Népújság, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-31 / 311. szám

2. Kik részesültek kegyelemben? (Folytatás az 1. oldalról) 1988. évi 20. számú törvényerejű rendeletben kapott felhatalma­zás szerint az Igazságügyi Mi­nisztérium — hivatalból — ér­demben felülvizsgálta azoknak az ügyét, akik e jogszabály alap­ján nem részesültek közkegye­lemben. Az e körbe tartozó 174 elítélt közül 120 bizonyult olyan­nak, akinek 1956-os cselekmé­nye miatt — tekintettel az azóta eltelt hosszú időre is — szükség­telen tovább is viselnie a bünte­tett előélethez fűződő hátrányo­kat. — Az igazságügyi miniszter nem javasolta az Elnöki Tanács­nak azok kegyelmi mentesítését, akik az emberölést nem harc közben követték el, hanem — különösen kegyetlen módon, ál­dozatukat emberi mivoltukban is megalázva — sebesültek életét oltották ki. — Százhúszan voltak tehát, akiket mentesített most az Elnöki Tanács az 1956-os cselekmé­nyük miatti joghátrányok alól. Akiket más bűncselekmény mi­att később is elítélt a bíróság, e büntetés hátrányait továbbra is viselik.­­ Azok a személyek, akik most nem kaptak kegyelmet, ké­relmet nyújthatnak be az Igazságügyi Minisztériumhoz, ahol ismét megvizsgálják ügyü­ket, s döntésre az Elnöki Tanács elé terjesztik.­­ Az 1956-os események mi­att elítéltek közül többen külföl­dön élnek, s tartózkodási helyük ismeretlen. Az ő ügyükkel ér­demben most nem foglalkoztak, mert ők perújítási vagy kegyelmi kérelmet terjeszthetnek elő. NEMZETKÖZI ÉLET Jók és tovább javulnak az amerikai—magyar kapcsolatok Jók és tovább javulnak az amerikai — magyar kapcsolatok, s ennek tükrében a következő években bizonyára várható az amerikai elnök budapesti látoga­tása. Erről szólt John Whitehe­ad, a külügyminiszter első he­lyettese Heltai Andrásnak, az MTI washingtoni tudósítójának adott nyilatkozatában. Whitehead arra a kérdésre, hogy miként látják Washington­ban a kormányváltás idején a két ország kapcsolatainak helyzetét, távlatait, rendkívül elismerően és egyértelműen pozitívan mél­tatta az elmúlt években megtett utat. Hangoztatta, hogy a köl­csönös érdekek, az egybevágó célok „számottevő haladást” tet­tek lehetővé. „Megjavult viszonyunkat hí­ven tükrözte Grósz Károly főtit­kár nyári, amerikai látogatása, amely mindkét fél értékelése szerint igen sikeres volt” — mon­dotta a miniszterhelyettes, utalva arra, hogy Grósz Károly milyen elismerően nyilatkozott mara­dandó amerikai benyomásairól, az ország légköréről, dinamiká­járól, az emberekről, akikkel ta­lálkozott. „A főtitkár abban a re­ményben távozott, hogy kapcso­lataink tovább javulnak” — tette hozzá John Whitehead. „Üdvözöljük a politikai libe­ralizálást a magyar társadalom­ban, amelyet mind Grósz főtit­kár, mind Németh kormányfő képvisel, a készséget, amellyel lehetővé teszik új politikai szer­vezetek, szakszervezetek alakí­tását. Nagyra értékeljük a társa­sági törvényt, az új választási tör­vényt, a tényt, hogy a magánkez­deményezés gyakorlatilag már nincs korlátozva. Mindez csak hozzájárulhat a gazdasági fejlő­déshez is, s ott nagyon gyorsan hozhat eredményeket — hangsú­lyozta a miniszterhelyettes. Arra a kérdésre, hogy a gyor­san javuló kapcsolatok tükrében hogyan látja egy budapesti ame­rikai elnöki látogatás lehetősé­gét, John Whitehead utalt rá: az új kormány nevében nem beszél­het, de ha az amerikai-magyar viszony az eddigi mederben fej­lődik tovább , „a következő években bizonyára várható” ilyen látogatás. Whitehead elképzelhetőnek tartja azt is, hogy ha Magyaror­szág külpolitikájában tovább kö­zeledik a Nyugathoz, színhelye lehet egy csúcstalálkozónak. Az­zal kapcsolatban, hogy az emberi jogoknak oly nagy jelentőséget tulajdonító amerikai kormány hogyan látja a helyzetet Románi­ában, a miniszterhelyettes kije­lentette: „osztjuk aggodalmu­kat: legutóbbi romániai utamon láttam Bukarest környékén a le­rombolt házsorok maradványait, az embereket, akiket akaratuk ellenére WC, fűtés és víz nélküli betonbarakkokba telepítettek. — A falurombolás az emberi jogok egyik legsúlyosabb meg­sértése, amit a világon valaha is láttam. Ceausescu úrral mindig beszélünk a jogsértésekről, leg­utóbb feltettem neki a magyar la­kosság kérdését is. Csak remél­hetjük, hogy a dolgok megvál­toznak. Ehhez néha időre van szükség, de a világ nyomása, amint tapasztalhattuk, tényező a változásokban.” John Whitehead szólt az ame­rikai — magyar közeledés gya­korlati sikereiről. Adataik sze­rint az Egyesült Államokba irá­nyuló magyar kivitel 1987-ben 24 százalékkal volt magasabb, mint az előző évben, 1988 első felében pedig további 14 száza­lékkal haladta meg a múlt év ha­sonló időszakát. Növekszik ame­rikai cégek érdeklődése a ma­gyarországi eladások, a beruhá­zások iránt, ami hozzájárulhat az ország fejlődéséhez, munkaal­kalmak teremtéséhez. A was­hingtoni kormány — úttörő mó­don — a napokban Budapestre küld elsőnek olyan megbízottat, akinek feladata amerikai üzlet­emberek tájékoztatása, támoga­tása a beruházásokban. Brian O'Connor, az IBM konszern alel­­nöke, közismert, tapasztalt szak­ember vállalta e megbízatást 1-2 évre. Siker esetén az új posztot véglegesítik. Az államtitkár mél­tatta a budapesti gazdasági veze­tőképző intézet jelentőségét is, amely egy sor jeles amerikai egyetem támogatását élvezi és igen fontos intézménnyé fejlőd­het. A COCOM-előírásokkal kapcsolatban Whitehead hang­súlyozta: nem az a cél, hogy Ma­gyarországtól elzárják a korszerű technológiát. Washington csak a Szovjetuniót szolgáló, katonai rendeltetésű technológiát védi. A tiltólistáról az idén is sok ter­méket vettek le, s ez az irányzat — mondotta — jövőre folytató­dik. John Whitehead, aki számos alkalommal járt hazánkban, ja­nuárban kiválik a kormányból. Mint rámutatott, további közéle­ti tevékenységében is hozzá kí­ván járulni az amerikai-magyar kapcsolatok fejlesztéséhez, s várhatóan már februárban ismét hazánkba látogat. NÉPÚJSÁG, 1988. december 31., szombat Gorbacsov „az év embere9] Mihail Gorbacsovot válasz­tották „az év emberének” pénte­ken telefonszavazással a BBC rá­dió reggeli krónikájának brit hallgatói. Nagy-Britannia leg­hallgatottabb rádióműsorának hagyományos, év végi telefon­szavazásán most először lett szovjet vezető a nemzetközi nép­szerűségi verseny első helyezett­je az államférfiak kategóriájá­ban. A rádiószavazáson második lett az angol királyi család leg­népszerűbb tagja, Károly walesi herceg, a brit korona váromá­nyosa. A harmadik helyezett Ro­nald Reagan, az Egyesült Álla­mok elnöke. A nők népszerűségi versenyében csütörtökön megej­tett szavazáson ismét Margaret Thatcher kormányfőt választot­ták meg „az év asszonyának”. Kuba három évtizede Január 1. történelmi évfordu­ló: harminc évvel ezelőtt ezen a napon kiáltották ki a kubai forra­dalom győzelmét. Fidel Castro, akit azóta csak Fidelként emle­getnek a szigetországban, Santi­ago de Cuba városában mondta ki: megdöntötték a Batista­­rendszert, a kubai nép maga vet­te kezébe sorsának irányítását. Kuba esetében is, akárcsak más népi demokráciáknál, rop­pant nehéz feladatok következ­tek, hiszen a politikai hatalom ki­vívása csak a lehetőséget terem­tette meg, hogy elinduljanak a gazdasági lemaradás behozásá­nak útján. A kivert Amerika-ba­­rát kubaiak ugyanis mindent igyekeztek kimenekíteni, s a hát­rahagyott technikai berendezé­sek szép lassan az enyészeté let­tek. Az Egyesült Államok gazda­sági-politikai bojkottal is súlyos­bította a forradalom helyzetét. Az 1962-es rakétaválság szeren­csére mégsem torkollott világhá­borúba, s az évtizedek alatt né­mileg enyhült a feszültség. Kubában most nem a külső fe­nyegetettség a fő politikai téma, bár kétségtelen, hogy sokat emlí­tik majd ezen a kerek évfordu­lón. Az ország súlyos gazdasági gondjai, a hatalmas külföldi adósság, az Angolából hazaté­rők elhelyezése közvetlen be­avatkozást, azonnali, átgondolt döntéseket igényelnek. A mostanában hangoztatott kiigazítás politikája azt jelzi, hogy a kubaiak is készek a gyö­keres társadalmi-gazdasági vál­toztatásokra. Igaz, egyelőre még mindig több a szó erről, mint a tett, de a kubaiak forradalmi len­dülete, elszántsága jól ismert. Harminc évvel ezelőtt bebizo­nyították a világnak. ( mozi ) ( rádió ) KOSSUTH 8.30: Családi tükör 9.05: Színes né­pi muzsika 10.05: Ismét — a javá­ból! Válogatás az elmúlt hét műso­raiból 12.30: Világkosár 13.00: Klasszikusok délidőben 13.49: Énekeljük együtt! 14.10: Muzsikáló természet — Szilveszterkor 14.40: Halló, beszélünk. Két kontinens öt napja 15.00: Hegedűsök, akik nem hegedülnek 16.05: Sóvidéki társas­játék. Novellafüzér Tamási Áron írásaiból kb. 16.45: Táncházi mu­zsika 17.30: Ciróka-maróka 18.40: A Szabó család zenés különkiadása 19.20: Nótaest győztesekkel 20.30: A Rádiókabaré szilveszteri műsora 24.00: Éjféli óraütés. Himnusz. Szózat. Köszöntő 0.10-5.50: Tán­coljunk! Szilveszter éjszakán PETŐFI 8.11: Népszerű muzsika — világhírű előadók. Spike Jones és együttese 8.50: Külpolitikai figyelő 9.05: Szombat délelőtt (ÉLŐ) 11.05: Sztárbanzáj avagy ki-ki a másét... Közvetítés a Budapest Kongresszu­si Központból felvételről 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Miska bácsi levelesládája 14.00: Szilvesz­teri sültfagylalt 16.00-17.28: Két félidő a humorban. Első félidő 17.35: 25 éves a Stúdió 11. Jubielu­­mi hangverseny a 6-os stúdióban 19.05: Tip-top parádé. A Beach Boys együttes felvételeiből 19.30: Tövisek és virágok. Zenés irodalmi magazinműsor 20.30: Állatkerti diszkó 21.00: Slágerlista — külön­kiadás. Az év slágerei 22.00: A Rá­dió Dalszínháza. Millöcker: A kol­dusdiák — daljáték — ism. 23.35- 5.50: Szilveszteri poptarisznya (fel­vett) 24.00: Éjféli óraütés. Him­nusz. Szózat. Köszöntő 0.10-5.50: A szilveszteri poptarisznya folyta­tása BARTÓK 7.03: In limba materia. A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről 7.30: V mate­­rinskom jazyku. A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről 1.00: Fúvós­parádé 10.30: Slágerlista 11.00: Hangfel­vételek felsőfokon 12.19: Tenor­kulcs — XIV/9. rész. A mikrofon­nál: Carelli Gábor 13.05: Kíván­ságműsor szombaton 14.05: Aranyalbum — komolyzenei archí­vumunkból 15.15: Lemezbörze he­lyett 16.10: Oscar Shumsky (Hege­dű), Leonard Rose (gordonka) és Glenn Gould (zongora) Beetho­­ven­ hangversenye az 1962-es Stradfordi Fesztiválon 16.55: Ze­nekari muzsika 18.10: Wagner — görbe tükörben. Zenei paródiák 19.05: Szilveszteri rögtönzések. Se­bestyén János műsora 20.10: Shura Cherkassky zongorázik a Bécsi Ün­nepi Heteken 21.26: Opera-mű­­vészlemezek 22.07: Felejthetetlen hangversenyek. Az I Musici di Ro­ma kamarazenekar játszik az Erkel Színházban 23.30: Régi fúvós mu­zsika 24.00: Éjféli óraütés. Him­nusz. Szózat. Köszöntő 0.10-5.50: Éji zene tizenhat tételben VASÁRNAP KOSSUTH 8.05: Énekszóval, muzsikával 9.00: Öt kontinens egy éve. Külpolitikai összefoglaló — ism. 9.45: Az 1969- es San Remo-i fesztivál dalaiból. 10.10: Örökzöld dallamok 10.54: Édes anyanyelvünk 11.00: Szülő­földemen Petőfi Sándor versei 11.20: Ha jönne egy jó tündér... Bán László műsora 12.10: Újévi kö­szöntő 12.25: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin 12.55: Népdalkörök pódiuma 13.20: Mit üzen a Rádió? 14.10: Művészlemezek 14.59: Az apostol. Petőfi Sándor elbeszélő költemé­nyének rádióváltozata (1967) 16.05: Újévi komolyzenei lemezlo­vas 16.50: A Magyar Rádió és Tele­vízió gyermekkórusa vidám dalokat énekel 17.00: A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén. 17.30: A szülő­föld muzsikája. „Örömös újesz­tendő” 18.15: Remekírók hangsza­lagon. A lőcsei fehér asszony. Miért szeretem? A mikrofonnál: Ester­házy Péter 18.43: Jókai Mór regé­nye rádióra alkalmazva l.rész 19.20: Újévi beszélgetés Németh Miklóssal, a Minisztertanács elnö­kével. 20.00: Hangszerszólók 20.12: Rossini: Olasz nő Algírban. Kétfelvonásos vígopera 22.10: Or­­zságok, tájak népzenéje. Kuba 22.21: Verseit elmondja: Zalán Ti­bor 22.36: Magyar előadóművé­szek felvételeiből 23.39: Kórusok, fúvóshangszerszólók PETŐFI 7.05: A római katolikus egyház fél­órája 7.35: Vasárnapi orgonamu­zsika. Helmut Rilling spanyol szer­zők műveiből játszik 8.05: Amíg a nagyok alszanak.. Szilveszter utáni könnyűzene gyerekeknek 8.30: Csilicsali Csalavári Csalavér tün­döklése és bukása. Móra Ferenc re­génye rádióra alkalmazva 9.47: Két félidő a humorban. Második félidő 11.05: Ünnepi koktél. Komjáthy György műsora 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.05: Mikrofon-próba. Érdekességek a jövő hét műsorából 14.00: Stalker, Arkagyij és Borisz Sztrugackij kisregényének és film­­novellájának rádióváltozata 15.05: Táskarádió 16.00: Babosdöbréte Kustánszeggel. A Poggyász játéka 17.05-20.45: A Poptarisznya dalai­nak különkiadása (felvett!) 20.45: Nóták Petőfi-versekre 21.05: Tár­salgó. Másfél óra irodalomkedve­lőknek 22.30: Könnyűzene Kubá­ból 23.10: Az elmúlt év kiemelkedő sikerű dzsesszlemezeiből 3/1. rész 24.00-0.14: Zsoldos Imre felvétele­iből BARTÓK 8.08: Hallgassuk újra. Emlékek 1988. rádióhangversenyeiből II/2. rész 9.40: Az Új-Zélandi Nemzeti Kórus énekel 10.10: Új Zenei Újság — ism. 10.55: Eszperantó híradó 11.05: Kis magyar néprajz 11.10: Kapcsoljuk a bécsi Musikvereinsta­­alt (ÉLŐ) A Bécsi Filharmonikus Zenekar újévi hangversenye köz­ben: kb. 11.50: Mikor a hattyúk er­re szálltak... Csorba Győző, Jékely Zoltán, Oravecz Imre, Pilinszky Já­nos, Rónay György, Takáts Gyula, Vas István és Weöres Sándor versei kb. 12.15: A hangversenyközvetítés folytatása 13.35: Motettafelvétele­inkből 13.46: Leo Brouwer gitár­műveiből 14.10: Lemezek a tegnap slágereiből 14.54: Romantikus operákból 16.05: Rádiójáték-Szín: Krúdy Gyula két egyfelvonásosa. A kártya Ősbemutató­ 17.00: De­bussy: Kis szvit 17.14: A Régi Zene Együttes játszik 18.30: Namatem­­jem jeziku. A Magyar Rádió szerb­­horvát nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.05: In der Mutterspra­che. A Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi műsora Pécsről 19.35: Aldebourgh-Britten után. Varga Bálint András műsora 20.29: Rá­diószínház. Petőfi. Szentkuthy Mik­lós hangjátéka — ism. 21.03: Hi-Fi varieté 22.03: Romantikus kama­ramuzsika 22.39: Az álom vagy a kakas. Lukianosz dialógusa rádióra alkalmazva televízió­­ 1. MŰSOR 8.30: Tévétorna gyerekeknek 8.35: Nasa obrazovka. A Szegedi Körzeti Stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora — ism. 9.05: Képújság 9.10: Idesüss! Ajánlóműsor gyere­keknek 9.35: Benji. Amerikai film­sorozat. XIII/9. rész: A baj nem jár egyedül — ism. 10.00: Szilveszter- Sziget. Játéklánc 10.30: Nagy Kata­lin: Öcsi a sztár. Ifjúsági tévéfilm 11.20: Régi holland mesterségek. Holland rövidfilm. Gyertyamártás 11.30: Szilveszter-Sziget. Játéklánc 11.50: Hármas csatorna. V/5. rész: „Fák között kiválasztott” Jankovics Marcell sorozata 12.25: Ameriká­ból jöttünk. A 100 Folk Celsius Ka­liforniában — ism. 13.05: Képújság 15.00- 3.00: Háromtól — háromig (mindkét adón) 2. MŰSOR 15.00- 3.00: Háromtól — háromig (mindkét adón) CSEHSZLOVÁK TV 1. műsor 8.30: Gyerekeknek 10.30: Meddig ug­rál a reggeli madár — cseh film 11.55: Szilveszter az Aranykapuban 12.45: Popolvar, legnagyobb a világon — szlo­vák mesefilm 14.20: Illúziók, varázsla­tok... — angol TV-sorozat 14.40: Cseh animációs film 14.50: Zenés vetélkedő 15.50: A férfiak nem öregednek — cseh film FF 17.30: Hörcsög hálóingben — TV-sorozat 20.30: Szilveszteri diszkó 20.45: Zenés műsor 21.10: Rosálás — TV-játék 21.45: Ahogyan azt nem lát­tuk — szilveszteri revü 24.00: Üdvözöl­jük az Új Évet 0.10: A világ szórakozik — zenés-szórakoztató műsor 1.10: Az öt kívánságból — zenés, szórakoztató műsor 2.40: Ma country bál van nálunk — zenés, szórakoztató műsor VASÁRNAP 1. MŰSOR 8.25: Tévétoma gyerekeknek 8.30: Maróti Lajos: Bolondok bálja. Té­véjáték (1984) — ism. 9.45: Képúj­ság 9.50: Mi­ tu-ház, avagy a min­dent tudó háztartás. XIX/18. rész: A gomb 10.05: Pancso Pancsev: A medveölő. Mesejáték két részben. A Békés megyei Jókai Színház elő­adása, felvételről 11.20: Tom Sa­wyer: Angol rajzfilm 12.10: Újévi koncert Bécsből. Közvetítés a Mu­­sikvereinssaalból kb. 13.30: Hírek kb. 13.35: Képes nóták. Modern Talking — ism. 14.10: Képújság 14.15: RTV Közönségszolgálat 14.20: Népzene zenekarra. Végvári Rezső: Táncmozaikok — ism. 14.30: Tájkép. Környezetvédelmi magazin. 15.15: A Fiatal Művészek Stúdiója műsorából. „Köszönöm Uram, hogy hívtál...” (FF+színes) Dokumentumfilm 16.10: Betűrek­lám 16.15: Van benne valami. Bar­­kochba-játék 16.55: „És ki marad otthon...?” avagy a magyarok kará­csonyi kimenetele az Alpok­ aljára és vissza. Dokumentumfilm 17.30: Reklám 17.35: Delta. Tudományos híradó 18.00: Újévi köszöntő. El­mondja: Straub É Brunó, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsá­nak elnöke 18.15: Régi magyar táncmuzsika. Táncok Kájoni János gyűjteményéből — XVII.század — ism. 18.20: Reklám 18.30: Rönt­gen. Szociális és egészségügyi híra­dó 18.35: Családi torna. Egy perc Dörmögő Dömötör 18.40: Meséről mesére 19.10: Reklám 19.20: Be­szélgetés Németh Miklóssal, a Mi­nisztertanács elnökével 20.00: Hí­rek 20.05: Jövendölés. Petőfi Sán­dor emlékére 20.30: Magyar évszá­zadok „Vitám et sanguinem” (Má­ria Terézia törvényei) 20.50: A ke­selyű három napja.Amerikai film (1975) 22.40: Hírek. 2. MŰSOR 9.00: Népek, kultúrák. Spanyol do­­kumentumfilm-sorozat. A venezu­elaiak. 9.45: Szomszédok. Telere­­gény — 44. fejezet — ism. 10.15: Új­évi üdvözlet. Intervíziós átvétel 10.55-11.50: Zokogó Majom. Té­véfilm Bálint Tibor regényéből. V/5. rész (1981.­­ ism.) 13.52: Műsorismertetés 13.55: Képújság 14.00: Mozi krónika 14.10: Unoká­ink sem fogják látni (ism.) 14.51: Karácsonyi zenebutik (ism.) 15.50: A nyelv világa 16.20: Színház az egész világ 13/6. rész 17.15: véle­mény. A szovjet TV dokumentum­filmje az örményországi földrengés­ről 18.00: Gondolkodó Tudomá­nyos hetilap 18.45-22.55: Kubai est 18.45: Műsorajánlat 18.50: A Ku­bai Köztársaság nemzeti ünnepén 19.20: Koncert a színházban: a Manguare együttes játszik. Kubai film. 19.45: A Poseidon-akció. Do­kumentumfilm 20.15: A kubai folk­lór együttes guanajuatoi fesztiválon 20.25: Egy boldog életi. Dokumen­tumfilm 20.45: A másik asszony. Kubai film (1986.) 22.20: Kubai ze­nés üdvözlet 22.35: A csapda. Ku­bai rajzfilm 22.40: Remények... Kubai zenés film 22.55: Képújság CSEHSZLOVÁK TV 1. műsor 11.30: Objektív — magazin 12.00: Ün­nepi koncert — közvetítés a prágai Vár­ból 13.00: Gustav Husak köztársasági elnök újévi beszéde 13.30: Nemzetközi síugróverseny 15.25: Dokumentum­film 15.45: A szerelem és a becsület tör­ténete — cseh film FF 17.25: Inspiráció 17.35: Hörcsög hálóingben — TV-soro­zat befejező része 18.20: Esti mese 18.30: Minden nap felkel a nap — a csehszlovák és a kubai TV közös műso­ra 19.30: Híradó 20.10: A Humberto cirkusz — TV-sorozat Egri Vörös Csillag: (Telefon: 11-888) 31-én de. 10 órakor is du. 2, fél 4 órakor Micimackó este fél 6 és 8 órakor (31-én nincs 8-as előadás!) A velencei nő Video mozi: Antiterrorista csoport Egri Bródy mozi: (Telefon: 11-773) du. 4 órakor Donald kacsa nyári kalandjai este 6 és 8 órakor Fehér feketében Gyöngyösi Puskin: du. 2, fél 4 és 3/4 6 órakor Hupikék törpikék és Törppk­or este 8 órakor A bolygó neve: halál (ünnepi műsorok) Puskin Video mozi: Antiterrorista csoport Gyöngyösi Szabadság: fu. fél 4 és fél 6 órakor Fantasztikus labirintus este fél 8 órakor A rózsa neve Hatvani Vörös Csillag: Az istenek fegyverzete H­VCS Video mozi: Antiterrorista csoport Hatvani Kossuth: Rövidzárlat Heves: 1-én: Kalózok Füzesabony: A kis szemtanú Pétervására: 1-én: Érints meg és menj Szilveszteri televízióműsor Az 1-es műsor 15.00: Műsorkezdés (Antal Imre — Rudiik Júlia) 15.05: Szilvesz­ter-sziget 15.30: Ki ölte meg Carment? 16.10: Szilveszter fe­kete-fehérben 17.30: Csip-csup csodák 17.40: Hatlevelű lóhere — Műsoros lottósorsolás Kb. 18.40: Antal Imre show-műsora 19.00: Déri János és Berkes Zsu­zsa átveszi a műsorvezetést 19.05: Lépj be a S.A.S.-ba! Részletek a Mikroszkóp Színpad műsorából. 19.40: Gálvölgyi­­show 20.15: Nagy Bandó András műsora 20.50: Színészbuli 21.20: Mini fórum — politikai A 2-es műsor 15.00: Műsorkezdés (Antal — Kudlik) 15.05: Ez nem vicc! (Vi­­csek Ferenc műsora) 15.30: Aranypopkorong 16.47: Házas­párbaj 18.00: Julio Iglesias Bu­dapesten 19.00: Déri János és Berkes Zsuzsa átveszi a műsorve­zetést 19.30: Nem lehet mindig győztes! (Angol film) 21.10: programja: felelgetés 21.45: Szuperbola 22.37: Színészbuli (folytatás) 23.04: Hofi 23.42: Színészbuli (folytatás) 0.00: Himnusz 0.03: Szózat (elmondja: Lukács Sán­dor) 0.10: Kodály, Kállai kettős 0.20: Juszt László és vendégei 0.30: Kabos László műsora, kon­ferál: Verebes István 1.10: Mar­kos — Nádas 1.45: Körmendi Já­nos 2.15 — 3.00-ig Színészbuli (folytatás) Műsorkezdéstől mű­sorzárásig mindkét adón a TV- híradó szilveszteri különkiadásai és rendszeresen jelentkező tele­fonos játékok­ programja: Kapcsoljuk a Budapest Sport­­csarnokot — A Neoton família koncertje 21.40: Ez igen! (Ame­rikai film) 0.00-tól 0.10-ig: azo­nos az 1-es műsorral 0.10 Ber­­gendi-show 0.30-tól 3.00-ig: BUÉK Magyarország! — élő köz­vetítés a Budapest Sportcsarnok­ból

Next