Népújság, 1989. augusztus (40. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-26 / 201. szám
1989. augusztus 26., szombat A Nap kél: 5.54 órakor — nyugszik: 19.38 órakor. A Hold kél: 1.00 órakor — nyugszik: 17.21 órakor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon IZSÓ nevű kedves olvasóinkat Az IZSÓ eredetileg az Izsák becéző formája volt, és ebből vált külön névvé, de viszont az Izidort és a Sámuelt is Izsóra rövidítették. A héber „ Juszhák”, „nevetés” szóból származik a név, és igen érdekes, mondabeli története az, hogy a 100 éves Ábrahámnak a 90 éves Sárától fia született, és az azért kapta a „Juszhák-Izsak” nevet, mert az apa „nevetett”, amikor meghozták neki fia születésének hírét. Isaak nevét viselte Newton angol tudós, az emberiség egyik legnagyobb szelleme. Nálunk család- és helységnév is lett belőle ható. Napközben megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A hőmérséklet csúcsértéke szombaton északon 20, délen 25 ég. Eső, helyenként zivatar is pár- fok körül valószínű. Időjárás Várható időjárás ma estig: Többször lesz erősen felhős az Bátorság Az amerikai elnök, George Bush tizenegy dollárt nyert unokáitól, akikkel fogadott, hogy bele mer ugrani ruhástól az Atlanti-óeánba, ahol a család a szabadságát töltötte. Ha előre ismerem az elnök játékszenvedélyét, én is fogadtam volna vele, hogy nem mer „beleugrani” egy magyar vállalkozásba. Nyertem volna tizenegy dollárt... (kova) EGRI SZERVEZŐIRODA. Eger központjában, a Széchenyi utca 5. szám alatt a napokban megnyílt az egri Gárdonyi Géza Színház szervezőirodája. Az érdeklődők ott megvásárolhatják az idei évadra szóló jegyeket, valamint a bérleteket, amelyek között külön van a diákok és a felnőttek számára. Naponta délelőtt 9—12-ig, illetve délután 2—6-ig tartanak nyitva, kivéve szombaton, amikor 9—13 óráig állnak rendelkezésre. Telefonon tájékozódni a 12-660-as számon lehet. LOTTÓ NYEREMÉNYEK. A 34. játékhét után a következő nyereményekkel lettek gazdagabbak a szerencsés lottózók: öttalálatos szelvény nem volt, viszont a nyereményalapból kilencmillió forint került át a következő hétre. A négytalálatosokra 237 963, a hármasokra 1345, a kettesekre pedig 43 forintot fizetnek szelvényenként. A közölt adatok egyébként még nem véglegesek, hiszen az értékelés még tart. - ISKOLA FELÚJÍTÁS. A nyáron sem tétlenkedtek a 215. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben, Selyp- Vörösmajorban. Ekkor fejeződött be ugyanis a régóta folyó munka, amelynek zárásaképpen majd szeptember harmadikán délután a tanévnyitó ünnepségen adják át az új tornatermet és az új tantermeket. SZABÁS-VARRÁS TANFOLYAM. A Hazafias Népfront Eger városi bizottsága 50 órás szabás-varrás tanfolyamot indít kezdők és haladók számára. A kurzus 1989. szeptember tizenegyedikén kezdődik, és heti egy alkalommal találkoznak majd az érdeklődők. A jelentkezők szeptember hatodikáig jelezhetik ebbéli szándékukat a helyszínen, a Sándor Imre utca 6. szám alatt. ORVOSI ÜGYELET EGERBEN: Egri és Eger környéki felnőtt betegek, valamint az Eger környéki községek gyermek betegei részére szombat reggel 8 órától hétfőn reggel 8 óráig az I-es kórház területén a felvételes belosztály mellett. Bejárat a Knézich Károly utca felől. Telefon: 11 000. Az ügyelethez tartozó községek: Kerecsent, Egerszalók, Egerszólát, Maklár, Felsőtárkány, Antitimaktálya, Bátor, Ostoros, Novaj, Noszvaj, Demjén, Hevesaranyos, Nagytálya, Síkfőkút. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 7.45 óráig az egri gyermekek részére. HELYE: a kórház gyermekosztályának földszintjén. Telefon: 10 841. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton reggel 7 órától 13.30 óráig. Fogorvosi ügyelet szombaton 14 órától 20 óráig, vasárnap 8 órától 20 óráig a Technika Házában. KÖJÁL-KÉSZENLÉT EGERBEN: szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig és munkaszüneti napokon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig a 10-133-as telefonszámon. Hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig a 12- 570-es üzenetrögzítőn lehet bejelentést tenni. GYÖNGYÖSÖN: központi orvosi ügyelet szombaton 7 órától hétfő reggel 7 óráig. HELYE: Széchenyi u. 1. Telefon: 11-727. Gyöngyös körzetközpont községei: Gyöngyöspata, Gyöngyöstarján, Gyöngyösoroszi, Gyöngyössolymos, Szűcsi, Karácsond. Telefon: 13-892. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton 8-12 és 14-18 óráig, vasárnap 8 órától 12 óráig. HELYE: Puskin utcai gyermekrendelő. FOGORVOSI ELLÁTÁS: szombaton 7 órától 13 óráig és 15 órától 18 óráig, vasár- és ünnepnapokon 9 órától 12 óráig a Széchenyi u. 1. szám alatt. VÁMOSGYÖRKÖN: orvosi rendelőben szombaton repel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Vámosgyörk, Adács, Nagyréde, Visznek, Gyöngyöshalász, Atkár. VISONTÁN: a Thorez Bánya üzemorvosi rendelőjében, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Ellátandó terület: Visonta, Abasár, Márkáz, Detk, Nagyfüged, Mátraszentimre és a hozzá tartozó körzet egészségügyi ellátását készenléti szolgálat útján, illetve a körzeti orvos távolléte esetén Gyöngyös város ügyeleti szolgálata biztosítja. Domoszló, Kisnána és Vécs / új egészségház, Telefon: 3/ községek a verpeléti összevont ügyelethez tartoznak. HATVANBAN: körzeti orvosi ügyelet szombaton, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig. HELYE: Hatvan, Rendelőintézet Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton 6.30-tól 14-ig, vasárnap és munkaszüneti napon 8.30-tól 11 óráig. HELYE: Rendelőintézet. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-040. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: szombaton reggel 8 órától 12 óráig, vasárnap és munkaszüneti napon reggel 8 órától 10 óráig. HELYE: Rendelőintézet. Hatvan, Kossuth tér 18. Telefon: 11-199. HEVES város és vonzáskörzete lakosai részére szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Heves, Vörös Hadsereg u. 32. sz. /volt szülőotthon/ alatt van. Telefon: 11 831. FOGORVOSI ÜGYELET: szombaton és vasárnap reggel 8 órától, 12 óráig a Tanácsköztársaság tér 2-4. sz. alatt a fogorvosi rendelőben. FÜZESABONYBAN: szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig a Rákóczi u. 42. sz. alatti rendelőben. FOGORVOSI ÜGYELET Füzesabonyban: szombaton reggel 8 órától szombaton délután 2 óráig. Helye: Füzesabony, Rákóczi u. 52. Ugyanennek a körzetnek vasárnap 8-tól 20 óráig Eger, Technika Háza. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: szombaton 8 órától vasárnap 20 óráig. Egri ügyelet: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Gyöngyösi ügyelet: Gyöngyös, Deák F. u. 17. Telefon: 13-991. Hatvani ügyelet: Hatvan Városi Tanács V. B. Vágóhídja. Telefon: 11-901. Hevesi ügyelet: Heves, Fő út 10. Telefon: Heves 11-917. Füzesabonyi ügyelet: Dormánd, tanácsháza, Dózsa Gy. 37. Recski ügyelet: Recsk, Kossuth L. u. 218. Telefon: Recsk 15. Tarnamérai ügyelet: Lenin Mgtsz központi iroda, Tarnaméra, Boconádi út 50. Telefon: Tamnaméra 6. Az ügyeleti helyekhez tartozó állatorvosi körzetekről a területileg illetékes állatorvos ad tájékoztatást. ÁLLATKÓRHÁZI ÜGYELET: pénteken 19 órától hétfő reggel 7.30-ig. HELYE: Eger, Szövetkezet u. 4. Telefon: 12-388. Céhnegyed — újdonságokkal Az egri Céhmesterek utcájának terve tetszetős, bazaltkő útburkolat övezte, barna-fehér épületegyüttesben öltött testet. A jól ismert Kuckó, a lakásfelszerelések boltja hétfőn átköltözött a Városfal utcából, s a nyárutón várhatóan követik a többiek is, amelyek között bőrdíszműves, divatruha-kereskedő, sőt látszerészüzlet is verseng majd a nagyközönség megbecsüléséért. A látogatók előőrsei — köztük külhoni turistákkal — mindenesetre már fokozott érdeklődéssel mustrálgatják a kirakatokat. ♦ (Fotó: Gál Gábor) TEGNAPRÓL — MÁRA Három napig A Magyar Mikrobiológiai Társaság nagygyűlése Ma ér véget Egerben a Magyar Mikrobiológiai Társaság idei nagygyűlése. A háromnapos összejövetel célja az volt, hogy a kutatók és a gyakorlati szakemberek megismerkedjenek a legfrissebb eredményekkel, mindazzal, ami fontos lehet az ember és az apró élőlények kapcsolatában. A rendezvény szervezésében részt vett a tanárképző főiskola, a Heves Megyei Köjál és a Heves Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás is. Az új egyesületi törvény szellemében önálló jogi személlyé is alakították a társaságot. Az összejövetel összevont tudományos üléssel kezdődött, amelyen szó volt például az AIDS-ről is. Ezután szekciókban folytatódott a munka, ahol változatos témák kerültek napirendre, az orvostudományról, a gyógyszergyártásról vagy akár a hulladékkezelésről is hangzottak el előadások. A pénteki nap délutánján pedig a Szalajka-völgybe kirándultak a résztvevők. Véradók tervteljesítése A Hatvan Városi Vöröskereszt Végrehajtó Bizottsága a napokban értekezletet tartott, amelyen Juhász Gábor, a vezetőség titkára számolt be az eddig végzett munkáról és a soron következő feladatokról. A térítésmentes véradómozgalomról elmondta, hogy a féléves terv teljesült, annak ellenére, hogy mutatkoztak nehézségek, problémák. A táborozásokkal kapcsolatban ismertette, hogy növekszenek az igények. A szervezeti életük azonban kívánnivalókat hagy maga mögött, így a jövőben ezen feltétlenül javítani kell. A végrehajtó bizottság tagjai közül többen felvetették, hogy az önkéntes véradókat erkölcsileg és anyagilag egyaránt jobban meg kellene becsülni. Mihály Gyula, a Vöröskereszt megyei titkára zárszavában elismeréssel szólt a hatvani Vöröskereszt munkájáról. Hozzáfűzte azonban, hogy a donorok megbecsülése egy fikarcnyit sem változott a harminc évvel ezelőttihez képest. Befejezésül felhívta a figyelmet, hogy a vöröskeresztes munkával mind az általános, mind a középiskolában meg kell ismertetni az ifjakat, így alapszervezetük utánpótlása is biztosítva lehet. Éjjel-nappal dolgoznak Gyöngyösön győzik üdítőv I Ezekben a meleg, kánikulai napokban sokaknak csak álom a gusztusosan habzó, hűtött sör, mert aki dolgozik, gépjárművet vezet, legfeljebb csak alkoholmentes üdítőitalt, ásványvizet hörpinthet. Vajon van-e elegendő üdítőital, győzik-e a gyártók és palackozók? Ennek néztünk utána a Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat Gyöngyösi Gyáregységénél. Az összesen 150 személyt foglalkoztató üzemről annyit elöljáróban érdemes megjegyezni, hogy szűkebb hazánkon kívül Nógrád, Szolnok, Pest és Borsod-Abaúj- Zemplén megyékbe is szállítanak 36 féle palackozott üdítőitalaikból, szörpféleségeikből. A gyáregység a közeljövőben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A termelésen kívül raktározással és közvetlen értékesítéssel is foglalkoznak. Dudás Ferenc gyáregységi főmérnök érdeklődésünkre azt is elmondta: ebben a kánikulai csúcsidőszakban folyamatosan 3 műszakban, éjjel-nappal palackozzák az Olympos orangét, citromot, kristálymálnát, narancsot, mangót, szénsavas ivóvizeket s egyéb termékeiket. Naponta közel 75 ezer üdítővel megtöltött palack hagyja el a gépsorukat. A munkát nyáron szünidős diákok segítették. Új termékkel is jelentkeztek a piacon. „Mátra” elnevezésű szénsavmentes szűrt szőlőlenektárt töltenek a gyöngyöstarjáni Mátra Egyesült Mgtsz-szel közösen. Ugyancsak újdonság a „Vitasport” enyhén szénsavas, magas ásványi só- és vitamintartalmú, narancs ízesítésű üdítőital. A Pepsi-Cola kedvelőinek is jó hírről számolhatunk be. A FÁJIL budapesti, Soroksári úti telepén nemrég helyeztek üzembe egy új, nagy teljesítményű gépsort, amely óránként 35 ezer üveg Pepsit képes palackozni, ígérik, nem lesz gond az ellátással. Gyöngyösön tehát győzik üdítővel, már csak az a kérdés, hogy mi meddig bírjuk a meleget? (korcsog) Kékes tér A gyöngyösi Kékes tér a belváros kevés parkosított területeinek egyike. A hajdani kellemes hely azonban mostanában inkább taszítja, mintsem vonzza a pihenni vágyókat. Ahol valamikor padon is élvezettel üldögélhetett az ember, ma már ezt a füvön sem igen teheti meg. A sok giz-gaz ugyanis alaposan összeszurkálná. Mert az egykor pompázó virágok után a gondozott pázsit is eltűnt, a régi ágyásoknak csupán a körvonalai látszanak. Nincs pénz a park fenntartására — mondják a városgondozási vállalatnál és a tanácsnál is. Pontosabban: amennyi van, az nem elegendő a munkához. Évente háromnál többször a legegyszerűbben sem tudják ápolni a gyepet. Hihető, hogy ahol még szűkösebb világunkban is annyi mindenre telik — fűnyírásra néhány forint sem jut? S néhány jó szándékú, áldozatkész lakos sincs, aki városáért tenne annyit, hogy — amikor a fű kívánja — kaszát vegyen a kezébe? Vagy a szép települést csak óhajtani lehet, s legfeljebb a jelesebb évfordulók, ünnepek idejére rendbe tenni..? (ni) Félfogadás az egri bíróságon Október elsejétőlú félfogadási rend lép érvénybe az Egri Városi Bíróságon. Ennek megfelelően az ügyfelek szerdai napokon délután 3 és 5 óra között kereshetik fel ügyes-bajos dolgaikkal az ügyfélszolgálatot. Péntekenként pedig reggel 8 és délután 2 óra között mehetnek a felek a megyeszékhelyen, a Felszabadulás tér 7. szám alatt lévő Törvényházba.VITA A VADÁSZATI TÖRVÉNYRŐL. Az MSZMP gyöngyösi reformköre 28-án, hétfőn, 17 órakor a városi pártbizottság tanácstermében tartja foglalkozását. Ezen a vadászati törvény elkerülhetetlen megváltoztatásáról lesz szó. Hétfőn Hatvanba látogat a Cigánybáró Csütörtökön este minden összejött ahhoz, hogy sikerrel rajtolhasson a hatodik hatvani zenés színházi nyár. Kellemes volt az idő, a nézőtéren ötszáznál többen foglaltak helyet, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének táncosai, muzsikusai pedig káprázatos produkcióval hálálták meg a közönség bizalmát. Mind a néptáncszvit, mind a 18. századi komédiára épülő Kocsonya Mihály házassága című táncjáték, amelyet többek között Novák Ferenc, az egyik legjelesebb magyar koreográfus neve fémjelez, pillanatok alatt megtalálta az utat a nézősereg szívéhez, így aztán volt tapsaratás, s volt egy kedvező nyitány a folytatáshoz! Vagyis a nyári színház második produkciójához, amely hétfőn este fél 9-kor lesz a népkerti szabadtéri színpadon. Ezúttal Johann Strauss Cigánybáró című nagyoperettje kerül színre, éspedig a budapesti Népszínház előadásában, amely kezdettől fogva vendégegyüttese a hatvani nyári játékoknak. Jegyelővétel a galériában, illetve előadás napján este a helyszínen. NÉPÚJSÁG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves Megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: KAPOSI LEVENTE. Főszerkesztő-helyettes: KOÓS JÓZSEF. Kiadja: a Heves Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: GAZSÓ LÁSZLÓ igazgató. — Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex: 063-350. Kiadóhivatal: Eger, Beloiannisz út 3. sz. 3301 (Pf. 23.)Telefon: 13-644. Telex:063-349. Vidéki szerkesztőségeink: Gyöngyös, Rózsa út 1. sz. 3200. Telefon: 37-11-697. Hatvan, Kossuth tér 8. sz. 3000. Telefon: 38-11-051. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII. Lehel út 10/a. 1900 — közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96-162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díja egy hónapra 105, negyedévre 315, fél évre 630, egy évre 1260 forint. Index: 20062. Egri Nyomda Eger, Vincellériskola út 3. sz. Felelős vezető: KOPKA LÁSZLÓ — HU ISSN 0133-0705.