Népújság, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-14 / 38. szám

2. NEMZETKÖZI ÉLET Magyar—osztrák határ menti tárgyalások 1991-ig felszámolják a műszaki zárat (Folytatás az 1. oldalról) és Franz Vranitzky bejegyzésével örökítette meg a látogatás emlé­két a múzeum vendégkönyvé­ben. Vranitzky kancellár köszö­netét fejezte ki a barátságos fo­gadtatásért — mint írta — „ezen a magyar — osztrák összetartozás szempontjából jelképes helyen”. Németh Miklós bejegyzése Szé­chenyi alakját idézve arra emlé­keztetett, hogy „a reformkor meghatározó szellemi atyjaként Széchenyi utat és irányt mutatott a magyarságnak, mert hidat épí­tett az akkori Európához és a jö­vőbe”. A rövid múzeumlátogatás után elkezdődött a magyar és az osztrák kormányfő tárgyalása. Ezen magyar részről jelen volt Kovács László külügyminiszter­helyettes és Nagy János bécsi magyar nagykövet is, osztrák részről pedig Erich Schmidt, a külügyminisztérium politikai igazgatója és Franz Schmid bu­dapesti osztrák nagykövet. Németh Miklós magyar és Franz Vranitzky osztrák kor­mányfő hétfő délután Nagycen­­ken sajtóértekezletet tartott. Az eszmecsere folyamán tájé­koztatás hangzott el a két ország belső, ezen belül gazdasági hely­zetéről, szó volt a kétoldalú kap­csolatokról, és röviden nemzet­közi kérdésekről is. Mindkét fél hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja azt a szerepet, amelyet Ausztria és Magyarország Euró­pa közepén a két eltérő társadal­mi rendszer közötti kapcsolatok­ban betölt. Ez a hídszerep nem­csak a két ország, hanem Európa javát is szolgálja. Franz Vranitzky közölte: be­nyomása szerint a magyar veze­tés nagy eltökéltséggel folytatja a politikai és gazdasági reformot. Rámutatott: Ausztria számára is fontos e reformok sikere. Az osztrák kancellár a továb­biakban elmondta, hogy magyar partnerével megvitatták a ma­gyar — osztrák kereskedelem fej­lesztését, a magyarok ausztriai munkavállalásának megkönnyí­tését, közös nemzeti park létre­hozását, és az idegenforgalom fejlődésének közös erővel való előmozdítását. A kancellár ismertette a ma­gyar kormányfővel a tervezett közös világkiállítás osztrák elő­készületeinek helyzetét. Vra­nitzky közölte: Németh Miklós­sal megállapodtak abban, hogy ha a két ország megkapja a közös világkiállítás rendezési jogát, ak­kor osztrák — magyar szerveze­tet hoznak létre az ezzel össze­függő együttműködés szervezé­sére. A bevezető nyilatkozatok után Németh Miklós válaszolt az újságírók kérdéseire. Egy NSZK-ból érkezett újság­író azt tudakolta az MSZMP ülé­sével kapcsolatban, hogy az 1956-os események újraértéke­lése nyomán elképzelhető-e Nagy Imre rehabilitálása. Meg­kérdezte továbbá: az 1990-es vá­lasztásokon az MSZMP meg­osztja-e a hatalmat más párttal. Németh Miklós hangsúlyozta: azt az egyoldalú értékelést, amely az elmúlt három évtized­ben az 1956-os tragikus esemé­nyekről kialakult, árnyaltabbá tette a Központi Bizottság mun­kabizottságának jelentése. A kormányfő ugyanakkor rámuta­tott, hogy a KB értékelése nem lezárt, további kutatásokra, és az akkori nemzetközi feltételek gondos mérlegelésére van szük­ség.­ Kifejtette: ma még nem lehet megmondani, hogy Nagy Imre tevékenységével kapcsolatban milyen mértékben módosul az eddigi álláspont. Későbbi infor­mációk birtokában azonban ez a kérdés is napirendre kerül — kö­zölte Németh Miklós. A többpártrendszerre vonat­kozó kérdésre válaszolva a mi­niszterelnök hangsúlyozta: való­di, az ország javát szolgáló, ver­sengésre épülő többpártrendszer csak akkor alakítható ki, ha a mozgalmakkal, a különböző for­málódó pártokkal a békés átme­net menetrendjében, tartalmá­ban is megállapodás születik. Délben a kormányfők Sop­ronba utaztak, és ott a Lővér Szállóban Németh Miklós ebé­det adott Franz Vranitzky tiszte­letére. . A határ menti találkozó dél­után Ausztriában a Fertő-tó mel­letti Ruszt (Rust) városka Tó Szállójában folytatódott. A délutáni eszmecserén Né­meth Miklós bejelentette, hogy Magyarország az osztrák hatá­ron lévő műszaki zárat — a szük­séges m­­űszaki és szervezési fel­adatok megoldásával — 1991-ig fel kívánja számolni. A kor­mányfők megállapodtak, hogy lépéseket tesznek a magyar — osztrák határforgalom gyorsítá­sára, és ezzel kapcsolatban szó volt öt határátkelőhely létreho­zásáról, illetve bővítéséről. Egyetértettek abban, hogy széle­síteni kell a tartományok, illetve megyék és a városok közvetlen kapcsolatait. Tárgyaltak a sopro­ni vámszabad övezet kialakításá­ról és a Szombathely — Felsőőr (Oberwart) vasútvonal sorsáról is. Mindkét kormányfő elégedet­ten szólt hétfői megbeszéléseik eredményéről. Megegyeztek, hogy ilyen határ menti munkata­lálkozókat szükség esetén a jö­vőben akár évente többször is tartani fognak. Németh Miklós rámutatott: e találkozók nem he­lyettesíthetik a hivatalos látoga­tásokat, s emlékeztetett rá: Franz Vranitzkyt továbbra is vár­ják ilyen magyarországi látoga­tásra, hogy viszonozza Grósz Károly tavaly novemberi, akkor még miniszterelnökként is tett ausztriai útját. (MTI) Németh Miklós miniszterelnök és dr. Franz Vranitzky osztrák kan­cellár hétfői megbeszélésük előtt találkoztak az egykori Széchenyi­­család nagycenki kastélyában . (Népújság-telefotó MTI.-Soos Lajos felv.) NÉPÚJSÁG, 1989. február 14., kedd Kedvezőbb útkeresés a jövő felé — Kompromisszumos megál­lapodás 1956 értékelésében? — A magyar reformot nem fenye­geti külső veszély — Segít a Gorbacsov-féle glasznoszty Az MSZMP vezető szerepet kíván játszani a gazdasági-politikai és erkölcsi válság leküzdésében A Központi Bizottság ülésének nemzetközi visszhangja A nagy nemzetközi hírügy­nökségek vasárnap éjszaka a Központi Bizottság üléséről ki­adott közlemény alapján érté­kelték és kommentálták a ma­gyarországi fejleményeket. Magyarország vezető kom­munista pártja Kelet-Európában elsőként tesz lépéseket arra, hogy megossza hatalmát más po­litikai csoportosulásokkal, és va­lódi többpártrendszert építsen ki — emelte ki az AP. Az amerikai hírügynökség idézi a közlemény erre vonatko­zó részeit, miszerint a többpárt­rendszerbe való átmenetnek ’’fo­kozatosan és folyamatosan” kell történnie, nehogy a folyamatok „destabilizálódjanak és ellenő­rizhetetlenné váljanak”. A Reuter a közlemény fő pontjait tényszerűen ismertető anyagában elsőként azt emeli ki, hogy az MSZMP vezető szerepet kíván játszani a gazdasági-politi­kai és erkölcsi válság leküzdésé­ben, és a megújulás alapvető fel­tételének a vegyes tulajdonon alapuló gazdasági rendszer ki­építését tekinti. E gazdasági rendszernek teljesítményorien­táltnak kell lennie, és a fő ágaza­­tokban meghatározó szerepet játszik benne a közösségi és álla­mi tulajdon. Az AFP a közlemény legfon­tosabb megállapításaként azt emeli ki, hogy Magyarország ’’fokozatos átmenettel” akar át­térni a többpártrendszerre. 1956 megítélésével kapcsolatban idézi a közleményt, miszerint kezdet­ben „valóságos népfelkelés tört ki” , amelyben szerepet játszot­tak a szocialista erők, de jelen voltak a restaurációra törekvő szándékok is”. Az AP hírügynökség a közle­mény és Grósz Károly tévéinter­júja alapján arra a megállapításra jutott, hogy 1956 értékelésében kompromisszumos megállapo­dás jött létre. Az osztrák televízió vasárnap esti tévéhíradójában a műsorve­zető úgy értékelte, hogy a tanács­kozás „politikai szenzációval” végződött. — Az MSZMP nem mond le ugyan politikai vezető szerepéről, de lemond monopol­helyzetéről — hangsúlyozta. A bécsi híradó Grósz Károly főtit­kár tévéinterjújából azt a részt emelte ki, amelyben a főtitkár a többpártrendszer előnyeiről be­szélt, nevezetesen arról, hogy az a tapasztalatok szerint jobb biz­tosítékokat kínál a politikai hi­bák és torzulások kiküszöbölésé­re. A televízió kommentátora a KB-ülés kimenetelét elemezve úgy vélekedett, hogy a magyar reformot pillanatnyilag nem fe­nyegeti külső veszély, sokkal na­gyobb gondot jelenthet a gazda­ság helyzete. Szófia A Rabotnicseszko Delo, a BKP lapja hétfőn „A párt­­ meghatározó szerepe az átalakí­tásban” címmel tudósít az MSZMP Központi Bizottságá­nak szombaton véget ért ülésé­ről, miután vasárnap csak az ülés befejezésének tényét közölte rö­vid hírben. A hétfői tudósítás mindenek­előtt azt emeli ki, hogy „a részt­vevők állást foglaltak a társadal­mi-gazdasági reform további kö­vetkezetes végrehajtása, a politi­kai intézményrendszer tökélete­sítése mellett”. A bolgár olvasó megtudhatja a budapesti keltezésű jelentés­ből, hogy „az MSZMP KB véle­ménye szerint a politikai plura­lizmus az országban a többpárt­rendszer keretében valósítható meg. Ugyanakkor a KB felhívja a figyelmet a többpártrendszerhez fűződő illúziókra, mindenek­előtt a gazdasági és szociális problémák megoldásával kap­csolatban.” „A politikai­­ átalaku­lásban az MSZMP meghatározó szerepet akar játszani, amit poli­tikai eszközökkel biztosít” — írja a lap. Szól a Rabotnicseszko Dei­lo az 1956 megítélése körüli vitá­ról is, tükrözve a magyar pártnak azt a véleményét, hogy a felke­lést a korábbi vezetés megújulási képtelensége robbantotta ki, de abban október végétől megsza­porodtak az ellenforradalmi ele­mek. Berlin Az NDK központi lapjai kö­zül hétfőn a Berliner Zeitung, a Der Morgen, a Neue Zeit és a National-Zeitung közölte az ADN hírügynökség vasárnap Budapestről keltezett anyagát Grósz Károly rádió- és tv-nyilat­­kozatáról. A liberális demokrata párt, a kereszténydemokrata unió, a nemzeti demokrata párt, vala­mint az NSZEP berlini lapjának olvasói első ízben értesülhettek arról, hogy Magyarországon a politikai pluralizmus irányába mutató társadalmi fejlődés megy végbe. Ez késztette az MSZMP Központi Bizottságát arra, hogy a többpártrendszer mellett fog­laljon állást. A KB-nak az a véleménye, hogy a többpártrendszer csök­kentheti a tévedések lehetőségét. A megalakuló pártok ellenőriz­hetik az MSZMP-t és verseny­helyzetet teremtenek, amely szi­gorúbb erkölcsi követelménye­ket támaszt az MSZMP-vel szemben — olvasható a lapokban. A Sender Freies Berlin nevű nyugat-berlini rádióadó hétfő reggeli kommentárjában szenzá­ciósnak nevezi a többpártrend­szer bevezetésének a Központi Bizottság által történt jóváha­gyását. Mint a megfigyelő érté­keli, a lépés voltaképpen azt jel­zi, hogy az MSZMP tekintetbe veszi az utóbbi hónapok viharos belpolitikai fejleményeit. A pluralizmusnak persze ha­tárai lesznek — hangsúlyozza a kommentár szerzője — hiszen a kidolgozás alatt álló új alkot­mány minden pártot kötelez a szocialista berendezkedés tiszte­letben tartására. Az ettől a vo­naltól eltérő pártokat betilthat­ják. Egyelőre bizonytalan a kom­munista párt által igényelt „veze­tő szerep” definiálása. Bár a hét­végi KB-ülés nem volt hajlandó igazán a helyére tenni 1956 dol­gát, annyit mégis megtett, hogy — szinte tabut szegve meg ezzel — végre fölkelésnek nevezte a fölkelést, amely azonban idővel ellenforradalommá fajult. Ez mindenképpen közeledés a tör­ténelmi igazsághoz. A magyarok tehát igyekeznek feldolgozni múltjukat és egyúttal új, kedvezőbb utakat keresnek a jövő felé. Ebben segítségükre van a Gorbacsov-féle peresztroj­ka és glasznoszty. A Nyugatnak — ahol csak tud — segítenie kell a magyaroknak, elvégre immár ők is az új európai ház építésén fára­doznak — hangoztatta a Sender Freies Berlin kommentátora. A spanyol rádióállomások és a televízió hírműsorai megállapí­tották, hogy az 1956. évi esemé­nyek megítéléséről kompromis­­­szum jött létre.­ Az El Pais című kormánylap hétfőn vezércikket szentelt az MSZMP Központi Bizottsága ülésének. Az ellenzék először a LEMP monopóliumát akarja megtörni „A történelem tanúsága sze­rint hiú remény abban bízni, hogy a demokráciát néhány ki­nyilatkoztatással be lehet vezet­ni, a demokratikus társadalom politikai harcokban, fájdalmak közepette születhet csak meg. S a demokráciát meg kell tanulni” — mondta Alekszander Krawczuk professzor, lengyel kulturális mi­niszter, az ókori történelem kivá­ló ismerője és népszerűsítője a lengyel televízióban. Hogy Karawczuknak mennyi­re igaza van, azt természetesen igazából a jövő dönti el, de már most is látszik, hogy a demokrá­cia előszobájaként is felfogható kerekasztal mellett is egyfajta közös tanulás folyik: a másik fél érvei, indítékai és szándékai tisz­teletének tanulása. A kerekasztal nyitó ülése után megtartott három bizottsági és egy albizottsági ülés tanúsága szerint a demokrácia igazi játék­­szabályai iránt mintha a hatalom, a kormány képviselői mutatná­nak nagyobb hajlandóságot. A három bizottságban, ahol a gaz­dasági reformról, a szakszerve­zeti pluralizmusról és a politikai reformokról adták elő a felek el­képzeléseiket, a kormány képvi­selői vázolták fel komplexebben, a távlatokba mutatóan állás­pontjukat, mindenekelőtt a há­rom részterület szoros összefüg­gését hangsúlyozva, míg a „Szo­lidaritás” — ugyancsak némileg érthető módon — mindenütt sa­ját szervezetének legalizálásá­hoz, mint első és legfontosabb lé­péshez tért vissza, azaz görcsö­sen igyekezett vigyázni, nehogy a szóba kerülő óriási mennyisé­gű, megoldásra váró feladat kö­zött „elvesszen” a számára első számú cél. A kerekasztal eddigi tanács­kozásaiból az is kiderült, hogy a „Szolidaritás” a szakszervezeti pluralizmussal foglalkozó bizott­ságban aligha lesz hajlandó kompromisszumra, azaz a „Szo­lidaritás” egyszeri és az 1981-es struktúrájában, mint országos szakszervezetet jogaiba vissza­helyező legalizálását hajlandó csak elfogadni. Szerinte nem le­het szó semmilyen átmeneti idő­szakról, a munkahelyeken kez­dendő alulról építkezésről. A reformokban azonban Wa­­lesáék készek egy — a későbbi „teljes” demokráciát megelőző — átmeneti időszakot elfogadni, és az azonnali változásokat csak annyiban tartják sürgősnek, amennyiben az a „Szolidaritás” visszatérését elősegíti. De sem e téren, sem a gazdasági reformok esetében nem mutatnak készsé­get közös felelősségvállalásra, amit a kormány igen óvatosan, de azért világosan szeretne ki­erőszakolni a legalizálásért cse­rébe. Sőt néhány érzékeny terü­leten kifejezetten visszautasító magatartást tanúsítanak Walesá­­ék: nem kérnek a reformkor­mányzással járó felelősségből, húzódoznak egy közös választási platformról is megegyezni, s még inkább szeretnék elkerülni a re­form megvalósításával járó tár­sadalmi nehézségek ódiumát. Ez az, ami az egyébként igen sokszor a kormány elképzelései­vel egybecsengő, az össztársa­dalmi érdekekre hivatkozó „köz­megegyezési retorikában” némi kételyt ébreszt a megfigyelőben. Mert míg mindenki számára vi­lágos kell legyen, és valószínűleg világos is, hogy az ellenzék elő­ször a LEMP monopóliumát akarja megtörni, utána — bármit mond is erről ma — a teljes hata­lom megszerzésére fog töreked­ni. Némi rossz előérzetre adhat okot az a kendőzetlen igyekezet is, amellyel a „Szolidaritás” ön­magát egyre inkább a lengyel tár­sadalom egésze képviselőjének állítja be a hatalommal szemben , azaz a másik fél monopóliu­mával a saját monopóliumát ál­lítja szembe. A „Szolidaritás” 1981-ben megismert illemkóde­xét idézi az az elegancia, aho­gyan Sisa­ Nowicki ügyvédet, a szervezet egykori tanácsadóját, a kerekasztal 57-dik résztvevőjét kitagadták, mert a „Szolidaritás” irányvonalával meg nem egyező saját politikát folytatott, és belé­pett az államtanács mellett mű­ködő konzultatív tanácsba” — Onyszkiewicz szavaival. A kizá­rólagosság érzéséből eredő erő megnyilvánulása volt, ahogyan egy nemzetközi sajtóértekezle­ten Geremek professzor rendre­­utasította a tiszteletlen hangért a független egyetemista szövetség egyik kérdezőjét, nem is beszélve arról, amikor a kormányfőt és a másik szakszervezet, az OPZZ vezetőjét a Szolidaritás egyik közgazdásza egyszerően „primi­tívnek” nevezte. 1981 szellemét idézte Onyszkiewicz kijelentése arról, hogy a költségvetési deficit csökkentését a rendőrség és a ka­tonaság kiadásainak mérséklésé­vel lehetne enyhíteni. Válaszképpen az érintett tár­cák csak arra emlékeztettek, hogy a lengyel belügy kiadásai éppen fele annak az összegnek, amit az állam a tej ártámogatásá­ra költ. A dolog érdekessége, hogy maga a Szejm egyik bizott­sága január végén visszautasítot­ta a kormány által a belügy szá­mára előirányzott költségvetési keretet, mert azt a növekvő bű­nözés és a romló közbiztonság miatt kevésnek találta a bűnül­döző munka­­ mai színvonala fenntartásához is”. Vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy az 1980 vagy 81-es asztalo­kat mára ugyan a lengyel hata­lom lekerekítette, de a mai ellen­zék, a mai „Szolidaritás” még mindig eléggé négyszögletesen gondolkodik, nem tud szabadul­ni a régi beidegződéstől: az asz­talnak két oldala van, egyik olda­lán a társadalom, a másikon „el­nyomói” ülnek. Egy kerekasztal­nál — márpedig ez kerek — nincs értelme helycseréről gondolkod­ni. A demokráciát és a politikai pluralizmus játékszabályait per­sze minden résztvevőnek tanul­nia kell, nem csak a „Szolidari­tásnak”. Némi értelmezési zava­rok tapasztalhatók voltak a há­rom koalíciós partner és a törvé­nyes szakszervezetek berkeiben is. Néhányan úgy érzékelték, már meg is kezdődött a választási harc, a leendő parlamenti man­dátumok elosztása, elérkezett a követelések és ígéretek ideje. Roman Malinowski a Szejm és a Parasztpárt elnöke pártja tagjai előtt beszélve igyekezett meg­győzni a hevesebb vérmérsékle­­tűeket: nem attól függ, mit sike­rül elérni a pártnak a parasztok érdekében, hogy azt a párt mi­lyen hangosan követeli, hanem attól, mennyire képes érveivel meggyőzni az ellentétes érdekű társadalmi csoportokat, társa­dalmi erőket. A kerekasztal tehát nem csak a demokrácia eszméjének, de a pluralizmus szó igazi tartalma megértésének is első nagy pró­bája lehet. Az 57 résztvevő vizs­gája jelentős mértékben előre ve­títheti, hogyan is fog az életben megvalósulni a­ pluralizmus, mi­ként jelenik majd meg a gyárak­ban, a földeken, a parlamentben, az egész lengyel társadalomban. Zsebesi Zsolt

Next