Heves Megyei Hírlap, 1992. november (3. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-10 / 265. szám

HÍRLAP, 1992. november 10., kedd A lőszergyártásról A lőszergyártásról rendeznek konferenciát november 18-án Sírokban, a Mátravidéki Fém­­művekben. Az egész napos ese­ményen a számos érdeklődő szakember között ott lesznek a Honvédelmi Minisztérium képviselői is. Foci, Derecskén Az idén sem marad el az im­máron hagyományosnak számí­tó teremlabdarúgó-bajnokság Mátraderecskén. Ezúttal tegnap kezdődött el a küzdelem, amely­ben 12 csapat vesz részt. A kör­­mérkőzéses rendszerrel lebo­nyolítandó viadalon az első hár­mat díjazzák majd. Az esemény­­sorozaton nemcsak helyi, hanem hét környékbeli együttes is pá­lyára lép majd. Készül a program Lapunkban is beszámoltunk arról, hogy jövőre ismét megren­dezik Heves és Nógrád megyék­­­ben a hagyományos „palócna­pot”. A szervezés már megkez­dődött, s a résztvevők abban ál­lapodtak meg, hogy november végén ülnek össze ismét Parádon — ez a község lesz a központja az eseményeknek —, s akkor egyez­tetik az immár részletes és várha­tóan bőséges programot. Közgyűlés a téeszben Közgyűlést tartottak a napok­ban a mátraderecskei termelő­­szövetkezetben, napokban. Az eseményen Forgó János elnök számolt be az elmúlt időszak gazdasági történéseiről, majd a tagság nyitott vitát a helyzet érté­kelése fölött. I Épületes történet Az világos, hogy a parádi víz már nem büdös, és nem is olyan az íze, mint a parádi víznek egykoron. Megma­gyarázták: sokat kell tárol­ni, így veszít a jellegzetessé­geiből. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy aki mosta­nában Parádsasváron jár a kútnál , egy érdekes épít­mény miatt kaphatja fel a fe­jét. Az udvarra — a régi, hangulatos, stílusos házikók közé — felhúztak egy beton­bunkert, egy katonai ba­rakkra emlékeztető épületet. Azt hihetné az ember, hogy profilt váltottak, s titokban itt képzik majd ki az embere­ket, esetleg még az is előfor­dulhat, hogy katonák palac­kozzák majd a parádi vizet, mert a munkások felmond­tak. Hogy ne kelljen találgat­ni, megkérdeztük a palacko­zó vezetőjét, aki készséggel el is mondta: „Nem mond semmit!” Annyi azonban kiderült, hogy a létesítményt a tulajdonos, az ÉLPAK Kft. építette, ők nyilatkoz­hatnak arról, hogy mi van benne. Igen ám, csakhogy az ESPAK-nál sem akadt ilyen ember, ugyanis egy át­lagos hétköznapon — reg­geltől estig — egyáltalán nem vették fel a telefont. Nem kizárt: beköltöztek a sasvári épületbe, s ott valami fontos dolgon törik a fejüket. Mondjuk, hogy lebontsák-e a többit, mert nem illenek bele ebbe a „korszerű” vo­nalvezetésbe...! (kova) PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE Oszteré az üveggyár „Eddig sem voltak gondok...” „ Oszter Sándor színművész százszázalékos tulajdona a sza­­rádsasvári üveggyár...”- erősítet­te meg a korábbi híreszteléseket a hét végén munkatársunk kér­désére Müller Attila, aki tovább­ra is igazgató. Ismeretes, hogy korábban több sikertelen priva­tizációba fogtak bele, s legutóbb már a fizetésképtelenség veszé­lye is fenyegette őket. Azonban — ahogy ezt lapunk két hete ki­derítette — Oszter Sándor tár­gyalásokat folytatott, és meg is válaszolta a gyárat. (Mostanáig ezt a hírt nem erősítették még meg, de nem is cáfolták.) így most elhárulni látszik a veszély, hiszen a gyárból kapott informá­ciók szerint Oszter Sándor szán­dékai komolynak tűnnek. Bár kérdés, volt-e egyáltalán gond, hiszen amikor lapunk Müller Attilától azt is megtuda­kolta, hogy ezzel megoldódtak-e a problémák, ő visszakérdezett: milyen problémákra gondolunk, mert itt nem voltak soha gon­dok... A hét végén egy rövid időt Pa­rádsasváron töltött az új tulajdo­nos, ám nem sikerült megtud­nunk, mi járatban volt, több dol­got ugyanis nem árultak még el. Annyi bizonyos, hogy a közeljö­vőben Oszter Sándor is nyilatko­zik lapunknak, s akkor feltehet­jük neki a bizonyára olvasóinkat is érdeklő kérdéseket, hiszen egyelőre például még azt sem si­került kideríteni, hogy mennyi volt a vételár. Régi-új iskola Terpesen Az alsósok már otthon maradhatnak... Hosszú ideig nagy gondot jelentett Terpesen, hogy igen rossz álla­potú volt a község általános iskolája. Az épület állaga leromlott, emi­att csupán néhány diák járt oda, ők is inkább a gyengébb képességűek közül. A tanulók többsége a közeli Bükkszékre, az ottani iskolába volt kénytelen átutazni nap mint nap. A helyzet tehát mindenképpen megérett a változtatásra, s az önkormányzat nem is tétlenkedett: fel­újították az említett régi iskola épületét, így sikerült elérni, hogy leg­alább a terpesi és a szomszédos Szajlán élő alsó tagozatos gyerekek ide járhassanak. Az azonban még csupán terv — az anyagiak hiánya miatt —, hogy a felsősöket is „hazahozzák”. A felújított épület (Fotó: Perl Márton) Sírokban Focizik a falu Ugyan kérem, ki hallott még ilyet: utolsó a Flamengo. Ha most a brazil bajnokság króniká­sa lennék, akár nyomdahibára is gyanakodhatna az olvasó. Itt azonban a dologban semmi meg­lepő nincs, mert ez a történet ko­rántsem a brazil, sokkal inkább a siroki teremlabdarúgó-bajnok­ságról szól, melyet immáron har­madízben rendeznek meg. Októberben vette kezdetét az újabb küzdelemsorozat, kilenc csapat vívja hétfőnként és ked­denként a kétszer huszonöt per­ces „derbiket” a helybeli sport­­csarnokban. Nagy kérdés, vajon meg tudja-e védeni elsőséget a pánik-csapat? A serlegért vívott küzdelemben fő riválisai a „sztá­rokat” (már amennyiben egy megyei első osztályú játékost an­nak lehet nevezni...) felvonulta­tó Kaszó és a Törekvés. Ott van még aztán az éremért tolakodók derékhada, a Hárskút, a Kőkút, a Young Bulls is. Az első három fordulót már lejátszották, ezek során a Törek­vés gárdája szerepelt a legjob­ban, mindegyik meccsét meg­nyerte, így hat ponttal áll a tabel­la élén. A Kőkút és a Ka­v­o köve­ti, négy-négy ponttal a második, illetve a harmadik helyen. Farkas Nándor 5. Bükkszentmártonban LJj templom született Különleges ünnepre virradt az elmúlt hét szombatján Bükk­­szentmárton. Ritkán adatik meg egy falu életében, hogy templo­mot szenteljenek. Isten házát nem néhány évre, vagy évtizedre, de évszázadokra építik. Ezért is volt nagy esemény, hogy egy esz­tendő alatt sikerült megteremte­ni azt, amit több száz év alatt sem. A falu ugyanis a tatárjárás után, 1241-42-ben szakadt el ré­gi templomától. A település nem ott épült újjá, ahol ez a szent épü­let állt. Azóta élt a kívánság az it­teniekben, hogy újra házaik kö­zött tudhassák templomukat. Ez az elképzelés végül is Bogyó György plébános áldozatkészsé­­g, szervező ereje miatt valósul­­atott meg. Nem sajnálta a fá­radságot, hogy 78 évesen is köz­vetlenül irányítsa a munkát. Nem egyszer került nehéz hely­zetbe, ezért saját maga is csodá­nak nevezi, hogy így sikerült ezt a tervet valóra váltani. Ahogy mondja: a csoda nem úgy törté­nik, hogy mindent az Isten tesz. Felhozza példának, hogy a pa­dokra már nem volt pénz. Két­százezer forint hiányzott, amit már az egri érsekség csak köl­csönbe tudott volna adni. Az ön­­kormányzat azonban váratlanul ki tudott szorítani még százezret, s ehhez Egerből is megkapták a másik felét. Szinte családonként adtak valamit a bükkszentmár­­toniak, ki a harangot, ki az oltárt ajánlotta fel. Nem hiába mondta a szentelé­sen Kovács Endre püspök, hogy a templomépítő atyák kü­lönös tiszteletnek örvendenek. Tettük ugyanis évszázadokra szól. Hálás szívvel köszönték meg a plébánosnak — aki jezsui­ta atya — a munkát a község la­kói. S ő elmondta, hogy továbbra is szolgálni kívánja a híveket, amíg ereje és egészsége engedi. A polgármester, Magyar Ár­pád történelmi jelentőségűnek nevezte ezt a napot. „Nagyon rég volt, 1241-42, amikor a tatárjá­rás miatt a falu és a templom el­szakadt egymástól” — hangsú­lyozta beszédében. Majd így folytatta: „Ez az elszakadás csak a távolságra érthető, hiszen a régi templomot a lakosság eddig és ezután is magáénak vallja. Sok véres esztendő telt el az elszaka­dás óta, s mindig volt olyan hát­ráltató ok, amely gátat vetett az új templom építésének.” Megkö­szönte az érsekség s a plébános támogatását és emberfeletti munkáját, majd így zárta ezt a sort: „Utoljára hagytam, de nem utolsósorban kellett a megvaló­sításhoz egy tettrekész lakosság s egy egyházközségi testület, ki akarta is azt, amit vállalt. Talán még nem érezzük át az öröm mi­att, hogy milyen nagy munkát végeztünk el. Évek múltán jö­vünk rá, hogy azt oldottuk meg, amit őseink 750 éve akartak­ megvalósítani, de nekik nem si­került.” Azóta már birtokába is vette a falu az új templomot, ahol vasár­nap már szentmisét mondott Bo­gyó György plébános. (g. I.) A helybeliek istentisztelettel vették birtokukba az új templomukat (Fotó: Perl Márton) A parádsasvári áldozatok emlékére Amint arról korábban már beszámoltunk, a kö­zelmúltban emlékművet ál­lítottak Parádsasváron az első és a második világhá­ború helybeli áldozatainak emlékére. A tizenkét, harc­ban elesett parádsasvári fiatalemberről november elsején emlékeztek meg: kisebb ünnepség keretében avatták fel a képünkön lát­ható obeliszket a községi temetőben. A jövő évben elkészülnek Óvoda épül Szajlán Közös tanácsa volt annak idején Terpesnek és Szajlának, nem csoda hát, hogy több intézményt ugyancsak közösen tartott fenn a két község. Az önkormányzati választásokat követően mindkét község önálló lett, ám a vagyonmegosztás mindmá­ig nem történt meg, maradtak az említett intézmé­nyek — így például az óvoda is — a „közösben”. Szajlán azonban nemrég úgy határoztak, hogy nem várnak a vagyon megosztására: két hónappal ez­előtt egy új, harminc helyes, konyhával is ellátott óvodát kezdtek építeni. Az épület a polgármesteri hivatal mellett kapott helyet. A falak már állnak, most kerül majd fel a te­tőszerkezet, s a tervek szerint a jövő év első felében be is fejezik a munkálatokat, lezajlik az átadás. A beruházásra hét és fél millió forintot áldoz a helyi önkormányzat. A falak már állnak (Fotó: Perl Márton) Társas összejövetelek Péterkén Véradók, nyugdíjasok, táncos lábú fiatalok Pétervásárán hosszú idő óta szerveznek társas összejövetele­ket a város művelődési házában a legkülönfélébb rétegeknek és korosztályoknnak. A múlt csü­törtökön például a nyugdíjaso­kat látták vendégül, akiket egyébként is sokat segít az ön­­kormányzat. Az idősek nem elő­ször találkoztak ilyen körben, hi­szen időről időre rendeznek ha­sonló eseményeket a számukra. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, mint hogy 24-én az esti órákban ismét lesz egy hasonló rendez­vény, amikor is vacsorameghí­vást vehetnek igénybe a nyugdí­jasok. A fiatalok sem maradnak ki a jóból, hiszen minden pénteken várja őket a táncklub. Ezúttal az sem baj, ha valaki nem igazán mestere még a különböző lépé­seknek, hiszen azon a helyen nem csak szórakozhat, hanem tanulhat is. Sokan adnak önként vért Pé­tervásárán, szokás ez itt, s az is, hogy megköszönik a donorok­nak az emberbaráti cselekedetet, így 26-án ezeknek az önkénte­seknek szerveznek találkozót, amelyen együtt vacsoráznak majd. Emellett — mint ahogy más kulturális intézmények is ma­napság — kereskedelmi tevé­kenységet is folytat a művelődési ház. Ezentúl ugyanis november­ben — minden csütörtökön és pénteken — használtruha-vásárt tartanak, ahol a vékonyabb pénztárcájúak is megtalálják ma­guknak a szükséges holmikat.

Next