozik, hogy az érdeklődőknek felvilágosításokat, szaktanácsokat is adnak programok készítéséhez, a számítógépek kezeléséhez. (Fotó: Koncz János) ANKÉT EGERBEN Az adóreform elveiről A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Heves Megyei Szervezete irányításával az idén éledt újjá a Gazdasági Vezetők Klubja. Céljuk, hogy rendszeresen megvitassák a vállalati, szövetkezeti, termelőszövetkezeti vezetők részvételével az időszerű gazdaságpolitikai kérdéseket. Tegnap délután Egerben, a Technika Házában került sor arra az ankétra, mely napjaink aktuális témáját, az adóreform elveit taglalta. A találkozón dr. Kupa Mihály, a Pénzügyminisztérium reformfőosztályának vezetője tartott előadást a még vita alatt, döntés előtt álló elvekről. Az ankétt fő napirendjén a vállalati általános forgalmi adó bevezetése és a személyi jövedelemadó elvi kérdései szerepeltek. PREMIER ELŐTT: A hatvani Hétfőn este fél 7 órakor mutatkozik be Hatvan város zenekedvelő közönségének a nemrégen létrehívott Galéria Trió. Tagjai a városból Budapestre származott kitűnő fagottos, Hargitai Géza, valamint az ugyancsak hatvani kötődésű Faragó Klára fuvolista és Botos Anna zongoraművész. Galériabeli műsorukon három Galéria Trió szerző művei szerepelnek. Többek között Vivaldi amoll triója és e-moll szonátája, s Bach G-dúr szvitje. A koncerten közreműködő Liszt-díjas Faragó Laura énekművésznő jóvoltából hallhatják a jelenlévők Bach Máté passiójának áriáját, valamint a h-moll mise egy részletét is. — ELISMERÉS. A Kerecsendi Aranykalász Termelőszövetkezet, eredményes gazdálkodása jutalmául, megkapta a megyei Teszöv oklevelét. A kitüntetést csütörtökön Németh László, az egri városi pártbizottság első titkára adta át Nagy József tsz-elnöknek. — HÁZIMUZSIKA. Holnap, délelőtt 11 órától, az egri Megyei Művelődési Központban hallhatnak barokk zeneműveket az érdeklődők az Egri Szimfonikusok és vendégművészek — Hajdú Edit gordonka és Papp János fagott — tolmácsolásában. Vezényel Farkas István karnagy. . Az idei májusi időjárás mintha nem akarná tudomásul venni: a naptár szerint maholnap már itt a nyár. A fagyosszenteken még valahogy csak sikerült túljutni, viszont az utóbbi napokban ugyancsak vacogtunk. Különösen azok, akiknek központi fűtéses lakásuk. Bár tudjuk, hogy máskor ilyentájt nem szoktak fűteni, de a jelenlegi helyzetben mégis fontos lenne. Miért nem gyújtanak be újra a kazánokba? — érdeklődtünk Tóth Simontól, az egri Távfűtőmű üzemvezetőjétől. — Ma, azaz pénteken, reggel azt az utasítást kaptuk az IKLV igazgatójától, hogy ismét be kell indítani a kazánokat. Most, délelőtt 10 órakor már hozzá is láttunk a feladathoz. Délutánra újra kellemes hőmérséklet lesz a szobákban. — Ilyen egyszerű az egész? Tudomásom szerint már több épületben elkezdődtek a karbantartások, s szétszedték a rendszereket. — Ez valóban gondot jelent, hiszen öt helyen — így a Kiss Lajos-sétányon, a Zalka Máté, illetve a Rákóczi út több épületében — elkezdődött a felújítás. A lakásszövetkezetekhez tartozó házakban ezeket a teendőket nem mi végezzük, hanem gmk-k, így arról nincs pontos képünk, hogy ők hol tartanak. De hozzávetőlegesen mintegy hatszáz lakás marad — a szétszedett szerelvények miatt — továbbra is fűtés nélkül. — És ha sokáig tart a hideg? — Akkor ahol csak tudjuk, visszaállítjuk a szétszerelt egységeket. Viszont, ahol gmk-k dolgoztak, ott ez rájuk vár, ha megbízást kapnak rá a lakásszövetkezettől. Tudomásom szerint, Gyöngyösön is újra beindulnak a kazánok. Mi a pótfűtési díjakat az áprilisival együtt számlázzuk. A közjáték miatt csúszik a jövő télre való felkészülés, de bízunk abban, hogy kedvezőbbre fordul az idő, s akkor újból elkezdjük, és szeptember 20-ig be is fejezzük az éves karbantartást. (homa) Megkérdeztük:Beindul-e újra a távfűtés? J Eltemették Adamkó Józsefet Tegnap mély részvét mellett eltemették Adamkó Józsefet az egri Hatvani temetőben. Nyugdíjba vonulásáig a Nyugat-Bükki Állami Erdőgazdaság igazgatója volt. Tagja volt a Heves megyei pártbizottságnak, s tíz éven át a fegyelmi bizottság elnöki tisztét töltötte be. A Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem tulajdonosa volt, a Munka Érdemrend arany fokozatát háromszor vehette át. 1968- ban a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát kapta meg. Olcsóbb a földieper EGERBEN, a hét végén, az alábbiak szerint alakultak a szabadpiaci árak: a tojás 2, a burgonya 12, az új sárgarépa 18, a zöldség 25, a karfiol 60, a paradicsom 140—150, a paprika 5—14, a retek 8, a zöldhagyma 6, az eper 190, a fejes káposzta 50, az uborka 40, a kelkáposzta 40, a főzőtök 80, a saláta 9, az alma 14, a sóska 30, a földimogyoró 131 forint. GYÖNGYÖSÖN: a tojás 2, a burgonya 14, a sárgarépa 60, a zöldség 60, a fejes káposzta és a kelkáposzta 50, a saláta 6, a karfiol 60—70, a paradicsom 130, a paprika 4—10, az uborka 40— 50, a retek 10—14, a zöldhagyma 6, a paraj és a sóska 25, az újburgonya 40, a gomba 70—100, az alma 16—26, az eper 160, a savanyú káposzta 25 forintba kerül. HEVESEN: a tojás 1,60, a burgonya 10, a saláta 4—5, a paprika 8—12, a paradicsom 130, az uborka 35—40, a retek 5, a zöldhagyma 5, a paraj 40, a sóska 20, az alma 14—20, a gomba 100, az egres 24 forintért kapható. HATVANBAN: a tojás 2, a burgonya 10, a sárgarépa 40, a zöldség 40, a fejes káposzta 25, a kelkáposzta 16, a saláta 3, a karfiol 60, a paradicsom 140, a paprika 4, az uborka 45, a retek 5, a zöldhagyma 3, a sóska 25, a gomba 60, az alma 20, a fokhagyma 90 forint. A ZÖLDÉRT ARAI: a tojás 2, a burgonya 9,40, a zöldség 40, a sárgarépa 34, a paradicsom 160, a paprika 5—12, a retek 5—14, az újburgonya 40, a zöldhagyma 6, a fejes káposzta 54, az uborka 35—40, a kelkáposzta 40, a mák 200, az alma 18. A hét vége asztalára keltortei: ajánlunk. Hozzávalók: 30 dkg sertéspörkölt, 20 dkg spagetti, másfél kiló kelkáposzta, 2 dl tejföl, diónyi zsír, só. Az egyik lábosban a kel leveleit meglazítva, sós vízben puhára főzzük, a másik edényben megfőzzük a spagettit és forró vízzel leöblítjük. Kizsírozunk egy tortaformát, kellevelekkel kibéleljük és egymásra rétegezve berakjuk a spagettit, meg a pörköltet, kellevelekkel választva el egymástól a rétegeket. A tetejét leöntjük tejföllel. A sütőben addig sütjük, míg a teteje meg nem puhult, majd a széleit késsel meglazítjuk és tálra borítjuk a keltortát. Jó étvágyat kívánunk! NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: HEVELI SÁNDOR. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.) Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.). Telex: 063-349. Telefonszárítok: 13-352, 13-381, 13-503, 13-644, 13-985. Gyöngyös, Rózsa út 1. 3200. Telefon: 11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. (városi tanács épülete). Telefon: 11-051. Heves, Fő út 10. 3360. Telefon: 124. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1.— 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység, Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705.