Népújság, 1988. szeptember (39. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-24 / 229. szám

NÉPÚJSÁG, 1988. szeptember 24., szombat Alapjogaink október­ elejéig megfogal­mazzák a gyülekezési, az egyesü­lési jog, a véleménynyilvánítási szabadság, a politikai, valamint a gazdasági, szociális és kulturá­lis alapjogok, továbbá a személyi szabadságjogok alkotmányi sza­bályozásának koncepcióterveze­tét. Ezt vállalta az alkotmány fe­lülvizsgálatával megbízott egyik szakértői testület, az állampolgá­ri jogokkal foglalkozó munkabi­zottság a közelmúltban megtar­tott ülésén. Ádám Antal, a Pécsi Janus Pannonius Tudománye­gyetem alkotmányjogász profes­­­szora, e bizottság vezetője Mol­nár Erzsébetnek, az MTI mun­katársának elmondta: a fe­lülvizsgálatra készült ütemterv­nek megfelelően októberben és novemberben megvitatják az alaptörvény tudományos elem­zésének eredményeit, és előké­szítik az új alkotmány koncepciójának tervezetét. Ez a munkabizottság minde­nekelőtt meghatározza az alap­jogok csoportjait és azok alanya­it. Figyelembe veszi, hogy az utóbbi négy évtizedben mintegy húsz olyan nemzetközi egyez­mény született — főleg az ENSZ keretében —, amely kötelezi az államokat bizonyos alapjogok biztosítására. Az utóbbi időszak­ban fejlődtek mind a szocialista, mind a nem szocialista alkotmá­nyok: egyes alapjogok fajtái sza­porodtak, tartalmuk gazdago­dott. Az eddigieknél pontosab­ban szükséges megállapítani az alapjogok megvalósításának jogi garanciáit és korlátait, valamint megsértésének szankcióit. A készülő alkotmányban az eddigieknél pontosabban meg­határozzák majd a többi között a politikai jogokat, köztük a vá­lasztó-, a petíciós vagy kérelme­­zési jogot, a társadalmi vitában, a népszavazásban való részvételt, a politikai szervezetek létrehozá­sának, a gyülekezésnek és a tün­tetésnek a jogát. Körültekintően rögzítik a szabadságjogokat is, ezen belül az úgynevezett szemé­lyi vagy személyhez kötött sza­badságjogokat, mint amilyen a személyi sérthetetlenség, a moz­gásszabadság, a lakás, a levélti­tok sérthetetlenségének joga. E tekintetben is különös jelentősé­gűek azok a biztosítékok, ame­lyek kizárják, hogy a hatóságok törvényellenesen korlátozhassák a polgárok személyi szabadsá­gát. A jelenlegi alkotmány erről nem rendelkezik. Szükséges az alaptörvényben rögzíteni a sza­badságjogokat érintő jogszabá­lyok tartalmának kereteit, ame­lyeket a későbbiekben a jogalko­tók, a kormány és a parlament is köteles figyelembe venni. Az alkotmány feltehetően rög­zít majd olyan garanciákat, mint például az ártatlanság vélelme, a büntetőtörvény visszaható hatá­lyának tilalma, a jogorvosláshoz való jog, amelyeket most alacso­nyabb szintű jogszabályok írnak elő. Differenciálja majd a gazda­sági, a szociális, az egészségvé­delmi, kulturális jogosultságo­kat. Ezek közül némelyeket ál­lampolgári jogként, másokat állami feladatként indokolt elő­írni. Célszerű például meghatá­rozni az állami szociálpolitika alapelveit. Mindezek révén az al­kotmánynak ösztönöznie kelle­ne a magyar társadalom vállal­kozóit, szerveződési és alkotó­­készségének kibontakozását azért, hogy a közösségek képe­sek legyenek minél nagyobb mértékben kielégíteni szükségle­teiket. Ez nem azt jelenti, hogy az állam nem segíti elő ezeknek a megvalósítását. E célok szolgálatában az al­kotmány nemcsak a személyek­nek biztosít majd alapjogokat, hanem kollektíváknak is. Re­mélhetően meghatározza példá­ul a lakóhelyi, a munkahelyi, a vallási közösségek, a nemzetisé­gek, az etnikumok státusát, önál­lóságának kereteit, az állami szervekhez fűződő kapcsolatai­nak főbb eszközeit. Előírja a töb­bi között azt is, hogy egy-egy kö­zösség a közhatalom gyakorlása tekintetében milyen jogokkal rendelkezik. Jelenleg ugyanis csak az állampolgárokat illeti meg a közérdekű bejelentés, ja­vaslattétel joga. Ha kibontakozik ezeknek a szervezeteknek az ér­dekképviseleti szerepe is, akkor elképzelhető, hogy ezek létre­hozhatják a maguk szövetségét, vagy országos testületét, és kép­viselőt küldhetnek a különböző állami testületekbe. A bizottság az egyesülési és gyülekezési jog alkotmányi sza­bályozásához figyelembe veszi az egyesülési és gyülekezési tör­vény tervezetének társadalmi vi­tájában elhangzó javaslatokat, ugyanakkor ajánlásokat tesz e két törvénytervezet végleges szö­vegének megfogalmazásához. Szükséges tisztázni, milyen felhatalmazást ad az alkotmány az alapjogok esetleges korlátoz­­hatóságára. A téma nemzetközi irodalma megjelöl olyan alapjo­gokat, amelyeket semmilyen kö­rülmény között — háború vagy természeti katasztrófa idején — sem lehet korlátozni. Ilyen pél­dául a polgárok egyenjogúsága és a faji megkülönböztetés tilal­ma. Valószínű, hogy az alkotmány megfogalmaz néhány olyan alapjogot, amelynek gyakorlása külön törvényi szabályozás nél­kül következhet be, több alapjog érvényesítési rendjének szabá­lyozását pedig külön törvények­re bízza. A társadalmi problé­mákkal foglalkozók közül töb­ben úgy vélik, hogy az alapjogok gazdagításával és rendezésével együtt ki kell építeni a társadal­mat fenyegető súlyos veszélyek — például az alkoholizmus, a ká­bítószer-fogyasztás, a munkake­rülés, a bűnözés, a terrorizmus, a környezetkárosítás — elhárításá­nak alkotmányos eszközeit. Alaptörvénybe kívánkozik né­hány olyan jogosultság is, ame­lyet a korábbi alkotmányok nem tartalmaztak: például a tájékoz­tatáshoz, az egészséges és eszté­tikus környezethez való jog, a szülőknek a gyermekek, a gyer­mekeknek a szülők iránti jogai és kötelezettségei, a testi kultúrá­hoz, a sporthoz való jog. Az alkotmányozás során fi­gyelembe kellene venni az alap­jogok úgynevezett harmadik ge­nerációját is, többek között a bé­kéhez, a fejlődéshez, az emberi­ség közös örökségének kiakná­zásához való jogot, amelyek ki­dolgozása széles körű nemzetkö­zi összefogással már megkezdő­dött. Egy különleges jármű: a sínautó Ma már különlegesnek számít a képen látható jármű. Kevés híján 30 éves ez a Warsawa, amely a 60-as években közkedvelt, új típus­ként rótta a közutakat. Most már csak néhányat látni belőlük, de sín­­autóként még kevesebbet. Ezzel a Nysa motorral üzemelő, hátsóke­rék-meghajtású járművel most a Kecskemét környéki pályafenntar­tási főnökség dolgozói járják a vaspályát és ellenőrzik állapotát. (MTI-fotó : E. Várkonyi Péter) GAZDASÁG — TÁRSADALOM 3 Orvosnak szánták Igazodni kell az új igényekhez Aznap vette át a vezérigazga­tói kinevezését a minisztérium­ban dr. Goda Miklós. Még a régi irodájában beszélgettünk. — Ki jön ide? — néztem körbe a helyiségben. — Talán senki — válaszolta a Mátraalji Szénbányák első szá­mú gazdasági vezetője. — Nem biztos, hogy szükség lesz egy mű­szaki vezérigazgató-helyettesre. A megjegyzés már utalt vala­mi szervezeti változtatás lehető­ségére vagy szükségességére is. De erről majd később. Kezdjük az elején. — Bányásznak született? — Nem — nevette el magát. — Egyáltalán nem. Jászárokszállási vagyok, és ott a környéken a bá­nyászkodás . . .! Apám hajóács volt, úgy utazgatott a m­­unkahe­­lyére otthonról, az anyám pedig parasztcsaládból származott. Engem orvosnak szánt. — A jó kereseti lehetőség mi­att? — Talán nem is azért, hanem, hogy legyen „valaki” a fiából. Faluhelyen így gondolkodtak akkoriban az egyszerűbb embe­rek. — Hogyan lett bányász mégis? — Mondhatom úgy is: roman­tikából. Jászapátiban érettségiz­tem. A műszaki pálya mindig ér­dekelt. Akkoriban folytak a nagy széncsaták. Minden tájékoztató­­eszköz tele volt a széncsaták hő­seinek a nevével és teljesítmé­nyével. Hát. . . ezért. Hogyan is volt? Sopront meg­előzte Miskolc. Akkor még az Avas alján lévő intézet „népünk nagy tanítómesterének” a nevét viselte. Majd a határszéli város­ban dr. Zámbó János kétszeres Kossuth- és állami díjas profes­­­szor figyelt fel a kiemelkedő tel­jesítményt nyújtó jászlegényke szorgalmára. Odavette maga mellé. A demonstrátorság után a tanársegédi megbízatás követke­zett még egyetemista korában. Az utolsó évben meg is nősült. Otthonról hozott asszonyt a kol­légiumi egy szobába. A feleség csak Veszprémben vette elő taní­tói oklevelét, amikor férje a du­­dari szénbányákban bányaméré­si vezető, majd bányamester lett. — Olyan fiatalon, olyan fon­tos beosztásban? — csodálkoz­tam. — Bizony. Nem is volt könnyű dolgom. — Mert kérdezni is, vagy csak parancsolgatott? —Ma is merek kérdezni — néz rám vissza kemény tekintettel mintegy rendreutasítva. — Ha nem értek valamit, a beosz­tottamtól is érdeklődöm. A bányászat Dudaron . . . méghozzá egy nyolcvan centi magas fejtésben ... ott is front­műveléssel . . .! Aki nem volt még lent egy ilyen vágatban, el se tudja képzelni. Szinte hason­­csúszva közlekedtek. Kemény munka az nagyon.­­ Borzalmas volt az is, nem sokkal a bányamesteri kinevezés után, amikor az első tragédiát át­éltem. A szállító akna mélyére zuhant le egy ember, mert javítás közben lecsúszott a deszkáról. Ahogy megtaláltuk és össze­szedtük a szerencsétlent kétszáz méter mélységben .. .! Sajnos. Mert a bánya . . ., de az utcán is érhet bárkit baleset, nem igaz? — Kimaradt 56. Mi történt Sopronban? — Semmi. Néhány begőzölt egyetemista kivonszolt két ágyút a város határában, hogy ők majd megvédik a települést, de a tüzé­rek előzőleg már kiszedték a gyújtószöget a fegyverekből. Semmi nem történt. Az idők múltával azonban a jászárokszállási szülők egyre gyakrabban emlegették, hogy messze van az a Dudar is, de Veszprém is. — Valósággal hazakönyörög­tek bennünket — mondja moso­lyogva, megértően a vezérigaz­gató. — Visontára kerültem, a minisztérium állományában dol­goztam eleinte. A víztelenítést végeztük, akkor még a föld alatt hajtott vágatok segítségével 1961-től, majd két évvel később kineveztek a bánya főmérnöké­nek. Onnan helyeztek át műsza­ki igazgató-helyettesnek a válla­lat központjába, 1971-ben. Az idén május 18-tól megbízás alap­ján láttam el a vezérigazgatói te­endőket. A kinevezésem pedig szeptember 8-án történt meg. — Hogy úgy mondjam, örö­költ egy sikeresen és eredménye­sen működő nagyvállalatot. Könnyű lesz ezt a színvonalat megtartani? — Nem lesz könnyű, de én még hozzátenném: az új követel­ményeknek megfelelően még növelnünk is kell. Az élet erre kényszerít bennünket. A továbbiakat illetően: a leg­főbb mérce a teljesítmény. Csak ez lehet a jövedelem alapja. A személyi bérezést meg kell szün­tetni. Egy-egy beosztás nem le­het szociális juttatás. Önirányító brigádokat kell szervezni. A bri­gád vezetője még munkaviszony kérdésében is dönthet. A válla­latnál szét kell választani az irá­nyító és ellenőrző apparátust a szolgáltatást végzőktől. A nem széntermelő üzemek önmagukat lássák el munkával, és maguk gondoskodjanak nyereséget ho­zó megbízatásokról. Mindez magával hoz létszám­­változásokat is. A Gagarin erőmű tüzelő­anyaggal való ellátását a szerző­dések szerint oldják meg úgy, hogy a szénszállítás a vevő fel­adata lesz. Mindenféle „sanda­­ságot” kikapcsolnak, ilyen, olyan felárat nem kérnek, mert a lignit árát sem a bánya határozza meg. A tiszta üzleti kapcsolato­kon túl jó partneri, emberi kap­csolatokra is törekszenek. — Átszervezés? Létszám­­csökkentés? Partnerek ebben a párt- és más mozgalmi szervek? — Teljes egészében — jelenti ki kategorikusan a vezérigazga­tó. — Mindent megtárgyaltunk, és mindenben egyetértettünk. Hogy mindez­ vita nélkül zaj­lott volna le? Még a feltételezés is naivitás lenne. Ahogy még a kö­vetkező időkben is lesznek konf­liktusok, egészen biztosan. De — lépni kell. — Vallom, hogy az energia­­gazdaság nálunk nyereséges, mert ugyan jelentős támogatásra szorul, de annak a többszörösét adja az államnak. De ezt nem szokás emlegetni. Mi tehát nem vagyunk „eltartottak”. — Nagy kívánság, ha azt mon­dom, szeretném az embert is megismerni egy kicsit, mert azt már tudom, milyen a vezérigaz­gató. Félhangosan felnevet. — Mit mondjak? Ahogy szó volt már róla, a feleségem tanul. A lányom bányamérnök, itt él, a fiam pedig Dunaújvárosban. Van három unokám, eddig. A lá­­nyomék mindennap nálunk van­nak. Az unokámnak kint a kert­ben csigát kell szednem. Azokat szépen sorba állítja, és ámuldoz­va nézi, hogyan nyújtják ki a szarvacskáikat, és hogyan mo­zognak. A kert ... a háznál, fent a „dombon”, ahogy a gyöngyösiek mondják. De van még egy másik is, a hobbi, amiben gyümölcs-és zöldségfélék teremnek. — Szinte minden szabad idő­met a kertben töltöm. Ha ott va­lami sürgős munka van, akkor a feleségem is segít. Szükségem van arra a mozgásra és a friss le­vegőre. — Aki ma nem vadász vagy horgász, aki nem ultizik . . .? — Akkor nézzen rám. Ez va­gyok én. — Úgy tudom, jó tíz évvel ez­előtt volt egy kisebb társaság, amely rendszeresen összejárt be­szélgetni, kártyázgatni. Mi van ezzel? — Megszűnt. Talán akkor még jobban bírtuk a fáradtságot, ta­lán egy kicsit megöregedtünk mára. Pedig jólesne néha oldot­­tabban elbeszélgetni akár ko­moly, akár kevésbé komoly dol­gokról. Ez időnként hiányzik. Hiába, a változó élet megváltoz­tatott minket is. — Még egy kérdést. A kineve­zés öt évre szól. Mi lesz utána? — Éppen elérem a nyugdíj­korhatárt. Hogy mi lesz ak­kor . . .? Azt gondolom, ha az ember benne van valamiben, azt nehéz az egyik napról a másikra abbahagyni. Mintha nyitva hagyná a kér­dést. Elgondolkodva néz maga elé. Majd felemeli a fejét és talá­nyosan ennyit mond: — Majd meglátjuk. — Jó. Ennyiben maradjunk. A kezét nyújtotta. Határozott, kemény volt a szorítása. G. Molnár Ferenc Dr. Goda Miklós (Fotó: Fülöp Tünde) KNEB-vizsgálat a gyógyszerellátásról Az elmúlt három évben ki­egyensúlyozottabbá vált a lakos­ság és a gyógyító intézmények gyógyszerellátása, csökkent a hi­ányzó orvosságok száma, kor­szerűsödött választékuk — ezt ál­lapította meg a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság közelmúlt­ban végzett átfogó felmérése. A hazai gyógyszerellátás helyzetét elemezve a népi ellenőrök főként arra kerestek választ, hogy 1984- es vizsgálatuk óta miként fejlő­dött a gyártás és a forgalmazás, milyen új jelenségek tapasztal­hatóak a felhasználásban, a la­kosság gyógyszerfogyasztási szo­kásaiban. Az ellenőrzésben részt vevő intézmények, vállalatok köre ki­terj­edt a Szociális és Egészség­­ügyi Minisztériumra, az Orszá­gos Gyógyszerészeti Intézetre, a Gyógyáruértékesítő Vállalatra, valamint több gyógyszergyárra, körzeti orvosi rendelőre, kórház­ra, tanácsi szervre. A jobb tájá­­kozódást lakossági ankétok, kér­dőíves felmérések segítették. A hazai gyógyszergyártás ala­kulását vizsgálva a népi ellenő­rök megállapították: az ellátás­ban változatlanul meghatározó­ak az itthon előállított készítmé­nyek — a forgalom 73,7 százalé­kát adják —, bár valamelyest csökkent a belföldön termelt me­dicinák aránya. Kedvezően ala­kult a forgalomba hozott magyar gyógyszerek összetétele: az el­múlt három évben 110, korsze­rűtlen, kis mennyiségben gyártott termék előállítását szüntették meg, s 36 új készítmény lépett a helyükbe. A tartósan hiányzó gyógyszerek száma a korábbinak egyharmadára csökkent; külö­nösen örvendetes, hogy a hiány­cikkek listáján nincs életmentő gyógyszer. Dinamikusan növekedtek a gyógyszerek és a gyógyászati eszközök felhasználásra és for­galmazására biztosított szociál­politikai támogatások. Ezek ös­­­szege 1987-ben 2,3 milliárd fo­rinttal emelkedett, így elérte a 15,8 milliárdos összeget. Ebből 10,9 milliárd forintot tett ki az a támogatás, amellyel a termelői és az importáruk, illetve a térítési díjak közötti különbözetet fe­dezték. A forgalmazás helyzetét érté­kelve a vizsgálat felhívta a figyel­met a készletezés gondjaira. Az ütemtelen szállítások miatt ke­letkező hiányok áthidalására ugyanis több gyógyszer esetében nem elegendő a forgalmazók raktáraiban tárolt mennyiség. A hiány keletkezését néhol az idéz­te elő, hogy egyes humán gyógy­szereket — különösen antibioti­kumokat — állatgyógyászati cé­lokra használtak, azok alacsony térítési díja miatt. Tapasztalható az is, hogy a vény nélkül besze­rezhető gyógyszerekből külföl­diek is növekvő mennyiségben vásárolnak. Kedvezőtlenek a vizsgálat eredményei a gyógyszerfogyasz­tási szokásokkal kapcsolatban: az orvosságok szedésénél sok­szor nem tartják be az előíráso­kat; a „házi patikákban” nagy mennyiségű gyógyszert halmo­zott fel a lakosság. Rendelés nél­kül is tömegesen szedik a fájda­lomcsillapítókat, nyugtatókat. Az orvosok gyógyszerrendelése nem mindig megfelelő: nem ve­szik figyelembe az ellátási tájé­koztatókat, túlságosan engedé­kenyek a betegek „rendeléseivel” szemben. A vizsgálat eredményeit ös­­­szegezve a népi ellenőrök szor­galmazzák a hatékonyabb egész­ségnevelő, felvilágosító módsze­rek alkalmazását a káros gyógy­szerfogyasztási szokások vissza­szorítására. Olyan árrendszer ki­alakítását javasolják, amelyben a térítési díjak, illetve a termelői és importárak — tendenciájukban — együtt mozognak. Ezzel együtt állást foglalnak amellett, hogy a térítési díjak rendszere az átlagosnál jobban preferálja a rendszeres egészségügyi ellátás­ra szoruló és szociálisan hátrá­nyos helyzetű embereket. Szük­ségesnek tartják a gyógyszertári készletek optimalizálását szolgá­ló számítógépes hálózat gyor­sabb ütemű kiépítését is. Erőműbővites Százhalombattán Bővítik a százhalombattai Dunamenti Hőerőművet, hogy az ezredfordulóra az ipari és a la­kossági fogyasztók megnöveke­dett igényeit kielégíthessék. A 400 megawatt teljesítményű új erőműrész a legmodernebb mű­szaki megoldású lesz. A rendszer főbb elemeit képező beren­dezések, így a nagy teljesítményű turbina és hőhasznosító kazán szállítására a DHV pályázatot írt ki. A versenyben, amelyben több nagy hírű nyugati cég is indult, végül is a választás két NSZK- beli gyártóra esett: a hőhasznosí­tó kemence szállítására a Brossig GmbH, a turbina szállítására pe­dig a Siemens cég kapott megbí­zást. A hőhasznosító kazán egy része Magyarországon készül. Az erőműrész villamos berende­zései, így a transzformátorok és a generátor is magyar szakembe­rek tervei alapján készülnek. A berendezések 40 millió NSZK- márkába kerülnek. A beruházás első üteme 1991 júniusára fejeződik be, ekkor az erőmű jelenlegi 1870 megawatt teljesítménye 145 megawattal nő. A bővítés ekkor egy második turbina és hőhasznosító kazán, valamint egy gőzturbina felsze­relésével és termelésbe állításával folytatódik; ezeket a berendezé­seket is a két nyugatnémet cég szállítja.

Next