Népújság, 1988. augusztus (39. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-27 / 205. szám

Dle/iuj/aq 1988. augusztus 27. szombat A Nap kél: 5.56 órakor — nyugszik: 19.36 órakor. A Hold kél: 19.41 órakor — nyugszik: 5.32 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon GÁSPÁR nevű kedves olvasóinkat. Misztikus eredetű név a mai GÁSPÁR, amely a héberben „Gathaspa” alakban fordul elő. A különféle névmagyarázók megegyeznek abban, hogy jelentése bi­zonytalan, de ha a perzsa nyelvből került a héberbe, akkor „kincstárnok, kin­cset őrző" a jelentése. A három Krisztust imádó „napkeleti bölcs” egyike volt Gáspár, akinek hazája a hagyomány szerint a mai Dél-Arábia volt. Nevük azon­ban csak a VIII. században bukkant fel, de mindez történelmileg nem bizonyít­ható. A katolikus egyház egyébként január 6-án is megünnepli a Gáspár nevet, ugyanis ekkor van a Háromkirályok napja. |^[Időjárás Várható időjárás az ország terü­letére szombat estig. A felhőátvonulásból kisebb eső, futó zápor inkább csak a keleti or­szágrészben fordul elő. A többfelé erős, néhol viharos északnyugati szél mérséklődik. Hűvös lesz az éj­szaka. A hőmérséklet hajnalban 7 és 12 fok, szombat délután 18 és 23 fok között alakul. Leértékelt felár? Ismerősöm kíváncsi természet. Éppen ezért a kedvezmé­nyesen vásárolt Tripla márkájú ing öntapadós árcédulája alá pislantott. S lám-lám, mit látott? Még egy árat —ez viszont egy százassal olcsóbb volt, mint az a bizonyos leértékelt... így lesznek a vevőcsalogató akciókból vevőt csaló húzá­sok.. (doros) - FELVÉTELI NYELV­TA­NFOLYA­MRA. Százhúsz órás kezdő, középhaladó és hala­dó szintű angol, német, francia, olasz nyelvtanfolyamokat indít szeptember 26-tól a TIT Eger Városi Szervezete. A két népszerű nyelvből, angolból és németből felvételi vizsgát is kell tenniük a jelentkezőknek : az alapfokú cso­portnak szeptember 15-én dél­után 5-kor, a középhaladónak és haladónak pedig szeptember 16- án szintén 5 órakor, a szervezet Klapka út 9-es szám alatti irodá­jában.­­ NEM VOLT ÖTÖS A LOTTÓN. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a lottó 34. játékhetén teli­­találatos szelvény nem volt. A 4-esekre egyenként 401 ezer 580, a 3-asokra 2060, a 2-esekre 55 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek.­­ VETERÁNOK TALÁL­KOZÓJA. A békéscsabai vete­ránok klubjának tagjai nemrégi­ben Egerbe kirándultak, ahol a Magyar Ellenállók és Antifasisz­ták Szö­vetsége egri klubjának ve­zetőjével találkoztak. A vendé­gek megismerkedtek az itteniek szervezeti életével, valamint Eger történelmi múltjával, a város tár­sadalmi, gazdasági helyzetével.­­ ÚJ KOSSUTH-KIAD­­VÁNY. Eleven mozgalmi pár­tok címmel megjelent füzet alakjában a Grósz Károllyal, az MSZMP főtitkárával készített interjú, amelyet július 16-án már olvashattak a Népszabad­ságban. A kiadványt a Kossuth Könyvkiadó gondozta. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: egri és Eger környéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyermek betegei részére szombat reggel 8 órá­tól hétfő reggel 8 óráig az I-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Bejárat a patak­parti porta felől. Telefon: 11­ 000. Az ügyelet­hez tartozó községek: Kerecsend, Egerszalók, Egerszólát, Maklár, Felsőtárkány, Andornak­­tálya, Bátor, Ostoros, Novaj, Noszvaj, Demjén, Hevesaranyos, Nagytálya, Síkfőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: a kórház gyer­mekosztályának földszintjén. Telefon: 10­ 841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reg­gel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szom­bat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és mun­kaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reg­gel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköz­napokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12- 570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖSÖN: központi orvosi ügyelet szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. HE­LYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Gyön­gyös körzetközpont községei: Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Gyöngyösoroszi, Gyöngyös­­solymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13-892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szomba­ton 8-12 és 14-18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HELYE: Puskin utcai gyermekrendelő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton 7 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig, vasár- és ünnepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VÁMOSGYÖRKÖN: orvosi rendelőben szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagy­­réde, Visznek, Gyöngyöshalász, Atkár. VISONTÁN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Visonta, Aba­­sár, Márkáz, Detk, Nagyfüged, Mátraszentimre és a hozzá tartozó körzet egészségügyi ellátását készenléti szolgálat út­ján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyeleti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs / új egészségház, Telefon: 3/ községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, Rendelőintézet Kossuth tér 18. Tele­fon: 11­ 040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton 6.30-tól 14-ig, vasárnap és munkaszüneti na­pon 8.30-tól 11 óráig. HELYE: Rendelőinté­zet. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szomba­ton reggel 8 órától 12 óráig, vasárnap és mun­kaszüneti napon reggel 8 órától 10 óráig. HE­LYE: Rendelőintézet. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. HEVES város és vonzáskörzete lakosai ré­szére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. /volt szülőotthon/ alatt van. Telefon: 11­ 831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától, 12 óráig a Tanácsköz­társaság tér 2-4. sz. alatt a fogorvosi rendelő­ben. FÜZESABONYBAN: szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz. alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzesabonyban: szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 óráig. Helye: Füzesabony, Rákóczi u. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig. Egri ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Tele­fon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. Hatvani ügyelet: Hatvan Városi Tanács V. B. Vágóhídja. Telefon: 11-901. Hevesi ügyelet: Heves, Fő út 10. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, tanácsháza, Dózsa Gy. 37. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tarnamérai ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda, Tárnaméra, Boconádi út 50. Telefon: Tárnaméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ÁLLATKÓRHÁZI ÜGYELET: pénteken 19 órától hétfő reggel 7.30-ig. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. TEGNAPRÓL — MÁRA Adás hétfőn este 6 órakor Mit láthatunk az egri tévében ? Hétfőn este 6 órakor újabb műsorral jelentkezik az Egri Vá­rosi Televízió. Az augusztusi adás szerkesztője Homa János, aki rangos események közül vá­logathatott. Munkatársai ott voltak a nyugdíjasok találkozóján, az öt­ven éve házasok esküvőjén. Vis­­­szapillantanak az augusztus 20-i ünnepségre is. Több szemszög­ből bemutatják a tanévkezdés gondjait. Meglátogatták Meleg Antal hatgyermekes családját. Hekeli Sándor riportjában an­nak járt utána, hogyan találnak otthonra az erdélyi menekültek környékünkön. Szó lesz a mun­kaerőhelyzetről, s megismerhet­nek egy kezdő pedagógust. Han­gulatos összeállítás eleveníti fel az első egri Népújság-napok ese­ményeit. Budai Ferenc sportös­­­szefoglalója a teniszversenyről, a vízilabdáról, a moto-crossról és természetesen a fociról tudósít. Túrák —jótékony céllal A Leninvárosi Olefin SC ter­­mészetjárói felhívással fordultak minden sportbaráthoz, függetle­nül attól, hogy szervezett, családi vagy baráti körben túrázik. A cél az, hogy szeptemberben minél többen teljesítsenek a minősítési szabályzat szerint egynapos tú­rát. A fenti akciót Sport A­id-nek nevezték el, és a kirándulásra be­fizetett nevezési díjakat (felnőt­teknek száz, 18 éven aluliaknak 50 forint) fele részben a világ gyermekeinek, másik felében a magyar mozgássérültek megse­gítésére szolgál. Az összegyűjtött pénzt a Magyar Vöröskereszt 5-08-10986-0 MKVOVB Sport Aid'88 számlájára lehet befizet­ni. A Magyar Természetbarát Szövetség támogatja az Olefin SC kezdeményezését, és kér minden természetjáró szerveze­tet, hogy csatlakozzanak a felhí­váshoz. Találkozások, barátságok Csuvas költő Egerben Egerbe látogatott Gennadij Ajgi, nemzetközi hírű csuvas költő, aki másfél millós népének kulturális misszióját vállalja szer­te Európában. Magyarországon is ismertek művei, 1973-ban je­lent meg A sámán fia című köte­te. Pénteken az MSZMP Eger Városi Bizottságán fogadta Né­meth László első titkár, majd Cs. Varga István egri irodalomtörté­nész társaságában városnézésre indult. Délután a dohánygyárral ismerkedett, majd szerkesztősé­günkbe látogatott, ahol találko­zott Kaposi Levente főszerkesz­tővel. Ma Szilvásváradot és a Szalajka-völgyet keresi fel, majd a HNF városi titkárságán aktivis­tákkal ismerkedik. A megyei kö­rútja vasárnap zárul. Felvételün­kön szívélyes beszélgetést folytat Németh Lászlóval. (Fotó: Szántó György) Bemutató a megyeszékhelyen Az Agroker és csehszlovák partnerei A Magyar Agrártudományi Egyesület Gépesítési Társasága pénteken délelőtt Egerben az Agroker Vállalatnál érdeklődés­sel kísért kerekasztal-beszélge­­tést folytatott a csehszovák gyártmányú Tátra és Zetor mo­torok, illetve főegységek forgal­mazásának hazai tapasztalatai­ról. Az országos vitán résztvevők megismerkedtek az egri vállalat erre irányuló törekvéseivel, ke­reskedelmi tevékenységével, amelyet Somodi Lajos igazgató terjesztett elő. Azt is megtudták a résztve­vők, hogy a megyeszékhelyi cég alkatrészosztálya, élén Köles Mi­hállyal, annak vezetőjével, az igények kielégítésére és a gazda­ságosságra törekedve 1986 má­sodik felétől kezdeményezte a csehszlovák partnereknél a Ze­tor és a Tátra motorok, hajtómű­vek, adagolók felújítását. Ennek eredményeként az eltelt időszak­ban 60 millió forint értékben csaknem ezer Zetor motort, haj­tóművet és egyéb fődarabokat forgalmaztak. Ugyanakkor Tát­ra motorokból és főegységekből kétszázat adtak el az érdeklődő mezőgazdasági és ipari üzemek­nek. Vevőik kedvező tapasztala­tokat szereztek ebben, hiszen a felújított egységek jó minőségű­ek, időtállóak, az áruk viszont az újaknak mindössze fele. A konzultáció során a résztve­vő hazai felhasználók szóltak to­vábbi törekvéseikről. Végül áru­bemutató során tekintették meg az említett motorokat, a felújított fődarabokat a vállalat telepén. Jegyzőkönyvet írtak alá Befejeződött a nemzetközi szimpózium Mint lapunkban a héten több­ször is beszámoltunk róla, ked­den tartotta Gyöngyösön, a Gö­döllői Agrártudományi Egyetem Társadalomtudományi Kara Vállalatgazdasági Üzemmérnöki Intézetében az európai KGST- országok, valamint Jugoszlávia képviselőinek tudományos ta­­nácskozását.Az iparilag károsí­tott földterületek rekultivációjá­ról, újbóli hasznosításáról volt szó. Ezt követően szerdán és csü­törtökön ugyanebben a téma­körben tartottak nemzetközi szimpóziumot. A delegátusok, oktatók, kutatók, földügyi, álla­migazgatási szakemberek cserél­tek véleményt tapasztalataikról, az alkalmazott módszerekről. A résztvevők pénteken dél­előtt ellátogattak az ecsédi, vala­mint a visontai meddőhányók­ra,és tanulmányozták az ott al­kalmazott rekultivációs tapasz­talatokat. Elismeréssel szóltak azokról az erőfeszítésekről, amelyeket tesznek a termőföl­dek újrateremtése érdekében. Délután Gyöngyösön, az üzem­mérnöki intézetben aláírták azt a jegyzőkönyvet, amely a témában érintett országok tudományos kapcsolatait, együttműködését segíti elő a jövőben. Forgalomelterelések a megyében Heves megye területén a kö­zúti igazgatóság augusztus 29-től szeptember 4-ig több helyen is a közlekedést érintő munkákat vé­geztet. Verpeléten hídépítés miatt éj­jel-nappal jelzőlámpás váltako­zó irányú forgalomelterelés lesz. Gyöngyösön a gyöngyössoly­mosi bekötőúton csatornaépítés miatt félszélességű útlezárás van érvényben. Az ellenkező irány­ból érkezőknek táblák mutatják a terelőutat. Eger és Kerecsend között a 25-ös számú főúton munkana­pokon 6-tól 18 óráig befejező munkákat végeznek. Útszűkü­let, 40 kilométeres sebességkor­látozás, előzni tilos. A 21-es úton a 3. és a 11. kilo­méterszelvény között az aszfal­tozás következtében útszűkület lesz, és 40 kilométeres sebesség­­korlátozás lép életbe. Munkana­pokon esetenként jelzőlámpával is irányíthatják a forgalmat. A társadalmi tulajdon védelméről Csepelyi Károly elnökletével Egerben ülésezett a Heves Me­gyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A testület dr. Zsíros István me­gyei NEB-tag, vizsgálatvezető előterjesztésében összefoglaló jelentést hallgatott meg a társa­dalmi tulajdon védelmét biztosí­tó jogszabályok és belső szabály­zatok betartásáról. Hívja a 388-378-as telefonszámot! Szeptember 5-én, hétfőn a rádióban, a Petőfi adón 20.03 órától 21 óráig ismét jelentkezik a Hívja a 388-378-as tele­fonszámot című műsor. Az adás vendége Garas Dezső szín­művész. Kérdéseiket augusztus 29-én, hétfőn 14 órától 18 óráig és az adás napján 14 órától a műsor végéig, a budapesti 388-378-as, illetve a szolnoki 12-230-as telefonszámon tehe­tik fel. (MTI) Olcsóbb a szőlő Egerben pénteken az alábbiak szerint alakultak a szabadpiaci árak: a tojás 3, a sárgarépa 20, a zöldség 30, a kelkáposzta 16, a fe­jeskáposzta 9, a burgonya 10-12, a szőlő 30, a paprika 12-16, a zöldbab 35, a szilva 10-15, a fokhagyma 40, a vöröshagyma 10, a körte 15-20, az uborka 12-16, a sárgadinnye és a görögdinnye 10 forintba került. Gyöngyösön: a tojás 2,80, a bur­gonya 10-14, a sárgarépa és a zöld­ség 8-14, a vöröshagyma 12, a kel­káposzta 20, a paradicsom 8-14, a paprika 14-25, az uborka 12-16, a fokhagyma 60, a fejtőbab 54, a sár­gadinnye 14, a görögdinnye 8-10, az alma 20-34, a körte 24, a szilva 16-20, a szőlő 30-40, az őszibarack 35 forintért kapható. Hatvanban: a tojás 2,80, a burgo­nya 12, a zöldség és a sárgarépa 10- 14, a vöröshagyma 10, a fejeská­poszta 8, a kelkáposzta 15, az alma 12-20, a karfiol 20, a paradicsom 8-10, a paprika 10-15, az uborka 12, a szőlő 30 forint. Hevesen: a tojás 2,50, a burgo­nya 10, a sárgarépa 15, a zöldség 6-8, a fejeskáposzta 10, a kelká­poszta 18, a vöröshagyma 12, a pa­radicsom 5, a paprika 12, a zöldbab 25, a fokhagyma 60, az alma és a körte 20, a szilva 15-20, az ősziba­rack 30-35, a sárgadinnye 7-8, a gö­rögdinnye 6-7, a mák 80, a karfiol 10, a szőlő 30 forintba került. A Zöldért árai: a tojás 2,80, a sár­garépa 16, a zöldség 32, a kelká­poszta 16, a fejeskáposzta 9, a bur­gonya 10, a szőlő 30, a paprika 12, a szilva 9, a fokhagyma 40, a mák 130, a paradicsom 12, a vöröshagy­ma 10, a körte 20, az uborka 16, az őszibarack 32, a karfiol 16 forintért kapható.* A hét vége asztalára szilvalepényt ajánlunk desszertként. Hozzáva­lók: egy szikkadt kalács, egy kiló szilva, 10 deka vaj, fél liter tej, 3-4 tojás, öt evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor. A vaj felével egy tűzálló tálat vagy zománcozott tepsit kikenünk, az aljára egy sor felszeletelt kalácsot fektetünk. A többi kalácsot is felda­raboljuk, majd a szeleteket 4-4 da­rabba vágjuk. A megtisztított, ki­­magvalt szilvával váltogatva a tálba rakjuk. A tejet az egész tojásokkal, a cukorral, vaníliás cukorral teljesen simára keverjük, és a kalácsos szil­vára öntve a maradék vajat a tetejé­re locsoljuk. A forró sütőbe toljuk és addig sütjük, míg a tészta teteje halványrózsaszínű lesz. Forrón ad­juk az asztalra. Jó étvágyat kívá­nunk! NÉPÚJSÁG — a Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. — Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz u. 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa u. 1. sz. 3200 Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000 Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 — közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Index: 20­062. — Révai Nyomda Egri Gyáregység Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Igazgató: HORVÁTH JÓZSEFNÉ dr. — HU ISSN 0133—0705

Next